Dunántúli Napló, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-29 / 24. szám
NAPLÓ 1959. JANUAR S9. SPORT Sporthírek A Városi Testnevelési és Sport- tanács úgy rendelkezett, hogy vasárnap délelőtt az olimpiai nap műsorával egyldőben a város területén semmiféle más sportrendez vényt nem lehet tartani. így nem tartják meg a városi ifjúsági kosárlabdabajnokság vasárnap délelőttre kiirt mérkőzéseit sem. * A BTC ifjúsági labdarúgói megkezdik edzéseiket. Az első edzést ma délután 3 órakor tartják a Verseny utcai pályán. A vezetőség kéri a játékosok pontos megjelenését. * • A. Pécsi járási Testnevelési és Sporttanáes ma délelőtt 9 órai kezdéttel tartja ez évi első tanácsülését. ■ Keresztes László elvtárs, a TST elnökének beszámolója után a sportköri vezetőségválasztásokkal kapcsolatos feladatokat beszélik meg. * Nyolc csapat részvételével tartották meg Mohácson az őszi—téli falusi spartakiád járási tekeversenyét. Az első helyet Sátorhely szerezte meg Erdőfű és Köl- ked előtt. Jól sikerült a Komlói Bányász SK vezetőségválasztó közgyűlése A komlói városi pártbizottság ‘1 nagy tanácstermében jöttek össze a Bányász Sportkör tagjai, hogy megválasszák a sportkör új vezetőségét. Ott voltak a labdarúgók, kézilabdázók, tornászok, asztaliteniszezők, atlétái, birkózók és röplabdázók. A városi pártbizottságot Gábor Balázs elvtárs, a tröszt szakszervezeti bizottságát Czéder János elvtáre képviselte. De a KISZ, a tanács, és az Országos Bányász Szakszervezet képviselője is megjelent. Sokan voltak ott a baráti kör tagjai közűi is. A sportkör elnöksége nevében Pintér József tartott beszámolót. Ismertette az elnökség munkáját, az egyes szakosztályok eredményeit, bejelentette, hogy a meglévő szakosztályok mellé az idén megszervezik a teke- és a sakkszakosztályt és újra beindítják az atlétika- és úszó-szakosztályt. A bányász kupa versenyek kiterjesztésével még több komlói dolgozót kívánnak bevonni a sportkör munkájába, mert nemcsak a minőségi, de a tömegsporttal is törődnek Komlón. A sportolók nevelése terén is értek el eredményeket. de itt még van mit javítani- Egyes sportolóknak még A Pécsi Rángsz labdarugói P'U._V'11 :"A >>** ■ mindig rossz a viszonya a sportkörhöz, ami megmutatkozik abban is, hogy a sportfelszereléseket Csáki szalmalaként kezelik és nemegyszer munkahelyen és az iskolában Is abban mutatkoznak. Az edzők jórészt a sportolók nevelésénél csak szakmai dolgokkal törődnek és nem nézik, hogy az életben a sportolók milyen munkát végeznek és hogyan állták meg a helyüket. Feltétlenül szükséges az edzők továbbképzése, hiszen a sportolók nevelése is csak akkor biztosítható igazán helyes irányban, ha politikailag és szakmailag is megfelelő edzők foglalkoznak velük. A párt és a szakszervezet mindig ott állt a sportkör mellett, különösen az ellenforradalmi idők után segített a nehézségek leküzdésében, a városi tanács pedig a pálya építésénél nyújtott hatékony támogatást a sportkörnek. A meglévő sportlétesítmények azonban lassan szűknek bizonyulnak. A sportkör elnöksége ezért kéri a városi tanácsot, hogy a város építési programjában gondoljon a sportlétesítmények létesítésére is. A sportkör gazdasági helyzete ismertetésekor Pintér elvtárs részletes számadatokat közölt a sportkör gazdálkodásáról. Az ország gazdasági helyzete az ellenforradalom után nem volt olyan, hogy a sportkörnek 1957-ben az előző évek költségvetését biztosítsa. Az 1958-ban kiegészült új elnökség legfontosabb feladatának a sportkör gazdasági helyzetének rendbe hozását tekintette. Az állami támogatás 280 000 forintra emelkedett akkor, a tröszt 200 000 forinttal segítette a sportolókat, mig 68 000 forintot tagdíjakból szedett be a Bányász SK. 380 000 forintot pedig különböző rendezvények biztosítottak. így az elmúlt évben 934 000 forint állt a sportkör rendelkezésére. Az 1959. évi költség- vetés biztosítja a sportkör fejlődését. Feltétlenül szükséges azonban, hogy a baráti kör tagjai számát növeljék és emelkedjen a mérkőzésre járók száma. A nagy tetszéssel fogadott beszámoló után egymást követték a hozzászólások. Különösen a baráti kör taglétszámának emeléséről, a sportolók neveléséről és az utánpótlás biztosításáról esett sok szó. Többen a propagandamunka fontosságát hangoztatták és kérték a helyi és a megyei sajtó támogatását. A hozzászólások után a sportkör alapszabályát fogadták el, majd a jelölő bizottság javaslatáfa 25 tagú választmányt választottak, mely a maga soraiból megválasztotta a 15 tagú elnökséget. A komlóiak jól választottak. A vezetőségbe olyan elvtársakat küldtek, akik ismételten bebizonyították, hogy nemcsak szeretik a sportot, hanem a szocialista bányászvárosnak minden tekintetben értékes és hasznos tagjai i&j Hol Id nfvelitfiink ttBéiaU&zzunkm ? A Magyar Rádió PÉCSI ADÖJÄNAK 1959. január 29-i, csütörtöki műsora a 223.8 m középhullámon 17.30: Német nyelvű műsor. Dalok a vidám Rajnáról. Hírek, tudósítások innen-onnan. A mágocsi iskolafürdő. Jegyzet. Szív küldi szívnek szívesen. Népdalok. 18.00: Szerb—horvát nyelvű műsor. Baranyai táncok. M- újság Baranyában. Hírek és tudósítások. Tamburazene. Beszélgetés egy szakemberrel a baromfitenyésztés hasznáról. Senoa verse —Matija Gubecről a horvát parasztlázadás 386. évfordulója alkalmából. Népi balladák és románcok, tamburazene kísérettel. 18.30: Magyar nyelvű műsor. Szív küldi szjvnek szívesen. 18.50: Védjük egészségünket. — Riportműsor. 19.00: Munka után. Szórakoztató zene, riportok, tudósítások, hírek. 20.00: Műsorzárás: _________________ Vali som takarékbetét-könyvet! SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Anna Frank naplója leste 7 órakor). Kamaraszínház: Szókimondó asz- szonyság (este fél 8 órakor); * A színház szervező titkársága értesíti a közönséget, hogy a kaposvári Csiky Gergely Színház pénteki előadására a félretett, illetve telefonon rendelt legyeit legkésőbb ma délelőtt 10 órától 1 óráig és délután 5 órától 7 óráig váltsa ki, mert a nagy érdeklődés miatt azokat pénztárunk tovább tartani nem tudja. A vendégjáték délután 4 órai elődására jegyek korlátolt számban még kaphatók. is résztvesznek a Dunántúli Napló senybirósága ma délután az MTST Kupa mérkőzéseken. A Bányász helyiségében megbeszélést tart a február 8-án a kupamérkőzések résztvevő csapatok vezetőivel a elsó napján a PVSK-val kerül mérkőzések technikai lebonyoli- szembe. A kupamérkőzések ver- tását illetően. Hol az Igazság? A pécsi sportkedvelőket ugyan- n csak élénken foglalkoztatja az Oroszlányi Bányász—Pécsi Dózsa mérkőzés ügyében hozott legutóbbi határozat. Az MLSZ elnökségének ezen döntése a pólyán elért eredménnyel Igazolta a mérkőzést. A Pécsi Dózsa elnöksége pz MTSH-hoz, a legfelsőbb sportfórumhoz fellebbezett, abban a reményben, hogy ott majd gyors és Igazságos döntés születik. Miért óvta meg tulajdonképpen a Dózsa az 1:1 arányban végződött mérkőzést? Fónai Valér jogosulatlan szereplése miatt. Fó- naá 1957 december 23-án még az XII. Kinek les: tehát tekintélye a játékosok előtt? Annak az edzőnek, aki úgy él, dolgozik, viselkedik, ahogy azt a szocialista társadalom elvárja egy nevelőtől. Mégis mi az. ami az edző tekintélyét elsősorban megalapozza mindezek mellett? A tudás tekintélye! Tudásunkkal, amelynek sokoldalúnak kell lennie, segítségére tudunk sietni a közösségnek, azon belül pedig az egyénnek. Ez fogja tekintélyünket megszilárdítani. A felelősség tekintélye a másik alappillér, amelyre építeni lehet. Ha az edző felelősséget érez az általa irányított kollektíva minden ügyes-bajos dolga iránt, ha az edző felelősséggel készül edzésmunkájára, nevelési ténykedéseire, nem fog elmaradni tekintélyének elismerése játékosai, felettes hatáságai részéről. Hogy eleget tudjon lenni ennek, ahhoz szakadatlanul képeznie keil magát szakmai és világnézeti téren egyaránt. E téren sok hiba van edzőink részéről. Magam részéről elvégeztem a testnevelési tanárképzői tanfolyamait, a társadalmi edzőkép- zö. majd a segédoktatói tanfolyamat. Jelenleg sportakadémiai előadásokat hallgatok. Részt veszek az ndzőbizottság munkájában mint oktatási felelős, olvasom a szaklapokat stb. Politikai téren tanultam az alapfogalmakat, a párttörténetet. Tanulmányoztam a párt- határozatokat, különösen a nevelést vonatkozdsúakat és az OTSB határozatait e téren. Érdekel minden, ami* a labdarúgás területén, a labdarúgók nevelésének területén újat, haladottabbat jelent. Játékosaim tudják ezt? Tudják, pedig sohasem hangoztattam előttük. Tudják, hogy látókörömet igyekszem bővíteni, nem szégyel- lek tanulni tőlük sem. Határozottan érzem és tapasztaltam sokszori hogy a biztos tudás határozottságot ad, tekintélyt biztosít. Miután néhány példán s egy-két gondolatfuttatáson keresztül próbáltam megvilágítani, hogyan alakult ki szakosztályunk élete, milyen eredményeket értünk el és hol nem értük el a kívánt hatást, a közösségi nevelés módszereinek vizsgálatánál. Beszéltem már a fe~ gyelem kialakítása során edzésre való készülődésről, edzésvezetésről, edzés utáni magatartásról, játékosértekezletről, utazási kérdésekről stb. Mikor nyílik alkalom arra, hogy a közösségi nevelés oly fontos területén, mint az akaraterő, bátorság, barátság, kezdeményezés, bírálat, büntetés, jutalmazás, társadalmi tulajdon védelme, munkára nevelés, kultúrált — HALÁLOZÁS. Fájdalommá.! tudatjuk, hogy Kirsch István hosszú szenvedés után 82 éves korában elhunyt. Temetése 30-án, fél 3 óraikor a pécsi köztemetőben. Gyászoló család. — Horváth Gábor. MÄV nyugdíjas temetése f. hó 30- án, 3 órakor a köztemetőben. Gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik édesanyám, nagy- és dédanyánk, özv. Mailach Vilmosné temetésén megjelenésükkel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a szomszédoknak a koszorú és • virágok küldéséért, G köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik Öbert Tamásné temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. DUNÁNTÚLI napló a Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: az MSZMP megye] pártbizottsága Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. József A. u. 10 T: 15-32, 15-33 Hlrdetésfelvevő Iroda: Kossuth Lajos utca 22. Tel: 19-18. Terjeszti a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hirlab-kézbesitö postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj 11.- F' PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. Telefon: 20-27 felel: MeUes / magatartás területén tevékenykedhetünk? Azt kell felelnünk rá, hogy majdnem minden pillanatban nyílik mód és lehetőség erre mindennapi tevékenységünk folytán A bányában egymás mellett dolgozik két játékos. Jóbarátok. Összekovácsolta őket, barátokká tette őket a bányász nagyszerű, de száz veszéllyel járó munkája. Az imbolygó lámpa fénye mellett minden mozdulatuk megfontolt, vigyáznak egymásra. Dől a fekete gyémánt két kezük munkája nyomán. Egyik fejtőkalapáccsal dolgozik, másik lapátolja a szenet. Az idő múlik, az izmokba fáradtság költözik .. : Jó lenne néhány óra után abbahagyni, hiszen teljesítették az előirányzatot! Lassúbbakká válnak a mozdulatok ... aki rései, várja, hogy szóljon esetleg az, aki lapátol... a lapátoló a másikra vár. A lassúbb mozdulatokból mindketten érzik, hogy pihenni kellene. Már-már ezen a ponton vannak, de egyszerre újult erővei felbúg a fejtőkalapács, dühödt lendülettel oszlatja a csillogó széndarabokat, a lapátoló fölnéz, utána szaporábban hajlik és emelkedik az ő válla is. Mi történt? A több szénért, a melegebb otthonokért, iskolákért, kórházakért, klubszobákért, öltözőkért folyó harc legyőzte a fáradtságot. Az qkarat győzedelmeskedett az izmok felett. (Folytatjuk.) SVSE NB II-es csapatában játszott bajnoki mérkőzést, de 1958. szeptember 30-án Pécsett mór az Oroszlányi Bányász színeiben szerepelt NB II-es bajnoki mérkőzésen. Az MLSZ az NB II-es csapatok részére kedvezményes átigazolást az elmúlt évben nem engedélyezett, Fónainak tehát ki kellett volna várni az egy évet. Az Oroszlányi Bányász az MLSZ félrevezetésével intézte el a játékos átigazolását. Az Oroszlányi Bányász átigazolási kérelme arra alapult, hogy Fónai elvégezte az egyetemet és igaz ugyan, hogy nem egyetemi csapatban játszott, de a soproni egyetem csapata 1957-ben fuzionált az SVSE-vel és így ugyanazok a jogok illetik meg mintha az egyetem csapatában játszott volna. A valóság ezzel szemben az, hogy Fónai Valér már 1954-ben befejezte egyetemi tanulmányait és már altikor átigazolást nyert a Soproni VSE-hez. Továbbra is ott maradt azonban az egyetemen, mint tanársegéd, de nem, mint hallgató. 1957 december 23-ig az SVSE igazolt játékosa volt. közben az egyetem újra megalakította labdarúgó szakosztályát. Fónai 1958 februárjában otthagyta az egyetemet, Oroszlányba került, s ekkor próbálkozott az Oroszlányi Bányász a játékos' átigazolásával. Az egyetemtől beszerzett papírral azt akarták Igazolni, hogy Fónai csak ösztöndíjat kapott az egyetemtől és hallgatónak tekinthető. Az első fokon három esetben volt tárgyalás. A fegyelmi bizottság nem látta világosan, hogy, aki 1954-ben elvégezte az egyetemet, lehet-e 1958-ban is egyetemista, vagy nem. A Pécsi Dózsa fellebbezett az első fokú elutasító határozat kézhezvétele után. EkkoiJutott a pécsiek tudomására, hogy Fónai nem 1957-ben, hanem már 1954-ben átkerült az SVSE-hez, tehát semmi esetre sem volt jogos az átigazolásánál az egyetemi kedvezmény még az esetben sem. ha hallgató lett volna, hiszen kétszer senkit nem lehet átigazolni ezen szabály értelmében. A másodfokú tárgyaláson sem látták azonban világosan az ügyet. Még a minisztériumot is megkeresték állásfoglalás miatt. Január elején született meg aztán a másodfokú döntés. amiről a mai napig sem kapott írásbeli értesítést a Pécsi Dózsa. csak a Népsportból értesült a szurkolókkal együtt, hogy a két pontot javára Ítélték. Ekkor Jött aztán az MLSZ elnökségének határozata, mely a pályán elért eredménnyel igazolta a mérkőzést. Az már szinte természetes, hogy az Oroszlányi Bányász fellebbezéséről, sem az új tárgyalás idejéről sem kapott értesítést a pécsi csapat és az MLSZ elnökségének határozatáról is csak a sportsajtóból egy rövidke hitből értesült. Dől tehát az igazság? TTgy lát*1 szik az MLSZ egyes fórumainak nehezére esik az igazság megkeresése. Mert nem vitás, hogy a játékos átigazolásánál az MLSZ is követett el hibát, hiszen ő igazolta át Fonal Valért az Oroszlányi Bányászhoz, a szabályok betartása pedig mindenkire vonatkozik. De az igazságot még akkor is meg kell találni, ha egyeseknek az nagyon fái is. Az MTSH legfelsőbb panaszügyi és fegyelmi bizottsága remélhetőleg a tények ismeretében olyan döntést fog hozni, ‘ mely a sport tisztaságát fogja szolgálni és elveszi kedvét egyeseknek a különböző ..kedvezményes” átigazolásoktól. Hogyan fölözzünk? E heti totótippjeink Népszab. Népsport Népszava D. Napló Alessandria—Torino 1 X 1 1 x 1 Bologna—Bari 1 1 X 1 x 1 Internationale—Udine se 1 1 t 1 X J u ve n tus—S paal I 1 1 l 2 Lanerossi—Fiorentina 2 X x 1 2 2X1 X 1 Napoli—Genova 1 1 X 1 1 Roma—Padova l 1X2 1 X 1 Sampdoria—Lazio 1 1 1 1 Triestina—Milan 2 2 X 2X1 2 X Catania—Novara 2 1 1 X 1 X 1 X Simmenthal—Messina x 2 X 1 1 X x 2 Modena—Atal an ta 2 2 x 2 1 2 X MOZI: Park: Átalakítás miatt szünetel. Kossuth: Tegnap (5, 7 és 9 órakor). Kossuth Híradó: Magyar híradó; Több, mint játék, Vidám körhinta. Orgonakert. 'Előadások 11 órától 3 óráig. Helyárak 2 és 3 forint). Petőfi Tegnap (fél 5 fél 7 és fél 9 órakor). Építők kultúrotthona: Ismerték egymást (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Hajsza (fél 6 és fél 8 órakor); Rákóczi (Mecsekalja): Mexikói szerenád "l órakor). Május 1. (Vasas Et.): Haláltánc (7 órakor). Kossuth (Mohács): Bigamista <6 és 8 órakortZrínyi (Szigetvár): Bűn (6 és 8 órakor). Csak 18 éven felülieknek! Táncsics (Siklós): Ne várd a májust (8 órakor). JELMEZES KARNEVAL február 7-én, szombaton este fél 8 órától a KISZ és Szakszervezetek Doktor Sándor Művelődési Házában. Jelmezversenyt a bírálóbizottság értékeli. Fél tíz órakor jelmezesek felvonulása. Jelmeztotó! Két zenekar, Kada Rezső héttagú tánczenekara és Horváth István népi zenekara. Tánc 4 óráig diak-karnevAl szombaton este 7 órától a Pannónia szálló nagytermében. Álarc, jelmez nem kötelező. Rendezi a TIT ifjúsági klubja. Meghívó- igénylés és jegyelővétel a TIT- ben (Janus Pannonius u. 11. sz.) DIAK-ÖSSZTANC vasárnap, február 1-én délután 4 órától este 10 óráig a Tavasz Ifjúsági Klub foglaltsága miatt kivételesen egy alkalommal ezúttal a Pannónia szálló nagytermében lesz Hermann Ferenc tánctanár vezetésével; * A Magyar Kémikusok Egyesületének Pécsi Csoportja 1959. január 30-án, pénteken délután fél 6 órai kezdettel klubest keretében Alko- nyi István egyetemi adjunktus (egyetem kémiai Intézete, Pécs) a Német Demokratikus Köztársaságban tett tanulmányújáról beszámolót tart a Bartók Béla Klubban (Janus Pannonius u. 11. sz.) * A Megyei Rendelőintézet legközelebbi munkaértekezletét ma délután 2 órakor tartja az intézet Hl. em. 4. sz. kultúrtermében. Ezt megelőzően 13—14 óra között dr. Szabó József szakfőorvos a városi fürdőben (Rákóczi u. 58. sz.) a rheuma és mozgásszervi megbetegedésekkel kapcsolatban gyakorlati bemutatót tart. Ezt követően dr. Cudn Rózsa sdbész szakfőorvos továbbképző. előadást tart, „Tömeges sérülések ellátása” címmel, melyre orvosainkat meghívjuk. A Hazafias Népfront I. kerületi elnökségének családvédelmi előadás-sorozata keretében ma este 6 órakor a gyárvárosi „Fekete Gyémánt” filmszínházban „A gyermek lelki fejlődése” címmel Dómján Károly tart előadást. Az előadás után „A két Lotti” című film bemutatása következik. Jegyek a mozi pénztáránál kaphatók: A TIT HÍREI: A Zenebarátok Köre mai zeneestjének műsora: UJ irányzatok az operett-művészetben. Ismertetőt mond: Bálinthy Ottó. A zeneest este 7 órakor kezdődik. Az előadás Offenbach, Strauss. Lehár. Kálmán, Gershwin, Josef Kozma Dunajeyszkij, Milü. tyin operett- Jeiböl illetve műveiből vett részletek kísérik. * A Munkácsy Mihály Szabad- egyetem nyelviskoláira a beiratások megkezdődtek. Beiratkozni le. iptodennap délelőtt 11 órátój este 7 óráig a TIT titkárságán (Janus Pannonius u. 11. sz.). Beiratá- si- es tandíj a U. félévre 100 forint; * . A TTT Bartók Klubjában újabb 10 hetes kezdő és haladó bridzstanfolyam ' kezdődik február elején. Beiratás és bővebb felvilágosítás csütörtöki és pénteki napokon este 8 és 9 óra között a klubban (Janus Pannonius u. n. sz.) biztosítsa mielőbb helyét a Dunántúli Naplóban! Hívja hirdetésszervezőnket! Telefon: 24-81. APR II R DETÉSEK Huszonnégy-tele naptár kapható egy forint tíz fillértől minden papírt árusító üzletben. Üzemképes, benzinmotorros fafűrészelőgép kifogástalan állapotban minden elfogadható áron eladó. Kálvária u. 23. 12« Konyhaszekrények, — csőágy, . szekrények, divány, páros ágyak, asztalok eladók. Rákóczi út 48., üzletben. 636 Olcsón eladó 4x1 szo- ba-konyhás. mellék- helyiséges, emeletes házrész. Pécs, Szilágyi Dezső utca 27. — Érdeklődni ugyanott. Felveszünk segéd- gondnokot a házban előforduló kisebb javítások végzésére. — Ajánlatokat csak írásban „Hivatal” jeligére a kiadóhivatalba. ______________________122 El cserélném kaposvári 2 szoba, összkomfortos lakásomat hasonló pécsiért. Cím a Kossuth utcai hirdetőbe. 669 Eladó 2 darafc prima 150—160 kg-os fiatal, fehér sertés. Keszű! út 5. 6Z. özv. Tóthné. ____________________650 Ta nuló tangóharmonika, 96 basszusos olcsón eladód Zslgmond Konyhaberendezés, — szobabútor. féiháló. Kalor-kályha, bútorfélék eladók. Felsó- Vámház utca 2„ üzlet helyiség.__________ 654 13 0, 150. 200 kg-on felüli hússertések eladók. Kertváros. Pannónia utca 20. sz. ____________________638 Ál lami vállalatunk helyi képviselete, — kanban tartja, ellenőrzi, javítja és tölti kézi tűzoltókészülékeit. Telephely: Székely Bertalan u. 2. Megbízott: Dudek István. Felvilágosításért forduljon hozzá. — Könnyűipart Szerelő és Epületkarbantartó Vállalat, Budapest; Órát, írógépet, rádiót, harmonikát, szaikszo- font, zsírt, zsírszalon- nát veszek. Wágner, Rákóczi út 73/a. 621 Síkkötógép, hat és feles, kifogástalan állapotban sürgősen. — olcsón eladó. Érdeklődni: Mezőszél u. 54. Szőlősi._____________683 2 személyes rekamié, 4 pámás szék, 2 modem fotöly, keveset, használt, 2 irodai íróasztal eladó. Bárány, Hal tér 1,__________667 Hálószobabútor, konyhabútor, szekrények, ágyak, és egyéb jó karban lévő bútorok nagy választékban. — Báránynál, Hal tér 1 J67 Tamás Kálmán tűzifa fűrészelő telefonszáma: 39-91. György u. 6, sz. _______________675 El cserélném szabolcsi életjáradékos, 2 szobás, gazdálkodásra alkalmas lakásomat pécsiért, vagy újmesze- siért. Érdeklődni: Felső-Vámház utca 20. Szabóéknál.________672 Január 27-én 11—12 óra között a pécs— mohácsi országúton elveszett egy csomag, mely vállalat részére fontos anyagnyilvántartás! kartonokat tartalmaz. Kérjük a becsületes megtalálót a következő címre szíveskedjék eljuttatni. MEGVEVILL: Pécs. I ycrtki i 676 Elcserélnem békéscsabai modern, komfortos, szoba-konyhás lakásom hasonló pécsiért. Sürgős! Érdeklődni Pécs, Petőfi u. 65. SZ. Koltainé. • 123 Villanymotor, 4,3 HP csúszógyüriis, Ganz 110—190, átköthető, — eladó. Rózsa Ferenc u. 23, öry._________684* Ké t berber! felöltő, begombolható béléssel, kisebb férfi és bakfis méretre, igényesnek eladó. Sail. ú. 12, sz, 63v Suhintok, kétajto.- szekrények, egyajtós szekrények. Biedermeier eladó. Rákóczi ut 48.. üzletbanj Bj