Dunántúli napló, 1957. május (14. évfolyam, 128-151. szám)

1958-06-05 / 131. szám

4 NAPLÓ 1958. JÚNIUS l a ma A nemzetgyűlés ülései hosszabb ideig szünetelnek N. Sz. Hruscsov elvtárs beszéde |a Bolgár Kommunista Párt VII. kongresszusa Párizs (MTI): De Gaulle tá­bornok kedden elfoglalta hiva­talát a miniszterelnökség épü­letében, a Matignon-palotában. Ezzel egyidőben kormányának tagjai is átvették elődeiktől az ügyek Intézését. De Gaulle tábornok, a dél­után folyamán a szakszerveze­tek vezetőit kérette magához. Benoit Fraction, a legnagyobb francia szakszervezet, a CGT főtitkára szakszervezetének ne­vében elutasította a meghí­vást. De Gaulle-hoz intézett le­velében megállapítja: azok a körülmények, amelyeknek kö­zepette a kormány megalakult, a dolgozók visszatetszését vált­ják ki és élénk nyugtalanságot keltenek soraikban. Egyébként nem tud semmit De Gaulle programjáról, sem szándékai­ról, az a teljhatalom pedig, amelyet hétfőn elnyert és az az elutasító válasz, amelyet hétfőn a nemzetgyűlésben ar­hatalom, amelyet a Bourbon- palota folyosóin a nemzetgyű­lés harakirijének mondanak, azt eredményezi, hogy a tör­vényhozói jogkör átszáll a De Gaulle-kormányra. Kommunista ellenes merényletek Franciaországban Párizs (MTI): Villeparisis- ben a fasiszta támadók bever- ■ ték a város kommunista pol­gármestere, dr. Terras magán- klinikájának valamennyi ab­lakát és üvegajtaját. Távozó­ban egy szomszédos kávéház ablakait is betörték, nyilván azért, mert a kávéháznak ál­talában arab vendégei vannak. A vasárnapi párizsi tünteté­sek két fiatal baloldali résztve­vőjét fogházbüntetésre ítélték, de az ítélet végrehajtását fel­függesztették. Ellenben meg nyilatkozatai szerint De Gaulle „teljességgel jóváhagyta, ami' tettek, jóváhagyta vezetőik ki­választását is’*. Az algériai Közüdv-bizottság tagjai sze­rint De Gaulle „igen megértő­nek mutatkozott Algéria in­tegrációjának kérdésében is”. De Gaulle tábornok környe­zetéből kiszivárgott hírek sze­rint Soustelle algériai magas megbízatása jelenleg kizártnak látszik. A tábornok környezete szerint inkább az valószínű hogy Sálán tábornok, aki eddig is betöltötte azt (Folytatás az 1. oldalról) i ■szervezésében szerzett. A Bol­gár Kommunista Párt tapasz­talatai ismételten megerősítet­ték, hogy bármilyenek legyenek is a nemzett sajátosságok, a szé­les paraszti tömegeket nem lehet más úton elvezetni a szocializmushoz, csak a le­nini szövetkezeti tervnek az életben kipróbált útján. clális jogokat, csak növelte a dolgozók jogos nyugtalansá­gát. Ilgen körülmények között a CGT úgy véli, hogy tárgyta­lanná válik a De Gaulle»tá­bornokkal folytatandó megbe­szélés. Késik a kormány kiegészítése Továbbra Is tartja magát az a hír, hogy a még betöltetlen miniszteri tárcákra csak Al­gériából való visszatérte után jelöli ki De Gaulle az új mi­nisztereket. Andrés Malraux, a neves író, aki eredetileg mint tájé­koztatásügyi miniszter került De Gaulle kormányába, en­nél sokkal jelentősebb felada­tot kapott. Foglalkozni fog a tudományos kutatás kérdései­vel csakúgy, mint a lakásépít­kezéssel. Malraux látszik pil­lanatnyilag De Gaulle jobbke­zének a kormányban. Antoine Pinay, a De Gaulle- kormány pénzügyminisztere, az árpolitikában szilárdságot ígért, Pinay hangoztatta, hogy eleve ellenzi az adóteher min­dennemű növelését. A bérek­ről nem nyilatkozott; Antoine Pinay pénzügymi­niszteri megbízatása elégtétel­lel töltötte el a francia nagy­tőkét. A tőkés körök megnyug­vása a pórias! tőzsde hangula­tában is tükröződik. Napok óta emelkedik a francia részvé­nyek árfolyama, A francia nemzetgyűlés ked­den délután negyedórás ülést tartott. Október 7-én ülnek össze újra a képviselők. A kormánynak adott rendkívüli fiatalember ellen, aki Clichy- ben, Párizs egy munkáslakta elővárosában pénteken De Gaulle-ellenes plakátokat ra­gasztott ki és röpcédulákat osz­togatott. További 30 röpcédu­laterjesztő fiatalembert szin­tén átadtak az ügyészségnek. Néhány jobboldali tüntetőt is felelősségre vontak a bíró­ságok; De Gaulle A Jugoszláv .. ----- Kommunisták . m . . a szejeP®t,J Szövetségének programterve­hogy az algériai megmozdulá- petében foglalt, elvileg helyte­• K, \°~ ’en állításokkal foglalkozva, vab a Is ellátja ezt a felada- (i Hruscsov a következőket mon­dotta: „Hogyan lehet azt állí- . Tn?~ I1 tani, hogy az utóbbi tíz eszten­^enczted dobén a marxi—lenini gondo- nennfHt fejlődése - különösen ami w if iz átmeneti időszak törvény­rszerűségeinek kidolgozását il­fÄtK l SeT£!!:eti ~ megállott7 Hlszen ra a követelésre adott, hogy kell fizetníök a 30—40 000 fran éljenezte, intett^híveinek, hogy ^vjetun^Ko^^unfs^a^árt- klfejezetten biztosítsák a szó- kos pénzbüntetést. hagyjak abba & a tömeg feli 1a> va]amint az egész nemzet­letörölni a föld színéről a szocialista államokat és meg­fojtani a kommunista moz­galmat, ugyanakkor miért adnak pénzügyi támogatást az egyik szocialista ország­nak, miért adnak neki ked­vező hiteleket, ingyen ala­mizsnát? Hiszen senki sem hiszi el, hogy a világon két­féle szocializmus van: az egyik, amelyet dühödten tá­mad a nemzetközi reakció és a másik, amelyet az imperia­listák elfogadhatónak talál­nak és segítséget, támoga­tást nyújtanak neki. Ennek az országnak a kép­viselői azt állítják — foly­tatta Hruscsov —, hogy mi letérünk a marxizmus—le- ninizmus útjáról, és ők kép­viselik a helyes álláspontot. Eléggé furcsa helyzet áll elő: az imperialisták ennek az or­szágnak a révén akarják „továbbfejleszteni“ a mar­xizmust—leninizmust goszláv vezetőkre — njoodfjjj Hruscsov — s be bizonyé®5?® nem képesek szakítani hör len nézeteikkel és BzMR a marxizmus-Ieninizmus jára állni. A jugoszláv veze- a kapcsolatok rendezése is folytatták szovjetéin megnyilatkozásaikat, kiróni® sokat intéztek a szocia • tábor és a testvéri korán"*- pártok ellen. Megnyil*1*™ saikkal és cselekedete^ különösen a magyaroIrtj események idején °®*j[ nagy kárt a szocializmus us nek. Hruscsov kijelentette, sí* a jugoszláv vezetők » ellen h**? cialista országok vérpártok ____ „ sz akad ár cselekedet*“ Jugoszláviát és a ^ ef ititS® a neu“"'- mozgaleu1^ elszigetelték a szociális4*^ szagoktól és kommunista vÄTiSÜ-n baloldali *,»*f<* *«*• ÄfSÄt atalember ellen, aki Clichy- annyi újat vitt a marxi—leni- madnak a szocializmus, a mun. JKSZ ku1dottsege •ni elméletbe"; kásosztály ellen — egyes veze­I ' • i . I í Azok az állítások — mon- tők, akik magukat a szocializ­aigiri Oesseae dotta —, mintha a marxi—le- mus bajnokainak nevezik, Ai • , . _ , (nini elmélet fejlődésében igyekeznek megtörni a mun­Algír (Reuter) De Gaulle ^ „űrök’1 mutatkoznának, ellent- kásosztály lendületét a kapita- tábomok, francia miniszterei- ? mondanak a valóságnak és ar- Hzmus elleni harcban, gyengi- nök szerdán este beszédet r<51 tanúskodnak, hogy a jugo­Annak a korábbi me*' zói épület erkélyéről. vesz a szocialista ja­testvérpártjainak készül ^ nácskozásán és e tana®*' >. nevében kiadandó nyÜat^ a tervezet kidolgozásában _ F a jugoszláv vezetők eh I nek gyakorlatát, a testvéri De Gaulle Algírban Párizs (MTI): Mint már je­lentettük, De Gaulle tábornok szerdán délelőtt Algirba re­pült. A repülőtéren Sálán tá­bornok és az algériai hadsereg tábornokai mellett Jacques Soustelle és az algériai Köz­üdv-bizottság tagjai is fogad­ták a tábornok-miniszterelnö­köt. Az Algirba vezető útvonalon végesteien végig katonák áll­tak sorfalat: zuavok, spéhik, ejtőernyősök. ALgir zászlódíszt öltött, az egész város kék-fe- hér-piros színben úszott. Min­A főkormányzói épületet kommunista és munkáspártok ejtőernyősök és csendőrök (i tapasztalatait; többszörös gyűrűje vette körül. Elsőnek Sálán tábornok lé­Hruscsov visszautasította a i jugoszláv vezetőknek azokat a (kísérleteit, hogy praktidzmus- pett a fökormányzói épület, i sál vádolják meg más szocia- erkélyére, majd Soustelle szólt f lista országok pártjait; teni akarják a élcsapatát, az egyes kommu­nista és munkáspártokat, el akarják altatni éberségüket, lazítani akarják a szocialista országok egységét; Hruscsov hangsúlyozta: sasss ssSfsM3t.it formmal — a JKSZ Pr0^ tei-vezetével állnak elő. el Hangsúlyozva, hogy -^r program a jugoszláv ^jc­azok az imperialista rémé nyék, hogy aláaknázhatják a nlsták belügye, Hruscs°v je­lentetve, hogy mivel eZ ® vezet, más pártokról & t«* cialista országokról ic*Jarjgl­a tömeghez, s utána De Gaulle . tábornok megkezdte beszédét. J, „Mától kezdve Franciaország (l úgy véld, hogy csak egyfajta 5 állampolgár létezik Algériá­ban. Csak teljesjogú francia állampolgárok vannak“ — mondotta. De Gaulle a továbbiakban denütt lotharingiai kereszt, De «zt állította, hogy Algériában i Gaulle arcképe, a győzelmet jelentő „V”-betű volt látható. A katonaság sorfala mögött nagy tömeg gyűlt össze. Sza­kadatlanul éljeneztek, nem­csak De Gaulle-t, hanem fel­tűnő módon Soustelle-t és Massu tábornokot is éltették. Az algériai hősök emlék­művénél De Gaulle meggyúj­totta az emlékezés lángját, majd az úgynevezett „nyári palotába” ment. Ebéd után fogadta az algériai Közüdv-bi­zottság tagjait, majd beszé­det mondott. A jelenvoltak éló tízmillió ember szavaza-11 tának olyan értéke lesz, mint1 [ tartják és felszólította az ösz-f Nem szeretnék senkit sem szes városok, falvak és a hegy- t megsérteni — jegyezte meg —, vidék lakosságát, hogy vegyen részt a választásokon. A jugoszláv elvtársiak — mondotta —, prakticizmuson nyilván azt értik, hogy ezek a pártok erőfeszítéseiket el­sősorban olyan gyakorlati intézkedések kidolgozására és megvalósítására fordítják, amelyek a gazdaság és a mű­velődés fejlődését, a nép jó­létének felemelését biztosít­ják. Mi úgy gondoljuk, hogy az ilyen „prakticizmus" meg­felel a népi tömegek alapve­tő érdekeinek, a szocializ­mus érdekeinek. szocialista államokat, már sértő megállapításokat F önmagukban kudarcra v*n- maz és revízió alá nak ítélve; • ------■------.< A szocialista építés minden amint ez mindannyiszor meg is történt az imperialistákkal, amikor a kommunista és mun­káspártok egységének meg­gyengítésére építették számí­tásaikat. Hruscsov a továbbiakban megállapította, hogy az összes kommunista és munkáspártok teljes egységről tettek tanúbi­zonyságot, amikor határozot­tan elítélték a Jugoszláv Kom­munisták Szövetsége prog­ramtervezetének a marxizmus- lenindzmussal ellentmondó re­marxizmus-Nenimizmus .. 1 dalmi elméletének alapiéig, SZKP egyenesen köte^ijs nek tartotta, hagy Nekünk az volt * nyünk és az ma is>, dotta — hogy , Ezzel ösz­szefüggésben több észrevételt tett az SZKP és a JKSZ kap­ennek az okmánynak 111 ta-ellenes tételeit; . tfO* V dotta — hogy a i'r kéjéért és biztonság* r lyó harcban mindet* ^ dón erősíteni kell országok együttt»u” (jfi1 Ezt a kapcsolatot akarjuk tartani a Szövetségi Népkö^*rí^ gal is. a többi francia állampolgár^ szavazatának. Algéria lakos- i --------------­a többi franciához ha-é gyakorlati kérdése egyidejűleg ,vizionista tételeit, sonlóan, megválasztja majd olyan elméleti kérdés is, amely képviselőit, akiket a közhiva- # közvetlen kapcsolatban van a ■__,, __f__________ __ ta lokba küld. r marxizmus—leninizmus alkotó csolatalról. A többi között meg az együttműködési ^ A miniszterelnök ezután be-(1 továbbié illesztésével. Egyiket emlékeztetett arra a kezdemé- állami vonalon fogunk jelentette, hogy a választásé- r a másiktól elválasztani nem le- nyezésre, amelyet 1985-ben az Hs kapcsolatokat f«nT1 ^ Ha pártvonalon nem v*lc kát három hónapon belül meg- f hét — hangsúlyozta Hruscsov. SZKP tett, hogy megszüntesse Jugoszláviával, s ezeket . .. r. . .. .. í __ .. .. Q7 1 QdQ__1 ORR li.K-.Kii. ^___ . I . « . . . ... Tej* 1./1 MípszaVilás nélküli beszéd rekordja Fayetteville (AP) Amerika legkitartóbb beszélője — leg­alább is pillanatnyilag *— a 27 éves Lois Grantné asszony, egy csinos fayettevillei titkár­nő. Grantné kedden fejezte be 27 óra 31 perc 55 másodpercig tartó folyamatos beszédét, amelyet az észak-«arolinai Fayetteville rádiójában mon­dott el. Az volt a célja, hogy megdöntse egy rádióbemondó múlt évi 26 és fél órás cseve­gés rekordját; Eredménytelen volt Raab osztrák kancellár amerikai útja az 1949 1955 között fennállott csőlátókat tovább iS P . konfliktust, rendezze a két or- jük. Ugyanakkor szag viszonyát marxi-lenini jelentjük, hogy nem I^#1 alapon, helyreállítsa a kapcso- belenyugodni az latot es az együttműködést az kérdések elferdítésébe, $\ SZKP,,és a JKSZ között. nj fogunk a marxi-l6’’11^ * I Az ®'eí azonban megmutatta, tok egységén és hart0 \ vajon az Imperialista fő- hogy a múlt terhe túlságosan forradalmi elmélet tisz^ de mégis fel kell tennem azt a kérdést, amely mindenütt fog­lalkoztatja a becsületes kom­munistákat: Bécs (MTI) kancellár a utóbbi ülésén Raab osztrák kormány leg­beszámolt az alatt lefoglalt osztrák vagyont. Ugyanakkor az amerikai kor­mány azt követelte az osztré- <• koktól, hogy az úgynevezett { , ... . koktól, hogy az úgynevezett A Newsweek című amerikai lázadók utolsó támaszponttá nék azzal az általá**<* .it1 Amerikai Egyesült Államok- „bécsi memorandum" alapján [f0iy61rat keddi számának egyik volt a Molukki szigetekhez^tar- lettel hogy a tüdőrák eííl«", knM 1 Q_ . • i . fi .. S * -JA.ff 1*am«.am4a4Ja Uaait a t vv m m . ® Ov «. A J . ' ban tett kéthetes hivatalos lá­togatásáról; Beszámolójából kitűnik, hogy amerikai tárgya­lásai nem jártak a várt ered­ménnyel; A washingtoni kormány még Kérdés, mennyi ideig marad most sem teljesítette Raabnak rekord Grantné teljesítménye, amikor fáradtan távozott a mikrofon elől, helyére a 83 éves Lib Mc Cauleyné asszony lé­pett, hogy megkísérelje Grant­né rekordjának megdöntését; azt a kérését, hogy szabadít­sák fel az Egyesült Államok­ban a második világháború \ DUNÁNTÚLI napló a Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Szerkeszd a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: A* MSZMP megyei pártbizottsága Szerkesztőség <s, „ Pécs. József A. u. 10. T: 18-32, 18-33 Hlrdetésfelvevő iroda: Kossuth Lajos utca 22. Tel.U-1». Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj U.— Pt. Terjeszd a Megyei Hírlaposztá^a^sa^rlap-kézbesitő PÉCSI SZIKRA NYOMDA pecs. Munkácsy Mihály U. 10. sz. Telefon* 30-27 felelt Melle« Reasö Hűszaki főiskolások szakmérnöki oklevele A megszűnt Állami Műszaki egyénileg bírálják el és ez-J MEXIKO Főiskolának volt hallgatói, akik után 1958, december 31-ig Kedden a korareggel! órák' tanulmányaikat nem fejezték megszerezhetik a szakmérnöki Jüan nekiütközött egy hegynek ■ ‘ üti "■ ‘-sstr1 te*'" * v_”—rés lezuhant japánodéért be, de legalább öt félévük van oklevelük megszerzéséért 1958 augusztus 1-ig fordulhatnak kérelemmel a Művelődésügyi Minisztérium műszaki egyete­mi osztályához. A kérelemhez csatolni kell a főiskolai in­dexet, a jelenlegi munkahely "f javaslatait. A jelentkezőiéit oklevelet. Azok a hallgatók, akik*,az említett időpontig ta- befelezni tudják, a megfelelő műszak' egyetemi szaklevelező tagoza­ton folytatott további tanul­mányok után szerezhetnek csak képesítő okleve'et kolomposok, akik szeretnék nagy súllyal nehezedik a ju- ért. Xtißldrtl JELENTIK NEW YORK Jalták Jallolo városát, amely a nyitók sincs, amely azzal az hogy Fi r, „ . .,«han?°?taí^ x0íy íozó Halmaheira szigeten. A oka a cigarettázás.” ^ Dulles külügyminisztert erősen kormánycsapatoknak nincs tés arról is beszámol-iá1 zavarba hozza Adenauer kan­cellár megváltozott magatartá­sa a német újraegyesítés kér­désében. „A kancellár eddig ragaszkodott ahhoz. veszteségük. CAPE CANAVERAL Kedden, az Egyesült Álla­mok légierejének közlése sze­tár saság nagy kamp a fiatalok körében * zás ellen. praga Pozsonyban június Jj "ply biztosítsanak számottevő be folyást amerikai és angol olaj- konszerneknek Ausztria kőolaj gazdálkodásában. Azok a tár­gyalások, amelyeket a kancel­lár az osztrák Iparnak ínyúj- )™nl* ragaszkodott ahhoz, rjnt kijöttek egy Atías^tínusú — * /“FÄ *SSL“SS»! bankkal folytatott, szintén nem Jnak Oroszországra a német rendetT ame,yn.ek értekezlet, amelyen hoztak konkrét eredményt. (i újraegyesítés megvalósítása főldnytre fek, mér_ vákia, a Szovjetun* Acéljából. Most azonban Ade- ÍE _ mmU&SFLS0rszff’ ®ulgá^’ inauer azért sürgeti a nyugatot, ,célokb61 Sfwzlévla, a Nemet S F shoav has via abba i dől vöt oriatozott távolságra — hat- Köztársaság, Ausztria vei ^ hogy hagyja^abba^a dolgot. száz mérföldre lőtték ki. gyelország ­tsS^ttVdieTtÄh . * ^ toSSv . japán OTTAWA . »*' a légiforgalom amely máius do!®oz<ik erőteljes tiltakozásé- Brentano nyugatné**,ott>^ ^24 óta szünetelt ^ nyomására szabadonbocsá- ügyminiszter kedden. ' • Óta szünetelt tóttá a májusban koholt vádak ban tartott alapján letartóztatott szakszer- hangoztatta, hogy » vezeti vezetőket. mI„dcn erejével „ .... NEW YORK kell a csúcsértéké*!*1 / JL, «pp»,,, Bjsusr,átA« si-r8 aTSS* , nult^nyaikat befejezni nem i lation” mintájú utasszállító re- tését amclvhen LerJlperler®’.. ../g * pülőgépe. A gépen tartózkodó ImT!b*n._ UÍT. n.í1f*tko‘ f,r^cla nagykövetség )eF >{er/ hajlandó-n,IK 1 éiyeS DJAKARTA Az indonéz hadsereg vezér- A jelentés szerint napjaink- egy^lyan korrnány03^ a ^ kówzö,lte- koay a kormány— ban ..egyetlen olyan statlszti- re a ’nyílt”, szem- csapatok kedden reggel elfog- kai vagy akár másfajta bízó- túra jellemző”. At

Next

/
Oldalképek
Tartalom