Dunántúli Napló, 1959. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-22 / 222. szám

MS». SZEPTEMBER ZZ. NAPLŐ A „Denevér" a Pécsi Nemzeti Színház évadnyitó előadásában Bárdos Amit, Szabó Samo, Dómján Marika a in. felróná« egyik jelenetében Bevallom, amikor Illetéke­sek felkértek, hogy írjak kri­tikát a darabról, kiesé zavar­ba jöttem. Hogyan is írhatnék én róla, amikor nem vagyok színházi róka, —• sem öreg, sem ifjú — a a színházzal csak annyi a kapcsolatom, mint sok millió embertársamnak az ugyanis, hogy szeretek színház­ba járni, szeretem a színpad ré­vületét, varázsát, szeretem a leírt szép szavakat élőszóval hallani,*sőt, mi több: sokszor el is hiszem igaznak ami a ri­valda mögött történik. Ilyen gondolkodású embertömeg nél­kül a színház nem is létezhet­ne, s számomra teljesen ki­elégítő volt idáig, hogy a szín­pad művészeinek és élvezőinek nagy együttesében én az utób­biba tartozom. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoz­tattak akkor is, amikor az el­múlt hét egyik estéjén beül­tem a nézőtérre azzal a kono­kul eltökélt szándékkal, hogy „na most más szemmel nézem, más füllel hallgatom az elő­adást, mint eddig. Egyszóval megpróbáltam beleélni maga­mat a szigorú kritikus szere­pébe, aki egyes mozzanatokat kiemel, másokat elítél s véle­ménye csalhatatlan, hiszen nyomtatásban megjelenik. De utólag be kell vallanom, hogy ez a tiszteletre méltó elhatáro­zás abban a pillanatban szer­tefoszlott, amint a függöny felgördült s a játék kezdetét vette s minden kritikusi gon­dot elfelejtetett az Eisenstein házaspár kedves története. To­vábbra is néző voltam csupán, jóízűket kacagva a mulatságos fordulatokon s élvezve a szín­pad zárt világának varázsát. Csak később, az előadás után Igyekeztem valamiféle rend­szerbe foglalni a gondolatai­mat s legelőször is arra jöttem rá, hogy nehéz lesz kiemelni ebből a színpadon élő, szerető, sürgő-forgó együttesből bárkit is, mert a darab rendkívül egy­séges benyomást keltett, s ez elsősorban a rendezés érdeme. Itt valóban olyan együttes ját­szott, melynek minden egyes tagja alárendelte saját egyéni­ségét szerepének. A színpadon végig a három felvonáson ke­resztül nyüzsgött az eleven élet, 8 Radványi Zsuzsa ren­dezői keze még az olyan álló tablónak kínálkozó jeleneteket is meg tudta mozgalmassággal tölteni, mint a második felvo­nás kórusjelenete s a néző fi­gyelme egy pillanatra sem lan­kadhatott el. S ha már a kórus­nál tartok, azt is meg kell em­lítsem, hogy nagyon meglepett hangjának egysége, csiszoltsá- ga s vívőereje. Ilyen kórusa még nem volt a pécsi Nemzeti Színháznak. Ugyancsak nagyon kellemesen lepett meg a ze­nekar telt hangzása is. Bár már megszoktam az utóbbi évek­ben. hogy Pécsett semmin sem szabad csodálkozni, hisz a vá­ros művészi életének fejlődése meredeken ível felfelé, mégis meg kell állni egy pillanatra ennél a zenekarnál. A színház­ban még a múlt évadban is nem egy olyan darabot láttunk, melynek a kísérőzenéjét akkor­ka együttes szolgáltatta, hogy még a kicsire szabott zeneka­ri hely is kongott az üresség­től. Es ma? Paulusz Elemér karmester szakavatott keze Még egyszer a háziháborúról Több mint három hónapja jelent meg a Dunántúli Nap­lóban a Szigeti út 90. számú ház lakóinak egymással vívott háziháborújának leírása. A szerző akkor elkövette azt a hibát; hogy csupán az egyik fél, Puska Ferenc elbeszélése alapján számolt be a történ­tekről. Ennek alapján a törté­net egyes részletei kissé eltér­nek a valóságtól. Mi is robbantotta ki ezt a „házihábarút“? Puska Ferenc annak idején megvásárolta a Szigeti úti kis családi házat. A beköltözéskor tapasztalta, hogy a lakásnál: albérlője is van, Gál István és családja személyében. Pus­ka birtokolni akarta megvásá­rolt tulajdonát, Gálák viszont nem akartak fedél nélkül ma­radni. Megkezdődött a hábo­rúskodás, mely módszereit te­kintve -nem igen tér el a szo­kásos fő- és albérlő közötti csa­tározásoktól. Erről viszont a Pécsi Járásbíróság hivatalos iratai is tanúskodnak. Az egyik bői például megtudjuk, hogy Puska Ferencnét (a háztulaj­donos felesége) a járásbíróság feltűnően durva becsületsértés bűntettében négyszáz forint pénzbüntetésre ítéli. Egy má­sik iratban kötelezik Puska Ferencet a WC megcsináltatá- sára. Ennyit röviden a háborúsko­dásról! Most pedig a megjelent cikk néhány ré-zletéről. Min­denek előtt előrebocsátjuk, hogy ebben a zavaros, összeku­szált háziháborúban senki más, csak a veszekedő felek tudnak Igazságot tenni. Tartozunk az Igazságnak azonban azzal, hogy az előzőleg megjelent cikk né­hány egyoldalúan ismertetett kérdését tisztázzuk. Az említett cikkben Puska Ferenc elpanaszolta, hogy Gál István annak idején összeszed­te fiát, lányát, vejét, menyét, Ipát, napát és hetedmagával „felfegyverkezve“ nekivágott az igénylésnek. Nem kellett őket összeszedni, mert ott lak­tak. És egy ilyen nagy család­nak valóban joga van arra, hogy nagyobb lakást igényel­jen. Igényelték is, nem „fel­fegyverkezve“, hanem a törvé­nyes előírásoknak megfelelő­en. Az már más lapra tarto­zik, hogy nem ők kapták meg a lakást. Úgy véljük, hasonló esetben Puska Ferenc sem cselekedett volna máéképpen. A cikk egy másik részében Puska Ferenc az ellenforradal­mi eseményekre hivatkozott. Miért volt erre szükség? Gálé'.: maguk is szegény emberek vol tak, szüleik cselédeskedtek a régi világban és nekik is a fel­szabadulás hozta meg a jobb életet. Nincs okunk kételkedni hovatartozásuk kérdésében. Ezért ebben a kérdésben azt javasoljuk Puska Ferencnek, hogy az ellenforradalmi ese­mények ismertetése, Gálék esetleges „ellenforradalmi“ magatartásának bizonygatása helyett próbáljon békességben megélni albérlőjével. Mind­ketten munkás-emberek. Mi szükség van arra, hogy egy­mással veszekedjenek? Gá’ék nem szándékozzák hosszú ideig Puska házát igénybe venni. De az utcára nem mehetnek. Ha megfelelő lakást találnak, úgy is elköltöznek. Addig legalább függesszék fel a .yháziháborút“ éa éljenek békességben^ alatt kezd kialakulni az opera zenekara. Talán annyit lehet­ne megemlíteni negatívum­ként, hogy a réz- és fafúvók, valamint a vonóshangszerek aránya nem a legideálisabb. Ennyi rézíúvóhoz több hegedű is elkelne. (Viszont láttam a zenekarban — hosszú idő óta először — hárfát. Remélem ez­után ez a szép hangszer a ze­nekari hangversenyekről sem fog hiányozni.) Am ez csak szervezési kérdés s én nem akarok abba a hibába esni, mint egy s más gyűlés elnöke, aki a hiányzók miatt az ottlé- vőket marasztalja el. A zene­kar lelkesen szolgálja Paulus2 Elemér művészi elképzelését, zenei elgondolásait s tömör hangzása ellenére sem nyomja el — mint eddig elég gyakran — a művészek énekét. A szereplő-gárdáról is job­bára csak jót mondhatok. Ki­tűnő hanganyag és jó muzika­litás jellemzi az egész együt­test. Takács Margit és Bárdos Anna végig kezükben tartják a cselekmény irányítását. Wág- ner József feloldódottabban mozog a színpadon, mint eddi­gi szerepeiben, sokat fejlődött ezen a téren. Borsos Károly­nál viszont némi színpadi ru­tin elkelne még. Meg kell em­líteni Tomanek Nándort, aki belépve levegőt teremt, bárso­nyos hangjával, s finoman tar­tózkodó játékával azonnal meg kapja a nézőt. Szabó Samu. Szalma Lajos, Fülöp Mihály. Hotter József. Dómján Mari­ka egészítik ld az együttest, s legtöbben megtalálták a kultu­rált neveltetés eszközeit. Nos, körülbelül ezek a gon­dolatok foglalkoztattak az elő­adás után hazafelé menet s ezt a gondolatsort még eggyel sze­retném kiegészíteni. Hosszú éveken keresztül nyitott kér­dés volt városunkban: lesz-? operatársulat Pécsett, lesz­nek-e nívós operaelőadások ? A Denevér meghallgatása után úgy érzem, hogy erre igennel Takács Margit, Wagner József felelhetünk. A párt kultúrpoli- a II. felvonás egyik jelenetében tikai programjának megfele­lően ebben az évadban meg­nyitja kapuit (persze csak kép­letes értelemben, mert a Nem­zeti Színház egyik részlegeként fog működni) a pécsi opera. Van valami kedvesen megható abban, mikor gyermekünk el­ső lépéseit számolgatjuk. Ilyen kedves gyermek számomra az opera és ennek első lépései közé számíthatom joggal ennek a darabnak a bemutatását is. A Denevér a világon minde­nütt, mindenhol az operaházak műsorán szerepel, s ha ez az előadás még nem is számít operatársulatunk bemutatko­zásának. s ha itt-ott még bot­ladozik is a kedves gyermek, de oroszlánkörmei már mu­tatkoznak. Azzal a gondolattal fejezem be ezt a talán nem is egészen kritikának sikerült kri tikámat s úgy érzem városunk egész közönsége nevében tehe­tem: köszönjük államunknak ezt az újabb gondoskodását, s kíváncsi szeretettel várjuk az operatársulat bemutatkozását, melynek előrevetett fénye már ezt az előadást is besugározta. By Az együttműködés javításával gyorsítsuk a szállítás ütemét BeikescU ^ilta Zug a gßp a magtisztítóhelyiségben. Három izmos, szor­gos asszony forgatja a terményt. Zsákhegy emelkedik mellet­tük. Nem lehet itt lassan dolgozni, gyors iramot diktál a gép. De Auth Adámné meg Domonkos Pálné keze alatt szinte ég a munixi. Pedig nem-is kicsinyke itt a „norma”: naponta 80 mázsa árpát kell géppel tisztítani a brigádnak, ami mintegy 110—120 teli zsáknak felel meg. „Megtesszük, amit a közös kér tőlünk” — mondja büszkén, kicsit porosán Authné. Miköz­ben beszél, a lapát egy pillanatra meg nem áll a kezében... Serreg a faforgács a bognármester, Tóth István műhelyé­ben. Az ezermester; fiatal szőkehajú. Ahogy az ember első pillantásra szétnéz a kis műhelyben, két dolog tűnik fel: szem­ben egy ügyes kis esztergapad: a faesztergályozások, gyors lyukfúrások elvégzésére. Ez is Tóth István saját készítménye. Egy felfüggesztett törpe villanymotor hajtja. A másik meg: sok az előre elkészített kocsi- és fa-alkatrész. „Igyekszik az ember előre dolgozni, hiszen most a nyári nagy munka idő­szakának lassan vége és a késő őszi és téli időben még több alkalom lesz arra, hogy előredolgozhassak, minden kocsialkat­részből legyen két-három azonnal kéznél. Másrészt meg csi­nosítom a műhelyemet.” Jókedvű és fáradtolaiszaaú Schweitzer Antal, a pécsváradi gépállomás brigádvezetője. Pedig gondja-baja akad bőven. No, nem olyan értelemben, hogy az emberei nem len­nének szorgalmasak. Ezzel nincsen hiba, tanúsíthatja Német István, a tsz elnöke, meg Eszenyí János bácsi, a főagronómxis. Hanem azokkal a fránya kimutatásokkal vannak mindig ne­hézségek. Mert azokból úgylátszik soha semmi nem elegendő. Már siet is: motorja a másik utcában berreg: megnézi a föl­deken dolgozókat... Mintha vízesés zuhogna úgy surrog a triőrözőben a zabos­bükköny. Ketten állnak a triőr mellett: Domonkos János meg Pécs Lajos. Nincsen könnyű feladatuk: állandóan „birizgálni" kell a triört, nehogy beragadjon a mag, másrészt meg vigyázni, nehogy túlfolyjon. Domonkos bácsi meg Pécs bácsi már szak­emberi ennek a munkának. És a tele 42 zsák azt mutatja, hogy három nap alatt ugyancsak meg kellett etetni a két éhes triört, hogy a szerződött bükkönymagot ilyen tisztára készít­hessék. „Tizet ugyan az asszonyok csináltak ebből — mondja Domonkos bácsi —, de nem bírtak ezzel a két megveszekedett masinával. Én aztán megszelídítettem mindkettőt.” Kedvpnceim — a lovak meg a sertések — mondja Dienes Nándor, az állattenyésztési brigád egyik vezetője. Mert ketten vannak, olyan nagy a farm és olyan sok ember tartozik a kezük alá. Vargha Rudolfnak meg az elletés a fő mestersége. Elismerten kiváló szakembere. Dienes is, Vargha is módos középparasztok voltak. A tavasszal léptek a közös gazdálkodás útjára. Dienesnek 14 holdja, Varghának meg 16 holdja volt. Hogy érzik magukat itt, a hatalmas, erős tsz-ben? Dienes Nán­dor ezt mondja: „Én otthon érzem magam. Megbecsülik a szaktudásomat, és én is nagyon szeretem a munkámat. Most 14 hold helyett van kétezer. Mert az enyémnek érzem. És úgy is gondoskodom a felelősségemre bízott félezernnvi éVatról, hogy érezze a közös: gazda szeme vigyázza a jószágot.” A falu bejáratánál ott a tábla: Berkesd, termelőszövetke­zeti község. (SZIGETI) Évről évre, különösen ilyen­kor ősszel egyre nagyobb szál­lítási feladatok végrehajtása hárul a vasút dolgozóira. Ez év első felében például lényegesen több árut szállítottunk, mint az elmúlt év hasonló időszaká­ban. Sőt, már a tavaszi és nyá­ri hónapokban elértük az előző év csúcsforgalmi időszakának teljesítményeit. A szövetkezeti mozgalom fejlődése a mezőgaz­dasági terméseredmények mint egy 30 százalékos növekedése, az ipar és a bányászat többlet­termelésének elszállítása pedig az eddiginél sokallta nagyobb­nak ígérkező feladatok megol­dását követeli tőlünk. Ezért minden eddiginél nagyobb erő­feszítésre, szervezett munkára, összefogásra van szükség a vas út területén éppúgy, mint a fuvaroztató feleinknél. A vas­út dolgozói mindent elkövet­nek, hogy feladataikat zökke­nőmentesen oldják meg. Ez azonban nem elegendő. Köztu­domású, hogy a vontató jár­művek és szállító járművek száma alacsony. A hiányzó be­rendezéseket pedig csak a vas­út és a fuvaroztatók összefo­gásával, szervezettebb mun­kával lehet pótolná. S ezt kí­vánja a vasút, a fuvaroztató az egész népgazdaság érdeke. Már az őszi forgalmi érte­kezleten. sok szó esett a vasúti kocsik kihasználásáról. A vas­út kérése az volt, hogy fuva- roztatóink egy-egy kocsiba át 'agosan 0,8 tonnával több árut rakjanak be, mint korábban. Kérésünknek a fuvaroztatók nagy része eleget is tett és így eddig sikerűit a fuvarozásra felkínált árukat elszállítani. A kocsikihasználás terén azon­ban vannak még hibák. A ko­csik terhelése ebben a hónap­ban az előző hónaphoz képest csökkent, s ha ez továbbra is így folytatódik, akkor októ­berig már nem leszünk képe­sek a kocsdigényeket kielégí­teni. Éppen ezért ismételten kérjük fuvaroztatóinkat, hogy mindent kövessenek el a ko- csikihasználás növekedése ér­dekében. Számításaink szerint a korábban kért 0,8 tonnás terhelés-emelést még 0,5 ton­nával kellene kiegészíteni ah­hoz, hogy a tervezett árumeny nyiséget zavartalanul elszál­líthassuk. Reméljük, hogy ez sikerülni is fog. Másik fontos feladatunk a rakodási idők csökkentése. E téren eredményt — mégpedig legalább 10 százalékos javu­lást — elsősorban a fuvaroz­tatók megértő támogatásával szeretnénk elérni. Eddigi ta­pasztalataink azt mutatják, hogy a fuvaroztató vállala­taink egy részének szervezet­tebbé kellene tenni a rakodást és szükségesnek látszik a je­lenlegi rakodási technika fe­lülvizsgálása is. Több nagyüze­münk, így a Komlói Szénbá­nyászati Tröszt már eddig :s jelentős eredményt ért el a rakodási idő csökkentése te­rén. Jó lenne, ha a kisebb vál­lalatok is követnék a nagy­üzemek példáját. A csúcsforgalom sikeres le­bonyolítása megköveteli a fo- 'vamatos éjjel-nappali és mun- i:as7.üneti napokon történő ra­kodások megszervezését is. Ezt a gazdasági bizottság határo­zata különben elő is írja. F határozat megkönnyíti a fuva. roztatók munkáját, mivel le­hetővé teszi, hogy állományon kívüli béralapot is felhasznál­janak a vasúti kocsik folya­matos ki- és berakásához. Saj­nos, fuvaroztatóink nagy ré­sze nem él .ezzel a lehetőség­kel. Éjszakai rakodás úgyszól­ván alig fordul elő. S bár a munkaszüneti napokon a be­rakás! tevékenység javult, a kocsik kirakása ezeken a na­pokon még mindig szünetel. Ez pedig súlyos hiba. Szállít­tatófeleinknek meg kell érte­niük, hogy azt a kocsihiányt, amelyet a megnövekedett szál­lítási feladatok okoztak, csak abban az esetben lehet csök­kenteni, ha az eddiginél job­ban szervezik meg a kocsik ki- és berakását, s nemcsak nappal, hanem éjszaka és mun kaszüneti napokon is folytat­nak ilyen tevékenységet. Kér­jük ezt azért is, mert nem szí­vesen élünk a kényszerkirakás eszközével. A kényszerkirakás helyett a rakodási főnökség inkább lehetőséget nyújt ah­hoz, hogy a főnökség dolgo­zói a vállalatok részére is vé­gezzenek megállapodásos ra­kodásokat. Ezzel a lehetőség­gel főleg azok a kisebb fuva­roztatók éljenek, amelyek nem rendelkeznek állandó munkás- 1 étszámmal, a vasúti kocsik kirakásához. Súlyos problémánk még ma is az egyenletes rakodás kér­dése. E tekintetben nekünk is, de fuvaroztató feleinknek is igen sok még a tennivalónk. Vasárnap és a hét első napjai­ban mindig kevesebb rakodás történik, mint a hét közepén és végén. Ez is növeli a kocsi­hiányt. Változtatná úgy tudunk rajta, ha a be- éa kirakást tervszerint, egyenletesen vé­gezzük Az őszi forgalom sikere nagy részt attól is függ, sikerül-e fokozni az irányvonalokon tör­ténő árutovábbítást. E tekin­tetben különösen a nagyüze­mek tehetnek sokat, de segít­séget nyújthatnak a kisebb fuvaroztatók is. Az irányvonal képzés fokozása érdekében a vasút jutalmazni kívánja azo­kat a vállalati és vasutas dol­gozókat, akik tevékenyen és eredményesen vesznek részt az inányvonatképzésben. Az irány vonatokkal történő árutováb­bítás ugyanis jelentősen hoz« zájárul a kocsiforduló csök­kentéséhez, eredményes esz­köze az áruszállítás meggyor­sításának. Számunkra igen sok problémát okoz ma még, hogy a helytelen tervezés következ­tében igen sok a terven kí­vüli szállítás. Terven kívüli áruk részére, valamint helyi fuvarozáshoz vasúti kocsikat csak munkaszüneti napokon állítunk ki. E probléma meg­oldását azonban jelentősen elő segítheti, ha fuvaroztatóink rö­vid távon 10—30 kilométeren nem a vasutat, hanem gépko- csiszállitást vesznek igénybe. A népgazdaság érdeke feltét­lenül megköveteld, hogy ilyen rövid távon gépkocsival bonyo títsák le az áruszállítást, még­pedig nemcsak azért, mert ez megkönnyíti a vasút feladata­it, hanem azért is, mert így gazdaságosabb. Az említett problémák ma még a csúcsforgalom sikeres lebonyolításának, Msebb-na- gyobb akadályait jelentik. Mi a vasút dolgozói mint az elő­ző esztendőkben, így az idén is szeretnénk sikeresen végre­hajtani a ránkháruló feladato­kat. Ezek megoldása azonban csak úgy sikerülhet, ha erő­feszítéseink fuvaroztatóink erő feszítésével párosul. S amikor arra kérjük fuvaroztatóinkat, hogy segítsenek bennünket, Ígérjük, hogy mi is mindent elkövetünk a szállítások meg­gyorsítása érdekében, hisz cé- 'un;k közös, az idei őszi forga- 'em sikeres lebonyolítása. Nagy Károly tanácsos, kereskedelmi osztályvezetői

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom