Dunántúli Napló, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-03 / 207. szám

o NAPLÓ 1958. SZEPTEMBER 3. Néhány gondolat as ipari tanulók helysetéről és politikai neveléséről A KISZ I. Országos Érte­kezletének határozata a többi között kimondja, hogy ....for­dí tsunk megkülönböztetett fi­gyelmet az ipari tanulókra, a munkásosztály jövő nemzedé­kére’*. Vajon hogyan állunk e határozatban foglaltak végre­hajtásával az ipari tanulóknál? Megtettünk-e mindent a poli­tikai nevelőmunka megjavítá­sáért? Nem akarok az idetartozó problémák összességével fog­lalkozni. Csak néhány kérdést szeretnék felvetni, vélemé­nyem szerint a legfontosabba­kat. .Motorkerékpár 15—16 éves korban? Sok ipari tanuló-iskolánkban, tanműhelyünkben, illetve ter­melőüzemünkben panaszkod­nak egyes ipari tanulókra. A legtöbb esetben arra lehet kö­vetkeztetni, hogy ezeknek a gyerekeknek otthon többet megengednek a kelleténél, el-» tűrik péklául, hogy fiuk későn járjon haza, szórakozóhelye­ken töltse a szabadidejét, stb. Az ipari tanulók több fize­tést kapnak, mint amennyit ebben a kortyán szabad volna elkölteniök. A szülők az ese­tek többségében nem kérik el ezt a pénzt, noha 200—250 fo­rintot tesz ki havonta átlago­san. „Azt akarom, hogy az én gyerekem élete szebb legyen, mint az enyém volt*’ — mond­ják, ami helyes is, csak nem így kellene .szebbé” tenni. És úgy sem, hogy a 15—16 éves gyerek motorkerékpárt kap, mert mi lesz ennek a fiatalem­bernek az igénye 2—3 év múl­va? Az iskolai és családi nevelés egységéért Ha a szülő haladó gondol­kodású, akkor az iskolai és csa­ládi nevelés között nem támad­hatnak szakadékok. Nagyon sok helyen van már így, de még korántsem mindenhol. — Egyes családoknál a gyerek mást hall az iskolában és mást hall otthon. Ilyenkor csak két eset lehet­séges. Ha a szülői befolyás az erősebb, akkor a szerencsétlen fiatalember nem találja meg a helyét az életben, súlyosabb esetben nem is lesz teljes érl*^ kű ember a társadalom szem­pontjából (Az ilyen szülők akarva-akaratlanui is tönkre­teszik gyermekük jövőjét.) Ha az iskolai' befolyás h? 'erősebb — az eseteknek általában ez a vége, mert a haladást nem Ia­het megállítani —, akkor a gyerek előbb-utóbb elszakad a szüleitől, hiszen nem fog meg­egyezni világnézeti felfogásuk. A KISZ Központi Bizottsá­gának Intéző Bizottsága és a SZOT közös határozatot hozott arról, hogy a szakszervezeti területi bizottságok vitassák meg az ifjúság és az ipari ta­nulók helyzetét. Hasznos lenne e tanácskozásokon megbeszélni azt is, hogy mit tegyenek szak- szervezeti bizottságaink az is­kolai és családi nevelés egysé­géért. Mert ne felejtsük el: a szülők többsége szakszervezeti tag. Ne csak a szakmát oktassák! X. munkahely egyik segédje panaszkodott, hogy 15 éves ipari tanulója orra alá fújta a cigarettafüstöt. Szidta, mint a bokrot, a nem gondolt arra, hogy ő is luda^, a dologban. Az emberek túlnyomó többsége nem tesz ilyet, s hogy ez a ta­nuló megtette, annak csak egy oka lehet: panaszkodó" segé­dünk csak a szakmai nevelé­sével törődött, az, hogy tanuló­ja jelleme és embertársaihoz való viszonya milyen lesz, mek­kora általános műveltséget ér el, csak tizenötöckrangú kérdés volt számára.­Az üzemekben sokszor ta­pasztaljuk, hogy a műszaki vezetők csak úgy foglalkoznak az Ipart tanulókkal, mint mű­szakiak. Hol marad a nevelés, a tanácsadás? A munikaközfoert! nevelést tartom a legfontosabbnak. A tanítvány általában olyan lesz, mint a tanítója, igyekszik olyanná válni, mint a környe­zete. Ez azt is jelenti, hogy nemcsak azok hathatnak rá, akik tanítják, hanem azok is, akjkkel együtt dolgozik. Mint tudjuk, nemcsak becsü­letes embereket találhatunk a munkahelyeken, hanem le­csúszott kizsákmányolókat is. Ezek az elemek mindig a „ré­gi szép*’ időket sírják vissza. Ismerünk olyan volt horthysta ezredest, aki örökké azt duru­zsolja a körülötte dolgozó ipa­ri tanulók fülébe, hogy az ő idejében a cigaretták nem vol­tak ilyen „ócskák“, mim ma, altkor lovagolni is lehetett és így tovább. Kár is szaporítani a szót, ezredes űr szerint ak­kor minden jó volt és ma min­den rossz. A kommunisták és becsüle­tes pártomkivüliek legyenek éberek, figyeljenek fel az ilyen gálád lélekmérgezésekre és vegyék el a hasonszőrűek ked­vét az effajta próbálkozások­tól : : : Előzzük meg a kizsákmányolást Nehezebb a helyzet a ma- gánkisipárosoknál tanuló • fia­taloknál. Sokszor előfordul, hogy a magánkisiparos kapitalista mó­don, a megengedettnél jóval tovább dolgoztatja a tanulót. Ipart tanulóink sajnos nem jönnek panaszkodni és több­nyire azért nem mernek szól­ni, mert attól tartanak, hogy mesterük valamiképpen bosz- szút áll, esetleg felbontja a szerződésüket, stb. Meg aztán az ilyen magámkitsparosnak Is van annyi esze, hogy elejét ve­gye a panaszkodásnak. Rend­szerint néhány forinttal. Per­sze nem annyit ad, amennyi az ipari tanuló túlmunkája után járna, de a tanuló még így is örül a pénznek, mert van mit költenie és sokszor a szülő sem tud a plusz összeg­ről ; ;i Mit lehetne itt tenni? Sok­kal többet kellene foglalkozn a magánkisiparosoknál dolgoz/ ipari tanulók politikai neve­lésével egyrészt, másrészt pe dig egy csoportot kellene a> öreg szakmunkásokból szer vezni. Ennek a csoportnak a- lenne a feladata, hogy rend­szeresen meglátogassa a ma­gánkisiparosoknál dolgozó fia­talokat, természetesen a mun­kahelyen. Ezzel az Iparitanuló Érdekvédelmi Tanács mun­káját is segítenék, s am! még fontosabb: némileg a kommu­nista mestert is pótolnák. — Megkérdeztem néhány idősebb elvtársat: szívesen csinálnák-! KISZ tanácsadó testületeket! Iparitanuló KlSZ-szervezete- ink tagjai 14—17 évesek általá­ban, tehát nagyon fiatalok. Feltétlenül segítségre van szükségük. Mint tudjuk, van is mindenhol egy KlSZ-segítő- tamár, az igazgató is segít sok helyein ; -. -. Néhány iskolánkban azonban megelégszenek ezzel pedig egy-két ember még ke­vés! Nem lehet mindent azok-l tói várni és különben is: ki segítse a KISZ-szervezeteket. ha nem azok a nevelők, akik ugyanazon gyerekeket neve­lik? Véleményem szerint még ez sem lenne elég. ügy vélem a probléma csak akkor nyerne teljes megoldást, ha ipart ta­nuló KISZ-6zervezeteink mel­lett a kommunista és becsüle­tes, haladó gondolkodású pár­tunk ív üli pedagógusokból, a nyugdíjas kommunista szak­munkásokból és az erre alkal­mas szülőkből tanácsadó tes­tületet hoznánk létre. Ha ezek megfelelően támogatnák a KISZ-szervezet munkáját, akkor beszélhetnénk arról, hogy ráléptünk arra az útra, amely KISZ-szervezeteink kommunista közösségekké va­ló válásához vezet; Svábszki Antal a városi KISZ-bizottság szervező titkára .......I.»«»» (S ) A. VUrOS szörnyű napokat élt át. Az utcákon reggeltől estig özönlöttek a katonák. Olyan ritka volt a civil ebben a szürkészöld tömegben, mint a fehér holló. Mindenütt csak katonák, villamoson, üzletben, kávéházban, étteremben, szál­lodában. Bármit csináltak, vi­selkedésük és arcuk remegést és félelmet árult el. A köpeny­ben, esőkabátban, bőrzekében futkározó németek egy percre sem feledkeztek meg a körül- zárásról, arról, hogy az ellen­támadásról le kell mondani, hogy a háború most már Ber­lin alatt folyik, s hogy egyet­len szabadulási lehetőség áll előttük, elhajózni a csapatok­kal a tengeren. Csak a katonai fegyelem fanatikus tisztelete tartotta vissza őket attól, hogy megrohanják a hazafelé induló hajókat. Nem múlt el egy este sem, hogy megúszta volna az étterem a botrányt. Azonban nem csak ott, hanem az utcán is történtek összetűzések. A legtöbb úgy kezdődött, hogy az tgyik tiszt becsmérlően nyilat­kozott a Führerről, vagy épp •llenkezőleg, már megunta fíallgatni, hogy folyton Hitler­re hivatkoznak, akit istent zseninek könyvelnek eí S kizá­rólag benne reménykednek. A kikötő előtt, a téren né­hány tiszt verődött össze, egy személygépkocsi előtt. Gye- mentyev odament, s megkér­dezte, nem tudják-e, hol talál­ható a kikötő-parancsnokság. — Ott, — bökött rá egy két­emeletes házra az egyik tiszt. A tisztek nem vették le a tekintetüket a kapitányról. Szemükben kíváncsiság égett. — Utazik? — kérdezte egy másik tiszt, aki nyilván nem. bírta visszatartani kíváncsiság gát. — Nem — mondta Gyemen- tyev közömbösen. — Szeretném megkeresni az ezredem felsze­relését. — Micsoda, még mindig hoz­nak ide szállítmányokat? Ki­nek van szüksége arra? — Kérdezte egy magas, forradá- sos-képű tiszt. Nem fordult azonban Gyementyev felé, va­lahova a távolba meredt, s forradása úgy rángott, mintha kacsintgatott volna. — Nem tudok válaszolni a kérdésre — hárította el Gye­mentyev a tiszt támadását. — Parancsot kaptam arra, hogy keressem meg az ezredem fel­szerelését, amit én feltétlenül végre is hajtok. Bocsánat... — könnyedén meghajolt s to­vább ment. A parancsnokság épületében hemzsegtek az em­berek a folyosón, nem volt ne­héz eltölteni itt tíz, tizenöt percet feltűnés nélkül. Gye­mentyev sokáig figyelte a lár­mázó tiszteket. Egytől-egyig a kiürítésről beszéltek. Amikor kijött a parmn csnokságró t, a tisztek még. mindig ott álltak d téren. Melléjük érve bosszús mosollyal arcán, szólt oda a forradásos-képű tisztnek, — Igaza volt, amiért kinevetett a szállítmány miatt. — A forradásos-képű rá sem hederített Gyementyevre, foly­tatta a beszélgetést, ahol abba­hagyta. — Ott dől el minden, mikor következik be a „Bruttó-Bér­űn” helyzet. — Hát ez meg mit jelent? — kérdezte Gyementyev, igen szórakozott arckifejezéssel pa­lástolva meglepetését. A kövér, pirosképű őrnagy száraz, recse­gő hangon rikácsolt: — JJgy, kérem, hogy Renke őrnagy lassan olyan hisztérika lesz, mint a nők! — s gyilkos pillantást vetett a forradásos képűre. — Ugyanakkor Auerbach őr­nagy újra csecsemővé fejlődött vissza az ebből folyó összes következményekkel — védte ki gúnyos mosollyal a forradásos- képű a támadást. Éktelen szóváltás kerekedett erre. A tisztek egymást csepül- ték, ócsárolták. — Bocsánat, de mennem kell — mondta gyorsan Gye­mentyev, és sietve tovalépke­dett. Csak a tér másik végéről né­zett vissza. A tisztek még ak­kor is marakodtak. „Nagyon jó tiszt urak, nagyon jó” — mormogta megelégedetten. Hozzáfogott lakást keresni. A kikötő közelében befordult egy csendes, szűk utcácskába. Az első házat szemelte ki, fel­ment a harmadik emeletre, $ megállt az egyik ajtó előtt. Be­csengetett. Azonnal kinyílt az ajtó, biztosan várt valakit a házigazda. Sápadt férfi állt Gyementyev előtt prémgalléros házikabátban. — Kit keres? — kérdezte tört németséggel. — Nem kit, hanem mit mosolygott Gyementyev —, la­kásra lenne szükségem. De .. j — Várjon azzal a „de”-vel. Nem olyan időket élünk, ami­kor nyugodtan végighallgat­hatná a német birodalom tiszt­je a fecsegését. — Azzal félre­tolta a férfit, s benyomult az előszobába. Az ajtót becsukta maga mögött. — Hallgasson meg. oberst úr — könyörgött a házikabátos. — Nahát ez igen... — gyö­nyörködött Gyementyev a fényűző berendezésben. — Az én lakásom mentesít ve van minden foglalás alól. Olyan magasrangú tisztre hi- vatkozhatom, mint Melch úr Hívja fel talán telefonon. — Miért nem kezdte mind­járt ezzel? — Gyementyev tisz­telgett, és lesietett a lépcsőn. „Lakást ugyan nem kaptam, annyi hasznom azonban mégis van, sikerült megtudnom, hogy holmi Melch foglalkozik a lakásokkal. Sose lehet tudni mikor lesz rá szükségem...” Ez a gondolat motoszkált fe­jében, miközben a házakat szemlélgette. h.stplPfiPt(. Mennyi esi mény volt már a háta mögül pedig ez az első nap, amit városban töltött. (FotyUttjuk.) I Huligánok (2) Üljél le egyik padral Nézd ezt a szombati, késő a , utáni színes, mozgalmas belvárost! Ide röpködnek melle a galambok, az utca zsúfolt, a nők csinosak s jólöltözöttek j a férfiak nemkülönben, randevú, párok, parfőm és kései szegfű illat. A cukrászdákból az utcára árad a pörkölt kávé Illata is, a nyitott ablakokból zenét hallasz, szórakozóhe­lyekről tódul ki a nép s pendliznek, nevetnek, fönt, a Me­csek sötét sziulettje fölött kigyullnak a csillagok. Pécsi, nyárutó, szombat este. S ez a békés, kedves kép néhány óra múlva filmsze­rűen áttünik egy nyomasztó hangulatú, borgőzös látomássá, amely mégsem csupán látomás, hanem valóság. Te persze, aki feleségeddel, menyasszonyoddal, barátaiddal kelleme­sen akarod eltölteni a hét végét, valamelyik szórakozó­helyen, talán nem is látod, talán nem is érzed azt a nyo­masztó légkört, amely éjfélkor, éjfél után lassan úrrá lesz a város zeg-zúgos utcáin. Csak azok, akiknek józan éberségére, bátor szívére bíz­ták-e város nyugalmát s békességét, csak azoknak pillan- ' tása fúrja által a sötétséget, ök meglátják a suhancot, amint bandába verődve ácsorog az utcasarkon, vagy amint záróra előtt félórával beáll a söntésbe, vagy meghúzza ma­gát a terek padjain, s vár, vár az áldozatra. Miféle áldó- ’ zatra? Számára az áldozat, — ismeretlen, idegen. Férfi? Nő? Öreg? Fiatal? Mindegy. Valami ott belül, a tiszta, vagy mocskos ing alatt arra készteti, hogy lecsapjon, hogy disz- nólkodjon, hogy megbotránkoztasson. Huligánnak nincsen életcélja, nincsen szive, igazán semmi, de semmi köze a széphez, jóhoz, csak él, létezik, egyszerűen van, mint az < utca sara. Este tizenegyóra harminckor egy kapualól előrelép, ököllel egy nő arcába csap. Fogai meglazulnak, arcát el­önti a vér. Éjjel a Szabadság úton egy roggyanttá vert idős ember tántorog ki az úttestre, az arra haladó kerékpáros elé: „Hívjon egy rendőrt az isten szerelmére. Leütöttek, azt sem tudom, ki és miért?” Talán éppen ezekben a percekben a színház előtt két fiatalember vív vandál ökölharcot. Az egyik, a „Gyilkos", azaz hogy Boldis Ferenc (III. Mélyépítő Vállalat). Verik, csépelik egymást, s a két modem „gladiátort” embergyürü veszi körül. A fiatalabbja tiszít, az öregebbje hallgat, ke­serű szomorúsággal. Senki nem lép közbe. S még ezen az estén nyolc vagány fordul be a Széche­nyi térről a Kossuth utcára. Az egyik vetkőzni kezd, disznól- kodik, fi. „geng” röhög s csak akkor döbbennek meg a meglepetéstől, amikor a vetkőző vagány elé lép a sötétből egy sovány, alacsony férfi és szó nélkül szájonvágja. Ezek a farkasok széttépnék a vakmerő embert... de az utcai tö­megverekedést végül is megakadályozzák. A belvárosi étteremben fatányérost rendel a részeg, bort is hozzá, valakinek féldecit is rendel, csak éppen fizetni nem akar. De azontúl, hogy nem fizet, annyi ocs­mányságot szór a felszolgálónőre, hogy a szerencsétlen lány majdnem sírvafakad. Csak a megérkező rendőr ösz­tönzi a huligánt arra, hogy végül is fizessen. Most valaki kérdezheti: ki felelős ezért? Persze-persze. Kezdjük ott talán, hogy az ittas szemé­lyeket ne szolgálják ki a szórakozóhelyeken. Amíg egy­szer néhány üzletvezetőt komoly pénzbírságra meg nem büntetnek, addig ez a rendelkezés csak papíron marad meg. Igen ám! De a vendéglátós dolgozóknak is van valami igazuk, amikor sorozatos példákkal bizonyítják: megtagad­tuk az italt, nekünk rontottak, összetörtek mindent, meg­verték a pincért, a felszolgálónőt, vagy az üzletvezetőt. Mit csináljunk? Aztán. Tizennyolc éven aluliaknak egyáltalán sehol és semmikor ne adjanak szeszt. Aztán. Tizennyolc éven alu­liakat a rendőrjárőr zavarjon haza este tizenegyóra után. Jog? Igen, lenne joga akár reggelig is az utcán tartózkodni. De.;; ennek a jognak gyakorlásától mégis meg kell fosz­tanunk a fiatalokat, akár tetszik nekik, akár nem. Min­denekelőtt saját érdekükben. Hol vannak a tanárokból, szo­ciális emberekből, KISZ-vezetőkből, tömegszervezeti akti­vistákból álló brigádok, amelyek állítólag tavasszal meg­alakultak azzal a céllal, hogy a város éjszakot életében fel­mérik az ifjúság bizonyos rétegének problémáit és e prob­lémák megoldásában segítséget adnak a rendőrségnek? Sehol. Nincsenek. Aztán. Miért nem állítanak fel végre a szórakozóhelyeken olyan követelményeket is — különösen a fiatalokkal szemben, — hogy nyáron csak begombolt, hosszú ujjú ingben, télen pedig csak nyakkendővel, zakó­ban táncolhatnak? Ezt a nagyszerű módszert a KISZ kultúrotthon vezetősége bevezette — eredménnyel! Nem beszélve arról, hogy ebben a kultúrotthonban éppen az el­múlt szombaton tizenhárom fiút kitiltottak lehetetlen ma­gatartásukért, mert nincs „pardon”, nincsen megbocsátás. Tessék csak kiebrudálni azokat a suhancokat, akik nem tudják embertársaikat megbecsülni, még akkor is, ha „me- lós-srác” voltukra hivatkoznak, vagy akár arra, hogy „az apám orvos”. Nem akarok elvi magyarázkodásba kezdeni, de a huligánizmus átkát nem csak mi érezzük, hanem az ország valamennyi városában, a szomszédos államokban is, akár nyugaton, akár keleten, mindenütt, legföljebb kisebb, vagy nagyobb mértékben. Elképzelhető, hogy a fiatal szov­jet államnak, — még a kezdet kezdetén — milyen gondot okozott e garázda elemek léte, amikor még Lenin is ezt a tanácsot adta a belügyi és társadalmi szerveknek: „... ezeket ... a lakosság különös felügyelete alá kell he­lyezni, és ha a szocialista társadalom törvényeit és szabá­lyait a legcsekélyebb módon is megszegik, könyörtelenül végezni kell velük. Minden gyengeség, minden ingadozás, minden érzelgősség e tekintetben a legnagyobb bűntett volna a szocializmussal szemben.. " Ne nézz tétlenül, ne húzódj a fal mellé, ne siess által a túlsó oldalra — ha látod, hogy a rendbontók akcióba kezdenek, akár az utcán, akár a vendéglőkben, mulatók­ban, s egyéb nyilvános helyeken! Ne mondd azt, hogy ..semmi közöm hozzáV’ Lépj közbe, emeld fel a szavadat, ha kell, hát emeld fel az öklödet is! Mert ellenséged. Neked is, a másiknak is, a harmadik­nak éppen úgy. mint a többi tíz és százezernek, akik békes­ségben akarnak élni kedves városunkban. RAB FERENC

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom