Dunántúli Napló, 1959. augusztus (16. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-18 / 193. szám

Sporthírek A TOTÓ 12 találatos szelvénye: X, 2, 1, X; X, 1; X, 1; 1; 1; X; tj * A magyar úszók sikeresen sze­repeltek Sanghajban. Több szám­ban arattak győzelmet a legjobb kínai úszók ellen. * papp Jenőné megvédte Európa bajnoki címét Baconban az evezős Európa-bajnokságokon az egyesben Európa-bajnokságot nyert. Kor­mányos négyesben a bajnokcsapat harmadik, a nyolcasban ugyancsak harmadik, a négypárevezős ver­senyben pedig negyedik lett: * Az NB 0. őszi mérkőzéseire ké­szülő Pécsi Dózsa kézilabda-csa­pata a Székesfehérvári MÁV Elő- rével játszott vasárnap. A két csa pat találkozóját a vendégek nyer­ték 19:17 arányban. . * Az országúti kerékpáros világ­bajnokságon az NDK versenyzője Schur győzött, a magyar Török 17.. Horváth 20. lett. A versenyt Hollandiában rendezték: * Az NB I. Ifjúsági bajnokság so­rán a Pécsi Dózsa l:0-ás félidő után Z;l-re győzött a Dorogi1 Bá­nyász ellen. További eredmények: Bp. Honvéd—Újpesti Dózsa 2:0, Vasas—Ferencváros 2:1, Diósgyőr— Csepel 3:0, Tatabánya—Salgótarján 1:0. * A Pécsi Dózsa szerdán délután fél 5 órakor a Tüzér utcai sport­telepén úttörö-toborzót tart. A láb darúgás Iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését várjákj Ismét döntetlent harcolt a Pécsi Dózsa °écsi Dózsa—Dorogi Bányász 1:1 (1:1) ki PVSK-pálya, 14 000 néző, vezette: Bállá. Pécsi Dózsa: Vass — Farücas. Kocsis, Hegyi — Győri-Kiss, Kresz — Kamondi, Schwara, Rápity, Freppán, Kovács. Edző: Czábulika Mihály dr; Dorog: Ilílcu — Buzánszüd, Lakat, Láng — Pálmai, Prohászflca — Ké­kesi, Varga, Monostori H., And­ris, Csóri. Edző: Szűts György. Az utolsó pillanatban mindkét csapat megváltoztatta tervezett összeállítását. Danika helyett Vass lett a Dózsa kapusa, a lázas Fe- legi helyett pedig Buzánszíki Ját­szott hátvédet a Dorogi Bányász­ban. Mindkét csapat idegesen kezdett. Változatos mezőnyjáték, után a 9. percben a dorogiak jutottak veze­téshez. Monostori Csórihoz ját­szott; Győri-Kiss rosszul adott ha­za; ráadásul Vass kiejtette a lab­dát. és Csórt 3 méterről a kapuba gurított 1:0 a Dorogi Bányász javára; A Dózsa védelme ezután még egy-kétszer megingott, szerencsére a dorogiak ezt nem használták ki. A pécsi csapat az első negyedóra gyengébb játéka után percről percre jobban játékba lendült. A 34. percben Hegyi szabadrúgása adott munkát 41. Bot mőrefátfiünk at f itt P Támad a Dorogi Bányász. Ilkimak; majd a 42; percben Schwara lövése veszélyeztette a dorogi kaput. A 44. percben Pro- hászka szabálytalanul elhúzta a • • Mindkét NB H-es csapatunk döntetlent ért el ■ \ , Az NB ír. nyugati csoportjának vasárnapi fordulójában megyénk mindkét NB Il-es csapata idegen­ben mérkőzött, de nemcsak a Komlói Bányász, a PVSK is megszerezte az egyik pontot. Eredmények: Szállítók—Oroszlány 1:0, Gyór—EVTK 3:0, Láng Gépgyár—Vác 2:1, Mosonmagyaróvár—B. Spartacus 1:1) Pápa—Sztálinváros 2:1, Székesfehérvár—Kaposvár 0:2. ZALAEGERSZEGI TE—KOMLÖI BÁNYÁSZ 0:0 Zalaegerszeg, 3500 néző, vezette: FOlöp. ZTE: Barna — Gáspár; Németh, Petrik — Bélák, Kelemen — Vigh, Nagy, Dombal, Kovács II^ Répási. Edző: Jeny Rudolf. Komlói Bányász: Krausz — Ka­nizsai, Gyurklty, Komlói — Kohl- mann, Molnár II. — Grózdics, Ke­reszti, Tamás, Molnár I.; Perényi, Edző : Remmel Lajos: u Érdekes, változatos küzdelmet vívott a két csapat Zalaegerszegen. A zalaegerszegiek lendületes tá­madásokkal kezdtek. A bányász­csapat azonban Gyurklty írányitá sával jól védekezett. Szünet után a komlóiak is magukra találtak, több helyzetet Is hoztak össze a bányász csatárok; ezeket azonban sem Grózdics, sem pedig Tamás nem tudta kihasználni. A 76. perc­ben Kelemen és Molnár összecsa­pott, a játékvezető a komlói játé­kost kiállította. A mérkőzés utol­só percei 'izgalmas pillanatokat és drámai küzdelmet hoztak, gól azonban nem született; A játék képe alapján a döntetlen ered­ménnyel mindkét csapat elégedett lehet; Zalaegerszeg legjobbjai: Barna, Németh, Kelemen, míg a komlói együttesből: Gyurklty, Kohlmann; Grózdics játéka emel­kedett ki: PVSK—BUDAFOK 1:1 (0:0) Budafok, 2000 néző, vezette: Ka­sza. PVSK: Bogyai — Lendvai; Kö­ves; Szegedi — Mohácsi, Mező — Kardos, Kakuszi, Vincze, Színt­annal, Szederkényi: Edző: Túra Emil. Budafok: Németh — Bakonyi; Szabó II., Dobes — Pécsi, Takó — Fécseli, Schmidt; Haász, Baju- hovszky. Pintér: Az I; félidőben változatos volt a j átélt; talán valamivel a hazaiak támadtak többet. A PVSK védel­me azonban jól működött, sőt időn ként veszélyes ellentámadásokat is vezetett a vasutas csapat. A má­sodik félidőben a szél a PVSK-t támogatta, s ekkor a vasutasok Irányították a játékot. A 48. perc­ben Szentannai Kakuszihoz ját­II vidéki űszóbainoksápskon is iól szerepeitek a pécsi úszók szott; áld megszerezte csapatának a vezetést. 1:0. A budafokiak a 65. percben egyenlítettek, Bogyai 16- oson belül szabálytalankodott; 6 a megítélt 11-est Haász lőtte a há­lóba. 1:1; A győztes gólt egyik csapatnak sem sikerült elérnie. A PVSK rászolgált a döntetlenre. Sokkal jobban játszottak, mint legutóbb Pécsett a Szállítók ellen. Különösen Mező, Szegedi, Kardos és Szentannai árult el jó formát, a budafoki csapatból Szabó n. és Pécsei! Játéka tetszett; AZ NB I. ÄLLÄSA: 1; Dorog 3 2 1 — 6:2 5 2. MTK 3 2 i — 10:5 5 3. U. Dózsa 3 2 i — 6:4 5 4. Diósgyőr 3 1 2 — 4:3 4 5. Bp. Honvéd 3 1 i 1 7:6 3 6-8: Csepel 3 i 1 1 4:4 3 6.-8. Ferencváros 3 — 3 — 3:3 3 6-8. P. Dózsa 3 — 3 — 3:3 3 9. BVSC 3 I — 2 5:6 2 10. Vasas 3 — 2 i 4:6 2 11. Szombathely 3 — 2 1 5:8 2 12-13. Salgótarján 3 — 2 1 2:4 2 12-13. Szeged 3 2 1 3:6 2 14. Tatabánya 3 —* 1 2 2:4 1 Bánik Márta kitünően szerepelt az országos vidéki bajnokságokon. Az országos vidéki úszóbajnok­ságokat Szegeden bonyolították le. 36 sportkor úszói izgalmas verse­nyeket vívtak. A pécsi úszók, kü­lönösen a Dózsa versenyzők Igen jól szerepeltek és a pontverseny­ben győztes Eger mögött a máso­dik helyet szerezték meg. A Pé­csi Urán úszói a 13. helyen végezr tek. Ez alkalommal is a Dózsa női úszói tettek ki különösen ma­gukért. Kármán Katalin a 300 mé­teres női mellúszásban 3. helyen végzett, ideje 3:11, üj megyei csúcs. Ugyanebben a számban Bende 7. lett A 100 méteres női gyorsúszás­ban Bánik kétszer is megyei csú­csot javított, a döntőben 3. lett. Eredménye: 1:11.8 volt. A 200 mé­teres vegyesúszásban Bánik ugyan­csak 3. lett 3:04,2-vel. Ez az ered­ménye is új megyei csúcsered­mény. A 400 méteres gyorsúszás­ban Baczoni, az Urán SC úszója 8. mit Bánik fit helyen végzett: A 100 m-es női pillangóúszás döntő­jében 3 pécsi versenyző is küzdött. Gillái 3., Keszthelyi 4., Székely pe­dig az 5. helyet szerezte meg. A 100 m-es női hátúszásban Koron- czai 8. volt, a váltókban a 4x100 m-es gyorsváltóban a Dózsa 2. és az Urán SC 8. lett. A 4x100 m-es vegyesváltóban a Dózsa ugyan­csak a 2. helyet szerezte meg, míg az Urán SC 5. helyen végzett. A férfiak eredményei valamivel a lányoké mögött maradnak. Bo­ny* a 400 m-es gyorsúszásban 2. lett, 5:03,9-es idővel. A 200 m-es vegyesúszásban 7., a 200 m-es pil­langóúszásban 2., míg a 100 m-es gyorsúszásban 6. helyet szerezte meg a Dózsa tehetséges verseny­zője. A 200 m-es mellúszásban Barton 5. helyen végzett, Gagyi a 200 m-es pillangóúszAsban bete­gen versenyzett, így csak 5. he­lyen úszott a célba. A 4x100 m-es vegyesváltóban a Dózsa 3., míg a 4x200 m-es gyorsvéltóban a Dózsa együttese 4. helyen végzett, DUNÁNTÚLI NAPLÖ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Felelős szerkesztő: Mészáros Ferenc Kiadja a Dunántúli Naplő Lapkiadóvállalat Felelős kiadő: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. József Attila u. 10; Telefon: 15-32, 15-33. Terjeszti a Magyar Posta: Előfizethető a helyi postahivata­loknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dí) 1 hónapra 11,— Ft. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. F: v.: Melles Rezső kapura lövő Rápity lábát; a játék­vezető 11-est ítélt, Hegyi bünte­tőjét Uku először kiöklözte; de azután Hegyi javított, mert hálóba fe­jelte a labdát, 1:1. Kiegyenlített a Dózsa: Szünet után a Dózsa játékosai széllel szemben a földre vitték a labdát, s ekkor határozottan job­ban játszottak, mint ellenfelük. Az 50. percben Kamondi középre ívelt nagy keveredés támadt a dorogi kapu előtt. Kresz elől csak az utolsó pillanatban tudtak menteni. A mérkőzés hátralévő részében is akadt mindkét kapu előtt helyzetű Vass két alkalommal is kifutás­sal mentett Monostori elől. A túl­só oldalon pedig Kovács ügyetlen­kedett el egy jó helyzetet. A tartalékos pécsi csapat lelke­sen küzdött. A védelem, mely a csapat megbízható részének bizo­nyult az első két fordulóban, most bizony különösen az első 20 perc­ben többször megingott, később feljavultak a védők és ekkor a csatárok is észrevetették magu­kat. A dorogi csapat erénye is a küzdőképesség volt, helyenként ugyan jól adogattak, de a dorogi támadósor sem bizonyult igazán veszélyesnek. A pécsi csapatból Hegyi játéka emelkedett JU, remek szereléseivel, jő labdáival megér­demelt tapsot kapott. A fedezetek váltakozó sikerrel játszottak, a csatársorból, bár mindegyik játé­kos nagyon akart, csak Rápitynak voltak jó megmozdulásai. A doro­gi csapatból Uku, Lakat, Prohász- ka és Monostori játéka tetszett. Tatabánya—Salgótarján 0:0. Ta­tabánya, 12 000 néző. Vezette Ara­nyosi. Igazságos eredmény szüle­tett a bányász városban. A tehe­tetlen csatárok egyik kapu előtt sem használták ki a helyzetüket. Újpesti Dózsa—Bp. Honvéd 2:1 (1:1). Népstadion. 40 000 néző. Ve­zette Rozsnyai. Az Újpesti Dózsa határozottabb játékával vívta W értékes- győzelmét. GóUÖvők: Szu­sza, Kucharszky, illetve Sziláéi. Diósgyőr—Csepel 2:1 (2:1). Diós­győr. 8000 néző. Vezette: Ensber- ger. A bajnokcsapat bár a máso­dik félidőben fölénybe került, nem tudta biztosítani győzelmét Diósgyőrben. Góllövők: Kiss, Iván, illetve Kleibán. Vasas—Ferencváros 2:2 (2:1). — Népstadion. 65 000 néző. Vezette: Farkas I. A Vasas már 2:0-ra ve­zetett, de a Ferencváros egyen­líteni tudott. GóUÖvők: Csordás, Kékesi, Uletve Fenyvesi és Albert. Antonio Angelillo a Milan argentin csatára nem teljesítette odahaza Katonai szol­gálatát, így katonaszökevénynek, tekintik. A milánói klub diplo­máciai úton úgy akarja megol­dani a dolgot, hogy kiváló csa­tára Milanóban teljesítsen szol­gálatot: álljon rendszeresen őrt az argentin konzulátus előtt. A Magyar Rádió Pécsi Adójának 1959. augusztus 18-i, keddi műsora a 223.8 m középhullámon 17.30: Szerb—horvát nyelvű műsor. Boszniai rezgő-kóló. Napról-napra. Hírek, tudósítá­sok. Népi muzsika. Népdalok, népi románcok. Vasárnap délután vonaton . . . Három perc mezőgazdaság. Boszniai lakodalmi dal. 18.00: Német nyelvű műsor. Műsorkalauz. Hírek. Ilona-napi zenés köszöntő. Uj népi-tánc tanítók között. ■— Riport. Alfons Bauer és szólistái. Emst Thälrfiann, a nép hű fia. Megemlékezés. A lipcsei népi együttes és a ber­lini népi rendőrség együttese játszik. 18.30: Magyar nyelvű műsor. Munka után. Zene, riportok, tudósítások. 19.20: Műszaki vezetők a kongresz- ezusi versenyért; 19.30: Szív küldi szívnek szívesen. 19.50: Magára hagyott gyermek. — Dezséri László írása. 20.00: Műsorzárás; A Televízió mai műsora: 14.00—17.00: Ipari és kereskedelmi adás; Megvett« már lottószelvényét? SZÍNHÁZ: Nyári szünet. MOZI: Park: Aranyszimfónia (széles­vásznú, fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Park szabadtéri mozi: Tájfun Nagaszaki felett (Jó idő esetén 9 órakor!) Kossuth: Rendkívüli történet. H. rész (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, 7. sz. sporthíradó, A világ legerősebb embere, Egy kultúrcso- port életéből. Előadások 11 órától folytatólagosan 3 óráig. Pénztár­nyitás fél 11 órakor. Petőfi: A torreádor (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Fekete Gyémánt (Pécs-gyárvá- ros): Megmentettem az életem (6 és 8 órakor). Építők kultúrotthona: Régi idők mozija (5 és 7 órakor). Jószerencsét Pécsszabólcs): Ember az égben (6 és 8 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Megcsalat- va az Ítéletnapig (8 órakor). Május 1. (Vasas II.): Mindhalálig (7 órakor). Kossuth (Mohács): Ház a szildák alatt (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Vágyak szár­nyán (fél 9 órakor). Táncsics (Siklós): Bum, a katona (fél 9 órakor). BALATONI ROMEO revűoperett két részben augusztus 18-án, ma este 8 órakor a szabad­téri színpadon. Közreműködnek: Rafael Márta, Psota Irén, Med- nyánszky Ági, Zentai Ferenc. Agár- dy Gábor, Hlatky László, Fónay Márta, Lórán Lenke, Darvas Mag­da, Erdődy Kálmán, Gálesiki Já­nos, Antalfi József, valamint 10 tagú táncegyüttes és a Holéczy tánczenekar. Jegyek az Országos Filharmónia elővételi jegypénztá­rában kaphatók; Színház tér 2, te­lefon: 14-50; Első győzelmét szerezte a Pécsi Bányász az NB Ill-ban Az NB Hl. mérkőzései vasárnap több váratlan eredményt hoztak. A Pécsi Bányász első győzelmét aratta, Komlóról hozta haza a két pontot, a Pécsi Vasas a Kiskun­halast Kinizsit győzte le. A Pécsi Dózsa II. erejéből csak döntetlen­re tellett Bonyhád eUen, a Pécsi BTC Kaposváron döntetlenül vég­zett a Dózsával. A forduló ered­ményei: Bácsalmási Petőfi—Csepel Autó 4:1, Szekszárdi Petőfi—Rajai Bácska 1:1, Bajai Építők—Dombó­vári Spartacus 2:1, Kiskunhalasi Dózsa—Székesfehérvári MÁV 6:2. Pécsi Bányász—Komlói Béta­akna 1:0 (0:0), Komló, 500 néző, vezette: Szabó. — Pécsi Bányász: Szabó — Kosa, Sárközi, Baczur — Czukor, Farkas, — Selymes, Pin­tér, Kása, Sértő II., Varjas. Edző: Keszler Mátyás. — Komló: Winter — Tóth L., Tischler, Kővári — Göncz, Deák — Hamvas dr„ Sör, Vida, Bocsor, Király. Edző: Schmelz Antal. Változatos küzdelmet vívtak a csapatok, a tehetetlen csatárok azonban egyik oldalon sem boldo­gultak a jól játszó védelmekkel. A mérkőzés két pohtját eldöntő gólt Kása lőtte. ■Pécsi Dózsa II.—Bonyhádi Vasas 2:2 (1:0), Pécs, 450 néző, vezette: Rajnai. Pécsi Dózsa: Vass — Ud- vardí, Szeder, Halmos! — Lovig, Csordás — Pőhlhammer, Pleck, Csu pák, Horváth, Veréb. Edző: Mol­nár László. Bonyhád: Szlavicsek: — Horváth, Wagner, Borsodi — Pataki, Molnár — Váradl, Pálos, Réder, Fládtng, Péter. Edző: Csor­dás Sándor. A vidékiek nemcsak lelkesen, de helyenként jól is játszottak, a Dó­zsa játéka csak az első félidőben elégített ki. Góllövő: Csordás, Ve­réb, Illetve Fláding és Váradi. Pécsi Vasas—Kiskunhalasi Kini­zsi 4:2 (2:2), Pécs, 200 néző, vezette: Schierer. Vasas: Szedeli — Harsá­ny!, Becsei, Angyal — Rákóczi, So- mogyvári — Danajka, Halasi, Szpp- ka, Jauch. Edző: Bárdos! László. Kiskunhalas: Bakos — Tóth I., Várhegyi, Homyák — Schverb, Hirth — Tóth II., Korsós, Csányi, Fenyvesi, Jáger. Edző: Világ Ist­ván. A péesl csapatnak csak percéi voltak, de ez Is elég volt a két pont megszerzéséhez. Góllövők: Somogyvári, Halasi, Becsei, Jauch, illetve Fenyvesi, Jáger. Kaposvári Dózsa—Pécsi. BTC 1:1 (1:0). Kaposvár. NB. III. ÁLLASA: 1. Kisk. Dózsa 3 3 — — 13:3 6 2. Szekszárd 3 2 1 _ 4:2 5 3. Bajai Építők 3 2 — 1 7:4 4 4. Csepel Autó 3 9 — 1 10:7 4 5ú Bajai Bácska 3 1 2 _ 6:5 4 6. Pécsi Vasas 3 2 — 1 7:8 4 7. Pécsi Dózsa II. 3 1 1 1 12:5 3 8. Kap. Dózisa 3 1 1 1 4:3 3 9. Bonyhád 3 1 1 1 3:5 3 10. Bácsalmás 2 1 — 1 4:3 2 11-12. Kap. Kinizsi 2 • 2 3:3 2 11-12. P. Bőrgyár 2 2 — 1:1 2 13. Székesfhv. 3 1 — 2 7:8 2 14. Dombóvár 3 1 2 5:7 2 15. Pécsi Bányász 3 1 2 2:4 2 16. K. Béta-akna 3 — 3 1:7 0 17. Kisk.hal. Kin; 3 — 3 2:16 0 Érdemes volt megrendezni Az építőipari tanulók I. országos szpartakiádja Érdemes volt megrendezni az építőipari tanulók I. országos szpartakiádját. Milyen lelkesen, milyen nagy Igyekezettel küzdöt­tek Szolnok, Budapest és Pécs építőipari tanulói! Kár, hogy csak A Bólyi Traktor legyőzte a Hidasi Bányászt A megyei 1. osztály mérkőzései A megyei I: osztályban megkez­dődtek a küzdelmek a bajnoki pontokért. Az I. fordulóban azon­ban mindjárt két mérkőzés elma­radt. A Pécsszabolcsi Bányász— FEAC és a Porcelángyár—Postás találkozót később játsszák. A fi­gyelem az újonc csapatok bemu­tatkozása felé fordult. Közülük azonban csak Bóly győzött. Hidasi Bányász ellen diadalmaskodott, A többi mérkőzésen általában az esélyes, rutinos csapatok szerez­ték meg a győzelmet. A forduló mérkőzései: ' Pécsi Kinizsi—Szigetvári Vasas 1:0 (1:0). Szigetvár, 300 néző. Ve­zette: Várad). A pécsi csapat va­lamivel veszélyesebbnek bizonyult a kapu előtt. Góllövő: Varjas. Szigetvári ZMSE—Urán SC 1:0 (0:0). Sörgyár-pálya, 300 néző. Ve­zette: Kulcsár. Az újonc bányász­csapat közel sem nyújtotta azt; amit vártak tőle; A szigetváriak sem játszottak jól, de helyzeteket jobban kihasználták. PVSK II.—Villány Sű (2:0). Vil­lány, 200 nézd, Vezette: Lukács. A PVSK fiataljai helyenként öt­letes csatárjátékkal biztosan nyer­tek. GóUÖvők: Ball 3, Nyári, Freppán II., Illetve Sákics és Kecs­kés 11-esből. Szászvári Bányász—Komlói Bá­nyász II. 3:2 (2:1). Komló, 300 né­ző. Vezette: Mecseki: A szászvá­riak az első félidőben; a komlóiak a II. félidőben irányították a já­tékot. Boly—Hidasi Bányász 1:0 (1:0). Bóly, 800 néző. Vezette Dallos. A bólyi csapat a helyzetek alapján még nagyobb arányban is győzhe­tett vona. Góllövő: Szabó. Mohács—Siklós 2:0 (1:0). Siklós, 800 néző. Vezette: Fron ti eh. A mo­hácsi csapat jobb erőnlétével a n. Vereséggel kezdett az Urán SC a megyei I. osztályban. félidőben döntő fölénybe került. Góllövők: Jónás, Mrenka. Vasas L Bányász—Pécsvárad 1«), Fécsváradi ez a három iskola jelent meg. A pécsiek jó házigazdának bizonyul­tak, elégedetten Is nyilatkoztak a vendégek. A pontverseny a szolnokiak győ­zelmét hozta, de a pécsiek Is jól versenyeztek, hiszen csak 5 pont­tal maradtak le a szolnokiaktól. A győztes csapat egy igen értékes nagy díszes ezüst serleget nyert. A verseny győztesei: ATLÉTIKA: 100 m: 1. Szombati László (Sz.) 12,8. 400 m: 1. Bereg­szászi Károly (Sz.) 57,2. 1000 m: 1. Géczi Zoltán (Sz.) 2,56. 4x100 m: 1. Szolnok (B. Nagy, Czakó, Deák, Szombati) 51,0. Távolugrás: l. Bozsi Zoltán (Sz.) 600 cm. Magasugrás: 1. Bozsi Zoltán 170 cm. Súlylökés: 1. Erdős János (P.) 12,69. Gránáté dobás: 1. Szép Albert (Bp.) 65,80 m. ÚSZÁS: 100 m-es gyorsúszás: 1. Schrámpf Ferenc (P.) 1,15. 100 m mellúszás: 1. Schrámpf Ferenc (P.) 1,32. 40 m hátúszás: 1. Schrámpf Ferenc (P.) 32,2. 4x40 m gyorsváltó: 1. Pécs (Szabó, Dakó, Tóth, Schrámpf) 1:56,8. SAKK: 1. Pécs (Ziener, Bózsa. Oláh). KÉZILABDA: 1. Pécs (Horváth, Bezerics, Bálint, Tóth, Schrámpf, Samu, Kovácsevics, Szabó. Dick, Dombal, Bajusz). ASZTALITENISZ: L Szolnok (Tóth, Raffael. Bába). LABDARÚGÁS: 1. Szolnok (Ben- kő, Borzi. Vlda. Bányai, Raffael, Dóra, Szűcs, Szúrnál, Munkácsi, Rácz, Fekete). RÖPLABDA: 1. Budapest (Sza­bóm, Debreceni, Boczó, Miko, Ta­kács, Badar, Vincze). Intézetek közötti verseny: 1. Szolnok 165, 2. Péo® 160, 3. Buda* pest 82 pont.

Next

/
Oldalképek
Tartalom