Dunántúli Napló, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-24-01 / 148. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DUNÁNTÚLI / NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM. 148. SZÄM ARA: 50 FILLÉR I960. JŰNIUS 24. PÉNTEK Megtisztelő kötelesség A megye termelőszövetkezeteiben 166 olyan szakember dolgozik, akiket a termelőszövetkezetek a maguk szakemberének mondhatnak. Ezen túlmenően az állam a megye termelőszövetkezeteibe 1 éves időtartamra 15 olyan mező- gazdasági szakembert küldött, akik nemrég még különböző minisztériumokban, országos irányító szervekben dolgoztak. [ A Minisztertanács ülése A Kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Megtárgyalta az iskolai reformbizottságnak oktatási rendszerünk továbbfejlesztésének irányelveiről szóló előterjesztését. A Minisztertanács az irányelveket alapjaiban elfogadta, s ügy határozott, hogy azokat egy későbbi időpontban országos vitára bocsátja, A kormány meghallgatta és tudomásul vette a tervhivatal elnökének jelentését a második ötéves tervnek a vállalatoknál folyó előkészületi munkálatairól, s megvitatta a munkaügyi miniszternek a kedvezményes üdültetés helyzetéről, s az üdültetésre vonatkozó kormányhatározatok végrehajtásáról szóló jelentését. A Minisztertanács ezután folyó ügyeket tárgyait. A nagy munka küszöbén (Riport a 3. oldalon) Mindez természetesen nem jelentette azt, bogy a termelőszövetkezetek mindegyikébe jutott szakember. Ezért minden járásban felkérték az állami gazdaságok, gépállomások, erdőgazdaságok szakembereit, bogy vállaljanak munkát a termelőszövetkezetekben. Vállalják azt, hogy hetenként egy napot abban a termelőszövetkezetben töltenek el, amelyet részükre a járás kijelöl. Ez alatt az egy nap alatt lássák el tanácsokkal a termelőszövetkezeti vezetőket, bogy egy hétig a munka zavartalanul menjen. A járásokban összesen 103 szakembert kértek fel a termelőszövetkezetek ily módon történő patronálására. A megyei tanács is hatvan szak- Uabcr küldésével sietett a termelőszövetkezetek megsegítésére. A sásdi járásban elmondotok például, hogy az állatősz- szeírásoknál, a tavaszi munkák beindításánál igen nagy segítséget adtak ezek a szakemberek a termelőszövetkezeteknek. A pécsi járásban b csak néhány jó példát lehet felsorolni. N'eményi Ernő, a Szentlőrinci Mezőgazdasági Technikum igazgatója szinte minden napos vendég a helyi termelő szövetkezetben, amelyet ő patronál. Segít a termelőszövetkezetnek az üzemszervezési Problémák megoldásában, de Szakmai tanácsokkal is ellátja a termelőszövetkezetek vezetőit a takarmányozás és más kérdések megoldásában is Haraszti László, a kozár- mislenyi gépállomás főagro- nómusa és Fenyvesi Károly, az ócsárdi gépállomás íőag- ronómusa is minden héten *eynaoon, sőt ha teheti heten ként többször is megjelenik a kirdi. illetve a sikiósbodonyi termelőszövetkezetben, hogy szakmai tanácsokat adjon a termelőszövetkezet vezetőinek. Nem mondható el ugyan a szentlőrinci gépállomás •é^grcniómusáról, Ambrus Árpádról. aki ugyan két alkálimmal is kint járt már He- lesfán, de csak gépállomási “évről tárgyalt a tsz-vezetők- ke). Egy szó, mint száz, a hirtelen felbuzdulás után visz- lesett a felkért patronáló Szakemberek munkája. Ezt bi kinyitja az a tény Is, hogy legutóbb a megyei tanács vb- “lésén is szóba került ez a kérdés. Nem járnak ki a szakemberek rendszeresen, minin’1 héten a termelőszövetke- kntefcbe, nem segítik eléggé a •ermelőszövetkezetek munkáját. Kampány-feladatnak tekintették ezt a munkát és ez na?y hiba. .. Az említett szakemberek i“ként vállalták ezt a mun- k“t, nagy megtiszteltetésnek erezték, az igazgatók is hozzájárultak ahhoz, hogy hetenkent egy napot a termelőszö- rtlrezetekben töltsenek el ***v a szakemberek. Itt az "leje. hogy ez a vállalás, ez * hozzájárulás ne csak papiul1’ de a gyakorlatban is gyű ■Wlcsözzék. Fáklyás felvonulás, 18 millió forint hűségjutalom a bányásznapon 130 kombináltszekrény és sok más áru érkezése várható Tizedszer ünnepeljük a bányásznapot szeptember 4-én. Ahogy a jelek mutatják, az idén kiemelkedő ünnepségekre kerül sor. A hagyományoknak megfelelően, a bányásznapot valószínű az idén is „Bányászőrség”, a dolgozók munkaversenye fogja megelőzni. Szeptember 3-án este fáklyás felvonulás lesz a csertetői csend- őreortűz színhelyére, amelyen a pécsbányai, szabolcsi, me- szesi és pécsújhegyi bányász- dolgozók leróják kegyeletüket a mártírok előtt. A vasasi bányászok Hegedűs és Faltig bányászmártírok sírját koszo- rúzzák meg. Másnap délelőtt megkoszorúzzák a fasiszták által elhurcolt bányászok Hősök terei emlékművét, majd a szabolcsi Puskin kultúrotthonban központi ünnepségre kerül sor. (A vasasi bányászok helyben ünnepelnek.) Délután színvonalas kultúr- és sportműsor szórakoztatja a nézőket, fellépnek a Pécsi Nemzeti Színház művészei is. A délelőtti ünnepségeken adják át a bányászoknak a kitüntetéseket. A 15 szolgálati évvel rendelkező föld alatti és külszíni dolgozók emlekjel- vényt kapnak. Nem feledkeztek meg az anyagiakról sem: az idén mintegy 18 millió forint hűségjutalmat osztanak ki a pécsi szén trösztben.* A korábbi évektől eltérően az idén nem lesz a szabolcsi Hősök terén vásár, Szocialista kereskedelmünk fejlettsége szükségtelenné teszi a sátortábort. Ugyanakkor — és ez a fontos! — több áru érkezése várható a bányászok számára, mint bármikor máskor. A többi között 130 kombin álts zek- rény, 95 háramajtos fényezett szekrény, 50 kárpitozott garnitúra, 12 egyszemélyes rekamié, 20 kétszemélyes rekamié, 98 konyhabútor, 75 fényezett hálószoba berendezés, 7 modern lakószobabútor és más bútorok szállítását ígérték. Jön még TV-készülék, hűtőszekrény, porszívógépek, gyermekfürdőkád, étkészletek, ruházati cikkek és sok más egyéb. Még építőanyag is lesz. A fenti árucikkeket az üzemi bizottságok osztják szét, karöltve a munkaügyi osztályokkal, a legjobb dolgozók között. Az általuk kiállított utalvánnyal lehet vásárolni. Hogy a torlódást elkerüljék, a bányásznap előtt legalább egy héttel megkezdik a bútorok árusítását, Hatvannégyezer TV-késziiléket gyártanak Székesfehérváron A Székesfehérvári Villamos- sági-, Televíziós- és Rádiókészülékek Gyára — a volt Vadásztölténygyár— csütörtökön sajtótájékoztatót tartott; A következő időben az eddigi tapasztalatok figyelembevételével fejlesztik tovább televízió- és rádiógyártásukat. A már jól ismert Munkácsy, s az idén gyártásra kerülő Benczúr televíziókon kívül már bemutatták a „Tavasz" elnevezésű, minden eddiginél olcsóbb, egy csatornás készüléket is. Ezt októberben hozzák forgalomba. Jövőre megkezdik a száztíz fokos eltérítésű képcsöves, modem vonalú televízió gyártását. A gyár tervében egyelőre négyféle televízió gyártását írták élő, az idén mintegy hatvannégyezres, a következő években pedig évi százezres mennyiségben; Tizenhatmiiliós költséggel felújítják a Pécsi Nemzeti Színházat A Pécsi Nemzeti Színházat építése óta nem újították fel. Sőt még úgyszólván kisebb javításokat 6em végeztek az épületen, vagy az épületben. Bizony meglátszik rajta. Kopott a színház kívül, belül. Elavult a majdnem hetven esztendeje készült belső berendezés is. Most a városi tanács felújítja a Nemzeti Színházat. A munkálatok előreláthatólag évekig tartanak, de úgy oldják meg, hogy a színház a nyári Bemutató a Kutató Intézet telepein A Szőlészeti Kutató Intézet szentmiklósi és máriai telepein tapasztalatcsere-látogatást tettek a megyei pártbizottság, a közigazgatási és a különböző társadalmi szervek vezetői. A szentmiklósi telep>en, ahol agrotechnikai: metszés, trágyázás, talajművelés, stb. kísérletek folynak —* Diófási Lajos ismertette a vendégekkel eddigi eredményeiket és kísérleteiket. A látogatók a helyszínen összehasonlították az újabb fajta szőlőtermesztési eljárásokat; a maga«- és alacsony kordon művelést, a Guyot-művelést a hagyományos bak műveléssel. A magas kordon művelést osztrák mintára szeretnék meghonosítani hazánkban is. A sorok szétnyitásával a kordon művelésű szőlőket gépesíteni lehet, ami igen jelentős önköltségcsökkentéssel jár. Ennél a szőlőművelésnél a tőkéket és a termőágakat mintegy 120 cm magasan kiképzik, s a rövid tőcsapokat és a szálvesszőket is úgy vágják, hogy egy síkban helyezkedjenek el. Karókra és kötözésre nincs szükség, huzalos támaszrend- amely sok munkától mentesíti a munká- sokkt. Az összes zöldmunká- kat kényelmes, testhelyzetben végezhetik. Ezzel a művelési módszerrel mintegy 30—50 százalékig lehet többet szüretelni egy-egy tőkén, mint a hagyományos bak műveléssel. Az önköltséget is az egyharma- dára lehet csökkenteni. Természetesen hátrányai is vannak ennek a művelésnek, nem tarthatók úgy a tőkék, s a hideg és a meleg több kárt tehet a rügyekben. Mindezek figyelembevételével sem válik kétségessé. hogy a kordon művelés sokszorosan jobb eredményt hoz, mint a bak művelés. Kísérleteket végeznek a zöldtrágyázás eredményescégét illetően is. Kísérleteznek a szőlők vegyszeres gyomirtásával is. A szentmiklósi telepen simazinnal kezelik a területeket, s igen eredményesnek mutatkozott. Egyes területeken permettrágyáztak is, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy az olyan tápdús talajokon, mint a pécsi is — nincs szükség permettrágyázásra. A legnehezebb és legbonyolultabb kísérletek, amiket Itt végeznek — » táplálkozás-élet tani : kísérletek. Kikísérletezték, hogy a műtrágyázás is csak akkor jár nagyobb eredménynyel, ha azt kellő mennyiségű istállótrágyával együtt alkalmazzák. A szentmiklósi telep megtekintése után a vendégek meglátogatták a máriai telepet, ahol főként termesztéstechnikai kísérleteket végez az intézet Németh Márton vezetőkutató bemutatta, hogy miként történik az egyes szőlőfajták kitenyésztése. Most kezdték meg az intézetben a mikrobiológiai vizsgálatokat is. Az intézet a törzs táblák kialakítására törekszik, eddig mintegy tizenöt holdnyi nemesített szőlőterületük van, amely elsősorban a termelő- szövetkezeteket és az állami gazdaságokat látja el vesszővel és oltványokkal. A vendégek bepillantást nyertek az intézet sokrétű és szerteágazó bonyolult munkájába. Az 1920-as évek óta jelentősen visszaesett hazánkban a szőlőkultúra, s messze elmaradtunk más országok mögött, s ezt kell mo6t pótolni, ezért dolgoznak az intézet kutatói, szüneten kívül üzemelhessen, vagyis a' nagyobb arányú munkákat nem a színházi évadban végzik eL ■ Az idén már sor kerül a több fokozatban történő felújítás első részére, A Pécsi Tervező Vállalat júli. 15-re készíti el a rekonstrukciós terveknek erre az évre vonatkozó részét és a tervek átadása után ebben az időpontban megkezdik a munkát. A színház felújítását idén két vállalat a Baranya megyei Építőipari és a Pécsi Vegyesipari Vállalat végzi. — Előreláthatólag a munkák első része a belső berendezés rekonstruálása november 7-re készül eL Teljesen új nézőteret építenek az idén. Kicserélik a régi ülőhelyeket, modem, kényelmes és korszerűbben elhelyezett ülőhelyekre. Ezáltal a nézőtér befogadóképessége is, ha nem is nagymértékben, meg növekszik; Az új nézőtéren a tervek szerint csak két oldalt lesz bejárat A középen jelenleg üres területen is ülőhelyeket építenek; A berendezés kárpitos és asztalos munkálatai majdnem egymillió forintba kerülnek. A felújításnak ezt a részét a Vegyesipari Vái* lalat végzi el; A nézőtér alatt lévő födémét vasbetonfödémre cserélik lei és ezzel megszűnik a nézőtér alatti „állványerdő’’ mely jelenleg a födémet tartja. Amellett, hogy így nagy terület felszabadul, ami a színház raktári gondjait enyhíti majd, megszűnik a tűzveszély is. Tűzvédelmi szempontból ugyancsak lényegesen javul a színház állapota. Már elkészült a víztároló és a felújítás során a sok korhadt, száraz faanyag is eltűnik; A teljes rekonstrukció során gépesítik is a színházat Az eddig kézzel kezelt vasfüggönyt motorhajtásúra cserélik ki. A kulisszapadlást ugyancsak korszerűsítik; Az egész épületben kicserélik a villany- világítást. Modem, megfelelő világítástechnikai berendezést kap majd a színház. Ezekre a munkálatokra azonban idén nem kerül sor. A Pécsi Nemzeti Színház teljes felújítása 15—16 millió forintba kerül. Ezt a hatalmas összeget a pártbizottság segítségével a megyei és városi tanács teremti elő. Tizenöt százalékkal tik hallgatót vesznek lel az agrár-felsőoktatási intézményekké, mint tavaly A mezőgazdaságnak növekvő számban van szüksége szakemberre. Entiek az igénynek a fokozatos kielégítésére az agrárfelsőoktatási intézményekbe: az agrártudományi egyetemre, a kertészeti, állatorvostudományi és erdőmémöki főiskolára, valamint a 'három mezőgazda- sági akadémiára az idén 1060 a tavalyinál 15 százalékkal több hallgatót vesznek fel. Az utóbbi évek tapasztalatai szerint a fiatal mezőgazdasági szakembereket nagy szeretetni jé elhelyezkedési lehetőségekkel és kedvező munkafeltételekkel várják. A tavaly végzett egyetemistákat és főiskolásokat számuknál ötven százalékkal több állás várta, az idén végzők pedig valameny nyien termelő mezőgazdasági nagyüzemben — állami gazdaságban vagy termelőszövetkezetben — választhatnak munkahelyet. Megkönnyíti a fiatalok tanulmányait az ag- rár-felsőoktatási ösztöndíj-rend szer szélesedése is. Jelenleg csaknem négyszáz társadalmi ösztöndíjas diák tanul a mezőgazdasági intézményekben.