Dunántúli Napló, 1958. november (15. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-02 / 259. szám

»58. NOVEMBER 2. NAPLÓ 7 Tallózás Hamburgban nemrégen egy elekronlkue irányítású kávéfőzőt mutattak be. A gép teljesítménye óránként 600 csésze kávé. Kisebb átépítéssel a gép pénzbedobósra automataként is működhet. A gép a kávét egyetlen gombnyomásra készíti el. A géphez egy húszlite­res hőtároló tartozik, amely ön­működően újítja meg forróvíz tartalékát. Töltésére folyékony kávéfajtát alkalmaznak. amely 100—120 adagot tartalmaz. Üzembe helyezték Texasban a világ egyik legkorszerűbb szállo­dáját. Az épületben 1100 szoba van, húsz emeletes, s tetején heli­kopterek számára leszállóhelyet építettek. Minden szobában rádió­val kombinált televíziós készülék található. Érdekessége a szállodá­nak az is, hogy bútorait világító műanyaggal kárpitozzák. * Kizárólag az angol vásárlók konzervatizmusára vezethető visz- sza, hogy Angliában csak nagyon kis mértékben alkalmaznak el­árusító automatákat. Szórványos kivételektől eltekintve, automatá­kat rendszerint csak a földalatti vasút egyes állomásain és a pá­lyaudvarokon helyeznek el. A növényekről infravörös su­garakkal fényképfelvételeket ké­szítenek Svájcban. A beteg és az egészséges növény 'egészen más­képpen reagál. A filmszűrő-kom- binációk segítségével pontosan meg tudják állapítani a búza üsz­kösödését, a rozs rozsdásodását és a zab vírusos infekcióját. Angol tudósok kijelentették, hogy két év múlva Anglia éjje­lenként felhasználásra kierülő teljes villanyáram szükségletét atomerővel fogják előállítani. Azt is elmondották, hogy a nyugat­angliai Winfrith Heath-ben új „Zeta” berendezést állítanak fel a békés atomkutatás céljaira. * A moszkvai Kalinyin hajógyár­ban elkészítették az első műanyag hajó öntéséhez szükéges formá­kat. A hajó minden alkatrésze; a kajütök ajtajai, ablakai, a fe­délzet, sőt még a bútorok is, mű­anyagból készülnek, önsúlya 1,5 teherbíróképessege pedig 15 tonna lesz. * A délafrikai hivatalos közlöny 3 000 „erkölcssértő” könyvet so­rol fel. A tiltott művek jegyzékén szerepel Maúpassant, Zola, és .., Francoise Sagan. Az Indexre tett k! vek birtoklását vagy eladá­sát egy évig, sőt „előre megfon­tolt szándék” esetén, öt évig ter­jedő börtönnel büntetik. VILÁGHÍRADÓ! 55 4 demokrácia orsói66 »»»»v»»»»«v»»*vvt*vvv**vw**»i*••»»»«*«*»*»»»»*»» Óránként fél kilométer hosszú csatorna A legújabb szovjet csatornaépítő gép marja a talajt, a ki­ásott földet továbbít­ja, s 15 méter távol­ságban szórja le. Egy óra alatt fél kilométer hosszú, 2 méter mély és 3.1 m széles csatornát ké­szít, eközben 3 000 köbméter földet emel ki. A gépet, amelynek teljesítő­képessége 15 ezer ember munkájával ér fel, 3 személy ke­zeli. Az új gépóriást i voronyezsi exka- 'átorgyár készíti. „A Műszaki Elet”- ből. Kínai tisztek legénységi állományban A kínai néphadsereg sok ezer tisztje — köztük több mint 70 tábornok — egy bi­zonyos ideig legénységi állo­mányban teljesít szolgálatot. Ezzel végrehajtják azt a dön­tést, mely szerint valameny- nyi tisztnek évente egy hó­napot legénységi állomány­ban kell szolgálnia. A tisztek ezen idő alatt az egyszerű katonákkal együtt étkeznek, élnek, gyakorlatoznak és dol­goznak. De Gaulle tábornok a „legszélesebb alapokra helyezi affmokrá­!OT” tünte­ciát”. íme egy példa a sok közül: A „demokrácia éber őrzi tőket ütlegelnek Párizs utcáin. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Ásványkutató készülék helikopteren Nehéz az osztrák diákok helyzete könnyű helikopterekre szerel­hető fel. A készülék repülés közben állandóan méri és re­gisztrálja a intenzitását. Kisebb magasságban heli­kopter repül. A pilóta fülhall­gatójában hirtelen jelzések hangzanak fel. Ugyanakkor a gép szerelékfalán elhelyezett különleges műszer pontosan jegyzi az adatokat a föld mé­lyében rejlő hasznos ásványok radioaktív sugárzásának ere­jéről. A pilóta a térképen ka­rikával jelöli meg a helyet, ahol repül és ledobja a jelző­zászlót. Ezután kerül sor a te­rület alapos átkutatására. A; Kudrjasev és V. Porfirov szovjet mérnökök vezetésével, a szovjet geológiai és ásvány- védelmi minisztérium lenin- grádi irodájában elkészítették az új RVSZ—I. sugárzásmérőt, amelyet hasznos ásványok le­lőhelyeinek felkutatására hasz­nálnak. A mintegy 60 kilós ké­szülék rendkívül érzékeny mé­rőműszerből, 2 kábeles regiszt­rálóból és vezérlő pultból áll. Különleges elektron-séma biz­tosítja automatikusan a készü­lék működésének megbízható-^ ságát. Az egész berendezés j NI—1, vagy KA—15 típusú j Hiszen « amerika Az Arbeiter Zeitung, az Osztrák Szocialista Párt köz­ponti lapja fenti cím alatt a többi között a következőket írja: Az osztrák főiskolákon jelen­leg 27 000-en tanulnak. A hall- gamma-sugarak í gatók 75 százaléka szakmai | mellékmunkákkal kénytelen Az első ilyen készülékeket \ tanulmányait anyagilag fedez- már sikeresen kipróbálták a* ni* gyakorlatban. A leningrádit A főiskolai hallgatók több geológiai műszergyár megkezd-! mint kérharmada nem ott ta­té a sorozatgyártást, i uul, ahol lakik. Ennélfogva a Mr. EISENHOWER a „mandzsu császár hallgatók elszállásolása külö­nösen nehezen megoldható probléma. Jelenleg a lakás­szükségletnek mindössze egy- hatodát lehet diákotthonokkal fedezni. Noha a következő két esztendőben egy sor új diák­otthont nyitnak meg, ezzel még nem lehet a diákok la­kásínségét megszüntetni, leg­feljebb valamelyest enyhíteni. Különösen nagy baj, hogy ma­gánlakásban egy minden kü­lönösebb komfort nélküli al­bérleti szobáért havi 350—400 schillinget kérnek; Arabon új regénye Aragon új regénye, a „Nagyhét” (La Semaine Sain- te) 1815-ben játszódik, ami­kor Napoleon Párizshoz kö­zeledik. és XVIII. Lajos me­nekül előle. Az előszóban Aragon figyelmeztet, hogy bár a cselekmény a múltban történik, műve nem történel­mi regény. A „Nagyhét” egyik fejezetét a Lettres Francaises közölte. A re­gény rövidesen könyvalak­ban is megjelenik, «V l/i Eisen­Csangr Kaj-sek, * Mandzsu császárok fejedelmi díszei ajándékozta howemek születése napjára. Ahogy a képen is látható, a” elnök szívesen fo- . gadta az ajándékot. Elektronikus házasságkötés Az eCső „automa­tizált“ házasságikö­tésre a napokban került sor Holly­woodban, amikor Bob Kardell felesé­gül vette Shirley Saunderst. Nem a rózsás ar­cú Amor hozta öse- sze ezt a házassá­got, hanem az „Uni- vac“ elnevezésű elektronikus agy. A módszer a követke­ző: a férj-, illetve feleség-jelölt kitölt egy ívet, amelyen részletesen ismerte­ti, milyen legyen az ideális házastó rs és ugyanakkor kitölti a megfelelő rovato­kat, amelyek saját adatait tartalmaz­zák. Az ívet azután az Univac feldolgoz­za és kihozza annak a másik jelentkező­nek a nevét, aki a gép kombinációs adatai alaipján a legmegfelelőbb len­ne. Sajnos, mind ez ideiig a kiválasztott párok nem értettek egyet a géppel. Vég­re egyszer a gép csodát művelt: Sihir ley és Bob első lá­tásra egymásba sze­rettek és igazolták a gépi kombinációt. vezető körök leg­hőbb vágyuk az, : hogy korlátlan urai legyeinek a hatal- ; más Kínának. Még ;;; az a szerencse, hogy ez nem rajtuk mú- ; liik. „Némi beleszó­lása“ van és lesz is ebbe a kérdésbe a : népi Kínának. Királyi keresztpapa A ‘ belga-kongói Leopoldville-ben ■gy bemszülött köz- hivatalnoknak gyer­meke született. A keresztapaságot Baudouin. király vál lalta, a keresztelői ajándék már útban van Brüsszelből. Minek köszönheti a kongói koromfe­kete kisbaba ezt a nagyszerű királyi kegyet? Állítólag a 28 éves kongói király egyéni ötlete volt, hogy ezzel is meg­ünnepeljék az 50. ’vfordulóját annak, hogy Belgium for­málisan anmektálta a Kongót. Belgiumban régi hagyomány, hogy ha egy családban 7 gyermek születik, a hetediknek a ke­resztapaságét min­dig a király vállal­ja. És lám, az új idők szele mikép­pen fújdogál! Ezt a hagyományt most terjesztették a Kon­góra: „a csalód fe­kete tagjaira is“, — mint ahogyan egy leopoldvillei magas­rangú köztisztviselő mondotta, A kis néger gye­rek születése éppen kapóra jött, amikor Brüsszelben a ki­rály tanácsadói azon morfondíroz­tak, miképpen le­hetne Belgium és az 6 uránban gazdag afrikai gyarmata között az „újfajta kapcsolatok bekö­szöntésének korsza­kát“ kellőképpen demonstrálni. Kongóban nemré­giben két repülőgé­pen számos minisz» tér, gazdasági és más szakértő érke­zett. Feladatuk, hogy tanulmányoz­zák a belga gyar­mat társadalmi és gazdasági helyzetét és beszámoljanak Brüsszelben. Senki se higyje azonban, hogy szó lehet bár­miféle elszakadás­ról, függetlenségről, vagy a választójog _ kiterjesztéséről az összes kongói ben- szülöttekre. Brüsszeli ben leszö­gezték, hogy a Kon­gó Beügiiumé és az is marad. Történ­nek ugyan módszer­beli változások, (lásd a király ke- resztgyermekét), de ezek is csak a szo­rosabb együttműkö­dést vannak hivat­va kidomborítani. Aki nem kapkod az elnök frakkja után A z elnök, akinek a frakkjáról van szó: Eisenhower, aiki pe­ri m kapkod Eisenhower fra dija után: Rockefeller, az amerikai multimilliomos di­nasztia egyik tagja. Rockefeller ugyanis a mostani amerikai választásokon, mint New York állam republikánus párti kor­mányzójelöltje lép fel, s az a különös dolog történt, hogy nem óhajt együtt szerepelni a választási gyűlésen Eisenho- werrel, pártjának fejével, a legnagyobb amerikai közjogi méltóság birtokosával. Rop­pant egyszerű a magyarázat erre: Rockefeller nyilván úgy látja, hogy nem nagyon érde­mes kinyújtania karját az el­nök frakkja után, hiszen a leg­utóbbi esztendőben Eisenho­wer személyi tekintélye és a republikánus párt, kilátásai na­gyon lecsökkentek. S ez nem­csak Rockefeller véleménye. Ha hinni lehet a Gallup köz­véleménykutató intézetnek, akkor a választásokon valószí­nűleg a Demokrata Párt fog miözeimet aratni. November 4-én újjáválaszt­ják az amerikai képviselőház­nak mind a 435 tagját, a sze­nátus 96 tagja közül pedig 33-at. Ezenkívül sok államban újjáválasztják a kormányzót és a helyi parlamentek tagjait. Elnökválasztásra azonban — mint ismeretes — csak két esztendő múlva kerül sor. Hogyan készültek fel az amerikai pártok erre a válasz­tásra? A demokraták iparkexi- ták miinél jobban kihasználni azt a nagy előnyüket, hogy most ők vannak ellenzékben, hiszen ismeretes, hogy az Egyesült Államok elnöke és kormánya jelenleg republiká- nuspárti. A republikánusok a koreai háború idején váltot­ták fel a demokratákat az or­szág kormányzásában. Akkor azzal a taktikával győzedel­meskedtek, hogy a béke an­gyalának jelmezébe öltözve fennen hirdették, hogy majd ők meghozzák a békét Ko­reában. Ezenkívül, élesen ki­keltek az amerikai államap­parátusban dúló korrupció el­len. Most azonban megválto­zott á két párt helyzete. Jelen­leg éppen a demokraták bí­rálják az amerikai külpolitika irányvonalát s támadják Dul­lest, mert csupán néhány hó­nap leforgása alatt kétszer is a háborús szakadék szélére so­dorta Amerikát és az egész világot. (A libanoni partra­szállás idején, és most, a taj­vani válság k i robbantásakor). Ismeretes az is, hogy Eisen­hower kedvence és elsőszámú tanácsadója: Shenmam Adams néhány héttel ezelőtt korrup­ciós üzeimei miatt kénytelen volt lemondani. Ez az eset jó ürügyet szolgáltatott a demo­kratáknak, hogy a maguk ja­vára próbálják fordítaná egyes köztársasági párti vezetők visszaéléseit,. A republikánusok úgy gon­dolják, hogy legjobb védeke­zés a támadás, s ezért lehető­leg nem arról beszéltek a vá­lasztókkal, amit ellenük a Der mokrata Párt felhozott; ha­nem más síkon igyekeztek be­lekötni a demokratákba. A republikánus párt választási hadjáratát tehát tulajdonkép­pen már nem is Eisenhower vezette — bár a látszat ked­véért az elnök még most is több mint nyolcezer kilométe­res kortesútra vállalkozott — hanem Nixon alelndk. Nixon fiatalabb és harciasább ember mint Eisenhower 6 politikai nézetei a* ebnek elképzelései­a republikánus párt választási taktikáján is. N ixohék — enyhén szól­va — furcsa dolgo­kat állítottak a de­mokrata pártról. Kijelentet­ték, hogy a demokraták győ­zelme valamiféle „szuper-ál­lamhoz“ és „szocializáláshoz“ vezetne. Pártjuk hivatalos nyi­latkozata szerint a magánvál­lalkozást csakis a republiká­nusok győzelmével lehet rnegszi lárdítani, különben az Egye­sült Államok „arra az ösvény­re tér, amely elkerülhetetle­nül a szocializmushoz vezet.“ A republikánusok tehát azzal próbálkoztak, hogy szélső bal­oldalinak tüntessék fel a de­mokrata pártot, holott ez ter­mészetesen éppen úgy a bur­zsoázia érdekeit védelmezi, mint a köztársasági párt. Nagy kérdés azonban, hogy az amerikai választók meg foginak-e ijedni attól a ,.mu­mustól“ ahogyan a demokrata pártot ellenfelei beállították előttük. Könnyen lehetséges, hogy ez a fegyver visszafelé fog elsülni. A nyugati sajtó általában azt jósolja, hogy a republikánusoknak ez a vá­lasztási taktikája kudarcot vall. Hozzá kell tennünk ehhez még azt is, hogy a republiká­jel­szava is éppen olyan „szeren­cse-játék“ politikára mutat, mint az első. A köztársasági párt ugyanis igen élesen tá­madja a szakszervezeteket az ott tapasztalt nagyarányú kor­rupció miatt. A republikánu­sok persze így akarják elhárí­tani a demokrata párt részé­ről őket ért korrupciós váda­kat. De nem érik be ezzeü, ha­nem a szakszervezeti vezetők közt dúló. valóban igen nagy­arányú korrupciót a szakszer­vezetek jogainak általános korlátozására próbálják fel­használni. Például: hatályon kívül akarják helyezni azt az intézkedést, amely szerint egyes. gyárakban csakis olya­nok dolgozhatnak, akik tagjai a szakszervezetnek. A repub­likánus párt ugyanakkor az adópolitikában is olyan vál­toztatásokat akar végrehajta­ni, amelyek nyilvánvalóan csak a gazdagoknak kedvez­nek. Mindenesetre fel kell figyel­nünk arra a jelenségre, hogy a republikánus párt — a népszerűség fogytával egyenes .arányban — mind reakciósabb irányba tolódik. Már pedig ez a párt irányítja Amerika hi­vatalos politikáját, s éppen ez a veszedebnas a dologban. Csupán egyetlen példát hoz­zunk fel a republikánusok jobbra tolódására! Nixon néhány héttel ezelőtt „szabotázs-szerű cselekedettel“ vádolta az amerikai külügy­minisztérium szóvivőjét csu­pán azért, mert az elmondot­ta egy újságírónak, hogy a külügyminisztériumba érkező magánlevelek zöme éles han­gon támadja az Egyesült Ál­lamok kínai politikáját. S mintha csak a rosszemlékű, nyilvánvalóan fasiszta Mac- Carthy szenátor szólott volna, Nixon még azt is kijelentette, hogy hiába írnak az emberek ilyen hangú leveleket, a köz­vélemény nem irányíthatja az Egyesült \ Államok politikai vonalát. Nixon hű fegyvertár­sa, Dulles is gyorsan kijelen­tette, hogy véleménye ponto­san megfelel Nixon álláspont­jának. önnyen lehetséges te­hát, hogy a hivatalos amerikai külpolitika a demokrata párt győzelme esetén csak még jobban meg­merevedik, annál is inkább, mert a republikánus párti kor­mány a két év múlva esedé­kes elnökválasztásig így is, úgy is uralmon marad. Az egyszerű, békés amerikai pol­gár hiába szavaz tehát akár­melyik pártra, annyi bizonyos, hogy a Fehér Házban ezentúl sem az ő érdekeit fogják kép­viselni. nél is reafcciósabbak. Ez aztán nusolk másik választási pontosan megmutatkozott

Next

/
Oldalképek
Tartalom