Dunántúli Napló, 1960. április (17. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-08 / 83. szám

6 NAPLÓ i960. Április s. Mi az oka a gyengébb szereplésnek? Birl atvetidjöHl al P Az Országos Ifjúsági Sport­bizottság rendezésében közel 300 fó részvételével bonyolították le a falusi dolgozók IX. téli szparta- kiádjanak asztalitenisz és sakk országos döntőjét, amelyen részt vett Baranya megye válogatottja is. A 19 megye között a megyék közötti pontversenyben Baranya megye 12 ponttal a 14-ik helyen végzett. Ezen az országos döntőn Bara­nya megyét méltóképpen az asz­talitenisz csapatversenyen csak a siklósi férfiak képviselték, a má­sodik helyen végeztek. Férfi egyé­ni versenyben a mozsgói Fábián a hatodik helyet érte el. A férfi párosban Baranya megye szintén Szeged elé**. Mind pályázataink, mind a hoz­zánk érkezett levelek élcsapatunk, a Dózsa iránti féltő gondoskodás­ról tanúskodnak. Az írásokból re­ménykedés csendül ki: talán sike­rül a bentmaradás. Letettünk már a nagy álmokról, a középcsapat jellegünkről. Szerényekké váltunk és a szalmaszálba kapaszkodunk, melyet ez az egy szó fejez ki tel­jes hűséggel: bentmaradás! Ez a féltő gondoskodás adja a tollat sok-sok szurkoló kezébe és ezt tükrözi a sok korholó szó, elé­gedetlen betű, a telefonhívások végtelen sora. Újságunknak hétfőn szinte fél Pécs a szerkesztője! Per­cenként cseng a telefon és azok a szerencsések, akik kapcsolást kap­nak, sokszor ellentétes kéréseket, tanácsokat, mint egyedüli üdvö­zítő „Varázsigét” javasolnak: ne­hogy megdicsérjük Hegyit, mert elbízza magát, nem lehet vele bír­ni egy hétig. írjunk szebben Ga­ramiról, mert úgy akart! Nehogy egy jó szó is kerüljön a lapba Jó­zsiról, mert úgy dajkálta a labdát, hogy szinte a guta kerülgetett! Bendesről jót ne Írjunk, mert csak a szélsőjével törődött, míg más szerint így kell játszani, fegyelme­zetten, mert egy hátvéd egyetlen feladata, hogy szélsőjére vigyáz­zon. Hegyit tegyük centerbe, mert ott a legjobb (noha még sohase volt center), Kamondlval miért kísérleteznek elől, hisz ő hátvéd­nek termett! Aztán a kapuskér­dés! Még szerencse, hogy csak két kapusunk van. Mi lenne, ha több­ről is szólhatna a kritika!? Aztán még a sportrovatvezetőnek Is van tanácsa a tetejébe! Szegény csapat! Aztán megszólalt egy nagyon sze rény kérdés, ha valóban annyira szeretjük csapatunkat, miért csak akkor bíztatjuk, ha sikerül Is va­lami nekik? Nem esne-e jól a ne­héz percekben egy izmos „Hajrá Dózsa” buzdító és lelkesítő, önbi­zalmat adó közönségkórus? Aztán nem volna-e helyesebb, összes energiánkat összefogni, közös erő­vé kovácsolni, hogy a csapat Is érezze, hogy itt játszani nemcsak illik, hanem kell Is, mert erős, egységes közönséggel szemben ez elemi kötelesség! Aztán nem vol­na-e helyes, az esetlegesen kétes értékű fülbesúgókat elnémítani, ne zavarják a játékosokat, hogy egy­szer már kijöhessen az a tudás, amit csak lelkesedés útján tudunk elérni! A vezetőség áldozatos munkájá­val mindent megtesz a csapat ér­dekében. De mit vesz a csapat, a vezetőség, az egyesület, Pécs sok­ezres szurkolótábora érdekében? Vegyék tudomásul a fiúk, hogy Szeged sem pihent babérjain a szU netben! Győzni akar vasárnap, hi­szen első hazai győzelméről van szó. Két fontos pontról! De kinek fontosabb a két pont? Nekik-e, vagy nekünk? Ez a tudat kell, hogy fokozza az erőt, az akaratot. Ez tegye ellenállhatatlanná játéko­sainkat. összpontosítsanak egyre: győzelem a lelkesedés, akarat, ke­mény, sportszerű játék — és nem utolsó sorban a rúgott gólokon ke­resztül! Legyenek komolyak, ha­tározottak a pályán, legyenek fe- gvelmezettek, az utasításokat tart­sák be az utolsó szóig. Ez esetben talán kevesebb lesz a korholó levél, több a dicsérő tele­fon és örülhetünk mi is, ahogy mlnd-n bizonnyal ők is örülnek a két nontnak, a megérdemelt győ­zelemnek. Az összevont meggyei kosár­labda-bajnokság mérkőzései Szekszárdi Petőfi—Ped. Főisko­la 61:411 (30:27), férfi. Legjobb do­bók: Hunyadi (26), Fogarasi (14), illetve Baumann (20). PVSK n.— Szigetvári Gimnázium 61:58 (23:24), legtnt'b dobó: Móró A. (17). Móró 7. 07), illetve dr. Berta (23), Ped. Főiskola—Szekszárdi Petőfi 42:23 (22:23), női. Legj. dobók: Reiner (14), Simon (13), illetve Falusi (11), PVSK—Szigetvár, női 46 24 (27:11). Legjobb dobók: Kőhegyi (14), Il­letve Keresztúri (11). Postás—PEAC férfi 81:76 (40:38). A megyei bajnokság rangadóján felváltva vezetett a két csapat. A nagy küzdelemből a nyugod- tabban és magabiztosabban játszó postás került ki győztesen. Győ­zelmével a bajnokság legbiztosabb esélyesévé vált. Legjobb dobók: Molnár (23), illetve Péntek (23). a hatodik helyen végzett. Sakk­ban a női csapatbajnokságban a bólyiak nyolcadikak lettek. Tehát mi is volt az oka, hogy Baranya megye a megyék közötti találkozón nem ért el jobb ered­ményt? Meg kell Jegyeznünk azt, hogy megyénk területén a sport­egyesületek között csak Bólyban van női sakkszakosztály, tehát így ezeknek a sportolóknak semmi versenyzési lehetőségük nincs. Mindezek ellenére az országos döntőn, ha kis szerencséjük van és nem a bajnokságot nyert He­ves megyei csapattal kerülnek össze, akkor a legjobb négy kö­zött is végezhettek volna. Sakkban a férfiaknál is kiütkö­zött a felkészülés hiánya. Az or­szágos döntőn látottak alapján a sakkban Is csak az a csapat, il­letve sportoló érhet el jobb ered­ményt, aki megfelelő felkészült­séggel rendelkezik, Tizennégy év volt a felső kor­határ a felszabadulási kupa tor­naversenyeken. A Jövő tornász­reménységei adtak találkozót egy­másnak. A BTC és a PVSK csa­pata külön versenyt vívott, végül minimális különbséggel győzött a PVSK és így ismét a kupa védő- kiegyensúlyozottabb csapatokkal je lett. Jói szerepelt a Komlói Bányász együttese is, azonban a rendelkező PVSK és BTC mögött, kénytelen volt a harmadik hellyel megelégedni. A leány egyéni ver­senyt szép küzdelem után Pecze Mária, a BTC utánpótlás legjobb­ja nyerte. Az első helyezettektől A mároki általános iskolások leány- és kézilabda-csapata Pécs­re látogatott, hogy a Szabadság úti iskola úttörőivel mérjék össze erejüket. A leányoknál a máro- kiak szép játékkal győzték le pé­csi ellenfelüket, a fiúknái a pé­Egy hónappal ezelőtt Játszottak Szegeden utoljára NB I-es labda­rúgó-mérkőzést, ennek eredmé­nyére nem szívesen emlékeznek vissza a SZEAC játékosai, mert akkor 3:0-ás vereséget szenvedtek a Salgótarjántól. Igaz a „Stécé” ellen tartalékosam játszottak. Azóta Hajós és Polyvás is fel­épült betegségéből és az már biz­tos, hogy a Pécsi Dózsa ellen Hajós lesz a középcsatár, Polyvás játéka még bizonytalan, mert csak most vasárnap játszott először barátságos mérkőzést. HALÁLOZÁS. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édes­anyánk, nagyanyánk és ked­ves rokon Antal Jánosné sz. Billczki Rozália (volt Németh Istvánné) életének 59. évében türelemmel viselt betegség után csendesen elhunyt. Te­metése 9-én, szombaton 12 órakor lesz a pécsi köztemető­ben. 320 Gyászoló család — Szeretett édesanyánk özv. Wieder Györgyné sz. Kelbert Anna f. hó 6-án, 81 éves ko­rában elhunyt. Temetése 9-én, szombaton 12 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló Gergely 321 és Bodor család. KOVÁCSMESTERT április hó 15-i felvétellel keresünk. Erdészet. Árpád­tető. Pécsszabolcs. 2868 DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Feleffis szerkesztő: Vasvári Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó- Braun Károly Szerkesztőség és kiidéhivatal Pécs, József Attila u. 16. Telefonj 15-32. 15-33. " PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 1«, sa. I A gyengébb szereplés másik okát ha vizsgáljuk, megállapíthat­juk, hogy az ipari jellegű megyék­nek nehéz felvenni a versenyt a mezőgazdasági Jellegű megyék­kel. Különösen Baranyának, ahol a községek lakóinak lélekszáma elég alacsony, az átlag meg sem haladja a 800 főt. Mindezen ne­hézségek ellenére a megye minő­ségi sportja mellett a tömegsport­nak különösen a falusi dolgozók körében nagyobb lehetőséget kell biztosítani. Itt gondolunk elsősor­ban a községekben lévő kultúr- házak kapuinak megnyitására az ifjúság előtt. Megyénk területén akadnak még olyan kultúrotthon­vezető k, akik nem ismerik fel a testnevelés, ezen belül a sport jelentőségét. A kultúrházak legye­nek felszerelve megfelelő sport- felszereléssel az asztalitenisz és sakk sportágak űzésére. B. J. már a közeljövőben is komoly eredményeket várhatunk. A fiúk versenyében a BTC meg­érdemelten győzött a DSK előtt. A mezőnyből Bánki Tamás, & BTC versenyzője emelkedett ki. Eredmények: leány csapatver­seny: L PVSK 179,05, 2. BTC 178,85, 3. Komlói Bányász 170,55, 4. PVSK H. 155,30, 5. DSK 146,65. Leány egyéni: 1. Pecze (BTC) 37,9, 2. Futó (PVSK) 37,55, 3. Török (PVSK) 36,9. Fiú csapatverseny: 1. BTC 259,4, 2. DSK 253,7. Fiú egyéni: l. Bánki (BTC) 56,7, 2. Metzing (DSK) 54,0, 3. Bajomi (BTC) 53,6. Sz. L csiek győztek. A kézilabda-sport eljutott már a falvakba is és mindinkább na­gyobb népszerűségnek örvend. Az általános iskolákból kikerülő fia­talok egyre többen űzik e szép és nagy jövő előtt álló sportágat. Valószínű, hogy Mészáros — Sza­bó, Portörő, Kürtösi — Dezsőfi, Zallár, összeállításban játszik a hátsó alakzat. A csatársor összeál­lítását az dönti el, hogy Polyvás vállalja-e a játékot* Egyébként azok a szurkolók, akik szerdán a feiső-tiszaparti stadionban vé­gignézték a Kecskeméti Dózsa el­leni edzőmérkőzést (8:2-re győ­zött a Szeged) bizakodással vár­ják a vasárnapot. Bizakodással néznek a mérkőzés elé a játékosok és a vezetők is. Gépkocsivezetőket keresünk felvételre, lehe­tőleg komlói vagy Komló környéki állandóan beje­lentett lakással, gyakor­lattal rendelkezők előny­ben. Jelentkezés Komlón a 24. sz. AKÖV telepén 231 Azonnali belépéssel felve­szünk festi és mázoló szakmunkásokat. Címfes­tésben is jártas szakmun­kás felvétel előnyben. Távb jelentkezés: Komló 20-92. Személyes jelentkezés: Komló Kossuth Lajos u. 21 Komlói Helyiipari Szóig. Vállalat 271 Szakképzett ipari utókalkulátort (képesített könyvelői vizs­gával,) üzemtakarítót és la­katosokat azonnali belépés­re felvesz az ÉM. Pécsi Epí tőgépkarbantartó Vállalat. Pécs, Vasút utca 2 2861 Hírek Komlóról A KOMLÓI BÁNYÁSZ NB Il-es labdarúgói vasárnap délután 3 órakor a Budai Spartacus csapatát fogadják vendégül. Az összeállítás még teljesen bizonytalan, mint­hogy öt játékos a sérültek listájá­ra került. Ha a betegek és a sérül­tek rendbejönnek, akkor a már hetek óta kialakult 11 lép a pályá­ra, éspedig: Kim — Kanizsai, Pa­lotás, Komlói — Kékesi, Molnár L — Garai, Czirákl, Perényi, Sós, Fa­ragó. * AZ NB ül—AS Béta-aknaiak a Bajai Epitökhöz utaznak vasárnap társasgépkocsival. Farkas József edző szintén gondban van az ijsz- szeállítúst illetően. A következő keretből állítják össze a csapatot: Bohus, Somogyvári, Trischler, Ta­kács, Tóth T., Göncz, Bocsor, Tóth Gy., Túrcsák, sör, Farkas, Király. * az Április 16-an induló kom­lói bányászkupa labdarúgó-bajnok­ság intézői április 11-én, hétfőn a bányász sportklubban délután há­romnegyed ötkor értekezletre ül­nek össze. Itt megbeszélik a tava­szi bajnoksággal kapcsolatos fel­adatokat. * A KOMLÓI BAJNYASZ labdarúgó szakosztálya kedden délután őt órakor a bányász sporttelepen az úttörők részére labdarúgó-toborzót tart. Minden serdülő fiatalt szere­tettel várnak. Szép versenyeik a Dózsa kézi­labda-szakosztályának tízévé* fennállása alkalmából Közel ezer néző előtt zajlott le a Pécsi Dózsa nfvőa és szép ver­senye. A férfiak mezőnyéből az Újpesti Dózsa, míg a női mezőny­ből a Győri ETO játéka emelke­dett ki. Eredmények: Férfiak: Újpesti Dózsa—Győri ETO 11:10, Győri ETO—Pécsi Dó­zsa 19:4, Győri ETO—Pécsi Bá­nyász 9:9, Újpesti Dózsa—Pécsi Bányász 14:7, Pécsi Bányász—Pé­csi Dózsa 12:5, Újpesti Dózsa—Pé­csi Dózsa 14 :U. Nők: Győri ETO—Pécsi Bányász 9:5, Győri ETO—PEAC 9:4, Győri ETO—Pécsi Dózsa 13:0, Pécsi Bá­nyász—PEAC 8:3, Pécsi Bányász —Pécsi Dózsa 6:0, Pécsi Dózsa— PEAC 6:4, — Nlagy küzdelméé várok — mon dotta Gyarmati János edző, — ha a pécsieket legyőzzük, tizenhét ponttal nyilván elkerülünk a ki­esési zónából. Már csak ezért is nagy szükségünk lenne mind a két pontra és szeretnénk revansot venni Itt Szegeden az ősszel Pécsett el­szenvedett 3:2-es vereségért. Nem titkoljuk hogy győzni szeret­nénk. A fiúk sportszerű keretek között bizonyára mindent megtesz­nek majd a siker érdekében. Metzger Károly Megnyílt a teljesein újjáalakított mo­dern harkányi , Bányász-étterem Kitűnő magyaros ételek Olcsó áron! Csoportok ré­szére étkezés előrendelés útján. Minden este tánc, jazz-zene. 2852 Vzonnali belépésre kere­sünk szakképzett étteremvezetői valamint szakképzett sza­kácsot. Jelentkezés a Szi­getvár és Vidéke Körzeti Föidművess'zövetkezetnél Szigetvár, Kossuth tér 7 sz. alatt. Felvétel esetén az úti­költséget megtérítjük. 246 Egy villanyszerelőt és egy kocsist felvesz a Pécsi Porcelángyár 2828 A PÉCSI RADIO I960, április 8-i, pénteki műsora a 223,8 m középbuUámon 17.30: Szerb—horvát nyelvű műsor: Dráva menti rezgő-kóló. Bácskában, Somogybán. Hírek, tudósítások. Boszniai népdalok, tamburazene. Bácsalmási szőlőskertekben .., Lakócsal jegyzet. Bánáti táncok. 18.00: Német nyelvű műsor: 18.30: Magyar nyelvű műsor: Pagony Lajos együttese játszik. 1. Szignál, 2. Rogers: Kényelmet­len utazás, 3. „Szeretnék halha­tatlan lenni” — egyveleg. (Pa­gony Lajos feldolg.), 4. Kész Jó­zsef: Pelikán. 5. Ellington: Swing ország táncol, 6. Szignál. 18.45: Talán még nem késő .: -. Rádiójáték. Várkonyi Gyula no­vellájából irta: Túrién György. Szereplők: Agl — Spánylk Éva, Miklós — Avar István, Feleség — Gyapay Yvette, Pisti — Galam­bos István, Anya — Pataki Er­zsi, Apa — Bakos László, Zoltán — Tomanek Nándor, Bea — Gá­bor Ibi, Sofőr — Fekete András, Férő — Szabó Ottó. Rendezte: Turián György. 19.30: A pécsi zenei élet 15 éve. Üzemi kórusok műsorából. 19.40: Hírek, tudósítások a nap ese­ményeiből. 19.50: Operett- és filmzene, 20.00: Műsorzárás, A televízió inai műsorát 13.00—17.00: Ipari és kereskedelmi adás. színház; Nemzeti Színház: A Mojszejev- együttes vendégjátéka (este fél 8 órakor). Kamaraszínház: Anna Karenina (este fél 8 órakor). A felszabadulás 15. évfordulója tiszteletére tartott ünnepi hét ke­retében a Pedagógiai Főiskola Testnevelési Tanszéke „A játékdél­után szerepe és jelentősége az ál­talános Iskolás testnevelésben cím­mel ankétet rendezett. A vitaindító referátumot Detre Pál főiskolai tanár tartotta. Az ankéton megjelent és felszó­lalt Bartos Géza, az MTSH neve­lési osztályának vezetője. Sós Ist­ván osztályvezető-helyettes, Ja- nisch Gyuláné, a Testnevelési Fő­iskola tanszékvezető tanára, Tibol­di Tibor, a Művelődésügyi Minisz­térium ált. iskolai osztályának testnevelési főelőadója és Burka Endre, a Pedagógiai Tudományos Intézet munkatársa. Jelen volt az ankéton Tóth Dezső, a Testnevelé­si és Tudományos Tanács főtitká­ra is. A megyei és városi tapasztalato­kat Orosz Ottó, a megyei művelő­désügyi osztály testnevelési elő­adója ismertette, valamint Jillek Emil főiskolai tanár, Keszthelyi Károly általáno* iskolai testneve­mozi: Park: Emberek és farkasok (fél 5, háromnegyed 7 és 9 órakor, szé­lesvásznú). Kossuth: Magány (fél 5, fél 1 és fél 9 órakor). Petőfi: Két év után (fa 5, fél 1 és fél 9 orakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, 60/6. világhíradó, Költözik a hivatal. Utonállók. (Előadások 11 órától folytatólagosan 3 óráig). Mopresszó: Magyar híradó, 60/6. világhiradó, A komikusok albumai Költözik a hivatal, Utonállók, Aní rej Hokolob szobrász (fa 5, 6 és fél 8 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárváros): A csend világa (5 és 7 órakor). Építők kultúrotthona: Szombat­tól hétfőig (5 és 7 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Régi idők mozija (7 órakor). Május l. (Vasas n.): Menekülés az árnyéktól (7 órakor). Kossuth (Mohács): Végállomás * szerelem (6 és 8 órakor). Csak 19 éven felüüekneki Zrínyi (Szigetvár): A béke első napja (8 órakor). Táncsics (Siklós): Fekete gyön­gyök (8 órakor). HADTÖRTÉNELMI előadás A 2. magyar hadsereg pusztulás» címmel, az 1942—13. telén történt voronyezsi eseményekről tart elő­adást Tóth Sándor százados, » Hadtörténelmi Intézet munkatársa- TIT-eiőadó, Pécs város Művelődési Házában (Déryné u. 18.) április 11- én, hétfőn délután fél 6 órakor. A» előadást a KISZ városi bizottsága és a művelődési ház rendezi a „Be­szél a múlt” c, sorozat keretében) Belépés díjtalan. lééi szakfelügyelő és Békési Gyű- láné gyakorló iskolai testnevelési tanár. Az ankét jól sikerült és 60k hasz' nos tapasztalattal zárult. Eredmé­nyeképpen sor kerül majd a vita­anyag feldolgozására és nyilvános- Ságra hozására, A PEAC felszabadulási rop* labda-tornája Három férfi és három női csa­pot részvételével bonyolította V az egyetemi sportkör felszabadu­lásunk tiszteletére rendezett röff labda-tornáját az Orvostudományi Egyetem udvarán lévő röplabda- pályán. A mérkőzések élvezeti játékot, érdekes küzdelmet ho®1 tak. A férfiak versenyében t Pénzügyőrök csapata, 2. Komlói Bányász, 3. PEAC. A nők verse­nyében a PEAC A. csapata győ­zött a Komlói Bányász és a Pl? AC B. csapata előtt, """ Apróhirdetések Eladó Pécs villanegye­dében Tiborc utca elején 182 négyszögöl szépfekvésű közműves gyümölcsös házhely. Budapest, VH. Landler Jenő u. 41. n. 22. sz. Dr, Molnár. ________264 Ma js község Legeltető Bizottsága alkalmazni kíván egy legeltető kanászt. Lakás bizto­sítva, fizetés kollektív szerint. — Jelentkezni április 15-ig a bizott- ság elnökénél._____266 Fi gyelem: husvétra már most hozza el fényképeit, festménye it keretezés végett. — Csönki, képkeretező. Pécs, Kossuth u. 28. 369 Márián, Harkány kö­zelében a 38 számú 3 szoba, konyhás ház, 900 n. öl belsőségen, áron alul kedvező fi­zetési feltételek mel­lett eladó. Érdeklődni a helyszínen. ______1010 El adó 150 n. öl gyü­mölcsös a Magaslati úton, házhelynek al­kalmas. Cím: Hegyal­Ja u. 50 sz. _________980 Ki shajmáson a 18. szá­mú ház szabadkézből eladó._______________51 220 voltra helyszínen átkapcsolja háztartási eszközeit Bagi rádiós­mester. — Levélcíme: Pécs, Hegyalja u. 41/3. _____________________49 Ab lakredőny készíté­S6t sát’ vállalom. Orsolya utca 10. Gyulai. S3 Ablakredőny készíté­sét, illetve javítását vállalom. Sallai u. 39. Todenbler. ________ El cserélném 2 szobás komfortos lakásomat 3 szobás, összkomfor­tosért, magas költség- térítéssel. Mezőszél a. 1. n. em. — Ugyanitt Tiborc utcai 2 utcára nyíló házhely szőlő­vel, gyümölcsfákkal olcsón eladó, M Pécsújhegyen 273 n. öl házhely, rajta lévő épülettel beköltözhető­en eladó. Cím: Murai József Pécsújhegy, Nagy út, új építkezés. __________________ 62 Belterületi 2 szoba al- kovos, összkomfortos modern lakásomat el­cserélném 3 szoba össz komfortosért. Telefon: 48-21. Ugyanott egy kétrészes hármasszek- rény eladó. 82 Életjáradékra vennék egy kis családi házat, vagy megosztott ház­részt, beköltözhetőség- gel, 30 ezer Ft. kész­pénzzel. Ajánlatokat: Pécs, Munkácsy M. u. 29 sz. alá Szilágyi. 80 írógépet, rádiót, mag­netofont, gramofont, pisztont, harmonikát, órát veszek. Wágner, Rákóczi út 73/a. 95 Elcserélném 1 szoba, 1 konyhás lakásomat hasonlóra. Rudas Lász ló u. 13. Este 6-tóL ____________________128 ír óasztal, zongoraszék, pámásszékek, vitrinek könyvszekrény, könyv állvány, biedermeier szekrény, asztal, fotel és más bútorok nagy választékban. Bárány- nál, Hal tér 1 sz. 97 Szigeti városon ház elfoglalható lakással, nagy udvarral 2 rész­ben is sürgősen eladó. Érdeklődni: Vámház utca 66,____________103 Há lószobabútorok — konyhabútor, három­ajtós szekrény, előszó baszekrény, ágybetét, és egyéb bútortárgyak állandóan kaphatók. — Fémipari villamos megállóval szemben. Üzlet. _______________100 Ve szek hálószobabú­tort. konyhabútort, re' kamiét, sezlont, gömb- asztalt, Íróasztalt, álló fogast, karszéket és egyéb bútort. Bárány. Hal tér h 153 Gyönyörű nylon menj asszony! ruhámat el­adom, esetleg kölcsön­adom. Rákóczi út 39 » H. em. 6.__________1(M Ha rkányban hárort nyaralószoba eladó. Megtekinthető: vasár nap. — Érdeklődni Stocker asztalosnál. _______________11< Ve nnék jókarban lévl személygépkocsit, tí­pus gyártmány, ármeí jelöléssel. Sándorné Vitéz utca 20/a. ilj Kb. 2 köbméter fűre szelt tölgy épületi1 (szalufa, gerenda) <ü adó. Rácváros 40 sí alatt. _________lj Cu krászsegéd elhelye kedne. Brányik Istvái Pécs, Szőlő u. ll. ______________12 Szejbert vessző 136 darab eladó. PatácS buszmegálló. Cipész. ______________ ljj Sz ép koronás gyU mőlcSfa, szállítás cső magolással együtt 1 Ft darabja. Alacsoö és magastörzsű Jona> hán, Starklng, Arán) parmen, Húsvéti ró* maring, kajszin &J rackok, cseresznyéi meggyek. — Szállíts azonnal vasúton. Vég Ödön, Mágocs. _____Ü Há zbely eladó Bökő u. és Újvilág u. saroj Érdeklődni: Lámpa® völgy 50. Tel.: 42-87. Örvosházaspár ür® társbérleti vagy bú*1 rozott szobás kei'® — Beteg gyógyítás» ápolását grátis váll8 ná. „Gyermektelep jeligére Hirdető BolJ köz._______________3* Fi atal tudományos &} tató különbé] áratú * bérleti szobát kér- lehetőleg fürdőszőj használattal. MegkeJ séseket Tomcsányi | hamér, Rákóczi út , Élettani Intézet kérem. Magas színvonal a felszabadulási tornaversenyen ■ - ■ ............... Sp ortolnak a fiatalok Marokon Hazai győzelmei várnak Szegeden Bizakodással készül a SZEAC a vasárnapi Pécsi Dózsa elleni mérkőzésre Testnevelést ankét a Pedagógiai Főiskolán

Next

/
Oldalképek
Tartalom