Dunántúli Napló, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-15 / 39. szám

»59. FEBRUAR 15. NAPLŐ 7 BEK.OTOTT SZEMMEL Fejér István színművének bemutatója a Kamaraszínházban Szóval a dzsesszmuzsika és a akik „nem politizálnak” (Ma­rózsadombi professzorlakás egyik fényűzó szobájában be­kötött szemmel tántorog, bot­ma stb.), de a döntő pillanat­ban mégsem kétséges, hová tartoznak. De — és ez a da­ladozik Varga Pista orvostan- rab legfőbb hibája — ez utób­hozza elő Barla és Kovács, ahová mint árulót lökték, az­tán jön az őrnagy, katonás eréllyel közli Pistával „levál­tását”. Ekkor végre leesett a Véget ért a háromhetes népfőiskola hallgató, a becsületes munkás- bi sokkal halványabb, erőtle- kötés a fiú szeméről, minden nebb az elsőnél. Ez talán Jobban Pista útját megérteti gyerek, a tehetséges proletár- fiú. A részeg polgártársasag fuldokolva röhög, igazi énjük tombolva bukik ld a torkukon, erő, amely amikor ütemesen rázendítenek: semmiképpen Hajrá, Vasas, Hajrá, Vasas... egyetemisták, S a nézőnek borzomg a háta, különben nagy hozzáértéssel, sem igaz. Az a fiatalok — mintha máris éremé az egy hónap múlva bekövetkező tra­gédiát, amikor majd ezek a polgárok még egetverőbben kacagnak és a Varga Pistákat val Ili egymaga nem képes már csak egyszerűen odébb- megbirkózni, és a két fegyve­rt gják. És a néző szeretne rés alakja csak árnyék a vér- odakiabálni ennek a Vargának, bő Teddy, az erős karakterű hogy nem hallod ezt a hangot, te, aki okos vagy, évfolyam­első vagy, politikai tekintély vagy az egyetemen, apád egy­szerű munkás, egy csupa jóság kommunista — miért nem do­bod le azt a kötést a szemed­ről és vágod oda közéjük,>■ De a néző tudja, hogy Itt az élet tette le a garast Pista sze­rény körülmények között él otthon Angyalföldön, ahol ap­ja születésnapi ajándéka, a sárga cipő, nagy esemény. Itt csiszolt poharakban isszák a gint, a nők illatosak és elegán­sak, perzsaszőnyegbe süpped a láb és a sötét ruha kötelező. Nyulászy mellett világos. Nyulászy, a „haver” is igazi színében áll előtte. A kicsiny az az csapás nagy, az értelmes fiú visszahúzza. De előtt nem kisebbedhet a tra­gédia és saját bűne sem. Bánk „Hazám”-dala úgy fonja kö­rül a képet, mint Pista két­ségbeesésének, tehetetlenségé­nek, önvádjának lángoló kitö­rése. Varga Pista áll a dráma kö­zéppontjában, elsősorban az ő jellemfejlődését, próbatételét ábrázolja a darab, és ő az egyetlen, alki a két élesen el­különülő tábor között foglal Szombaton délben gyűltek A falu és a várce különb- Össze utoljára a megyei ta- ségének eltüntetése a nagy- volt. Akár szerelmesen, akár'-A™, által létrehozott alanít- üzemi gazdálkodás megterem- pajkosan, akár gyötrődésében, "f". ^ fT Lt« s ^vel kezdődik és a ku.tu­akár már-már asszonnyá érett vátlyi népfőiskola ha.lgatói A felemelkedéssel folytató« korra lyságában _ nagyszerű KISZ és a Szakszervezetek úik. Takács elvtárs valameny­vo lt és élő. Művelődési Házának termében nyi vezető és oktató nevében A mamát alakító Bázsa Éva a hallgatókon kívül megjelent kijelentette: reméli, hogv akik teljesen egyenesvonalú felfelé Takács Gyula, a megyei tanács innen most távoznak, »omo- (velő irányt mutatott a da- művelődési osztályának ' e te- lvan és tudatosan dolgoznak rabban. Az első jelenetben tője, valamint Lippenszky 1st- nr,atd ennek a célnak az érde­Idtűnően ábrázolt — világában csak vérszegény ágat jelent az öntudatos fiatalok csoportja. Magdáét társaságának sulyá­Igy aztán nem is csoda, hogy helyet. Ami az elmondottakon a danab eljátszásakor is azok kívül az 6 lényege, az az, a jelenetek sikerültek legjob- hogy érzőszívű, becsületes fiú, és családjához, igazi környeze­téhez ragaszkodó. Csák hogy nem elég ebben az alakban az egyéniesítő motívum. Kissé ál­talános, szétfolyó, ő „az inga­dozó, rossz társaságba került ban, amelyek a polgártársaság életét, szerepét, súlyát mutat­ják meg. Szerencsére azonban a dráma nagy ütközőpontjain a pozitív hősök is túlemelked­tek, szinte önmagákon, és így az egyensúly nem billent fel proletárfiú" és nem mindig bántóan. A kezdet viszonyla­gos vontatott«ága után izgal­masan és érdekesen peregtek az események, és a helyenkén­ti zökkenőket kitűnően meg­oldott jelenetek ellensúlyoz­ták. Sztvler József rendezése Pistát vonzza a fény, a ragyo- helyen a nagyszerűségig jó gát é, hit «I -ran M. • »#• Elég l'gym'suvän gyönyörű N6,aki hiába — « «g«~SÄL*SS egy proletárfiúnak titokzatos, kiismerhetetlen és vonzó, mert nem ismeri még ezt a világot és ösztönös, tiszta szépeég- szeretete odahúzza a felszínes ragyogáshoz is. És Pista okos, tehetséges *— természete*, hogy tiszteM a tudást, és aki tud; a professzort. Nem tud­ja még, hogy amit tisztel és ami vonzza — mindez csak egy tollpihe a mérlegen. A mérleg másik serpenyőjét en­nek a rothadó, utolsókat vo- nagló, büdös világnak a zül- löttsége, a hatalom után való kétségbeesett kapaszkodása, önzése és aljassága húzza le. llymódon a dráma nagy igazságokat mond ki. Megmu­tatja az ellenforradalom előtti politika néhány hibáját, azt is, hogy ezekből a hibákból a csak kedvező alkalomra vágyó régi úriosztály hogyan ková­csol tőkét a maga tervei szá­mára. (Kár volt mindezt még külön a szájába is rágni a né­zőknek). Megmutatja, hogy ez a régi úriosztály még erős, mert sok-sok év összegyűjtött gazdagsága, kultúrája, társa­dalmi kapcsolatok stb., nem válik füstté egyetlen évtized alatt. Megmutatja ugyanakkor az idős kommunistákat, akik­nek proletárösztönét nem tud­ja semmi elrabolni, azokat, az ellenforradalom egyik nap­ján az egyetemen játszódik. Pista megsebesített önérzetére, megzavarodott gondolataira pörölycsapásként hullanak az ütések az egymást követő lá­togatók névén: Hit a pincéből érezzük, hogy itt egy bizonyos Varga Pistáról van szó, egy élő, gondolkozó, vívódó em­berről. Ezért is van aztán, hogy alakja sokszor csak mint valami árnyék van jeleh, passzivitásba süllyedve. Meg­formáló ja, Fülőp Mihály sem tudott túlemelkedni a megírt Pista alakján. Csak néhány jelenetben (például az apjával való beszélgetéskor, a ruhavá­sárláskor) nyújtott felejthe­tetlen alakítást 111 alakjából Marglttay AgI talán még többet kihozott mint amennyi eredetileg benne inkább csak zsörtölődő Ids- polgárasszanyt játszott, szinte karikatúrát rajzolva. Aztán fokozatosan feltűntek benne a proletárasszony színei, és az utolsó jelenetben már az el­képzelt Mama alakja állt előt­tünk. Nagy rutinnal és szívvel játszotta a fiáért minden íur- fangra kész anyát, és megra­gadó volt akkor, amikor fér­jétől kisírja az elhatározást: lemond az üdülésről, amihez már úgysem volt meg a pénz. Az eredetileg te a darab egyik legérdekesebb, legélőbb alakját megformáló Sárrnássy Miklós remkelt. Simay pro­fesszor túlintelligens, erőtlen­sége miat a gúny elefántcsont-^^ tornyába húzódott figurája te-s merő* finomsággal jelent meg a színpadon. Az öreg Vargát Bakos Lász­ló kissé túlságosan te nyugodt, kedélyes sdvembemek fogta _ feL Nyulászy hihetően kelt» életre SzJxmay Jenő alakító-! sábaiv. Valamennyi szereplő játékai hozzájárult a sikerhez, de fel-I soro’áüsuk helyett csak azokat" említsük, akik legjobban ma-S gukra tudták ölteni az. alakok ■ igazi arculatát: ilyen vodt Spá-i nyik Éva, Magda szerepében« Ágh Tihamér Teddy fígurájá-; ban és * Pulzus bácsit ala-5 kitó Hotter József. ven és Bánfai József a megyei tanács munkatársai, a népfőis­kola vezetői. Takács Gyula élvtárs mon­dotta el a búcsúztató szavakat, és kifejezte reményét, hogy a népfőiskola elérte célját- so­ka* tanultak, jól érezték ma­gukat itt a résztvevők és ami­kor visszamennek munkahe­lyükre, továbbfejlesztik, ka­matoztatják majd az itt szer­zett tudást. — Ne feledjék el, hogy ma­guk voltak az úttörők — mondotta — vigyék szét a népfőiskola hírét, és adják át tapasztalataikat, amelyekre itt tettek szert. kében. Ezután ünnepélyesen kiosz­tották az okleveleket, amelyek gazolják, hogy a hallgatók si­kerrel resztvettek a hároml e- les népfőisko án. \ hallgatók képviselője meg köszönte a pártnak és a *- náísriak, hogy lehetővé ették számukra ennek az igen hasz­nos és feledhetetlen tanfo­lyamnak az elvégzését, majd mindannyiuk nevében k je­len te-te, hogy az itt tanultakat sikerrel fogják hasznosítani. A háromhetes nép fő is k > a záróakkordjaként a haliga ók elénekeltek néhány dal*, nme­teket mái itt tanultak. Káldi Dános: Olvasó kanász HaJlmma Erzsébet; ■ A Mecsek éghajlati viszonyait kutatja j a Dunántúli Tudományos Intézet \ A DimántúH Tudományos Mindezeken keresztül meg- földrajza monográfiája, ame-I Intézet 1959-ben — az MSZMP vizsgálják a hegység egyes lyek a jövő esztendőben ke-! művelődéspolitikai irányelvei- magos vízhozamát, rülnek kiadásra. ! , J amelynek megismerése a ro- Az Országos Tervhivatal! nek figyelembe vélte .ével *— hamosan fejlődő mecseki ipar- népgazdasági igényeinek meg- ! olyan tudományos feladatokat vidék szempontjából rendkí- felelően az akadémiai föld-I állított programjába, amelyek vül fontos. Vizsgálják még a rajzi bizottság elhatározta" szorosan összefüggnek a gaz- Mecsek éghajlati viszonyait, a Magyarország leíró termésre-1 dasági és kulturális fejlődés- hegység és környékével kap- ti és gazdasági földrajzi kézi-j sei. Az egyik ilyen feladata csolatos — elsősorban a bá- könyvének elkészítését. A Du- j az intézetnek a Mecsek hegy- nyászat igényeire vonatkozó nántúli Tudományos Intézet | ség és környékének vizsgája- — munkaerőkérdést, a mécsé- dolgozódra, valamint népes» ta különféle tudományág M szénbányák településföld- külső munkatársaira a dél-! szempontjából. Tervszerű ku- rajzi helyzetét, valamint a dunántúli rész elkészítése vár! tafcásLf<í5rtatnaí^ például a bányászati nyersanyagjait»- feladatul. Mecsek hasznosítható vízkész- ... ' .... . A tanácsköztársaság kffldál-I létének feltárására. Mérik a tás töltetét 66662 hegy" tása évfordulójának méltó" Mecsek forrásainak és patak- ségbea. megünneplése érdekében je- ■ jainak vízhozamát, kutatják a A Dunántúli Tudományos lent ős kutatómunkát végez azj növényzet és talajkőzetek vi- Intézetben készül Baranya intézet az 1919-es hagyomé-g selkedését a csapadékvíz be- megye gazdasági, földrajzi és nyok felkutatáséra, fogadásával kapcsolatban; a Mecsek hegység természeti (Hajnaláé) Megfonnyadt a hercegi főidőn. Arcán őszi ágak rajza van. Elnézem mindig, ahogy belép s vár itt a könyvtárban szótalan; topog a sűrű villanyfényben, kőhécsel néha, várja amíg hozom a raktárból szeretett könyvelt, Jég jobb barátait*’, Mozdul a keze, mint régi lomb, ■ralidén a könyvhöz odanyúl, fogja, mint a karéj kenyeret, nézi a mintás, halvány-azúr kötést, belelapozgat, olvas. Ahogy így áll, 6 a ma, a kor, ahogy Így áll, szófián is szólal, múltnak és jövőnek válaszol. AHg egy éve, hogy Idejár. Alkonyaikor, ha a gazdaság dtsznait behajtja, megmosdik, por — s hózúgásban Is nekivág, s eűépeget Ide, s várja, hogy a könyveket eléje tegyem, rtezi MJkszáthot, Gorkijt, Nagyot, s Zola Emilt is, rendszeresen. Elnézem, ahogy így áll, fényben, hajló fejjel, ahogy megered kicsikét a mosolya, ahogy aranyozza fején a deret a villany, s nagy-nagy öröm fog el, mert látom, ott belül is, hogy nő az ember, s ha lassan is, de magasítja anyánk, az Idő, ViUettd a VÍhu&zó­Vannak dolgok, amik mellett szinte hunyt szemmel megy el az ember, de aztán jön egy pillanat, amikor megmagyarázhatatlan okból ezek a mellőzött, észre sem vett dolgok hirte­len fontosakká válnak. Így voltam ezzel a hir­detéssel is. Hónapokig ott baktattam el a pé­csi Diadal útja 527. szám alatti tizenöteme­letes ház előtt, azt is tudtam, hogy a tizen­egyedik és tizennegyedik emelet között, itehát három emeletnyi hosszúságban az IBUSZ fényreklámja vMózik, néha el Is olvastam a futkosó fénybetűSket, de mind ennek nem volt különösebb jelentősége. Múltkor azonban valahogy furcsa módon úgy éreztem, hogy elmentem már szokott út­vonalamon, haza is értem, a „Hajótörött az űrben“ című legújabb regény két soronkövet- kező fejezetét is végigolvastam az ágyban, s most mégis ott állok a járdán és nézem a fény reklámot, amelyen űrhajó száguld, fénypontok gyúlnak ki és felvillanó betűkből alakult ki a szöveg: „Víkendezzék a Vénuszon! Csodás hal­mok, isteni völgyek, gyógyhatású kozmi­kus csend ... Náthájától is megszabadít­ja a vegytiszta szintetikus ózon légkör... Siessen jegyet váltani a követicező hold- negyedkor induló IBUSZ társasűrhajóra!” Mondom, eddig 'közömbösen baktattam el a reklám mellett, most azonban valósággal mellbevágott, mintha sohasem láttam volna. Most tűnt csak fel az is, hogy az IBUSZ még mindig ilyen ósdi szöveggel csábítja az utaso­kat: „özondús légkör”... arról már a múlt században bebizonyították, hogy nem U igaz Ezen kicsit kuncogtam magamban, de az egész olyan furcsa volt, olyan álomszerűén súlyta­lan és zaixiros, hogy valami szinte lökdösött: »No, menj már nem látod, hogy hívnak?” És csakugyan, a fényreklám űrhajója leszállt egészen a járdára, kinyílt az ajtaja, szőke női fej bukkant ki rajta, kackiás egyensapkával, bájosan elmosolyodott és rámmordult: — Na, mi lesz? Beszáll vagy nem száll? Igyekezzünk kérem, igyekezzünk, csaSk fiata­losan, mások is alcamak utazni! Kicsit tétováztam, mert valami homályos sejtelem azt súgta bennem, hogy tulajdon­képpen nem is akarok utazni, de győzött a másik reflex, amelyik azt mondja: „Gyerünk, mert lemaradsz és akkor várhatod ítéletna­pig a következő buszt“. Ennek engedelmes- kedve gyorsan felgurottam és akkor láttam, hogy ez nem is busz, hanem űrhajó. No per­sze — gondoltam — hiszen a Vénuszra me­gyünk. — Tessék helyet foglalni — mondta a csi­nos kalauznő és belenyomott egy fürdőkádba. Ezen kicsit csodálkoztam, de aztán eszem­be jutott, hogy a „Hajótörött az űrben“ cí­mű regény második fejezetében is így volt, merthogy a vízbemártott test nagyobb gyor­sulást tud elviselni. „Hogy ml hülyeséget Ösz- sze nem írnak ezek az írók és mégis igaz". Csak azt szégyelltem, hogy alsónadrágban kell csücsülnöm abban a kádban, mert für­désre nem készültem. A kalauznő csöngetett, a vezető zörgött a sebességváltóval és lágy ringassál indultunk. Éreztem, hogy elválunk a földtől. — Másodpercenként húsz kilométer, 35 gé — mondta ekkor a kalauznő, aki feszes egyen­ruhájában ott sétált a kádsorok között és va­lami hőmérőfélét tartott a kezében. Aztán cukorkát osztogatott és mindenkihez külön odament, megkérdezte: — Hogy érzi magát a kedves utas? Erről nyomban eszembe jutott, hogy ez már nem a PKV, hanem a MALÉV és a langyos vízben lubickolva, cukorkát szopogatva hatá­rozottan kellemesen éreztem magam. Ennek azzal akartam kifejezést adni, hogy megsi­mogattam derék stewardessünk kezét, de az elsikoltotta magát: — Vigyázat, a súlytalanság zónája követ­kezik! Erre valamennyien kilódultunk a kádakból és a hajó orra körül tolongtunk vad össze­visszaságban. Felettem egy terjedelmes asz- szonyság lebegett, egy kopasz, szemüveges férfiú pedig a bokám táján vadászott pajko­san röpködő zsebkendője után. Az egész egy autóbuszra hasonlított ekkor, csúcsforgalom Idején. A vezető dühösen mordult hátra: — Ne támaszkodjunk kérem, ne támasz­kodjunk, nem tudom kezelni a kormányt. Kis ideig tartott ez az állapot, akkor a ka­lauzoló megkérdezte: — Vénusz következik, van leszálló? Ekkor már mindenki ott nyomakodott az ajtóban, szatyrokkal, bőröndökkel, hátizsá­kokkal. Pázsitos dombocskán szálltunk ki, amely pillanatók alatt tele lett leterített pok­rócokkal és kabátokkal, visongó gyerekekkel, ultizó öregurakkal, csámcsogással és elhají­tott papirossal, meg konzervdobozokkal Mel­lettem a második, csomag kvárgltt ette egy öregasszony és káromkodva szidtam magam, hogy hogyan tudtam beugrani annak az os­toba ózó nos hirdetésnek. Határozottan megkönnyebbültem, mikor be­szállásra kezdték invitálni az utazókat és sietve elfoglaltam a legkényelmesebb fürdő- Icádat. De az indulás egyre késett. Egy ha­szontalan kölyök elkódorgott és a mamája or­dítozva futott utána, de sehogy se tudta nya- koncsípni. Végre mégis elindultunk, a vezető dühö­sen rugdalta a kuplungot és mindenféle kap­csolón birizgált, de vakító fényesség kezdett sütni és mindinkább erősödött„ A vezető vé­gül is felállt, otthagyta a kormányt és kaján vigyorgással bejelentette: — Na! Kellett ez maguknak7 Addig toto­jáztak azzal a beszállással, hogy most tíz perc késésünk van és zuhanunk bele egyene­sen a Napba. A kalauznő, ez a bájos szőkeség igyekezett megnyugtatni bennünket: — Ne tessék izgulni, mindenki maradjon nyugodtan a helyén, rögtön telefonálunk az autómentőnek. A vakító fényesség azonban mind kibirha- tatlamabbá vált, kezeimet görcsösen szorítot­tam a szemem elé, amikor az egész űrhajó hatalmasan megrázkódott. Jobb vállamon kü­lönösen nagy erővel éreztem a lökéseket. Itt a vég — gondoltam, de ókkor egy rettentően ismerős női hang szólalt meg álmosan és mél­tatlankodva. — Te könyvmoly — mondta feleségem, erő­teljesen rázva, a vállam —, ha már éjfélig olvasol, legalább a lámpát ne felejtsd eí ki­kapcsolni! (Mésm-4

Next

/
Oldalképek
Tartalom