Dunántúli Napló, 1958. november (15. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-27 / 280. szám

NOV EÄiBER 27, NAPLÓ „A KISZ politikai kör első előadását megnyitom" N yirkos idő van Vófcány- ban. Szitál a köd, erőtle­nül pislognak az utcai villany­égők. A házak belsejébe szo­rult az élet, csak a kutyák hangoskodnak. Valóságos uga­tókoncerttel kedveskednek, amikor fotóriporterünkkel vé­gigbaktatunk a falu főutcáján. No de már Murzsa Zoltán KISZ-titkár lakásában va­gyunk. Érdekes ember. Vagy huszonnégy évesnek néztük mind a ketten és csak tizen­nyolc. Ráadásul nős, hathetes fiatal házas. Felesége piros­pozsgás arca majd kicsattan az egészségtől. Komótosan nézegeti az ira­tainkat, lassan beszél, minden mozdulata megfontoltságot su­gároz. (Ezért véltük öregebb­nek.) Mint meggyőződéses ateisták mondjuk: az isten is vezetőnek teremtette ezt a fia­tal lakatost. Mert az a mestersége, a pécsi fűtőházban dolgozik. Reggel jött meg a szolgálatból. — Persze, hogy lesz, hiszen elhatároztuk. — Hány fiatalra számíta­nak? — Mind a negyvennyolcán jelentkeztek, de csak úgy hu­szonötén fogunk összegyűlni. A többiek műszakon vannak, mert a vókányi fiatalok jóré­sze Pécsett dolgozik. V alóban. Fél nyolc felé már vagy húszán huhukolnak a kultúrház épületében lévő KISZ-szobában. (Elfelejtettek befűteni!) Tréfálkoznak, ugrat­ják egymást, a kis szoba csak úgy harsog a jókedvtől és a vidámságtól. zemhét éves legényke. Legény­ke? Komoly fiatalember! De nem folytatom, mert azt mondják; hogy elijesztelek benneteket, holott eszemága- ban sincs. Ügy is ismeritek Pelle elvtársat, ti jobban tud­játok, hogy a szigorúsága jó­indulattal párosul. Párttitkár elvtárs is megér­kezik, néhány perc múlva el­hangzik a régvárt mondat: „A KISZ politikai kör első előadá­sát megnyitom!“ Csendben hallgatják, csak néha köhögi el magát egy-egv. megfázott fiatal torok. Aztán ijl Pelle elvtársé a szó. A huszon­öt éves Horthy-fasizmusról tart előadást, a fehér puskák gyilkos sortüzéről, a hősiesen '''enálló kommunistákról. Csak egy éve lakik Vófcány- ban. Nem akart- KISZ-titkár lenni, hiszen nem ismert sen­kit. „Majd megismersz ben­nünket“ válaszolták, a fiatalok, és megválasztották. Igazuk lett. A KISZ politikai körről sze­retnénk fényképes riportot csi­nálni, kíváncsian faggatjuk, hogy lesz-e, összegyűlnek-e a fiatalok és így tovább. A szo­kott higgadtságával válaszol: íme, itt van a kép jobbszélén álló kislány. Tóth Ilonka a ne­ve szemlesütve válaszolja, hogy tizenhat éves lesz, mire egy férfihang közbekiált: — Miért nem mondtál hú­szat? Annyi is leszel! A kiszesek csak úgy dűlnek a kacagástól. Tóth Ilonka irul- pirul, s bevallja: még nem egé­szen tizenhat, éves, illetve, illet­ve — alig töltötte be a tizen­ötöt ;; i — Szeret tanulni? — Kicsit..; Igen, elolvasom a Magyar Ifjúságot, meg a Du­nántúli , Naplót is.;. Ha mu­száj, akkor tanulok... S felnevet. Leül a lánykoszo­rú közé, átadja magát a gond­talan csevegésnek. Egész jól érzi magát a „muszáj‘’-ban. E zt a svájcisapkás fiatal­s embert az előtérben csíptük ed. Horváth József a neve, kovácstanuló. Vidám, ti­Kiderül a válaszából: — Azért jöttem, hogy tanul­jak. — Nem érezte még, hogy jó lenne többet tudni? Mondjuk vitatkozott valakivel és... — Dehogyisnem! A kovács­műhely előtt sokat vitatkoz­nak a lovak patkolására váró emberek. Rendszerint a lottó­val kezdődik a beszélgetés, s a végén a politikánál lyukad­nak ki. Hát ilyenkor éreztem, hogy jó lenne többet tudni. Munka ' közben ugyan nincs időm a beszélgetésre, de más­kor én is vitába ’szállók az em­berekkel, s ha összecsapnak a jó mondások, nem szeretek szégyenben maradni. Pláne, ha a tsz-ről van szó! Mert én tsz-párti vagyok, édesapám már negyvenkilencben belé­pett a csoportba, a bátyám is onnan vonult be katonának... C közben megtelik a KISZ­™ szoba. Nem huszonötén, talán harmincán zsibonganak. Csak akkor halkulnak el, ami­kor Pelle Gyula elvtárs meg­érkezik Pelle elrvtánsat jelölte ki a pártvezetőség propagandistá­nak, „mellékesen“ iskolaigaz­gató is. Jó jel, ha ilyen tekin­télye van! Hat éven át volt propagan­distája a pártszervezetnek. Eszerint vigyázni, kell kisze­sek! Gyakorlott a dolgában, nála igazán nem lehet mellé­beszélni! Meg kell tanulni a tananyagot! UaUnM. is a uvízmoU... A kalmárt, akit éppen az alábbi történet miatt illettünk e különös jelzővel, Kárpáti Ká- rolynak hívják és hosszú ideig a Pécsi Ruházati Kiskereske­delmi Vállalat 6. sz. boltjának volt a vezetője. Ebben a bolt­ban konfekció árut árusítanak, így aztán akinek sportöltöny­re, télikabátra, pantallóra és egyéb efféle darabái-ura van szüksége, ide betérhetett s vá­logathatott a bőséges árukész­letben. Egyformán teltek a he­tek, hónapok, évek ebben a kis boltocskában, ment itt minden mint a karikacsapás: kabáto­kat, bekecseket mustrálható vevők forgolódnak a tükör előtt, aztán ha megtetszik, megkapják rá a blokkot, a pénztárnál fizetnek, addigira pedig már a portéka is becso­magolva várja a gazdáját. Hanem úgy ötvenhét decem­berében egy szép napon (már akinek szép volt ez a nap) hí­vatlan vendég jön a boltba, re­vizori minőségben. És ahogy ez már szokás, a revizor na­pokon át bogarászott, s — . uram isten! — kisütötte, hogy ebben a boltban 26.000 forint többlet jelentkezik. Kellemet­len dolog, mert ugye egy ilyen konfekcióé üzletben, csak da­rabáru van, tehát itt nem mu­tatkozhat sem hiány, sem több­let. A revizor töprengve távozott e furcsa jelenség láttán. De 1958. július 9-én — tehát vagy félesztendő múlva — a revizor ismét megjelenik, de már töb- bedmagával és bejelenti, hogy szigorított leltárt csinálnak. A furfangos boltvezető egyked­vűen tárta szét a kezét, mond­ván, hogy tessék csak, semmi akadálya. A revizorok napokon át csatáztak a számokkal, blokkokkal, ilyen meg olyan összesített ívekkel és a végén még jobban elcsodálkoztak, mert az „eredmény“ 104.000 fo­rint lett, de nem többletként, hanem hiányként! A furfangos kalmár csak a vállát vonogat- ta, elvégre is mindez a revi­zorok dolga, nem az övé. A revizorok zord arccal távoztak, de látni rajtuk, hogy ebből a mérkőzésből végülis ők jönnek majd ki győztesen, csakhát, meg kell találni,a fonal végét, amely majd elvezeti őket a hiány forrásához. Egy hónap elmúltával követ­kezik a harmadik revízió és a 104.000 foíint még négyezerrel szaporodott! A boltvezető megint csak egykedvűen vonogatja a vállát, valahogy olyan magabiztos arckifejezéssel, hogy revizor legyen a talpén áz, aki meg­találja a titok nyitját. Hanem az ellenőrök végülis összeszed­ték minden tudásukat s a ne­gyedik leltár során elcsípték a „fonalat.. .** Vagyis hát „kiborult a lisztí’ — ahogy ilyenkor ezt mondani szokás. A furfangos kalmár tulaj­donképpen nem is végzett va­lami fene nagy adminisztrá­ciót ahhoz, hogy az évek alatt lassan-lassan elzsebelt hetven- egynéhányezer forintnak vala­miképpen eltűntesse a nyomát. Csak annyit csinált, hogy fel­javította a leltárt: a „mennyi­ség" rovatokban szereplő szá­mok elé egyszerűen odairt még egy számjegyet. Hát nem egy­szerű?! Például, ahol 1 kabát szerepelt, eléje odabiggyesztett még egy egyest és így lett az egy szem kabátból 11 kabát. De ez persze csak a példában van igy, mert a valóságban sokkal nagyobb szaporításokat hajtott végre, s a megemelt leltárok révén magasabb lett a készlete is, a forgalom viszont csökkent. Dehát mindegy, azt a több mint 70.000 forintot mé­giscsak elsikkasztotta, „saját életszínvonala“ emelése céljá­ból. Csakhogy az ellenőr — fene tudja miért — de valahogy nem veszi figyelembe az ilyen öncélú, — és túlságosan is me­részen fölfelé ívelő életszínvo- nali görbét — így aztán pontot is tett az ügy végére. Mármint a sikkasztás végére. Mert a furfangos kalmár ezután már nem igen nyúl társadalmi tu­lajdonhoz, ha másért nem, már csak a bíróság kedvéért sem... i'j* A»' fii wm O dakünn csípőssé vált az idő, sűrűsödött a köd, a kutyák is visszahúzódtak vac­kaikba. Csak a kultúrház abla­kai ontják a sugárkévét csendes vókányi főutcára. Emelkedik a tej hozam az állami gazdaságokban A Baranya megyei állam’i gazdaságok beléptek az ország legjobb tejtermelőinek sorába és eséllyel pályáznak az idén is a megyék közötti elsőségre. Pedig 1955-ben még csak 270C liter tejet adott egy-egy tehe­nük. A lelkiismeretes gondo­zás révén 1956-ban már 3100 literre, 1957-ben 3400 literre emelték a fejési átlagot, az idén pedig, majdnem 4000 te­hénnél, előreláthatóan elérik vagy szorosan megközelítik a 3700 litert. Négy év alatt tehát kereken ezer literrel emelke­dett a tehenek átlagos tejho­zama, a megye állami gazda­ságaiban-. A legjobb eredményt az országoshírű bólyd gazda­ság érte el, ahol ebiben az év­ben 700 tehéntől átlag négy— négyezer liter tejet fejnek. A tejhozamot most már csak kisebb mértékben akarják emel ni, inkább a tej zsírtartalmát fokozzák. Az idén — úgy szá­mítják — elérik a 3.9 százalé­kos zsírfokot, s ezt lassan 4.1 százalékra szándékoznak nö­velni. Autó és banán Mi dolgunk az autóval, banánnal? Falun töltött nyári vakációkra emlékezve, tudom, hogy amikor néha-néha — talán havonta egyszer — egy autó végigpöfögött a főutcán (a posta-úton!), az asszonyok kiszaladtak a kapuhoz s hosszasan nézték az elrobogó ma­sinát, míg csak el nem ült a kerekek által fölvert por. Megcsodálták. S ha lánygyermeknek minduntalan hajas babát vettünk ajándékképpen, a fiúgyerekek legkedven­cebb játéka mindig is a — kisautó volt. Vagyis az autó puszta léte bizonyos lelkendező, fúr csa izgalmat ébreszt felnőttben, gyermekben egyaránt. Igen, mert a felnőtt is szereti a „kisautót”, jóllehet, egyi­ket az autóval járó elegancia ragadja meg, a másikat a száguldásra való lehető g, aarmadik a távolságok legyő­zése. Ez eddig rendben is van. Hanem aztán amióta a föld túlsó felén hihetetlen mennyiségben gyártani kezdték a gépkocsikat s a lakos­ság jelentékeny része autóval rohan a munkahelyre, iro­dákba, üzletházakba, bevásárlásra, szórakozóhelyekre és let „ fcrrTto’-ra — azóta nálunk a puszta lelkendezésbő' egyesek átcsaptak a követelésbe, miszerint’ „Itt miért nincs mindenkinek autója?” Nos, mit gondolnak, miért nincs? Azért, mert abban a nyomorult múlt rendszerben még petróleumja sem igen alcadt a parasztnak, amelybe bele­lógassa a lámpabelet. S a városi munkásnak nagyobb gondot okozott az, hogy szeptemberben cipőben küldje gyerekét iskolába, mint hogy autót vegyen. Egyszerűen ezért nem volt. (A valóságban persze még ez sem volt olyan egyszerű.) Most van autónk. Nem sok. Kevés van még. De ez a kevés is azért van már, mert a paraszt Villannyal vi­lágít és nem petróleummal, és a munkásasszony is mosó­gépre gyűjtögeti forintjait és mert Pécsett az elmúlt esz­tendőben háromszáz egynéhány családiházat építettek ,1 „mbars,r és mert soha, de soha olyan szépen nem öltözködött és nem evett annyit, olyan bőséggel a nép. mint most ebben az országban. Megváltozott az életünk. Csupán ezért. Nyugatról jönnek, jövögetnek a levelek. S a levelek nyolcvan százalékában azt írja a magyar, hogy már van autója, vagy még ugyan nincs, de lesz. Aztán ugyan­abban a levélben azt is írja, hogy mosogat egy szállodá­ban, cselédeskedik valamelyik úri „nacóeágánál”, a ■ olt főkönyvelő ládákat szegei egy konzervgyárban, a volt fia­tal orvos műtőslegény egy svájci kórházban — de majd lesz autójuk is... Ezt írják ők. ... Hát ha csak az autó ébresztett bennük hiányérzetet és éppen amiatt futottak világgá, akkor talán nem is volt olyan rossz az élet minálunk. Ha csak ez volt a bajuk. De úgy látszik, hogy ez. Mert különben nem estek i'olna bele az autómáni&ba. Az igaz, hogy autóval kényelmesebb a közlekedés, de attól még szorongathatja a honvágy, vissza, ide hozzánk, az „autótalan” világba. Hol jobb? A másik a déligyümölcs. Jobban mondva: a banán. Eveken át hallottuk a méltatlankodást: „Manapság már banánt sem ehet az ember..." (Hogy sonkát, stifói­dért, Jonathán-almát és egyebeket viszont ehetett, arról hallgatott.) No, rendben van. Elég baj volt, hogy régebben nem importáltunk banánt. Mert akkor már előbb ráuntunk volna. Tavaly télen volt banán. Először sorba álltak érte. Nem fogyott el. Még mindig vásárolták. Még mindig nem fogyott el. S amikor már sokan beleharaptak a banánba és csodálkozva néztek maguk elé, hogy ennek « sóvárgott déligyümölcsnék tulajdonképpen nincs is jöldantúlian jó íze, akkor többet nem vásároltak. Akkor zavartan néztünk a plafonra, ha a kiszolgáló megkérdezte: „Banánt nem pa­rancsol?” Az autóval nem igy leszünk. Az autó nem rothad ránk. mint a banán. Mert remél­hetően egyszer majd olcsóbb lesz az autó, többet is gyárta­nak belőle, talán még részletfizetésre is megkapjuk és ak­kor ... egyre több ember vásárolhat magának. Meg kell várnunk azt az időt is. Az a mondás, hogy „Adj uramis­ten, de mindjárt!” — nem érvényes az autóra. Addig még sok mást kell beszerezniok a családoknak és ennek az egész nagy családnak, az országnak is. Kibírjuk. Csak ne essünk hasra egy autó előtt. S az olyan levelek előtt sem, amelyekben közlik velünk, hogy „rövidesen gépkocsit vásárolok...” Mi addig megelégszünk a rozzant pécsi villamosokkal és a kormozó autóbuszok­kal is. Viszont itthon vagyunk. S sz többet ér, mint egy nyolchengeres, csillogó Alfa- Komeó. , RAB FERENC AINVETES Ki a legjobb két gazda a faluban? Hát mondok én. Az egyik az Izsák La­jos, a másik meg a Bán Lajos — iga­zít útba a babarci tanácselnök. Izsák Lajos hat holdas. Középkorú ember. Úgy vezeti otthon a kiadást- bevételt, mintha valakinek felelősség­gel tartozna ezért. A kis kockás füzet­ben minden egy helyen van. Diktálja is a kiadást, a bevételt. Számoszlopok sorakoznak a jegyzetfüzetben. A bevé­tel 25 458 forint, a kiadás 6000 forint. — Durván húszezer marad. — A frászkarikát! — tör ki. — Bár ennyi maradna. Ennyi értékű termett, de ennek egy részéi feleszik az állatok, meg mi... — és az asztalra könyököl. — Nézze, én is számoltam már, de any- nyi soha sem jött ki, mint a legrosz- szabb esztendőben a tsz-ben. Látja most is 14,15 mázsa búzám termett. A tsz-ből a legrosszabb évben is 24 mázsát hoz­tam haza egyedül. Most meg ketten dolgozunk. Megbolondultunk 1956-ban. Mondtam is már a Brachmannak: szá­mítsatok rám, a tavaszkor jövök ... Meg jön Bán Lajos is. Izsákék szo­bájában ő is elmondja: mennyi volt a kiadása, mennyi lesz a bevétele az idén. A kiadás mégcsak stimmel. 11 483 fo­rint kiadás egy tízholdas gazdaságban hihető, de az ötvenezer forint bevétel?! — Mégis mennyi a maga jövedelme egy évben, mondjuk az idén? — kér­dem próbaképpen. — Húszezer forint. Ennél több sem­miesetre sem! — mondja és elmagya­rázza: a terményt 6 is feleteti az álla­tokkal, a két ló, a csikó sokat megeszik. Aztán miért kérdi ezt? Megmondom. — össze akarja hasonlítani a mi jö­vedelmünket a tsz-tagokéval? Azt lehet, — áll az összehasonlításnak elébe Bán Lajos bent a szobában. Az úton már így beszél: — Egy biztos, mi többet dolgozunk, mint a tsz-be liefe. — Annyit, mint mondjuk egy tsz- állattenyésztő! — Többet, sokkal többet! — és ami­kor elbúcsúzunk, még utánam kiált:.— Kíváncsi leszek ám a végeredményre. Arra, hogy kivel hasonlít majd össze. A tsz- irodában a könyvelő két ne­vet mond. Mind a kettő a feleségével együtt dolgozik a közösben. Hoffmann Rezső és felesége február­ban jött a babarci Béké-be. Az ember 203, az asszony 151 munkaegységet tel­jesített és most zárszámadáskor — öt­re n forintot ér egy munkaegység — 17 700 forintot kapnak. Ebben persze nincs benne a háztáji, «mi között is legalább 5—6 000 forint jöve­delmet jelent. Ez közepes teljesítmény­nek számít a tsz-ben, és annak ellenére, hogy később jöttek, mégis nagyobb jö­vedelmet értek el, mint Izsák Lajos másodmagával a hat hold földön. Hárick József és felesége az erősebb tagok közé tartoznak. Körülbelül úgy vannak ők a tsz-tagok között, mint Bán Lajos az egyéniek között. Kettőjük jö­vedelme ebben az évben nem kevesebb mint 41 500 forint. Róluk is el kell mondani: ebben nincs benne a háztáji gazdaság jövedelme és az, hogy a férj az állattenyésztésben dolgozik. Hogy is mondta Bén Lajos: — Többet, sokkal, többet. Ez pedig azt jelenti, hogy még a tsz állattenyésztőknél is többet dolgozik. Többet dolgozik és kevesebbet keres. Érzi Bán Lajos is: nincs ez igy jól, de... Igen, tudom, nehéz azt kimondani: 20 000 forint a Hárick javára. Pedig így van. És ahogy a termelőszövetkeze­tek erősödnek, mindig jobban igy lesz. Tudja, látja ezt Bán Lajos is, de még gondolkodik. Alaposan meg akarja gon­dolni a dolgot. Megteheti. Nem sürgeti senki, ha csak az idő nem, amely mind jobban a közös gazdaságoknak dolgozik. SZ.4LA7 JÁNOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom