Dunántúli Napló, 1960. május (17. évfolyam, 101-127. szám)
1960-05-05 / 105. szám
2 W APtó I960. MÄJTJS J. Eredmények és lehetőségek a világnézeti nevelésben — a Pécsi Tudományegyetem jogtudományi karán A Magyar Szocialista Mun káspárt hetedik kongresszusa felhívta a figyelmet arra, hogy ha gyorsabban akarunk előre haladni, nem elég, hogy szakembereink kiválóak legyenek. Kommunista szakemberekre van szükség — olyan szakemberekre, akik az egyetem elvégzésére fordított idő alatt éppen úgy, mint az egyetem elvégzése után is hűek a népi demokratikus rendszerhez, minden tudásukkal és teljes erejükkel szolgálják hazájukat és népüket. Édesapjukat, édesanyjukat, a munkásokat, a parasztokat, akiknek fiai és leányai ők; falujukat, ahonnan az egyetemre mentek, városukat, ahonnan a munkásosztály küldte őket tanulni. A munkásosztály küldött — a munkásosztály számít rád! — ezt a jelszót mondtuk nem is olyan régen azoknak a munkásgyerekeknek, akik az egyetemek padjaiba elsőnek ültek a felszabadulás utáni első években. Túlnyomó többségük hű maradt ehhez a jelszóhoz a legnehezebb időben is, megmutatta, hogy nem csupán csak kiváló szakembere lett választott tudományának, hanem munkájában mindig a szocialista állam, a dolgozó nép érdekeit tartotta szem előtt. A proletárhatalom védelmezőjének, hazája hű fiának bizonyult. (A gyávákról és árulókról most ne beszéljünk. A becsületes hazafiak mély megvetése az 6 osztályrészük, amíg csak be nem bizonyítják, hogy képesek tisztességesen, becsülettel szolgálni hazájukat, a Magyar Népköztársaságot.) A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának pártszervezetében a kommunisták világosan látják — mint ahogyan a többi karok pártszervezeteiben is — mit kell tenniök azért, hogy a pártkongresszus határozata gyorsan, eredményesen valósuljon meg az egyetemi oktatásban. Mit tesznek azért, hogy ez a színvonal emelkedjék? Ha a pártszervezet tevékenységét nézzük, amelyet ennek érdekében kifejt —, ha nem is lehetünk vele teljesen elégedettek — azt kell mondanunk, hogy megkezdte a pártkong- gresszus határozatának megvalósítását és abban helyes módszereket alkalmaz, jó úton jár. Hogy a taggyűléseket rendszeresen megtartják s azokon nem csupán szervezeti kérdéseket vitatnak meg, hanem elméleti problémákat is, elvi, ideológiai vitát is folyI locsolóautóról van szó Tegnap délelőtt történt fél 11 órakor a dr. Várad! Antal utcában, de felehető, hogy más időpontban és más utcákban is megtörtént már és esetleg megtörténhet még. A locsolóautóról van szó. Jó dolog az, ha locsolják az utcákat, üdébb, tisztább a város, de a locsolás nem feltétlenül jelenti a gyalogjárók meg félemlítését, a goromba tréfát. A jelzett időben és a jelzett utcában egy idősebb asszony kézikocsit tóit a járda mellett az úttesten. A locsolóautó nagy Ívben az utcába kanyarodik, még nagyobb ívben szórva a vizet, a járókelők nem kevés riadalmára. A kiszolgáltatottság. a vízfröccstől való félelem jóllehet a locsolóautó kormánykereke mellől mulatságos látvány, de semmiesetre sem illedelmes mindezen nevetni. Sót mi több, nem éppen utcára vagy nyomdafestékre való szavakkal illusztrálni az ebbell mulatságot, mint az UA 0696 számú locsolóautó gépkocsivezetője tette ezt. Több figyelmet a járókelők nyugalmára, ruhájának tisztaságára, s mindemellett még az se baj, ha a locsolóautón is kötelezővé teszik az udvariassá- got. tatnak, ez jó. Mondhatnánk azt is, hogy ez természetes, mert jólképzett marxista— leninistákról van szó. olyan emberekből áll a pártszervezet, akik magúk is felső fokon oktatják a munkásosztály forradalmi elméletét, s olyanokból, akik art képesek is köny- nyen megértem és elsajátítani. Mégis jó ez, sőt éppen ezért jó. Azért jó, mert nem elégszenek meg azzal, amit a tantervben előírt marxizmus—le- ninizimus tantárgyakból — mint tantárgyból — el kell sajátítaniuk, hanem alkotó módon tudják azt alkalmazni a pártszervezetben, a mindennapi életben, a tanulásban is. A szakmai tárgyak elsajátításában is. És végeredményben az a fontos, hogy a szaktárgyak tanulmányozása során Is alkotó módon alkalmazzák a tudományos szocializmus elméletét. Ez emelheti csak magas színvonalra őket, mint saját tudományáguk szakembereit. Amikor a világnézeti nevelési bizottság irányításával megvitatták az SZKP XXI. kongresszusának anyagát s tisztázták, miképpen alkalmazhatják annak tanításait saját tudományágukban, ezzel a párt politikájának érvényesítéséért tevékenykedtek. Dr. Kocsis Mihály professzor, aki ennek a világnézeti nevelési bizottságnak elnöke, helyesen szervezte meg a bizottság munkáját. A nevelési bizottságban idős, tapasztalt kommunista professzorok mellett fiatal tanárok is vannak. Ezzel szerencsésen megvalósul az idősebb és fiatalabb generáció hasznos együttműködése mind az állami oktatásban, mind pedig a pártszervezetben, hiszen ezeknek a tanároknak nagy része a pártszervezet tagja. Ennek a cikknek nem feladata, hogy a szakmai tudományos képzés színvonalának emelése érdekében végzett munkát tárgyalja. Csupán arra szeretnénk rámutatni, hogy mind a pártszervezetben, mind pedig a világnézeti nevelési bizottságban minden kommunista kötelessége a világnézeti nevelés jó módszereit, legjobb lehetőségeit felkutatni és alkalmazni. A kar pártszervezetének titkára Is tagja a világnézeti bizottságnak. Megvan tehát a lehetőség arra, hogy a pártvezetőség, a pártszervezet és a nevelési bizottság együttműködjék. Együtt is működnek. A pártcsoportok hathetenként megtartják a csoportgyűléseket, általában a taggyűlések előtt. (Száméi Lajos profesz- szor előadása az SZKP XXI. kongresszusa tanításainak a különféle tudományágakban való alkalmazásáról még ma is sok vitatémát ad, pedig már régebben hangzott el.) A jogi kar KlSZ-szervezeté- ben is fellendülőben van az élet. A KISZ-szervezet kezdeményezésére indult és hetenként egyszer megtartott művészeti, irodalmi és politikai előadás-sorozat előadásait a kollégiumban tartják. Ugyanott rendeztek a pártszervezet kezdeményezésére a 2. félévben vitát a kommunista erkölcsről is, az első évfolyam első csoportjában. Huszti Lajos elvtársnak, a kari párt- szervezet titkárának, Kiss István elvtársnak, a filozófiád tan szék vezetőjének, Halász Pál elvtársnak, az állam- és jogelméleti tanszék vezetőjének, Zinhóber Ferenc elvtársnak, a politikai gazdaságtan és tudományos szocializmus tanszék vezetőjének ebben Jelentős szerepe van, s mellettük, velük együtt a pártszervezet többi tagjainak Is, A világnézeti nevelésben a politikai gazdaságtan tanszék és a társadalomtudományi tanszék vállalja az orosz iánrészt. » Ezeknek a tanszékeknek alapos, a tantervhez ragaszkodó elmélyült munkája nálkül elképzelhetetlen lenne a hallgatók világnézeti nevelése. Az pedig csak előbbre viszi ezt a munkát, hogy a pártszer vezet vezetősége rendszeresen meg is beszéli a karon folyó világnézeti nevelés eredményeit. A világnézeti nevelési bizottság elnöke beszámolt a pártvezetőségnek például a hetedik pártkongresszus anyagának feldolgozásáról, megbeszélték az anyag feldolgozásának módját és eredményeit. Mind emellett az oktató pártcsoport gyűlésein is rendszeresen foglalkoznak a nevelő- munka eredményeinek fokozásával. A materialisták baráti körének igen nagy szerepe van a „szomszédban“ az orvostudományi karon a világnézeti nevelésben. A jogi kar KISZ- szervezete Is igen helyesen — tervbe vette ,hogy létrehozza ezt a kört, eddig azonban nem sikerült megvalósítani ezt a tervet. A pártszervezet segítsége kellene hozzá. Ha ez meg lenne, létrejöhetne hamarosan ez a baráti kör. Jó lenne, ha a pártvezetőség segítene ebben is a KISZ-nek. Azért, hogy ne csak jó tervek szülessenek, hanem a politikai aktivitás is fokozódjék. Dr. Jóri János tanársegédnek, a fiatal oktatói kar egyik tehetséges fiatal tag jának alapos tudását és szorgalmát Is meg lehetne nyerni ennek a fontos feladatnak. Az egyetemen tanuló munkás- és parasztszármazású fiatalok könnyebben értik meg a munkásmozgalom tudományos elméletét, mint a kispolgári származásúak, hiszen családjukon, szüleik osztály helyzetén keresztül szorosabb kapcsolatban vannak a munkás- osztállyal, a társadalom vezető osztályával, annak közvetlen és távolabbi érdekeivel. Az összes hallgatók 54 százaléka munkás- és parasztszármazású fiatal. Arra kell törekedniük az egyetemi oktatóknak és tanároknak, hogy hallgatóik ne csupán megértsék és tudják, hanem harcosan, alapos felkészültséggel érvényesíteni és ha kell megvédeni is képesek legyenek a tudományos szocializmus tanításait. E cikk írója meghallgatott egy szemináriumi foglalkozást a második évfolyam egy csoportjában filozófiából, ahol az erkölcs kialakulásáról, fejlődéséről, módosulásáról vitatkoztak. Meghallgatott egy politikai gazdaságtan szemináriumot is az első évfolyam egyik csoportjában, ahol az imperializmus gazdasági terveit tárgyalták. Látta, hogy nemcsak értik, hanem érzik is, harcosan is képviselni tudják, amit megtanultak, bátran tudnak kiállni a proletariátus világnézetének vé delmcbcn is ha kell, mert szeretik és tovább akarják építeni a munkáshatalmat, a nép államát. A párt hetedik kongresszusának határozatai érvényesülnek a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karának életében. A pártszervezet vezetősége azonban még mindig nincs megelégedve az ennek érdekében végzett politikai munkával. Igyekszik Javítani, magasabb színvonalra emelni ezt a munkát Az Idei tanév végén pedig jólképzett kommunista szakembereket bocsát szárnyaikra a Pécsi Tudományegyetem. Gyevi Károly HíjeiHt Szovjet turisták a Mecseken Kedden Pécsre érkezett tizenhárom különböző tudómé nyos intézetekben dolgozó szovjet turistákból áüó csopot A szovjet vendégek a délelőttöt a Mecseken töltötték. Déluti ellátogattak az Egyetemi Könyvtárba, Zsolnay múzeumba « megtekintették a város műemlékeit. A turistacsoport látogs tást tett az Élettani Intézetben és a Porcelángyárban is, máj tegnap reggel utaztak el a Balatonra. — A LENGYEL Népköztársaság kéttagú takarékpénztári küldöttsége május 5-én, csütörtökön Pécsre érkezik, ahol ellátogat az Országos Takarékpénztár Baranya megyei fiókjához. Pécsi tartózkodásuk alatt az Alkotmány utcai TOTÓ-LOTTÓ körzeti iroda működését tanulmányozzák majd. — KOZMETIKAI előadást tart május 5-én, csütörtökön délután 6 órakor a belvárosi és a siklósi területi nőtanács a „Nők iskolája“ keretében a Városi Nőtanács helyiségében. Érdeklődőket szívesen látnak. ... — AZ ÁRVÍZ UTÁN, Újmohácson megkezdték egy hat tan termes, korszerű, minden követelményeknek megfelelő iskola építését. Az iskola felavatására május 8-án, vasárnap délelőtt 10 órakor kerül sor. Az ünnepi beszédet Vértes Tibor elvtárs, a Baranya megyei tanács vb.- titkára mondja. Találtak kát kulcscsomót, egy különálló lakáskulcsot, egy nyaksálat, 1 darab kesztyűt, egy bőr tarisznyát különböző tárgyakkal, egy férfi kalapot, egy pénztárcát fényképpel, egy kézfkosarat, benne egy tejeskannát, egy kerékpárt. Fenti tárgyakat igazolt tulajdonosa Pécs városi Rendőrkapitányságon (Kilián György u. 1.) alatt átveheti. BERKES! ANDRÁS: (43.) Fürdés után ledörzsölte testét, kifésülte fényes, szőke haját, majd pizsamába bújt, felvette fürdőköpenyét, az állólámpa alá ült, és olvasni kezdett. Gondolatai azonban máshol ‘kalandoztak. A meleg víz elb ágy osztotta, szemhéja lecsukódott és nyugtalan álomba merült. Vonásai megenyhültek, csak néha futott át arcán egy- egy alig észrevehető rángási. Óráiknak tűnő percegik aludt csak. Felriadt. A könyv kihullott kezéből. Szeme kerekre tárult az ijedtségtől, amikor a kopogtatást meghallotta. — Istenem — suttogta. Felállt és odament a háromajtós szekrényhez. Kinyitotta. A ruhákat félretolta, motozott egy Ideig. Halk, finom zaj hallatszott, mint amikor a jól olajozott golyóscsapágyak megindulnak. A szekrény hátsó fala hátrasiklott. Éva felállt. A szekrényből Frédi magas, karcsú alakja bontakozott ki. — Csukd be — rendelkezett halkan. A lány engedelmeskedett. Frédi ledobta kalapját, felöltőjét, és leült a lámpa alatt lávő fotelbe, — Ad) valamit inni — szólt a lányhoz. — Ezt pedig tedd el. — Egy kis csomagot húzott elő a zsebéből, és Éva felé dobta. A lány arca megváltozott. Szemében öröm, kutyahű- ség és az alázatos hála fénye villant. Elkapta a kis csomagot, szivéhez szorította, valami felszabadult hang tört fel melléből, arcán mosoly futott át. — ó, Frédi! — Odament a férfihez, megfogta izmos kezét. — Köszönöm — rebegte, és csókot lehelt a férfi kezére. Azután felugrott, gyors mozdulattal italt vett elő és két poharat. — Tölts — mondta mosolyogva. — Én azonnal jövök. — Bement ismét a fürdőszobába. Frédi töltött és Ivott. Levette nyakkendőjét. Tíz perc múlva Éva visszajött, Szeme vidáman csillogót. arcáról eltűnt a szomorúság, erősnek, bátornak érezte magát. Most nem félt a férfitől sem. Könnyűnek érezte magát. Libbenő léptekkel odament hozzá. Arcán halvány rózsák bontakoztak ki. Mint a keleti bajadérok, úgy ringatta magát. LÁMMÚ <mur%9A*i l ^Vűtatte fürdőköpenyét, hogy lehulljon a szőnyegre. — Szép vagyok? — kérdezte. Frédi mohó pillantásokkal kisérte a lány mozdulatait, * Egymás mellett feküdtek. A hajnali világosság beszökött a redőnyök résein keresztül. A heverő mellett az üres rumosüveg, felborított pohár, szanaszét szórt cigarettavégek jelezték, hogy az éjszaka nyugtalanul telt el. Éva szorosan magához ölelte a férfi izmos testét. — Már nem félek tőled nevetett halkan. — Nem? — Nem — felelte a lány. — Tudom, hogy szeretsz. Érzem. És én is szeretlek Frédi nevetett. — Idefigyelj, Éva — szólalt meg, és hangja komolyra vált. — Figyelek. — Téged megfigyelés alatt tartanak. — Köpök rájuk, n — Ne hősködj — mondta a férfi. — Komoly a dolog. Két hétig te mást ne csinál), mint látogasd 'le az ismerőseidet, randevuzzál, lehetőleg sok helyen fordulj meg, és minél több emberrel beszélj. Manőverezni kell. Addk pénzt. Menj szórakozóhelyekre. De közben úgy viselkedj, mintha konspirálnál. — Erre miért van szükség? — kérdezte a lány. — Megdolgoztatjuk a barátainkat — nevetett a férfi. — Lekötjük az erőket. Amig téged figyelnek, én nyugodtan dolgozhatom, Azokat az embereket, akikkel te a két hét alat találkozol, nekik mind le ke nyomozni, mert nem tudhat ják, hogy ki az igazi kapcsolat. — Értem — mosolyodon el lány. — Frédi, te igazán na gyón okos vagy. — Félned nem kell, mert a én embereim mindig ott lesz nek a közeledben. És gondol arra, hogy baj esetén azonna Nyugatra dobunk. — Nem félele, Frédi. Tudod hogy van törlesztenivalóm. — Tudom — mondta a fia talember. — Mondd, mi let az egyetemi hallgatóval7 — Azt hiszem, ma délelőt már jelentkezett Pál atyáná — felelte a lány. *— Tegnap ette hol voltál — kérdezte Frédi. — Ezt is tudod? —) Mindent tudok. — A fiú, mielőtt kiszökött egy levelet írt. Azt vittem e — Kinek? — Valami Holub nevű pro fesszornak. Frédit mintha megcsípték volna, felugrott. — Kinek7 >— ícérdezte, nagy szemeket meresztett lányra. — Holub professzornak. — A fiú ismerte őt? — Azt hiszem, segédje volt. — Az úristenit — kiáltott Frédi, és éktelen káromkodás ba tört ki. — Mi történt? — Melléfogtunk! — mondta a férfi. — Csúnyán melléfog tunk. (Folytatása következik) — A HAZAFIAS NÉÍ front II. kerületi szervezel május 5-én, csütörtökön dél után 6 órakor küldöttértékel letet tart a városi tanát nagytermében. Ez alkaloid mai választják meg a kert leti bizottság tagjait, vált mint a városi küldötteket i Ugyanezen a napon a Hazt fias Népfront I. kerületi szel vezete is kttldöttértekezlett tart este 7 órakor a Fékét gyémánt filmszínházban. — KIGYULT A FÉNY sellyei járásban lévő Szőrén községben. Ezzel a megye W romszázadik községét is vi lamoeították. — KERÜLETI kötözővé Menyeket rendez az iskoW részére a városi Vöröskereti szervezete május 6-án, pél teken délután 3 órákor. 1 városi kötözőver senyre * amelyen a kerületi első, mi sodik és harmadik helyezi csoportja vesz részt — májt 13-án, délelőtt 9 órakor W rül sor a városi tanács kV túrtermében. — AUTÓBUSZKÜLÖNJI RAT indul Budapestre m* jus 8-án, a Vasas—Pécsi D zsa labdarúgómérkőzésre. ■ Indulás Pécsről 8-án, regg' 5 órakor, visszaindulás Bt dapestről este fél 8 órako Jelentkezés május 6-án, (péf tek) délig az IBUSZ irodl ban. Egy kislány kereí csomagját Április 16-án 14 órakor pécsi nagyállomásról két l nus Pannonius Gimnázium1 járó kislány utazott Mii? ketten tapasztalatlan, falut származó növendékek. — l egyik tanuló megkérte osztál társnőjét, hogy vigyázzon ct magjára. Mivel a másik ki lány vonata közben indulóba volt, megkérte a Pécs állom; kultúrváróterrnében az egy' negyven év körüli jól öltöző nénit, hogy a néhány perc m va jövő barátnőjének őrit1 meg a csomagját. A kislá1 csak egy fél óra múlva ér*' zett meg. Az ismeretlen > több. ugyanakkor utazó leáo tói megkérdezte, hogy mell küké a csomag. Később a cí maggal együtt eltávozott, csomagot sem a rendőrség« sem a forgalmi irodában n« adta lei Az ismeretlen 1 nagykanizsainak mondta h1 gát. A kislány szegény szül' gyermeke. Heten vannak tét vérek s az anyagi veszteség igencsak megéreznék. Valók1 embertelenség, ha az ill« azzal a gondolattal vitte el csomagot, hoey azt kisaját’ sa, de reméljük, hogy nem « ről van szó, s a kis gimnaz* ta lánynak visszajuttatja csomagot a Janus Pannoni1 Gimnáziumba*