Dunántúli Napló, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-14 / 11. szám
6 NAPLÓ 1959. JANUAR 14. SPORT Sporthírek A heti totőfordulóban tizenegy pályázó ért el telitalálatot. A nyeremény szelvényenként 38 047 forint. A tizenegy találatok száma 341, a tíz találatoké 4.597. Az előbbiek 1 227, az utóbbiak 121 forintot nyertek. * Kóczián Éva nyerte Mosóezi előtt a szófiai nemzetközi asztali- teniszversenyt. Bérezik két vereséggel harmadik lett. * A belga válogatottal mérkőzik ma este Gandban a Vasas labdarúgócsapata. * Az NDK-beli 'Weisswasserben épül Európa egyik legkorszerűbb téli stadionja. Az építkezéseket az idén fejezik be. A 11 ezer néző befogadására alkalmas stadionban 15 fokos melegben is tudnak majd jeget készíteni. A Dózsa megkapta az Oroszlányi Bányász két pontját Az MLSZ fellebbviteli bizottsága hosszú huza-vona után határozott a Pécsi Dózsa—Oroszlányi Bányász mérkőzés ügyében. A bizottság megállapította, hogy 1:1 arányban döntetlenül végződött mérkőzésen Fónay Valér jogosulatlanul szerepelt az Oroszlányi Bányász csapatában, ezért helyet adtak a Dózsa óvásának és a mérkőzés két pontját 0:0 gólaránnyal a Pécsi Dózsa javára igazolta. A pécsi csapat pontjainak száma ezzel egyel megnövekedett és így a Komlói Bányász előnye két pontra csökkent. Megírtuk, hogy a legjobb pécsi labdarúgócsapatok részvételével szerkesztőségünk Dunántúli Napló Kupa mérkőzéseket rendez. A Népsport keddi számában ezzel kapcsolatban tévesen jelent meg a hír, hogy a Komlói Bányász labdarúgói is bekapcsolódnak a mérkőzéssorozatba. A Kupa küzdelmein — mint közöltük — a Pécsi Dózsa, a PVSK, a Pécsi Bányász és a BTC labdarúgói vesznek részt. Uj irányzat labdarugó-sportunk vezetésében Opata Zoltán, fa Pécsett is -------------------------* közismert kitűnő labdarúgó edző, az MLSZ Edzők Testületének elnöke, a Baranya megyei labdarúgó Edző Testület vendégeként a Megyei TST helyiségében hétfőn este értékes szakelőadást tartott a korszerű alapozó edzési időszak problémáiról. Az előadáson a megyei ET közel félszáz tagja jelent meg, hogy tájékoztatást kapjon a legújabb edzési irányelvekről. Az előadáson a sportköri elnökök közül csupán Leipám István, a BTC elnöke volt jelen, bár a felmerült kérdések ismeirete hasznosítható lett volna minden sportköri vezetőnk számára. Opata Zoltán bevezetőjében ismertette az MLSZ elnökségének új irányelveit és célkitűzéseit a magyar labdarúgósport színvonalának emelésére, amelynek fő jellemzője a fiatalság nevelésének fokozottabb előtérbe helyezése. A szakkérdések taglalásánál elősor- ban a négy időszakos edzésrendszer helyes értelmezésével foglalkozott. Az alapozó edzési Időszak hazai viszonylatunkban helyesen csak a téli hónapokra eshet, amely körülmény újból felveti a tavaszi-őszi bajnoki évad visszaállításának szükségességét. Különösen kiemelte Opata Zoltán a korszerű edzésrendszer lényegét, az erős és sokoldalú célgimnasztikával megalapozott atlé- tikus edzésmódszer bevezetésének szükségszerűségét, mert csak ezen keresztül várható a játékosok erőnlétének olyan magas színvonalú elérése, amely elengedhetetlen fizikai előfeltétel a gyors, sokmozgásoe és végig erős iramú játék vitelében. Hangsúlyozta az alapozó edzéseken a fokozatosság elvének érvényesítését, különösen pedig azt a körülményt, hogy az edzés-mennyiség kiszabásánál mindig tekintetbe kell venni a csapat tagjainak pillanatnyi fizikai erő-állapotát. Különösen kisebb kluboknál és erősebb fizikai munkát végző játékosoknál kell szakszerű mértékkel igénybe venni a csapat tagjait. Ilyen körülmények mellett az egyébként korszerű követelménynek tekinthető heti hat edzést akár a felére is le lehet csökkenteni, hogy a játékosok szervezetét túl ne erőltessük. Opata Zoltán az alapozási edzések három fő célkitűzésére mutatott rá: 1. A sorozatosan végeztetett tor- nagyákorlatokra; 2. A játékosokkal való egyéni foglalkozás fontosságára; 3. A technikai képzés ismételt fokozott előtérbe helyezésére. Különösen rámutatott a technikai képzés országos viszonylatban való elmaradottságára, nevezetesen pedig arra, hogy a játékosok legtöbbje csak egy lábbal tud a labdával bánni. Ugyancsak nagy a visszaesés a fejelést technika terén. Szerintünk a mérsékelt fejelésl technika alapvető oka a ruganyosság hiányában keresendő, tehát ennek fokozottabb fejlesztésén keresztül térhetünk rá az intenzívebb fejjáték gyakoroltatására. Nagy jelentőséget tulajdonít Opata Zoltán is a sorozatvágták rendszeres gyakoroltatásának. Természetes, hogy a vágták gyakoroltatásának lehetőségét nagyban befolyásolják az időjárási és talajviszonyok, mert csúszós vagy süppedős talajon erőteljes vágtákat végeztetni nem szabad. Említést tett az edzés közben tartandó pulzusmérés fontosságáról, mert elsősorban ezen keresztül állapítható meg a játékos szervezetének terheltségi állapota. Az egyjegyűit hallgatóság | aktivitására jellemző, hogy az eflőadás után hét hozzászólás keretében tisztázódott több jelentős kérdés, amely a hozzászólásra adott válaszokon keresztül így konkrétabb megvilágítást kapott. BODOG JÓZSEF edző az ifjúsági labdarúgó-játékosok edzésterhelését összehasonlította az ifjúsági úszók edzésadagjával. Opata Zoltán azonnal megadott válaszában az ifjúsági játékosokra vonatkozólag azt tanácsolta, hogy hetenként inkább több alkalommal végezzenek edzést, de az egyes edzések terhelése kisebb mértékű legyen a felnőtt játékosok igénybevételénél. HORVATH LAJOS, a Kinizsi edzője a fizikai dolgozók edzésmennyiségének a kérdésével foglalkozott és a kellő mennyiségű a versenyén A Megyei foiák Sporttanács rendezésében tartották meg a közép- iskolások fedettpálya atlétikai versenyét. A verseny igen Jól sikerült, hiszen a fiúknál nyolc iskola több mint 200, a lányoknál pedig hét Iskola közel 200 tanulója versenyzett egymással. Nemcsak a pécsi, de a mohácsi, szigetvári, siklósi és komlói középiskolások is elindultak. Különösen a mohácsiak szerepeltek JÓL Részletes eredmények ötös csapatveraeny- ben: . , Serdülő lányokj helyből távol: I. Leőwey Klára Gimn. 200-os átlag, 2. Mohácsi Gimn. 196.2, 3. Szigetvári Gimn. 190.4. Helyből magas: 1. Közgazdasági Ipari Techn. 92 átlag, 2. Janus Pannonius Gimn. 88, 3. Siklósi Gimn. 85. Gyógylabda dobós: 1. Mohácsi Gimnázium 9.17 átlag, 2. Közgazdasági Ipari Technikum, 3. Leőwey Gimnázium 8.71. serdülők pontversenye: i_3. Mohácsi Gimn. 14 pont, Közgazdasági Ipari Techn. 14, Leőwey Gimn. 14 pont, 4. Janus Pannonius Gimn. 10, 5. Szigetvári Gimn. 8 pont, 6. Siklósi Gimn. 8 pont. Ifjúsági lányok. Helyből távol: 1. Leőwey Gimn. 195.4 átlag, 2. Janus Pannonius Gimn. 191.6, 8. Mohácsi Gimn. 190.2. Helyből magas: 1. Mohácsi Gimn. 87 átlag, 2. Janus Pannonius Gimn. 86, 3. Leőwey Gimn. 84. Gyógylabda dobás: 1. Leőwey Gimn. 10.10 átlag, 2. Mohácsi Gimn. 9.89, 3. Szigetvári Gimn. 9.4«. Ifjúságiak pontversenye: I. Leőwey Gimn. 19 pont, 2. Mohácsi Gimn. 18, 3. Janus Pannonius Gimn. 11, 4. Szi- gevtári Gimn. 7, 5. Komlói Gimnázium 6, 6. Közgazdasági Ipari Technikum 5, 7. Siklósi Gimn. 3 pont. Serdülő és ifi összesített pontverseny: 1. Leőwey Gimn. 32 pont, 2. Mohácsi Gimn. 30, 3. Janus Pannonius Gimn. 21, 4. Közgazda- sági Ipari Techn. 19, 5. Szigetvári Gimn. 15, 6. Siklósi Gimn- 9, 7. Komlói Gimn. 6 pont. Serdülő fiúk. Helyből távol: 1. Nagy Lajos Gimn. 255 átlag, 2. Mohácsi Gimn. 240, 3. Széchenyi Gimn. 239. Gyógylabda dobás: 1. Mohács 14.45 átlag, 2. Nagy Lajos 14.05, 3. Szigetvár 13.90. Helyből magasugrás: 1. Nagy Lajos 124 átimPmrn hfilW V3ABB „ IOOOké&oés • 1000 félelet TANULÁS, JÁTÉK, SZÓRAKOZÁS! KAPHATÓ MINDEN ÚJSÁGÁRUSNÁL. lag, í. Szigetvár 108, S. Mohács 106. Serdülők pontversenye: 1. Nagy Lajos Gimn. 18 pont, 2. Mohácsi Gimn. 1«, 3. Szigetvári Gimnázium 12, 4. Széchenyi Gimnázium 6, 5. Gépipari 4, 6. Siklósi Gimn. 2, 7. Komlói Gimn. 1 pont, Ifjúsági fiúk. Helyből távol: 1. Mohácsi Gimn. 258 átlag, 2. Nagy Lajos Gimn. 257, 3. Szigetvári Gimn. 250. Helyből magas: 1. Nagy Lajos Gimn. 122 átlag, 2. Szigetvári Gimn. 118, 3. Mohácsi Gimn. 117. Helyből hármas: 1. Mohácsi Gimn. 793 átlag, 2. Nagy Lajos Gimn. 776, 3. Gépipari Technikum 750. Gyógylabda dobás: 1. Mohácsi Gimn. 12.06 átlag, 2. Gépipari Technikum 11.36, 3. Nagy Lajos Gimnázium 11.05. Ifjúságiak pontversenye: 1. Mohácsi Gimn. 25 pont, 2. Nagy Lajos Gimn. 21, 3. Szigetvári Gimn. 12, 4. Gépipari Technikum 12, 5. Széchenyi Gimn. 9, 6. Komlói Gimn. 6, 7. Siklósi Gimn. 2. Fiú serdülők és ifjúságiak összesített pontversenye: 1. Mohácsi Gimn. 41 pont, 2. Nagy Lajos Gimnázium 40, 3. Szigetvári Gimn. 24, 4. Gépipari Technikum 16, 5. Széchenyi Gimn. 15, 6. Komlói Gimn. 7, 7. Siklósi Gimn. 4 pont. labda hiányát tette szóvá. Opata Zoltán a fizikai dolgozók heti 3— 4 edzésnapját szükségképpen elegendőnek tartja, a labdahiány orvoslását azonban lényegesnek tekinti és ebben a tekintetben az edzők határozottabb állásfoglalását tartja szükségesnek. VÉGH (WEISZ) KAROLY, a régi pécsi sportpályák népszerű „aprója” az egy csapatban szereplő 15—30 éves játékosok edzésmeny- nyiségének a kérdését vetette fel, amely Opata Zoltán szerint is szétválasztandó, mert az egészen fiatal játékosokat még akkor sem lehet olyan edzés-terhelésnek kitenni, mint az idősebbeket, ha a mérkőzéseken egy csapatban játszanak, mert az egyébként ilyen tehetséges Ifjúsági játékos a mérkőzésen beállott pillanatnyi fáradság esetén legfeljebb kisebb intenzitással játszik, de módszeresen túlerőltetni nem szabad. Szóvá tette Végh Károly a csatárok lövő-iszonyát, a kapu előtti felesleges tologatásokat, amelyeket Opata Zoltán a helytelenül elterjedt „kispályás” edzéseknek tulajdonít. Ha kisebb területen folyik az edzés, akkor egészen kis létszámú csoport foglalkozzoh a labdával. SIPOS GÉZA edző a külön ifjúsági edzők hiányát említette és sport-szakcikkek szükségességét hangoztatta, amelyek nagy mértékben elősegítik az edzők munkáját, mind a nevelési, mind pedig a korszerű edzésrendszer meghonosításénak terén. Opata Zoltán válaszában elismerte az ifjúsági képzés rendezetlen voltát, jelezte azonban, hogy a Labdarúgó Szövetség vezetősége foglalkozik a kérdés megoldásával. A szakcikkek tekintetében örvendetes javulás jelei mutatkoznak s remélhető, hogy a sajtó illetékes tényezői továbbfejlesztik a szakcikkek rendszeresítését. Jó szakcikkeknek nemcsak a játékosok helyes irányú nevelése terén van jelentősége, hanem a sportközvélemény helyes kialakításában is. BOI.LA FERENC főiskolai testnevelő. a középiskolai ifjúság Intenzívebb bekapcsolását sürgette, a labdarúgó sportba, ezenkívül oktatófilmek készítését és vidéki bemutatását kérte. Ezeknek a célszerű voltát Onata Zoltán is elismerte, de kellő szervezettség és anyagi fedezet hiánva miatt egyelőre nehezen valósíthatók meg. DR. VETO karoly, a megyei ET elnöke az Ifjúság erkölcsi, szakmai és sportnevelésének kérdésével foglalkozott s példamutatást kért ezen a téren a fővárosi egyesületektől. Hiányolta, hogy a neivesebb edzők nem foglalkoznak az ifjúsági játékosokkal. Opata Zoltán jelezte, hogy az MLSZ elnökségének a jövőben uralkodó csapatépítési politikája 90 százalékban a fiatalságra van felépítve s az ifjúság nevelését ebben a szellemben kívánják kialakítani. SZABÓ JÓZSEF edző az alapozási időszak alatt elvégeztetendő legnagyobb futó résztávolság megjelölését és fővárosi példák ismertetését kérte. Onata Zoltán a salát edzésrendszerében elvégeztetett legnagyobb futó távolságot esetenként 1600—3200 méterben jelölte meg. az edzettségi állapottól és a játékos életkorától függően. Befejezési« f ár Vető Károly elnök megköszönte 4l*t lel ninliflirt szálak ázzunk* ? A Magyar Rádió PÉCSI ADÓJÁNAK 1959. január 14-i, szerdai műsora a 223.8 m középhullámon 6.00—6.30: Szerb—horvát nyelvű műsor. 6.30—7.00: Német nyelvű műsor. * 17.30: Magyar nyelvű műsor. Fiatalok klubja. — Kiváncsiak társasága. 17.55: Tömegdalok. 18.10: Dél-dunántúli híradó. 18.30: Hangképek a Pécsi Irodalmi Színpad 1959. január 11-én rendezett irodalmi estjéről. 19.00: Műsorzárás. Vegyen lottószelvényt! SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Ilyen nagy szerelem (este 7 órakor). Kamaraszínház: Dandin György (délután 5 órakor), MOZI: Park: Átalakítás miatt szünet, Kossuth: Ahol szeretni nem szabad (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Ember az égben (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó: Magyar híradó: Aranybalta, Szőlőművelés. Előadások kezdete 31 órától folytatólagosan 3 óráig. Helyárak 2 és 3 forint. Pénztárnyitás fél 11 órakor. Fekete Gyémánt (Gyárváros): Csendes Don III. (5 és 7 órakor). Építők kultúrotthoua: Csengő- bongó fácska (5 és 7 órakor). Ifjúsági filmszínház: Gyilkosság a Dante utcában (4 és 6 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Bomba (fél 6 és fél 8 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Svejk, a derék katona II. <7 órakor). Május 1. (Vasas H.): Értük éltem (7 órakor). Kossuth (Mohács): Megmentettem az életem :6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Tizenkettedik órában (8 órakor). Táncsics (Siklós): Világos ablak (3 órakor). Bőrgyár: Chaplin-parádé (fél 5 órakor). HÁZASPÁROK TÁNCISKOLÁJA kezdődik január 16-án, pénteken este 7 órakor Pécs város Művelődési Házában (Déryné u. 18.) Tanít: FeUnemé. Tanításra kerülnek az összes divatos táncok. Beiratkozás a művelődési ház irodáján. BÁBELŐADÁS lesz január I8-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor Pécs város Művelődési Házában (Déryné u. 18.) Színre kerül- Három kis gida c. mese. Belépődíj 3 forint. FARSANGI TREFA-BAL lesz január 17-én, szombaton este 8 órától reggel 4 őréig Pécs város Művelődési Házában (Déryné u. 18.) Tréfás ■ táncvereeny és tréfás tombola! * A Mohács város Légoltalmi Parancsnoksága által rendezett atomfizikai előadássorozat első előadása január 16-án este 7 órakor lesz. Az előadást dr. Korcsmáros Iván kémiai tanszékvezető, főiskolái tanár tartja „Miből áll az anyag, az anyag szerkezete, maghasadás” címen. Csütörtöki számunkban kezdjük közölni Krivanek Vilmos pályadíjat nyert írását 1956-ban a Testnevelési Tudományos Tanács pályázatán első díjjal tüntették ki Krivanek nimos jeligével megjelent az egyesületi sportolók nevelésének módszereiről szóló írását. A Pécsbányatelepi Időjárásjelentés Várható időjárás szerdán estig: változó felhőzet, több helyen, elsősorban az ország északi felében havazás, mérsékelt déli, délnyugati, átmenetileg élénkebb nyugati, északnyugati szél, a hideg kissé gyengül. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: mínusz 3—mínusz 6 fok. Legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: mínusz 1—plusz 2 fok között. Távolabbi kilátások: mérsékelten hideg idő, kisebb havazással. Opata Zoltánnak azt az értékes útmutatását, amelyet a pécsi labdarúgó edzőknek ezzel az előadással nyúitott s annak a reményének adott kífeiezést, hogy a fövőben a labdarúgósport vezetői többször alkalmat találnak hasonló értékes eszmecserére. SZABÓ JÓZSEF Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a legjobb férj, apa, após, nagyapa Németh Sándor Vasas II. lakos, f. hó 13- án reggel 5 óraikor 77 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat t. hó 14-én, délután 3 órakor helyezzük örök nyugalomra. Gyászolja felesége és .széleskörű rokonsága. Bányász volt labdarúgója, labdarúgó edző munkájához felhasználta gyakorla-j tapasztalatait, beleszőtte sportköre életét. Munkáját olyan nyelven írta, mely érthetővé teszi a módszeres eljárásokat azoic előtt az edzők előtt is, akik nemrég kezdtek megismerkedni a pedagógiai elvekkel. A közösségi nevelés fő területeit egy- egy könnyen érthető példához kapcsolta a szerző. így érdekesebbé, érthetőbbé tette azokat a kérdéseket, melyekkel minden edzőnek meg kell ismerkedni, ba valóban nevelő, céltudatos munkát akar végezni, Sportrovatunk ;;Amig egy csapat eljut odáig” címmel folytatásban, teljes terjedelmében közli Krivanek Vilmos pályadíjat nyert Írását. A mű közlését január 15-én megjelenő számunkban kezdjük. Lapunk tegnapi számában megjelent „A szerencse forgandó“ c. képriportunk képei műszaki hiba folytán elmosódottak letteké Kérjük olvasóink szíves elnézését! DUNÁNTÚLI naplö a Magyar Szocialista Munkáspán Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: AZ MSZMP megyei pártbizottsága Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. József A. u. 10. T: 15-32, 15-33 Hlrdetésfelvevő Iroda: Kossuth Lajos utca 82. Tel: 19-18. Havi előfizetési díj 11.— Ft. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs; Munkácsy Mihály u. 10. sz. Telefon: 20-27 Nyomdáért felel: Melles Rezső A1PKÖH I RDETÉSEK Púkas zálogépet, Ióge- reblyét, motort, darálót most szerezze be Gazdagnál, Szentlő- rinc. 470 Kétszoba, összkomfortos családi ház, szigeti részen, beköltözhetően eladó. Mezőszél u. 14. 280 Hálószobabútorok, — konyhabútorok, kombinál tszekrény, asztal, szék, varrógép, ágyaik, szekrényeik, — olcsó árban. Báránynál, Hal tér 1. 286 Antik szekrényeik, — sublot eladó. Bárány, Hal tér 1. 285 Sertésvágáshoz használjon fával fűthető perzselőgépet, tzlete- sebb a fogyasztás. — Perzselőgépet kölcsönadok. sertésva- gást vagy külön per- zselést vállalok. Csillag u, 11. Porcelán- gyár mögött, 283 KtUönbejáratú bútorozott szoba, filrdőszo- bahasználattal, férfi részére kiadó. Athi- nay u. 36. szám. Megyeri útnál. 271 Be 6r gtol o-kocsit sürgősen keresek megvételre. Molnár. Felsö- Vámház u. 2. 391 Kombinált szobabútor eladó. Esetleg külön is. Alsó-Malom u. 2. ___________________281 Eladó Hlrd községben tavaszra beköltözhető 80. 6Z. ház. 3 szobás, összík. malomépület, darálást lehetőséggel. Sertéseik tartására ólak, 1009 n-öl gyümölcsös. Érdeklődni özv. Kamarás Lajos- né, Pécsszabolcs, Tol- buchin út 43/1. 61 Veszek használt hálókat, szekrényéket, — konyhabútort. ágyakat, asztalokat, székeket. Koltai. Rákóczi út 49. 263 Gépésztechnikust legalább 3—4 éves gyakorlattal felvesz a Kaposvári Hűtőipari Vállalat. Fizetés 1690- 1899 forint, 28 Vizsgázott kazánfűtőt felveszünk. 15-i belépéssel. Mezőgazdasági Technikum, Szenti ő- rlnc. 37 Villanyszerelőt keres a Zengőaljad Állami Gazdaság azonnali belépésre. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés személyesen a gazdaság központjában. 45 Pécsszabolcsi Ruházati KTSZ értesíti Pécs és Baranya megye lakosságát, hogy Sallai u. 1, szám alatt (a Gumiházzal szemben) női és férfi szabómű- helyt nyitott, ahol a mérték szerinti rendelésen kívül minden nemű javítást és alakítást is vállal. Fiatal kirakatrendezőket, esetleg kezdőket is. érettségivel felveszünk. Baranya megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Pécs. Jelentkezés: — Kossuth L. u. 68. Dekorációs műhely. 44 Hálóberendezés, félháló olcsón, szekrények, ágyaik, bútorfélék eladók. Molnár, Felső-Vámház u. 2. 390 Eladó egy Kalor és egy vafikályha. Athi- nay u. 6. 289 Hízott sertés eladó. — Tettye utca 18. 276 Eladó sublótok, háromajtós fehér szekrény, asztalok, konyhaszekrények, szekrények. Rákóczi út 48. Koltai. * 9«4 Eladó eigy új 96 basz- szusos Hansa tangó- harmomdka és Hofman —Cseny pianino. Hansa jeligére, hirdetésfelvevőbe__________279 Eladó Kertvárosban templom meűdett egy 4 szobás, összkomfortos ház beköltözéssel. Érdeklődni lehet: — Pécs, Alajos utca 4., három csengetés. ___________________274 Ke resztezett mangalica hízók (9 hónaposak) kb. 140 kg, eladók. Kertváros, Táncsics Mihály u. 49. 298 Bútor, olcsó, páros ágyak, éjjeliszekrények. Toalett-tükör, sötét és világos politúros asztalok, székekkel, ágy , fölé nagy szentkép sürgősen eladó. Kiskereszt utca 15. sz. Szigeti orvosi rendelőnél._________296 Ka taptisztítás, vasalás divatformákra. — Kertész Józsefnél, — Kossuth u. 1.. udvar. ________282 ■ El adó fényezett tölgy- fa félháló, és egyebek. Tüzér u. 7. sz. Szociális Otthon, Takács, 337 Pulman Károly szabómester. Értesítem az igen tisztelt megrei i- deflőlmet, hogy beléptem a Pécsszabolcsi Ruházati Szövetkezeibe, ahol továbbra is úgy, mint eddig tisztelt megrendelőm rendelkezésére állok. Pécs, Sallai u. 1. ez. (Gumiházzai szemben)* Mosógépjavítás <jk !sebb javítások helyszínen) húsdiaráiój a- vítás, porszívógépjavítás stb, Rákóczi út 48. sz. Telefon: 26-48. 41 nyéláru, mezőgazdasági szerszámáru (szeráru) szükségletét szerezze be a föld- művesszövetkezeti- és állami boltokban és a MEZÖSZÖV VÄLLALATNAL Pécs, Rét u. 33. sz. ép: .íja: 10-18. Ilaporalm előjegyzést r && 9 V? - y / *8 csak február hónapra vesz fel a PÉCSI KELTETŐ. Előleg 2,—: Ft darabonként.