Dunántúli Napló, 1959. június (16. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-12 / 136. szám

»»w. juntos it.

N APLÖ

5

Robban

a szódásüveg

i— „Bácsi kérem, én nem tehetek róla, nekem nem mondta senki, hogy íelrob- bam’ a szódásüveg. Akkor nem bántottam volna“ — zsong a fülembe jajveszé- kelő hangja, amint viszem hatalmas sebből vérző kis testét az elsősegélyhelyre. Az eset a következő.

Állok a reptéri csemegeboltban, hogy sort kapjak, miközben az ajtó felé nézek és látom, hogy egy kisfiú emeld fel a szódásüveget. Nehéz neki, hirtelen leteszi, erősen a kőre. Egy robbanás, mindenki jajveszékel, a kisfiú áll, több sebből vérezve. Odaugram, tiszta kendővel próbálom a halántékán lévő nagyobb vérző sebet elkötni és rohanok vele az orvosihoz, miközben a fentieket mondja a kisfiú;

Az orvos elsősegélyben részesíti és kérnénk a mentőket, de nincs vonal, rohanok a postára, annak sincs vonala, Valaki mégis értesítette a mentőket, mert megérkeztek és elvitték a kisfiút a klinikára, hogy megmentsék az életnek.

Ezzel nincs lezárva az ügy, hány és hány kisgyerek viszi a nehéz szódásüveget, kitéve a balesetnek. Szülők! Ne engedjétek, hogy 10 évesnél kisebb gyerek kezébe szódásüveg kerüljön! Állandóan oktassátok gyermekeiteket a vele járó veszélyre! Itt a nyár, mind több szódavíz fogy. Az elárusítóhelyek ne adjanak ki 10 évesnél kisebb gyereknek szódásüveget. Igen hasznos lenne, ha a reptéri postának lenne egy állandó, külön szabad vonala. Ha' sonló elsősegélynél gyors intézkedésre van szükség, ezt a posta is méltányolni fogja.

Remélem a kicsi túl van a krízisen és jobbulást kívánok neki. A szülők pedig okuljanak és ne bízzák gyermekeikre a veszélyes tárgyakat.

Ugyanakkor kérem a becsületes megtalálót, aid a fentf esetkor az üzletben nylon szatyromat megőrzésre átvette, adja le a boltban.

Egy apa

/

Egy megbírált bírálat

r • r

margójára

Engel Adolf egykori Jánosi vadászkastélyának bejárata felett néhány napja ez a felirat olvasható: Baranya megyei

Állami Csecsemőotthon. 52 makkegészséges, dundi gyermek otthona ma e gyönyörű, napfényes épület. Tizenhét kedves „kismama“ eteti, dajkálja, vagy éppen pélenkázza anyai gyengédséggel a csöppségeket. És játszanak velük, nem „hivatalból“, hanem ma- gábafeledkezett, babusgató kedvvel, vigyázó szeretettel. A kicsik, a hófehér „patyolatnépség" is hálával fizet a gyen gédségért. Az első csetlő-botló lépéseket, a kacagást, az első szót a mama, az anyu, helyett nekik ajándékozzák. Az „igazi“ mama úgysem viselte gondjukat. Egyik ezért, a másik azért, hiszen mindent meg lehet magyarázni, de igazolni nagyon nehéz.

Weiszhaus Mór, a gyermek- otthon igazgatója mutogatja sorba a szobákat. Az ebédlőt a liliputi bútorokkal, a játszószobát, a „gyengélkedőt", amelynek csak egy betege van, a tizennégy hónapos Baskát Erzsi. Kanyarós, el kellett különíteni a többiektől, de szórakoztatónak ott van mellette az üvegszemü mackó. Erzsiké éppen alszik, hasonfekve, nagyokat szuszogva, de még így,

álmában is szorongatja a mackó tömzsi lábát, hiszen annak ő a kis mamája, el ne szökjék valahogy, amig ő szundikál.

Az igazgató egyben orvosa is az otthonnak, el lehet hát képzelni, hogy ötvenkét gyerek egészségére ügyelni nem köny- nyű dolog. Semmi sem kerüli el a figyelmét. Szigorúan ellenőrzi a kicsinyek étkeztetését, pihenését és á jól fejlett, jól ápolt gyereksereg erre a legjobb bizonyíték. Nemcsak jó vezető; kitűnő orvos, hanem kifogástalan „apa" is, alkinek nincsenek kiválasztott kedvencei. A kis Kolompár, Kalányos, Orsós Péterkék, Zsuzsikák épp úgy a „gyerekei“, mint a gyönyörű ikerpár Bujdosó Ilike és Pitywka, akik már az első pillanatban belopják magukat a látogató szívébe. Nem túlzás, de így első látásra a gyermek- otthon inkább beillene a leg- válogatottabb csöppségek szépségversenyének.

— Ebben pedig semmi boszorkányság nincs — mondja az igazgató — a gyermeknek meg kell adni a neki legmegfelelőbb életfeltételeket, az étkeztetést, a pihenést, a foglalkoztatást és nem mindegy hogyan csináljuk ezt az egyévesnél, vagy a háromévesnél Aztán érteni kell a gyermek nyel vén is. Tudni, ismerni minden

közölnivalóját az „értetlen“ felnőttekkel.

Weiszhausz Mór, igazgatófőorvos tudja is mindezeket. Harmincnégyéves gyermekorvosi múlt van mögötte, amelyből tizennégy évet Szovjetunió legnevezetesebb gyermekklinikáin töltött, és tudta ezt róla az egészségügyi miniszter is, amikor e nagy fontosságú intézmény vezetését reá bízta.

Néhány nappal ezelőtt, június 9-én adták át ünnepélyes keretek között a szocialista egészségügyünk újabb létesítményét, amely dr. Barla Szabó Jenő, a gyermekkórház igazgató-főorvosának szavai szerint országos viszonylatban is kiemelkedő intézmény. Persze, mint minden új létesítménynél, itt is felmerülték a még megoldásra váró problémák. Bekötőutat kellene építeni a gyermekotthonhoz, hogy esős idő esetén ne legyen fennakadás a közlekedésben. De ami még ennél is sürgősebb, a vízellátást kellene biztosítani, mert egyelőre egy fedetlen forrás és egy rozoga kút biztosítja úgy-ahogy a fürdő- és ivóvíz-szükségletet.

A milliós értékű intézmény pedig csak akkor töltheti be hivatását maradéktalanul, ha ezeket a gondokat is elhárítjuk útjából. PÁLINKÁS

Csehszlovákiai kaleidoszkóp--. • -y-r*• v./$**.■••„ • ~V'-y-S

Eg

y ország aőtuitablak&n kereiztiiL

Épülő panelházak Bratislavában

Lehet, furcsa gondolat, vonatablakon keresztül szerzett élményekről írni. De hát végeredményben a vonatablak egy kicsit magának az országnak az ablaka is és egy több száz kilométeres úton sok mindent észre lehet venni még ablakon keresztül is.

Az első, amit észrevesz az ember: a vonat mindenütt hatalmas gabonatáblák között robog. Szinte a látóhatár széléig terjednek a nagyüzemi gazdaságok szántói és hosszú percekig rohan a gyorsvonat egy-egy tábla mellett. Kispar- cellát alig látni. Legfeljebb csak a falvak és városok közvetlen környékén. Azok is inkább csak háztáji jellegű zöldségeskertek. A vetések mindenütt igen szépek, ápoltak. Gyomnövényt alig látni. Viszont egyre-másra látni a mezőgazdasági gépállomások hatalmas csarnokait. A gépállomások felszerelésének a gazdagságáról sókat mondanak a gépállomások törül

felsorakozó Zetor traktorok és nem egy helyen a repülőgépek. A nagy szövetkezeti táblákon nyilván a műtrágyázás és a vegyszeres gyomirtás jelentős részét már repülőgéppel végzik. A gépesítésnek az ilyen magas foka természetesen csak a nagyüzemi gazdaságokban alkalmazható eredményesen és gazdaságosan. Viszont Csehszlovákiában a mezőgazdaságnak már több mint EK) százaléka nagyüzemi gazdaság, előrébb járnak e téren mint mi, és ez évben már élvezhetik is a gyümölcseit, a magasabb terméseredményeket.

Bratislavánál újabb

látnivalók ragadják magukkal az embert. Erre a városra nyugodtan rá lehet mondani: a nagy építkezések városa. A város lakossága az elmúlt húsz—harminc év alatt duplájára nőtt. Különösen rohamosan fejlődött az elmúlt tiz év alatt. Ez a fejlődés óriási arányú építkezéseket követel.

Építkezések folynak nálunk is. De az építkezés módszerét tekintve lépésekkel előrébb járnak az ottani építkezések. Egész városrészeket építenek ott a már nálunk is ismeretes és éppen a bratislavai tapasztalatok alapján kidolgozott nagypaneles módszerrel. Hetek alatt épülnek fel a sok emeletes lakóházak és hónapok alatt születnek új lakótelepek. Az ember akaratlanul is arra gondol: remélhetőleg hamarosan tető alá kerül majd a pécsi panelüzem és a házgyár és a következő években már Pécsett is gyorsabban nőnek a házak, jobban szaporodnak az új lakások.

No ha már az építőanyagokról esett szó, arról is kell szólni, hogy Csehszlovákiában lépten nyomon talál az ember salaktéglából épült lakóházakat, főként családi házakat, de itt-ott egyemeletes épületeket is. A salakblokkok nagysága általában akkora, mint a nálunk is gyártott blokkoké. Nem egy helyen — főként falun, házilag is gyártanak salakblokkot és építkeznek. Hiszen a gyártásához nem kell sem különösebb szaktudás, sem különösebb berendezés. Nálunk már évek óta folynak a komoly viták: érdemes-e salakblokkot gyártani? Jó-e, vagy nem jó? Úgy látszik csehszlovák barátaink kevesebb vitával jutottak dűlőre a salakblokk-gyártás ügyében. Mert hiszen itt Pécsett, az ország egyik legnagyobb salakhegyének a lábánál jóformán a két kezünk ujjain megszámolhatjuk, hány lakóház épült salakiblokkból. Csehszlovákiában pedig ezerszám építik belőle a családi házakat — gyorsan és olcsón.

Kiránduló ország.

Brnóban kissé hosszabban időzik a vonatunk. Annyi időnk van, hogy kiszaladjunk egy- , két percre az állomás előtti ! térre. A forgalom nem nagy. | Egy háromszázezres várostól; pezsgőbb életet vár az ember. ' A villamosok, trolibuszok csaknem üresek. Hol vannak az emberek? A szabadban. Vasárnap van, tehát kirándulnak. Hosszú kilométereken keresztül találkozunk kiránduló csoportokkal, a hangulatos völgyekben a folyócskák mellett egész kis víkend városkák élik a maguk életét. Napoznak, játszanak, horgásznak vagy éppen hátizsák alatt izzadva integetnek a vonatunk felé a kirándulók. A sorompóknál pedig oszlopokban várakoznak a motorkerékpárok és gépkocsik — azok is tele kirándulókkal.

Ez persze nem minden. Mert ennél többet mutat egy; ország a látogatóinak még vonatablakon keresztül is. külö-j nősen egy olyan gazdag ország; mint Csehszlovákia. De hát; teljességre azért mégsem le-1 hét törekedni, a filmszerűen; lepergő tizenkétórás utazásból I csak néhány kockát lehet kiragadni: ime, ez is látszott a vonatablakból.

Ha egy-egy Intézmény

munkájának hiányossága sajtónyilvánosságot kap, az illetékes vezetők általában gyorsan kivizsgálják az ügyet és megteszik az 6zükségés intézkedéseket. A Pécsi Közlekedési Vállalat például z újságban közölt panaszokat egy-két nap alatt kivizsgálja, a dolgozók javaslatait a legtöbb esetben magáévá teszi. (Lásd: az állomásra közlekedő autóbusz viteldíja, a reptéri járatok sűrítése, stb.) Igen gyorsan intézkedik a MÁV Pécsi Igazgatósága is, és a MÉSZÖV jóvoltából a

földművesszövetkezetekkel felmerült kereskedelmi jellegű panaszok is rendre orvoslást nyernek.

Van aztán a megbírált személyeknek egy kisebb csoportja, akik bár tudják, hogy a kapott bírálat általában — mondjuk hetven százalékban — igaz, mégis azt a bizonyos kisebb hányadot feszegetik és arra hivatkozva a bírálat egészének jogosságát is vitatják.

Ez történt a Pécs-Szigeti Élelmiszerkereskedelmi Vállalat 155. 6zámú tejboltjáról írt bíráló glosszánkkal kapcsolatban is. A kérdéses írás .lapunk május 21. számában jelent meg: A glosszaíró eléggé határozott éllel bírálta a bolt vezetőjét Pelcz Katalint, mert a tejboltba kutyát engedett be, azt simogatta.

A cikk megjelent. A vállalat vezetője — nagyon helyesen — még aznap utasítást adott az ügy kivizsgálására. A vizsgálatot Bánki Lajosné ellenőr másnap le is folytatta és annak rendje s módja szerint megírta ellenőri jelentését. Ebben szó szerint az alábbiakat írta:

„A meghallgatott tanúk egyöntetűen azt állítják, hogy a kutya bent volt a boltban". A továbbiakban azt is elismeri,- hogy a kutya hosszú ideig feküdt egy asztal alatt és a boltvezetőnő csak később dobott hozzá egy darabka sajtot. A tanúk „egyöntetű” vallomása alapján leírja, hogy a boltvezetőnő nem simogatta meg a kutyát, így a tejbe — a cikk állításával -ellentétben — természetesen nem is kerülhetett szőr.

Ez a jelentés — bár bizonyos mértékig cáfolja glosz- szánk egyes állításait — véleményünk szerint is elfogadható. Kifogásunk mindössze az, hogy a tanúk egyöntetűségét hangoztatja, holott elismeri, hogy volt ellenvélemény is. (Erb Jánosné például határozottan állítja, hogy a kutya nemcsak bent volt a boltban, de az üzletvezető meg is simogatta.)

A lényeget illetően azonban tárgyilagos a jelentés, hisz a hiba lényegét, azt, hogy a kutya hosszabb Ideig bent tartózkodott a boltban, elismeri.

Kaptunk azonban ugyanettől a vállalattól egy másik levelet is. Ezt Sölley István elvtárs, személyzeti előadó írta, méghozzá nem is akárhogyan írta, hanem ügy, hogy a bírálatnak tagadhatatlanul jogos része felett egyszerűen átsiklik és azzal a bizonyos kisebb százalékkal, — a vitatható résszel — visszaveri az egész bírálatot.

Mindezt a következő kijelentések és fenyegetőzések keretében teszi;

— „Ahhoz, hogy a kifogás tárgyát képező cikk írója jobb íróvá fejlődjön, szívesen segédkezem, úgy, hogy mintegy tetemrehívásként az általa létrehozott művét darabokra szedem szét, tananyagnak, íme lássa, okuljon belőle.”

— „A cikkben amarra lefele kérdés szól a kutyához. Nem mondom, picurkát öt- lettelen a kérdés és bár o cikk miatt kutyakedvemben vagyok, azonban, mert kutyául nem tudok, választ a kérdező — ha van meddő

türelme, — várjon a kutyától.”

— „Megsúghatom, hogy a csecsemőtejhez még mellékelve sem kapott senki kutyaszőrt — írja tovább és diadalmasan melléírja a bizonyítékot is: — Ilyen értelmű panaszt eddig még sem írásban, sem szóban a vevők közül senki sem tett.” (Ettől függetlenül bármelyik szülő megetethette a tejbe került szőrt a kisgyermekével, hisz nem szokás a tejboltból vásárolt tejet otthon újra átszűrni. Márpedig, ha az üzletben kutyák tartózkodhattak, akkor szőrük s í- mogatás nélkül is bekerülhetett a tejbe, hisz a szőr hullik és a seprésnél, ajtó- nyitogatásnál mindig fennáll a lehetősége.)

— „Sajnos, a’kereskedelmi dolgozók a békesség kedvéért számtalan esetben nagyokat kényszerülnek befelé könnyezve nyelni, de nem kívánhatja senki, hogy ilyen vastagságú cikkeket is lenyeljenek, „szőröstül". Még akkor sem, ha netántán dög- nagy kutyák osonnak be néha a boltba, avagy begyalogolnak."

— „Távol áll tőlem a fenyegetés, de megkövetelem, hogy adjon a cikkíró olyan elégtételt, amely egyenlő értékű a megbántottsággal. Elégtételnek — lehet, nem vagyok szerénytelen, javasolom ugyanitt közzétenni a következő sorokat, ahol annak idején megjelent az a bizonyos cikk.

„Kedves Munkatársam! Tudom, érdemtelenül fájdalmat okozott önnek a Tej kutyaszőrrel című cikk, ami a Dunántúli Naplóban a közelmúltban megjelent önről. Kérem, tegye túl magát ezen és végezze munkáját továbbra is olyan tisztán, szorgalmasan, mint eddig, hosszú évek óta. A mi munkahelyünknek az a legnagyobb átka, hogy nagyon sietnek a vásárló emberek, mert mindenkinek indul a villamosa, busza, vonata. Még szerencsénk, hogy a szputnyik máris nem lett tömegközlekedési eszköz. Rossz rágon- dolni is, vajon mi lesz velünk akkor, ha a mi utcánkban megjelennek ezek a csúcs-csodák. Kedves Munkatársam! Ne szívja nagyon fel azt a kis cikkecskét, én úgy vélem, az csak egy lidérces álom utóhatása. Valószínűleg a cikkíró olyan tanfolyamon volt álmában, ahol a jóízlés határáról szólt a tanítás, s mivel, hogy a határkövet még nem termelte ki valamelyik lusta gránit- bérc határidőre, azt hihette az álmodó, hogy a gúnyirat is lehet határtalan. Pedig... dehogy. De nem ámP’

Amint látja, kedves Sölley elvtárs, levelét nem is vesz- szük fenyegetésnek, annyira nem, hogy az ön által megfogalmazott nyilatkozatot szó szerint le is közöltük. Természetesen a felelősséget ezek alapján önmaga vállalja saját írásáért. Mi ugyanis önnel ellentétben egyáltalán nem tartanánk szerencsétlenségnek, ha a szput- nyikok ma már tömegközlekedési eszközök lennének, és hát azért az újságírók jó- ízlését sem vonnánk kétségbe ilyen fellebbezhetetlenül. •

Kérésére egyébként befejezésképpen hajlandók vagyunk kijelenteni, hogy bár a cikkben megírtuk, most utólag nem tudjuk teljes mértékben bizonyítani azt, hogy a boltvezető valóban megsímogatta a kutyát, hisz a tanúk aránya kettő a háromhoz. A boltvezetőről írt bíráló megjegyzéseinket mégis fenntartjuk, mert — bárhogy is csűrjük-csavarjuk: kutya egy tejboltban egy pillanatig sem tartózkodhat. Ez alapvető higiéniai követelmény. Nagyon örülnénk, ha ezt a szóbanforgó tejboltban is teljes mértékben érvényre juttatnák. Ezért írtuk a cikket, semmi másért.

Vasvári Ferenc