Dunántúli Napló, 1960. május (17. évfolyam, 101-127. szám)
1960-05-10 / 109. szám
»«#. MAJCS 10. NAPLÓ 5 Jót dolgozik 0 körönkor es?t Magyarszéken hosszabb pangás után a Vöröskereszt munkája iámét megélénkült. A vezetőség felújítása után programot dolgozott ki és azt eddig valóra is váltotta- A véradást rendszeresen ellenőrzi, ügyel az üzletek tisztántartására. Szép eredményeket értek el az egészségügyi napon is. A szórakozásról is gondoskodott, bált rendezett és a bevételből 900 forintot egészségügyi célokra fordított. Vöröskereszt szervezetünkben kitűntek jó munkájukkal Simon Sándomé, Újhelyi Mi- hélyné, dr. Erdész Béla és Szelmeczi András. Gyenes Jane« vb ..titkár, Magyarszék Tízezer forintos megtakarítás társadalmi munkával A Mohácsi Gépgyár az -áprilisi tisztasági hónap keretében | az üzem udvarát rendezte, hogy az öntödei formázó részleget bővíteni lehessen, A gyár KlSZ-fiataljai, a műszaki és adminisztratív dolgozók társadalmi munkában három nap alatt 30 tonna formaszekrényt 300 méter távolságra elszállítottak olyan helyre, ahová a vállalat vezetősége a szekrények végleges tárolási helyét kijelölte. Ez társadalmi munka volt és kereken tízezer forint megtakarítást jelentett a vállalatnak és két héttel meggyorsította az öntöde bővítésének kezdetét. Ezzel elérték azt is, hogy az új formázó részlegben a termelés a határidő előtt megindulhasson. A társadalmi munkában segítséget nyújtott még a Kisfaludy Károly Gimnázium K1SZ- brigádja is. VADON ANTAL Szereljenek hangszórót a Borostyán Étterembe! Köszönj ük a segít séítell A Bárány» megyei Honvédelmi 1 Sportszüvewég patronálja a bér- ; lisidi Kossuth MG Termelősaö vetkezetet, nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is. A sportszövet-*' ség a szövetkezet részére a kö ^elmúltban egy M HP erőgépet adott. A berkesdl Kossuth Tsz, tagsága ezúton mond köszönetét a Honvédelmi Sportszövetségnek és Katona Lajos elvtársnak, az önzetlen, kedves ajándékért. KONTÁR ZOJ.TAN tsz-elnök Egyre inkább lehetővé vilik, hogy a dolgozók kulturáltan szórakozzanak, így a BoSár, rossz út a Lenin téren A pécsi vasúti főpályaudvar; folytatása. Utasok, kocsik szá üzemeinek és környékének elhanyagoltságáról volt szó a minap e lap hasábjain. Ebben a cikkben nem említették a főpályaudvarból kimenet balra vezető útszakaszt Ez a Rét utcát öszekötő kis útszakasz mindössze talár 100 méter hosszú éa három-négy ház van az út mellett (volt Ráth ipartelepnél van.) Ez az utca tulajdonképp«» a vasút utca Köblény ie jó kenyeret kér Az ember nem színesen panaszkodik, de községünkbe sq- rozatosan ross* minőségű kenyeret szállítanak. Tudjuk, hogy a komlót kenyérgyárban naponta több ezer kenyeret sütnek, azt azonban nehezen értjük meg, hogy a selejtes, tapos és deformált kenyereket mindig a mi holtágunkba küldik. Arra kérjük az iUetékeeeket. hagy vizsgálják meg ezt a körülményt, hogy mt U rarutes, élvezhető, szép kenyeret kapjunk. AMBRUS LÁSZLÓ Köblény, Kossuth «. t zával közlekednek rajta naponta. A macskaköves járda mellett sár, fél méteres árkok éktelenkednek. Ezeken keresztül bukdácsolnak az utasok és a kocsik. A sár és por- tenger bepiszkítja a házakat és arramenőket. Mindössze száz méterről van szó, olyan 6záz méterről, amely elcsúfítja a főpályaudvar környékét, nem méltó városunkhoz. Jó lenne, ha erre a 100 méterre is gondolnának és minél előbb meg is javítanák. Lenin téri lakók rostyán Étterem is egyik kedvelt, kulturált szórakozóhelye a pécsieknek. Sokan leginkább nem is az italért, de a jó magyar nótáért is elmennek. A baj ott van, hogy az L-alakú étteremben nem jut érvényre az énekes hangja, elnyeli a zsivaj a lárma. Hangszórót kellene felállítani, hogy az éneket tisztán, nyugodtan hallgathassuk. Horváth János Kié a lift? Az SZTK Központi Rendelőintézetében nemrég liften akartam feljutni a ni. emeletre, de a liftkezelő erélyesen visszatolt, az^al a kijelentéssel, hogy „a főorvos még úgysem jött be, maga pedig szépen felsétálhat gyalog Is.” Kérdezem a liftkezelőt hogy tulajdonképpen kié e lift? A tisztviselőké —. válaszolta. Most Ismét kérdem: kié a lift? A betegeké is vagy csak a tisztviselőké? BORZOL» GYULANE Pécs, Anna u. t. sz. I máflocsi vas- műszaki boltról van szá... Február 13-án vettem egy 1300 forintos Orion 520 A típusú rádiót a mágocsi vas- műszaki üzletben. Azóta valóságos kálváriát jártam mór a vétel után egy hétig működő rádiómmal. Az irodalom ifjú művelői és terjesztői Az utóbbi időben az a meg- tiszteltetée ért, hogy résztve- hettem a mohácsi gimnázium irodalmi önképzőkörének nyilvános ülésen. Mint vendég, nagy érdeklődéssel mentem ezekre az irodalmi ülésekre. Évtizedekkel ezelőtt magam is irodalmárkodtam az önképzőkör! üléseken, amit azonban Lopják a sétatéri virágokat A közelmúltban neki, de azután be kerül varosunk feleségemmel a sé- amikor a közelembe parkosítása, mégis tatéren sétáltunk és megkérdeztem akadnak, akik tönk .,.. . ._ h#uf_ Wie, h°sy mit szól- reteszik, letapos- latjuk am, hogy egy ha megbüntet- sák, ellopják. Jó len néni bomegy a ró- nék lopásért. Ekkor -ne, ha mindenki zsabokrok közé és bocsánatot kért és kötelességének érez kihúz egyet. Majd azt mondta, hogy né a virágok firzé- futasnak eredve a- többet nem teszi, sét és éber szemmel sétatér egyik pad- csak három tövet megakadályozná a ján csomagolja a visz el, Az eset nem parkok rongálását, lopott holmit. Elő- egyedülálló. A ta- ször nem szóltam nácsnak százezrek- Szomor Árpád a mohácsi fiataloktól láttam, az szinte hihetetlen. Ezek a gyerekek művészei a versnek, az előadásnak, az irodalomnak. Vigyék el ezek a tehetséges gimnazisták a szépirodalmat, a kultúra szeretetét az iskola falain túlra ie! Vigyék el a munkásokhoz a gyárakba, az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek dolgozó parasztjai közé. írjanak minél többet mai életünkről. verseljenek, beszéljenek! Vasvári Dezső Mohács, Eötvös U. 8. Először visszavittem a bolt ba. Azt mondták, hogy felkül dik Pestre. Egy bizonyos idő után, mikor érdeklődtem, azt a választ kaptam, hogy az üzlet helyben megjavíttatja és a gyártól behajtják a javítási díjat. Újbóli érdeklődés után azt mondták, hogy beküldenék Pécsre a rádiómat, de nincs hozzá dobozuk. Dobozom természetesen nekem sem volt. Azóta eltelt Ismét egy hónap. Amikor utoljára bent jártam a boltban, a rádióm még ott porosodott a polcon.>. Furcsának tartom ezt az eljárást. Férjem 1300—1400 forintot keres. Azért vettük a rádiót, hogy lépést tudjunk tartani az eseményekkel. Azt hiszem nem vagyunk szerénytelenek, amikor hosszú idő után végre szeretnénk hozzájutni saját készülékünkhöz! Az illetékesek találjanak módot arra, hogy a miénkhez hasonló ügyek gyorsan intéződjenek. Vagy Jánosné Mágocs, Ady u. 34. Sajtóankét Szabadszentkirályon Lapunk szerkesztősége és kiadóhivatala pénteken este sajtóankétot tartott Szabad- szentkirályom Több mint hat- vanan jelentek meg, a község vezetői és tsz-tagsága egyA vidéki szakemberek érdekében Ankét a saakkönyv- és szakfolyóirat-ellátásról Kt általános szakmai — főként műszaki és mezőgazdáiéig! — fejlesztés egyre magasabb követelményeket állít társadalmunk valamennyi szakembere elé és szükségessé teszi az önképzés alapvető feltételeinek szervezett biztosítását, A nagy országos szak- könyvtárak (Országos Műszaki Könyvtár, Országos Mezőgazdasági Könyvtár, atb,) szolgáltatásaikkal nemcsak a budapesti, hanem a vidéken élő szakembereknek Is rendelkezésére állnak. Az érdekeltek közül sokan azonban nem tudnak erről, valamint az egyazon városban lévő egyik Üzem mérnöke, technikusa, szakmunkása sem tudja, hogy milyen — esetleg őt is érdeklő — szakkönyv, folyóirat található a másik üzem műszaki könyvel között. Országosan napirendre ke- r(llt a vidéki szakemberek szakkönyv-allátásának kérdése. Néhány megyében — köztük Baranya megyében is — megkezdődött a szakkönyvtári tájékoztató-szolgálat megszervezése. A tájékoztató-szolgálat a Megyei Könyvtár keretében, a Megyei Könyvtár és a Pécsi Egyetemi Könyvtár kooperatív irányítása mellett működik majd, Feladata: egyrészt, hogy elkészítse a megye területén lévő szakkönyvtári anya gok központi címjegyzékét, s ezáltal lehetővé tegye, hogy ■ legkülönfélébb területeken működő szakemberek a szolga lat közvetítésével a lehető legegyszerűbben áttekinthessék a megyében lévő, az őket érintő szakterülethez tartozó könyves folyólratanyagot, másrészt, hogy az országos könyvtárak szolgáltatásait közvetítse az olvasókhoz. Látható, hogy a jövőben igen jelentős támogatást kapnak a megye szakemberei a könyvtáraktól, A lehetőségek kiaknázásának, a szolgáltatások igénybevételének módját minél szélesebb körben ismertté kell tenni: ennek érdekében a Megyei Könyvtár, a Pécsi Egyetemi Könyvtár és a MTESZ pécsi Intézőbizottsága május U-ón délután 4 órakor ankétot tart a megyei tanács nagytermében (Pécs, Széchenyi tér 11.). Az ankét a megye és Pécs város dolgozóinak szakkönyv-ellátását tárgyalja. Részt vesznek rajta a minisztériumok és az országos könyv tárak vezető szakemberei, valamint az ország különböző vidékeinek könyvtárai és műszaki szakemberei. Az elnöki megnyitót az ügy jelentőségéhez képest Palkó Sándor elvtárs, a Baranya megyei Tanács vb-elnöke mondja. Ezután kerül sor a könyvtári szolgáltatásokat, a vidék szakkönyv- és folyóirat-ellátását ismertető előadásokra. Az eladásokat vita követi, majd a szakkönyv-ellátással kapcsolatos határozati javaslat előterjesztésével záródik az ankét, A szakmai képzés, a legújabb tudományos kutatások eredményeinek ismerete lényeges kérdés a szocializmus építése során. Fontos, hogy a szakemberek Pécsről és a megyéből minél nagyobb számban vegyenek részt az ankéten és ismerjék meg a könyvtárak által nyújtott, munkájuk jobb ellátása szempontjából felbecsülhetetlen segítséget. Ssente Ferenc aránt. Különösen a nők képviseltették magukat szép számmal. Az egybegyűltek hasznos jótanácsokkal és bírálatokkal segítették a lap munkáját. Javasolták, írjon a belvárdgyulai tsz újszerű munkaszervezéséről, a vöröskereszt munkájáról, illetve véradókról, foglalkozzon részletesebben az elszaporodó közúti balesetek okaival. Felhívták a lap figyelmét a sajtóhibákra, s a híranyagok valódiságának fokozottabb ellenőrzésére is, A sajtóankét kisebb falugyűlés is volt egyben, amslyen a község égető gondjait meg- j tárgyalták. Ilyen a régóta vajúdó napközi kérdése. Az asz- szonyok bátran bírálták a tanács jelenlévő vezetőit az itteni mulasztások miatt és a szerkesztőség közbenjárását kérték. Mivel az idénynapközi sem oldaná meg 15—20 három évesnél kisebb gyermek gondozását, ídényböicaőde felállítását is tervezik. Szerkesztőségünk kérésére Horváth József elvtárs, a vöröskereszt járási titkára megígérte, hogy segíteni fog, hogy az Idénynapközlt mielőbb meg- nyissák. A bölcsőderészleg — a helyiség állapota miatt — már jóval nehezebb ügy. de ez is megoldható, ha a tanács vezetői eltökélt akarattal foglalkoznak vele. A csaknem háromnegyed tizenegyig húzódó sajtóankét sikeresen zárult. A szerkesztőségnek nyújtott segítségen túl a helyi gondok megoldásában is előbbre jutott a falu egy iépéceeL Hogy megtalálják helyüket Elgondolkoztató bírósági tárgyaláson vettem részt nem- O rég. Életerős, harminc év körüli férfi állt a bíróság előtt. Azzal vádolták, hogy a szigetvári vasúti állomáson ellopott egy bőröndöt. Az utat. amikor észrevette, hogy bőröndje nincs ott, ahova tette, a rendőrségre sietett. A rendőrök alig egy óra múlva elfogták a tettest és az utas visszakapta csomagját, A vádlott a lopás tényét nem tagadta, csupán egyeket mellékkörülményt nem tudott elfogadhatóan megmagyarázni. A pécsi járásbíróság 2 év és 6 hónapi börtönre ítélte. A büntetés súlyos, de ehhez ismerni kall a vádlott élet- körülményeit is. Ez pedig enyhén szólva nem éppen a leg- rózsásabb. 1956-ban a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűntettért 1 év és 3 hónapi börtönre ítélték. A büntetést letöltötte. Kiszabadulása után elhelyezkedett a Pécsi Szénbányászati Trösztnél, innen táppénzcsalás miatt bocsátották el. Ezután a Hídépítő Vállalatnál talált munkát, de itt sem becsülte meg magát s rövid idő múltán munkahelyét önkényesen elhagyta. 1958-ban ismét a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűntény miatt vonták felelősségre és 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre ítélték. Ezt a büntetést ez év március 28-án töltötte ki. A civilruha még meg sem melegedett rajta, máris — szabadulása után 8 napra — a bőrönd ellopásával újabb bűncselekményt követett el. Kétségtelen tehát, hogy a vádlott személyében a társadalomra káros emberrel állt szemben a bíróság s ehhez méretezte a büntetést. A büntetés helyes, megérdemelte. Mi akkor az elgondolkoztató? A vádlott védekezése. Elmondotta ugyanis, hogy miután a börtönből kiszabadult, igyekezett munkát keresni, annál is inkább, mert a rendőrségen megmondották neki: ha záros határidőn belül nem helyezkedik el, akkor közveszélyes munkakerülésért ismét a bíróság elé kerül. A vádlott — mint mondotta — Pécsett is, Szigetváron is járt, keresett munkát. „Elhelyezkedtem volna én, tisztelt járásbíróság, de sehol nem vettek fel" — mondta. S ennél a mondatnál érkeztünk el a problémához, amiről nem árt, ha beszélünk. Nem vették fel. Kétségtelen, hogy egyetlen üzem dolgozói sem várják az üzem kapujában vnrágcsokorral a börtön- töltelékeket, a megbízhatatlan elemeket. A vádlottnak volt alkalma becsületes munkával kenyeret keresni, az 6 hibája, hogy nem élt ezzel a szocialista társadalom adta lehetőséggel. Mert régen, a munkanélküliség idején maga a társadalmi rendszer kényszerítette az embert sok esetben a lopásra. De most? Von és számára is volt munkaalkalom. Aki dolgozni akar, talál munkát. Nemcsak hogy talál, hanem számos területen szinte keresve keresik a munkáskezeiket. De ő nem becsülte meg ezt a lehetőséget. Most akar megjavulni? Lehet.' Tételezzük fel, hogy valóban megbánta tetteit és amikor legutóbb szabadult, elhatározta: ezután munkával keresi a kenyerét. De hol helyezkedjék el? Amerre jár, ahol érdéklődik munkaalkalom után, mindenütt — és ha jól belegondolunk, nem is ok nélkül — bizalmatlanul fogadják s nem veszik fel. De helyes-e ez az álláspont ? Nem. Bármennyire is bűnös valaki, hinni kell abban, hogy jó útra téríthető. Javulására legalábbis módot nyújtani, feltétlen szükséges. A mi társadalmunk szigorúan elítéli a társadalomra ártalmas személyeket, de ha büntetését kitöltötte, lehetőséget nyújt arra, hogy ember válhassák belőle, Ez elvi igazságunk. De ez az elvi igazság még nem minden esetben válik gyakorlattá. Ha kiszabadulása után^azonnal talál munkái, kényszerülve lett volna-e újabb bűncselekmény elkövetésére? Nem, Bár az is igaz, hogy alaposabban körülnézhetett volna, mert például az építőiparban most tavasszal valószínű elhelyezkedhetett volna még akkor is, ha több évi börtönbüntetés van a háta mögött.;. Kell valami megoldást találni ezen a területen.'Szocialista államunk kétségkívül sokat tesz magáért az emberért, az egyén neveléséért. Rendőrségi, ügyészségi és bírósági szerveink nemcsák a már ténnyé vált bűnt és annak elkövetőjét üldözik és büntetik, hanem a bűnesetek megelőzésében is lényeges feladatokat oldanak meg. Bűnüldöző szerveink ebben a vonatkozásban is lényegesen eltérnek a kapitalista bűnüldözési szervektől Az utógondozásban azonban még van tennivalónk. Nem minden esetben kísérjük figyelemmel a büntetésüket kitöltött embereket s néha elmulasztjuk segítésüket. Nem, korántsem arról van szó, hogy súlyos börtönbüntetésük kitöltése után szabadulókat vezető állásokba helyezzük, vagy arról, hogy a többszörösen bönteteiteket dédelgessük, egyszerre bocsássunk meg nekik mindent. Nem, erről szó sincs. De az sem helyes állásfoglalás, ha ezekről az emberekről egyszerűen levesszük a kezünket s a magunk sorsára bízzuk őket. Éppen afkkor nem állunk mellettük, amikor talán a legnagyobb szükségük lenne a segítő kézre. Hinni kell az ember nevelhetőségében, hinni kell, hogy egyetlen ember sem született bűnözőnek. Ha elbotlott, talpra kell segíteni. Nálunk mindenkinek joga van a munkához, sőt a munka kötelessége is. Segítsük őket, hogy társadalmunk rendes tagjaivá válhassanak! GARAY FERENC Tízmillió forintot jövedelmeznek a tsz-ek segéd- és leldolgozó üzemei A baranyai termelőszövetkezetek mind nagyobb gondot fordítanak a jól jövedelmező melléküzemágak fejlesztésére. Jelenleg mintegy 400 segéd- és feldolgozó üzem működik már a közös gazdaságokban. Ezek az üzemek közel félmillió forintot Jövedelmeznek ebben az évben a megye szövetkezeti gazdáinak. Huszonöt közös gaz dasógnak van például tejüzeme. Az év folyamán összesen l 600 000 liter tehéntejet dolgoznak fel. s ebből — többek között — 18 500 kilogramm vajat és 30 000 kilogramm sajtét állítanak elét Melléktermékként több mint egymillió liter fölözött tejhez jutnak, amelyet a sertéshizlaldákban használnak fel. Négy nagy juhtenyésztő termelőszövetkezetben a juhtej feldolgozására is berendezkedtek a tagok. A mágocsi Béke és a mohácsi Búzakalász Tsz-ek baromfikeltető üzemet létesítettek, amelyekben már ebben az évben közel százezer csibe lát napvilágot. Tizenkét közös gazdaság foglalkozik tégla- és mészéeetés- sel. Ezekben 2 760 000 téglát és 4000 mázsa meszet égetnek ez idén, s ennek nagy részét saját építkezéseiknél használják fel»