Dunántúli Napló, 1959. május (16. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-24 / 120. szám

/ VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! DUNÁNTÚLI f NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA xvl évfolyam, 120. szám ARA: 70 FILLER VASÁRNAP, 1959. MÁJUS 24. Az új pécsi erőműnél a VERTESZ dolgozói már meg kezdték a szabadtéri állomás szerelését Gyorsabban előre! Pártunknak a márciusi, a szocializmus építésének meg­gyorsítására szólító határoza­tát Pécs munkásai, műszaki, gazdasági vezetői is nagy lel­kesedéssel fogadták. Már a ha­tározat megjelenését kővető napokban — s azóta is — szá­mos nagyjelentőségű fogada­lom hangzott el, vállalások szá­zai születtek, melyek kivétel nélkül termelékenyebb, gazda­ságosabb munkát, a kitűzött célokból az egyes üzemekre, üzemrészekre háruló feladatok megoldását ígérték. Az üzemek vezetői és munkásai a legtöbb helyen intézkedési tervekben rögzítették, hol, mit keli csele­kedniük, Azóta több, mint (bét hónap telt el. Pécs város párt-végre­hajtó bizottsága nemrég né­hány pécsi üzemben megvizs­gálta, hogy mit tettek az ígé­retek elhangzása óta a párt márciusi határozatának végre­hajtásáért. A Pécsi Bőrgyár­ban, a Pécsi Porcelángyárban, a Pécsi Építöanyagipari Egye­sülésnél, a Köztisztasági Válla­latnál, a Finommechanikai' és FémtömegcikTdpari Vállalatnál, a Faipari KTSZ-nél,' a Kesz­tyű- és Bőrkonfekció KTSZ- nél és a Pécsi Kossuth Cipó KTSZ-nél sok érdekes, tanul­ságos tapasztalatot szereztek. A márciusi párthatározat elő­rehaladásunk meggyorsítása céljából egyik legfontosabb fel­adatként a termelékenység nö­velését jelölte meg, mivel „a munka termelékenysege — Le­nin szavaival élve — ez, vég­eredményben, az új társadal­mi rend győzelme szempontjá­ból a legfontosabb, a legfőbb dolog.” A pécsi üzemekben kü­lönösen sok a tennivaló ezen a téren. A munka termelékeny­sége a pécsi üzemekben ugyan­is 1954 óta, egy-két üzemtől eltekintve, lényegesen nem emelkedett, sót egyes üzemek­ben csökkent. Az egy munkás­ra jutó termelési érték Pécs város minisztériumi iparában ez év első három hónapjában például még az 1954. évi szín­vonalat sem érte él, alacso­nyabb volt, mint a múlt év hasonló időszakában. Ahhoz tehát, hogy a márciusi párt- határozat célkitűzései Pécsett is megvalósuljanak, elsősorban ezen a téren kell jelentős előre­haladást elérni. A termelékenység emelésé­nek két alapvető módja van, a műszaki színvonal növelése és a munkaverseny-mozgalom — ezen belül az újító mozga­lom — széleskörű kibontakoz­tatása. Nem véletlenül mondja ki a Központi Bizottság már­cius 6-i határozata, hogy: „Egész népgazdaságunk fejlő­dését csak úgy tudjuk meg­gyorsítani, ha a műszaki fej­lesztésben a meglévő hiányos­ságokat kiküszöbölve, jelentős lépést teszünk előre.” Mert van mit kijavítani. A vizsgálat során kiderült például, hogy a pécsi üzemek egy részében a műszaki fejlesztésre fordított jelentős összegek ellenére nem fejlődött megfelelően az üze­mek műszaki színvonala, nem emelkedett a várt mértekből a termelékenység, nem csökken­tek megfelelően a termelési költségek. A helyiiparban elő­fordult olyan eset is, mint pél­dául az Építőanyagipari Egye­sülésnél, hogy műszaki fejlesz­tés céljából olyan gépeket sze­reztek be, amelyeket nem tud­tak használni. A párthatározat végrehajtá­sára irányuló tevékenységet vizsgálva, megállapítható az is, hogy a pécsi üzemekben a meglévő gépek korszerűsítésé­vel, a műszaki színvonal saját erőből történő emelésével még mindig nem foglalkoznak ki- tíégítően, Arra hivatkoznak, hogy ezeknek a gépeknek a felújítása, korszerűsítése nem gazdaságos, az üzemre nézve pedig számtalan példával le­het bizonyítani ennek ellenke­zőjét. A porcelángyárban azzal, hogy egy a 25 KV MÁV szige­telők gyártásához egy gépet terveztek, a termelékenységet hatszorosára emelték. S hogy ebben a gyárban valóban fel­ismerték már a műszaki fej­lesztés nagy fontosságát és kö­rültekintően, kellő megalapo­zottsággal végzik ezt á mun­kát, más is bizonyítja. Amikor megkapták egy német tányér­szárító gép rossz prototípusát, nem tették azt a raktárba, ha­nem addig kísérleteztek, amíg a gépet megjavították és azóta lényegesen több tányért tud­nak szárítani. Vagyis ott, ahol valóban szívügyüknek érzik a műszaki fejlesztést, a technikai színvonal emelését, saját ere­jükből is igen sokat tudnak tenni. A termelékenység növe­lésének ma még ezernyi lehe­tősége van, rengeteg a rejtett tartalékunk, milliónyi ötlet, újítás rejlik még műszaki, ve­zetőinkben, munkásainkban. A kognresszusi munkajversenyben ezek az ötletek, tartalékok előbb-utóbb felszínre is kerül­nek s csak arra kell ügyelni, annak a feltételeit kell meg­teremteni, hogy ezeket a mű­szaki színvonal emelésének, a termelékenység növelésének valóban a szolgálatába is állít­sák, "j, _ Kétségtelen, ahhoz, hogy a műszaki fejlesztés terén gyor­sabban léphessünk előre az anyagi források helyes fel-, használásán, a rejtett tartalé­kok felkutatásán kívül egyre több, a szakmájukhoz jól ér­tő műszaki vezetőre is szük­ség van. Sajnos, a műszaki beosztású dolgozóink nagy része ennek ellenére nem ta­nul, nem bővíti szakmai, el­méleti ismereteit. Az Építő- anyagipari Egyesülésnél a ti­zenkét műszaki dolgozó kő-; zül csak háromnak van tech­nikumi végzettsége. Az emlí­tett szövetkezetekben egyet­len szakvezetőnek sincs mű­szaki végzettsége. A bőrgyár­ban 71 műszaki dolgozó kö­zül mindössze 37 végezte el a technikumot, rendelkezik mérnöki diplomával. A szak­munkások és betanított mun­kások továbbképzése is igen szűk körű. Már pedig a ter­melékenység emelését épp úgy nem lebet elképzelni fejlett technika nélkül, mint ahogy nem. lehet a technikához értő emberek nélkül sem. Ha ezen a téren előre akarunk lépni — márpedig előre kell lépni — sürgősen változtatni kell ezen a kétségtelenül tartha­tatlan- állapoton, el kell ér­nünk, hogy a műszakiak és a munkások js szervezett körül­mények között, a lehető leg­rövidebb időn belül hozzá­kezdjenek elméleti felkészült­ségük fokozásához. Csak így lehetséges a régihez, a meg­szokotthoz való ragaszkodást legyőzni — amely még élég sok helyütt tapasztalható — csak így sikerül új módon, új eszközökkel termelékenyebbé tenni a munkát; A Központi Bizottság már­ciusi határozata fejlődésünk meggyorsításának lényeges fel tételeként, a szocialista mun­kaverseny továbbfejlesztését jelölte meg. Kérte, hogy emel­jük magasabbra a szocialista munkaverseny zászlaját, az alkotómunka minden terüle­tén. Azóta minden pécsi üzemben van munka vers em­sét a legtöbb helyen az-»' is volt, A szocialista munk- verseny zászlaját azonban mér. (Folytatás a t oldalon.) Hétfia Magyarországra érkezik Coj Jen Gen, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelső népgyűlése elnökségének elnöke Dobi Istvánnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására, előreláthatólag hétfőn érkezik bajtiti látogatásra hazánkba Coj Jen Gen, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelső népgyűlése elnökségének elnöke. Kádár János Mis fogadta I. Aisopol, i New Íorí fali Tribune uáináisál Joseph Alsop, a New York Herald Tribune munkatársa néhány napot Magyarországon töltött. Kérésére J. Alsopot bu d apes ti tartózkodása alatt fo­gadta Kádár János, az MSZ­MP Központi Bizottságának első titkára és dr. Sik Endre, a Magyar Népköztársaság kül­ügyminisztere; Uj gépeket kapnak a megye gépállomásai 30 bjelorusz traktor, 40 Zetor, 20 lánctalpas traktor és több száz munkagép érkezik majd a megyébe' A Gépállomások Baranya megyei Igazgatósága megkapta már a vegleges számokat, mely szerint a termelőszövetkezetek fokozottabb gépesítésére ha­marosan 30 bjelorusz típusú, 40 lóerős univerzális traktor érkezik a megyébe. A megye gépállomásai ezenkívül 40 Ze­tor 25 K univerzális és 20 DT 54-es lánctalpas traktort is - ■■ ■ ■■ 3. I. Gromov szovjet nagykövet elutazott Budapestről J. I. Gromov, a Szovjetunió magyarországi rendkívli és meghatalmazott nagykövete végleg elutazott Budapestről. A Nyugati pályaudvari bú­csúztatásán megjelent Kiss Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, az El­nöki Tanács elnökhelyettese, dr. Sik Endre külügyminisz­ter, Szilágyi Dezső, az MSZ­MP Központi Bizottsága kül­ügyi osztályának vezetője és a Külügyminisztérium több ve­zető munkatársa; Dtt volt a búcsúztatásnál a budapesti diplomáciai képviseletek szá­mos vezetője és tagja, vala­mint a szovjet nagykövetség munkatársai. Hal év alatt 48,5 millió forint a bányászik egészségvédefmére A Komlói Szénibányászati Tröszt egészségvédelme az utóbbi hat évben rendkívül nagyot fejlődött. A hat üzemi rendelőn kívül öt földalatti és tíz külszíni segélyhely áll még a bányászok egészségvédelmének szol­gálatában, júniusban pedig az Anna-aknán és a szászvári bá­nyaüzemben adnak át újabb üzemi orvosi rendelőket. A tröszt jelenleg öt orvost e* 18 egészségügyi segédszemélyze­tet foglalkoztat. A munkavé­delmet nyolc bányamentő-ál­lomás szolgálja 420 kiképzett bányamentővel. A munkavé­delmi és egészségügyi hálózat kiépítésére a Komlói Szénbá­nyászati Tröszt az utóbbi hat évben összesen 48,5 millió fo­rintot fordított. kapnák, valamennyit szántó ékével együtt A fentemlítefct erőgépeken túl több száz munkagépet is kapnák a gépállomások. Töb­bek között 100 mütrágyaszóró- val, 110 harminckét soros ve­tőgéppel, 80 négyzetbe ve tógép­pel, 15 Ddsztillerrel (egyirányú tárcsával, ilyen még nem volt a megye gépállomásain), 22 burgonyaszedő géppel, 20 fű­kaszával, 5 Meladerrel (kaszál­va rakodó géppel), 10 UTV 24 soros magyar vetőgéppeű, 20 szervestrágyaszóró géppel, 70 pótkocsival, 10 SZJS 2,6 járva- silózó géppel növekszik a gép­állomások munkagépparkja az őszig. Ezenkívül több más mun kagépet is kapnák, köztük kul- tivátorokat, gyűrűs- és sima­hengereket, küllős 'kapákat, lermyüvőket, répalazitókat Hazaérkezett Bukarestből a magyar vasutasküldöttség Szombatom délután hazaér­kezett a Kossá István közle­kedési és postaügyi miniszter vezetésével Bukarestben járt magyar vasutas küldöttség, amely részt vett a szocialista országok vasútügyi miniszte­reinek a román, fővárosban május 14-től 28-ig megtartott értekezletén; Kossá István miniszter a bukaresti értekezletről a többi között elmondotta: |— Nagyjelentőségű határo­zatokat hoztunk a baráti or­szágok közlekedésének meg­gyorsítására. Közös határállo­másokon a két ország hatósá­gai együttesen- végzik el az út­levél, valamint a vámkezelést. Két eljárás helyett tehát egy lesz és ezzel a kezelési idő megrövidül. A menetidő rövi­dítését szolgálja az a határo­zat is, hogy a forgalomban lévő nemzetközi vonatokon kí­vül közvetlen gyarsmotor- vona tokát indítunk kevés megállóvá] a szocialista orszá­gok fővárosai között. Ezek több óiéval rövidítik meg az utazást. A teherforgalom meg­javítása érdekében Prágában •egységes, pienetúrányító szol­galatot állítűnk fel, hogy a gyorsan romló árukat minél rövidebb idő alatt továbbiteák egyik baráti országból a má­sikba. Rendes 'nyomtávú ko­csikat, amelyeket eddig ten­gelycserével továbbítottunk a Szovjeutndóba, a jövőben né­met találmány segítségével csere nélkül a tengely széle­sebbre váltásával tudjuk köz­lekedtetni a szovjet vonala­kon; £qij ifalu ildlbűi Bükikösd, 19S9. má­jus 23. A véletlen sodort ebbe a Jakabhegy mögött hosszan el­nyúló faluba. Vala­mikor régen, még kisdiák koromban jártam itt először, mikor még a Je­szenszky családé volt a falu közepén elhelyezkedő copf- stilusú kastély, a hozzátartozó 1200 holdnyi földdel. Azóta megváltozott minden. Megváltoz­tak az életkörülmé­nyek, megváltozott a falu arca is. A kastély mellett most az örökzöld fe­nyők, nyírfák, buk- szusbokrok és pehely szerű virágját hul- áto nyárfák rengete­gbe n ormótlan falak emelkednek a ma­gasba. A készülő épület előtt találom éppen az iskola igazgatóját s egyik tanárát. Társalogtunk mi már sokszor egymás­sal, néha fél éjsza­kákon át, a helyi gazdálkodásról, Icul- túrmunkáról, diákok­ról, nevelési prob­lémákról, sőt leg­utóbb — alig egy éve — a saját fáj­dalmukról is. A kö­zelmúltban rendez­ték fizetésüket, s most boldogok, jól élnek — s ezt ők, is elismerik. Hát akkor mi kész­teti őket arra, hogy ez évben is feláldoz­zák szabadidejüket? Egyszerű a felelet: hivatás sze re te tűk. Jót tudjuk, hogy egy falusi pedagó­gus év közben nem nyolc órát dolgozik naponta, hanem ti­zet, tizenkettőt; nem beszélve arról, meny­nyi időt töltenek, óra­vázlatok készítésé­vel, úttörővezetéssel, családlátogatással. Rájuk épül az egész falusi kultúrmunka is... és így to* vább. Megérdemelnék a pihenést, de hivatás- szeretetük most sem engedi, hogy szóra­kozzanak, üdüljenek. Uj iskola épül itt a kastély mellett a parkban, ebben a festői környezetben, s az ormótlan falak­ra hamarosan a tető- szerkezet is felkerül. Uj iskola, mégpedig közel két és fél-mii* liös költséggel, ösz- szefogott hát a falu apraja, nagyja, fia talok, öregek egya­ránt. Természetesen ők sem maradhatnak ki. A_ gyerekek, színda­rabokkal, hangver­sennyel készülnek, hogy az előadások bevételével segítse­nek, a falubeliek 40 ezer forintot szavaz­tak meg hozzájáru­lásként, amiből a pe­dagógusok már tíz­ezer forintot össze is gyűjtöttek, egyesek ingyen fuvarral, má­sok két kezük mun­kájával segítik az építkezés mielőbbi befejezését. Ez a helyzet pilla­natnyilag Bükkös- dön. Mindezt csen­des szóval mondották el ezen a forró tava­szi délutánon, az ár­nyat adó hús fák alatt, az épülő új is­kola tövében. Csak éppen el­mondták és én to­vábbadom .; s BÁLINT HY 1 pécsi Msnk Idlest tongresszüsi vállalásukat A Pécsi Szénbányászati Tröszt bányászai ebben a hó­napban is eredményesen küz­denek a partkongresszus tisz­teletére tett — a termelési terv 104 százalékos teljesítésé­re vonatkozó — vállalásuk va- lóraváltasaert. Május 22-én a pécsbanyai bányászok 105.3 százalékra, a szabolcsi bányá­szok 102.3 százalékra, a vasasi bányászok 107.4 százalékra tel jesitették esedékes havi ter­vüket és így a Pécsi Szénbá­nyászati Tröszt tervteljesitése 104,4 százalékra alakult. Kitüntetések A Népköztársaság Elnöki Tanácsa kiemelkedő munká­juk elismeréséül kohó- és gép­ipari, vegyipari, energetikai, egészségügyi, statisztikai dol­gozóknak kormánykitüntetési; két adományozott. A kitünte­téseket Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke szombaton dél­ben az Országház Munfcácsy- termében nyújtotta át; Miunkaérdemremddel tüntet­te ki az Elnöki Tanács Gazda Gézát, a Csepel Vas- és Fém­művek központi újítási irodá­ja vezetőjét. Tizenketten kap­ták meg a Szocialista Mun­káért érdemérem, tizennyol­cán pedig a Munka Érdem­érem kitüntetést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom