Dunántúli Napló, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-30 / 230. szám
4 napló 1958. SZEPTEMBER 30. 1 Október másodlkán kezdődnek a jelölőgyíílések Hannah Sándor, a Hazafias dattai készül a választási raunNépfront Országos Tanácsának titkára a következőket mondotta á Magyar Távirati Iroda munkatársának a Hazafias Népfront szerepéről a választásokon: — A Hazafias Népfrftnt Országos Tanácsa az ellenforradalom után határozottan a szocializmus további építése mellett, a párt és a kormány külpolitikája mellett foglalt állást. Tehettük ezt, mert ft dolgozó tömegek, a munkások, a parasztok, az értelmiségiek döntő többsége egyet értett a mozgalom céljaival. A népek barátsága hónapján például sok százezer embert vontunk be a békeharcba. Több ezres gyűlést , tartottunk, köztük olyanokat is, amelyeknek több ezer részvevőjük volt. — Mindez teljesen megdönti azt a régebben gyakran hallott beállítást, mintha a népfrotnak csak a választások körül volna szerepe és utána egész munkássága feledésbe menne. — Természetesen a Hazafias Népfrontnak a törvényben biztosított Igen jelentős szerepe van mind a választások előkészítésében, mind lefolytatásában is. A népfront bizottságok tagjainak csaknem egésze és a bizottságok irányítása alatt működő aiktlvistahálézöt nagy lelkesedéssel és kötclességtuV Fájdalommal tadatjuk, hogy sseretett férj, gyermek és testvér, Bíró László 1958. szeptember *9-án tragikus körülmények között elhunyt. Temetése 1958. szeptember 30-án, 4 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló felesége« szülei, és testvérei. köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét a Sásdt Járási Pártbizottságnak, a Magyarhertetendl Kostelep műnk ásör-ra Iának és mindazoknak, akik felejthetetlen drága jó édesapánk temetésén megjelentek és fájdalmunkat enyhítették. Gyászoló Kiss család. köszönetnyilvánítás Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk temetésén fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, külön köszönetét mondunk a bányász- zenekarnak, szénbányászati trösztnek, ismerősöknek, rokonoknak és jéharátoknak. őzv. Bakonyvárl Istvánná Mohácsiak szép és divatos cipőt készíttethetnek és vásárolhatnak a Mohácsi Cipész KISZ-nél Mérték utáni részleg: TANÄCSHAZ U. 1. Cipőbolt: SZABADSÁG U. 18. Javítórészleg: TANACSHAZ Ü. 1. DÓZSA GY. U. 46. SOMOGYI B. U. 31. kára. — A választók százezreinek véleményét kérdeztük meg, elsősorban a tanácstagok működéséről. Ebben a széleskörű közvéleménykutatásban a népfront bizottságok 128 000 tagjának és az ennél is jóval na- gyobbszámó aktivistáknak jelentős hányada vett részt, örömmel állapíthattuk meg, hogy a tanácstagok zöme jól végezte munkáját. — A választók véleményét majd a jelölő gyűlések összegezik. Ezeket a gyűléseket a Hazafias Népfront hívta egybe. A jelőlŐgyűléBék október 2-töl 22-Lg, az egész országban lezajlanak. A választási kampány másik jelentős részét az országgyűlési választási nagygyűlések alkotják, amelyek november 10-ig tartanak. A nagygyűléseket ugyancsak a Hazafias Népfront rendezi; A szocializmus építése e*ak békében lehetséges. Ezért a népfront választási politikai munkájában nagy teret kap a békeharc kérdése. A békegyűlések rámutatnak majd az imperialisták agresszióira és érzékeltetik a szocialista tábor, ezen belül kormányunk béke- politikáját; A választást lebonyolító szervek, a választási elnökségek és a szavazati zedö bizottságok tagjait ugyancsak a népfront Jelöli kl« Épület- *• • GÉPLAKATOS-, ESZTERGALYOS- és MARÓS munkákat rövid határidőre vállalunk Pécsi VASAS KISZ Pécs, Zsolnay Vilmos u: 15. Telefon: 28-49, 12-95, Hűtőgépek, fagylaltgépek, presszógépeit, mosógépek, kompresszorok kis és nagy javítását garanciával vállalja a Pécsi Finommechanika gépjavító részlege, Pécs, Bajcsy-Zs. utca 12. sz. Telefon. 30-48. Lóárverést tart a Pécsi Állami Gazdaság Üszögpusztán, október 1-én, délelőtt 9 órakor; Eladásra kerülnek jóminőségű, hidegvérű igáslovak. PÉCSI VEGYESIPARI V. P l* j? Munkaruhák. j, S munkaköpenyek, $ I overálok, ( V pufajkák, k E pokrócok, Á y lepedők, y )/ ágyneműk, ( S matracok javítása, M I u r> autóponyvák, K sátorponyvák készítésé |. I és javítása, 0 V KÉZIMUNKARESZLEpGÜNKBEN E zászlók készítése L s és hímzése. £ SZÍJGYÁRTÓ ‘N’ K ÉS KÖNYVKÖTÉSZETI A MUNKÁK MINŐSÉGI 5 ^ KIVITELBEN. J (l I 5 D. TÉR 4. SZ. TW.ETW; 1114 Gyorslista az V. és VI. Békekőlcsén húzáséról V. BÉKEKÖLCSÖN VI. BÉKEKÖLCSÖN A 100 000 forintos főnyereményt nyerte a tizedik osztály, 53 076 sorozat, 26. számú kötvény. sor.: SZ.: Nyer.: Sor,: SZ.! NsTar.t Bor.! 38.: Nyer.! 40.403 14 5.000 43.253 01—50 20fl 47.895 01—30 200 40.403 01—30 200 49.423 01—50 200 45.003 01—50 200 40.424 01—50 200 43.424 43.439 01—50 01—30 200 290 46.001 01-50 >00 40.613 01—50 200 43.47» 01—30 906 48,143 01—80 200 40.700 01—50 200 43.533 M*-50 200 48.177 01—6» 1.000 40.816 01—50 200 43.767 01—50 200 48.223 01—50 200 40.930 01—50 200 44.642 01—50 200 46.253 01—50 200 41.100 01—50 200 44.063 01—50 200 48.288 01—60 200 41.219 01—50 200 44.314 01—50 200 48.320 01—50 200 41.225 01—60 200 44.351 01—50 20Ö 48.834 01—50 200 41.393 01—30 290 44.812 »1—50 200 48.417 01—60 200 41.741 01—50 200 44.041 01—50 200 48.472 01—50 500 41.785 01—50 200 44.963 01—50 200 48.761 06 10.000 41.865 01—30 200 44.872 01—50 200 37.422 01—50 200 41.969 18 3.000 44.985 01—50 200 57.478 01—50 200 41.969 01—50 200 45.089 01—50 200 57.560 01-00 500 41.978 01—80 206 45.191 01-50 500 37,617 01—80 200 42.014 01—50 200 43.200 01—50 500 57.710 49 18.000 42,057 01—50 200 45.406 01—30 500 57.710 01—00 200 421149 01—50 20« 45.694 01-30 200 87.052 01—50 200 42.187 01—50 300 43 036 06 5.000 67.922 01—30 200 42.188 01—60 200 43.993 61—60 200 98.097 01—50 200 42.232 01—50 200 46.039 01-30 200 38.194 01—30 200 42.334 01—30 200 46.182 01—60 200 98.644 Ot—30 200 42.346 87 5.000 46.422 01—50 200 58.87« 01—50 200 42.346 01—50 200 46.432 01—50 200 58,963 01—50 200 42.415 01-60 200 47.285 01—60 SOO 39:«17 01—30 200 42.623 01—50 200 47.418 01—50 200 50.072 01—30 200 42.752 01—80 900 47.580 01—50 200 59.101 01—50 200 42.957 01—50 500 47.633 01—50 200 59,406 »1—SO 200 42,979 01—50 200 47.680 01—50 200 68.831 31—80 200 42.996 01—30 200 47.689 »1—30 200 59.573 01—50 200 43.009 01—50 200 S3.691 01—50 200 43.091 01—50 200 47.734 01—50 200 39.063 01—50 200 43.152 01-50 200 47.770 #1-4» 200 39.730 01—30 200 ▲ CDU nem kopott abszolút többséget a scbieswig-holsteini választásokon Kiel (DPA—Reuter—AP) A Schleswig Holsteinben vasárnap tartott tartományi gyűlés választásokból a CDU került ki legerősebb pártként a szavazatok 44 4 százalékával és ezzel 69 képviselői mandátum közül 33-at szerzett meg magának. A part ugyanakkor nem Jutott abszolút többségre. A második legerősebb párt a szavazatok 35.9 százalékával (koraibban 33.2 százalék) a Német Szociáldemokrata Párt lett; A választási eredményeik a következők: megjegyzés: A zárójelbe tett számadatok az 1954. évi eredményeket foglalják magukban; CDU 44.4 (32.2), SPD 35.9 (33.2), BHE (Áttelepültek pártja) 6.9 (14 00); A választási eredmények alapján a mandátumok a következőképpen oszlanak meg: CDU 33, SPD 26. BHE 5. A választást eredmények alapján a CDU valamennyi eddigi miniszterét beviheti a parlamentbe. Hasonló a helyzet a Német Szociáldemokrata Párt esetében is. A 100 000 forintos főnyereményt nyerte a második osztályú, 79 125 sorozat, 40. sz Sof.t sa.: Nyer.! 60.016 01—30 200 60.051 01—90 200 00.078 34 10.000 60.078 01—30 200 60.083 01—30 300 60.108 01—50 200 60.426 01—60 200 60.356 01—30 200 00 609 22 5.000 69.66« 01—60 300 80.688 01—50 200 00.7118 01—50 260 60.886 01—90 260 60.926 01—30 200 60.976 01—50 000 61.562 01—50 500 61.614 01—50 200 61.701 01—50 200 61.824 01-50 200 61.978 01-Sfl 200 61.979 01—50 200 62.184 01—30 200 62.233 01—60 200 62.788 01—30 200 62,794 01—80 200 62.019 01 —50 200 62.835 01-30 200 63.074 01—00 200 63.205 01—30 500 «3.5JB4 01—30 200 6:?.6«ü 01—50 300 83.674 01—50 200 «4.112 01—50 200 «4.136 01—50 200 01—30 200 84.267 2*1 5.000 «4.207 01—00 300 64.930 01—00 200 64.471 01—00 200 65.223 01-50 200 65.r77 01—60 noo 65.426 01-60 200 65.569 27 5.000 68.562 01—50 200 65.639 01—30 200 «5.647 01-50 200 65.722 01—50 200 65.842 01—50 200 65.867 01—50 900 63.933 01-30 260 66,194 m—ao 200 66.322 01-50 200 66.286 01—50 200 60.410 01—50 200 66.619 01-50 SOO 66.631 01—50 200 66.633 01—50 200 66.841 01—00 200 «fi. 650 01—50 200 66.667 01-50 1.000 66.701 01—50 200 66.70« 01—50 200 68.889 01—80 200 66.902 01—R0 200 «6.055 01—60 200 67.081 01-50 200 67.082 01—50 200 07.143 01—80 200 67.172 01—50 200 67.221 01—50 200 ímú kötvény. Sor,! sz.: Nyer.: 87.987 01—50 • 200 87.990 01—00 200 67.641 01—50 200 67.874 38 25.000 67.874 01—60 200 60.1166 01—30 200 68.100 01—60 200 88.101 01—50 200 «8.180 01—50 200 «8.708 40 5.000 68.730 01—50 200 69.003 01—00 200 69.060 01—50 200 69.071 01—50 200 «9,215 01—50 200 69.350 01—80 200 69.401 01—50 200 69.464 01-60 200 60.493 01—50 200 69.856 01—60 200 69.990 01-50 20*1 69.952 01—30 200 69.960 01—50 200 70.057 01—60 2D 70.065 01—80 200 70.078 01—60 200 70.166 01—50 200 70.323 01—30 200 70.660 01—30 500 76.742 01-60 500 70.820 01—80 200 70.620 01—30 20« 70.970 01—B0 300 71.1811 01—60 200 71.465 01-eB0 200 71.624 31 S.OOO 71.824 01—50 200 71.813 31 io ooa 71.813 01—50 200 71.898 01—50 200 72.033 01—50 200 72.215 01—3» 200 72.218 01—30 20« 72,233 01—60 200 72,271 01—50 200 74.457 01—80 300 72.458 01—80 200 72.403 01—50 200 72.515 01-50 500 72.608 01—30- 200 72.829 61—80 2»0 72.841 01—50 200 72.848 01—80 200 72.888 01-56 200 73.004 01—60 200 73.180 01—50 200 73.242 01-50 200 73.264 01—5« 200 73.577 01—50 200 73.846 01-30 100 73.610 »1—50 200 74.138 01—00 300 74.180 01—50 200 74.183 01—30 200 74.239 01—50 200 74.394 01—50 200 74.590 01—50 280 Sor,! Sz.: Nyer.i 74.667 01—50 200 74.764 01—50 200 74.767 01—50 200 74.970 01—50 200 74.983 01—50 200 75.25» 01—50 200 75.359 01—50 500 75.403 01—50 5«J0 75.607 01—00 200 75.578 01—50 200 70.614 01—50 200 73.870 01—60 200 75.771 01—50 200 78.007 01—50 200 75.109 01—50 2C0 78.151 01—50 200 78.234 01—50 200 76.261 01—50 200 70.479 01—50 200 70.542 01—50 200 76.63» 01—50 21>0 76.641 01—50 200 76.721 01—SO 200 70.048 01—50 200 70.070 01—50 200 70.887 01—50 200 77.141 01—50 200 77.144 (11—50 200 70.184 01—50 200 77.172 «1—50 200 77.200 01—50 200 77.488 01—50 200 77.821 4» 5.000 77.621 01—50 200 77.634 01—50 200 77.889 01—50 200 78.003 01—5« 200 78.418 01—60 500 78.594 01-30 20(J 78.782 01—50 200 78.816 01—50 200 78.875 0t—50 200 78.806 01—80 200 78.057 01—8« 200 79.037 01—58 200 79.034 01-50 200 79.125 01—80 •?00 79.332 01—80 200 79.357 01—60 203 79.384 01—50 200 79.366 01-30 200 79.843 2» W 000 79,543 01-30 200 79.878 01—50 200 79.585 01—80 200 79.889- «1—80 200 79.703 01—80 500 70.808 01—50 200 70.030 01—30 200 79.94« 01—8» 200 79,985 »1-3» 200 A fenti gverslisttt közvetlen a húzás után kínait. Esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. AlP-MOM I K DETÉSEK Szőlőmé* — (javításra szoruló) 2 hl-CB olcsón eladó. Szent István tér 6. sz. Gondnok, ________ iss« Su blot (intarziás) bie- dermaler szekrény. — altdeuch ágy betéttel. * személyes asztal, • kárpitozott swSk .sürgősen eladó. Fürst Sándor ót 19. 1333 Eladó 900 darab hódfarkú cserép. 00 fm tetőléc, 1 vízóra akna- fedő, 1 garage emelő (béka), 1 készlet gáz- csŐ-c»ftvarmetsző 8/4.,- 2”-ig, 1 háromlevelű borona. Nyíl utoa 11. _____________ 1227 Sü rgősen eladom, olcsón. jó állapotban spedlter kocsimat. — Kis szállító. Kórház tér._________________1224 Ér telmiségi szobatársat keres, albérleti bútorozott szobába fiatal tisztviselőnő. Rákóczi Út 39 71, II. «■ 1148 Perzsaszónyeg én kályha eladó, Geister Eta u. 4. I. emelet, Molnár fodrász.____________1226 Ny ugdijam, 4 szobás összkomfortos házaim van. Kettőszobás, összkomfortos lakással rendelkező hölgy részére tulajdonjogot biztosítanék. Családtag nem akadály. Bővebb megbeszélés Mártírok u. 68-bam lehetséges. ;______________1281 Gy ermekszerető. intelligens özvegy. 1—2 gyermek nappali gondozását vállalná. Cím: Bankóé, Semmelweis u. 5. Hullámfürdőnél. 1*2« Ráz, Kls-Rőkus u. 14/2. szám, 1x2, 1X1 szobás, komfortos lakással. — kerttel, 70 000 forintért, felével átvehető, a másik fele kamatmentesen 5 évig tőrleszt- hető. Bővebbet Rózsa Ferenc u. 1. Trafik. 1218 Ma este 6 órától a szkőkót borkertben rácpőrkőlt és ee- vabctca! Rabb József magyar nótákat énekeli Ha szereti a jó hangulatot, jöjjön eT ön is, szeretettel várjuk. Míndszent utca 10. szánva ház 45 000-én eladó. 1231 Keresek kölcsönt ma- gas kamatra. Kossuth u. 79. Pető._________1232 Sürgősen eladó egy kis családi ház, Pel- lérd. Kossuth Lajos u. 20, sz. 1233 Eladó Igényesnek kétszemélyes rekamlék, fotelok, kedvezme-nyes áron, Kőéknél. Dein- doli autóbusz, Lajkó megálló. iaa4 Törött babák, mackók szakszerű javítása. — Baba-mackó klinika, — Megye utca 9., emelet__________________1236 Mo dern konyhabútor eladó. Megtekinthető, Pécs, Torda utca 36. _____________________1254 Az onnal beköltözhető kis családi ház nagy telekkel eladó. Érdeklődni Rákóczi út 12. SZ, __________1255 El adó 578 négyszögöl szőlő, gyümölcsös Pálos templomnál, vi- kendház. pince, ciszterna. 300 négyszögöl Is eladó. Rákóczi út 38. sz., bádogosműhelv __________1M7 46 Ö és 501-e* boroshordó eladó. Sörház utca 3. sz. 1288 Ónálló házvezetőnőt keres három tagú dolgozó család. Déryné u. 33. sz. Porta, 1289 Nyakkendőjét újjávarázsoljuk, új nyakkendőket készítünk. Kossuth Lajos utca 8. 1240 Olcsón eladó egy ösz- wzecBUkható vaságy. Székely, Rákóczi út 71. sz.______________1263 Me gbízható — Idősebb asszonyt keresek 4 tagú háztartásom vezetésére. Ady Endre u. 51. Klemm. 1203 Egy kis Singer varró? ep eladó. Ürögi út, 'olruú kertészettel szemben. Llngl. Hétköznap 3-tól. 1223 Jóállapotban lévő boroshordóik eladók, — 318—400 literig. Czln- dery, Mecsekajja, — Márta u. 6,________1218 Ki sebb gépesített háztartásban elhelyezkedne mindenhez értő 34 éves leJlkltemeretes, — volt gyermek gomdo zó- nő. Vlnczéné. Moháos, Ságvárl u. 8, 121» 22 méhcsalád eladó — vagy Pannónia motorért cserélhető. Vasas H. 13. (Kotter) 1214 Gombor-féle mély gyermekkocsi jó állapotban eladó. Bara- nyavár utoa 30. 1213 1J5 omi-M motorkerékpár jó állapotban eladó. Kossuth Lajos utca 85, sz. 1212 A Dél-Dunántúli Áram szolgáltató Vállalat, Pécs és szekszárdi munkahellyel villamos mérnököket keres felvételre. Jelentkezés részletes önéletrajzzal a vállalat személyzeti osztályán. Pécs, Lég- szeszgyár u. 13. szám alatt.________________1099 Ezüst étkészlet. 12 személyes, új, komplett eladó. Porszívó új állapotban ugyanott eladó. Telefon: — lt-80.________________1247 Dö mörkapuiuU 100 négyszögöl vülatélek. nyaralásra alkalmas épülettel eladó. Megbízott: BoJ.vgó, Üdülő Szálló mellett. 1254 Egy Jó állapotban lévő 250 cm»-es piros Pannónia motor sürgősen eladó. Cím: Bedk, — Uj meszes, 8/1. (Fehér- hegyi megállónál) 1243 Kis-Balokány dűlő 10. számú ház azonnal beköltözhetően, sertés tortámmá eladó. 1242 Hálószobák, konyhák, ágyak, szekrények, — rekaitníé, nagy választékban, Bárány, Hal tér 1. Baranya vendég- lővel szemben. 1252 Szakmunkásfelvétel I Egy manóét, egy szerszámkészítő lakatost, 1958. október 1-ével felveszünk. Szigetvári Műszaki és Fémipari Vállalat, Szigetvár, — Zárda utca 2. szám. __ ____________________216 Fő iskolás házaspár — albérleti szobát keres. Kandó Kálmán u. t. _____________________223 Ép ületüvegesé««. kép- ke re te zést, megbízhatóan készít Bódis Imre Szigetvár, Kossuth tér 1. BZ. 127 Divatos ferftruhát, — kosztümkabátot késztt- tessen Soósnál, Szigetvár, Kossuth tér 1. 105 Hét helyiségből álló családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Thorez út 1«. Havi templom mellett. — MóriCZék,____________233 Pi anínó Jó állapotban eladó, 18—10 óra között. Nyíl utca 31. 232 Pianino t sürgősen bérbe vwzek. Botos, Kolozsvár utoa 8. sz. — Telefon: 48-83. »45 Jó bort. csak délután 5—7 óráig vásárolhat sajáttermésű pécsi olasz rizldng tájboraimból. Kimérő Rákóczii út 6, 1056 Téglát nagyobb ineny- nyjségiben is eladunk telepünkön átvéve, — magánosoknak te. Ezrenként 513.—. Befizetést hely: Épftő Szövetkezet. Ballal u. 11. 1168 Életjáradékra ház eladó, két szoba-konyha beköltözhető Attl- la u. 7, 1183 Beköltözhető Kertváros, Nyárfa u. *. számú ház. eladó. Érdeklődni Majláth u. 24. Ugyanott egy 136-ös Csepel motorkerékpár eladó. 1154 Házakat, öröklakásokat kefélésre keresek. Déryné utoa 16, telefon: 48-81, Decleva. _______________•_________122* Kö sépfokú jogosítvánnyal, hosszú gyakorlattal szere»! tudó gépkocsivezető átlóst keres. Nagy Lajos u. 13, sz. 1237 Vessek hálószoba bútort, konyhagamltúrá- k*t, ágySkal, szekrényeket, asztalokat, — székeket. kályhákat. Kottát, Rákóczi út 48. Telefon: 30-47, 1248 Autóköpeuy, motor- köpeny, kerélqsarkö- pony, gumicsizma vul- ksnteálást szakszerűen vállal SAférik gumi- javító, Slktós. 123 Felhívás! Kérem azokat a Jóindulatú embereket. akik ez. év július 14-én, hétfőn, délelőtt fél 10 és 10 óra között, a Kertvárosból jövő városi autóbusz piaciért megállójánál a felszálláskor egy idős asszonynyal történt baleset szemtipíút vottak, — vagy segédkeztek, címüket Petőfi utca 6l. sz. alatt, vagy 16-85- ön közöljék. — Póth Aladár, 1220 A Pécsi Kazán- és Gépjavító KTSZ Pécs, Felsőmalom .1. 11. **. Telefon: Jl-SÍ. elvállal mindennemű fűtésszerelést. karán Javítást. mező- gazdasági és Ipari gépek, gőzgépek, stabil robbanómoto. rok, kompresszorok, hűtőgépek Javítását és felűjítását, autogén- és vlllamoshegesz tést, bármilyen esztergályo- zási és marási munkát. TERMELŐSZÖVETKEZETEK! EGYÉNI TERMELŐK! 1959. évi termésű búzára és rozsra a terményfelvá- sárló helyeken már most lehet értékesítési szer«ődést kötni. Amik, akik a vetés ideje alatt, de legkésőbb december 1-ig kötnek szerződést, a teljesítés Időpontjában érvényes állami felvásárlási ár felett mázsánként 10 Ft felárat kapnak akik pedig tavasszal 'kötik le kenyérgabona-feleslegüket, MÁZSÁNKÉNT 5,— FORINT SZERZŐDÉSES FELÁRBAN RÉSZESÜLNÉK. A lekötött terményre 1959 jan. 1-től előleg Is fizethető. Részletes felvilágosítást a termény felvásárló helyek adnaik. BARANYA MEGYEI TERMÉNYFORGAIMI VALL.