Dunántúli Napló, 1958. november (15. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-07 / 263. szám
NAPLÓ 1958. NOVEMBER L 2 Díszünnepség a Pécsi Nemzeti Színházban í (Folytatás az 1. oldalról) gek, a leghaladóbb magyar értelmiségiek ragadtak fegyvert, hogy megteremtsék a Magyar Tanácsköztársaságot és elkezdjék Magyarországon a szocializmus építését. Október gyermeke: az 1919- es Magyar Tanácsköztársaság a nép állama volt. Rövid, pár hónapos fennállása alatt többet tett a magyar nép érdekében, az ország Javára, mint a kizsákmányoló úri rend századok alatt. Amíg egyik keze alkotó, építő munkát végzett, másik kezében fegyverrel védte az országot a betörő imperialista rablók és magyar úri bérenceik ellen. Pártunk a forradalom vereségét követő ellenforradalom negyedszázados uralma alatt a föld alá kényszerítve, üldöztetések ellenére, legjobbjainak élete árán sem szüntette meg történelmi harcát a magyar nép jussáért, felszabadításáért, az eljövendő boldog Magyarországért. Népünk hálával és kegyelettel hajtja meg zászlaját pártunk vártanúinak, halhatatlan nagy hőseinek emléke előtt. Az ő példáikból, pártunk hősies küzdelmeiből merít fokozott erőt és lendületet a szocializmus felépítéséhez. Ezután a marxizmus-leniniz- mus eszméjéről beszélt, méltatta a Szovjetunió eredményeit, majd így folytatta: A Szovjetunió sikeresen építi a kommunizmust — Negyvenegy esztendő nem nagy idő a történelemiben. Még olyan mozgalmas és gyorstíramú időszakban sem, mint amilyenben mi élünk. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta eltelt rövid 41 év alatt Lenin nagy pártjának vezetésével a cárok elmaradt, félfeudális és félgyarmati országából szocialista nagyhatalom lett, amely minden tekintetben az emberi haladás élén jár, s ma már a kommunista társadalmat építi.- Ezt, a történelemben páratlanul gyorsiramú és eredményes fejlődést a Szovjetunió igen mostoha történelmi viszonyok között érte el. Sok és hatalmas ellenséggel kellett megküzdenie. Az imperialista erők mindent megtettek az elmúlt évtizedek során, hogy az oroszországi munkások és szegényparasztok forradalmát vérbefojtsák. 1941- ben, az angol és az amerikai féle ellenforradalmi demagógia nem tagadhatja le, nem törölheti ki a tények világából —, hogy Magyarországon a szocializmust építve minden dolgozó ember egyben saját szerencséjének kovácsa Is lett. A haza felemelkedésén munkálkodva minden becsületes dolgozó előtt korlátlan lehetőségek nyíltak meg a jobb életre, a maga és családja felemelkedésére. A hibák felismerése és kijavítása közben is kérlelhetetlenül vissza kell verni az ellen- forradalomnak azt a demagógiáját, amely szerint a magyar népi demokrácia valamiféle zsarnokság vagy önkényuralom lenne. Most, a választásokat előkészítő nagy munkában is hangsúlyoznunk kell, hogy hazánkban a népi demokrácia, a dolgozó parasztsággal szövetséges munkásosztály államhatalma mérhetetlenül kiterjesztette a demokratizmust és a legkülönfélébb formában milliós tömegeket vont be a népgazdaság, az állam kormányzásába. Bármilyen hiányosságai is akadhattak nálunk a demokratizmusnak, tény, hogy örökre eltűnt a népelnyomásnak az a rendszere, amelyet a Horthy-rendőrség és bíróság, a Horthy-börtönök és politikai intézmények terrorja biztosított és őrzött. A komlói bányászok 232, a pécsiek 71 tonnával szárnyalták túl a délelőtti műszak tervét Szép eredmények születtek a Kossuth-bánzai bányászok által kezdeményezett és a legtöbb bányaüzemben elfogadott forradalmi hét hatodik napjának délelőttjén. A versenyt kezdeményező Kossuth-bányaiak a hatodikai első műszakban 180 tonnával teljesítették túl tervüket. A pécsi bányák közül Szabolcs ért el kiváló eredményt délelőtt: 108.4 százalékra teljesítette tervét. Végeredményben a forradalmi műszak hatodik napjának lan baráti támogatásával fel- * délelőttjén a Komlói Szénbányászati Tröszt 232, a pécsi 71 tonPárturtk politikája, népi de-í mokratifcus rendszerünk . fel- j színre hozta a népünk leiké-♦ ben élő, a felszabadulásig ki-) bontakozni nem tudó szép te-1 hetségeket, népünk lelkes tett- j vágyát, nagy munkabírását, f lendületét. Ma már nem a na-5 gyobb országok lenézett, ki-í semmizett vazallusa, hanem a i szabad népek közösségének | büszke és megbecsült tagja af mi nemzetünk. Mellettünk áll kiapadhatat- { szabadítunk, az emberiség ] ragyogó jövőjének építője, I az emberi haladás hatalmas • motorja: a nagy Szovjetunió.) na szenet termelt terven felül a népgazdaság számára. Kiváló csapa t- eredmények 1956 október—novemberé-1 .......................................... ben, amikor 12 esztendő de-1 vannak a jó üzemi teljesitmépes megküzdeni. A támadás súlya alatt ezerszer összeomlott volna a szovjet állam, ha léte nem gyökerezett volna mélyen a történelmi fejlődés talajába, ha nem támogatták volna minden erejükkel a nép milliói, mint az ő évszázados vágyaikat és törekvéseiket megvalósító társadalmi és politikai rendet« A szovjet népek, miután legyőzték a kapitalista társadalom erőit és felszámolták azok minden maradványát, most a természet poHtikÄjAliak helyességét igazolt»! mokratiikus és szocialista vívmányai forogtak kockán, amikor arról volt szó, hogy Magyarország a szocialista fejlődés útján halad-e tovább, vagy a kapitalista, nagybirtokos restauráció, a fasizmus és a háború útjára lép, akkor újra a Szovjetunió sietett segítségünkre. A forradalmi munkás-paraszt kormány kérésére áldozatkészen teljesítettéi internacionalista kötelességét. Szovjet barátainkkal együtt mellettünk álltaik a testvéri népi demokratikus országok, mellettünk) állt a béke és a szocializmus t hatalmas és egyre növekvő tá-| bora. A* elmúlt két esztendő pártunk öröknek hitt törvényét alakításába fogtak. A szocialista fejlődés adta technikai és tudományos eszközök felhasználásával, hatalmas lépéseket tesznek a kommunista társadalom megvalósulása felé, amelyben mindenki tehetsége szerint dolgozhat és a javakból szükséglete szeAz ellenforradalom óta eltelt két év nagy eredményei újabb bizonyítékát szolgáltatták annak, hogy pártunknak a szocializmus felépítésére irányuló politikája helyes, az egyetlen helyes politika. Ez a politika a magyar nép imperialisták jóvoltából a né- rint részesedhet, amely eltün- fa]íad megfele, az ormet fasiszta agresszió olyan erővel tört a Szovjetunió népeire, amilyennel semmilyen más ország nem lett volna köteti a munkássá®, és a parasztság, a város és a falu, a szellemi és a fii'kai munka közötti lényeges különbségeiket. Az októberi forradalommal • megkezdődött a gyarmati rendszer széthullása ennek a lángnak a fényénél! folyik az építő, alkotó munka. Büszkén emlékezhetünk,; mert a szocializmus eszméje \ és számtalan ragyogó vívmánya kitéphetetlen gyökereket: eresztett a mi népünkben, aj mi hazánkban. Ezekből a gyökerekből meríthetünk és merítünk a jövőben is erőt nagy feladataink megvalósításához. A proletár- intejrnacionalizmus, a Szovjet-; unióhoz fűző örök barátságunk alapján igyekszünk egyre gazA munkások a narasztok és az da£abb íelent éS fénye* sebb jövőt építeni a mi szereszág érdekeinek, a történelmi fejlődés irányában halad. Bebizonyosodott, hogy nem a kétkedőknek volt igazuk, hanem azoknak, akik bíztak a jövőben, bíztak a magyar népben. Ma mór a szocialista országokhoz a föld területének több mint 25 százaléka, a föld lakosságának több mint 35 százaléka és a világ ipart termelésének több marat 30 százaléka tartozik« A kapitalista világrendszer meggyengülését mutatja, hogy megkezdődött és mind gyorsabban halad előre a gyarmatrendszer széthullása és teljes összeomlása. 1945-ben még 730 millió ember élt gyarmati sorsiban, 1957- reeza szám 159 millióra csökkent. A tölbb mint 600 milliós kínai nép pedig nemcsak a gyarmati elnyomás alól szabadult fel, hanem szocialista nagyhatalommá vélt. Kína napi széntermelése felülmúlja az egymillió tonnát. Kína az Idén 10.7 milllió tonnára növeli acéltermelését és azt a célt tűzte maga elé, hogy rövid időn belül utoléri az ipart termelésiben Nagy-Britaraniát. Függetlenné váltak olyan egykori gyarmati területek, mint India, Idonézia, Burma, Egyiptom, Szíria, Irak, Marokkó, Szudán és mások. Ezek a volt gyarmati országok mind határozottabban hallatják hangjukat a nemzetközi politikai kérdéseidben, állástfoglal- nak az imperializmus terjeszkedési politikája ellen, a gyarmati. elnyomás és kizsákmányo lás ellen, szót emelnek a népek szabadságáért, függetlenségéért, önrendelkezési jogáért. értelmiségiek összefogásának, a forradalmi munkás-paraszt kormány határozott politikájának és a baráti országok támogatásának eredményeként rendet teremtettünk az országban. tett hazánkban: Magyarországon! Az ünnepi beszéd után a; Nemzeti Színház művészei j Gorkij: Ellenségek című drá-l máját mutatták be. nyék mögött. A Pécsi Szénbányászati Trösztnél ez a sorrend alakúit ki a nagycsapatok között: 1. Siposcsényi Ervin 136.2, ,2. Tavasz Ferenc 120.5, 3. Szla- vek Antal és Szűcs József 115.7, 4. Kakas István 107.4 százalékos havi átlageredménnyel a legjobbak. A kis- fejtések közül Gadár Lajos Béke-aknai csapata került a verseny élére, ISO százalékos átlaggal. A Sopiana teljesíti vállalását A Sopiana Gépgyár dolgozói jó eredményeket értek el a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója tiszteletére tett vállalásaik teljesítésében. Folyamatosan teljesítették tervüket, s így biztosítottnak látszik már, hogy a vállalásuk szerint december 20-ra sikerül éves tervüket teljesíteni. Az öntödei selejt csökkentésében a vállalásukat is túlszárnyalták és teljesítették az öntvények önköltségének csökkentésére tett vállalásukat is. Igen Jó eredményt értek el az új horizontálgépen dolgozó Exner Miklós, Illés József, Mókus Béla és Egres Imre. Ok vállalták, hogy éves tervüket november 7-re teljesítik. Vállalásukat túlteljesítve mór november ötödikén befejezték éves tervüket. A nagyszámú egyéni vállalás értékelése még nem történt meg, de várhatólag itt is sok túlteljesítésre lehet számítani. A vidéki üzemek is felzárkóztak a bányák és a nagyüzemek mögé. A Mohácsi Selyemszövőgyárban a minőség további javításának szolgálatába állították a november 7. tiszteletére indított munkaversenyt. Ennek legfrissebb eredményei szerint három „száz százalékosa” vari az üzemnek, Bodnár Teréz, Mrenka Erzsébet és Papp Károlyié, akik az elmúlt két hétben kizárólag első osztályú selymet szőttek. A Mohácsi Selyemszövőgyár összes áruját tekintve, 76.7 százalék az első osztályú anyagok aránya, az előírt 60.2 százalék helyett. Ezért a lényeges különbségért több, mint hatezer forint prémiumot osztottak szét azok között, akik a tervezettnél jobb minőséget értek eL A verseny a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója után folytatódik. Legközelebbi állomása november 16, a választások napja lesz és az év végén zárul; Befejezte negyedéves tervét a Szigetvári Konzervgyár Ezekben a napokban fejezte be negyedik negyedévi tervét a Szigetvári Konzervgyár, s eddig már 12 százalékkal túl is teljesítette azt. A nehezebben teljesíthető exportteryet is befejezik e hét végéig. Tegnap, november 6-án nyílt meg egy kiállítás a gyárban. A gyár dolgozói képekkel, grafikonokkal mutatják be ezen az államosítás óta eltelt tíz esztendő gyári történetét, eredményeit A Szovjetunió népünk logiiűbb szövetségese és segítőtársa a szocializmus építésében Kedves Elvtársak! A mi hazánkból a szovjet hadsereg űzte ki a német hódítókat és felszabadította népünket. A fel- szabadulás lehetővé tette a független magyar állam helyreállítását, azt, hogy hazánk népi demokráciává, a munkásság és a dolgozó parasztság államává, a magyar történelemben immár másodszor proletár- diktatúrává válhatott. Dolgozó népünk vezető ereje, az egységes munkásosztály kommunista pártja vezette az országot a szocializmus építésének útjára. A hazánk felszabadítása óta eltelt 13 esztendő alatt népünk hatalmas eredményeket ért el. A munkáshatalom iparilag is fejlett országgá tette Magyarországot. Ebben na«y szerepe volt a szocialista tábor országai közötti gazdasági együttműködésnek. Különösen sokat köszönhetünk annak a sokoldalú gazdasági és műszaki segítségnek, amelyben az októberi forradalom országa, a Szovjetunió részesítette hasúnkat. A gyárak uraivá lett munkások, a földhözjutott és a fejlett, nagyüzemi szövetkezeti gazdálkodás útjára lépett parasztok életszínvonala nagyot emelkedett a felszabadulás e'őttihez képest. Jelentős eredményeket értünk el a művészeteik és tudományok fejlődésében, a közoktatásban, népünk egészségügyi és szociális ellátásában. Dolgozó népünk kiemelkedett a nyomorúságnak és a létbizonytalanságnak abból az állapotából, amelyre a régi rend munkásosztályunk, dolgozó parasztságunk zömét és értelmiségünk jelentős részét ítélte. Ma nálunk senkinek sem kell félnie a holnaptól, a munkanélküliségtől, az élet bizonytalanságától. . Magyarország nem a nyomorgó ős a másnaptól rettegő értelmiségiek országa, nem a gyárak kapui előtt munkáért kolduló, az ínségkonyhákon levesért könyörgő, vagy az országutakon csavargó ipari és mező- gazdasági munkások országa többé. Népünk bizakodva tekint a jövőbe. Bizakodva nézünk a következő tanács- és országgyűlési választások elé is. Bizakodóak vagyunk azért, mert azokat a munkásokat, parasztokat és értelmiségieket jelöljük és választjuk, akik a legjobban képviselik dolgozó népünk ügyét. Bátran és felemelt fővel állhatunk dolgozó népünk elé, mert pártunk politikája őszinte és a dolgozó nép érdekét szolgálja. A szocializmus eszméjéhez híven, következetesen azon munkálkodunk, hogy dolgozó népünk jóléte állandóan növekedjék. Következetesen építjük a szocialista rendet hazánkban és ezt a rendszert és dolgozó népünk nyugalmát, békéjét meg is védjük mindenféle külső és belső ellenségtől. őszintén és nyiltan megmondjuk, hogy bár a választás elsősorban népünk belső ügye, mégis, nemzetközi jelentősége is igen nagy. Az ellenforradalom leverése óta most választunk először. Es ha népünk hitet fog tenni népi demokratikus rendünk, a béke és a szocializmus ügye mellett, ezzel nem- ; csak a hanem az egész tábort erősítjük. 1917. november 7. a szocializmus születésnapja Ünnepség az egyetemen Tegnap este díszúranepséget tartottak az egyetemen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 41. évfordulója alkalmából. Oktatók, hallgatók és egyetemi dolgozók szorongtak a zsúfolásig megtelt aulában, még az ajtómyílásotat is elállta a diáiksereg. A díszünnepséget dr. Boros Béla egyetemi tanár nyitotta meg. A Himnusz eléneklése után a kómesi úttörők csapata köszöntötte az ünnepi gyűlés részvevőit, majd Hermann Zoltán orvostanhallgató Maxim Gorkij: A viharmadár dala című költeményét szavalta él mély átéléssel. Ezután dr. Cholnoky László egyetemi tanár, az egyetem rektorhelyettese lépett a mikrofon elé. Cholnoky professzor ünnepi mi rendszerünket, j ., . , „„A., szocialista * beszédében visszapillantást ■ tett a múlt század közepére, ismertette, hogy milyen nagy Ezt követően hosszasan szólt ) pánikkal fogadta a nemzetközi a Szovjetunió békepolitikájá-» burzsoázia Marx és Engels taról, amely a lenini békedekré- i nait. Később a munkásárulő tűm elvén alapszik. Beszédét at „szalonszodailiisták“ némileg következő szavakkal fejezte be: — Jubileumot ünnepiünk. A jubileumok mindig az emlékezó'iek rap4-1: Nekünk jó dolog az emlékezés, mert örömmel és büszkén emlékezhetünk. Örömmel, mert az a láng, amely 41 évvel ezelőtt lobbant megnyugtatták ugyan a kedélyeiket, titkon azonban mindig rettegtek a tudományos szocializmus eszméitől. A történelem kerekei kérlelhetetlenül forogtak — foly-1 > t atta dr. Cholnoky László. — \ társadalom a maga objektív lett a proletariátus bibliája, mert irányt és célt jelentett számára, hite és reménye lett az elnyomatás járma alatt, mert megmutatta a kivezető utat a sivár jelenből a boldog jövőbe. A marxizmus emlőin fejlődött ki a proletáröntudat, mert ez hirdette, hogy előbb vagy utóbb, de egyszer biztosan ütni fog a szabadulás érája, amikor a kizsákmányoltak átveszik a politikai hatalmait és megalkotják a proletáriátus diktatúráját. A miunkásárulók a burzsoázia engedelmes kezesbárányává akarták sálányítand a proletárok forradalmi mozgalmát. Árulásuk, amely az első világháború idején érte el csúcspontját, megbénította a munkásosztály cselekvőképességét. Ebben a válságos időszakban egyedül az orosz munkások forradalmi pártja, a Bolsevik Párt és annak vezetője, Lenin emelte magasra a marxizmus-!eninizmus zászlaját. Lenin megsemmisítő csapásokat mért az opportunizmusra, helyreállította a munkásmozgalom farradalmiságát, kidolgozta a proletáriátus pártjának, mint a munkásmozgalom élcsapatának szerepét, stratégiáját és taktikáját. A lenini típusú Bolsevik Párt képessé vált arra, hogy 1917 őszén harcba hívja és győzelemre vezesse a békét, földet és emberhez méltó, életet vágyó tömegeket. — A Lenin vezette munkásság bámulatosan rövid idő alatt összezúzta a burzsoázia erőit— folytatta dr. Cholnoky professzor. — A fegyverek győztek, de a fiatal rendszer szembetalálta magát a régi rendszer állami apparátusával. Kerenszkiij, az ideiglenes kormány elnöke kozák alakulatokkal közeledett Pétervár felé, Moszkvában véres harcok dúltak, az imperialista hatalmak intervenciót indítottak a fiatal munkásállam ellen. De jöhettek az ellenforradalmak, jöhettek az intervenciók, a lenini Bolsevik Párt vezette orosz proletáriátus elsöpört az útjából minden akadályt. 1917 november 7-e, a szocializmus születésnapja — új korszak kezdete lett az emberiség történelmében! — fejezte be ünnepi beszédét dr. Cholnoky László. Az ünnepi beszédet kultúrműsor követte. a szikrából, a mi hazánkban is t törvényei szerint fejlődött, a elhamvasztotta az úri elnyo-| kapitalizmus kitermelte saját mókát, mert ez a láng fűti a | sírásóiét, a proletáriátust. A mi országunkban is a nép leg-1 munkásosztály már a kezdet ’jobb fiainak, a kommunisták-1 kezdetén sajátjának ismerte el Elértük aqt —* és ezt semmi- nak a szívét, mert nálunk is t a marxizmust, a marxizmus Választási gyűlés Siklóson A Hazafias Népfront siklósi ban. A nagygyűlés előadója elnöksége, és a siklósi községi Achátz Imre elvtárs, országpártbizottság ma este hat óra- gyűlési képviselőjelölt, kor választási nagygyűlést A nagygyűlést kultúrműsor rendez a járási kultúrotthon- követi.