Dunántúli Napló, 1959. december (16. évfolyam, 282-305. szám)

1959-12-13 / 293. szám

Az Uttöroház rendezvényei 13-án, vasárnap délelőtt 10 óra­kor: Beszélgetés • csillagos kis­dobos próbarendszerrel. Délután 3 érakor: Atombomba, vagy atombéke. Előadás után klub­délutánt rendez a 230-as számú II. Rákóczi Ferenc és a »1. sz. Kállai Éva úttörőcsapat. 20-án, vasárnap délelőtt 10 óra­kor: bábjátékot ad elő az úttörő­ház búb játszó szakköre a kisdobos pajtásoknak. o4 második okó&o.I Nvan letetik fel en szovjet Ms sitjál? • I örsíink nacrv írcrol/rmmal fzallrttfo+ínlj- « Már hetek óta nagy izga­lommal készültünk a máso­dik próbára. Az utolsó idő­ben már a gyűléseken kívül It sokat foglalkoztunk a pró­ba anyagával. Az őrsveze­tékkel délutáni külön foglal­kozásokat is tartott a csapat- vezető. Végre elérkezett a próbatétel napja. Két árira gyülekeztünk az iskola előtt. Őrsök szerint, sorókban vártuk az indulás pillanatát. Az őrsök 10 per­cenként indulhattak. Én egy leány őrs vezetője voltam. ‘Ä mi őrsünk 14A5 ómkor indult el az első akadályhoz. Ott én jelentettem, hogy az őrsöm teljes létszámmal az tlső akadályhoz érkezett. Az Óllomásvezető pajtás egy kérdést tett fel az őrs tagjai­nak. A kérdésre helyes vá­laszt adtunk és élindulhat- hmk a második akadály felé. feladatot még nem kaptunk, tehát akadály nélkül értünk pz állomásra. Jelentettem és á kérdésre való felelet után Ismét elhagytuk az állomást. Pár lépés után egy jelzést ta­láltunk, amely azt mutatta, hogy ,.levél hat lépésre", A favél tartalma azt Ismertette Petíink, hogy a kővetkező állomásig az utat hangtala­nul kell megtenni. Odaértünk * harmadik állomáshoz. Je­lentettem, hogy a feladatot Végrehajtottuk. A felelet után indultunk a következő állomáshoz, de Útközben egy újabb levélre találtunk. Ebben a levélben a jelszó volt elrejtve titkos érái farmijában. Nagynehe­C megfejtettük és mentünk ább. Beértünk a negyedik állomásra. Itt ismét jelentet­tem, hogy a feladatot végre­hajtottuk. Az állomásvezető kérdésére feleletet adtunk, tehát folytathattuk utunkat. Az egerági Télapó-ünnepély December 6-án volt a Tél­apó-ünnepély. Az egerági út- török nagy lelkesedéssel ké­szültek erre az alkalomra. A nyolcadikos pajtások összeül­tök és elkészítették a kis cso­magokat, amelyben volt «ftió, keksz, mogyoró, cukorka, stb. A rossz tanuló és a rossz iuaga viseletű gyerekek csomag jóból még a virgács sem ma­radt Id: yAíülALMI ZSUZSA Alig hagytuk el az állomást, máris egy újabb feladat várt ránk. Találkoztunk egy paj­tással, akinek a karja eltö­rött. Gyorsan levettük úttörő nyakkendőnket és elsősegély* nyújtásban részesítettük. A pajtás megköszönte munkán­kat, mi pedig az ötödik állo­más felé tartottunk. Ott szin­tén jelentettük, hogy a be­teggel szemben teljesítettülk feladatunkat. A következő állomás előtt két levelet találtunk. Az egyik közölte velünk, hogy a következő állomáshoz nóta- szóval kell érnünk. A másik pedig azt, hogy az állomáson miről kell beszámolni. Ezen az állomáson Is megálltuk a helyünket és elindultunk az utolsó előtti állomáshoz. A kérdésre itt is helyes választ adtunk és nagy boldogan el­indultunk a cél felé. Itt az él- lomásvezetőnek megsúgtuk a jelszót: „a 12. pont szellemé­ben éljünk.“ Az őrsöm és az egész csapat izgalmának ilyen próbák után lett vége. De «* izgalmak még mindig nem szűntek meg, mert vár­tuk a'nagyszabású eredmény* hirdetést. Az eredményhirde­tésen kiderült, hogy első lett az én őrsöm, melynek neve: „Gyöngyvirág". VILLÁNYI MÁRIA Örsünk nagy izgalommal látott hozzá a nyomodvasóí munkához. Nagyon boldogok voltunk, mert a mi feladatunk volt a legszebb és a legizgal­masabb. Fel kellett kutatnunk Bakonyán egy hősi halált halt szovjet katona sírját. Meg­látogattunk a faluban minden idős bácsit, megkértük őket, hogy mondják él, mit tudnak hazánk felszabadulásáról. A következő történetet egy idős bécsi mondta él nekünk. Egy borús, esős decemberi napon lépte át falunk határát ** első szovjet felszabadító csapat. Élükön egy fiatal kato­na haladt. Mosolygós arccal nézett körül, amikor a néme­tek golyója éppen szíven ta­lálta. Mindannyian megdöb­benve hallgattuk. Amikor a bácsi odáig jutott elbeszélésé­ben, hogy a hős katona kiírtál eltorzult arccal rágta a földet, néhányunk torkát fojtogatta a sírás. S mindnyájan egyszerre mondtuk ki azt a szót, hogy a szovjet katona hős volt Elha­tároztuk, hogy mindenképpen felkutatjuk a katona nevét és sírját s mindig gondozni fog­juk. A rét felé vettük utunkat. Mindegyikünk más Irányban ment. Negyedórás gyaloglás után eredmény nélkül élltunk meg és szomorúan adtuk egy­más tudtára, hogy még egyi­künk sem ért célhoz. Tovább mentünk. Egyszer csak egy pajtásom örömkiáltását hal­lom: megvan a sír! Odarohan­tunk. Egy nagy követ láttunk, felírás, név nem volt ezen a kövön. Mi tudtuk, hogy na­gyon kedves ez a hely és még sokszor fogunk eljönni ide. Csak nehezen tudtunk ma­gunkhoz térni mély gondola­tainkból. 1M5 december l-re emlékeztünk és arra, hogy sok Ilyen hősnek köszönhetjük azt a boldog gyermekkort, amiben élünk. Szinte egyszerre csen­dült fel ajkunkon a partizánok dala. Azóta sokszor voltunk már ott. Nem csupasz a szűr­te kő, minden héten friss vi­rág ékesíti. Árvái Béla TjéLajtó-iuuíjmilif Nagy a zsivaj a városa út­törőotthon körül. A gyerekek beszélgetnek egymással, sőt incselkednek is. Az egyik kfo­Vannak úttörők • • B Vasárnap tunkkal csapa- Pécsre utaztunk, hogy az Ifjúsági Színház­ban megnézzük az Egri osillagok című darabot. Mivel a vonatunk előbb ér­kezett, így egy kis városnézésre is ju­tott időnk. Mind­annyian a papírkiál­lításra voltunk kí­váncsiak. A kiál­lítás előtt egy té­likabátba burkoló­zó fiú állt, kezében szalvéták sorozatá­val és tudtunkra adta, hogy még nincs nyitva a ki­állítás. A csapa­tunk szétszéledt a szalvétaárusok kö­zött. £n az előbb említett fiú felé indultam, néztem a szalvétáit, Egyszer és azt pajtás megszólít mondja: — Vegyél szalvétát! Én zavartan néz­tem rá, majd a azaÍvétáira. Ez a szó, hogy „pajtás*', kissé furcsán csen­gett nekem. Miért nevez ő pajtásá­nak? Akkor vettem észre, hogy * ka­bátjából egy kis kendő lóg ki, éppen olyan, mint enyém, „vörös nyakkendő”. Mind­járt megkérdeztem, hogy adja a szalvé­tát. Három részre osztott azalvéta- csomagra mutatott és ezt felelte: en­nek 50 fillér, a másiknak egy fo­rint, a harmadik csomagban pedig 2 forintos szalvétá­kat mutatott. Az arcom egy pillanat­ra elfelhőeödött. Nem feleltem. Ész­revette rajtam a változást és durcá­san ezt kiáltotta, ha nem tetszik, ve­gyél máshol, de ilyet nem kapsz se­hol és ilyen olcsón! Ezzel már al is tűnt mellőlem. —- De pajtásl *­lány a következőket mondja az egyik fiúnak: — Te csak virgácsot kapsz, mert mindig verekszel. A kisfiú igen megszeppent, de magában erős fogadalmat tett, hogy többet nem verek­szik. Közben a tea is elkészült és behívtuk a pajtásokat, akik őrömmel ültek le az asztalhoz. Igen ízlett nekik a tea és a sütemény ■ Is. Énekeltünk, majd játszottunk. Egyszer csak halljuk, hogy valaki ko­pog az ajtón. Egy piros kucs­mái, Cregapó lépett be, a paj­tások mindjárt felismerték a mindig örömet szerző Télapót. Puttonya tele volt kis csoma­gokkal. Ebből mindenkinek jutott. A Télapó néhány szót is intézett a pajtásokhoz. Az egyiknek azt mondta, hogy tettatott vigyorgás •al eltűnt a tömeg­ben. Én kissé té­tován álltam és szégyenkezve gon­doltam arra, hogy vannak úttörők, akik Ilyenre is ké­pesek. Dankó Irén az szóltam utána, 6 jobb legyen, a másiknak azt, hogy szorgalmasabban tanul­jon. De volt olyan is, akit meg dicsért. Ezután vetítettünk, mesét olvastunk. Majd a kis csomagokkal boldogan indul­tak haza a kisdobosok. Azt hiszem, hogy mind- annyiuk számára felejthetet­len volt ez az est. KÖCS MAÄIA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom