Dunántúli Napló, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-22 / 249. szám
' -> NAPLÓ 1958. OKTOBER «. Eisenhower elnök \ beszéde 2 Los Angelesben JCülßldmL JELENTIK Los Angeles (MTI). Eisenhower amerikai elnök — jelenti az AP — hétfőn Los Angelesben választási beszédet mondott. Az amerikai elnök beszédében hevesen bírálta a demokra tákat, védelmezte a Köztársasági Párt politikáját. Eisenhower szerint a demokraták csak olyan kormányt adhatnak az amerikai népnek, „amely önmagában is megha- 6onlott". • # Az elnök azt kérte a szavazóktól, biztosítsák, hogy a választásokon a köztársasági pártiak szerezzék meg a kongresz-1 szusi többséget. Az amerikai államférfi ezután megkísérelte annak bi- zonygatását, hogy a köztársasági pártiak „hatesztendős békét adtak Amerikának“i PEKING Mint az Uj Kína hírügynökség jelenti, a Kínai Népköztársaság államtanácsa hétfőn tartotta 81. teljes ülését, Az ülés jóváhagyta az MHK-sportrend- szer bevezetéséről szóló szabályzatot és a Julu folyón épü lő jünfengi vizierőmu építésének előkészítésére alakított I bizottság határozatát. A Jalu-folyón épülő vizieró'- művcl kapcsolatos határozat előírja, hogy Kína és Korea az egyenlőség és a kölcsönös előny alapján együttes beruházással 1961. decemberére egy 600.000 kilowatt kapacitású vizierőmű- vet épít fcL DAMASZKUSZ kai hadihajó ismét behatolt a kínai felségvizekre. A Kínai Népköztársaság külügyminisztériumának szóvivőjét felhatal mázták arra, hogy ezúttal is — immár 38.-szór — komoly figyelmeztetést intézzen az Egyesült Államokhoz a katonai provokációk miatt. MOSZKVA Hruscsov elvtárs, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, kedden a Kremlben ismét fogadta Abdel Hakim Amer tábornagyot az Egyesült Arab Köztársaság alelnökét és hadügyminiszterét. A két államférfi szívélyes, baráti beszélgetést folytatott. A szovjet konmány kedden v ^ w fi XVI Ildi tivoli i.dnoa'lAivillv A libanoni kormány hétfőn a Kremlben villasreggeht adott hadsereg fucsieni arcvonalon BANGKOK Nyugati hírügynökségek jelentése szerint kedden a thaiföldi rendőrség 32 személyt tartóztatott le, köztük politikusokat, újságírókat, szakszervezeti vezetőket, kínai üzletembereket, valamennyiüket a kommunistaellenes rendelet megsértésének vádjával. Körülbelül 12 újságírót a baloldali lapszerkesztőségek átkutat tásakor vettek őrizetbe. A minisztériumok, a vezérkar épülete és más kulcsfontosságú helyek körül esapategységek állomásoznak. FUCSIENI ARCVONAL 2 ♦ A kínai népi felszabadító ♦ Ernst Thälmann és a német munkásmozgalom minisztertanácsot tartott, amelyen megvitatta azt a Hammarskjöld ENSZ-főtitkárhoz in tézendő kérdést, hogy az Egye ; süLt Államok haderőinek végleges kivonulása után vonják ki Libanonból az ENSZ megfigyelőket is. PEKING Kedden Fuesien tartomány térségében Macu és Pingtan • szigetek közelében két ameriAmer tábornagy tiszteletére. TAJPEJ Dulles amerikai külügyminiszter kedden megkezdte tanácskozását Tajpejben Csang Kaj-sekkel. A keddi megbeszélést szerdán Dulles és Csang Kaj-sek újabb találkozása követi. BELGRAD Belgrádban ünnepélyesen Nyolc évesek a tanácsok (Folytatás az 1. (Mairól) községi végrehajtó bizottságokig átvette a vezetést, gyorsan megtanult kormányozni, s minden elkövetett hiba ellenére is jól oldotta meg a szocializmus építésének bonyolult feladatait. A községi, járási és megyei tanácsok államhatalmi tevékenységük mellett a dolgozó nép legnagyobb tömegszervezetei is. A jogszabály-alkotás mellett gondoskodnak a felsőbb szervek rendelkezéseinek végrehajtásáról, a végrehajtás ellenőrzéséről, állandó bizottságaik segítik a szakosztályokat. A tanácstagok — akik mind munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek — a termelő- és más munkában való részvételük mellett állandó kapcsolatot tartanak választóikkal, beszámolnak tanácsi munkájukról, meghallgatják és intézik választóik mindennapos ügyeit, eljuttatják panaszaikat, kívánságaikat a felsőbb szervekhez. Nincs az életnek olyan területe, amelyhez ne lenne közük, amelyen ne találnának tennivalót. Ezért nem tudta szétzúzni egy ellenforradalom sem a tanácsokat; A párt a tanácsokban helyet foglaló tagjai útján,’ érvényesíti messzirelátó, a marxizmus-lenini zmus gyakorlatban * megnyitották a harmadik nem..............................................zetközi .könyvkiállítást és vásárt, amelyen a 64 jugoszláv könyvkiadón kívül 15 országból több mint 40 kiadóvállalat vesz részt. A többi között bemutatják könyveiket a magyar, a szovjet, a csehszlovák, a bolgár, a lengyel, a kelet- és nyugatnémet, a francia, az amerikai és az angol könyvkiadók. A magyar könyvkiadást" a Kultúra Könyvkiadóvállalat képviseli, amely mintegy ötszáz szépirodalmi, tudományos, művészeti, műszaki és egyéb könyvet) mutat be. kipróbált talaján álló politikáját. E politika. gerince a munkásosztály hatalmának szüntelen erősítése, a munkások, parasztok, értelmiségiek további bevonása a vezetésbe a demokratizmus szélesítése A tanácsok megnövekedett és egyre növekvő hatáskörükkel élve, mind újabb feladatokat oldanak meg. Az Elnöki Tanács ez év tavaszán törvény- erejű rendeletet hozott a községfejlesztési alapok képzésére. A községfejlesztési alapokból — központi és lakossági hozzájárulással — a helyi tanácsok igen figyelemre méltó Objektumokat létesítettek, tantermeket, orvoslakásokat kultúrotthonokat. egészségházakat, több száz kilőméter betonjárdát, tíznél több községbe bevezették a villanyt, stt> A megyei párt vb. pedig határozatot hozott egy — járásonként elkészítendő — községpolitikai terv elkészítésére mely hivatva lesz a város és a falu közötti lényeges különbségek tervszerű felszámolását biztosítani; A nyolcéves tanácsok — mindennapi életünk segítői — nyugodtan várják választóik döntését. A dolgozó nép küldöttei a nép segítségével, nép érdekében jól oldották meg a pártunk által megjelölt feladatokat; állomásozó tüzérségi egységei j október 20-án 16 órakor • bűn-1 tető csapásokat mértek a Ki-] moj térségében lévő csangkaj-] sekista haderők szárazföldi ka- j tonai célpontjaira, valamint a] Kimojjal szomszédos vizeken j tartózkodó csangkajsekista hajókra. LA PAZ Nyugati hírügynökségek je-j lentése szerint a bolíviai Fa lange Szocialista Párt fegyve-j rés csoportjai kedden hajnal-: ban államcsínyt kíséreltek; meg La Pazban. A fegyveres] csoportok adott jelre megtá-| madták magasrangú kormány-: tisztviselők és a kormányon j lévő Nemzeti Forradalmi Párt; vezetőinek otthonát. A kormány rádiója jelentet-; te, hogy a hadsereg és a kar-: hatalom egységei leverték aj felkelést és teljesen helyreállította a rendet. La Pazban kihirdették a rendkívtüli állapo-j tot. Köteteljük a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetését I A Szakszervezeti Világszövetség nyilatkozatát áttanulmá- : nyozva- Pécs állomás 300 dolgozója tiltakozunk az atom- és, hidrogénbomba-kísérletezések ellen és követeljük azok azon-; nali beszüntetését. Még élénken emlékezetünkben vannak a második világ-: háború borzalmai és szörnyűségei. Feszített erővel dolgozunk.; hogy családjaink és a földkerekség összes dolgozóinak a békés: életet biztosítsuk. A nemzetközi akció- és szolidaritási héten Pécs állomás; összes dolgozója a leghatározottabban követeli, hogy az egesz; világon az emberiség érdekében szüntessék be az atomrob-: bantási és nukleáris kísérleteket. Az ezekre, valamint a rakéta-: kilövőpályák építésére szánt összeget az emberiség életszín-; vonalának emelésére fordítsák. Követeljük továbbá Németország békés egyesítését, Európa területén atommentes övezet létrehozását. Pécs, 1958. október 29. PÉCS ALLOMAS DOLGOZÓI. Tfrvst Thälmann, a kommunista part egyik legjeten- ^ tősebb, leghősiesebb németországi harcosa volt, az újtípusú párt kiemelkedő munkáevezére. Már korán ott találni a munkásmozgalom soraiban. Ceorgi Dimitrov mondta róla: Emst Thälmann életútja különösen tanulságos: A proletárforradalmár nehéz rögös útját járta, harcolva nélkülözésekkel, kényelmetlenségekkel és veszélyekkel. Fáradhátat- lanul szolgálta osztályát, és lépésről-lépésre fejlődött a német munkások vezérévé, akit a dolgozó tömegek szeretettel és tisztelettel öveztek Emst Thälmann Lenin hűséges tanítványa, figyelmesen tanulmányozta mindazt, amit Lenin 1922-ben a Komintern 3. Világkongresszusán a forradalmi iömegpárt szükségességéről kifejtett. Az 1923-as hamburgi októberi felkelés idején a jobboldali, opportunista pártvezetőség Thälmannt csoportjával együtt magára hagyta. Emst Thälmann ekkor a gyakorlatban is újból levonta azt a tanulságot, amelyet a német munkásosztálynak már a novemberi forradalomból le kellett volna vonnia: „1923. őszén a forradalom elbukott, mert nem vólt meg egyik legdöntőbb előfeltétele: hiányzott egy bolsevik párt.“ A hamburgi felkelés elismert vezére körül kialakult a Német Kommunista Párt proletár magva, amelyből 1925. őszén -megalakult a Német Kommunista Párt első lenini központi bizottsága. dot&fy mana\x&áfy taMilának VALAMIKOR kolostor volt, falai között most az ország minden tájáról vájár- és vasastanulók találnak második otthonukra. A Stomatológiai Intézet és a ferencesek temploma közé ékelődött műemlék- épület alig mutat magából valamit a járókelőknek. Széles, hosszú folyosóit, sok-sok szobáját, csendes virágos udvarát elrejtve őrzi a 14—16 éves fiúk számára, akik életüknek egy részét, a kamaszkorban kezdődő első dolgos éveket itt töltik el. Idejük megoszlik a tanműhely, a tanbánya, az ebédlő, a tanuló- és a hálószobák. no és a játszószoba között, ahol három ping-pong- asztal, sakk és más társasjátékok várják őket. Bagó István, az otthon vezetője, szinte mint saját gyerekeiről beszél a fiúkról. — Pedig nehéz velük, tessék elhinni. Amikor eljönnek hazulról, alig érik el az ebédlőasztalt. Amikor elbúcsúznak tőlünk, magasabbak, mint mi. Itt válnak emberré. . Ezek az évek a legnehezebbek. Bagó elvtárs két évvel ezelőtt még szakoktató volt. Tizenkét gyerek volt a gondjaira bízva, itt pedig száznegyv vénnél ven dolga, — Azért nem cserélnék már, nagyon megszerettem őket... A tanulószobából mormogás szűrődik ki. Tanulnak a „vasasok”. ök is pályáznak a november hétre indított tisztasági és tanulmányi verseny első díjára, s ennek legfőbb feltétele a tanulmányi eredmény javítása. Most úgy próbálnak segíteni egymáson- hogy visz- szaikérdezik a leckét és 'közösen ismételnek. Amikor Bagó elvtárs "belép, valamennyien köszöntik. Most egy kis szünet a tanulásban és rövid beszélgetés következik arról, hogy mit tudnak a fiúk a régi inasévekről. BIRÖ BOLDIZSÁR másodéves villanyszerelő áll. fel elsőnek: — Édesapámtól és nevelőimtől hallottam, hogy régen négyöt, esetleg hat év is volt az inasidő, mert hol a mester földjét kellett kapálgatni, hol a gyerek riogatásánál segédkezni. Édesapám még fizetett is a mesternek, amiért tanította, én meg 216 forint ösztöndíjat kapok... KRAMMER MISI autó-mo- lorszereió lesz. Bajáról jött ide. N«tú is vwi néhány szava: — Az én édesapám mérlegkészítő volt. Malacot, lisztet, zsírt vittek a mesternek, az első évben mégis csak a ház körül foglalkoztatták. Én nem hoztam semmit, sőt 180 forint havi ösztöndíjat kapok, és már az első évben megtanultam a szakma alapismereteit. Már volt önálló munkám- elég precízen kellett dolgozni, de ment.Deák Pisti karácodfai fiú is autó- és motorszerelőnek készül. A fiúk közül talán ő érzi legjobban, mit jeleút az otthon, a kellemes, tiszta hálószobák, a rendszeres fürdő és az ízes ételek. — Tavaly, amikor tanuló lettem — meséli — albérleti szobát kaptam «innen nem messze. Két öreggel laktam egyetlen szobában, és ezért a szüleim havi százötven forintot fizettek. Ráadásul sohasem tudtam tanulni, mert mindig veszekedtek. Februárban elfogadták a kérvényemet, azóta itt- lakom. A kötelezettségeket nem nagvon "éhé? betar'ani. Az ipari tanulók ingyenesen kapják a tankönyveket, tanszereket, munkaruhát, cipőt- csizmát, s mindent, amit «wtleg nehezebben tudnának előte- i remteni a szülők. Az otthon-; ban lakó tanulókra pedig még többet költ az állam. Egy-egy tanuló teljes ellátása 1545 forintba kerül havonta. Fél év alatt 9270, egy év alatt 18 540, a kétéves tanulóidőben pedig több mint harminchét ezer forintot kap így minden egyes otthonban lakó ipari tanuló. Az igyekvőbbekre ezért mondják néha: — Két lábon járó takarékbetétkönyv ... ... amely akkor kamatozik majd. ha levizsgáznak és önálló munkákat bízhatnak rájuk. BAGÓ ELVTÄRS visszaül az íróasztalához, amelyen egy „kívánság-étrend” fekszik, felsorolva a fiúk kedvenc ételeit: szilvé “ombóc, mákostészta, sülthurka- szárnyas-pecsenye, p-larsintí. alnv'sk- töltöttpaprika ... Csak < a szakácsok, no és a ban komoly, itthon vir- "s k^ma -zok. akik a pörkölt és káposztasaláta illatára éppen most húznak el a virágos, fehérabroszos ebédlő felé. pény, győzz műnk gorc Ernst Thälmann mellszobra a buchenwaldi koncentrációs táborban, azon a helyen, ahol a fasiszta hóhérok orvul meggyilkolták. A hatalom átvétele után a fasiszták minden módszert felhasználtak, kezdve, a rágalmazástól a brutális terrorig, hogy legveszedelmesebb ellenségüket, a Német Kommunista Pártot kikapcsolják a politikai életből. A Reichstag felgyújtását követő tömeges letartóztatások során Ernst Thälmann is a barnainges gyilkosok kezébe leerült. Azonban sem az üldözés, sem a terror nem volt képes a fasiszta uralom idején letörni a párt küzdelmét. Hogy ez is Emst Thälmann érdeme volt, az kitűnik a Német Kommunista Párt központi bizotf- ságának egyik leveléből is, amelyet a bebörtönzött pártvezérhez intézett 51. születésnapjára: „Légy biztos abban, hogy az az iskola, amelyben a pártot nevelted, a Te példái és félelmet nem ismerő hajthatatlanságod meghozza a gyümölcsét. Hazánk legjobbjai ma a Német Kommunista Párt soraiban harcolnak.“ Hogy a fasiszták még a fogoly Thälmannt is mennyit * veszedelmesnek tartották, azt legjobban alávaló meggyilkolásával bizonyították be. Néhány hónappal a háború befejezése előtt ölték meg, amikor a fasizmus sorsa Németországban már régóta megpecsételődött. 1944. augusztus 18-án a buchenwaldi koncentrációs táborban bekövetkezett halála súlyos csapás volt a pártra és az egész nemzetközi munkás- mozgalomra nézve. Es ma 13 évvel a gyilkos. II. világháború befejezése víc a német nép eredményesen építi a szocializmust Németi szágnak abban a részében, ahol a munkásosztály a hatalom birtolcosa. Ezt az utat a testvéri szocialista országok körében gyorsan és biztosan tette meg, mert olyun harcosokra támaszkodhatott, akiket Ernst Thäimann nevelt és akiket ma Wilhelm Pieck is Walter Vlbrusht elvtársik irányítanak.