Dunántúli Napló, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-25 / 21. szám
»59. JANUAR «5. NAPLÓ 7 HÍREK Hazánkban az idén — épp- úgy, mint a korábbi években — több tízmillió forintot köU tenek a képzőművészet támo* {tatására: 1959-ben előreláthatólag a hetvenmillió forintot is meghaladja ez az összeg. A müvésztelepek fenntartására az állam mintegy másfélmillió forintot költ. Ezenkívül az idén előreláthatólag több mint ötmillió forint jut szobrokra, amelyeket a városok terein, parkjaiban állítanak fel. * A Bőripari Dolgozók Szak- szervezetének Központi Vezetősége szombati ülésén az iparág tervének és a szak- szervezet munkaprogramjának megvitatását tűzte napirendre. * 1965-ig évről évre újabb szakembereket küldenek a termelőszövetkezetekbe, ösz- szesen csaknem hatszáz olyan agráregyetemet, mezőgazdasági akadémiát, főiskolát és technikumot végzett szakembert adnak át, aki ezt megelőzően, a jól működő állami gazdaságokban két-há- rom éves nagyüzemi gyakorlatot szerzett. * A Művelődésügyi Minisztérium és a Zeneművészek Szakszervezetének elnöksége felülvizsgálja a szórakoztató zenészek működési engedélyét. A felülvizsgálás után kétféle működési engedély érvényes: A „hivatásos” és a „kisegítő” zenész működési engedély. A vendéglátó iparban csak hivatásos zenészek játszhatnak. míg a kisegítő zenészek másutt, például művelődési házakban, klubokban, tánciskolákban vállalhatnak állandó vagy alkalmi szerző-, dést az Országos Szórakoztató Zenei Központ közvetítésével. Hivatásos zenész csak az lehet, akinek ez a főfoglalkozása, s aki a legutóbbi vizsgáztatáson állandó jellegű működési engedélyt kapott és 1953 óta legalább két év vendéglátóipari szerződést tud igazolni. Az égigérő fa és lakói Megjelent dr. Berze Nagy János „Égigérő fa“ e. mitholőgiai könyve N em tudjuk, hogy jutott-e valakinek eszébe az a kérdés: valóban van-e égigérő fa, volt-e, létezett-e ilyen csodálatos növényóriás szerény földgolyónkon? Feltehetjük magunknak úgy is ezt a kérdést, hogy mikor, történetének mely korszakában láthatott az ember ilyen kivételesen magas fát, avagy miért látta a kivételesen magas fát óriásnak? Milyen kezdetleges ismeretei lehettek a világról, ha azt hitte, hogy az égbe, a földet körülvevő burok falát áttörve, a másik világba, a mennyországba vezetnek el messze felnyúló ágai és mélyen a földben, az alvilágban, a pokolban kacskaringózmaík hatalmas gyökerei! Miért foglalkoztatta a nyilván kezdetleges viszonyok között élő ember agyát a föld középpontjának holléte, miért állította ide az égigérő fát? Miért hitték, hogy a föld e körül a csodálatos tulajdonságokkal bíró fa körül forog? Miért hozták kapcsolatba az élet vizét, a feltámadás vizét, az égigérő fa tövénél csörgedező forrással? Miért esi vitelnek madarak alakjában a születő gyermekek lelkei bőséget ontó ágain, miért innen irányítják az emberek életét a sors istennői? Miért laktak az égigérő fa ágain elterülő birodalmaikban tündérek, banyáik, boszorkányok? Sokáig folytathatnánk még a hasonló kérdéseket Berze Nagy János érdekes könyvének olvasása közben, azonban a mély kultúrájú, nagy tudású szerző mindenre megfelel. Rámutat arra, hogy a tanulatlan, egyszerű ember képzelődik. Képzelt tulajdonságokkal akarja megérteni és megmagyarázni a valóságot. Mivel nem állanak rendelkezésére olyan műszerek, amelyek segítségével az anyagi világ érzékszerveinkkel nem észlelhe- 1 tő jelenségeit is kormányozni ! tudná, felsőbb hatalmaikat, 'ídstanmő jelzőjével ; csodálatos lényeiket képzel a Erre bizonyíték Pécsett vendégszerepel Aseher Oszkár Az irodalomszerető közönség örömmel értesült orréi, hogy Aseher Oszkár, akinek művészi előadásáért oly sokan tapsoltak már, isimét Pécsre jön. Az előadóművész igen nívós műsorral szerepel városunkban. Petőfi, Amado Nervo, Anatole France, Karel Ca- pek, és W. Tennyson műveket hallhat a közönség. A műsorban helyet kapnak még H. von Loon, P. B. SchetUey, Kari Spitteler, Goethe és Heine harmonikus, egybehangolt rendben működő világ rendszerének uraiként, istenei gyanánt. így keletkezik a mitho- lógia, e magyarázatok — a mítoszok — rendszere, melynek bonyolultsága maga is külön tudományt kíván. E tudomány — a magyar mithológia — nagy mestere volt Berze Nagy János. Hatalmas munkájának élő bizonyítéka az a gazdag nemzetközi adattár, amely napjainkban megjelent tanulságos könyvében lelhető magyar mithológia legkülönbözőbb problémáiról. Kimutatja, hogy időszámítás előtt sok évezreddel az őskori népeknek az isteneszméjét az jellemzi, hogy a kozmoszhoz, az égitestekhez, a planétáikhoz kapcsolódik és emberi lényként jelennek meg előttük a világot mozgató erők. Nyilvánvaló, hogy érzékszerveink tévedésein, hamis tudáson alapulnak ezek a hiedelmek, melyek még napjainkban is fellelhetők babonákban és vallásos hiedelmekben egyaránt Ezek az égitestekhez, a planétáikhoz fűződő téves hiedelmek, képzelődések újultak fel a középkor áltudományában, az asztrológiában, a csillagék állásában való jövendőmondásban. Az ősközösség! társadalom fejlődésének abban a szakaszában pedig, melyben az asszony játszott vezető szerepet a gazdasági és a társadalmi életben, az ázsiai népeik egyes csoportjainál olyan szokások alaíkultak ki, amelyek egy anyaistennő képzetének kialakulásához vezettek. A magyar néphagyomá- ny okban igen sokat szerepel Szűz Mária. A nép véleménye Szűz Máriát mindenütt a pogány anyaistennő helyébe állította. Ahol arra alkalom nyílt, Szűz Máriát a pogány anyaistennővel hasonlította tulajdonságait az anyafejezte ki. középkori Mária-himnuszok, a litániák különböző adatai. Szűz Máriának a Nappal és a Holddal való azonosítása az anyaistennő és a Nap azonosságát valló pogány felfogáson alapszik. Pl. „ÜdvözLégy napnál tisztább, teli holdnál szebb, te minde- nekfeletti nap”, továbbá „napba öltözött asszony": A magyar nép Szűz Máriát .Boldogasszony” néven is emverse|, valamint Gogol: Buly-jifti. Ezt a kifejezést a nyugati oa rarasza. Az előadás január -nyelvekben hiába keressük. A 26-án, hétfőm este 8 órakor I boldog szó az altén és ueor lesz a Liisat-teremben. A dél-t után három órára hirdetett ifjúsági előadás elmarad boldog szó az altáji és ugor népek nyelvében ,gazdag”-ot jelent,'mint egykor a magyarban és pogány isteneinek neve előtt is jelzőként szerepel A magyar „Nagyboldogasszony” név is hasonló képzetekből ered, tehát a pogány magyarság ezt a nevet őshazájából hozta és Szűz Máriára ruházta, mint legmagasabb rangú keresztény isteni alakjára. A „Boldogasszony” a nép hiedelmeiben a gyermekágyas nők őrizője, gyógyítója, a gyermekágyas asszonyok segítője: hozzá könyörögnek, hogy szerencsésen szüljenek. Előképei rokon népeink hiedelmeiben is élnek, az égigérő fán laknak és onnan árasztanak tejszerű esőt, melyből az élet vizét ontó források és tavak táplálkoznak. Más mondák szerint az égigérő fa a lelkek hazája ezek madáralakban tanyáznak ott és az istennő parancsára keresik fel az embereket. Más hiedelmek szerint az anyaistennő magában az égigérő fában lakik, ezért termi a fa az örökéletet biztosító gyümölcsöket. Ilyen hagyományok emlékét őrzi a régi lakodalmak fa alakú, minden jóval díszített ünnepri kalácsa is. A palócok a századfordulóig alkalmaztak a házépítésnél egy középponti oszlopot, melynek „bódoganya” volt a neve. Ez is az anyaistennő emlékét őrizte meg ilyen sokáig hagyományainkban. Ezek az igen vázlatos melvények is mutatják nekünk, hogy Berze Nagy János milyen érdekesen és vonzóan elemzi néphagyományairikat régi és még régibb rétegekre. Rámutat arra, hogy évezredeken át ezek a tévedések segítették az embert a világ megismerésében. E zért hasznosak számunkra Berze Nagy János mitihológiai tanulmányai, melyeknek középpontjában az égigérő fáról és lakóiról kialakult képzetek, hagyományok és emlékék állanak. Reméljük, hogy sokan elolvassák a TIT Baranya megyei Szervezete által ízléses kiállításban megjelent művet és tanulnak belőle, hogy taníthassanak. A mithológia tudománya is a népművelés szolgálatában áll. Ezt tette Berze Nagy János egész életében, ezért volt haladó gondolkodású ember, ezért példaképe ma is nevelőinknek. Életének most megjelent egyik főműve pedig halála után is, most is tanít és nevel a természet és a társadalom, valamint az élet kapcsolatainak megismerésére — továbbá az élet és a világ nagy rendszereinek, mozgásainak felismerésére. Ényi József fű n m ijjj] ISemes István: A csepeli munkások a forradalomért Az egyik 1917-ben lezajlott eredményes sztrájkunk után megindítottuk a harcot a csepeli Weiss Manfréd legfőbb hajcsárja, a kazánkovácsból lett főmérnök, Rosta Géza ellen. Ez az emberbőrbe bújt fenevad már odáig merészkedett, hogy pisztollyal rálőtt az egyik villanyszerelőre, mert az — szerinte — lassan mászott fel egy villanyoszlopra. A sztrájk előtt seiiki sem mert közülünk arra gondolni, hogy ezt a főhajcsárt eltávolítsák a gyárból, de most, a sztrájk után az emberek felbátorodtak, mert látták, hogy a gyári katonai parancsnokság a termelés fennakadás nélküli bizosítására sok esetben a gyárossal is szembefordul. Bizottság alakult, nagyrészt a villanyszerelők bizalmi fér- fiaiból. A bizottság hatalmas listát állított össze Rosta bűneiről. A listát mint memorandumot átnyújtották a gyár vezetőségének azzal, hogy a gyár munkásságának kívánságára Rosta Géza főmérnököt azonnali hatállyal bocsássák el. Weiss Manfréd tiltakozott, de a gyár katonai parancsnoksága kényszerítette, hogy a gyűlölt munkásnyúzó pribéket azonnal távolíttassa el. Ez meg is történt. Rosta Gézának el kellett hagynia a gyár területén levő tisztviselő- telepi lakását is, amelynek a közelében épült disznóólakban nagyban hizlalgatta saját hasznára a hadiszer gyártásához szükséges, a közellátásból államilag kivont burgonyával a sertéseket. A bizottság nem elégedett meg az elbocsátással. Nagyobb mennyiségű gyászjelentést készíttetett* amelyre az „örök elszenderüU" Rosta Géza főmérnök nevét nyomatta. A gyászjelentéseket postán elküldte a gyár katonai parancsnokságának, a gyár igazgatóságának és másoknak. Amikor a főmérnök utolsó holmiját is elszállította lakásáról, egy díszes, üvegezett halottas kocsi — ha jól emlékszem, hat ló volt eléje fogva — jött a gyár területére, benne egy koporsó Rosta Géza nevével. A gyár főútvonalain ismeretlen kezek pillanatok alatt nagyszámú gyászjelentést függesztettek ki. A gyászmenet Rosta volt lakásától indult el és méltóságteljes lassúsággal vonult a tüzérségi osztályon keresztül a katonai parancsnokság, a kaszinó, az igazgatósági épület mellett az Acélműveken át, a gyár főkapujáig. Mire a kocsi a kijárathoz ért, a „halottat?’ kísérő munkások száma több százra növekedett. Egy alkalommal Stranszky Ferenc villanyszerelő bizalmasan tudatta velem, hogy aznap este kisgyűlés lesz valahol kint a községben, s majd 6 elvezet oda. Egy kis kocsma különszobájába vitt, ahol már több olyan vezető bizalmi társam gyűlt össze, akik nem értettek egyet a szakszervezet megalkuvó politikájával. Egy előttem ismeretlen, sovány, magas növésű, nem munkás külsejű fiatalember tartott rövid előadást. Mondanivalójának az volt a lényege, hogy a monarchia elveszíti a háborút, mert az Adriai tenger partjain már hajózzák ki az amerikai katonákat és a katasztrófa minden pillanatbn bekövetkezhet. Hazánkban is ki fog tömi a forradalom és hogy a gyár dolgozóit ez ne érje váratlanul, nekünk, a meghívottaknak kötelességünk előkészíteni őket. A kapott utasításhoz híven hozzakezdtünk a szervezkedéshez. Az én feladatom az volt, hogy felfegyverezzem a megbízható munkásokat. A veszélyes munkába Bergo- vácz, Muszala Ferenc. Petykó, Stranszky Ferenc és Csapiár villanyszerelők, Ullmann Gusztáv vasesztergályos. Sándor Antal mintaasztalos, Rusnov Pál meg a két Kivágó testvér: Lajos és Géza vett részt. Ezek a jó elvtársak, az éjszakai műszakok idején kilesve a megfelelő alkalmat, a gyár különböző részein elhelyezett őrszázadok laktanyáiból kihordták a fegyvereket és a gyári kórház közelében lévő transzformátorház pincéjébe rejtették el. A transzformátorház minden alkalmazottja a mi ügyünk híve volt, vezetőjükkel, Németh szak- társsal együtt. Í mikor szántották így: JamOka?---------------------------— Rég volt Ma már csak: Jancsi. Mert a „Janika” mégiscsak becenév, s ez mindig kedvességet, szeretetet, hovatartozást, vagy éppen otthont sejtet maga mögött. De az a baj, hogy Jancsi — alig tizenkét esztendejével — mindebből nem sokat kapott. Most ül a széken, Iába le sem ér a földre. Barna kordbársony Tomy-nadrágja új még, új a sárga, gumitalpú cipője is, a kockás ing már koszos és gyűrött. Okos, ravasz kis arca fölött, értelmes homlokából — mint az erdei borznak — nőtt ki tüskehaja. Gyanakvó pillantást vet az íróasztalnál ülő rendőrtisztre: — ... Akkor elvisz szombaton a moziba? — Ha őszinte leszel, — felen a nyomozótiszt. Jancsi őszinte. Legalábbis a maga módján. Mit tudni, nála miben merül ki az őszinteség fogalma? Nem tanította rá senki. Másra sem persze. Amit tanult, arra a „sors’1 tanította meg, s főleg rosszra. Ugye furcsa, egy tizen- kétesztendős gyermek élete fölött filozófálgat- ni olyan nagy szavak segédletével, mint például: a „sors“? De hát a valóság mégis az, hogy Jancsinak már sorsa van, rossz, mostoha, kegyetlen sorsa. Mohácson él 'így útkaparó, vagy útjavító (pontosan Jancsi sem tudja), ‘ annak van hat gyereke. Pisti a legidősebb, éppen 17 esztendős, egy templomban lopott a perselyből, s most Debrecenben ül. Utána következik a Pali. Talán még 6 a legszerencsésebb: — Valahol itt él Pécsett — mondja Jancsika —. örökbefogadták, de én nem is ismerem. Három éves voltam, amikor Pali elkerült hazulról ... /ancsi a harmadik — fedtRről lefelé — aztán főn Ilonka. Kilenc éves, de már lopott egyszer bictküít. Még von két kisebb gyerek is, azok igazán kicsik ahhoz, hogy. a Hm... Szóval maradjunk a Jancsi-gyereknél. — Nekem négy zűröm volt eddig. így mondja, hogy „zűröm" Vagyis négy betörés. Először a piacon, csak két alma, meg két forint ötven fillér. Ez volt az első. Utána a fagyialtost6> lopott el 250 forintot, a dinnye árustól pedig kétszázat. A piaci bódéból tojást „szerzett?1 és hetven forintot. Es most itt van a legújabb „zűr41..; Jancsit annak idején behozták Pécsre a Hunyadi utcai gyermekotthonba. Decemberben megunta. — A Feznek Jóska mondta, hogy szökjünk meg, amikor jövünk az iskolából. Először ő lépett le, aztán én. A sétatéren várt rám a Reznék, így beszéltük meg. — Hol aludtál? — Ládában... — Hol?! — Mondom, hogy a ládában — magyarázkodik Jancsi, de aztán összeráncolja a homlokát, gondolkozik: — Rosszul mondtam. Később aludtam csak a ládában, először Füzes-dűlőben ástam egy lyukat és abban aludtam néhány hétig. — Mit ettél? — Koldultam. Volt egy rossz kosaram, azt mindig megpakolták. Fönt jártam a Magaslati úton, meg a Székely Bertalanon. — 8 mit mondtál a lakóknak? — .«. Hát. . Azt mondtam, hogy a papám meghalt, a mama meg fekszik méhrákkal... QanlkcL Es altikor megsajnáltaik. Jó dolgokat adtak. — Figyelj csak ide! — szól közbe a rendőrtiszt. — Tessék! — Te tudod, hogy mi az a méhrák? — Nem én! Csák hallottam, így van ilyesmi. — Höl hallottad? — Egyszer koldulás után ’szem haza a kosarat, aztán "z újságosnál vettem Élet és Tudományt, abban volt róla -zó. De olvastam benne a csillagokról is. Azt, hogy mil^n messze vannak 'a földtől\ és miért olyan szép fényesek ... fényesek a csillagok? | Mint a----------------------------! gyermekszemek, ugye Janika? Csak hát... abban a földbevájt rókalyukban ,ahol csak gyertya pislákolt, ott bizony a fényéket megöli a sötétség. Ott csak sötétség van, meg hideg, meg sok bogár és nedvesség. No meg ott van a kosár is, amelybe bele-beletúrt egy piszkos kis gyerekkéz, amíg talált valamit. Három nap alatt kiolvasta az Élet és Tudományt, elfogyott az ennivaló is, akkor Jancsi begyalogolt a városba és körülnézett a Színház-téren. Ez talán a város közepe, szive, innét kellene elindulni valamerre. Az áruházban meleg van és olyan ,meleg szaga" van a sok télikabátnak is, amelyek lógnak a fogason. Az illatszerosztályon a parfőm felhőből vészén mély lélegzetet, aha...! Ennek más a szaga mint a földnek, a vizes, hideg, agyagos róka-lyuknak... • ■•És milyen érdekes retikülie van ennek a nőnek. Janika nyújtja a nyakát, odanéz a pultra, rúzs között válogat a furcsatáskás nő. Szív alakú a zár, ha most azt a nyelvei megnyomná, ki is nyílna. . Megnyomta. A piros erszényt kiemeli, elsüllyeszti Tomy-nadrágjá- nak feneketlen zsebében, aztán kk/ldalog az áruházból. — Mennyi pénz volt a tárcában? — Nem sok. Német márka volt. Semmit sem értem vele. Nagyon mérges voltam. Jani gyerek másodszor már nagyobb „szerencsével“ találkozott. A Csemegében kétszáz egynéhány forintot emelt ki egy asszony táskájából, az Áruházban ismét majdnem annyit, s a többi boltokban is. Most már „lakást’ változtatott: a Vendéglátóipari Vállalat Tímár utcai telepén két ládából eszkábált magának lakhelyet. Első éjjel fázott, másnap már kibélelte a ládát lábtörlőkkel. — Hol szedtél annyi lábtörlőt? — Loptam az ajtók elől a bérházakban. Ott van ám sok! Amelyik szakadozott volt, vagy sáros, azt otthagytam. Itt ül hát Jancsi a gyermekvédelmi osztályon, a széken, lábai nem is érnek még \e a földre... És ennek a gyereknek már múltja van. — Engem olyan helyre vigyenek, ahonnét nem lehet megszökni. Meg ahol lehet tanulni valamit. A gépek azok csuda jó dolgok! — Miért nem mentél vissza az otthonba? — Azért, mert.., Elpirul. — ... mert féltem a szoknyától. Akit megbüntetnek, azt szoknyába öltöztetik. Én nem vagyok lány! Jancsi Jövőjét | most már mások veszik . — —-------- kézbe. In tézetbe kerül, ahol talán mén sikerül Jancsiból Janikát faragni. Hogy a fényességet és a meleget ne csele egy árva, pislákoló gyertyaláng jelentse Janka előtt. Rab Fém««
