Dunántúli Napló, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-22 / 18. szám

J9S9. JANUAR 22. NAPLÓ n kollektív vezetés néhány tapasztalatai Javítják a gépeket Baranyában ?í a Pannónia Sörgyárban * • 1 Ünnepélyes kiretek közt •nyílt meg január 20-án a Puskin kultúrotthonban a TIT és a bányászszakszerve­zet rendezésében az év első bányászakadémiája. Az ün­nepélyes megnyitón szép számmal jelentek meg bá­nyászok, és részt vett Pataki Mihály elvtárs, a Pécsi Szén- bányászati Tröszt igazgatója is. * Január 25-én indul Kom­lón a TIT filmművészeti kö­re, melyen üzemi munkások és bányászoik vesznek részt. Ismét megnyílik a pécsi műszaki klub, melynek mű­ködését a Szakszervezetek Megyei Tanácsa tette lehe­tővé azzal, hogy a klub szá­mára több mint százezer fo­rint értékű berendezést vásá­rolt. * A szövetkezeteik mohácsi járási központjának munka­társai összeírták a mohácsi járás területén az üres ser- tésszállásakait. A járásban nyolc helyen találtak alkal­mas sertésszállást. Ezek be­fogadóképessége mindenütt jóval meghaladja az ötvenet. A közeljövőben megkezdik a falkásított serté&hízlalás szervezését: Februárban tanácskozásra ülnek össze a megye újítói és fetalálói Pécsett^ j A kollektív vezetés a párt- > vezetés legfőbb elve. A cikk — rövid terjedelménél fogva — a kollektív vezetésnek csupán néhány feltételével ismerteti meg az olvasót a Pannónia Sörgyár pártszervezetének pél­dájával. Előre tudják • •• Az utóbbi’ években igen jó szokás honosodott meg a párt- ; bizottságainkon. A végrehajtó bizottság minden fontosabb ülés előtt egy vagy két héttel megküldi a pártbizottsági ta­goknak az illető napirendi pontokhoz szóló írásos előter­jesztését. Ugyanezt csinálja a sörgyá­ri pártvezetőség is kicsiben. Az eddigi gyakorlat a követ­kező volt: Papp Ferenc párt­titkár elvtárs vezetőségi ülés előtt felkereste a vezetőségi tagokat és közölte, hogy véle­ménye szerint milyen kérdé­seket kellene a vezetőségi ülés napirendjére tűzni. Újabban Papp elvtárs írásban ismer­teti álláspontját. Természete­sen nem hosszú terjedelem­ben. Amióta így csinálják, a ve­zetőségi ülések rövidebb ideig tartanak és mégis tartalma­sabbak. Természetesen, ha Papp elvtárs sürgős instruk­ciót kap, akikor azonnyomban összeülnék. így is helyes, hi­szen a kollektív vezetés nem azonos a kollektív tehetetlen­séggel* Viharok és hóiuvások Eurőpa-szerte már elérték a mele­gebb légtömegek, amelyek viszont a hegyekben lavina­veszélyt okoznak Jugoszlávia egyes vidékeiről napsüté­ses időt jelentenek, jóllehet az ország középső részén még hóakadályok gátol­ják a közlekedést. Rómában enyhült: az idő, Észaik-Olasz-: országban pedig zu­hog az eső. Bel-; giumban a nagy esőzések következ­tében árvíz-veszély­től tartanak. A szerdára virra­dó éjszaka érkezett jelentések Eurőpa- szerte heves viha­rokról, hófúvások­ról számolnak be. Kedden egész Franciaországban heves viharok sö­pörték végig. A Pireneusok térségé­ben 140 kilométeres óránkénti sebesség­gel száguldó szélvi­harok súlyos káro­kat okoztak az épü­letekben, fákat tép­tek ki gyökerestől és telefonvezetéke­ket rongáltak meg; Több helyen meg­bénult a közúti és vasúti forgalom. Biestből érkezett jelentések szerint nagy vihar dúl az Atlanti-óceánon. Lyonban és környé­kén tízen megsebe­sültek. Ez idő szerint csak Norvégiából és Svédországból je­lenek szinte sark- köri hideget. Olasz­országból dél felé, Dániából pedig észak felé enyhébb légáramlatok ter­jednek. Ausztriát A párttitkár nincs túlterhelve Nincs talán olyan alapszer­vezetünk, ahol a régies egyeni vezetés érvényesülne, olyan azonban számos akad, ahol messze járnak az igazában vett kollektív vezetéstől, itt sem azért, mert a titkár nem tudott kigyógyulni a régi hi­bákból, hanem azért, mert a vezetőség tagjai nem aktívak ..Pihennek”, a titkár válla pe­dig roskadozik a sok pártmun­kától. Tény az, hogy Papp elvtárs­nak is kijut valamennyi plusz a vezetőség többi tagjaihoz viszonyítva. Ez a plusz azon­ban nem több annál a mini­mumnál, amennyi egy párt­titkárnál elkerülhetetlen. Egé­szében véve nem sokkal több a pártmunkája, mint a veze­tőség többi tagjainak. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de így van, mert arányosan el­osztották egymás között a ten­nivalókat. Ebben az elosztásban persze nincsen semmi új, hiszen nem­csak a sörgyárban tagolódik így a vezetőség: titkár, szer­vezőtitkár, ágit. prop. felelős, gazdasági felelős stb. Más párt- szervezetekben is így osztják el a reszortokat. A hiba ott kezdődik, hogy sok helyen csak elosztják, a sörgyárban viszont — eltekintve a rend­kívüli esetektől — tartják ma­gukat hozzá. Mindenki meg­teszi azt, amit a beosztása megkíván. Drenkovics István szervezőtitkár felel a taggyű­lések és pártnapak megszerve­zéséért, a tag- és tagjelöltfal- vételért, Hradek Antal ágit. prop. felelős a propaganda­anyag terjesztésért, plusz sze­mináriumot vezet; Hartmann János tömegszervezeti felelős a KISZ-munkáért (ő vezeti a KISZ politikai oktatást is), Kiss Jánosné gazdasági felelős pedig a tagsági díjakért és a nyilvántartásért. Itt a titkár­nak semmi gondja sincs a tag- díjfizetésre és propaganda- anyagterjesztésre, ha csak azt nem számítjuk „gondnak”, hogy a hónap végén aláírja az elszámolást! Személyes intézkedési jog A reszortmunka maradékta­lan elvégzésének nemcsak az a feltétele, hogy a vezetőség tag­jai aktívak legyenek. Leg­alább ilyen fontos az is, hogy minden vezetőségi tagnak meg legyen a maga reszortjá­val összefüggő személyes in­tézkedési joga. Enélkül nincs kollektív vezetés! Hogy világosabbá váljon a dolog, elmondunk egy nem­régen megtörtént esetet. A gyár egyik dolgozója az­zal állított be Papp elvtárs­hoz, hogy tagjelölt szeretne lenni. Papp elvtárs Drenkovics elvtárshoz küldte. Drenkovics elvtárs elbeszél­getett a dolgozóval. Kiderült, hogy új ember, nemrég került hozzájuk az egyik pécsi vál­lalattól. Nem is ismerték. Ilyenkor levelet szoktak a dolgozó régi üzemébe írni, vagy pedig személyesen érdek­lődnek az ottani pártvezető- ségtől. A sörgyáriak is így tet­tek — de nem is ez a fontos, hanem az, ahogy ezt megcsi­nálták. Drenkovics elvtárs nem fu­tott Papp elvtárshoz, hogy „menj el abba a gyárba, mé­giscsak te vagy a párttitkár”... Maga ment el érdeklődni, s a legközelebbi vezetőségi ülésen beszámolt a tapasztalatairól. A kollektív munka gyümölcsei Természetesen a sörgyárban sem megy minden olajozott és gördülő kerekeken, itt sem ér­vényesülnek maradéktalanul a kollektív vezetés elvei. A különben nem rossz negyed­éves munlkatervbe nem írták be például a felelősek nevét (pedig ez nem valama bürok­ratikus dolog!), a KlSZ-szer- vezet pártirányításának is jobbnak kellene lennie. Mégis: azzal, ami megvan, máris je­lentős eredményeket értek el. A sörgyári pártvezetőségnék, ezer más dolga mellett még arra is futja erejéből, hogy havonta egyszer félórás poli­tikai tájékoztatót tartson a sportolóknak. Vajon hány pártszervezetünk teszi meg ugyanezt? Kevés, pedig na­gyon 'elkelne! A sörgyáriak is csak ezért tudják megtenni, mert itt is megosztják egymás között a munkát.' Mindent egybevetve: tanul­ni lehet a sörgyáriaktól! Vastag hó borítja a tőidet, alul meg csonttá fagyott a talaj. Nincs az az ekevas, amely ilyenkor be­lehasítana, meg kell várni a ta­vaszt. A szigetvári gépállomás köz­pontjába is begördült az utolsó traktor. Az ekéket leszerelték és külön csoportosították, így tettek a többi munkagéppel is. A javító műhelyekben lázas munka folyik. Január 10-én meg­kezdték a téli gépjavításokat és azóta nincs megállás. Sürget az idő, egy-kettőre itt a február vé­ge és a gépszemlén már válté“ mennyi gépnek munkára készen kell felvonulnia. A gépállomás két üzemegységé­ben összesen 12 javitóbrigád mű­ködik, hat a szentlászlóiban és hat itt a központban. Horváth József szerint nincs okuk aggodalomra a tsz-eknek és az egyéni gazdáknak, nyugodtan leszerződhetnek, mert ezek a ma még darabokban lévő gépek, ha az idő engedi, akár március ele­jén rendelkezésükre állhatnak. _ . fiAVD/IA'JZL*> 1 -ri'i ^ ee&t/vre (70.) Röviden közölték velük, hogy a Tougoutbál Philippe- villebe menő vasútvonalon a felkelők megint felrobbantot­tak egy kőolajszállítmányt. Mivel Biskra is ezen a vona­lon volt, egy megerősített szá­zadot vonattal kivezényeltek a merénylet színhelyére. A vasúti töltés mellett drót­akadályok húzódtak, lépten- nyomon katonai őrjáratokkal is találkoztak. — Hogyan tud­tak itt hozzáférni a vasúthoz? — gondolt elismerően Zoli a felkelőkre. —— Nem lehetnek ijedős gyerekek, — állapította meg Gabi is. Túl nagy biztonságban nem érezték magukat a vonaton, állandóan attól rettegték, hogy mikor repülnek ők is a leve­gőbe. A sínek melletti úton ki­égett katonai autók, kilőtt jár­művek mutatták, hogy moz­galmas vidéken járnak. Egyre aggodalmasabban várták útjuk végét. Végre a távolból fel­csillant a Chott el Merouan víztükre. A vonat is előbb tel­jesen lelassított, majd leállt. Az Oulad Nail felől sok vádi ereszkedett a Merouan-tóba. A kis völgyek felett betonhi- dak íveltek át. Az egyik most a végébe őrházikóval együtt a patakmederbe dőlve várta to­vábbi sorsát. A töltésről, mint egy élettelen hosszú kígyó, úgy fordult le a sok henger- alakú CFP (Compagnie Fran­caise des Petroles) olajszállító vagon. A merénylet helyén izgatott katonák magyarázták a rész­leteket. Gyalázatos emberek ezek az algériaiak; nem akar­ják szó nélkül tűrni, hogy a kőolajukat elszállítsák az or­szágból! Ilyen lehetetlen nép­ség nem is érdemel irgalmat! Ezt az egyet nem is tarto­gatta számukra a francia had­vezetőség. Ellenben az algé­riaiak meggyőzésére, mível a szép francia szó nem használt, bombázó és vadászrepülőkkel fésülték át a környező helye­ket. Egy szakadékban fel is fedeztek egy kisebb ellenálló csoportot. Az ö számukra is légi úton küldtek partnereket: helikopterekről ejtőernyősöket dobtak le. A két napig tartó megtorló hadjárat eredményeképpen si­került két falut porráégetni és legalább tizenöt algériait meg­ölni. Néhány zöld karszalagos férfi is hevert az áldozatok között, amellyel az orvosokat és sebesültszállítókat jelölték meg az arabök. De csak nem követelhetik ezek a félvadák is, hogy a genfi egyezmény rá­juk vonatkozzon?! A légió vesztesége mindössze három helikopter és húszegy­néhány légionista volti az ej­tőernyősöket természetesen más számlára könyvelte el a hadvezetőség. Hogy a Képi Blanc miért közölt mégis sze­rényen csupán egy fő áldoza­tot • franciák részéről? Ez is fedte a valóságot, mert való­ban egyedül Yvetőn, az indo­kínai háborút is megjárt tize­des volt francia anyanyelvű azök közül, akiket eltalált egy kósza golyó. A többi olasz, svéd és német? Ök úgy látszik, még halálukban sem nyerték el azt a kiváltságot, hogy a Francia Unió magához emelje fel őket. Ök elvégre csak fran­cia egyenruhában haltak meg, mit lehet tudni: az egyeruha alatt olyan szív is dobogha­tott, amely nem Párizst, ha­nem esetleg Rómát, Berlint, vagy éppen Stockholmot tar­totta a világ legszebb városá­nak! Ilyen emberek méltók le­hetnek arra, hogy a francia veszteség-statisztika amúgyis kedvezőtlen mérlegét még to­vább rontsák? Na ugye, nem! Tehát a francia alakulatok vesztesége a Bír Setil-i inci­densnél égy fő, és kész! — Hát barátom, úgy tátom cseberből-vederbe jutattunk! — értékelte ki Gabi az új laktanyát Tebessa-ban. Erre a vidékre a tuniszi ha­tár közelébe jelentős katonai erőket vontak össze, így ke­rült Zoliék zászlóalja is ide. Átmenetileg otthonuk volt Constantine is, a levegőbe épült város, ahogyan a kör­nyékbeli arabok nevezték, de aztán innen is tovább vezé­nyelték őket. A franciák azért akarták megerősíteni a széles határsá- vot, mert az algériai felkelők Tuniszon keresztül jutottak újabb fegyverekhez. A határtól 40—50 kilométerre eddig is szigorú zárlat húzódott: a Mo- rice-vonal, ez a magasfeszült­ségű villanyárammal töltött többsoros drótakadály. A fel­kelők találékonysága ellen azonban ez nem bizonyult elegendőnek. A hadvezetőség azt a kegyetlen tervet eszelte ki, hogy a Morice-vonaltól a határig lakatlan senkiföldjévé teszi az arab parasztok termé­keny gazdaságait. Ezért «olt szükség az újabb idegenlégiós alakulatokra, az ide vezényelt alpesi vadászokra és ejtőernyő­sökre. Az embertelen parancs elő­írta, hogy az itteni falvakat, településeket fel kell égetni, a lakosságot pedig Algéria belső területeire kell telepíteni. A virágzó ültetvényeken c pusztulás, szelleme száguldott végig. Nyomában sivataggá változtak a vetések, üszkös rommá a házak. Gyakran még a rideg katonák szíve is el­szomorodott, amikor az egy­szerű parasztok keresztbefe­küdtek düledező kunyhójuk küszöbén, és sírva esküdöztek, hogy apáik földjét semmilyen vagyonért vagy fenyegetésért nem hagyják el. Néha puska­tussal kellett leverni vézna öregasszonyok kezét az ajtó­félfáról, akik utolsó lehelle- tükig görcsösen ragaszkodtak ősi jussiakhoz. A csapatok nyomában pusztulás és könny maradit emléknek. A lakosság erőszakos kitele­pítésével egyidőben a műszak alakulatok már megkezdték az aknamezők telepítését, a ha­táron meg hatszoros drótsö­vényt húztak ki. Ennek elle­nére a deportálandó algériaia! egyre nagyobb számban szök­tek át a testvéri tuniszi nép hez. Ez ütött szöget Zoliék fe­jébe is. Napokon át vitáztak azon hogy mit is csináljanak, ho gyón szabaduljanak meg el tői a rabszolgaságtól. Végű mindent egy lapra tettek fel. (Folytatjuk) A képen látható fiatal esztergályos ötletesen alakította át esztergapadját hengerfúróvá. A hengereket eddig Kapos­várra kellett küldeni. Ez az újítás jelentős költségmeg­takarítást biztosít a gépállomásnak. Az átalakított gépen naponta két hengert fúrnak meg. Traktorekét javít a a 4-es brigád. Ez a huszadik cséplőgép, amelyet a cséplőjavító brigád tagjai eddig meggeneráloztak. Most éppen a csapágyakat helyezik vissza s a dobkosáron is az utolsó simításokat végzik. S A traktorjavMó brigád tagjai HoCfher traktort ralo

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom