Dunántúli Napló, 1960. március (17. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-06 / 56. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DUNÁNTÚLI , NAPLÓ Á MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 56. SZÄM ARA: 70 FILLÉR 1960. MÄRCIUS 6. VASÁRNAP Hetvenöt Zeter traktort kapott Baranya megye A FÖMAV (FM Anyagellátó Vállalat) kirendeltségvezetőjének irodájában hunyorgó álmosszemű férfi fogad — Hát kérem megérkeztek — mondja fáradtan. — örülünk és bosszankodunk, örülünk, mert új gépeket kapott a megye és mérgelődünk, mert alig állunk a lábunkon. Az éjjel is csak egy óra után feküdtünk le — már aki lefeküdt, mert munkatársaim A megyei pártbizottság megtárgyalta a megye mezőgazdaságának és iparának soronkövetkező feladatait ^ A megyei pártbizottság kibővített ülésén tárgyalta meg a tnegye mezőgazdaságának és iparának soronkövetkező jeladatait. Török Károly elvtárs, a megyei pártbizottság titkárának megnyitó szavai után Egri Gyula elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára ismertette á termelőszövetkezetek megszilárdításával kapcsolatos feladatokat, majd N ovics János élvtárs, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályának vezetője ismertette a termelőszövetkezetek számára ajánlott prémiumrendszert. Ezután hozzászólások következtek, majd Papp János elvtárs, a megyei pártbizottság ipari osztályának vezetője második napirendi pontként a megye iparának kongresszusi versenyéről, az 1959-es eredmnéyekről tájékoztatta a megyei pártbizottságot. Egri Gyula elvtárs beszéde Egri Gyula elvtárs beszédének vezető részében foglalkozott azokkal az eredményekkel, amelyeket a tsz-szervezés időszakában elértünk. Elmondotta: a tsz-ek számszerű fejlesztését a KB 1959. október 22-i határozata alapján türelmes, meggyőző munkával hajtottuk végre. A fejlesztés társadalmi üggyé vélt, és erősödött a munkás-paraszt szövetség. Ezek mellett az jellemezte még a termelőszövetkezetek szám" Bzerű fejlesztését, hogy az a munkások vezetésével, a parasztok egyetértésével, az önkéntesség alapján történt. A politikai meggyőzés szerényen, de határozottan folyt. A fejlesztés során felelőtlen igérge- t«ne^ «U4 engedményeket nem tapasztaltunk:. Hogy meny nyire egy nevezőre jutottak a munkások és parasztok, azt nemcsak az mutatja, hogy a megye összterületének 81,2 százaléka, a szántóterületnek pedig 71,4 százaléka már a szocialista szektorhoz tartozik, hanem az is, hogy a szervezők egy része pártoló tagként belépett a szövetkezetbe és többet közülük megválasztottak tak elnöknek; A párt helyes agrárpolitikáján kívül nagymértékben hozzájárult a tsz-mozgalom gyors fejlődéséhez az a segítség, amit a munkások, parasztok és értelmiségiek — társadalmunk minden rétege adott ehhez a munkához. Ezért köszönet, elismerés ület mindenkit, alti részt vett ebben a mun kában — hangoztatta Egri elvtárs, majd arról beszélt, hogy a gyors fejlődéshez hozzájárult az is: a tavaszon alakult termelőszövetkezetekben 44 megtalálták a tagok a számításukat, nem csalódtak, nem bánták meg, hogy hallgattak a partra és a közös útra léptek. “gri elvtárs a továbbiakban arról beszélt, hogy a szervezés időszaka lezárult. Most minden erővel azon kell lenni, hogy fZ, u.3 jelentősen fejlődott termelőszövetkezetek minél előbb kezdjék meg a közös munkát minél előbb elindui- hassanak a közi* úton. Igen komoly erőfeszítést igényel ez a munka. Legalább olyan társadalmi összefogásra van szükség most is, mint amu£4 a szervezés idején volt. Ma máT elmondhatjuk: minden új tsz- községben megvolt a közgyűlés, mindenütt megválasztották a vezetőségeket, mindenütt kész a földrendezés, a legtöbb helyen már kialakították a munkaszervezeteket. Vannak azonban még olyan helyek is, ahol csak a brigádvezetők vannak meg. Ez hiba. Ezen sürgö- változtatni kell. Huszonhárom tsz-ben van építöbrigád, folynak az álla tössze von ások, szedik össze a vetőmagot, takarmányt. Ez utóbbiaknál azonban lemaradás tapasztalható. Főleg a takarmányössze- ^onásnál és a vetőmag össze- WüjUsenéd; A következő hetek fontos feladata lesz az, hogy a községi, járási vezetők álljanak oda az új termelőszövetkezetek tag jai elé és mondják el: ha boldogulni akarnak a közösben, akkor minden erejükkel azon legyenek, hogy minél előbb együtt legyen a vetőmag, a takarmány, az állatállomány és így tovább. Ezt meg kell mondani, kötelességünk megmondani, hisz felelősek vagyunk azoknak a parasztcsaládoknak a jövőjéért, akik most választották a közös utat, felelősek vagyunk azért, mennyi lesz a jövedelmük, hogyan változik, javul életük. Arra kell törekednünk, hogy a termelőszövetkezetekben már az első évben több legyen a termés, több állatot neveljenek, mint egyénileg. Feladataink nagyok, de meg tudjuk oldani — hangoztatta Egri elvtárs; — Meg tudják oldani, ha társadalmi üggyé tesszük a termelőszövettkeze- tek megszilárdítását, ha a munkások továbbra is segítik a termelőszövetkezeteket, ha szakemberekből álló brigádok keresik fel az új közös gazdaságokat és segítenék ott a közös munka megszervezésében a különböző kezdeti nehézségek leküzdésében. Akkor nem lesz probléma a tavaszi vetéssel, az árutermelési tervek teljesítésével azzal, hogy a tagoknak rendszeresén tudjanak munkaegységelőleget fizetni. Egri elvtárs befejezésül ismét azt hangsúlyozta: fontos feladat a tsz-megszilárdítás társadalmi üggyé tétele, a termelőszövetkezetek politikai megszilárdítása, a munkások további segítsége. Jobban érdekeltté kell tenni a tsz-tagohat a terméshozamok növelésében Ezután Novics János élvtárs a megyei pártbizottság mező- gazdasági osztályának vezetője szólalt fel és hangoztatta, hogy igen fontos feladat az új termelőszövetkezetekben a tér méseredmények növelése. A mezőgazdaság szocialista átszervezésével egyidőben mintegy 5 százalékkal kell növelni a megyében a termésátlagot, és 12 százalékkal többet kell felvásárolni, mint az elmúlt évben. Ahhoz, hogy ezeket elérjük, ennek több módja van. Az alapvető, hogy jobban érdekeltté tegyük a tsz-tagokat a többtermelésben, a terméshozamok növelésében. Már eddig is több termelőszövetkezet kísérletezett különböző módszerek bevezetésével. A megyei pártbizottság foglalkozott ezzel a kérdéssel és elsősorban a következő módszert ajánlja a termelőszövetkezeteknek. A termelőszövetkezet betervez például 15 mázsa szemes kukoricát holdanként. Ez a terv. A kukorica területet kiosztják tagokra, vagy családokra. Ha a tag, vagy család (Folytatás a 2. oldalon.) itt aludtak az íróasztal mel- te raktak ki Szentlőrincen? lett. Valószínű, megint éjsza- összesen százhuszonöt. És ez kázni fogunk, mert ez csak még csak a kezdet. A baráti ötven Szuper Zetor, a másik országok valósággal ontják a negyven akármelyik nap meg- gépeket, Románia és Csehérkezhet. Szlovákia segítsége után újabb Molnár Béla kirendeltség- külföldi traktorokat várha- vezető ezután dicsérni kezdi tunk még ebben az évben, a traktorokat. Azt mondja: Ez Molnár elvtárs ezután megválóban a traktorok szuperja. mutatja a raktárt Egymás Nagyszerű masinák. Még Cseh hegyén hátán hevernek a Ze- szlovákiában bejáratták, tele- tor alkatrészek. Azt mondja: töltötték olajjal és gázolajjal, Dunát lehetne velük rekeszkettőt fordul a kerék és már teni. Azután az udvarra invi- megy. Kipróbálták: olyan tö- tál, ahol a kis Zetorok és a kéletesen jár, mint az óra. Szuper Zetorok állnak. Nincs olyan mezőgazdasági Szemgyönyörködtető látvány munka, amire ne lenne alkal- szívesen legelteti az ember a más ez a negyvenöt lóerős tekintetét az esőmosta zöld gép. motorházon, és a vezetőülés A „kicsiket”, vagyis a hu- fölé emelt csillogó plexitüve- szanöt lóerőseket nem gén. Még Molnár elvtárs ar- dicséri. Azt mondja: felesle- ca is mosolyra derül, amint ges, hiszen még a kisgyerekek végignéz rajtuk, is ismerik nálunk. Ebből is Búcsúzóul csak annyit kér, jött huszonöt, összesen tehát írja meg az újság, hogy a hetvenöt traktort kapott a tsz-ek és állami gazdaságok megye. mielőbb szállítsák el a gépeHetvenötöt? És az az 50 két. Mindkettőjüknek kömy- piros UTOS, amit néhány he- nyebb lesz ezzel. II Kelet népei nincsenek egyedül a gyarmatositék ellen vívott harcukban Nagygyűlés Moszkvában Hruscsov elvtárs hazaérkezése ulkalmából Moszkva (MTI). HruscsQvnak ázsiai látogatásáról történt visszaérkezése alkalmából szombaton délután nagygyűlést rendeztek á moszkvai Téli Sportpalotában. A szovjet főváros lakosságának több mint tizenötezer ‘képviselője gyűlt össze, hogy köszöntse « szovjet kormányfőt, ■ ■ ■■ ■ . ...... Hatalmas tapssal, felállva köszöntötték a nagygyűlés részvevői a terembe lépő Hrus- csovot. Usztyinov, a moszkvai városi pártbizottság első titkára megnyitó szavai után a dolgozók köszöntötték Hruscsovot abból az alkalomból, hogy sikeresen befejezte ázsiai látogatását, a béke és a barátság küldetését. A szónoki emelvényre lépő Hruscsovot a gyűlés részvevői óriási lelkesedéssel fogadták. Hruscsov több mint egyórás beszédét feszült figyelemmel hallgatták; Moszkva (TASZSZ). Hruscsov elmondotta, hogy indonéziai látogatása, amely a leghosszabb volt ázsiai látogatásai közül, rendkívül hasznosnak és gyümölcsözőnek bizonyult. A távoli Indonéziában — akárcsak a Kelet többi oryyvywwvwwyvwyyyyyvvywyywwvwvYyv>yiww Uj létesítményeink A Péciújhogyi Krömu szóig Alatt lakóházai a Semmelweis utcában. A beépített szekrényekkel tervezett modern lakások hatalmas háromszárnyas ablakokkal, erkélyekkel rendelkeznek. Tervezője: Szigetvári János, * PTV építészmérnöke, Foto; Or, Szász szágában — nagy elismeréssel beszéltek a szovjet ország kimagasló szerepéről az emberiség szabadságáért és boldogságáért, a világbékéért folytatott harcban. Ez az elismerés — hangsúlyozta — nagy megtiszteltetés népünk számára. Az imperialisták a kommunizmus veszélyével ijesztgetik a népeket — mutatott rá Hruscsov — de hasztalan tesznek erőfeszítéseket arra, hogy gátolják a Kelet fiatal, független államai és a szocialista országok barátságának és együttműködésének fejlődését. A Kelet népei saját tapasztalatukból tudják, hogy a szocialista országoknak nincsenek önzó céljai, hogy valóban készek a segítségre és segítenek is minden olyan országnak, amely a független fejlődés útjára, a nemzeti államiság megszilárdításának útjára lépett. Most, amikor a keleti népek számára, a függetlenség megszilárdításáért folytatott harcban a legfontosabb a nemzet- gazdaság fejlesztése és mindé nekelőtt a hazai ipar megteremtése — jelentette ki Hruscsov — a szocialista országok, Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országai egyenjogú és kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködésének további bővítése döntő feltétele annak, hogy a korábban elmaradott gyarmati országok iparilag fejlett hatalmakká váljanak. Hruscsov hangsúlyozta, hogy bármennyire akadályozzák is a gyarmattartók, a kapitalista monopóliumok ezt a haladó folyamatot, nem tudják visz- szaforgatni a történelem kerekéi. és visszaállítani elrothadt gyarmati rendszerüket A Kelet népei, amelyek megismerték az idegen elnyomóktól mentes élet első örömeit, soha többé nem engedik, hogy gyarmati igát rakjanak nyakukba. A Kelet népei nincsenek egyedül az imperialista gyarmatosítók ellen vívott harcukban. Mivel tudják, hogy vannak hűséges és hatalmas barátaik — a szocialista országok népei, a világ haladó erői. Tizenkétnapos indonéziai tartózkodásáról szólva Hruscsov kijelentette, hogy a baráti fogadtatás ebben az országban megindító módon tükrözte a Szovjetunió és Indonézia népeinek megbonthatatlan barátságát. A gyarmattartók és lakályaik rosszindulatú kitalálása az, hogy Indonézia népe és a gyarmati országok népei — elmaradott népek. Ezzel csak saját „civilizációs küldetésüket ’1 szeretnék igazolni. Láttuk, hogy Indonézia ősi kultúrájú ország, örömmel láttuk, — mondotta a szovjet kormányfő, — hogy a független Indonézia népe gyarapszik erőben, fejleszti gazdaságát és kultúráját. Hruscsov itt utalt az újabb szovjet—indonéz gazdasági és technikai együttműködési egyezményre és elmondotta, hogy az indonéz nép és a2 indonéz kormány nagyra értékeli a Szovjetunió segítségéi Hruscsov megelégedéssel nyilatkozott arról, hogy Sukarno elnökkel és más indonéz államférfiakkal folytatott tárgyalásai eredményeképpen Indonézia Ismét megerősítette katonai tömbökön való kívül- maradásának politikáját, a (Folytatás a i oldalon J