Dunántúli Napló, 1958. november (15. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-07 / 263. szám
DUNÁNTÚLI , NAPLÓ m A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XV. ÉVFOLYAM, 263. SZÁM ARA: 50 FILLÉR PÉNTEK, 1958. NOVEMBER 7 Új korszak az emberiség történetében A dolgozó ember mindig többre, jobbra, szebb életre vágyott. Ez a törekvés nemzedékek százaiban élt, sokáig tudatos megfogalmazás nélkül, változó kifejezésekkel, hol közjónak, hol közbecsületessógnek, hol egyenlőségnek nevezték. . Voltak is változások az emberek évezredes gyötrődései, kínlódásai között, de minden változás után mindig újra csak egy törpe kisebbség maradt a világ javainak haszonélvezője. Minden jó és szép újra csak az urak kezébe csúszott és a dolgozó milliók továbbra is Idserranázve tengődtek. A francia forradalom a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavával mozgósította a nép tömegeket a feudalizmus megdöntésére. S mj maradt e szép jelszavakból, miután a burzsoázia uralomra került? A testvériségből semmi, az -egyenlőségből egy papírrongy és a szabadságból a jog ahhoz, hogy a munkás és zsellér annak adhatja el munkaerejét, aki éppen igényt tart rá. A mi szabadságharcunkban, amelyben a jobbágyság azért fogott fegyvert, hogy megszűnjék a kiszolgáltatottsága^ csupán azt érte el, hogy eltörölték a jobbágy címet, de meghagyták föld nélkül és sonsa csupán a«y- nydt változott, hogy most már nem mint jobbágy, hanem mint zsellér szolgláta a grófot: Az egész emberi történelemben az első korszak a mi korszakunk, amikor a gigászi harcnak a százmilliók lettek a győztesei. Amikor negyvenegy évvel ezelőtt megdördültek az Auróra ágyúi, a dolgozó tömegek talán az emberi történelemben először teljes mértékbeli felismerték a harc valódi, nagy világ- történelmi jelentőségét. Az orosz munkások, parasztok, katonák és mellettük a nemzetközi ezredek, azzal a meggyőződéssel fogtak fegyvert, hogy véglegesen megszüntetik a kapitalizmus világuralmát, nem lesz többé egységes kapitalista világ, megteremtik az első szocialista államot, ahol örökidőkre megszűnik az embernek ember álltai való kizsáfkmányo- lása. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom óriási jelentősége az, hogy az összes forradalmak közül először megvalósította a munkásak álmát, megteremtette a kizsákmányolásmentes társadalmat, a világ egyhatodén és lehetővé tette, hogy az országok egész sora lerázza a kapitalizmus igáját. A szocializmus győzelme a Szovjetunióban új lendületet adott a nemzeti felszabadító mozgalmaknak, megingott az imperializmus gyarmati rendszere és nincs többé az az erő, amely végleges felbomlását megakadályozhatná« Jogos nemzeti büszkeséggel gondolunk arra, hogy a magyar munkásosztály már negyven esztendővel ezelőtt örökre és visszavonhatatlanul eljegyezte magát a szocializmussal; A Szovjetunió népei után a világon először a magyar munkás és szegényparaszti tömegek, a leghaladóbb magyar értelmiségiek ismerték fel a Nagy Október jelentőségét, ragadtak fegyvert, hogy kiharcolják a Magyar Tanácsköztársaságot és elkezdjék Magyarországon a szocializmus építését- Azt, hogy mire képes a felszabadult nép, nem ismerte fel mindenki, nagy politikusok, képzett emberek 6em. Lloyd George és később Churchill néhány hétre jósolták a „felfordulást“; Poincare még két évvel később is türelemre intette a francia burzsoáziát arra a néhány hónapra, amíg a bolsevikok uralma még eltart; A burzsoázia lapjai többször kiirtották a Szovjetunió egész népét — papíron, Hitler 1941; augusztusában diadalmaskodva jelentette be, hogy már csak a tisztogató hadműveletek vannak hátra; A mai revizionisták, akárcsak Dulles úr, szintén sokszor megjósolták már a sízocialista tábor állítólagos csődjét; ök jósoltak, a szocializmus pedig halad előre.Negyvenegy esztendő nem nagy idő a történelemben. Még olyan mozgalmas és gyors- iramú időszakban sem, mint amilyenben mi élünk. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta eltelt rövid 4SI év alatt Lenin nagy pártjának vezetésével a cárok elmaradt félfeudális és félgyarmati országából szocialista nagyhatalom lett, amely minden tekintetben az emberi haladás élén jár és ma már a kommunista társadalmat épílá; A történelem folyamán soha még egyetlen osztálynak sem sikerült ilyen hihetetlenül rövid idő alatt a maga új társadalmi rendjét kifejlesztenie és megszilárdítania. Soha egyetlen népnek nem sikerült egy emberöltő alatt olyan hatalmas alkotómunkát kifejteni, — a nagy gazdasági és társadalmi problémáknak egész sorát, — sikert-skerre halmozva — ■megoldania, mint 1917. október óta a szocializmus útjára tért szovjet népnek. Soha egyetlen társadalmi rend sem volt képes a széles népi tömegeknek anyagiak és szellemiek terén nyit nyújtani, őket annyira felemelni, mint ahogy az a Szovjetunió szocialista társadalmi! rendjének sikerült; ♦ A szovjet népek negyvenegy esztendő alatt? a fejlődés és gyarapodás óriási útját futották? be. Csak olyan társadalom és állam, amelyet; valóban milliók akarata, lelkesedése, ember-; feletti erőfeszítései támogatnak, csak ilyen? képes négy évtized alatt hatalmas, soha nem' látott eredményeket elérni; A Szovjetunió ipari termelése 1957-ben 33-; szór haladta meg az 1913. évit. Ma már több" acélt olvaszt mint Anglia, Nyugat-Námetor- szág és Svédország együttvéve. Ma már több mint kétszer annyi búzát termelnek a Szovjetunióban, mint az Egyesült Államokiban. A Szovjetunió a technikai haladás úttörője. Ennek legékesebb bizonyítéka az első mesterséges holdaknak, a szputnyiikoknak a fellövése. Lenin eszméi diadalmasan haladnak előre. Soha még a történelemben példa arra nem volt, hogy egy eszme ilyen tömegeket nemcsak, hogy ilyen rövid idő alatt, hanem, hogy egyáltalán megmozdíthatott volna; A Szovjetunió már megalakulásával és létezésével is fellendítette az elnyomott gyarmati és félgyarmati népek szabadságküzdelmeit A példa, hogy a Szovjetunió lerázta az imperialista függőséget, bátorította nemzeti felszabadulási harcukat, a Szovjetunió ro- kanszeiwe és támogatása hozzájárult harcuk sikeréhez; A magyar nép legjobbjai számára nem idegen gondolat, nem új gondolat az, hogy a 'kis népek és a magyar nép szabadságharcának előfeltétele a haladó népekkel-, haladó erőkkel való összefogás. Nem Bacsányi volt az első, aki az akkor -még haladó szerepet játszó Franciaországgal kapcsolatban felszólította a amagyr népet: „vigyázó szemetek Párizsra vessétek“. Petőfitől Adyig is mindig tudták, hogy a haladó erőkkel való összefogás népi ügyünk győzelmeinek biztosítéka; ' 1917. óta ez már nem elszigetelt, egyes kiváló emberek óhaja és vágya volt. 1917. óta a legszömyűbb Horthy-fasdzmus idején is a fehér terror akasztóiéinak árnyékában és az Andrássy-lak tanya kínzókamráiban, a gyárakban és a falvakban a dolgozó nép legjobbjai vigyázó szemüket Moszkvára vetették s a legnehezebb küzdelemben is erőt adott nekik a Szovjetunió. Az első magyar munkás-paraszt hatalom elbukott. Azért bukott el a magyar nép forradalma, mert nem volt, aki támogassa, amikor az imperializmus erői a magyar reakció segítségére siettek; 1944. után azonban másképp alakult a helyzet. Október gyermekéinek, a szovjet hadseregnek köszönhetjük, hogy az imperialisták támogatta magyar reakció ezúttal nem tudta megfojtani a felszabadult magyar dolgozók új államát. A szovjet hadsereg űzte ki hazánkból a német hódítókat és tette lehetővé, hogy a magyar demokrácia nem reakciós polgári demokráciává, hanem népi demokráciává, a munkások és a dolgozó parasztok államává, a magyar történelem második proletárdiktatúrájává lett; A felszabadult Magyarország szabad, független, valóban demokratikus országgá lett, amelyben minden hatalom a dolgozó népé. A murtkááhatalom iparilag is fejlett országgá tette Magyarországot. Ebben nagy szerepe volt annak a sokoldalú gazdasági és műszaki segítségnek, amelyben az októberi forradalom országa részesítette hazánkat, a Szovjetunióval létesített kereskedelmi kapcsolatainknak. Ezek a kapcsolatok nem is annyira kölcsönös előnyökön alapulnak, mint inkább az összehasonlíthatatlanul erősebb, 41 éves szovjet állam elvtársi szolidaritásán. 1956. őszén, amikor kockán forogtak a szocializmus építése során elért összes eredmények, a szovjet állam ismét segített a magyar népnek, internacionalista kötelességét fegyverrel is teljesítve. Ezzel a segítséggel a magyar nép leverte a hatalomra törő imperialista elnyomóit, megvédve saját hatalmat, s a szocialista rend építése ismét lehetővé vált Ma gyarországon. Amikor tehát ma a mi népünk a világ munkásosztályával együtt ünnepli a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 41. évfordulóját, nem egy távoli eseményről emlékezünk meg, s nemcsak nagy szomszédnépünk örömében osztozunk, hanem saját legnemzetifob, legjelentősebb történelmi megmozdulásunk évfordulóját üljük meg, amely új korszakot, a szocializmus korszakát nyitotta meg a magyar nép életében, s amelynek szelleme minden tevékenységünket irányítja. Tőrök Károly az MSZMP Baranya megyei Biz.oús-iga másod titkára A nagy október eszméi átformálják a világot és az emberiség megújulásához vezetnek Díssünnepség a Pécsi A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei és Pécs városi Bizottsága, a Baranya megyei és Pécs városi Tanács Végrehajtó Bizottsága, a Hazafias Népfront Baranya megyei és Pécs városi Élnöksége csütörtökön este díszünnepséget rendezett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 41. évfordulója alkalmából a Pécsi Nemzeti Színházban. ■ Hat óra után néhány perccel szétnyílt a színpad függönye. A díszelnökségben foglalt helyet: Laki István elvtárs, a megyei párt- bizottság első titkára, Török Károly elvtárs, a megyei pártbizottság másodtitkára, Ambrus Jenő elvtárs, a pécsi városi pártbizottság első Nemzeti Színházban titkára, Boluesevszkij alezredes, Pataki Mihály elvtárs, a Pécsi Szénbányászati Tröszt igazgatója, Babella Károlyné, B. Nagy Gusztáv, Szegedi József, Matakovics János, Lefko- vies Ernő, Gergely Lajos, Prassnig Irén, Nádor József és Vízkeleti Jenő elvtársaik a munkásmozgalom régi harcosai és KISZ-tagok. A magyar és szovjet Himnusz után Dariday Róbert, a Pécsi Nemzeti Színház művésze Majakovszkij: „Induló balra“ című versét szavalta el mély átéléssel. Ezután Ambrus Jenő elvtárs üdvözölte a díszünnepség résztvevőit, majd Török Károly elvtárs mondott ünnepi beszédet. ^mmmr'vrw vim v it má mm i — Tisztelt ünneplő közönség! Kedves Elvtársak! — Negyvenegy évvel ezelőtt, 1917 november hetedikén Lenin nagy pártja, a Bolsevik Párt vezetésével győzött a pétervári munkások fegyveres felkelése, győzött a Az októberi forradalom fénye sohasem honiályosodhat el, történelmet formáló ereje az idő múlásával egyre inkább kibontakozik. A történeti események nagyságát, 'következményeikkel mérik. Az Októberi Szocialista Forradalom következményeképpen 41 év alatt megváltozott a világ arculata, és megindult egy olyan folyamat, amely végső eredményében az emberiség gyökeres megújulásához vezet. Ez a gyökeres megújulás, a szocializmus rendje. A szocializmus, ha világrenddé válik, egyszer s mindenkorra véget vet minden elnyomásnak és kizsákmányolásnak, a testi, az erkölcsi és a szellemi nyomorúságnak, a pénz és az erőszak, a félrevezetés és a csalás uralmának. A szocializmus világrendjében az emberiség legyőzi azokat a vak társadalmi erőket, amelyek pusztító háborúkon és válságokon át irányították eddig a történetét és öntudatosan maga veszi kezébe sorsának alakítását. Nagy Októberi Szocialista Forradalom. A dolgozó emberek szerte a világon örömmel, hálával és reménységgel em-* lékeznek meg ezen a napon a forr adatom történelmet formáló eseményeiről, győzelmes harcosairól, bölcs és bátor vezetőiről; Érmek a szocialista világrendnek kútforrása, nagy előkészítője az októberi forradalom. Ez teszi a világ- történelem eddigi legnagyobb eseményévé. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom, jóllehet 1917- ben, egy ország keretei között zajlott le, fellángolása első percében sem csak a Szovjetunió népeinek belső ügye volt. Az emberiség legnagyobb proletárt orrada Imával — ahogy ezt a forradalmat Lenin neAbban az időben sok tízezer magyar hadifogoly fogott fegyvert az októberi forradalom védelmére, mert felismerte, hogy az októberi forradalom ügye egyúttal a magyar nép ügye is. S közben itthon nagy lendülettel szerveződött a párt, kezdődött a kapitalista társadalmi rendszer haláltusája. Az októberi forradalom dicső népe, e győzelmével a kapitalizmus világrendszerének egyik fontos szakaszon döntő frontáttörésit hajtott végre. GyőgyrthatatlaA csapást mért a kapitalista és a földesúri rendszerre és ezzel a világ összes dolgozó népei előtt bebizonyította, hogy a kapitalista kizsákmányolás, az embertelen elnyomás, a nyomor és a szellemi elmaradottság rendszerét meg lehet dönteni. Az októberi forradalom világtörténelmi jelentőségű eseményeinek már az első híred is hatalmas visszhangot váltottak ki ■ a magyar. munkásosztályban. A (kizsákmányolástól és szenvedéstől elgyötört magyar dolgozók mohón és szomjasan szívták magukba azokat az eszméket, amelyek jegyében a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győhogy népünk deg,jobb fiait magába gyűjtve, a haladás, a fejlődés élére álljon. Ebben az évben, november 20-án a magyar kommunisták és az egész magyar nép politikailag össze- fonrottabban, szilárdabban és egységesebben mint valaha A szocializmus világ-rendjében az emberiség- maga veszi kezébe sorsának irányítását vezte — az egész világon meg zött. A magyar dolgozó nép 40 esztendővel ezelőtt eljegyezte magát a szocializmussal Ma megkoszorúzzák a szovjet húsok emlékművét A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 41. évfordulója alkalmából november 7-én, pénteken délelőtt 9 órakor a párt- bizottságok, a fegyveres alakulatok képviselői, a tanácsok vezetői, a tömegszervezetek, Pécs város üzemeinek, intézményeinek, hivatalainak, valamint iskoláinak küldöttei a pécsi köztemetőben megkoszorúzzák a szovjet hősök emlékművét. A koszorúzás! ünnepség katonai fogadással kezdődik, majd felcsendül a magyar cs a szovjet Himnusz. Utána Dariday Róbert, a Pécsi Nemzeti Színház tagja Majakovszkij: „Induló balra” című versét szavalja el. Az ünnepi megemlékezést Kőrös! Lajos elvtárs, Pécs megyei jogú város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának megbízott elnöke tartja. Az ünnepi megemlékezés után a megjelent küldöttségek tagjai a szeretet és hála koszorúit helyezik el a szovjet hősi emlékműre. Ezután felcsendül az Intemacionálé és a koszorúzás! ünnepség a díszszázad tisztelgésével ér véget. Ünnepi hangverseny A Városi Nőtanács és a Hazafias Népfront november 7- én, pénteken este fél 7 órakor ünnepi hangversenyt rendez Pécsett a KISZ és Szakszervezetek Doktor Sándor Kultúr- otthonában, a voit Tiszti Klub helyiségében. Ez alkalommal vendégszerepel a szovjet hadsereg alakulatának zenekara és műsort ad még Vasas II. és a Szabolcs-telepi Puskin Kultúrotthon szimfonikus zenekara, valamint a pécsbányatelepi Zalka Máté kultúrotthon bányászzenekara. ünnepli pártunk születésének 40. évfordulóját. Pártunkat, a Kommunisták Magyarországi Pártját az hozta létre 1913 novemberében, hogy a harcos szellemű, hősi magyar mun- kástömegek találkoztak a bolsevik párt lenini politikájával, a ma-raizmus-leninizxnus tanításaival, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nagyszerű példamutatásával. A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása hatalmas fordulatot jelentett a magyar munkásmozgalomban. egész nemzeti történeimüwkben. Ezt a nemzetközi munkás- mozgalom élén haladó oresz- oroszági munkásosztály soksok forradalmi tapasztalata, ezeknek a tapasztalatoknak Lenin álltai' történt elméleti összegezése, ennek a forradalmi elméletnek a magyar munkásmozgalomba való behatolása tette lehetővé. Néhány hónap múltán a Szovjetunió népei után a világon először a magyar munkás- és szegényparaszti töme(Folytatás a 2. oftMoq}