Dunántúli Napló, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-17 / 219. szám

NAPLÓ

1958. SZEPTEMBER fT

Angyalok vagyunk?

Nem vagyunk angyalok

című 3 felvonásra vígjátékot mutatja be pénteken a Pécsi Kamaraszínház.

A Kamaraszínházban; javában folyik a darab próbája. Tegnap délelőtt már az első főpróbát tartották.

A nézőtéren csak a „fővezér- ség“ tartózkodik. A színpadon Hamvay Lucy> Koós Olga és Szabó Ottó. Éppen „főzőcskét" játszanak. Mármint Koós Olga és Szabó Ottó éppen igyekeznek a mamát játszó Hamvay Lucyt „megfőzni“, hogy költözzön hozzájuk és vállalja el a gyerekek nevelését:: i

Az első felvonás szünetében megkértük Dobai Vilmost, a darab rendezőjét, mondjon néhány szót a vígjátékról, rendezői elképzeléséről;

— A vígjáték a ma embere életének egy kis részét ábrázolja. A játék stílusában azt akarom elérni, hogy a színészek játéka mentes legyen minden feUengzősségtől, nem törekedünk mély .drámai“ hatásokra, hanem az élet jelenjen meg a színpadon. „Egyszerű" játékmódot igyekszünk kialakítani, hiszen a darab egész cselekménye a ma emberének a ma emberéről szól.

Természetes, hogy az első főpróbán még akad tisztázásra. megbeszélésre váró probléma. Míg beszélgetünk, a fő- világosító megkérdezd:

— Amikor a színpadon a rádiót belkapcsolják, az mindjárt szól. Nem kellene a bekapcsolás és a rádió megszólalása közben egy kis időt hagyni? A rádiónak ugyanis van „bemelegedési“ ideje is .

— Nem kell — válaszolja Dobai Vilmos. — Ahogy bekapcsolják, azonnal szólaljon is meg, mert igaz, hogy van „bemelegedési“ ideje a rádiónak, de mi nem másoljuk, hanem színpadon ábrázoljuk az életet.

— Na és természetesen — fordul hozzánk ismét a rendező —i igyekeztünk a vígjáték adott lehetőségeit, a humort, a „poeneket" is kiaknázni. Si- került-e elképzelésemet megvalósítani? ügy hiszem> igen. Remélem, hogy a darab tetszik majd a pécsi közönség- nek is.

Ebben a vígjátékiban mutatkozik be a pécsi színházlátogatóknak Koós Olga, alki ebben az évadban szerződött színházunkhoz. Felkerestük s megkérdeztük télé: milyen a szerep, tetszik-e, szívesen játssza-e?

— Nagyon tetszik a szerep. Feleséget, dolgozó asszonyt játszom s talán egy kicsit az én életemet is, hiszen dolgozó nő, anya vagyok s az én gyermekemet is a mamám neveli. A színpadon felvetett probléma tehát az én életbéli problémám is. Ezenkívül nem egysíkú a szerep, sók színt lehet benne megmutatni. Nagyon szeretem partnereimet is, jól megértjük egymást. Ez lesz bemutatkozó szerepem s nagyon szeretném játékommal a pécsi közönség tetszését megnyerni.

A színpadot már átrendezték, folytatódik a főpróba. A második felvonásban a mama már együtt van a fiatalokkal és vezeti a háztartást“. S adódnak az újabb problémák, nézeteltérések és;:s

Pereg

az előadás.

semmi zökkenő, akárcsak a bemutatón lennénk. Egy-egy vidám jelenetnél a „vezérkar" is hangosan, jót nevet.

Hiszem, a közönség is jól szórakozik majd.

Érdemes lesz megnézni;

(—ray)

„Ilyen a mai ifjúság...

— halljuk nem Ss egyszer ezt a nem éppen hízelgő megjegyzést fiainkról, lányainkról. (Sajnos, nem mindig ok nélkül.)

Annál nagyobb öröm, hogy ez az ifjúság szép és jó cselekvésre Is képes. Bizonyltja ezt a szeptember tl-én, csütörtökön tartott Juhász Gyula irodalmi est, melyet a belvárosi KISZ-szervezet lelkes kis gárdája rendezett, komoly erkölcsi sikerrel.

Egy felejthetetlen élménnyel gazdagabbak lettünk és ezért köszönetét mondunk a KISZ szervezeten belül Páj Gábor tanár előadásáért és az előadást ékszerként díszítő szavalatokért Papp Jolánnak és Rózsa Andrásnak.

Megérdemelné ez a lelkes kis gárda, hogy a KlSZ-blzott- ság és a belváros! pártszervezet komolyabb segítséget nyújtson nekik. Annál Is inkább, mert az „első fecskét” több Is követi Irodalmi est formájában.

Hát ilyen „is” a mai ifjúság.

Mi történt hát?

Semmiképpen sem az, amiről egyes „jólértesültek“ beszélnek. Nem volt kettős gyilkosság a Magaslati úton. Egyáltalán nem is történt gyilkosság, hanem halált okozó súlyos testisértés.

Ez pedig nem mindegy.

Nézzük a történteket. Nagy István és Varga Jáno6 alig két héttel ezelőtt este betértek a Susogó-vendéglőbe; *—

Séta a (ttliók alatt...

Csak azért a felhők alatt, mert ezen a szép napsütötte oszd délelőttön esek tenyérnyi

felhőfoszlányok tarkították a kék eget; A fiúk már kivom- tattáik a csörlőt Weappomml a repülőtér szélére; A kezelő ott marad, a többiek pedig felkészülnek az indító-oktató parancsára«

Egymás mellett .hevernek“ fétoebildent szárnyakkal a gépek is: Vöcsök, Lepke, Sellő, Pilis, Cinke, Koma.,, valamennyinek más-más alakja, formája van, csupán egyben egyeznek meg: kecsesek, fehér testűek. Amikor az indító parancsot ad az indulásra, zászlójelet kap a ceörlőke- z/e-lő, felrepül egy piros, majd utána egy zöld színű rakéta, is és;i, a gép magasba szökken;

Aztán utána következik a másik, harmadik; Egyik gépet a kétszámyú PO—2 nevű mo- tarosgéppei votatja fel Katona Lajos óktatói

így megy ez minden vasárnap, csak hát kedvező idő legyen. A Magyar Honvédelmi Sportszövetség repülőklubjá- rtak tagjai ismerkednek itt a repüléssel; Legtöbbjének van már valamilyen vizsgája; A vizsgafeltételek elég nehezek. Például a „C“-vizsgás pilótának — akinek gépét motorossal vontatják fel — a lefeap- csolás utáni magasság felett legalább 15 percet leéli repülnie, kihasználva az emelő légáramlatokat; Ezt persze köny- nyű így elmondani, de annál nehezebb végrehajtani fent;

Varga János klubvezető és Katona Lajos oktató biztos irányításával repülnek ezek a fiatal fiúk. Sorsuk mindenképpen e két „öreg-pilóta“ kezében van. S ebből következik az is, hogy mindketten megkövetelik a legszigorúbb fegyelmet. Egyikük gépkocsi- vezető, a másik MTH-tanuló, a harmadik bányászfiú, a negyedik diák, de itt kint a repülőtéren egyszerűen növendékek. Az elhangzott vezényszavakon, jelentkezéseken, parancsszavakon éppen úgy nem lepődnek meg, mint ahogy a katona sem;

De ezeket a fiúkat nemcsak kizárólag a repülés vonzza vasárnaponként a repülőtérre. Igazán nagy szorgalommal építgetik hangárukat, amely egyébként az ország egyik legszebb és legkorszerűbb sportrepülő hangára lesz. — Csak hátii,

»«.Pécs egy néhány üzeme

mutatna csak megközelítőleg is ennyi lelkesedést a sportélet egyik legszebb ága iránt Igaz, amikor vagy másfél hónapja, megindult a két-kéthe- tes repülő- ép ejtőernyős iká- képzés, a vágóhíd a lehető legolcsóbban biztosította a húsellátást, a Sütőipari Vállalat módot talált arra is, hogy ingyenesen kenyeret szállítson a tábornak erre a rövid időtartamra; A Vas és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat anyagi juttatásban részesítette a repülősöket. A MÉK Vállalat azonban már nem volt képes arra sem, hogy egy láda zöldféleséget adjon a tábor konyhájára; A Pécsi Szénbányászati Tröszt pedig egyenesen beperelte a repülőklubot, mert a kölcsönkért bányafákat — az építkezéshez kellett — nem szállították vissza időre. (S ennek nem- is a klub volt az oka) ,f:ílV ,

Varga elvtárs szavait idézve, valóban furcsa dolog ez—- éppen a mi karunkban, amikor már a világűr meghódítására törekszik a tudomány — éppen a repülést kezelik leg- mostohábban valamennyi sportág közül;

Bizony, ezen csak pirulná lehet, akiknek erre meglenne; minden okuk. Pedig kár, mert X ezek a fiatal fiúk és lányok * ■— beleértve az ejtőernyősöket is — mégiscsak a „bátrak sportjá“-mak lelkes gyakorlói.

Megitták két korsó sört s egyikük elfogyasztott egy rántott szeletet is.

Utána pedig fizetés nélkül

— eltávoztak. Szobi Imre pincér, aki ezep az estén nem volt szolgálatban, csupán vendégként tartózkodott a vendéglőben, a két fizetés nélkül távozó után rohant és utol is érte őket a Magaslati úton. Kérte őket, hogy a számlájukat fizessék ki. Ok nem voltak hajlandók. Erre megütötte Vargát. Varga elesett és a földön fekvő helyzetben kotorászott a pénztárca után és a számlát így Id is fizette. De Szobi most már nem hagyta abba a verést. Vargát tovább ütötte, majd nekitámadt Nagy Istvánnak is. Ekkor ért oda egy motoros fiatalember, aki azonnal bekapcsolódott a verekedésbe, s most már ketten ütötték Nagy Istvánt. Nagy Istvánt ekkor egy olyan ütés érte, amelytől léigurült áz útról az árokba.

Amikor felhozták a járdára

— halott volt.

A boncolásnál kitűnt, hogy halálát az ütés okozta.

Ide vezet hát a túlzott alkoholfogyasztás. Ugyanis Nagy is, Varga is, Szobi is ittas volt. Ez az eset szolgáljon'elsősorban tanulságul a vendéglátó- ipari vállalat dolgozóinak: ne adjanak italt részeg, ittas embereknek.

Beszéljünk róla

á minap egy társaságban alkalmi vitába csöppentem.

A téma ez volt: a hároméves terv miként oldja meg az ország mindennapos gondjait, s egyáltalán 1960-ra hol is tartunk majd. A vitapartnerek abban valamennyien

megegyeztek, hogy három év nagyon kevés idő, kár különösebb illúziókat táplálni. A célkitűzések szerények, a tudomány és a gyakorlat az ország jelenlegi teherbíró képességének figyelembevételével állapította meg a tennivalókat. Minden esetre igy is nagyon sok problémát megoldunk, de „hagyunk” a következő tervek számára is.

Ekkor egy fiatalember, technikus, kissé lehangoltan azt mondta: „Szóbeszéd az egész, a hároméves tervnek az a legnagyobb baja, hogy nincs benne perspektíva, nagy lelkesítő cél, alkotás..

Ha ez a fiatalember egyedül lenne véleményével, talán szóra sem kellene érdemesíteni, de nincs egyedül. A

legkülönbözőbb körökben mondják, hogy a hároméves tervben nincs elég távlat, szürke, egyszerű, mindennapos. Mire alapozzák? Hát például, hogy csak a legtöbbet emlegetet- tet ragadjuk ki: „Ugyan, mi az a 25 százalékos emelkedés?!’’ Őszintén szólva, nem lehet nagy csinadrattát csapni körülötte, de nincs is szükség ilyesmire, ezen a korszakon már túljutottunk. Aztán régi igazság az, hogy az embereknek nemcsak az lelkesítő, hogy milyen nagy számokat foglal magában a terv. Az egyszerű gondolkozású emberek más szemmel nézik.

Nem titok, hogy manapság kevés a bútor. Röpke napok alatt megvásárolják az érkező hálókat, konyhaberen- dezéseket, nem tudunk annyit készíteni, hogy a vásárolni szándékozók igényét kielégítsük. Természetes dolog, hogy az emberek azt kérdezik és várják, hogy a vezetés, a terv mit nyújt a három évben. Ez a „szám” is szerény: 1960 végére sem ígéri a probléma teljes megoldását, de évenként — már a mostanitól kezdve — négyszer annyi bútort bocsátunk a lakosság rendelkezésére, mint amennyit az első ötéves terv éveiben kapott a lakosság. Ugye, sokat mond? Az új házasok számára ez mindenesetre szép távlat, többen és gyorsabban berendezhetik otthonukat.

Ismerek munkásokat, akik nagy örömmel dédelgetik csáládiház-építési tervüket. Már évek óta spórolják rá a pénzt, egyesek már össze is gyűjtötték. Most az izgatja őket, olykor bosszantja is — hogy nem kapnak elegendő építőanyagot, esetleg téglát igen, de például faanyagot már kevésszer. Ök azt kérdik: mennyi építőanyagot ad az állam a kislakás-építőknek? A hároméves tervben ugyancsak négyszer több különböző építőanyagot juttatunk számukra, mint az elmúlt esztendőkben. Sok száz kisember mondja erre, „most már nyugodtabb vagyok, az én kis tervem is megvalósul.”

Igaz, hogy az ipar termelése „mindösszef* 25 százalékkal emelkedik. Egyes iparágaké azonban — kielégítve a számok tisztelőit— ennél sokkalta jobban, elsősorban pedig azoké, amelyek nagy hagyományokkal és kedvező hazai adottságokkal rendelkeznek. A brüsszeli világkiállításon az egész világ elismerte atomfizikai műszereinket. Már most mindenhonnan kapnánk rendeléseket. Természetes, hogy a műszeriparban erősen előtérbe helyezzük ezek gyártását. Ugyanígy a dieselesítést, a gyógyszergyártást és még sok mást. Ugyanakkor jóval több gondot fordítunk például a híradástechnikai iparágra, amelyik egyes cikkek esetében nyolc forintért termel egy dollárnak megfelelő értéket. Ez is perspektíva.

\lem, manapság nem élünk a nagy számok világában ‘■'és jó is kikerülni azok bűvköréből. Egy terv nagyszerűségét nem néhány kiragadott szám dönti el, hanem az egész, a legelrejtettebb kis célkitűzés is. Az egész mutatja, hogy merre haladunk. Bár szerények az adatok, ebben a tervben benne foglaltatik az egész ország fejlődésének távlata, a szocializmus építése; a családok, az e%yszerű emberek millióinak szépülő, gazdagodó élete. Három esztendő munkája.

BOCZ JÓZSEF

m

Letette a kagylót

maga elé húzta a vastag dosz- sziét, amiben a felderítőik jelentései voltak. Egytől-egyig a kiürítés elkezdését adták tudtál. Miért hallgat akkor Gyémánt yev? Lebukott volna? Minél jobban meg akart szabadulni ettől a gondolattól, annál inkább hatalmába kerítette ;

A rádiós rohant be a szobába s még a katonai fegyelemről is megfeledkezett örömében.

— Gyementyev! — kiáltotta.

Az ezredes keze remegett,

amikor elvette a sifrvrozott szöveget.

— Köszönöm, távozhat — mondta a rádiósnak. Majd felfalta szemével az üzenetet.

„A 11—17 jelentkezik. Az első hajó ma éjjel fut ki a ki- 'S31fáéi. Vrteitlétem vétette».

Tovább k figyeljék Mvőjelem."

Dovgalov ezredes a következő pillanatban már a főparancsnoksággal beszélt. A fő- parancsnok a következő pillanatban telefonon utasította a légierők parancsnokságát. Nem telt bele néhány perc, a hatalmas katonai térkép előtt ott állt a törzsparancsnak, a repülőgépek parancsnokai és legénysége és lázasan számít- gatták. hol csaphatnak le hajnalban a hajóra.

Gyementyev kellemetlen helyzetben volt. Haza a rá leselkedő veszély miatt nem mehetett. Legsimábban a lakásán intézhették el, ha Me Ich már intézkedett, hogy tegyék el láb alól. Dovgalov ezredessel feltétlen közölnie keltett az első hajó indulási idejét. A rádióadó pedig a lakásán volt. Gyementyev csaknem egy órát kószált a városban, mire határozott. Első perctől fogva tudta, mit kell tennie, először azonban minden lehető változatát mérlegelte annak, mi fogadhatja Basztyionnaja utcai lakásán, ha hazamegy. Véglegesen megérlelődött benne, elmegy és a készüléket elhozza, elrejtőzik valahol és lekopogja az üzenetet. A bőröndöt ezután a Bristol portiján hagyja egy-tcét napra.

Reggel pedig történjék bármi, bemegy az osztályra. S ha kelepcébe fut a lakásán, harcba száll s becsülettel esik el> — ahogy a katonához illik. Amikor erre gondolt, kicsit elszorította a torkát a rémület, hisz esetleges halála olyan átkozott rosszul jönne, mivel a feladatát még nem sikerült végrehajtania.

A felderítőknek valóban más az észjárásuk, mint az átlagembernek. Egy francia művész azt javasolta, állítsanak szobrot a névtelenül elesett felderítőknek. Egy szakadék felett keskeny ösvény vezetne hatalmas gránitsziklák közt. A Halál s az Ember szembe jönne az ösvényen s mosolyogva néznének farkasszemet.

Gyementyev azonban most nem mosolygott, amikor hazafelé tartott. Nem a hajlóitól félt, azt megvetette.

A ház előtt nem vett észre semmi gyanúsat. Az udvaron szintén nem talált semmit. A lépcsőn felment egészen a padlásig, csak aztán tért visz- sza a saját emeletére, amikor meggyőződött arról, hogy a lépcsőházban nincs senki. A háziasszony lánya nyitott ajtót. A kapitány nem mit észre szemében semmi izgalmat. Köszönését megvetően fogadta

mint általában s azonnal visz- szament szobájába. Gyementyev bedugta a kulcsot a zárba s kinyitotta az ajtót. Várt egy kicsit, csak aztán lépett be a szobába. Itt sem észlelt semmi gyanúsat. S rhégis éles szimatával érezte, hogy veszély fenyegeti. Felkapta a bőröndöt s szinte futva hagyta el a szobát.

Végigrohant a Basztyionnaja utcán. A sarkon befordult. A tengerparti villanegyed felé vette lépteit. A városnak hirtelen végeszaikadt, nyaralók és villák mindenfele. Gyementyev arra számított, hogy biztos talál valahol a környéken üres nyaralót. Nem tudta, hogy a villákban télen is bent laknak. Erre csak akkor jött rá, amikor látta, hogy a házakhoz vezető utakon a havat letaposták. Egy deszkával beszegezett üzlet sötétlett a sarkon. A hátsó bejáratánál üres ládák egymásra dobálva. Gye- mentyeu körülkémlelt s gyorsan besurrant a ládák mögé. Nem vesztegette az idejét, kinyitotta'a bőröndöt, a hamis feneket felemelte, bekapcsolta a készüléket és sietve kopogta le a sifrírozott üzenetet, amit Dovgalev olyan izgatottan várt..;

Amikor hefejezte az adást, lesétált a tengerpartra s leült

egy szákiára. Több mint egy órát üldögélt itt, meghányva- vetve mindent. Csalódottan állapította meg, hogy eddig még nem volt része semmi izgalomban. Bár ez a mai rádiójelentés közeljárt hozzá. De mi lesz holnap? Holnapután’ Ez motoszkált a fejében, amíg be nem ért a városba.

Szerencséjére sehol se Ütközött járőrbe, így hamar odaért a Bristol szállóhoz. A szálló körül óriási rote a sürgésforgás a késői órák ellenére is. Egyik gépkocsi ment, a másik jött. A járda mellett egy teherautó állt. A katonák mindenféle tiszti holmit dobáltak fel az ülésre. „Itt igazán nem hiányoztam senkinek“ — mosolygott Gyementyev s gyorsan bement a szálló előcsarnokába. Itt is szerencséje volt, az ismerős portás volt szolgálatban és készségesen elvállalta a bőrönd megőrzését holnapig. Gyementyev borravalót csúsztatott a portás kezébe, de nem fogadta el a pénzt, ráadásul rejtélyesen mosolygott. Amikor már mesz- sze járt. jött rá Gyementyev. miért vigyorgott a portás: Ki az az ostoba, aki pénzt fogad el, amikor maholnap úgyis elértéktelenedik.

Gyementyev egész éjjel

nem aludt. Bolyongott az utcákon, minél messzebb elkerülve a lakását. Be-b ement egy-egy házba s elüldögélt a lépcsőn, de amikor bóbiskolni kezdett, újra továbbment. Mielőtt reggel az osztályra in dúlt volna, szétnézett a kikötőben.

(Folytatjuk)