Dunántúli Napló, 1959. július (16. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-01 / 152. szám

NAPLÓ 1959. JÚLIUS L A szövetkezeti nap megyei ünnepsége Szombaton délután négy óra kor a Liszt Feremc-teremben rendezik meg a nemzetközi szövetkezeti nap megyei ün­nepségét. A nemzetközi szövet­kezeti nap megnyitóját Föld­vári János elvtárs, a megyei tanács elnökhelyettese mond­ja. az ünnepi beszédet pedig Nagy Sándor elvtáns, a ME- SZÖV-igazgatóság elnöke tart­ja. A nemzetközi szövetkezeti nap megyei ünnepsége gazdag kultiirprognamot is igén A műsorban fellép a mágocsi földművesszövetkezet vegyes­kara, a kozármislenyi földmű­vesszövetkezet tánccsoportja, a szentlőrinci színjátszó cso­port, a mohácsi kis szimfoni­kus zenekar és a szebényi tánccsoport; Ülést tartott a III. kerületi tanács Kedden délelőtt 9 órakor tartotta meg rendes ülését a III. kerületi tanács. Bedé Pálné vb-elnök a lejárt határ­idejű tanácshatározatok végre hajtásáról tartott beszámolót, majd dr. Stefanits, János ke­rületi főorvos az üzletek, vendéglátó egységek egészségügyi helyzetét ismertette; A III. kerület 24 fűszer- és csemegeüzletének, 14 hús- és 7 tejboltjának (büfé, stb.) egészségügyi ellenőrzése során megállapította, hogy a tavalyi évhez viszonyítva jelentős a javulás. Az ismételt helyszíni ellen­őrzések, melyekbe aktívan kap csolódott be a III, kerületi tanács elnökhelyettese is, le­hetővé tették a vállalat ellen­őreinek a selejtezést és ma már ott tartunk, hogy selejtes Megnyílt Nikelszky Géza festőművész 12. gyűjteményes képtárlata Vasárnap délelőtt nyitotta meg Nikelszky Géza festőmű­vész 12. gyűjteményes képtár­latát a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat Bartók klub­jában Nagy Gyula elvtárs, a megyei tanács v. b. elnökhe­lyettese. A tárlatot — a kiállí­tó műveiből — a Baranya me­gyei Képző- és Iparművészek munkapcsoportja és a TIT Ba­ranya megyei Szervezete ren­dezte a művész pécsi működé­sének 60. évfordulója alkalmá­ból. Nikelszky Géza ez évben már másodszor lép a művésze­tet szerető és értékelő társa­dalom elé, röviddel a ni tán, hogy nemrégen gyönyörköd­•: hettünk a János vitéz nemes egyszerűséggel megformált il- flusztrációiban; Ugyancsak ez az esztendő mutatta be művé­szi egyéniségének azt az olda­lát is, amely nevét és munkás­ságát eggyéforrasztotta a volt pécsi Zsolnay-gyár — ma Por­celángyár — hírnevével. A Műcsarnokban rendezett sze­cessziós kiállításon Nikelszky Géza sikeresen, jóízléssel meg­oldott kandalló, kályhacsem­pe tervei szerepeltek; Itt lát­hattuk, hogy a szecesszió, mint művészeti irány, milyen erőteljes hatást gyakorolt a művész munkájára. S ugyan­ezt érezzük, ha kisgrafjkai munkásságának rendkívül invenciózus ős sokrétű exli- briseit szemléljük; Egyébként is a sokrétűség a legfőbb jel­lemzője Nikelszky Géza élet­művének, ami kétszeresen nagyértékű, ha arra gondo­lunk, milyen — szinte áthidal­hatatlan nehézségek elé állítot­ta küzdelmes sorsa. Mint fes­tőművész aquarell és grafika, könyvillusztrációk és szőnyeg­tervek, kerámia és kisplaszti­ka mindazon területek, ahol a töretlen alkotóerejű művész igaz és harmonikus művészete mutatkozik be. ' Mint tervező művész széles skálájú variá­ciókban bontakozik ki tehetsé­ge, akár magyaros motívumé étkészletekről, akár egyes köz­épületek — Gellért-, Széche­nyi-fürdő és még számos épü­let játékosan stilizáló kerá­miáiról is van szó. — Éles megfigyelőképesség biztos formakészség, az anyag­ismereté, a technológiai eljárá­sok művészi felhasználása jel­lemzi szélesskálájú munkáját — mondotta bevezetőjében Nagy Gyula elvtárs, majd így folytatta:; — Ezen a héten tartotta meg a Magyar Képzőművészek Szövetsége alakuló közgyűlé­sét. A magyar képzőművészek legjobbjai fogtak itt össze, hogy a magyar képzőművészet szotialista-realista irányban való fejlesztését, az alkotó munka elvi és gyakorlati irá­nyítását segítsék. Céljai között elsőnek tűzte ki az MSZMP és a Magyar Népköztársaság kor­mánya kulturális programjá­nak szellemében való munkál­kodást, a harcot minden anti- humanista művészi törekvés­. »el szemben, a .realista nek diadaláért Az egész or­szág közvéleménye eleven vá­rakozással tekint a. Magyar Képzőművészek Szövetségének tevékenysége elé. Azt várjuk, hogy a művészet igaz szerete- te, a néphez, a haladás ügyéhez, a művészet eszményeihez való hűség irányítsa munkásságukat, s így hathatósabban járulhas­sanak hozzá szép jövendőnk, a szocialista kor kialakításához. <— Nikelszky Géza művésze­te — úgy érezzük — szervesen beleillik ebbe a fejlődésme­netbe, s sajátos tehetsége gaz­dag színeivel hozzásegíti a győzelemhez a képzőművészek legjobbjainak harcait, — fe­jezte be a megnyitó beszédét Nagy Gyula elvtárs. Sok évtized kapcsolta, és kapcsolja a művészt a Zsolnay gyárhoz, amelynek művészi tervezője; S annak ellenére, hogy a gyár meghatározott és meglehetősen szűk keretek kö­zé szorította Nikelszky egyéni­ségét, a művész mégis utat talált, hogy más úton küzdjön a szabad művészetért. A leg­utóbbi években a Zsolnay múzeumban rendszerezte a gyűjteményeket. Legújabban a Zsolnay-ház történetét is megírta: Nikelszky. Géza tehát magas kora ellenére is — láthatjuk — még mindig fáradhatatlanul tevékenykedik, s töretlen al­kotókedvével mutat példát a fiataloknak; — B — árut nem találunk a boltjaink­ban. Elemben kifogást emelt a III. kerület boltjainak zsúfolt­sága miatt, ami a hiányzó, vagy kisméretű raktárakból adódik. Emiatt a boltok tisz­tasága sem megfelelő. A ven­déglátó vállalat kezelésében levő üzletekben is a szükség­megoldás ’ a jellemző, kivéteí a Hullám vendéglő, amely a korszerű igényeknek minden­ben megfelel. Több helyen hiányoznak a megfelelő mellék helyiségek, de igen nagy prob­léma, hogy az üzletek többsé­gében az öblögetéshez szüksé­ges víz nincs bevezetve a pult- asztalra és a perifériákon ásott kútból történik a vízel­látás. A vendéglátó egységek közül itt is csak a Dózsa esz­presszót és a Tüzér utcai sport vendéglőt lehetne kiemelni, mint a követelményeknek leg­jobban megfelelő egységeket. A kerületben működő kony­hák közül csak háromnak van kielégítő raktára, illetve be­rendezése, ahol gőzüstökben higiénikus körülmények kö­zött folyik a munka. A leg- kifogástalansíbb konyhák egyi­ke a Pedagógiai Főiskola konyhája, de jónak mondható a Kertészeti Vállalat és az állami gazdaság konyhája is. Általában a konyhák tisztasá­ga kielégítő lenne, hűtő, illet­ve jégszekrénnyel való ellátá­suk is megfelelő, de többsé­gükben mind a mai napig nem rendelkeznek megfelelő rak­tár-, illetve tárolóhelyiséggel. A beszámoló után több ész­revétel és javaslat hangzott el a kerület boltjaiban, vállala­tainál észlelt hiányosságaiéra. Bojtor János elvtárs, vb-titkár kifogásolta, hogy a kenyeret szállító TEFU tehergépkocsik nem tartják be minden eset­ben még a legelemibb tiszta­sági követelményeket sem és javasolta az éjszaka dolgozó pékségek fokozottabb tiszta­sági ellenőrzését is. Kifogást emelt az ellen is, hogy egyes üzemi konyhák, mint a Tüzér utcai építőipari vállalat kony­hája mellett Is, hogyan tűr­hetnek meg egy istállót. Dr. Puskás Ödön, az egész­ségügyi állandó bizottság el­nöke, az egészségügyi hálózat megjavításával kapcsolatos ja­vaslatait terjesztette elő. Töb­bek között: — Előzetes egészségügyi ha­tósági szemle nélkül, ne ad­janak engedélyt élelmiszerüz­letek, cukrászdáik, vendéglők, stb. megnyitására. — A kerületnek szüksége lenne a téli időszakra egy megfelelő hőmérsékletű gyü­mölcs-, zöldségtároló raktár létrehozására; Javasolta továbbá, hogy a tanácstagok is vegyenek részt az üzletek ellenőrzésében az illetékes körzeti orvos jelenlé­tében. | Ezután a tanácsülés máso­dik napirendjére került sor, melyen a kerület közrendjé­ről, közbiztonsági helyzetéről, tartott tájékoztató jellegű be­számolót Pássá Pál főtörzsőr­mester, a III. kerület őrspa- raracsnoka. Elmondotta, hogy amíg 1957-ben, sőt még 1958 elején is, majdnem mindennapos volt az, hogy a kerület külső ré­szein, sőt még a belváros for­galmas utcáin is a késő esti órákban garázda elemek zak­latták a járókelőket, addig ma már elmondhatjuk, hogy ilyen jelenség eléggé ritkán fordul elő. De a bűnesetek leleplezésében, megelőzésében is komoly eredményeket ért el a III. kerületi rendőrőrs. Rendőrségünk legfontosabb feladatának a dolgozók szemé­lyi sérelmének és panaszának orvoslása mellett a társadalmi tulajdon fokozott védelmét te­kinti. Az MSZMP Központi Bizottsága 1958. április 11-i határozatának szellemében, a határozat végrehajtásának megfelelően a rendőrős több kezdeményező intézkedést tett a társadalmi tálaidon Többek között tavaly, de ez évben, is az őrs területén lévő valamennyi üzlethelyiség biztonságát felülvizsgálták. In­tézkedtek olyan irányban is, hogy egyes gyér forgalmú vá­rosrészeken megfelelő közvilá­gításról gondoskodjanak. Ki­vizsgálták és bűnvádi eljárást indítottak több olyan személy ellen, akik kislakás építés cél­jára hozzányúltak állami tulaj dánhoz. A társadalmi tulajdon védelmének érdekében Uj- Mecsekalján, a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál, a Me­cseki Állami Erdőgazdaságnál, a Pécsi Kertészeti Vállalatnál tartottak felvilágosító előadá­sokat; Beszámolt továbbá a kerü­let közlétesítményeinek védel­méről, az erőszakos bűncselek­mények egyre ritkábban elő­forduló esetedről, a közúti bal­esetek megelőzéséért folyta­tott munkáról, kihangsúlyoz­va, hogy a rendőrségi intézke­dések egymagukban nem ele­gendők a rend fenntartására •— A rendőri intézkedések mellett kérjük a különböző társadalmi szervek fokozot­tabb felvilágosító munkáját, hogy a dolgozók egyre inkább megértsék, hogy a törvények és rendeíetek betartása és tiszteletben tartása minden ál­lampolgár kötelessége. A vássnoki árok Úgy is nevezhetnénk akadály, méghozzá elég nagy. Arról can szó ugyanis, hogy Vázsnokon a falu közepén egy hat méter szé-. les és két méter mély árok hú­zódik, amely a közlekedést lehe­tetlenné teszi a község két olda­la közt. Ez az árok egy hónap­ja húzódik át a falun, A Pécsi Vízügyi Igazgatóság Vízlecsapo- lási tervei és mérései alapján ásták ki. Azelőtt egy kisebb ve­zette el a vizei. Nem is az árokkal van a baj, hiszen azt a faluban is szívesen fogadták, mert így nem folyhat szét mindenfelé a víz, hanem a hidakkal. A régi árkon ke­resztül vezettek kis hidak, de a mostanin nincs egyetlen egy sem. Csak nagy kerülővel és még száraz időben is nehezen járható úton tudják megközelíteni ko­csival a másik oldalról házaikat a gazdák. Ez még megy valahogy üresen, de rakott szekérrel szln­— KÉTNAPOS szakmai ok­tatást tartottak a szigetvári járásban a községi tanácsok elnökei és titkárai részére. Az dktatáson a termelőszövetkeze tekre vonatkozó legfontosabb jogszabályok rendelkezéseit vi tatták meg. □ BEFEJEZTÉK a kisszent- mártani bekötőút alapozását. — DÄVID Jenő motorkerék páros Vékényben karambolo­zott. Gyorshajtás következté­ben összeütközött egy szembe­jövő személygépkocsival. Dá­vid Jenő megsérült, a személy gépkocsiban háromezer forin­tos anyagi kár keletkezett. □ MA tartja ülését a sellyei járási tanács végrehajtó bízott sága. Az ülésen a járás áruel- látásának helyzetéről, vala­mint a gyámügyi feladóitokról tárgyaknak. — TÖBBEK között 400 má­zsa újlburgonyát hoz a mai piacra a MÉK: □ NÉGYTANTERMES Is­kola építését kezdték meg Har kányban, — VEZETÖ-igazalv&ny nél­kül személygépkocsit vezetett Ament István komlói lakos. Gondatlanul, a megengedett­nél nagyobb sebességgel haj­tott és elgázolta Orsós Ferenc tíz éves komlói kisfiút, aki súlyosan megsérült. Áment István ellen eljárást indítót- tak. — A FALUBA vezetik Márk. gyűdön a forrás vizét, hogy biztosítsák a lakosság ivóvíz­zel való zavartalan ellátását. □ SZABÄLYTALANUL elő zött hétfőn 19 óra 25 perckor a Szigetvár előtti kanyarnál lévő vasúti elágazásnál Hege­dűs István; Tehergépkocsi) á-, val az út baloldali árkába for dúlt. A gépkocsin tartózkodó Ferenc Károly rakodómunkáí súlyosan megsérült. te lehetetlen. Elképzelhető, mit jelent ez majd akkor, ha a ga­bonát kell behordani. Pedig a gabona betakarításának is elér­kezett'az ideje Tenni kéne va­lamit az illetékeseknek. A falu lakói már társadalmi munkával rég felépítették volna a hidakat, azonban ahhoz fára lenne szükségük. Arról pedig, hogy ezért fái vágjanak ki, hal­lani sem akar a községi tanács. Hídépítésre viszont nincs keret. Majd lesz. Ez az egyetlen, ami­vel biztatni tudják a falu lakóit. Ez viszont nem elég. Mi lenne hát a megoldás? Semmi esetre sem az, hogy el­zárkóznak a tanácson és ígér­getéssel igyekszenek elódáznl a hidak építését. A hidakra szük­ség van, méghozzá igen sürgő­sen. S ha keret nincs, legalább segítsék a falut abban, hogy a hidakat elkészíthessék. H. L. □ HUSZONHÁROMEZER látogatója volt idén május 31- ig a siklósi és a szigetvári vár nak; n SZAZVAGONOS ralctár épül Villányban 360 ezer fo­rintos beruházással. — FÉLÓRÁS ismeretterjesz tő előadást tartanak minden hét szerdáján a Zsolnay kul- túrotthónban a TIT előadói; A következő hetek programjá­ba iktatták a „Szülőknek a nevelésről“, a „Radioaktivi­tás", a „Sajátház-építési ta­nácsadó“, a „A magyar festé­szet története", a „Járványos gyermekbénulás“ című előadá­sokat. Iratokat keresnek A városi tanács munka­ügyi osztálya felhívja Pécs va-os dolgozóit, hogy akik az állami gazdaságoknál aatni kívánnak, jelentkez- zeiek a városi tanács, fél- enelet 25. sz. szobában. Részletes felvilágosítást a mmkaügyi osztályon kap­lak. Diákok a fenti munkák- n az iskolájukban jelent- lezhetnek délelőtt 9 és 12 <ra között az igazgatónál 'agy annak megbízottjánál. Pécs mj. város Tanácsa Munkaügyi Osztálya. 6eiGoBr* BXtfZAfrav> (33) Ványia már el is felejtette, hogyan lehet olyan áruházban vásárolni, amelyet nem. ért. bombatalálat, ö ez alatt a két esztendő alatt támadott és visszavonult, menetelt és kú­szott s a tüzérségi tűz . alatt összegörnyedve kuporgott a sáros lövészárdkban. Két esz­tendő! És mennyi -merni yi ki­lométer! Egyiket, másikat ne­hezebb volt megtenni, mint egy egész életet leélni; Az egyik szobában az ebéd­lőasztal , szélén, edény heveri. Ebből ettek utoljára a ház' gaz­dái A pohárban hagyott teá­ra por ülepedett, a tányérok is . porosak.' Siettek,. .... Az asztal másik Végérí már ráérősen falatoztak a. katonák. A háziak két pohara üresen állt egymással szemben, mci-f lette hágymaszáí, kiszáradt' kolbászhéj és kenyér hévért. A viaszcsvásznon hosszú kés­yásásek. íiyomar..; ■ *■ Ványa kiment a konyhába. Zománcozott, nikkelezett gáz­tűzhely,, vagy öt- különféle lük­kelezett csap a mosogató fö­lött, a -falaikon fehér szekré­nyek, polcok Fajanszedények sokasága, kicsik és nagyok, fajanszkosárkáik, dobozok, lá- dikók. Rajtuk nagy fekete be­tűkkel a felírás: „Só“, „Rizs“, „Cukor“. Nem is konyha ez, hanem valóságos vegyi labo­ratórium, Ványa értett a kony­hához és az élelmiszerek ne­vét bármely nyelven ki tudta betűzni. „Kultúrált konyha“ — gondolta magában. A tüzér­ségnél kedvelték ezt a szót és • gyakran használták. Ha. egy tiszt ügyesen lőtt célba, azt mondták róla: „kultúráltan lő" — ezzel is hangsúlyozták a gyalogság és tüzérség közti különbséget. A gyalogságnál lehet jól lőni, de a tüzérek kultúráltan,- vagy intelligensen ■lőttek. Egy-egy különösen jól sikerült találatról pedig csak ennyit mondtak: igen kultú­rált! Goroskó a tűzhelyhez tá­masztotta géppisztolyát, és kinyitotta a konyh?"-:?krényt. Lábujjhegyre állva levett a polcról egy beíóüat. A vastag üveg mögött valami sárga bogyó ringott a lében. Teteje ugyancsak vastag üvegből volt. Ványa megpróbálta le­emelni, de nem engedett. Az üveg teteje alatt kis piros gu­miszalag futott körbe nyel- vecskével. Vajon mire jó ez a kis nyelv? Gorosko meghúzta s a beáramló levegőtől felpat­tant az üveg fedele. — Okos dolog — mondta Gorosiko, egy kicsit meglepet­ten. Ivott a befőttből, s aztán mégegyszer, de most már hoz­záértően megállapította: okos dolog. Amikor ezzel végzett, kere­sett még egy üveget. Ebben meggyet talált. Az udvaron Belicsenko íel- derítő-vázlatot rajzóit. A föl­dön heverő gerendákra telepe­dett. Minduntalan a német ál­lások felé pillantott, és piros meg kék jelecsikóket rajzolt a papírra, melyhez alátétül a térdére helyezett tóiíképtáska szolgált. — Tessék, igya ki! — lépett hozzá Gorosko. — Honnan szerezted? Gorosko szerint ez felesle­ges kérdés volt, tehát csak ennyit kérdezett: — Kenyérrel akarja, vagy csak így? — Lgy. Az üteg parancsnok ivott né­hány kortyot'. Megcsóválta a fejét, felvidult szemmel pis­logott Ványára, és újra neki­látott. Szerette a meggybefőt tét. — Vidd el Tornyának! ö i szereti. — Igya csak — felelte V- nya komoran. — Tanyát b- hivatták az osztályhoz. Val­id aknára lépett, az meg 5l szokott robbanni; Az ütegiparancsnok érdekS- déssel nézett rá: ezzel-azal még csak-csak, de humoráal nem valami gyakran kényz- tette el őt Gorosko. Újra le- kiült rajzolni, a befőttesüvget. balkezében tartotta és a ta­gokat a hóra köpködte. Tavasziasan sütött a na, a ház napog oldalán a hó itól kibukkant a föld, az ©rétről lehulló csöppek, meg mái kis árkot vájtak bele. Minden kis tócsa, minden kis jégcsap ász - szaverte a nap sugarait,. le­vegő szinte szikrázott, fe az árnyékos oldaton még éken és’ komoran tartotta maát a fagy. ; Olyan békesség és -sönd uralkodott, hogy. úgy üszett, a német támadás végétet. — Megint védelemre tndez- kedünk be? — kérdező Go­rosko, aki egész idő állt úgy állt az ütegparancsnok mel­lett, akár egy dajka. Belicsenko kiköpte a1 utolsó magokat, ég visszaadta.z üve­get. • t • — Úgy látszik, igen (Folytatjuk) —* JÖVŐ héten adják át rendeltetésének Beremenden az újonnan épült orvoslakást■« A lakás építésére 380 ezer fo­rintot fordított a tanács. □ TÁRSASUTAZÁST szer­vez az IBUSZ Sopronba. A há romnapos túra autóbusz- és szállásiköltsége személyenként 310 forint, — SZEPTEMBER végéig mindennap érkeznek turista- csoportok Pécsre. A turisták­kal a városi Idegenforgalmi Hivatal idegenvezetői ismerte­tik meg a város történelmi nevezetességeit. Beteg embereknek nem taná­csos Etiópiába utazni, ha csak nem visznek magukkal egész házipatikát: a IS millió lakosú országban mindössze Zi gyógy­szerész működik. — „VIZIPARADE ES VI­DÁM REVÜ“... 1959. július 5-én, vasárnap, Harkányban nagyszabású — vidám műsor­ral, idei fürdőruha divatbe­mutatóval tarkított „vizipará- dé“ lesz a strandon, délelőtt 10,30 órai kezdettel. A műsor érdekessége, hogy azt a víz­ből végig lehet nézni. Délután 6 órakor „Vidám revü“ cím­mel „Bányász“ kertheiyiség avató lesz, amikor tréfák, ének- és táncszámok, továbbá a Budapesti Ruhaipari Terve­ző Vállalat brüsszeli világki­állításon részt vett, s ott dí­jat nyert kis- és nagyestélyi ruhabemutatója szerepel a műsoron. Fellépnek: a Pécsi Nemzeti Színház művészei, budapesti manekkenek, Bíró Attila és jazz-zenekara. A ren­dezvényre való tekintettel az IBUSZ 1959. július 5-én, va­sárnap 7,32-kor különvonatot indít, amely visszaindul este 10 órakor. Részvételi díj: 8,— forint. Jelentkezés: legkésőbb július 2-án, csütörtökön dél­előtt 11 óráig az IBUSZ iroda* ban. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom