Dunántúli Napló, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-18 / 246. szám

NAPLÓ 1958. OKTOBER 18. lc4Ai(! fi Központi Statisztikai Hivatal jelentése itífatUték'Ulé^Wm Sokan azt mondják, nem érdemes málnát termelni, mert csak baj van vele, any- nyira sarjadzik, hogy két év alatt egész dzsungel lesz be­lőle. Elsűrűsödik, alig terem és csak a helyet foglalja el. Az elhanyagolt málnánál ez igaz, de ha csak annyi mun­kaidőt sszentelünk málnatö­veinkre, mint pl. paradicsom­termesztésre, — már igen szép, — tövenként fél kilós márnatermés kapható. . Vigyázni kell azonban az elhelyezésre. Erősen fényigé­nyes, és nagy sarjadzóképes- sége miatt talajzsaroló. E tu­lajdonságai miatt gyümölcs­fák között, köztesként nem termeszthető. ‘Tápanyagokban gazdag kissé nyirkos talaj­ban díszük legjobban. Kellő talajerő fenntartás mellett 8—10 évig is sikerrel ter­meszthető egy helyem. Tele­pítési ideje most van októ­berben. így még van ideje az elültetett töveknek meggyö­keresedni a fagyokig. Telepítés előtt leghelyesebb a talajt 40—50 cm-re, mint­egy két ásónyom mélységben megforgatni, egyidejű bősé­ges istállótórgyázás mellett. Há2d kertben legcélszerűbb lxl méteres sor és tőtávol­ságra ültetni a málnát. Ül­tetés előtt a sarjakat gyökér- nyak felett 15—20 cm-re visz- szavágjuk. A törött, vagy hosszú gyökereket is vissza­kurtítjuk, de a rojtos vékony gyökereket hagyjuk érintet­lenül. Az ültetéshez előkészített, forgatott talajba 25 cm szé­les és mély gödröt ásunk, ebbe olyan mélyen ültetjük a sarjakat, mint amilyen, mé­lyen előző helyükön a föld­ben voltak. Vigyázzunk, hogy a gyökémyakon lévő rügye­ket ne sértsük meg, mert v a jövő évi hajtások ezekből fejlődnek; A gyökerek mellé parfca- nyósi földet teszünk, ültetés közbén a sarjakat megrázo- gatjuk, hogy a föld a gyöke­rek közé juthasson. Utána kissé fel kupacoljuk a töve­ket. Gyümölcsöt a málna jól beérett, éves sarjakon hoz. Házi kertben minden tő mel­lé verjümilc le karót és a ter­mővesszőket tavasszal fonál­lal, vagy alumínium dróttal lazán ebhez rögzítjük; Kis kertekbe a kétszer ter­mő Lloyd George fajtát ajánljuk, mert ez bővebben terem és hosszabb ideig ad friss gyümölcsöt; Telepítéshez beszerezhetők málnatövek darabonként 1.20 Ft-ért a Tótrétpusztai Mál­natermelő Szakszövetkezet­nél (up. Balinka-bánya), eset­leg a Sopronhorpácsi Kutató Intézetnél; Kiskertész (Folytatás az 1. oldalról) ► melést. A Duna Cipőgyár ex- tport termelése például három- : szorosra növekedett. Az Élei- : meaésügyi Minisztérium ipar- vállalatai háromnegyed év \ alatt 5 százalékkal termeltek többet, mint tavaly januártól ; szeptember végéig. Az állami kivitelező építő­ipar egész évi tervének 10 százalékát valósította meg háromnegyed év alatt, 5 százalékkal többet, mint a múlt év azonos időszakában. Mezőgazdaság* A mezőgazdaság helyzetéről szólva a Statisztikai Hivatal jelentése rámutat, hogy az idei gazdasági évben a kenyérga­bona vetésterülete tovább csők kent, mintegy 180.000 holddal volt kisebb a tavalyinál. Ezzel szemben jelentősen nőtt az ár­pa és a zab, továbbá az ipari és az évelő pillangós növények vetésterülete. Lucernát 14 szá­zalékkal, vörösherét 52 száza­lékkal nagyobb területein ve­tettek, mint az előző esztendő­ben. A mezőgazdasági terme­lés alakulását nagymértékben befolyásolta a kedvezőtlen tavaszi időjárás. A szocialista szektor termésátlagai nagyob­el, a tagok száma 21.000-el, szántóterületük pedig 145.000 holddal nőtt. A gépállomások az év elejétől több munkát végeztek, mint az előző év azonos időszakában és egész évi tervüknek 71 szá­zalékát teljesítették. \ 1958. július 1-én mind a pa­rasztság, mind a központi alap gabonakészlete lényegesen na­gyobb volt, mint az elmúlt gaz dasági években hasonló idő­pontban. A központi alapból az elmúlt gazdasági évben ha­vonta 18 százalékkal kevesebb volt a fogyasztás, mint a ko­rábbi esztendőkben, főként azért, mert a kötelező beszol­gáltatás eltörlése nyomán a parasztság elsősorban saját készleteit fogyasztotta; Vágósertésből az első három negyed évben 27 százalékkal többet vásároltak fel, mint tavaly hasonló idő alatt. A felvásárolt vágómarhák sú­lya 8 százalékkal volt nagyobb a tavalyinál; A tejfelvásárlás meghaladta a tervezett meny- nyiséget. Az év eleje óta 510 millió litert vásároltak fel, 37 százalékkal többet, mint 1957. januárjától szeptember végéig. A kielégítő tejellátás lehetővé tette, hogy a fogyasztói tej 2.2 százalékos zsírtartalmát elő­ször 2.5, majd augusztusban 3 bak voltak, mint az egyéni gaz százalékra emelték fel, a vaj daságoké. A mezőgazdaság szeptember 30-ig 365.000 tonna műtrágyát kapott, 8 000 tonnával többet, mint amennyit tavaly egész évben felhasznált. Az egy hold szántóra jutó műtrágyameny- nyiség 23 százalékkal volt több, mint tavaly; A mezőgazdasági termelő­szövetkezetek száma 1958. január 1-től szeptember 30- ig csaknem 300-al, az itt dol­gozó családok száma 15.000­kilónkénti árát pedig 66-ról 56 forintra csökkentették. Közlekedés Közlekedésünk körülbelül 106 milüó tonna árut szállított kilenc hónap alatt, 15 százalék kai többet, mint tavaly sT. azo­nos időszakiban. A személyszál lítás 13 százalékkal növeke­dett. A' vasúti utasforgalom növekedése nagyrészt a féláru utazási kedvezmény kiterjesz­tésével és a hétvégi kiránduló vonatokon utazók számának: jelentős növekedésével függ : össze. • 1958-ban több mint félmillió ♦ féláru kedvezményre jogo­sító igazolványt adott ki a vasút és többször nyújtóit utazási kedvezményt külön­böző vásárokra. Kereskedelem Külkereskedelmünk három­negyed évi behozatali tervét; 100.2, kiviteli tervét 112.9 szá- ! zalékra teljesítette. A behozatal 13 százalékkal kevesebb, a kivitel pedig 43 százalékkal több volt mint a múlt óv azonos időszakában. A fontosabb gépipari, könnyű i és élelmiszeripari, valamint' egyes mezőgazdasági termékek j kivitele jóval nagyobb volt,: mint a múlt év azonos idősza- i kában, és .a legtöbb esetben a j tervelőirányzatot is meghalad- ] ta. Az év első kilenc hónapjá- j ban a munkaibérek és a sze-! mély! jellegű kifizetések ösz- szege 9 százalékkal nagyobb j volt, mint tavaly háromnegyed ; év alatt A kiskereskedelembe« körül belül 40 milliárd forint érté­kű árut vásárolt az ország lakossága, folyóárakon szá­mítva 6 százalékkal többet, mint tavaly ugyanennyi idő alatt, Az áruellátás jobb volt e ta­valyinál. Különösen ez év má­sodik és harmadik negyedé­ben kellő mennyiségben állt a lakosság rendelkezésére több olyan ciíkk, mint a mosógép, a motorkerékpár, a jó minőségű gyapjúszövet, a különböző fe­hérneműanyagok, amelyek ko­rábban hiányoztak. lib mint ötszáz ipari objektum — a baráti szocialista országoknak Megállapították a szőlő, a must és á bor nagyüzemi felárát A földművelésügyi és az portok, szakszövetkezetek és élelmezésügyi miniszter az Or­szágos Arhivatal elnökével egyetértésben rendelettel sza­bályozta a mezőgazdasági ter­melésre alakult szövetkezetek­től, terményértékesítési szer­ve ilyennel fertőzött must és bor után nagyüzemi felár nem fizethető. A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek kivételével az összes szövetkezeti formák, a nagyüzemi felárral elért több­Anyakönyvi hírek Születések: Schulthelsz István gyári munkás és Kugli Mária csomagoló, Do- Wendorfer Ferenc, Rafa-Gyovai rozsmai János gondnok és Gadó Zoltán János, ömböll János, Mól- Márta pénztáros, Halász Péter nár Éva, Kováts Zoltán, Petrétel gépkocsivezető és Fekete Anna József, Arnold Antal, Szirom Ta- adminisztrátor, dr. Bognár Lajos más, Eperjesi László, Takács Lász- fogalmazó gyakorn. és Matnievlcs mezőgazdasági társulások mű­ködésük első évében az emlí­tett feltételek mellett 10 szá­zalékos nagyüzemi felárat kap­hatnak már abban az esetben is, ha csak az értékesítést vég­ződés alapján átvett borszőlő, zik közösen. A második évtől letjövedelmük 50 százalékát a must és bor nagyüzemi felárát. 15, illetőleg 20 százalékos fel- közös szövetkezeti vagyon gya- A termelőszövetkezeteket árra jogosultak aszerint, hogy rapítására kötelesek fordítani, legalább 70 mázsa borszőlő, a szüretet, a szőlő íeldolgozá- A rendelet előírásait a már vagy 50 hektóüter must, ille- sát, tároláísát és a bor kezeié- átadott. 1958. évi termésű tőleg bor egyöntetű értéke- sót közösen végzik, illetőleg a must- és bortételek után is ki sítéséért egységesen 20 száza- szőlőtermelést a mezőgazda- kell fizetni, lékos nagyüzemi felár illeti sági termelőszövetkezetekhez Az újonnan alakuló szövet- meg. A termelőszövetkezeti hasonlóan szervezik és a kö- kezetek ugyancsak hasznosít­ás oport ok, termelői szakcso- zös jövedelmet legalább 60 szá- hatják a rendelet adta kedvez­zalébbatn a végzett miumka és ményeket. Ilyen esetben csak legfeljebb 40 százalékban ugyanis a korábban — egyéni- a bevitt terület nagysága sze- leg — kötött szerződések fel- rint osztják fel. bonthatók, s azt újólag a terü­Direkttermő szőlő, vagy di- letileg illetékes pincegazdaság- rekttermő szőlőből nyert, illet- gal kell megkötni. ló, Markovira János, Varga Zol­tán, Orsós János, Tóth Erzsébet, Horváth Mária, Szties Károly, Izsák Gizella, Benkö Gábor, Csa- lódl László, Fleischer Zoltán, Auth Anna, Sütő Beatrix, Welszmüller Mária. Molnár Erika, Cserhalmi Pál. Noveczky Beáta, Kovács Fe­renc, Mikest Ágnes, Kővár Ad­rienne, Ignác István, Szabó Béla, Czlr.ege László, Link Zsuzsanna, Molnár Klára, Németh Gyurka. Bogdán János, Májer Csaba, Jols- vai Gábor, Györkó József, Nagy László, Ball Lajos, Tamásovlcs Jó­zsef, Major László, Koblár Katalin, Mercle József, Kis Katalin, Barka Eva, Blum László. Házasságot kötöttek: Bakó Kálmán körzeti felügyelő és Erős Ilona adminisztrátor. Tűzhely-, káiyliawítások, felújítások, mindennemű LAKATOSMUNKA megbízható, gyors kivitelben a FINOMMECHANIKA lakatos részlegénél — PÉCS, Rét u. 27. Tel.: 31-92 Mária adminisztrátor, Lugas! Ká­roly segédmunkás és Görög Va­léria, Mátyás István gépipari tech­nikus és Farkas Julianna tan.tónö. Varga Ferenc bányacslllés és Dim- jásovlls Etelka, Makk László te­lepvezető és Szabó Rozália var­rónő, Kurucz Lajos technológus és Víg Katalin gyári munkás, Ko­vács Rudolf előadó és Békés Ilona porcelángyári munkás. Meghaltak: Császár Dezsőné sz. Orbán Irén 28 éves, Várad! Gyula 8 hónapos, Balázs László 3 hetes, özv. Unger Józsefné sz. Koller Karolina 73 éves, Herlovlcs Julianna 71 éves, özv. Benkő Györgyné sz. Marton Erzsébet 86 éves, özv. petes Ist­vánná sz. Jakab Erzsébet 87 éves, Bartos Adám 60 éves, Szabó Já- nosné sz. Gyenes Julianna 46 éves, özv. Imolva Józsefné sz. Pálfl Julianna 77 éves. Pataki Ferencné sz. Száraz Ilona 51 éves, Nyúl De­zső 1 hetes, dr. Erreth Lajosné sz. Veigl Jolán 84 éves, Babai István­ná sz. Kupái Mária 55 éves, Riegel Rlehárd 67 éves, Virág Rozália 60 éves. Vörös Lajos 57 éves, Kovács Géza 33 éves, Persztik Györgyné sz. Schuller Leopoldina 73 éves, Höfler Frigyes 54 éves, Koronics Györgyné sz. Mester Mária 73 éves, Schmidt János 50 éves, Tigl- mann Kámlyné sz. Bitter Anna 81 éves, Papp József 75 éves, Bor Józsefné sz. Halászek Anna 81 éves. Caollák János $4 éves, wel- ezepach Péter I A baráti szocialista orszá­gokban több mim 500 válla­lat és egyéb ipari objektum épült vagy épül a Szovjet­unió segítségével. Negyven­öt kohómű, 35 vegyigyár, 5 kőolajfinomító, több mint 60 gépgyár, szerszámgépgyár és autógyár, és mintegy 70 vil­lamos erőmű építéséhez adott önzetlen segítséget a Szov­jetunió. A Kínai Népköztársaság­ban több mint 200 üzem épül szovjet műszaki segítséggel. A néhány évvel ezelőtt helyreállított ansanl kohó- kombinátan kívül, amely a kínai kohászat elsőszülötte volt, most két kohómű: a vu- hani és a paotoui kohómű épül szovjet tervek alapján. A két objektum évente 3 millió tonna acélt termel majd. A tervek szerint a vu- hani kohómű első kemencé­jét már ebben az évben üzembe helyezik. 1956-ban gazdag réztele­pekre bukkantak Hamun tartományban, ahol most — ugyancsak szovjet tervek alapján és szovjet szakem­berek közreműködésével — épül Ázsia legnagyobb szí­nesfém-kohászati kombinát­ja: a pajcsani kombinát. A kombinát több részlege és a munkástelep már elkészült. Lojáng városban most fe­jeződik be a „Cafan" teher­autógyár és az első kínai traktorgyár után az ország második legnagyobb, legkor­ratikus Köztársaságban 16, ♦ a Koreai Népi Demokrati- t kus Köztársaságban 23, Cseh t Szlovákiában pedig 8 ipari t objektum épül szovjet segít- ♦ séggel. Több gyárat rekon- J struátnak Magyarországon is t szovjet segítséggel. Milyen üzemekről van szó? | Lengyelországban ebben g az évben helyezik üzembe a J Walentins Wawel dúsítót, ♦ amelynek évi kapacitása 2 | millió tonna szén. Szovjet g műszaki segítséggel fejezik J be Lengyelországban a Huta- ♦ Warszawa minőségi acélgyé g rat, épül egy rézolvasztó, } egy hatalmas villanytelep, j egy szintetikus kaucsukgyár $ és több más objektum. Bő- J vül Lengyelország Jegna- t gyobb kohászati kombinát- ♦ ja, a Krakkó melletti, Lenin- g Huta; g Nagy építkezés folyik Bul t gáriában. Ruszo városban j nemsokára befejezik egy ha- g talmas gépkocsi- és traktor- j alkatrészgyár építését. Ezt | az üzemet a „Giproavtop- j ram“ tervezte. Építésében g szovjet szakemberek vesz- g nek részt. Tovább folyik a i dimitrovi Lenin vaskohó bő- ♦ vítése. * Romániában öt vegyigyár t építésében vesznek részt f szovjet szakemberek. Albá- ♦ mában 7 könnyűipari és 28 g élelmiszeripari üzem épül J szovjet tervek alapján. A baráti országokban dől- j gozó több ezer szovjet szak- t ember nemcsak az építke­szerűbb traktorgyárának építé zésben, vagy a gépek fel­se. A szovjet segítséggel épü lő hatalmas gyárban már a gépeket szerelik, és évente 15.000 traktort állít majd elő. Kína északkeleti részében nemsokára tető alá kerül legújabb nehézgépgyár, amely kapacitása tekinteté­ben az uráli gépgyárral ver­senyképes. Ebből a gyárból kerülnek majd ki Kína alsó nehézgépei. Harbinban gőz­turbinagyár, Vuhanban ne- hézszerszámgépgyár épül. A Szovjetunió több mint 20 hatalmas szénbánya, kőbá­nya feldolgozó üzem, mű- tnágyagyár és a lancsoUi kő- olajfinomító építésében nyújt segítséget Kínának. Lengyelországban például 70 üzem és más objektum, Romániában 57, Bulgáriában 39, Albániában 54, Mongóliá­ban 15, a Vietnami Demok­szerelésóben nyújt segítsé­get, hanem gazdag tapasz- | talatát is átadja külföldi * barátainak. Ugyanakkor a ♦ Szovjetunióban több mint í 10 000 külföldi szakember és f munkás kapja meg a meg- g felelő kiképzést. A Szovjet- ! unió külföldi barátai átve- { szilt a szovjet tapasztalatot, g de ugyanakkor a szovjet g szakemberek is sokat tanul- | nak. } A szocialista államok szín- g tén komoly műszaki segítsé- ! get nyújtanak a Szovjet- ; uniónak, olyan berendezése- • két és anyagokat szállíta- g nak, amelyekre a szovjet g népgazdaságnak szüksége ♦ van. Ebben nyilvánul meg a g szocialista országok baráti l együttműködésének elve, | ebben nyilvánul meg az in- ♦ ternacionaüzmus elve. JCülßldtU JELENTIK BÉCS -hogy így hozzájáruljon a kö­Mint az AP jelenti, Becsben zóP-keleti feszültség enyhitésc- csütörtökön hivatalosan közöl- hez”. Az engedélyt hivatalos ték, hogy az osztrák kormány amerikai kérésre adták, amely »««in«, -"»rtk-u srtíxüJS.EKJí'Kí: szállítórepülőgépek átrepülc- sét Ausztria területe felett, Kudarcba fulladt amerikai rakétakísérlet ttO! a­Gravitáció kiegyenlítődési pont 300000km é rakéta áltat megtett út iá?000km 1356 Oktober 15-án m ooo km \ Csöndes-óceán df/i résién 1958okt 13-én o rakéta lezuhanása Cape Canaveral (USA) 1958 október 11 a rakéta kilövése lés rendkívüli ülésszakán 1958 augusztus 21-én egyhangúlag V elfogadott határozatra. Ismere­tes, hogy ez a határozat elő­írta az amerikai csapatok és katonai felszerelések kivonását Libanonból. WASHINGTON A Reuter jelentése szerint Mountbatten, az angol hadi- tengerészet vezérkari főnöke csütörtökön Washingtonba ér­kezett. Mountbatten kijelen­tette, hogy két repülőgépanya- hajóval és haditengerész egy­ségekkel erősítik meg Anglia távol-keleti flottáját. NEW YORK Burma, Guatemala, India. Olaszország. Uj-Zéland és az Egyesült Államok csütörtökön este közös határozati javasla­tot nyújtott be. Ebben kérik, hozzon az ENSZ-közgyűlés még ezen az ülésszakon hatá­rozatot, amelynek értelmében 1960-ba« végetér Francikor - szág Togoföld fölötti gyámsági megbízatása. Idő’árás'elentés Várható időjárás szombat estig: ; felhőátvonulasok, ma még több ; helyen, holnap már csak néhány (helyen futó záporok. Elénk, ldűn- ' ként eéös északnyugati, északi 1958 október 11-én az Ame- jen. A kísérlet, mint Ismeretes Fyáját mutatja be. A Föld és af ®?él- vHidcs ldö- gyenge hajnali riliai Egyesült Alamok Ctfe Canaveral-i kísérleti telepéről rakétát bocsátottak fel „Pio­neer I.“ néven azzal a céllal, hogy az a Hold közelébe ér­kudarcba fulladt és a rakéta a Csendes-óceán déli részébe zuhant. Térképünk a rakéta áttol megtett vtat és tervezett pá­Hold közötti távolságot — Föld és a Hold méreteihez vi-j szonyitvo, •— négyszeres ki­sebbítésben ábrázoltuk. fagyok. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 0—3, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 8— 11 fok közölt. Távolabbi kilátások: de rillt, csendesebb idő, éjjeli

Next

/
Oldalképek
Tartalom