Dunántúli Napló, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-23 / 172. szám

»58. JULIUS 23. NAPLÓ n A Magyar Népköztársaság kormányának jegyzéke a jugoszláv kormányhoz A Magyar Népköztársaság kormánya az alábbi jegyzéket juttatta el a jugoszláv kor­mányhoz: „A Magyar Népköztársaság belgrádi nagy- követsége tiszteletét fejezi ki a Jugoszláv Népköztársaság külügyi államtitkárságának és kormánya megbízásából az alábbiakat van szerencséje tudomására adni: A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság bu­dapesti nagykövetsége folyó évi június 23-án 351/58. számmal jelzett jegyzéket adott át a Magyar Népköztársaság Külügyminisztériu­mának. E jegyzékben a jugoszláv kormány „mély elkeseredését” fejezi ki Nagy Imrének és társainak elítélése miatt. Véleménye sze­rint az Igazságügyminisztérium közleményé­nek azok az állításai, amelyek Nagy Imre és társai a jugoszláv nagykövetség épületében való tartózkodása alatti tevékenységére vo­natkoznak, valótlanok. A jugoszláv kormány­nak a jegyzékben kifejezett véleménye sze­rint az Igazságügyminisztérium közleménye támadást jelent a Jugoszláv Szövetségi Nép- köztársaság ellen, azzal a céllal, „hogy kiélez­ze és igazolja” a már folyamatban lévő szer­vezett jugoszlávcllenes akciót”. A jugoszláv kormány továbbá azzal gyanúsítja a Magyar Népköztársaság kormányát, mintha megsér­tett volna valamiféle megállapodást. A jugo­szláv kormány. magatartására vonatkozóan viszont a jegyzék azt állítja, hogy „Jugoszlá­via sohasem avatkozott be Magyarország bel- ügyeibe, s azt ma sem teszi", sőt „Jugoszlávia jelentős, önzetlen erőfeszítéseket tett a ma­gyarországi viszonyok stabilizálása érdeké­ben”. Mindezekkel kapcsolatban a Magyar Nép- köztársaság kormánya felhatalmazta belgrádi nagykövetségét a következők közlésére: A Nagy Imre és társai elleni bűnperben a legfelsőbb bíróság a Magyar Népköztársaság törvényeibe ütköző bűncselekmények miatt magyar állampolgárok ellen indított eljárást. A vádlottakat hazaárulás és fegyveres zen­dülés szervezése bűntetteiben marasztalta el, s az igazságszolgáltatás szabályainak körül­tekintő érvényesítésével szabta ki igazságos büntetésüket. Ez az ügy tehát a Magyar Nép- köztársaság kizárólagos belügye, amelybe semmiféle idegen hatalom, így a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormánya sem szólhat bele. A Magyar Népköztársaság kor­mánya ezért minden erre irányuló kísérletet, mint illetéktelen beavatkozást, teljes erényei visszautasít. Egyébként illetékes jugoszláv té­nyezők ismételten elismerték, hogy a Nagy Imre-ügy kizárólag a Magyar Népköztársaság belügye. A Magyar Népköztársaság kormánya mély felháborodással utasítja vissza a jugoszláv jegyzéknek azt az átlátszó kísérletét is, amely- Iyel Nagy Imre és társai elítélését a Rajk- perrel igyekszik összefüggésbe hozni. Nem más ez, mint az igazságügyi szerveink durva rágalmazása, s azt a célt szolgálja, hogy Nagy Imre és társai bűneit a tragikus Rajk-üggyel takargassa. A jugoszláv kormány eljárása an­nál felháborítóbb, mert köztudomású, hogy Nagy Imre és bűntársai esetében a legszéle­sebb közvélemény előtt milliók és milliók ál­tal ismert tények képezték annak a vizsgálat­nak a kiindulópontját, amely feltárta, s a bűnügyi eljárás során bebizonyította e csoport szándékos összeesküvő tevékenységét. Bár a jugoszláv jegyzék illetéktelen beavat­kozás Magyarország belügyeibe, mégis szük­séges, hogy a jegyzéknek hamis látszatot kel­tő. valóságnak meg nem felelő állításaival szemben az alábbi megjegyzéseket tegyük:* 1 A jugoszláv kormány sérelmezi az • Igazságügyminisztérium közleményé­nek a jugoszláv nagykövetségre is vonatkozó azt a megállapítását, hogy „a Nagy Imre-féle összeesküvők egyes csoportjai ott kerestek menedéket, ahonnan korábban is támogatást élveztek”. A tények viszont a következők: Georgievic Milan, a budapesti jugo- ^ / szláv nagykövetség volt első titkára, aki 1955. tavaszától hivatalos kapcsolatban volt Vásárhelyi Miklóssal és Güties Miklós­sal, ugyanez év őszén nevezetteket arra kér­te, hogy kapcsolatukat titkos, konspirativ jel­legű kapcsolattá alakítsák át. Később Vásár­helyi Miklós közvetítésével ugyanilyen kons­pirativ jellegű kapcsolatot létesített Jánosi Ferenccel is, s velük magánlakásokon, vagy más konspirativ körülmények között titkos találkozókat rendezett. E találkozók során Gimes Miklós és Jánosi Ferenc Nagy Imre írásai közül Georgievic Milánnak átadta a következőket: „Erkölcs és etika”, „Néhány időszerű kérdés”, és „A nemzetközi kapcsola­tok öt alapelve“ című írásokat. Amint az a Magyar Népköztársaság Igazságügymlnlszté- riumának közleményéből ismeretes, ezek az írások, amelyeket a magyar kormányzati szer­vek előtt titokban tartottak, részletesen ki­fejtették Nagy Imre és csoportjának politikai •flMMMaét: az illant rend erősünk« megdön­tését, a népi demokráciával szembenálló erők­kel való szövetségét, a varsói szerződés fel­bontását és Magyarországnak az imperialisták kezére való játszását. I_\ 1956. október 23. és november 4. kö­zött Losonczy Géza Nagy Imre meg­bízásából ötször kereste fel a budapesti jugo­szláv nagykövetséget és ott Soldatic Dalibor, akkori követtel és Dikic Oszmánnál, a jugo­szláv nagykövetség akkori tanácsosával ta­nácskozott. E tárgyalások alkalmával Soldatic követ azzal, hogy államtitkokat képező infor­mációkat kért és kapott, s az információk alapján Losonczyval a további teendőket megtárgyalta, nyíltan beavatkozott a magyar belügyekbe. A jugoszláv kormány kétségbevonja • az Igazságügyminisztérium közlemé­nyének azt a megállapítását, hogy „Nagy Imre, Losonczy Géza és mások a budapesti jugoszláv nagykövetség épületéből küldtek utasításokat a fegyveres ellenállás további folytatására, az életet bénító sztrájkok szerve­zésére, a földalatti aknamunka újjászervezé­sére", továbbá, hogy „a jugoszláv nagykövet­ség épületéből Gimes Miklós és más bűntár­saik útján kapcsolatot létesítettek a központi budapesti munkástanáccsal, a Szabad Európa Rádióval és még új illegális lapot is jelentet­tek meg „Október huszonharmadika” cím­mel. A tény viszont a következő: a budapesti jugoszláv nagykövetsé- gén tartózkodó magyar személyek 1956. november 5-én Nagy Imre vezetésével „intézőbizottságot” hoztak létre, amely soro­zatos tárgyalásokat folytatott Soldatic követ­tel és más, e célból Belgrádból Budapestre utazott magasrangú hivatalos személyekkel. E bizottság a jugoszláv nagykövetség tagjai­nak közvetítésével utasításokat juttatott ki a nagykövetségről az összeesküvő csoport város­ban maradt tagjaihoz az ellenforradalmi kí­sérletek további folytatására. így például 1956. november 10-én Tánczos Gábor Nagy Imre megbízásából a nagykövetség egyik beosztott­ja útján iratot csempészett ki Nagy Balázs­hoz, Gimes Miklóshoz és Ádám Györgyhöz. Az ebben lefektetett elvek és utasítások alap­ján kezdték meg az illegális „Magyar De­mokratikus Függetlenségi Mozgalom” szerve­zését, amelynek az állami rend megdöntése volt a célja. Ugyanezzel a kicsempészett irat­tal kezdeményezte a Nagy Imréék által lét­rehozott „intézőbizottság” az „Október hu­szonharmadika” cfmű illegális lap megjelené­sét is, mely Gimes Miklós szerkesztésében sztrájkra és további államellenes szervezke­désre szólított feL 1 \ Losonczy Géza november 5-én a ”/ nagykövetség telefonján felhívta Pár­tay Tivadart, a volt Független Kisgazdapárt jobbszámyának egyik vezetőjét, akinek azt az utasítást adta, hogy más jobboldali politiku­sokkal együtt szökjenek külföldre, ahol majd találkoznak Nagy Imre összeesküvő csoport­jával és együttesen lépjenek fel a forradalmi munkás-paraszt kormány ellen. A nagykövetségről Fazekas György, C/ Nagy Imre utasítására, november 8- án Julius Djuca, a belgrádi „Politika" című lap budapesti tudósítója és Gavro Altmann, a belgrádi „Borba” című lap budapesti tudó­sítója útján, a nagykövetség segítségével, üze­netet juttatott el a Szabad Európa Rádióhoz, amely azt azonnal közölte. J\ Az ellenforradalmi munkástanácsok- kai, a nagykövetség támogatása mel­lett, elsősorban Julios Djuca és Gavro AH- mamn jugoszláv állampolgár újságírók útján érintkeztek Nagy Imréék. Nagy Imre és társai a jugoszláv “J nagykövetség útján információkat szereztek a törvényes állami szerveknek az ellenforradalom leverésére irányuló intézke­déseiről és terveiről, s 1956. november 14-én a nagykövetség kérésére új politikai plattfor- mot és taktikai tervet dolgoztak ki a hatalom átvételére. 2 A nagykövetség egyes beosztottjai az említett két jugoszláv újságíróval együtt 1956. november—decemberében még azután is sorozatosan beavatkoztak a Magyar Népköztársaság belügyeibe, miután Nagy Im­re és csoportja eltávozott a nagykövetség épü­letéből. így például Edward Kardeijnek azt az 1956. december 7-én a szövetségi nemzet­gyűlésen elhangzott beszédét, amelyben a forradalmi munkás-paraszt kormánnyal szem­ben az ellenforradaimi beállítottságú, úgyne­vezett munkástanácsok politikai hatalomra- juttatása mellett foglalt állást, a magyar ha­tóságok tudta és beleegyezése nélkül, a jugo­szláv nagykövetség diplomáciai rendszámmal ellátott gépkocsiján közlekedve terjesztették a Beloiannisz gyárban, a MOM-üzemben, az t Április 4. Gépgyárban, a Kelenföldi Textil­^művekben, az Acélárugyárban és több csepeli te____■_ __ ír ntDcn. A A feltárt tények fényében magától **“ omlik össze a jegyzéknek az a kísér­lete, amellyel olyan látszatot igyekeztek kel­teni, mintha a Magyar Népköztársaság kor­mánya megszegett volna valamiféle ígéretet azzal, hogy a magyar igazságügyi szervek eleget tettek törvényszabta kötelességüknek Nagy Imre és társai bűnügyében. A Magyar Népköztársaság kormánya nem szegett meg semmiféle ígéretet. Az igazság ellenben a kö­vetkező: \ Mielőtt arra a tarthatatlan állás- U / pontra válaszolnánk, amely szerint a budapesti jugoszláv nagykövetségnek joga volt a Nagy Imre-csoportot menedékjogban részesíteni, utalni kell arra is, hogy milyen körülmények között és szokatlan módon ke­rült ez a csoport a jugoszláv nagykövetségre. 1956. november 1-én a parlament épületében a Nagy Imre-csoport egy megbízottja és Sol­datic követ között megbeszélés folyt arról, hogy a csoport képviselőinek családtagjai a jugoszláv nagykövetség épületébe költözhes­senek. November 4-e után bizonyos jugoszláv körök azt állították, hogy Nagy Imréék a fe- hérterror elöl menekültek hozzájuk. Ezzel szemben mindenki előtt ismeretes volt az a tény, hogy Nagy Imre és társai akkor men­tek a jugoszláv nagykövetségre, amikor a forradalmi munkás-paraszt kormány erőinek és a segítségül hívott szovjet csapatoknak fegyveres fellépése következtében a fehér- terror lényegében véve megszűnt az ország­ban. Egyébként rendkívül jellemző az a mód is, ahogyan ez a csoport a jugoszláv nagykö­vetségre került. November 3-ról november 4- re virradó éjszaka, amikor a felelős jugoszláv tényezők a kapott bizalmas információk alap­ján tudomást szereztek arról, hogy november 4-én hajnalban a forradalmi munkás -paraszt kormány és a szovjet csapatok közös erővel ellentámadást indítanak az ellenforradalom leverésére, Soldatic követ telefonon szemé­lyesen hívta fel a Nagy Imre-csoport vezető tagjait, s Belgrad kifejezett kérésére hivat­kozva felszólította őket a menedékjog azon­nali igénybevételére. A csoport többi tagjá­nak összeszedése' is Soldatic követ közvetlen irányítása mellett történt. Újhelyi Szilárdot és Haraszti Sándort Losonczy Géza lakásán hívták fel telefonon a jugoszláv nagykövet­ségről, s a követ nevében mindkettőjüket a nagykövetségre hívták. Ezzel párhuzamosan Milovanov kulturális attasé Tánczos Gábort szólította fel, hogy családjával együtt men­jen a nagykövetségre, Vukmirovic Jovo nagy­követségi helyettes katonai attasé pedig a saját lakását ajánlotta fel Vásárhelyi Miklós­nak és Erdős Péternek, amit azok igénybe is vettek. A nagykövetség tagjainak ez az eljá­rása annál is inkább súlyosnak minősül, mert november 3-án a fehérterror idején életve­szélybe kerüli haladó gondolkodású, becsüle­tes hazafiak közül többen igyekeztek a jugo­szláv nagykövetségnél védelmet keresni, de visszautasításra találtak. Nyilvánvaló tehát, hogy a jugoszláv nagykövetség Nagy Imrét és társait nem a fehérterror elöl akarta men­teni, hanem a magyar kormányzati szervek fennhatósága alól akarta kivonni, I \ Kétségtelen az is, hogy a budapesti D/ jugoszláv nagykövetség visszaélt dip­lomáciai előjogaival, amikor Nagy Imrét és társait a nagykövetség épületébe gyűjtötte, ott tartotta és ezt az eljárást úgy tüntette fel, mintha az említett személyeket menedékjog­ban részesítené. A nemzetközi jog a diplo­máciai képviseletek jogát menedékjog nyújtá­sára nem ismeri el. A számos ismert nemzet­közi jogász közül dr. Milan Bartos jugoszláv nemzetközi jogászra, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság külügyi államtitkársága osz­tályvezetőjére hivatkozunk, aki egy 1956-ban megjelent könyvébe« kifejtette: „Ma" „De lege lata“ nem beszélhetünk a menedékjogról, mint a nemzetközi jog pozitív intézményéről” (Medunarodna Javno Pravo 1956. 460. old.) Ebből következik, hogy a budapesti jugoszláv nagykövetség a nemzetközi joggal ellentétben járt el, a diplomáciai előjogokkal visszaélt, s nyilvánvalóan beavatkozott a fogadó ország belügyeibe, amikor a Nagy Imre-csoportot az úgynevezett menedékjog nyújtásával védel­mébe vette. 0 A forradalmi munkás-paraszt kor­mány 1956. novemberében csak olyan ígéretet tett, hogy az általa eddig ismert cse­lekményekért nem alkalmaz fpieiósségrevo- nást a Nagy Imre-csoport tagjaival szemben. A magyar kormány teljes jóhiszeműségét mu­tatja az is. hogy később hozzájárult a cso­port tagjainak a Román Népköztársaságba való távozásához. A forradalmi munkás-pa­raszt kormánnyal tárgyaló jugoszláv ténye­zők azonban már akkor is pontosan Ismerték Nagy Imre és csoportja tevékenységének iga­zi jellegét, de ezt a magyar kormány előtt titkolták, * art a látszatot igyekeztek kelteni, hogy Nagy Imrét és társait az események so­dorták az ellenforradalmi bűnök elkövetésé­be. Az ellenforradalommai élet-halál harcban álló forradalmi munkás-paraszt kormánytól kikényszerített megállapodással kettős eélt akartak elérni. Egyrészt azt, hogy ilyenfor­mán akadályozzák a jugoszláv beavatkozás tényétnek napfényrekerülését, másrészt azt, hogy a Nagy Imre-csoportot mentesítsék a későbbi felelősségrevonás alól. Annyira töre­kedtek erre, hogy megkísérelték kierőszakol­ni a magyar kormány hozzájárulását ahhoz, hogy a Nagy Imre-csoportot a Jugoszláv Szövet ségi Népköztársaság területére szállíthassák. Is meretes, hogy a magyar kormány a jugoszláv nagykövetség álláspontját a menedékjog kér­désében soha sem ismerte el, 8 a Nagy Im­re-csoportnak Jugoszláviába való szállítására vonatkozó javaslatot is határozottan vissza­utasította. • Ami pedig egyes személyek felelősségrevo- nását illeti: Nagy Imrének és társainak össze­esküvő szervezkedése csak fokozatosan válha­tott ismertté a magyar bűnügyi éa igazság­szolgáltatási szervek előtt. A konszolidálódás előrehaladásával újjászerveződött Igazságügyi és bűnügyi hatóságok fokról-fokra terjeszt­hették ki vizsgálatukat az ellenforradalom előzményeinek, okainak, s a benne részvevő személyek tevékenységének felderítésére. En­nek során azonban már 1957. Januárjában ki kellett terjeszteniük vizsgálatukat egyes olyan személyekre is, akik 1956. november 4-e és 22-e között más, felelősségrevonás és bűnvádi eljárás alá nem került személyekkel együtt a jugoszláv nagykövetségen tartózkod­tak. A Magyar Népköztársaság bűnügyi és igazságügyi szerveinek körültekintő és gon­dos vizsgálata után az ügyészség 1958. január 28-án vádat emelt Nagy Imre és csoport ja el­len. Az ügyészi vádindítvány alapján 1958. február 6-án került első ízben sor a bűnügy bírósági tárgyalására. Bízón vitás-kiegészítés miatt 1958. június 9-e és I5-e között került sor a Legfelsőbb Bíróság zárt tárgyalására, s a június 15-én kihirdetett Ítéletről június 17- én adta Id a Magyar Népköztársaság Igazság­ügyminisztériuma az ismeretes közleményt. Ezen a tárgyaláson tárta fel és bizonyította be a bíróság Nagy Imre és társai november 4-e előtti nyilvános szereplésének Igazi hátterét, annak államellenes, összeesküvő jellegű előz­ményeit, a november 4-e után a budapesti jugoszláv nagykövetség épületében folytatott kísérletezéseit az ellenforradalmi akciók foly­tatására, s igazságos Ítéletet hozott. 5 Ezekben a kétségtelen tényekből nyil- • vánvaló, hogy teljesen hamis és valót­lan a jugoszláv jegyzéknek az az állítása is, mintha Nagy Imre és társai bűnpere össze­függésben lenne a JUK8Z programtervezeté­vel kapcsolatban folyó mostani vitával. A perben hozott ítélet ugyanié — amint a té­nyek bizonyítják —, az 1957. januárjában el­kezdődött vizsgálat törvényszéki befejezése volt. Nem felel meg a valóságnak a Jugoszláv jegyzéknek az az állítása sem, amely szerint a Nagy Imre és csoportja ellen folytatott bűn­ügyi eljárás súlyos csapás a két ország kap­csolataira. A magyar—jugoszláv kapcsolatok­nak nem a Legfelsőbb Bíróság Ítélete ártott, hanem azoknak a hivatalos jugoszláv szemé­lyeknek rendkívül súlyosan minősülő eljárá­sa, akik a diplomáciai előjogokkal visszaélve, sorozatosan beavatkoztak az ország bei ügyei­be. A felsorolt lények fényében ugyancsak kü­lönösen hat a jugoszláv Jegyzéknek az az állí­tása, hogy .Jugoszlávia Jelentős, önzetlen erőfeszítéseket tett a magyarországi viszo­nyok stabilizálása érdekében”. Miközben ugya­nis a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kor­mányának vezetői a nyflt színen a Magyar Nép­köztársaság, a a forradalmi munkás-paraszt kormány iránt barátságot mutattak, addig hivatalos Jugoszláv azemélyiségefc a Magyar Népköztársaság államrendjét veszélyeztető- g —V... n A áas^u^^aMalr Vm bZityl ifBl yOlkUT vCuvrilltjZiHJn d ze) a Jegyzékkel pedig az bnperUHvtáfc által a Magyar Népköztársaság eile« folytatott pro- pagandahadJárat szolgálatába áBtak. A Magyar Népköztársaság kormánya a Ju­goszláv Szövetségi Népköztársaság budapesti nagykövetségének Jegyzékét, mént újabb ille­téktelen beavatkozási kísérletet, a legerélye­sebben visszautasítja. Hangsúlyozza azonban, hogy a továbbiakban h az a szándék vezérli, hogy kapcsolatait Jugoszláviával állami, gaz­dasági és kulturális vonathozásban egyaránt fenntartsa, sőt tovább fejlessze. E kapcsola­toknak azonban az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elve alapján kell nyűgöd- triók. A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság további magatartásától függ, hogy a Magyar Népköztársaság kormánya ezt a szándékát mennyire tudja megvalósítani. A Magyar Népköztársaság belgrádi nagy- követsége ezt az alkalmat is megragadja, hogy tiszteletét fejezze ki a Jugoszláv Szövet­ségi Népköztársaság küMgyt aflamtttfcánaga kán*,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom