Dunántúli Napló, 1958. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-17 / 90. szám

N APLÖ 1958. Április fl ■■■ ■** Megkezdődött as országgyűlés ülésszaka HÍREK (Folytatás a 2. oldalról.) FI agy-Britannia parlamentié. Ma még csak három állam ren­delkezik atoríl* és hidrogén- fegyverekkel, ezért mindenek- felett ennek a három nagyha­talomnak a megegyezésétől függ az atomháború veszélyé­nek az elhárítása. Számos er­re irányuló kezdeményezés után a Szovjetunió most újra példát mutatott. Tudjuk, hogy ennek a kezdeményezésnek a sikere elé is sok akadályt igyekeznek gördíteni a hábo­rús feszültségből hasznot húzó nyugati militarista körök. Alig néhány nappal a Szovjetunió történelmi jelentőségű elhatá­rozása előtt, a hitlerizmus örökösei Bonnban a náci tá­bornokok vezetése alatt álló nyugatnémet hadsereg atom­fegyverekkel való ellátására hoztak határozatot. A magyar nép, fájdalmasan emlékezik vissza két világháború, szenve­déseire, a hitleri fasizmus szörnyűségeire, minden erejé­vel támogatja a hatalmasan bontakozó tiltakozásokat a bonni döntés ellen. Ugyanazok az erők, amelyek a német nép, Európa népei, és a nemzetkö­zi béke ellen ezt a veszélyes bonni határozatot sürgették, mindent elkövettek azért, hogy az Egyesült Államok kongresszusa és a brit parla­ment ne kövesse a szovjet pél­dát. A Magyar Népköztársaság országgyűlése — a sok megpró­báltatáson átment — magyar néppel együtt mélységesen el­ítéli azokat az imperialista kö­röket, amelyek hatalmukat a nemzetközi helyzet rontására, a feszültségek szítására s a nagyhatalmak megegyezésének akadályozására használják. Ezeknek a hatalmi köröknek a mesterkedései egyre inkább kihívják maguk ellen a föld­kerekség népeinek ellenszen­vét s egyre nehezebbé válik számukra, hogy a népek bé­keköveteléseivel nyíltan szem- beszálljanak. A Magyar Nép- köztársaság országgyűlésének minden tagja szívből köszönti azokat a mozgalmakat, kiváló közéleti személyiségeket, és egyszerű embereket, akik a világ minden táján — így a Német Szövetségi Köztársa­ságban, Nagy-Britanniában és az Amerikai Egyesült Álla­mokban is — síkraszállnak az atom- és hidrogénf egy vetekkel folyó kísérletek felfüggeszté­séért. Tevékenységük sikeré­hez a béke nagy reménye fű­ződik. A Magyar Népköztársaság országgyűlése szívből köszönti tehát a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Leg­felső Tanácsának példamutató s a békéért vívott küzdelem­nek új lendületet adó kezde­ményezését, amely súlyos csa­pás az agresszió erőire. Ez a határozat különösen jelentős, közvetlen élménnyé lett a ma­gyar nép számára abban a tényben, hogy néhány nappal a határozat meghozatala után meglátogatta hazánkat és a magyar népet Nyikita Szerge- jevics Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke vezetése alatt a Szovjetunió párt- és kormány- küldöttsége. A Szovjetunió né­pei képviselőinek szavaiban ez a határozat — a hozzáfűzött magyarázatokkal és felhívá­sokkal — hazánkból is szét­áradt a világ népei és a fele­lős kormányok felé és a ma­gyar nép életének — ebben a vonatkozásban is szerves ré­szévé lett. Amikor a Magyar Népköz- társaság országyülése üdvözli a Szcrvjetunió határozatát, egy­ben ez alkalommal is kifejezi, hogy szent kötelességének tart­ja a magyar nép és a népek békéje érdekében a szocialista i népek testvéri szövetségének | erősítésén, a béke erőinek fo-1 hozásán, a népek békés egy- * más mellett élése elvének ér­vényesítésén teljes erejével munkálkodni." Befejezésül kérte a határo­zati javaslat elfogadását. Vető Lajos képviselő, mint evangélikus egyházi vezető a kormány elnökének beszámo­lójához kapcsolódva a magyar­országi egyházak békemunká- jával foglalkozott. A következő felszólaló dr. Molnár Erik képviselő volt. Felszólalásában a nemzetközi helyzetet elemezte. Beszéde után az országgyűlés egyhangúlag tudomásul vette a Minisztertanács elnökéneik beszámolóját és határozattá emelte a külügyi bizottság ha­tározati javaslatát, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsának fel­hívásával kapcsolatban. Rónai Sándor javaslatára az országgyűlés legközelebbi ülé­sét csütörtökön délelőtt 10 órai kezdettel tartja, s annak napi­rendjén az 1958. évi költség- vetés és költségvetési törvény- javaslat szerepel. Rónai Sándor ezután bezárta az ülést. Megnyílt a csehszlovák nemzetgyűlés ülésszaka A csehszlovák nemzetgyűlés április 15-ém tartotta tavaszi ülésszakának első ülését. Zdenek Fierlinger, a nemzet­gyűlés elnöke megnyitó beszé­dében a Szovjetunió Legfelső Tanácsának a nukleáris rob­bantási kísérletek egyoldalú beszüntetéséről hozott határo­zatát méltatta, majd a bonni parlamentnek az atom- és ra­kétafegyverkezés kérdésében hozott határozatáról szólva hangsúlyozta, hogy a csehszlo­vák nép éberen figyeli a nyu­gat-németországi eseményeket, teljes szolidaritásban a szocia­lista tábor országaival, amint ez a három külügyminiszter legutóbbi prágai konferenciá­ján is kifejezésre jutott* A csehszlovák nemzetgyűlés ezután határozatban foglalt á lést. A határozat rámutat: nemzetgyűlés az egész cseh szlovák nép akaratának meg felelően fenntartás nélkül ti mogatja a Szovjetunió Legfe ső Tanácsának felhívását nukleáris fegyverekkel folyta tott kísérletek azonnali meg szüntetéséről. A csehszlovák nemzetgyűles másik határozatában felhívás sál • fordul a nyugati nagyha talmak és az európai éllamo parlamentjeihez, hogy Európ biztonsága és a világ béke érdekében akadályozzák me a Bundeswehr atom- és hidro gén fegyverekkel való íelfegy vérzését K. 1. Vorosilov távirata a független afrikai országok értekezletének elnökéhez A Független Afrikai Álla­mok értekezletének elnökéhez Akkra Őszinte üdvözletemet kül­döm abból az alkalomból, hogy megnyílt a független afrikai államok első értekedet«. Ké­rem adják át a Szovjetunió népétnek üdvözletét éa leg­jobb kívánságait ama afrikai országok népeinek, amelyek­nek képviselői összegyűltek Akkrában. A nagy afrikai kontinens né­pei századok óta hősi harcot vívnak a gyarmati rendszer igája ellen. Ennek eredménye­ként számos afrikai ország már klvivta függetlenségét. Szabad fejlődésük és jelenté kény sikereik lelkesítő példáu szolgálnak minden afrikai né számára. Hisszük, hogy az a: rikal népek függetlenségre é szabadságra Irányuló törekvé seinek semmiféle erő nem vet hét gátat. Kívánom az értekezletnek hogy az afrikai népek javára az általános béke megszUár ditása érdekében sikeresei oldja meg az előtte álló fel adatokat K. VOROSILOV a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnök Moszkva, Kreml, 1958. ápri lis 16. Vasas—Real Madrid 2:0 [1:0) Népstadion, 100 ezer néző. vezette: Schwhite (francia); így küzdelem után sikerült asas csapatának a győzel- kiharcolni a kétszeres >pa Kupa győztes Real Madrid csapatával szemben A gólokat Bundzsák és Csór dás (11-esből) szerezték. A játék nagy részében a Va sas támadott, a Real Madrid csatárai csak elvétve vészé lyeztették Kamarás kapuját. 400000 liter tej terven felül aranyai állami gazdasá­jazgatóságán most érté- az első negyedévi tej­lés eredményeit. Megálla- ík, hogy a gazdaságok­éi tálában emelkedett a am. Még a legrosszabb ényt elért állami gazda- n — Siklóson — is nyolc lelett van már az istállő­egve állami gazdaságai- 11 tehenet fejnek és az Klag megközelíti a tíz Három hónap alatt a gazdaságok tehenészei maid nem négyszáz ezer liter teje fejtek ki terven felül, s így 113.7 százalékra teljesítetté tervüket. Ez a mennyiség meg felel a 120 000 lakosú Pécs há rom heti tejfogyasztásának, legeredményesebben a bólyi a sátorhelyi és a pécsi tehené szék dolgoztak. A Bólyi Állam Gazdaságban, ahol mintegy 67 tehenet gondoznak, majdnem 11 liter volt az tetáilóállag a első évnegyedben. Nemzetközi hírek Ötöt a ét® íwkwcw... síkos zakóban, csíkos nyakkendőben és csíkos zos ^ niban ült a fiú a lány mellett a Belvárosi presszír ban és elmélázva figyelte a lányt. — Tudja, Zsóka, én nagyon szeretem a rendet, él házias vagyok és takarékos ... ... és csakúgy ömlött belőle az öndícsérő szó. Pét cekig magasztalta önmagát és különösen a takarékossi got emlegette gyakran. Ezért is rendelt csak szimplát s! lánynak hozzá fél gint, magának semmit. Közben rágyújtott. A hamutartót félretolta, a feketekávés műanyag ott téten oltotta el a gyufát. A lángra lassan olvadni kezdi' a tálca. — Vigyázzon, kiég! — szólt a lány, de ő csak másolt gott. — Na és! A hamut is a tálcára szórta, a csikket is ott nyom el. Már többen is néztük, mit művel, orrunkhoz ért az ét tálca szaga. Zavarban volt, szemét forgatta, körben pisit gott, majd intett a pincérnek: Fizetek! Kikotródott a presszóból s annyira zavarban vd hogy a lány előtt ment ki az ajtón. 0 már elment és a többi tálca épségben maradt, -J ezt is megelőzhettük volna, ha a gyufagyújtásnál a V zére ütünk.: i ötöt a tíz körmére .;, (—i. —S.J Ujmeszesen megnyílt az Élel­miszer Kiskereskedelmi Válla­lat 8-as számú Fűszer és Cse­megeboltja. A boltban 220 ezer forint értékű árut halmoztak fel. Ezzel már összesen hat élei miszerbolt működik Meszesen. A PÉCSI VÁROSI { NACS az elmúlt évben ' szesen 223 lakást alakít«" volt üzlethelyiségekből. ’j><* ' IHÍPC Megbukott a Irancia kormány tója kedden vából. elutazott Moszk A francia nemzetgyűlés szer­dára virradó éjjel 321:255 arányban leszavazta a Gail- lard-kormányt. BELGRAD Barcs Sándor, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója kétnapos látogatást tett Belg- rádban, a Tanjug jugoszláv hírszolgálati irodánál. E lá­togatás során aláírták az együttműködési egyezményt a Magyar Távirati Iroda és a Tanjug között. ATHÉN WASHINGTON Dr. Werner van Braun né- ! met születésű rakétaszakértő: az amerikai kongresszusban < kedden kijelentette, hogy az! Egyesült Államoknak erőtelje-j sen kell cselekednie a rakéták] területén, ha^azt akarja, hogy] „a lehetőség szerint minél gyorsabban utolérje azt anyil-i vánvaló előnyt, amellyel az] oroszok jelenleg rendelkez- j nek“. Braun egyetértett azzal, i mely szerint elképzelhető, hogy j a Szovjetunió esetleg az Egye- ] sült Államok előtt lő ki hold-! rakétát. Braun, úgy becsülte.! hogy az Egyesült Államok két- három év múlva tudna raké­tát emberrel felbocsátani. szederkényi községi ta­nács kezdeményezésére a kultúrotthon előtti teret par­kosítják. A teret bekerítik és díszcserjéket ültetnek el. A park feltöltését, virág­ágyak készítését a községi KISZ-szervezet fiataljai vál­lalták­SIMOR ERZSI március én Siklóson vendégszerepé járási művelődéri otthem ahol a Dél-Baranya Met Népbolt Vállalat rendezi * nagy tavaszi ruha bemutat 130 éves iskola A Moziüzemi Vállalat jelen­ti: Az első negyedévben egy­millió 272,314 néző tekintette meg a filmeket. Ez annyit je­lent, hogy megyénk valameny- nyi lakosa minden hónapban legalább egyszer moziban volt. A görcsönydobokai által*1 iskola a napokban ünnep* fenállásának 130. évforduló Az ünnepség alkalmából vacsorát rendeztek, tód meghívták azokat a pedál® sokat, akik valamikor a* kólában tanítottak és azotv hatvan éven felüli para^ kát, akik itt tanultak. Kultúrliáz épül Székelyszabaron Székelyszabaron a községi tanács elhatározta, MÍ községfejlesztésből kultúrotthont építenek. Éhre tíz szá** lékot szavaztak meg. Azok a falubeliek, akik nem fi**1 nek jövedelemadót, önként vállalták, hogy 100—500 jj rlntot adnak a kultúrház megépítésére így saját erőt* mintegy 100 ezer forintot tudnak biztosítani. Bruck ^ zsef elvtárs, a pécsi járási tanács elnöke, aki a széke® szabadak megyei tanácstagja, vállalta és már elkészíti te teljesen ingyenesen a terveket és a költségvetést, rőt kilenc ezer forint megtakarítást jelent a községnek. Athéni hírügynökségi jelen­tések szerint a görög hadügy­minisztérium most kiadott közleményében leszögezi, hogy a NATO-hoz tartozó országok jelenlegi párizsi hadügymi- niszteri értekezletén „nem lesz szó görögországi rakéta­támaszpontok létesítésének kérdéséről"4 LONDON MOSZKVA Sterling Cole, a Nemzetközi Atomerőügynökség főigazga­Mint a Reuter jelenti, Ha­rold Macmillan angol minisz­terelnök az alsóházban kedden bejelentette, remélt, hogy ked­den vagy szerdán kézbesítik a nyugati kormányok jegyzékét, amely válaszol a csúcsértekez­letre vonatkozó szovjet javas­atokra. -Hangoztatta, hogy igen rövid időn belül“ vála­szolni fog a nukleáris kísérle­tekre vonatkozó legutóbbi szov jet üzenetre. ♦ ! Bezárták a „Bástyát“ Komlón bezárták a Bástya­büfét, mely az utóbbi időben szégyene volt a városnak. Egy hete folynak az átalakítási munkák és a tervek szerint május 1-re megnyitják, új, át­alakított formában. A Bástya helyén pince lesz, ahol minő­ségi borokat poharazhabnak a vendégek. Megkezdték a 15 éves távlati fejlesztési terv kidolgozását A Kölcsöne« Gazdasági Se­gítség Tanácsához tartozó ál­lamokkal összhangban hazánk­ban is megkezdődött a 15 éves távlati terv kidolgozása. Az erre a feladatra alakított bi­zottságok és az iparigazgató­ságok elkészítik javaslataikat egyes iparágak fejlesztésére. Megvizsgálják, hogy mely cik­kek termelése a leggazdaságo­sabb, s tanulmányokban elem­zik a főbb termékek előállítá­sának különböző összefüggé­seit. Körültekintően tanulmá­nyozzák például, hogy 1960. és 1975. között milyen mértékben fejleszthető hazánkban a mű­szálgyártás, a dieselesítés, a híradástechnika, a műszeripar, az erősáramú gépipar, a pa­pír- és cellulóze-ipar, a mű­trágyagyártás, stb. Ebben a fontos munkában részt vesz­nek a KGST albizottságai is. Hasonló fejlesztési terv ké­szül a többi baráti országban is és a KGST ajánlásai min­denekelőtt ezekre a tervekre épülnek. A baráti államok mindegyike olyan termékek előállítására rendezkedik be, amelyek adottságaiknak leg­inkább megfelelnek. Hírek az exportra termelő üzemekből A Porcelángyár mindig pon­tosan teljesíti exportkötelezett­ségeit. Az elmúlt negyedév utolsó szállítmányát az elmúlt léten vették át jugoszláv szak­emberek. A szállítmány tíz­ezer darab K 3-as típusú sza­badvezetéki függőszigetel öböl állott­A gyár másik nagy „üzlet­fele” India, ahova szinte szü­net nélkül áramlanak Pécsről a WHD szabadvezetéki álló­szigetelők. Ebben az évben eb­ből a szigetelőtípusból mintegy negyvenezer készül a Porce­lángyárban indiai rendelésre. Az Agrária Keményítőgyár termékének fő külföldi felve­vőhelye a Szovjetunió. A gyár negyedévi exporttervét most emelték fel ötről 30 vagonra. Ez azt jelenti, hogy ebben a negyedévben 25 vagonnal több keményítőt kell exportra gyár- taniok, mint amennyire erede- ti'eg fe’készüitek. A KAPOSVÁRI Baromfi Feldolgozó pécsi áruelosztója tegnap előtt két vagon tojást kapott. A 230 ezer tojást már forgalomba hozták. A cipönagykerfJ DELMI VÁLLALAT rém seben az ország cipőgyárai rilis 16-tól 18-ig nagyszil tavaszi divatbemutatót ^ nak a MÉSZÖV székház? kultúrtermében. A múlttá térően a bemutatón nem nagykereskedelmi szakemd vesznek részt, hanem a 1 kereskedelem képviselői meghívták, akik közvet” ismerik a vásárlók igény bemutatón a III. negV* divatmodellekböl , rendd két is felvesznek. A MOHÁCSI járási & KlSZ-szervezete névadó Az Allatforgalmi Vállalat az első negyedévben összesen 15 979 sertésre kötött a megyé­ben szerződést. népségét tartott. A Ma® György nevet vették fel SZEDERKÉNYBEN a végre­hajtó bizottság pénteki ülésén tárgyalták május 1. megünnep­lésének programját. Ezért operatív bizottságot szervez­nek a falu társadalmi szerve­zeteinek vezetőiből, akik a részletes tervet kidolgozzák és a gyakorlati végrehajtását biz­tosítják. Mint minden évben, idén is felvonulást rendeznek május 1-én. tuzsa elvtárs az ellenfőri1 lom ellen vívott harcban, dapesten halt hősi halált ünnepségre meghívták a bátyjáig aki öccse éld számolt be. a pécsi Állami ú DASAG tavaly 100 l’®' telepített barackost. JUGOSZLÁV VENDÉGEK jártak a napokban Komlón. A budapesti jugoszláv nagykö­vetség két titkára ismerkedett a várossal, annak múltjával, majd pedig a városi tanácson baráti beszélgetésen vettek részt. VERSENDEN ápr. l£-®® nácsülést tartottak. Az megszavazták a községig tést, melyet 13 század állapítottak meg. Azok*? munkákról, melyeket összegből akarnak elve a májusi tanácsülésen d» nek. A falu cigányai, alóíí kötelezettek jövedelmi zetésre, ónként vállalták* . v családonként száz forin' zetnek községfejlesztésre. 76 000 forint társadalmi munka A komlói tanács tervezete szerint idén 750 ezer ’ rintot fordítanak községfejlesztésre. Ebből járdaépi*~ 186 ezer forintot, egészségügyi intézmények fejlesztér 97 ezer forintot, víz és villany bővítésére, várótermek e tésére, játszóterekre és a piactérre összesen 160 ezer rintot biztosítanak. A tervek szerint 76 ezer forint éri társadalmi munkára számítanak és 18 ezer forint érij ben kívánnak a helyszínen fellelhető anyagot felliasznr A tervezetet április 28-án tárgyalja meg a városi t**1* ülése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom