Dunántúli Napló, 1958. december (15. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-24 / 303. szám

4 NAPLÓ 1958. DECEMBER 24. Magyar—jugoszláv kereskedelmi megállapodás Belgrad (MTI). Belgrádiban folytatott tárgyalások ered­ményeként kedden aláírták az 1959. évre szóló magyar—jugo­szláv árucsereforgalmd egyez­mény jegyzőkönyvét. A jegyzőkönyv árulistái az 1958. évi áruszállításokhoz vi­szonyítva mintegy 15—20 szá­zalékos forgalomnövekedést irányoznak elő, Magyarország a többi között gépeket és be­rendezéseket, vegyipari cik­keket, hengerelt árut és köz- fogyasztási cikkeket szállít Jugoszlávátnak, ahonnan fát és papírt, vegyi cikkeket, teher­vagonokat, szinesfémterméke- ket és egyéb árucikket impor­tálunk; A tárgyalásokon elhatároz­ták, hogy 1969. közepén meg­beszéléseiket kezdenek a két ország hosszúlejáratú árucse­reforgalmi egyezményének le­hetőségéről: A megállapodást magyar résztől Karádi Gyula, a külke­reskedelmi miniszter első he­lyettese, jugoszláv részről pe­dig Vujica Gajinovics, a szö­vetségi külkereskedelmi bi­zottság elnökhelyettese írta alá. II Béke Világtanács felhívása :qs atomfegyverkísérletek megszüntetésére Kicserélik az 1959-ben lejáró személyi igazolványokat Helsinki (TASZSZ). Az atomfegyverkísérletek eltiltá­sáról tárgyaló genfi értekezlet döntő szakaszába jutott. Je­lentős előrehaladást értek el: -Ívben sikerült megegyezésre jutni abban a kérdésben, hogy meg kell szüntetni a kísérleteket és szükség van a mindenki számára elfogadható hatásos megegyezésre. Ennek ellenére az eltelt két hónap alatt még mindig nem küzdöt- ték le a komoly akadályokat. A mai napig elért sikerek főként a világ közvéleményé­nek nyomására jöttek létre, mert a közvélemény ereje az értekezleten is éreztette hatá­sát. Az értekezletnek január­ban kell ismét megkezdenie munkáját Csupán a népeik lankadatlan erőfeszítései ve­zethetnek az akadályok le-: gyűléséhez. A Béke Világtanács, amely fáradhatatlanul követeli az atomfegyver teljes eltiltását és minden atom-fegyverkészlet megsemmisítését, felhívással fordul a világ minden paci­fista, politikai, vallási és tár­sadalmi szervezetéhez, hogy a legmegfelelőbbnek tartott for­mában fejtsen ki megfelelő nyomást az értekezlet részve­vőire, indítsanak küldöttsége­ket, küldjenek üzeneteket, pe­tíciókat. Meg lehet egyezni a kísérleti atomrobbantások megszünte­tésének kérdésében. Ez a meg­egyezés kétségtelenül első lé­pés lenne a hidegháború meg­szüntetése felé és megkönnyí­tené a megegyezést a leszere­lés kérdésében. A Béke Világtanács végre­hajtó bizottsága. Ölési Will a ráfosi teás léjietoitó Misága Tegnap, kedden délelőtt ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottsága. Az ülé­sen többek között megtár­gyalták Pécs közlekedésének problémáit. De Gaulle még utoljára élni kíván a rendkívüli hatalommal Párizs (MTI) De Gaulle-t, amikor az Elysée-palotába be­vonulását január 8-ra halasz­totta, az az elgondolás vezé­relhette,- hogy kihasználhassa a miniszterelnökké választása­kor kapott rendkívüli hatal­mat és a hátralévő néhány nap alatt további törvényerejű* rendeleteket adhasson kii.i Ezek a rendeletek egyrészl j meghatározzák az 1959. évi 3 költségvetést, másrészt újabb] reformokat léptetnek életbe. A ] •hivatalos lap kedden közölte] .az Igazságügyi reform rendi, letet, amely sok tekintetben • alapvetően megváltoztatja aj francia igazságszolgáltatási szervezetét. Hírek szerint a; De Gaulle-kormány január! elejéig rendelkezésére álló idő-J ben tető alá hozza a „munka-• soknak a vállalatok üzletme-i netében érdekeltté tételéről“; szóló rendeletét, egyes ver-J ziók szerint a munkaadó rész-! vónytársaságok a munkások-; nak béremelés helyett részvé­nyeket adnának, más értesü­lések szerint a termelékeny­ség növekedése esetén pré­miumot űzetnének a dolgo­zóknak. a CGT, a legnagyobb francia szakszervezet a leg­határozottabban elítélte az „osztályok együttműködésé­nek“ hamis elve alapján álló terveket és hangsúlyozta, hogy akkor kerülnek előtérbe ilyen elgondolások, amikor vissza­esés jelentkezik a termelé­kenységben és a vállalatok üzletmenetében, ami nyilván azt jelenti, hogy a tőkések a deficitben akarnak osztozni a munkásokkal: Az Egyesült Államok új költség- vetése nagyobb összeget fordít katonai célokra, mint eddig Kellemes karácsonyi ün­nepeket, boldog új évet kívánunk a földműves­szövetkezet választott vezetőségének, tagságá­nak, dolgozóinknak és vásárló közönségünknek Igou Os lökő Körzeti Washington (Reuter—DPA). Washingtonban hétfőn megle­petést keltett, hogy Eisen­hower elnök a szokástól elté­rően előzetesen nyilatkozott az Egyesült Államok 1959/1960. évi költségvetéséről. Az idei költségvetési évben várható körülbelül 12 milliárd dolláros költségvetési hiányt az új költségvetés a postai díj­tételek és a benzin adójának emelésével, valamint bizonyos közszolgáltatások drágításával éri el. Eisenhower külön kiemelte nyilatkozatában, hogy a költ­ségvetés nagyobb összeget biz­tosít majd katonai kiadásokra, mint bármelyik eddigi béke­év költségvetése. Mint az AP megjegyzi, bár Elsenhower nem említett összeget, nyilván­való, hogy az előirányzott ka­tonai költségek jóval megha­ladják a 77 milliárd dollár 50 százalékát­A Baranya megyei rendőrfőkapitónyság értesíti a lakosságot, hogy az 1/1954. BM. ez. rendelet SO. f. 1. bekezdése a) pontja alapján KI KELL CSE­RÉLNI azokat a személyi igazolványokat, amelyek­nek érvényességi ideje lejárt. Ennek megfelelően a városi és járási rendőrkapitányságok 1959. január 2-től folyamatosan kicserélik mindazon magyar állampolgár állandó személyi igazolványát, akik­nek személyi igazolványa 5 Évi ÉRVÉNYESSÉGI IDŐVEL van ellátva és érvényességi idejük 1959. évben lejár. Az érvényesített személyi igazolvá­nyoknál az érvényességi idő az igazolvány hátlap­jának belső oldalán elhelyezett érvényesítő-bélye­gen van feltüntetve. A személyi igazolványt az ÁLLANDÓ LAKÓ­HELY szerint illetékes rendőrkapitányságon, illetve a kapitányság által megjelölt helyen kell kicserélni. Erre vonatkozólag a kapitányságok a lakosságot kellő időben tájékoztatni fogják. Ideiglenes lako­soknak csak abban az esetben lehet igazolványát az ideiglenes lakhely szerint illetékes kapitánysá­gon kicserélni, ha az állandó lakhelye 100 km-nél nagyobb távolságban van. KÉRDŐÍVEK kitöltése A személyi igazolványok kicserélése az igazolvány tulajdonosa által kitöltött kérdöfv alapján történik, melyet a lakosság részére a lakónyilvántartó- könyv-vezetők osztanak ki. A kérdőívet a személyi igazolvány adatai, vala­mint a kérdőív hátlapján feltüntetett Tudnivalók alapján kell kitölteni és azt vissza kell juttatni a lakónyilvántartókőnyv-vezetönek. Amennyiben a személyi adatokban időközben változás állt be és az a személyi igazolványba nem lett bevezetve, ezt a „kérdőív” megjegyzést rovatában fel kell tüntetni. Azon személyeknek, akik alkalmazásban állnak, a kérdőív „n. munkaadói igazolás” részét a MUNKÁLTATÓVAL KELL KITÖLTETNI. A kis­iparosok, kiskereskedők és egyéb magánfoglalko- zásúak munkaviszonyukat az ezt bizonyító okira­tokkal (iparengedély, stb.) igazolják. Azoknál a személyeknél, akik nem rendelkeznek munkahely­ivel (háztartásbeli, nyugdíjas, eltartott, stb.) a mun­kaadói igazolást nem kell kitölteni, helyette a lakónyilvántartókönyv-vezető a kérdőív hátlapján „in. lakónyilvántartóikönyv-vezetői igozalás”-t tölti ki. A személyíigazolvány-tulajdonosok a kitöltött kérdőívet és személyi igazolványaikat a LAKO- NY1LVANTARTOKÖNYV-VEZETONEK kötelesek át adni. A kérdőív és személyi igazolvány adatainak , egyeztetése után a személyi igazolványt a tulajdo- ♦ nosoknak vissza kell adni. Községekben a lakö- J nyilvántartókünyv-vezetö a helyi tanács végrehajtó bizottságánál működik. A lakónyilvántartókönyv-vezetö az egyeztetés után az összegyűjtött kérdőíveket KÖTELES EL­JUTTATNI AZ ILLETÉKES RENDŐRKAPITÁNY­SÁGNAK. • SZEMÉLYI IGAZOLVÁNYOK KICSERÉLÉSÉ A személyi Igazolványok kicserélése a járási, illetve városi rendőrkapitányságokon történik. Mindenki a kapitányságok által meghatározott idő­ben személyesen KÖTELES MEGJELENNI A SZE­MÉLYI IGAZOLVÁNY KICSERÉLÉSE VÉGETT. A személyi Igazolvány kiadásakor be kell nyúj­tani: a) 2 db 4x4-es fényképet, b) 10.— Ft-os illetékbélyeget, c) Kitöltött állandó lakás-bejelentólapot (a rég! személyi igazolvány számát nem kell feltűntetni, IDÖJARASJELENTÉS Várható időjárás szerdán estig: felhős, párás, helyenként ködös idő, sok helyen, főiként a holnapi nap folyamán eső, egy-két helyen esetleg zivatar, mérsékelt dél­keleti. déli. később délnyugati, nyugati szél, az enyheség tovább tart. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2—5. a nyu­gati határszélen mínusz 1-—plusz 2 fok. Legmagasabb nappali hőmérsék­let szerdán: 8—11 fok között. Távolabbi kilátások: a hőmér­séklet lassan csökken. d) Adatváltozást igazoló Iratokat, e) Lejárt személyi igazolványt. A járóképtelen betegek lejárt személyi igazol­ványát a legközelebbi hozzátartozók TARTOZNAK BESZOLGÁLTATNI a rendőri szerveknek. A járóképtelen beteg az alábbi rfiintának meg­felelő MEGHATALMAZAST köteles készíteni és hozzátartozójának a személyi igazolvánnyal együtt átadni. MEGHATALMAZÁS En szül helye: ideje: ...... anyja neve: ,•«»«•« ■ .... -i lakos mégbízom (szül helye: ..... ideje: < « « i t > • anyja neve: ........................ ) -i la kost, hogy a lejárt érvényességi idejű . t . . . sorozatú..................................számú személyi igazol­vá nyomat a rendőrhatóságnál beszolgáltassa t t t t ■ » 195 . * évi , , i . hő . . . .-n: szig. tulajdonos aláírása A meghatalmazas alapján beszolgáltatott sze­mélyi igazolványról a megbízott igazolást kap. Amennyiben a beteg fizikai adottságánál fogva írásképtelen, úgy meghatalmazás nem szükséges, azonban ezen ténynek az orvosi igazolásban szere­pelni kell. A JÁRÓKÉPTELEN BETEG FELGYÓGYULÁSA UTÁN KÖTELES JELENTKEZNI A SZEMÉLYI igazolvány átvétele végett. A személyi igazolvány kicserélése után MIN­DENKI KÖTELES az új személyi igazolványát a lakónyilvántartókönyv-vezetőnek bemutatni. FÉNYKÉPEK ELKÉSZÍTÉSE A fényképek elkészítése azokban a községek­ben és városokban, ahol fényképész műtermek vannak, a műtermekben, ahol nincs, a községekben a helyszínen történik. A FÉNYKÉPEZÉS IDŐPONT­JÁRÓL ANNAK IDEJÉN A MEGBÍZOTT fényképé­szek a lakosságot kellő időben tájékoztatni fogják. Községekben műtermen kívül csak azon fényképé­szek fényképezhetnek, akik erre a Baranya megy ei Rendőrfőkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályá­tól írásbeli engedéllyel rendelkeznek. A fényképek elkészítési díja (2 db szig. fény­kép) változatlanul 5 forint. EGYÉB RENDELKEZÉSEK Mindazok ellen, akik a fentiekben foglalt ren­delkezéseket megszegik, kijátsszák, vagy bármely módon végrehajtását akadályozzák, az 1/195«. Bll. számú rendelet alapján ellenük szabályié-***: eljá­rás indul. Pécs I. kerület azon dolgozói, akiknek személyi igazolványuk 1959. évben lejár, a lakónyil­vántartókönyv-vezetőnél jelenjenek meg „kérdőív” kitöltése végett. Vasas és környéke lakói a tanács kirendeltségén töltik ki a kérdőívet. A lakőnyllván- tartókönyv-vezetők az alábbi sorrendben az össze­gyűjtött kérdőíveket utca szerint adják le. Vasas 195*. december 30-ig, György-telpp, István-akna. Szabolcs község, Felső-telep, Tolbuchin üt 1959. ja­nuár 4-ig. Gyárváros, Felszabadulás út, Hőerőmű építkezés, Zsolnay Vilmos utca és környéke 1939. február 20-ig. Az I. kerület lakónyilvántartókönyv­vezetők, akiknek kérdőívük elfogyott, vagy hirdet­ményt nem kaptak, a városi rendőrkapitányságon lel vételezhetik mindennap 9—17 óráig. KÖZÜLETEK, VÁLLALATOK. MAGÁNOSOK FIGYELEM! Újévi hirdetéseket 29-én délig adják le a Kossuth Lajos utcai hirdető iroda­ba, Magyar Hirdető (Bolt­ív-köz!) és a 24-81-es tele­fon on! Jaoudri napodéig már csak e hónapban vés* fej előjegyzést a KELTETŐI Pécs, Xavér u. 19. A MEZÖSZÖV Vállalat Pécs, értesíti kedves vevőit, hogy a len-kender, ruházati raktárban XII. 22-től 31-ig, mezőgazdasági gép- és szer- áru raktárb an XII. 28-tól január 7-ig leltározás miatt az árukiadás szünetel. Z0­nyéláru, mezőgazdasági szerszámáru (szeráru) szük­ségletét szerezze be a föld­művesszövetkezeti- és álla­mi boltokban és a , MEZÖSZÖV VÁLLALATNÁL Pécs, Rét n. 33. sz. Telefon: M-12. A csehszlovák ipar új büszkeségei felfed M 'xx,#w*AXXxXx^ookm A 128 900 km5 területű, 13,5 millió lakosú Csehszlovák Köztársaság a népi demokrá­ciák között a légi párosodó t- tabb ország. A felszabadulás után kétéves és ötéves tervek­ben a csehszlovák nép áldoza­tos munkájával számos új ipa­ri létesítményt hozott létre. A szocialista iparosítás büszke­sége és egyúttal legnagyobb alkotása a lengyel határ kö­zelében fekvő osztravai ko­hászati kombinát. E terv ke­retében modernizálták Plzen és Mfcnyéfcénetr nehézipari «naanöveltók a Gott­waldovi világhírű bőr-, és ci­pőgyártó üzemek kapacitását, fellendítették Usti nad Labem és Most városok közötti terü­leten a barnaszén alapanyag­ra épített vegyi ipari művek termelését. A fellendülő csehszlovák ipar gyártmányai közül ha­zánkban is újabban ismertek a Stnakomice-ben készült Jawa motorkerékpárok és a Skoda személyautók, melyeket Mladú Boleslav üzemei állítanak elő. A felszabadulás előtt ipari­lag elmaradott Szlovákia ipa­rosítására is nagy súlyt helyez­tek. A számos új létesítmény közül legjelentősebb a Zvoluni (Zólyomi) fafeldolgozó üzem. valamint a Garam partján Ziarnál épí'etí alitminiurn- kohó. Csehszlovákia egyik igen fontos természeti adottsága a vizienergia, amelynek kihasz­nálását az utóbbi években gyors ütemben hajtják végre. A legnagyobb ilyen létesítmé­nyek a Vágón épülő vizieromű sorozat, az Oravai óriás völgy­záróját, valamint a Prágától délre, Slapy mellett létesített hatalmas duzzasztómű. Miniszter beszéde a Legfelső Tanács üléséit Moszkva (TASZSZ) Vja- cseszlav Jeljutyin felsőokta­tási miniszter a Legfelső Ta­nács keddi ülésén a felső- oktatás kérdéseiről számolt be. Az egyetemek és főiskolák munkájának átszervezését a minisztérium javaslata szerint 1959-ben kezdik meg, s 3—5 esztendő alatt fejezik be. Jeljutyin hangsúlyozta: a felsőoktatási rendszer terve­zett átépítésének együtt kell járnia a szakemberképzés el­méleti színvonalának emelé­sével; A felsőoktatási miniszter közölte, hogy 1959—1965 kö­zött a Szovjetunióban a terv szerint 2 300 000 szakember! képeznek; 1952—1958 között a főiskolákon képzett szakembe­rek száma 1 720 000 volt. Az egyetemi es főiskolai képesí­tésű szakemberek számának 1.4-szeres általános növekedé­se mellett az ipái-, az építés, a közlekedés és a hírközlés számára 1.9-saeresen több mérnököt, a mezőgazdaság számára másfélszer több szak­embert képeznek. Az elkövetkező hét eszten­dőben a felső- és középfokú szakiskolákba mintegy nyolc­millió hallgatót, illetve tanu­lót vesznek fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom