Dunántúli Napló, 1960. március (17. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-05 / 55. szám

4 NAPLÓ I960. MÁRCIUS A jubileumi lottósorsolás eredménye i I A lottót 19S7 mérd*stábon vezet­ték be hazánkban. Az eltelt három évben csaknem 485 millió szel­vényt küldtek be a fogadók/ 11 883 888 szelvényen értek el talá­latot. A nyertes szelvényekre több rrunt hétszázharminchat millió fo­rintot fizettek ki. Ezenkívül 11978 tárgyjutalmat is sorsoltak. Ebben az évben kilenc lottóhúzáson 37 441 586 szelvény vett részt a já­tékon és 974 875 nyertes szelvényre több mint hatvan millió forintot fizettek ki. A jubileum alkalmából pénteken délelőtt ez Építők Rózsa Ferenc Művelődési Otthonában ünnepi sorsolást tartottak. A húzások előtt reggel kilenc órakor nagysikerű vidám műsort rendeztek. Először a tizedik játékhét nyerő­számait sorsolták ki. Erre a hétre 4 384 437 szelvényt küldtek be a fogadók, így egy-egy nyerőosztály­ra körülbelül 1 64* m fortnt jut. A kihúzott nyerőszámok a kővet­kezők: 1, 16, 35, 82 Ezután a nyolcadik játékhét * 450 338 szelvénye között ötszáz- huszonké t értékéé nyereményt, köztük tak ki. hét főnyereményt sorsot­Gyorslista a lottó tárgynyeremény-sorsolásáról LH A húzáson a 8. játékhét szelvényei vettek előjelű Melvények: 001.315 televízió 006.319 női irhabunda ou 7.386 lottó éléskamra in. óik).29Lillámmá motorkerékpár 0! 8.833 lottó éléskamra at, 024.122 fényképezőgép LA jelű »elvények] 209.806 totót« talpig felöltözhet vas. ut. 213.21H televízió 218.210 kerékpár 218.992 kerékpár 224.920 női perzsabunda 225.152 csemege ajándékkosár 228.104 porszívógép 229.347 csillár 229.664 rádió 229.711 tetőt« Mp4g felöltözhet vas. ut. 131.801 utalvány ágyneműre 232.85« ki mit szeret váa. ut. 233.214 padlókefélőgép 239,-115 kerékpár 240 985 padlókefélőgép 244.420 kerékpár 260.583 televízió 266.280 televízió 271.989 rádió 275.563 kerékpár 276.460 kerékpár 276.734 kerékpár 180.581 televízió 280.947 csillár 2,821.280 kerékpár 2,349,108 padlókefélögép 2,352.592 rádió 2,367.218 csemege ajándékkosár 2,369.180 mosógép 2.381.730 cseh krlstálykésZlM 2,387.937 ki mit szeret váa. nt 2,408.899 kerékpár S jelű szelvényein EL Jelű szelvényein 401.220 lottó 410.026 női bőrkabát 413.082 magnetofon 426.001 televízió 446.694 lottó éléakanm nt, 466.074 rádió 608.502 utalvány ágyneműre 619.929 varrógép 628.910 ki mit szeret váSj nt. 631.081 padlókefélögép 633.585 ki mit szeret váa, nt. 641.571 fényképezőgép 641.731 kétszoba összkomfortos öröklakás az Otlöl éti lottáház- ban. 609.877 porszlvógép 679,921 lottó éléskamra «4, 687.452 kerékpár 689.112 hűtőszekrény 697.969 családi vás. oá. 705.365 lottó éléskamra ut. 712.183 családi vásárlási4 ut. 724.541 kerékpár 739.698 rádió 745.757 családi váp. nt. 758.195 televízió 761.606 televízió 773.041 televízió 779.311 kerékpár vés. uts Q jelű szelvények: 1,008.293 kerékpár 1,011.916 televízió 1,019.630 rádió lemezjátszóval 1,041.988 lemezjátszó rádióval 1,043.952 Pannónia motorkerékpár 1,044.267 kerékpár 1.045.386 csemege ajándékkosár 1,049.753 tangóharmonika 1,079.629 lottó éléskamra ut. 1,090.884 utalvány könyvekre 1,096.463 televízió 1,104.346 rádió 1,114.461 Panni rohigá 1,126.431 rádió 1,127.017 televízió 1,142.542 női perzsabunda 1,154.507 Pannónia motorkerékpár 1,188.006 lényképezőgép 1,178.075 kerékpár 1.194.502 fényképezőgép 1,204.286 csemege ajéndékkoeár 1,817.190 padlókefélőgép 1,234.401 női bőrkabát 1.234.502 ki mit szeret vós. atj 1,237.998 hűtőszekrény 1,277.603 csemege ajándékkosár 1,277.616 rádió 1 294.134 ki mit szeret vás. ut. 1,325.33» ki mit szeret vás, ut. 1.346,padlókefélögép 1,338.165 tetőtől talpig felöltözhet vás. ut. ... 1,365.651 fényképezőgép 1,373.501 rádió 1,379.770 utalvány ágynpműre 1,380.614 csillár 1,417.583 rádió lemezjátszóval 1.425.440 kerékpár 1,447,327 szobabútor 3,006.590 kerékpár 3,009.796 ki mit szeret vás. nt. 3,010.143 lottó éléskamra ut. 3,016.044 ki mit szeret vás. ut. 3,022.478 ki mit szeret vás. ut. 3.033.199 lottó éléskamra ut. 3,033.488 padlókefélögép 3,057.982 padlókefélögép 3,067.402 rádió 3,067.404 ki mit szeret vás. ut. 3.077.409 ki mit szezet vás. ut. 3,079.091 Pannónia motorkerékpár 3.089.366 fényképezőgép 3,109.923 női bőrkabát 3.118.832 televízió 3,120.650 televízió 1,145.064 tetőtől talpig felöltözhet vás. ut. i 3,146.196 fém kérőm 3,154.781 kétszoba összkomfortos öröklakás sa OllM tM lottóház­ban. 3,162.515 rádió 3,164.992 cseh n wajt kuli 3,174.729 rádió 3,177.883 fém karóm 3,179.848 kerékpár 3,203.834 csemege ajándékkosár 3,208.876 Panni robogó 3,215.038 ki mit szeret 3,216.015 fényképezőgép 3,237.839 rádió 3,289.799 porszívó*«» 3.252.200 televízió 3,253.098 kerékpár 3,266.785 kerékpár 3,310,133 ki mit szeret vás. utalvi 3,324.304 tangóharmonike 3,336.193 kerékpár 3,345.816 magnetofon 3,346.057 fém karóm 3,851.275 televízió 3,356.053 rádió 3,357.116 televízió 3,363.888 kerékpár 3.369.988 kerékpár 3,377.822 ki mit szeret vás. utalv. 3,378.868 televízió 3,378.969 porszlvógép 3,379.229 fényképezőgép 3.380.367 Panni robogó 3,361.247 rádió 3,381.253 kerékpár 3,385.108 kerékpár 8,894.964 utalvány ágyneműre 3,416.081 Panni robogó 3,422.006 kerékpár 3,432.031 lottó éléskamra utalv, 3,486.111 porszlvógép 3,436.353 evőeszközkészlet 3,462.544 kerékpár 3,502.487 pianínó 3,520.142 hűtőszekrény p jelű szelvényein ut. 2.004.820 férfi bőrkabát 2 010.3*8 lottó éléskamra 2 019 784 nzlllár 2 080.183 tangóbarmonika 2 086.78.3 fényképezőgép 2.093.194 Bim-Bam óra 2.100.511 evőeszköz-készlet 2.101.020 padlókefélögép ni09.0)0 televízió 5l,1t .117 mosógép g;l3l.681 lottó; »éléskamra ut. 2.143.438 magnetofon Utasra* ■ 1.4 iso csemege ajándékkosár Cl77.411 Ír,ltd éléskamra ut. C»2 156 csemege ajándékkosár t.!94 13* rádió 2,197.138 lottó éléskamra ut. 8,»2) 086 rádió 2.227 730 lottó éléskamra ut. $ jut ní7 p'’r7sas7nnyeg 3,2)41.524 ki mit szeret Vfe í »rí 4M hfltó-rűkrény 2.270.650 női bőrkabát 2.270.820 női kerékpár S.282.103 »Illát- 2,312.036 televízió yua «is perzsaszőnyeg D Jelű szelvények: ut. 4,008.653 lottó éléskamra utalv. 4,030.230 kerékpár 4,050.807 fém karóra, 4,069.424 rádió 4,072.193 televízió 4,079.616 rádió 4,087.707 Írógép 4,094.518 ki mit szeret vás. 4,109.509 porszívógép 4,109.661 fényképezőgép 4,110.108 családi váB. utalv. 4,116.107 rádió lemezjátszóval 4,110.680 hűtőszekrény 4.120.863 televízió 4,128.405 kétszoba összkomfortos öröklakás az Üllői úti lottóhftz- ban 4,128.428 rádió 4,133.139 fém karóra 4,138.133 rádió 4,145.062 lottó éléskamra utalv. 4,186.227 hűtőszekrény 4,187.994 televízió 4,194.683 perzsaszőnyeg 4.212.241 rádió 4,213.592 lottó éléskamra utalv. 4,226.083 rádió 4,247.110 kerékpár 4,234.958 bárhol felépíthető családi ház 4,867.721 rádió 4,272.183 csemege ajándékkosár 4,288.374 televízió 4,293.898 televízió 4,297.619 tetőtöl-talpig felöltözhet váz. utalvány 4,316.009 kerékpár 4,344.882 Moszkvics személyautó 4,350.408 Panni robogó 4,350.422 mosógép 4.334.482 lóm karóra 4,311.128 magnetofon 4,392.281 fém karóra 4,401.497 televízió 4.406.9B4 televízió 4,425.901 Skoda Felicia személy- gépkocsi 4,440.932 televízió 4,440.935 televízió 4.441.242 perzsaszónyeg B jelű szelvények: váz. utalv. 5.007.460 ki mit szeret 3,009.143 kerékpár 5.050.134 családi vás. utalv, 5,030.137 televízió 3,038.878 !:1 mit szeret vés. 3.060.470 ki mit szeret vás. 6,004.868 hűtőszekrény 5,074.509 tetőtől-tnlplg felöltözhet ’vás utalvány 5,141.027 lőftó éléskamra utalv. 6,141.531 ki mit szeret vás, ut, utalv. utalv. utalv. utalv. utalv. ntalv, 3,144.306 televízió 5,155.401 csemege ajándékkosár 5,187.257 mosógép 3,179.092 televízió 6,181*525 lottó éléskamra ntalv. 5,194.740 televízió 5,196.056 zenegép 5,231.506 lottó éléskamra utalv. 3.232.966 rádió 5,235.219 családi vág, ut. 5,243.579 Berva motorkerékpár 5,240.692 tetőtől-talplg felöltözhet vás. utalvány 5,259.082 rádió 5,259.084 televízió 5,264.502 bim-bam óra 5,272.332 fényképezőgép 5,279.664 ki mit szeret vás. ut. 5,335.453 televízió 5,337.096 televízió 5.418.757 cseh krlstálykéazlet 5.524.497 hűtőszekrény 5.434.511 televízió 5,438.628 kerékpár 5,443.397 kerékpár 5,448.748 televízió 5.450.110 cseh krlstálykéS2let 5,473.47* televízió 5.486.766 kerékpár 5,487.818 kerékpár 5,494.273 lottó éléskamra 5,498.025 lottó éléskamra 5,502.703 női Irhabunda 5,505.474 tangóharmonika 5,507.622 tűzhely" 5,513.929 perzsaszóny** 5,517.435 kerékpár 5.545.498 lottó éléskamra 5,549.238 kerékpár 5,565.942 lottó éléskamra 5.586.512 rádió 5,586.890 fém karóra 5,587.948 kerékpár 3,590.409 hűtőszekrény 8,590.318 rádió lemezjátszóval. 5,590.081 csillár 5.602.901 étkészlet 5,625,370 varrógép 5,660.138 fényképezőgép 6,665.976 kerékpár 5,684.112 utalvány ágyneműre 5,686.836 televízió 5,689.806 rádió 5,705.358 mosógép 5,707.000 süteményes készlet 5,714.587 fényképezőgép 5,722.682 csillár 5,728.972 tetőtől-talplf felöltözhet vás. utalvány 5.748.758 kerékpár 5,754.170 televízió 5,755.726 televízió 5.784.320 csillár 5,838.713 magnetofon 5,857.360 kerékpár 5,859.861 rádió 5,872.289 eszpresszó készlet 5.889.849 pianínó 5,913.439 Berva motorkerékpár 5,938.243 csillár 5,939.485 kerékpár 5,943.625 porszlvógép 5,946.858 férfi bőrkabát 5.952.321 családi vásárlási utalv.. 5,854.612. rádió 5,969.601 kerékpár 5.974.110 fém karóra 5,988.046 kerékpár 5,980.597 rádió 8,003.482 kétszoba összkomfortos öröklakás az Üllői úti lottó­házban, 6.031.825 fém karóra 6,035.250 magnetofon 6,040.207 rádió 6,040.223 utalvány ágyneműre 6,040.349 csillár 6,051.967 Pannónia motorkerékpár 6.052.766 rádió 6.052.803 magnetofon 6,064.325 kerékpár 6.067.902 kerékpár 6,075.102 Írógép 6,078.101 padlókefélögép 6.082.826 mosógép 6,083,219 rádió 6,103.798 ki mit szeret vás. ut 6,123.275 televízió 6,135.621 televízió 6.133.674 fém bútorgamltúra 6.142.317 csemege ajándékkosár. 6,142.482 rádió 6,157.690 tűzhely 6,163.19,3 hűtőszekrény 6.181.002 csemege ajándékkosár 6,188.742 Pannónia motorkerékpár 6.189.002 tűzhely 6.197.946 eszpresszó Kémje« 6.221.498 televízió 6.221.499 utalvány könyvekre 6.244.430 utalvány könyvekre 6.268.162 Panni robogó 6 281.293 kerékpár 6,285.708 Danuvia motorkerékpár 6,294.491 televízió 6.295.849 televízió 6.302.242 férfi bőrkabát 6,106.450 rádió 6,1*8.925 perzsaszőnyeg 6,334.195 fém karóra 6,343 872 fényképezőgép 6.345.352 ki mit szeret vásárlási ut.. 6,851.443 kerékpár 8.352.212 lottó éléskamra utalvány 6 353 ?Ri herendi lámpa 6.353.318 rádió 8.357.814 televízió 6.338.212 ZPnegép 6.364.814 hűtőszekrénv 6,37” 640 hűtőszekrény 6,400.744 televízió 6,406mi Berva motorkerékpa. 6,419.825 porszívófép 8 421.184 ki mit szeret vás. utalv. 8.484.114 fém karéra 6.417.011 tetőtől talpig vás. utalv. 6 438 aio ki mit szeret vás. utalv. 8 440.780 televízió 6,441 614 televízió 6.444.803 csemege alándékkosér 6.445 778 esebsr.lovák tánsnautazás két személyre ágyneműre ajándékkosár 8,446.777 televízió 6 462.572 utalvány 8 483un csemege 6,479.861 zongora 6,480.669 televízió 6,424,080 rádió 6.487.173 tűzhely 6 405 650 ki mit »Beret vás. utalv. 6.496.383 felles konyha felszerelés 6.503 790 tetőtől tnlnlg felöltözhet 6.508 6)9 csemege ajándékkosár 6 513.728 televízió 6 .321.700 ki mit szeret vás. utalv. 6.822 460 lottó éléskamra utalv. 6.392 598 Dnnuvla motorkerékpár 6 614 847 porszlvógép 6 "37 477 TWWóCép 6.540,381 tangók irmonlka 6,649,752 utalvánv ágyneműre 6 849,879 nodlókefélógép 6,862.888 fénvképerőgép 6,107,273 rádió r s69 10« hűtőszekrény 6 879 "64 kerékpár 6 374.191 lottó éléskamra utalv 8.377.579 tettes sz.obaberendezéa 6.682 82« rádió 6,532.327 utalvány ágyneműi» utalv. utalv. könyvekre irta hr. 6,382.837 lottó éléskamra 6,582.817 lottó éléskamra 6.50H.629 mosógép 6 618.414 családi vás. utalvány 0,618.902 fém karóra 6,622.119 lottó éléskamra utalv. 0,628.197 ki mit szeret vás. utalv. 6,649.959 televízió 6,650.513 porszívógép 6,678.130 ki mit szeret vás. utalv. 0,680.798 rádió 6,689.024 magnetofon 6.700.819 porszlvógép 6,706.937 perzsaszőnyeg 8,731.471 rádió 6 739.1*1 hűtőszekrény 6.745.196 televízió 6,767.059 ki mit szeret vás. utalv. 6,770.789 kerékpár 8,784.352 hűtőszekrény 6,787.008 lottó éléskamra uttűT, 6,787.878 televízió 6,789.038 lottó éléskamra atttlv. 6.798.909 televízió 6,852.874 pianino 6,861.249 lottó éléskamra utalv. 6 866.543 ki mit szeret vás. utalv. 6.879.910 csemege ajándékkosár 6,879.912 ki mit szeret vás. utalv. 6.888.575 televízió 6,900.760 kerékpár 6.902.678 padlókefélögép 6,907.279 szobabútor 6,920.551 ki mit szeret vás. utalv. 6,927.413 csehszlovák társasutazás két személyre 6,931.547 lottó éléskamra trtafer. 6 940.919 televízió 6.931.634 ki mit szenet rém. utslv. 6,969.071 kerékpár 6,973.384 varrógép 6,994.606 rádió 7,014.023 utalvány 7.039.248 televízió 7,040.194 ki mit 7,040.258 televízió 7.059.574 mosógép 7 070.116 lemezjátszó 7,089.169 bim-bam óra 7.090.679 utalvány könyvekre 7.119.374 csillár 7,119.776 férfi bőrkabát 7,125.581 rádió 7.128.998 süteményes készlet 7,152.614 herendi lámpa 7,166.751 kerékpár 7,170.603 Danuvia motorkerékpár 7179 131 ki mit szeret vás. utalv. 7.185.756 televízió 7,192.685 ki mit szenet vás. utalv. 7,204 "09 kerékpár 7.208.634 rádió 7.223.865 televízió 7.233.022 családi vá*. utalv. 7.236.930 családi vás. utalv. 7,250.907 televízió 7.257.377 kerékpár 7 260.881 mosógép 7.280.374 fém szobabútor 7.301.197 ki mit szeret vás. utahr 7,333.543 kerékpár 7,335.710 varrógép 7.338.877 lottó éléskamra utalv. * 7,367.145 kerékpár 7,369.500 televízió 7.870.296 televízió 7.366 089 mosógép 7,425.046 Danuvia motorkerékpár 7.499.207 tűzhely 7 429.440 televízió 7,435.598 mosógép 7,445.305 tatétól talpig felöltözhet 7.447.233 csemege ajándékkosár 7,470.917 kerékpár 7,490.068 rádió 7,490.206 lottó éléskamra Utalv. 7.494.684 televízió 7.517.820 lel mit szeret vás. utalv. 7.522.463 utalvány ágyneműre 7.525.535 tangóharmonika 7,535.847 fém szobabútor 7 568.678 magnetofon 7,571.371 telles knnyhafelezerelés 7,579.323 csillár 7 590 613 tetőtől talpig felöltözhet vásárlási utalvány 7.595.948 televízió 7 601.439 családi vás. utalv. 7 612,588 hűtőszekrény 7,619.791 csehszlovák utazás két személyre 7,627.132 kerékpár 7,630.713 tűzhely 7,650.961 csillár 7,664.591 perzsaszőnyeg 7 684.405 porszívógép 7,688.677 varrógép 7,689.033 kerékpár 7.694.022 ki mit szeret vás. utalv. R Jelű szelvények: 1,872.419 csemege ajándékkosár 4,940.582 Panni robogó 4,942.299 ld mit szeret váa. utalv. 4,943.851 televízió 7,073.986 lottó éléskamra Utah). A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A nyereménnyel kisor­solt szelvényeket március 20-ig kell a Sportfogadási és Lottó- igazgatósághoz V., Nádor utca 15. beküldeni, vagy bármely fiókhoz eljuttatni. OTP­A Komlói Köztisztasági és Kertészeti Vállalat féregtrtó részlege vállal vadásziíörénvekkel, betanított kutyákkal, gázzal és korszerű vegyszerekkel PATKÁNY, ÉGÉI* és mindennemű ízeltlábú FÉREG IRTÁSÁT Ezenkívül a részleg kebelén helül a házi poloskák kiirtá­sára ciánozó brigáddal Is ren­delkezik. Kérjük az érdekelt vállalatokat, üzemeket és ma­gánosokat, hogy ezlrányú meg- rendelé-elket vállalatunknak megküldeni szíveskedjenek 167 Pécsi Cementárulpari Vál­lalat komlói telepére már­cius 10-étől vasbetonszere- léshez női segédmunkásokat valamint vasbetongerenda gyártásához férfi segédmunkásokat alkalmaz. Férfi munkás­szállás korlátozott mérték­ben van, női munkásszállás nincs. Jelentkezés a válla­lat munkaügyi osztályán, Pécs. Siklóst út 10 3342 A tízezret is meghaladja az agadiri földrengés halálos áldozatainak szári Agadir (MTI). Az agadiri mentési munkálaíókat irányí­tó Mulai Hasszán marokkói trónörökös, pénteken a romba- dőlt város peremén berende­zett főhadiszállásán sajtóérte­kezletet tartott. Közölte az újságírókkal, hogy eddig négyezer halottat temettek el és feltehetően még hatezer holtest maradt a ro­mok alatt. Az igazság valószí­nűleg az — tette hozzá —, hogy a halálos áldozatok szá­ma végeredményben megköze­líti majd a tizenkétezret. Elmondotta, hogy most már csak két negyedben hallható kopogás a romok adói és a mentési munkálatok csak ott folytatódnak, ahol remény van életben maradottakra. Egy-két elszigetelt ponttól eltekintve teljesen megszün­tették a mentési munkálato­kat és csend borult a rom­városra. A mentőalakulatok nagy többségének kivonását egyrészt a csütörtök esti újabb földmozgás, másrészt a holt­testek rohamos oszlása tette szükségessé. A péntekre viradó éjszaka már hallatszott a romok körű’ ólálkodó hiénák üvöltése, a járvány veszély pedig a nagy meleg, a patkányok és a le­gyek töméntelen sokasága kö­vetkeztében annyira súlyos, hogy az illetékesek véleménye szerint tovább már nem koc­káztatható a mentők egész­A legújabb döntések értel­mében a romvárost egészség­ügyi kordonnal veszik I A kordonon belül csak háromszáz főnyi csoport rád, amely a vegyianyag való fertőtlenítést elvégi A fertőtlenítés után 1 belül egy héttel szállítji az összes holttesteket, ezután kerül sor arra, Agadirt a szó szaros ért ben a föld felszínével t egyenlővé. Hajósok jelentették. Agadirtól negyvenöt ki térré a tengerfenék, i eddig háromszáz méter sógben volt, a földrengél tizenöt méterrel feljebb kedett. A környékbeli ha a földrengés idején hat gejzírt láttak fellövellni l gerböl. Hruscsov elvtán Libériába látogal Moszkva (TASZSZ) N Hruscsov, a Szovjetunió nisztertanácsának elnöke gadta Tubman elnök fl vását és alkalmas időbt vatalos látogatást tesz Libériában. Ugyanakkor Hruscsov hívta Tubman elnököt, t szovjet kormány vendéi látogasson el a Szovjé ba. Libéria elnöke a í vást szintén elfogadta. A két látogatás ide jé lamácial úton hangolják össze. ■ttodra» Párizs megdöbbenéssel fogadta De Gaulle algériai kijelentéseit Párizs (MTI) Párizsban a szó szoros értelmében meg­döbbenést keltett De Gaulle tábornoknak Algériában a Constantine megye északi ré­szén állomásozó egységek tiszt­jei előtt tett több kijelentése. Guy Mollet, amikor elol­vasta a köztársasági elnök megnyilatkozásairól érkezett első híradásokat, ezt mondot­ta: — Nem hihetem, nem hihe- tem... Parlamenti körökben az el­ső kommentárok burkolt ulti­mátumról beszéltek. Az Algirból Párizsba érkező hírek viszont azt mutatják, hogy Algír ultrái lelkesen tap­solnak a köztársasági élnök ki; jelentéseinek. Az algíri sajtó dicshimnuszokat zeng, hogy De Gaulle tábornok katoná­hoz méltó nyíltsággal gezte: a franciák Algé maradnak, hogy a franci sereg végső győzelméig lesz semmilyen politikái demónyezes. Csütörtökön az algíri t ban hosszú idő óta elsó megtapsolták a filmhl kockáin megjelenő De * tábornokot. Algíri ultrák szerint már csak két lehetőség választhatnak az algiriai esetleges népszavazáson! ria „franciásítása” és * rális gondolat közötti Gaulle tábornok már • Algéria függetlenségen1 hetőségét. A francia baloldali s4 emeli a köztársasági cW azt a kijelentését, hogy ború még sokáig fog taf JCülfMdtM JELENTIK PUERTO RICO Eisenhower elnök csütörtö­kön este dél-amerikai utazá­sának befejeztével Puerto Ri­cába érkezett, a ramey-l lé­gitámaszpontra. Elsenhower vasárnap utazik vissza Was­hingtonba. Rádió, televízió, ERŐSÍTŐ, MIKROFON ÉS magnetofon nikiieri, gyors Ó, 9 javítását vállalja a VILLAMOS GÉPJAVÍTÓ KTSZ Pécs, Sállá i u. 23. szám alatti üzletében. Tel.: 41-08. 807 PÁRIZS Buchalet, francia tál aki a szaharai kísérleti robbantás előkészítését te, sajtókonferencián 1 adta, hogy hamarosan kísérleti robbantást vó nek. A párizsi sajtó szd újabb robbantásra még harai forró nyár beállt sor kerülhet RÓMA Gromchi olasz közti elnök Giovanni Leonet, viselőház elnökét bíí* azzal a feladattal, hogl jón megoldást a jeleni* mányválságra. A közti elnök nem kérte fel W san Leonét a kormány • kítására, csupán „a helj derítésével” bízta meg­BONN A nyugatnémet szM sítéai válság súlyú] újabb tömeges bányái csátásokhoz vezet. A 0 közlése szerint csupj ruárban 3500 bányász az utcára. HANOI A vietnami néphad** parancsnokságának W csoportja tiltakozott aj közi megfigyelő és bizottságnál az Egy« látnok azon döntés*. hogy három hadihajót! a dél-vietnami hatos*

Next

/
Oldalképek
Tartalom