Dunántúli Napló, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-05 / 30. szám
2 NAPLÓ 1559. FEBRUAR 5. As SZKP kongresszusának szerdai ülése A tatarozás emlékei Dmitrij Usztyinov: A Szovjetunióban már meffszervez» téli a különféle interkontinentális rakéták sorozatgyártását (Folytatás az 1. oldalról.) növelése lehetővé tette, hogy 1 a tudományos megfigyelések A kongresszus küldöttei fel- széles programját valósítsuk szólalásaikban helyesen foglalkoznak a hétéves terv határidő előtti teljesítésének kérdésével —* jelentette ki Dmitrij Usztyinov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, a következő felszólaló. Beszélt arról, hogy a hétéves terv feladatainak határidő előtti megoldásával fel kell használni a termelés belső tartalékait, széleskörűen alkalmazni kell az automatizálást és az új technológiai eljárásokat. A gépgyártás egyik legbonyolultabb ága a rakéta-technika — folytatta Usztyinov — amelynek eredményes fejleszmeg azokban a régiókban, ahová az ember eddig még sohasem juttathatta el műszereit. A párt nagy figyelmet fordít a rakétatechnika fejlesztésére — folytatta Usztyinov. — Ennek köszönhető, hogy a Szovjetunióban már megszervezték a különféle interkontinentális rakéta-típusok sorozatgyártását. A Szovjetunió fegyveres erői hatalmas fegyverzettel rendelkeznek és tárna dás esetén képesek megfelelően visszaverni bármely ag- resszort és kalandort; A szovjet rakétsteehnfk» eredményes fejlesztése fényesen bizonyítja a szocializmus és a szovjet technika fölényét. A kommunisták következetesek voltak ebben a harcban, a most hazájuk szuverénitásá- nak erősítéséért, az összes arab országgal való testvéri együttműködés megszilárdításáért küzdenek. A libanoni nép örökre hálás azokért a nagyszabású demonstrációkért, amelyek a Szovjetunió „El a kezekkel Libanontól!” jelszó alatt folytak. Ezután J. Wolf, a Holland Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja üdvözölte a kongresszust. Orosz nyelven mondott beszédében emlékeztetett rá, hogy a holland revizionisták tagadták az SZKP XX. kongresszusának jelentőségét. Ma már ezek a revizionisták a reakció cinkosaivá váltak és a választásokon a Kommunista Párt ellen lépnek fel. A Kommunista Párton belül a revizionistákat szétzúztuk, a párt tagjainak száma ma nagyobb, mint a revizionisták fellépése előtt — mondotta. — Wolf végül felolvasta a Holland Kommunista Párt Központi Bizottságának a XXI. kongresszushoz inté\ Szovjetunió hét év múltán elemei! termények termelését a Jelenlegi mintegy I és fél milliárd púdról (1 púd =-16.38 kilogramm) 10—11 milliárd púdra kívánja emelni, ■ a legfontosabb mezőgazdasági termékek termelési szintjét és 1 fóré eső termelését tekintve eléri az Egyesalt Államok Jelenlegi színvonalát, tését a szovjet mesterséges holdak felbocsátása bizonyította. A szputnyikok térfogatának és súlyának fokozaté« A különféle rakétatlpusok _ ____ lé trehozáséban a szovjet tudó- ^"'üdvözlő "levelét, soknak, mérnököknek, technikusoknak és munkásoknak sikerült megoldaniok egész sor nehéz technológiai problémát. Ezek új tüzelőanyag- fajták, anyagok, műszerek, . nagyteljesítményű rakétahajtó művek és áramforrások létrehozására vonatkoznak. Elektronikus számológépiek készültek, amelyeket a rakéták tér- Viktor Fjodorov, a Szovjet- vezésénél és repülésük irányi- ut)íó Minisztertanácsa állami fásánál alkalmaznak. Első- _. .__.. , , . . „ ké nt állítottunk fel egy sajá- vegyipari bizottságának elnötos világrekordot, amikor a ke kijelentette: a hétéves terv több mint másfélmillió kilo- a vegyipari termelés jelentős méter távolságban száguldó n5ve(kedését lránVozza elő rakétéval rádióösszeköttetést novellcedesét irányozza elő. teremtettünk; Már meg is kezdte munkáA hétéves tev idején a rakéta- néhány olyan üzem. Gilberto Vlaira, a Colombia! Kommunista Párt Közpionti Bizottságának főtitkára kijelentette, hogy az SZKP XX kongresszusának a nemzetköz, helyzetre, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomra vonatkozó következtetései colombiai viszonylatban teljesen beváltak. A colombiai nép megdöntötte a katonai diktatúra rendszerét A Kommunista Párt legálisan dolgozhat. A colombiai nép ma tovább harcol, küzd a földreformért, az olajipar államosításáért. Egyre gyarapodik azoknak a száma, akik a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal való kapcsolatok normalizálása mellett nyilatkoznak. A colombiai küldött felszólalásával a délelőtti ülés véget ért. Az ebédszünet után a kongresszus folytatta munkáját A szerda délutáni ülésen Pjotr Poszpelov, az SZKP Közpionti Bizottsága elnökségének póttagja elnökölt. Elsőnek Georgij Gyeniszov, a szaratovi területi pártbizottság (oroszországi föderáció) ei- ső titkára szólalt feL Viktor Fjodorov: A hétéves terv a veg-yipurt termelés Jelentős növekedését irányozza elé ég nagymennyiségű szintétikus anyagot termelnek. Pavel Jugyin akadémikus, a Szovjetunió piekingi nagykövete beszédének jelentős részében azokkal az elméleti kérdésekkel foglalkozott, amelyeket a Szovjetunió népigazdaffc*... W - ' —- , . ; . . ix. A Jókai téren és a Sallai utcában már hónapokkal ezelőtt befejezték a lakóházak és a műemlékké nyilvánított ház külső tata- rozási munkálatait. A kivitelező vállalat azonban azóta is ott felejtette a mal- teros ládát, a ka- vicskupacot és a tér szélére épített hosszú felvonulási is szűk téren a járókelőik hónapiok óta kerülgetik az építőanya gkupiacot és a felvonulási épü letet, amely rontja a belváros városképiét. Pécs város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága már régen határozatot hozott, hogy szigorúan meg kell büntetni azokat a kivitelező vállalatokat, ame* épületet. Az amúgy lyek az építés befejezése után az építési anyagot nem szállítják el, a felvonulási épületet Iiedig nem bontják szét. A II. kerületi tanács miért nem szerez érvényt a tanácsi határozatnak? Helyes lenne intézkedni, hogy a Jókai tért szemét- kupaeot mielőbb eltüntessék a belváros szívéből. P. J. M'kor számíthat fel kettes díjszabást a taxi? Január vége felé a taxit igénybevevőiket meglepetés, a taxisofőröket piedig sok bosz— jelentette ki Usztyinov. Nem kétséges, hogy a szovjet tudomány szilárdan megtartja első helyét a rakétrépítés- bem és több más legújabb termelési ágban. Iván Zsegaűn, a sztálingrádi területi pártbizottság első titkára után nyilatkozat- tétel céljából Makszám Szabu- rov kapiott szót, sága fejlesztésének 1959—1965. 'szúság és gyanúsítás érte. Az évi ellenőrző számairól szóló j történt ugyanis, hogy az utasokkal nem a megszokott dijakat, hanem azoknál magamert a adott, uráli gyorsított fejlesztésének terve irányozta elő, A szintetikus anyagok termelésének különösen nagy lehetőségei vannak a nyers©lajfeldolgozó vállalatoknál f ______ _____ _ ____ és a nagy földgáz-tartalé- titkárának beszéde után ■ szabást kell alkalmazni. így a személy ül a taxiban, kokkal rendelkező kerületek- az ^ök Kanis Szatpajevnek, : nappali fuvar is éjszakainak lyaudvarokról és sportpályára ben: beszámoló felvetett. Viktor Krotovnak, az nehézgépgyár (Szverdlovszik) ‘sabbat fizetettek ki, igazgatójának, majd Alekszej taxi vállalat utasítást Skoinyikovnak, az SZKP Vo- h°gy órával ellátott Pob____ .„(j--7C71-, jeda és Warszava kocsiknál ronyezs kerületi (OSZSZSZK) .minden időben kettes dfj_ letékes szervekkel, hogy tulaj- donJképpen mikor is alkalmazhatják a kettes díjszabást. A taxi vállalattól szerzett értesülésünk szerint a kettes díjszabást csak a következő esetekben lehet felszámítani: 1. Este 11 órától reggel 7-ig, 2 nappal is, ha a taxi hegyre megy, 3. ha négy személyt szállít, 4. ha vidékre megy nappial, tarifahatáron kívül még akkor is, ha csak egy 5. páa Kazah SZSZK Tudományos \ számított; a sima úton és való szállításnál, továbbá te........ . < folfolá n Í9.S m^tAr . . ...» . , Ak adémiája elnökének adta meg a szót. A délutáni ülés végén az alábbi testvérpártok képviselői üdvözölték a kongresszust: Makar (Uj (Svájc), Kristian (Iziand), Wilfrid Zéland). A kongresszus csütörtökön folytatja munkáját, Andresson (A vállalat dolgozói maguk is Makssim Ssaburov: A hétéves terv a Kommunista Párt és a szovjet nép kollektív értelmének győzelme Kijelentette, hogy A teljes ülés határozata a hétévé* terv, amelyet a Szaburovot akkor eltávolította kongresszus most megvitat, 02 elnökségből, a Kommunista Párt és ' a Szaburov elmondotta, hogy szovjet nép kollektív értei- most, amikor Szizranyban dől- a Báz komplex felhasználásá- mének győzelmet gozik, mint gyárigazgató, mun nak vezető vidékeivé válnak Ugyanekkor ez a terv Malenkov, Kaganovics, Molotov, a néP eUen «^vetett Bulganyin és Sepilov pártel- DUnet' % f r t I Kef a Baskír Autonóm Köztársaságban, az oroszországi föderáció kurszfki és szaratovi területén, Ukrajna higanszki és ----------- - íbá. bevezetéséről az utazó köszt anyiszlavi területén, Azer- Sámuel Mikunisz (Izrael), Luis > zöns^get a sajtón keresztül bajdzsánban és másutt — Telleria (Bolívia), Edgar Woog jegyáltalán nem tájékoztatta, mondotta Viktor Fjodorov. — A hétéves időszakban az említett területek a nyersolaj és hegynek felfelé a 425 méter :s fűtésre vagy esküvőre való ötszáz méter volt, a három ío- ,, , . rint piedig három forint és szállításnál napipial is, hatvan fillér. Helytelenül járt él a taxi ! vállalat, hogy a kettes díjsza- j érezték azt a visszás helyzetet, amely a minden időbeni kettes díjszabás alkalmazásából keletkezett. Ezért Budapiesten tárgyalásokat folytattak az ilUj cukrászda Mágocson A mágocsiak örömére szélien átépített, csinosan rendezett cukrászdát nyitott a faluban a földműveeszővetkezet. lenes csoportjának csődjét bi- A kongresszuson üdvözlő zooyitja. E hitványlelkű em- beszédet mondott Nikola Saul, berek a piárt valamennyi igen fontos intézkedésével szembefordultak. a Libanoni Kommunista Párt Közpionti Bizottságának titkára. — A libanoni nép fegyver- » Magas, szőke, még egészen reí a kézben száll síkra az fiatal ember, az sz-betűk sclyEisenhower-doktrina ellen — V\tve szaladnak ki a foga kömondotta. — A libanoni kom- ahogy beszél, ami azon- munisták hazájuk népével váll ban csöppet sem veszélyezteti vetve harcoltak a barrikádo- komolyságát, sót, az őszinte ellenes csoport minden kér- kon az amerikaiak ellen, akik lelkesedést sem, amely szavaidéiban külön álláspontra he- behatoltak Libanonba és meg- bot sugárzik. lyezkedett és gátolni igyeke- gyalázták az országot. Sok li- zett a Közpionti Bizottság ál- banoni hazafi halt hősi halált. Szaburov beismerte, hogy 1957 júniusában politikai ingatagságával hibát követett el majd elmondta, mi is volt ez a hiba. Tudta, hogy a piártvesemeny a kultúr^ /terjedéséről M tál kitűzött fontos intézkedések megvalósítását. Ez volt a helyzet “ mondotta Szaburov — a szűzföldek feltörésének, az új tervezési rendszer bevezetésének kérdésében, és azt a jelszót illetően is, hogy az egy lakosra jutó mezőgazdasági termékek termelésében utói kell érni az Egyesült Államokat és így tovább. A pártellenes csoport ellenezte továbbá több külpiolitikai kérdés felvetését vagy hátráltatta mego’dásu- kat. Ez többek között a szocialista tábor országaival való gazdasági kapicsolatokra, a gyengén fej1ett országok megsegítésére vonatkozott. Szaburov kijelentette, hogy nem osztja a pártel1 enes cső piort tagjainak nézeteit, de a Központi Bizottság 1957. júniuséban megtartott teljes ülését megelőzően e csoport A Járási kultúrotthon megbízott vezetője, Bodor Antal, a szőke fiatalember, a köves, hideg előtérben fogadja a látogatót. A három helyiségben: a nagyteremben, a klubszobában és az irodában most ősz- szeírás folyik. S a félórai ülés a hideg előcsarnok fapadján még jobban alátámasztja az igazgató bánatának jogosságát. színház lejön, akkor is jobb, ha valami könnyű vígjátékot ad. Máskülönben nem biztos a siker. Miért? Talán az egyik fő ok, hogy a sásdiak nagy része Komlóra jár dolgozni — és szórakozni is. De hát a saját községük mégiscsak a saját községük, és ha ők résevétle- nek, kire lehessen számítani? Persze, Bodor Antal fiatal és egészen egyedül végzi ezt a nehéz, fáradságos — és nem is túlságosan hálás munkát. S hogy tudjon egyedül megbirkózni egy szűk, sivár környezet nehézségeivel és sok más ember lusta érdektelenségé- című iigazg 1 — Kicsi, nagyon kicsi a kul- - túrház. És rozoga. Ott a plánnak az a darabja például a Danáin György előadásán szakadt le, éppen akkor, amikor az utolsó néző is bement \a terembe. < Micsoda szerencse.. > a vei? Vajda Józsefné, ez a telt, Sásdon is olvasnak tu emberek. És mit? — Nem is tudom elmondani, mennyire örülök neki: 270 százalékkal javult az ideplógiai és politikai művek olvasottsága! Vagyis az embereket egyie jobban érdeklik a közgazda- sági, filozófiai, vallástörténeti, történelmi könyvek. Emellett pedig eljutottak már a modem haladó irodalom szerete- téig is; hogy ne mondjak mást. a Csendes Don, a Spartacus Fast-regény jóformán sosincs bent. — Van tehát olvasó, szép könyvtár, olvasóterem — és mi az, ami nincs? — Elég kevés a könyv, kevés az összeg, amelyen felPedig volt egy gyönyörű terv _ ábrándozik el Bodor rózsásarcú, kékszemű asszony, ; turnaz. tjs rozoga, utr a pia- Antal — egy kultúrházat épi- lelkességével^ talán nem, de J ________________„J# \ f onnak az a darabja például tett volna a község társadalmi ragyogó kedélyével felülmúlja újíthatjuk a könyvállományt munkában. Nem is kultúrház fiatalabb kollégáját. Talán va- fagyon kevés... lett volna az — kultúrpalota! lóban könnyebb az embereket ^ fc<ípc szemek kissé elborul- Aztán csak elaludt a dolog az olvasásra nevelni? Vagy hat Hiszen annyi, de annyi ellenforradalom miatt és azóta hosszú év több tapasztalata ^ hönyv jelenik meg, s olyan is alszik. égette bele ezekbe a szemekbe szomorú, amikor csak 1—2-re Vajon ha erről, a kultúra ezt a vidám bizakodást? telik a több tízből. „várának” felépítéséről lenne 5 mennyezeten jó darabon hi- ; ányzik a festék, malter, csak csupasz deszkák virítanak. { — Nem megy minden a legragyogóbban — ismeri cl . az igazgató — bár eleinte si.. . , . , ,, kereket ért el a színjátszócsoÄÄ6^na^Ä& vert, Például a Földindulással. sát helyezi kilátásba. 1965-ben a Igaz, hogy főkent a falvakállfőpontjáról bírálta a Köz- szovjetunió cementgyártásának bon... Sásdon valahogy — — ...............................- -------- -- — ---ponti Bizottság elnökségének Lsr^mén^ártásáíLk ^ai .zin* valahogy nem érdekli semmi hogy egy kultúrotthon élete eddig is látszik javulás. munkáját vonalát. < az embereket. S ha a pécsi pang, az a vezetőkön is múlik. — Szóval a járásban szó, lehetne-e számítani a sás- diakra? A járási kultúrotthon igazgatói egymást követték az elmúlt néhány esztendő alatt. Bodor Antal is csak egy éve van itt. Hiba lenne a vezetésben is? Egész biztosan, hiszen — Igazán szépen állunk. Nézzük csak — előveszi a „kisokost" és röpködnek a számok — a járás 63 községéből 58-ban van népkönyvtár, 5092 olvasóval. Sásdon az 503 olvasó a lakosságnak a negyedét teszi ki. Ezek pedig még a tavalyi adatok és az idén már és • — És olyankor nagsjon elkeseredünk. amikor egy-egy faluban nem megy a munka. Mert csak kényszerből vállalják el társadalmi munkában a népkönyvtár vezetését és nem csinálják szívből. Úgy aztán nem is megy rendesen. De hát — újra bizakodó és vidám a hangja — lassan majd itt is rendbejövünk.