Dunántúli Napló, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-03 / 182. szám

8 NAPLÓ 1958. AUGUSZTUS 3- I ^Oöktor úr ! Az ön szíve sose fáj? nylon-zacskóval i Gyors és nemes cselekedet fteddi napon történt, július 22-én. Az óra mutatója már délutánt jelzett. Hartung Gyula 54 éves építőipari munkás bekopogtatott a XVII. körzeti orvos rende­lőjébe. A váróteremben sok volt a beteg. Felesége arra kérte a dr. Kovács Ferencet helyettesítő orvost, dr. An­toni Alfonzot, mivel férje nagyon russzul van. legyen szíves soron kívül fogadni. A körzeti orvos kitekintett a váróterembe és a követke­zőket válaszolta: — JSoron kívül senkit sem fogadok. Hartung Gyula nyugodtan megvárta, amíg sor kerül rá, bár a váróteremben lévő be­tegek szívesen, soron kívül beengedték volna, mert lát­ták, hogy nagyon rosszul van. Kinyílott a körzeti orvos rendelőjének ajtaja és végre Hartung Gyula bejutott oda, az egyetlen helyre, ahol se­gíteni lehet rajta. A körzeti orvos megtekin­tette az üzemorvos által el­küldött röntgen-felvételt, va­lamint elektrokardiográfot. ügy vélte, hogy az illető ba­ja nem is olyan komoly. — Menjen el kérem hol­nap reggel az SZTK-ba fe­lülvizsgálatra! Hartung Gyula elment. Nem sokáig tudott menni, mert útközben rosszul lett, leült a járda szélére a Felső- Vámház utca egyik kanyar­jában. Megkérte feleségét, menjen vissza a körzeti or­voshoz és onnan telefonáljon a mentőknek. Felesége el is ment. a körzeti orvoshoz, aki azzal fogadta: — Kár volt idejönnie, ami­kor a Zsolnay-gyár. vagy a fatelep közelebb van, telefo­náljon onnan. Rendelési munkámat ne zavarja! Az asszony könyörgött az orvosnak, nyúljon a telefon­hoz, csak egy kézmozdulat­ba kerül. Dr. Antoni hajtha­tatlan volt. Hosszas vitatkozás után a körzeti orvos mégis „méltóz- tatott” telefonálni a mentők­nek. A fehér kocsi megállt a Felső-Vámház utca kanyar­jában és felvette a súlyos beteget. Bevitték a Megyei Kórházba, ahol este fél tíz­kor meghalt. Dr. Antoni azt hitte, hogy Hartung Gyula szimuláns, s a beteg — az orvos utasítása szerint — a következő nap már nem mehetett el az SZTK-ba. Mi lett volna, doktor úr, ha önben több szív, több lé­lek volna, s Hartung Gyulát soron kívül beengedi, telefo­nál a mentőknek. Hartung Gyula építőipari munkás — a bonctani inté­zet megállapítása szerint — szívtrombózisban halt meg. Doktor úr, az ön szíve sose fáj? PUSZTAI JÓZSEF nek teje régi mód Szerrel való fejésse 5 óra alatt színtele níti a metilén-kéke máz, új „nylon zacskós” módszer rel fejve, ugyané az idő 12—13 órára A nagy exportra Az elmúlt napok- 5 órás elszíntelene való tekintettel a ban arra a gondo- dési idejű tej má Baranya megyei !atra jutott, hogy megfelel. A kísér sajtüzemek átáll- fejes alatt e^jy me§“ lot alá vetett tehc tak ementáli készí- felelően kéDzett lésre- Az ementáli- nylon-zacskóval kell nak azonban van befedni a tehén tő­egy nagy és nehe- gyét, úgy, hogy még zen elpusztítható el- a fejő keze se le- — tehát számottevő lensége: a vajsav- gyen közvetlen baktériumot tártál baktérium. ér in t k e zésbe n a Világszerte kísér- csecsbimbóval. El is leteznek, hogy ho- készítették a meg­gy an tudnának el- felelő nylon-zacskó- + lene védekezni, de kát és a véméndi '■'o odik, ki> tehát a sem vegyszerrel, Alkotmány Tsz- **. P““«*4 sem antibiotikum- t^n kipróbálták. A 4 k zartta teszi- mai nem értek el tej vajsav-baktériu- Halmai Ernő ú; számottevő ered- mos fertőzöttségét szemmelláthatóan ményt Egyetlen cél úgy lehet megvizs- kiváló módszeré rávezető módszer a gálni, hogy egy ún. most terjesztik higiénikus fejés. reduktáz-kísérlet- felettes hatóságo! Halmai Ernő, a nek vetik alá. Me- elé. Nemsokára va véméndi tejüzem tilén-kék oldatot lószínűleg megin vezetője is sokat adnak a tejhez, ha dúl a nylon-zacs töprengett, hogyan sok a baktérium, kók gyári készítése lehetne a vajsav- néhány órán belül és igen sok helyüt baktériumos fertő- elszíntelenedik. — alkalmazzák majd zés ellen védekezni. Sajtfeldolgozásra az az országban. Egy sokat szidott vállalat — a másik oldalról A Pécsi Szikvíz és Szesz­ipari Vállalat dolgozói a Du­nántúli Napló aug. 1. szá­mában megjelent „A kániku­la hősei” című cikket nagy megértéssel olvasták. Külö­nösen a cikknek az útjavító munkások szódavíz ellátásá­val foglalkozó része keltette fel a figyelmüket, mert a mostani csaknem kibírhatat­lan kánikulában talán egyik munkahelyen való helytállás sem kíván nagyobb kitartást, mint az útfenntartóknál, de azért is, mert talán dolgozó társaiknak némi segítségére lehetnek. '. Ezeknek tudatában a Pécsi Szikvíz és Szeszipari Vállalat készségesen felajánlja, hogy az Útfenntartó Vállalatnak — megrendelésére — 20—20 literes ballonokban szódavi­zet s a ballonok hűtésére megfelelő mennyiségű jeget biztosít s ezeket — a városon belül — kihordó személyze­tével a kívánt helyre szállít­tatja. GYIMES1 JÓZSEF vállalati igazgató. Közlemények ORSZÁGOS VÁSÁR SELLYÉN A megyei tanács kereskedelmi l/át-iw HátibólCftíbcí Bizony nehéz dolog emberré válni. Különösen ak­kor, ha valaki olyan egyedül áll a nagyvilágban, mint Vö­rös Pali. Mert ha valaki leéli életének első tizenöt—húsz évét a szülői házban, azután a katonaságnál letölti a két évét és úgy kezd önálló éle­tet, könnyen megáll már a maga lábán. Akinek ilyen élet jutott osztályrészül, na­gyon boldog lehet. Mert ha voltak is zökkenők, ha nem is ment minden úgy mint a ka­rikacsapás, és nem is kolbász­ból font kerítés mellett r%e- peredett emberré, azért mégis csak volt valakije. Mindenhez erőt meríthetett a 'családból és ha mást nem is, de szülői jótanácsokat és szeretetet ka­pott legalább. De Vörös PaK úgy nőtt fel, mint az árokparton elhullaj- tott szemből sarjadt árva búza szál. Éppen csak hogy meg­nőtt és kidugta fejét a dudva körül. Neki nem voltak szülői — a szó nemes értelmében —• csak világrahozói voltak, akik kitették az utcasarokra, mint nem várt jövevényt. Persze ki tudja, milyen tragédia hú­zódik meg e gyerekkitevés mögött. A Vörös nevet is csak úgy kapta Pali. Talán a megtalá­lójáról, vagy csak úgy kitalá­lás alapján, a születési dátu­mát is csak körülbelül álla­píthatták meg. Valahogyan azért felnőtt. Állami gondozottként végig­járt egy jópár tanyát, többet őrzött libát, mint ahányszor iskolapadban ült, csavargóit nagyokat és talán nem is gon­dolt arra, hogy másfajta élet is van. Ma már tizennyolc eszten­dős lesz. Itt éli az Alkotmány utcai munkásszálláson és a bányában dolgozik. Valahon- nét Szeged környékéről hozták a toborzók még márciusban. Mondják, hogy egy szál fol­tos-piszkos ruhában jött, éves sarat hozva a cipőjén. Igénye- két nem támasztott semmivel szemben, csak élt a szoba la­kói között csendben, észrevét­lenül. Az elhagyatottsága szúrt szemet csak a gondnoknak. Az, hogy nem törődött a kül­lemével úgy mint a többiek. Még a szénport sem igen moo- tm tr majáról, nemhogy a mo­hája tisztaságára ügyelt volna — no meg nem is igen volt ruhája Ekkor hivatta be elő­ször magához a gondnoka egy kis beszélgetésre. — Nem élet ez így Pali, ahogyan te csinálod .., — Gyújtsd össze a pénzedet, ve­gyél magadnak ruhát, meg ci­pőt. És mosakodj meg becsü­letesen, — pirított rá Dévai elvtárs, a gondnoka. -— Mert ha mégegyszer piszkosan lát­lak, téglával moslak meg a fürdőben. A gyerek hallgatott a szóra. Hamarosan összegyűlt egy új ruhára való pénz. — Vettünk egy új sötétkék ruhát — meséli Dévai elvtárs. — Hozzá egy kalapot, inget. Hanem aztán mit csinált ez a gyerek. Megyek egyszer a ba­rakkok felé, hát az én Pali barátom fenn üli ám a szeder­fa• tetején az új ruhában. Le­hívtam, megszidtam, a lelkére beszéltem, megmagyaráztam neki, mikor vegye fel az új ruháját. Fogadkozott, hogy legközelebb csak akkor öltö­zik ünneplőbe, ha sétálni megy a városba. Na jól van — gondoltam — értett a gyerek a szóból. De alig telt el egy pár nap, akkor meg futballo­zott az új ruhában, kapust játszott és vetődött. Akkor már a társait sem hagytam ki a fejmosásból, amiért hagyták hogy tönkretegye az új ruhá­ját. Azóta aztán ilyesmit már nem csinált a Pali. Mert nem rossz gyerek 6. Szófogadó is, csak gyerekes még a szó leg­szorosabb értelmében. Beszéltem vele arról is, hogy ideje lenne már megko­molyodni egy kicsit. Fogadko­zott is erősen, de ez még nem sikerült neki egészen.., De most már legalább tisztán jár, ruházkodík is. Vett már magá­nak egy pár nyári szandált, in­get, ezt-azt. — Szóval lesz azért ember belőle . -.: Csak foglalkozni kell vele. Most kell pótolni azt hogy tizennyolc évig nem volt apja. Ez pedig nagyon nehéz. Tiszta véletlennek Ki­szik, hogy Pali sorsa így ka­nyarodott. Pedig ez nem is vé­letlen. A Vörös Palikból is embert kell faragni. Talán csak annyi az egészben a vé­letlen, hogu pont ide került és itt az Alkotmány utca 77- ben tette meg az első lépése­ket a twémétrtt új élet felén. KUKUCZ PÁL I Keveset beszéltünk róla, s vá válik. így adják aztán el az jakkor is többnyire rosszat, arra igényt tartó gazdaságok- Nem is csoda, hiszen nem va- nak. A tőzeges fekália szerves lami romantikus munkát vé- anyagon kívül nitrogént, ká- gez. De azt el kell ismerni: liumot és foszfort tartalmaz, gazdaságilag és egészségügyi- pH értéke 7—7,5. leg is igen fontos feladatot lát Készítenek ezen kívül bőr­ei ez a vállalat. A Baranya gyári, sörgyári és egyéb mel- megyei Szervestrágyagyűjtő és léktermékekből, valamint ME- Kereskedelmi Vállalatról van ZÖKER-i hulladékokból ugyan sző. Ez év elején önállósították, ilyen pH-értékű komposzt- hiszen olyan munkát végez, trágyát. Egy műtrágyaféleséget ami megkívánja és megérdem- is gyártanak, az ún. orgafosz- li az önállóságot. Ez a munka fátot. A vállalat havi terme- I igen egyszerű, legalább is így lése hozzávetőlegesen 150 va leírva egyszerű: összegyűjteni gon trágya; a szennycsatornák és gödrök Sajnos, hiába intéztek szer­tartalmát és abból gazdasági- ződéskötési körleveleket a ba- lag hasznos trágyát készíteni ranyai állami gazdaságokhoz, és szerződéses alapon átadni a Egyedül csak a Pécsi Állami mezőgazdaságnak. Két szip- Gazdaság jelentette be az igé- pantó kocsival végzi a vállalat nyét orgafoszfátra és a Villá- a munkát. Sajnos, vannak nyi Á. G. igényelt szervestrá- olyan helyek is, ahol a kocsi- gyát. A többi gazdaság még kát nem lehet alkalmazni, csak nem is nagyon válaszolt. Ezen persze segíteni sem lehet Bezzeg az ország többi ré.szé- eevhamar M1. mé£ a legtávolabbi Sza­gy ama . bolcs-Szatmár megyéből is ér­Sok a veszekedés, pereske- kéznek megrendelések. S így dés a várossal és az egészség- jjút tehet a vállalat: szállítja ügyi szervekkel. Mert- azt el- a termékeit az Alföldre és az ismeri mindenki, hogy hasznos ország más távolabbi tájaira, munkát végez a vállalat, de jja ggy vállalatról van szó,: tetszem nem tetszik senkinek szokás megemlíteni a tervtel-; sem. Ez érthető is, de azért azt jesítését is. A szervestrágya; is el kell ismerni, hogy ez 18 vállalat teljesíti a tervét és az] fontos munka. elmúlt félévben 128 ezer fo­Az összegyűjtött fekáliát tő- rint hasznot hajtott, nem be- zegkorpával keverik, így némi- szélve egészségügyi területen; leg szagtalanná és viliázható- betöltött fontos szerepéről. megyei Csoportja Pécsett augusz­___ ______ _____________ tus 20-án kutyakiállítást rendez a os ztálya közli, hogy Sellyén augusz Porcelángyár basamalomi sportpá- tus 4-e helyett az országos állat- lyáján.­és kirakodó vasárt augusztus 5-én a kiállítás keretén belül törzs­tartják meg. könyvezési lehetőség lesz. Külö­* nősen nagyfontosságú a magyar Az Építésügyi Minisztérium és kutyafajták törzskönyvezése, mert Pécs m. j. városi Tanács VB nyíl- a külföld felé valő értékesítést a vános, titkos tervpályázatot hir- kölyköket illetően már a Tenyész- det. A tervpályázaton bárki részt áUatforgalmi Vállalat biztosította vehet; igen jó áron. A magyar kutyafaj­A pályázat részletes kiírása és ta iránt jelenleg Is nagy az ér- mellékletei július 31-től Budapes- deklődés az egesz világon. SwÄÄ Ezúlon Wv4uk fel mindazokat a ios tér V Mi niéivé Pántt á Sál kutyatartó «lami gazdaságokat, J-raitlnYí« infill gépállomásokat, termelőszövetke­Sfc, £n‘«/b T zeti csoportokat és egyéni gazda­aesi osztályán (tanácsháza, I. em; j-at. hnpv okiknak nun mimi a tovasÄmo“ vaCünt P ma- * fizetések eíllnéta'en *° forintoS le' gyár vizsla van birtokukban, ezt Te™álváM?l riBak » követve jelentsék augusztus 10-ig a Bara­veyzés?eSJffi ^ tÖrZSkÖny‘ kiadásra kerül továbbá három db ,.“7 " , , díj és öt db megvétel, összesen 40 A kiállításra jelentkezni lehet a ezer forint; együtt összesen S5 000 Pécsl csoport kiállítási Irodájánál forint. Pécs, Felsö-Vámház utca 72. (por­it celángyár kultúrháza) személyesen * »«-én«.,- V,,naponta 16—19, vasárnap 9—12 órá­sig— Egyesülete Pécsf C«u>ortia ie' Irásbeli bejelentések ugyan- szagos Egyesülete Pécsi Csoportja fentl c£mre küIdendők. közli az érdekelt kutyatartókkal, hogy f. év augusztus 20-án kutya­kiállítást és törzskönyvezést ren­dez a Porcelángyár sporttelepén. A kiállításra és törzskönyvezésre minden fajta hathónapos kort be­töltött kutya benevezhető. Kiállí­tási díj MKOE-tagoknak 20 Ft, u Ipari tanulókat vesznek lel Kéményseprő Vállalat (Sorház ^-) kéményseprő. Sütőipari Vál- nemtagoknak 40 Ft. Törzskonyve- lalat (Rákóczi út 25.) pék, Ruha- zésl díj tagoknak 25 Ft, nemtagok- és cipőipari Vállalat (Széchenyi nak 40 Ft. Nevezési határidő: au- tér 18.) férfi szabó, cipész, Bőrgyár gusztus 10. Határidőn túl nevezett (Siklósi u. 52.) érettségizett és ál­kutyák nevezési díja egységesen talános iskolát végzett tímár, Vas- 100 Ft. és Műszaki Nagykor. Vállalat (Le­Nevezésen az alábbi adatokat nin tér 6.) érettségizett kereske- kell közölni: 1. Benevezett kutya delmi, 508-as Vájáriskola (András- fajtája. 2. Kutya neve. 3. Törzs- akna) vájár, Malomipari Vállalat könyvi száma. 4. Neme. 5. Szüle- (Felszabadulás útja 2.) érettségi- tési Ideje. 6. A kutya apjának ne- zett és 8 általános Iskolát vég- ve és törzskönyvi száma. 7. A ku- zett molnár. Patyolat Vállalat (Sza- tya anyjának törzskönyvi száma, badság út 13.) érettségizett és 8 ál- 8. Tenyésztő neve. 9. A tulajdonos falános iskolát végzek kelmefes- neve és pontos címe. tő és vegytisztító. Hirdi Kender­Az MKOE pécsi csoport minden f°nó (Hlrd) asztalos. Állami Pin- szerdán és pénteken este 19 órától István tér 12.) ká­20 óráig tart félfogadást a Felső- Bádogos és Szerelő vámház utca 72. sz. alatti (porcé- U-V ?/!'! ,bS” lángyárl kultúrház) hivatalos he- ^KIOSZ (Rákóczi ut 24.) kü­íviséahen lőnboző szakmakra ipán tanulókat lyisegnen. # vesz fel Dr. Kovács János helyett dr. ~ » Gyúró András lesz az ügyeletes. Egy konyhaszekrény és egy zon- (Lakása: Székely Bertalan út 17. goraszék eladó. Nagy Flórián u. 4. Tel.: 38-29.) Járó betegeknek ren- 17 del a Hunyadi út 10. szám alatti------------------------------------------------------­kö rzeti rendelőben. Tel.: 47-33. Hazmestcrséget keres, bányasz- Szombat délután 4—5-ig, vasárnap bázban Is rendszerető házaspár..— délelőtt 9—10-ig. délután 4—5 óra Szigetiné, Bogád, Rákóczi út 26. 15 között. ■' ~7~- rí ~ • ; t-; 77------— •> Városban gyümölcsös, szőlő, té­KUXYAKIALI i*rAS PíTsrTT lek minden célra kiválóan alkal- KimARiALUTAS PÉCSETT mag. vízvezeték, víkendház, ked­A Magyar Kutyatenyésztők Or- vezmény van. Bartók Béla üt 2«.. Pécs-Baranya 2 csengetés. 18 szagos Egyesülete I 1? DETÉSEK — HALÁLOZÁS. Mély fáj­dalommal jelentjük, hogy drá­ga Ninuskának, Péntekné Bur- gics Anna elhunyt, temetése, 4-én 2 órakor a temető kápol­nájából. Gyászolják: testvére, sógo­rai, sógornői, unokahugai. öccse!, IWtta. — Nemes István Máv nyug­díjas 85 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt, teme­tése folyó hó 4-én. hétfőn dél­után 4 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló család. Kalmár György esztergályos július 30-án 31 éves korá­ban, rövid szenvedés után elhiinyt, temetése augusz­tus 5-én, kedden délután 4 órakor lesz a pécsi köz­temetőben. Gyászoló család Lakás Elcserélném 3 szoba- összkomfortos, sze­mélyzetis I. emeleti lakásomat 2 szoba­összkomfortos, kertes, baromfitartásra villa­mos közelében. Mécsé Egyszobás, fürdőé zo­bás, nem beköltözhető öröklakás eladó Pé­csett, Szabadság út 54. Feinné. 1053 Történelem—magyar szakos ált. dsk. ta­nárnő Leányfaluról, folyóvizéé, szolgálati lakással, gyümölcsös­sel, Elcserélné mun­kahelyét pécsiért. — Pesttől 1 órányira. — Érdeklődni augusz­tus 9-től 34—89 telefo­non. 1042 Sürgősen elcserélném 2 6Zoba, összkomfor­tos bányászlakásomat Uj meszesen pécsi egy­szobásért. Érdeklődni lehet: minden nap fél 4-ig 22-28-as telefonon, Tóth. 1060 Elcserélném nagy szoba-konyhás. spei- aos lakásomat (gaz­dálkodásra alkalmas) Kertes előnyben. — kétszoba-konyhásra. Szénbányászati Tröszt dolgozóval, lUJmesze- sen vagy a város bár­mely részén, Tamás Antal» Pécsbáwyate)- lep. Gőzmalom. 1027 Elcserélném kétszoba­óssZkomfortos, belvá­rosi, főbérleti lakáso­mat kétszoba hallosra, költséget téritek. — kertes előnyben. — Varga. Vasvári u. 2. H. em. Egyetem mö­gött. 1080 Egy Idősebb nő társ­bérleti szobát keres, ki szívesen segédkezne háztartásban Is. Var­ráshoz Is ért. özv. pobszayné. Janus Pan nonius u, 19.: emelet balra, 1923 Nyugati városrészen 3 szoba-összkomfor­tos. félig kész ház a meglévő anyaggal együtt eladó. Érdek­lődni lehet: dr. Dok­tor Sándor út 27; ez. Trafik, »87 Elcserélném Szabad­szállás községben fek­vő 3 szoba, konyhás, melléképülete« háza­mat pécsi, szigetvári, szentlőrinciveü. Pétei- rl. Almáskeresztur. — Elcserélném szép. ut­cai. szoba-konyhás. — édéskaimrás lakáso­mat vagy Széchenyi téren lévő garzono­mat reptéri szoba- konyhásért. Nem urán dolgozó. Költséget té­ritek. — Érdeklődni: Bartók Béla u. 71. sz. Elcesrélném kétszoba. hallos, személyzetis, összkomfortos Iákaso­mat 4. esetleg 3 szo­ba összkomfortosért. Telefon: 18-72. 19 Elcserélném főútvona­lon lévő garzon laká­somat hasonlóért. — Kotlámé, Pécs, Rá­kóczi út 8. SÍ Társbérlők! 2 elarnb szobagkonyhás lakást adok 2 szoba hallos személyzetisért. Megj­egyezéssel. Telefon: 22-63. 73 Tanár bútorozott szo­bát kerea fürdőszobá­val. Címeket: Neve>- lők Házába Szt; Ist­ván tér «. 72 Állás Gyors- é6 gépírónö elhelyezkedne. Cím: Liszt Ferenc utca 11. Nagy Mária. 1057 Állást keres Irodai gyakorlattal rendal- gező gépírónö. Tele­fon: 39—55. 257 Tető- és toronyfedö- nek jó magaviseletü 2 fiút, egyet ipari ta­nulónak. egyet állan­dó segédmunkára — felveszek. Vlasits, — Alsóbalokány u. 59. szám. 44 Bejárónőt délelőttre felveszek, jelentkezés hétköznap, Semmel- weis u, 3. I. em. 894 Fiatal férfi segédmun­kást felveszünk, ön­kiszolgálók boltja, — Kossuth Lajos u. 12 Építésztechnikus elhe­lyezkedne. Cím: Pál. József Attila u. 3. 31 Kesztyűgyár ipari tanulókat felvesz. — Jelentkezés azonnal a személyzeti vezetőnél. Pécs Ferenc u. 10. sz. Vegyes Lakáscsere, költözkö­dés, bútor, zongora számítását szakszerű­en vállalom. Schreer Tibor, Alkotmány u. 14. Telefon: 15-93. 948 FeUöltésre alkalmas földet számit vagon­tételben a 6'záailtási költség megtérítése ellenében a Gyéké­nyes! Kavicsbánya. Telefon: 202 . 261 ötezer forintot kérek kamatra. Kertváros, Erdély u. Pannónia saTok. 4 Szürke imotoZkabátok átfestése barnáira — Hohner bőrfestő. Tü­zér utca 4. • 1095 Szép fényképet készít­tessen Udvarinál, Má- gousont Amatőr-mun­kák kidolgozása. — Meghívásra helyszínen fényképezek. 295 Jú bort csak délután 5—8 óráig vásárolhat pécsi olasz rizrling bo­raimból. Sajáttermésű borkimérő. Rákóczi út 6.; udvarban. 1063 6000 Ft kölcsönt kere­sünk azonnalra. Cím: Háztulajdonos Pécs. Landler (Klímó) utca 33. szám. 63 Középkorú Intelligens no ajánlkozik beteg mellé, vagy anyahe­lyettesnek. Wacha. — Komló. Pécsi út 40 60 Gyors- és gépírás ta­nítását vállalom. Je­lentkezés kedd, szer­da. csütörtök. Józsi- F Attila u. 5. 30 Küldjön díjtalan üzenetet budapesti horaatartozóina í u ÁLLAMi ÁRUHÁZ magnetofon-postáján. Üzcne*fcivé4eh minden pénteken 10—12-ig és 16—18 óráig. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom