Dunántúli Napló, 1958. március (15. évfolylam, 51-76. szám)
1958-03-05 / 54. szám
WÄPEÖ MÄWWW i * SPORT HOGY iS VOLT CSAK? Megjegyzések a hét vége sporteseményeihez 41. Ro! müvfílíiriMsnli al S'zéiaUa&'zunUi ? A Komlói Bányásztól kevesen várták a vasárnapi eredményt. Az MTK-val szemben kiharcolt döntetlen igen értékes fegyverténye a bányász-csapatnak. Bodola Gyula edző jó formába hozta a játékosait. A bányász-csapat csatársorának játéka volt elsősorban a feltűnő. — Ezzel szemben az MTK csak időnként adott ízelítőt igazi tudásából. Igaz. a komlóiak nem nagyon engedték élni a fővárosi játékosokat, de nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy Sándor kiállítása miatt az MTK tíz emberrel játszott és ennyi előnyt nem adhatott a budapesti csapat a mérkőzésre jól felkészült komlói együttesnek. A mérkőzés után elégedettek voltak a komlóiak az eredménnyel. A szurkolók a hideg, hűvös idő miatt sem panaszkodtak, a játék izgalmaiban megfeledkeztek a télről is. * Szeles, de napsütéses időben Játszották le Diósgyőrött a mérkőzést. A Dózsa már a 3. percben vezetéshez Jutott s ekkor a vezetők azt hitték, hogy megismétlődik majd, de fordítva az ősszel Pécsett történt eset. Ez azonban nem következett be. A Dózsa támadósora rsak az első negyedórában játszott igazán ötletesen és jói. Később » a diósgyőriek voltak a kezdeményezők. A pécsiek balszerencséje, hogy a diósgyőriek nagy nyomását ki tudták húzni gól nélkül, a hazaiak győztes gólja akkor született, amikor teljesen nyílt volt a játék. Kétségtelenül az első félidő utolsó percében kapott gól kissé letörte a Dózsa Játékosait, annál is inkább, mert a gól előtt Lovigot szabálytalanul akasztották, amit a játékvezető nem vett észre. — A mérkőzés ismételten bebizonyította, hogy elsősorban olyan játékosokat kell a csapatba beállítani, akik harcolni, küzdeni tudnak a pályán. Ebhői a szempontból bizony Kovács igen gyengén vizsgázó tt* Az NB H. tavaszi első mérkőzését a PVSK játszotta Pécsett. A vasutasok győzelme nem maradt CL A szurkolók mégis kissé boszszankodtak a mérkőzés után, a második félidőben Is szerettek volna gólokat látni. 4:0-ás vezetés után a vasutasok engedtek az iramból. Ez érthető, hiszen a tavasszal lesz jó néhány mérkőzés, melyet teljes erővel kell végig küzdeni a győzelemért. — A Pécsbányatelepi Bányász tavaszi rajtja nem sikerült. Krlvanek edző többet várt csapatától, de a szurkolók is más eredményre számítottak az előkészületi mérkőzéseken mutatott játék után. Minek köszönhetik az oroszlányiak a győzelmet? Minden labdán rajta voltak, egyszerűen nem engedték kibontakozni a pécsbánya- telepieket. Igaz, több jó helyzet így is akadt, de ezeket nem tudták értékesíteni a pécsbányatele- piek. * A Pécsújhegyi Bányász nem hiába készült fel olyan lelkiismeretesen és alaposan a tavaszi rajtra. Az első mérkőzésen szép győzelmet aratott. Az újhegyiek győzelmével négy pontra csökkent a táblázat élén álló bajaiak előnye. Nem Is olyan előre lefutott a bajnokság, mint aminek sokan elkönyvelték. A Pécsi BTC Simon'ornyai mérkőzése nem hozott sikert. A pécsi csapat a simontomyaiak második Vasárnap két sportágban versenyeztek középiskolás sportolóink a megyei és városi középiskolás bajnokságért. Az Urán SC tornatermében az asztaliteniszezők álltak rajthoz. A fiúiskolák közül a Nagy Lajos, a leányiskolák közül a Leöwey Klára sportolói szerepeltek a legjobban. Eredmények: fiú egyes: 1. Balázs (Gépipari), 2. Ko- ronlcs (Nagy Lajos), 3. Uzsoki (Nagy Lajos). Lány egyes: 1. Elő (Közgazdasági). í. Kőröshegyi (Leöwey), 3. Fábián (Leöwey). Pontversenyben fiúiskolák: 1. Nagy Lajos 34, 2. Gépipari 22, 3—4. az Építőipari Technikum és Villány 12— 12 ponttaL Lányiskolák: L Leöwey gólja után feladta a küzdelmet. — Egy perccel a befejezés előtt csúnya sportszerűtlen jelenet játszódott le a pályán, a játékvezető a pécsi Hauschlt kiállította, ő azonban nem volt hajlandó elhagyni a pályát, mire a játékvezető lefújta a mérkőzést. A magáról megfeledkezett börgyári játékosnak a fegyelmi bizottság előtt kell majd feleletet adni minősíthetetlen viselkedéséért. A mérkőzés egyébként durva játékot hozott, a pécsi csapat tele van sérülttel. A szigetvári szurkolók alig akarták elhinni csapatuk 7:0-ás kaposvári vereségét. Bizony, nehéz is mentséget találni ilyen súlyos vereségre. Jó lenne, ha a szigetvári vezetők jobban körülnéznének csapatuk liáza- táján. * Az Alosztály I. nagy meglepetését a Traktor szolgáltatta. A bajnokságra törő Hidast Bányászt otthonában győzte le. Jól kezdett a Porcelángyár és a Szászvári Bányász is. A Pécsszabolcsl Bányásznak meg kellett elégednie egv döntetlennel, de a PVSK II. is csak nehezen tudta megszerezni a két pontot. Szép győzelmet aratott a szentlőrinci csapat. Ezúttal a Postástól vették el a két pontot. 24, 2. Siklós IS, 3. Közgazdasági 12 ponttaL ' Az egyetemi tornacsarnokban röplabdamérkőzéseket játszottak. A városi bajnokságot a fiúknál a Gépipari nyerte, méltán 59:25 arányban győzött a Bányaipari ellen. A lányoknál a tanítónőképzó lett az első. A döntőben 36:26 arányban győzte le a Leöwey Klára csapatát. A megyei és városi győztesek vasárnap mérkőztek. A tanítónőképző nagy küzdelem után a siklósi gimnáziumot is legyőzte. A Gépipari—Komlói Gimnázium fiú mérkőzése elmaradt, mivel a komlóiak nem jöttek be Pécsre. A Megyei Testnevelési Sport tanár* elnöksége megtartotta első gyűlését. A napirenden először a megyei sporttanács első ülésének programját tárgyalták. A gyűlést március 8-án, szombaton tartják és azon részt vesz dr. Hepp Ferenc, az Országos Testnevelési Sporttanács elnökségének tagja, a Test- nevelési Tudományos Tanács főtitkára is. Majd a megye 1938. évi sportprogramját beszélték meg, melyet szombaton a tanácsülés elé terjesztenek. Végül összeállították az elnökségi ülések első negyedévi napirendi pontjait, s kijelölték a megyei testnevelési sporttanács egyes bizottságait és annak összetételét. • Kosárlabdamérkőzések PVSK—FTC 91:69 (4:27). NB I. férfi mérkőzés. Budapest. Vezette: Csabay és Lehoczky H. A pécsiek igen jól Játszottak. Az FTC egy pillanatra sem tudta vitássá termi győzelmüket. Legjobb dobók: Banna 18, Gombos 14, Erdősi 12. Szamosi 12, illetve Temesvári 33, Lacz- házi 16. Bajai Bácska—Pedagógiai Főiskola 59:51 (34:23). NB II-es férfi mérkőzés, PVSK-tornacsamok. Vezeti te: Rendek! és Verbőczi. A bajaiak igen jól dobtak kosárra, ezzel szemben a főiskolások a palánk alatt nem mindig találták fel magukat. Legjobb dobók: Vétek 32. kovács 11, illetve Barcs 19, Szécsei 16. Zalaegerszegi TE—Pécsi Postás 58:55 (27:27). NB H-es férfi mérkőzés, Nagykanizsa- A keményen, sőt durván játszó nagykanizsai csapattal nem tudott megbirkózni a postás. Legjobb dobók: Esső 20. Kovács 14, Illetve Gombos H. 21, Ötvös 12. A MAGYAR RADIO PÉCSI ADÓJÁNAK 1958. március 5-1, szerdai műsora a 223,8 méteres középhullámon 16.30: Szerb—horvát nyelvű műsor. 17.00: Német nyelvű műsor. 17.30: Fiatalok klubja. 17.50: Karel Vlach zenekara játszik, az Allan-nővérek énekelnek. 18.10: A nap eseményeiből. 18.30: Dunajevszkij műveiből. 18.40: Földművesszövetkezeti híradó. 18.50: Klasszikus operettrészletek. 1. Strauss: Cigánybáró — egyveleg. 2. Suppé: Boccaccio — induló. 19.00: Műsorzárás. A Magyar Posta PÉCSI ULT»'-»OvidiiullAmu kísérleti ADÓJA a 88,6 megacikluson 17.00: Ipari adás. 17.30: Azonos a Magyar Rádió pécsi adójának műsorával. 19.00—20.00: Magyamóták. Vegyen lottószelvényt! SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Schiller: Stuart Mária (este 7 órakor) Kamaraszínház: Elveszem a feleségem (este fél 8 órakor) MOZI Park: 2x2 néha 5 (fél 5. fél 7, fél 9 órakor) Kossuth: Királylány a feleségem (fél 5, fél 7. fél 9 órakori- Csak 16 éven felülieknek! Petőfi: Akasztottak lázadása (5, 7 és 9 órakor). Csak 16 éven felülieknek! Fekete Gyémánt (Péesgyárváros): Hogyan fedezték fel Amerikát (5 és 7 órakor) Építők Kultúrotthona: A két Lot- tí (5 és 7 órakor) Jószerencsét (Pécsszabolcs): A béke völgye (5 és 7 órakor) Rákóczi (Mecsekalja): Hetet (ff csapásra (7 órakor) Május 1. (Vasas II.): A vásárnál! gyilkosai (7 órakor) Kossuth (Mohács): A kisfiú és t varázsló (6 és 8 órakor) Zrínyi (Szigetvár): Romeo és Juha (8 órakor) Zalka Máté Kultúrotthon (Pécs- bányatelep): Csigalépcső (5 és 1 órakor) DIAKTANCISKOLA kezdődik március 8-án, szombaton délután 4 órakor Hermann tánctanár vezetésével a Petőfi Művelődési Házban (József u. 15.). IDEGESSÉG ÉS FEJFÁJÁS címmel dr. Mérel Tibor docens, idegklinikal adjunktus tart előadást ma este 6 órakor Pécs város Művelődési Házában (Déryné u. 18.). Kérdések a helyszínen feltehetők. Részvétel díjtalan. * A tánczenekar jutalombálját március 8-án, szombaton este 7-től 2-ig tartják Pécs város Művelődési Házában. A zenekar bemutatja leg- újabD számait. * Ma délután S—8 órakor „A motetta és a fuga” címmel Heinz Fülöp főiskolai tanár tart előadást Az előadás helye a TTIT Bártól:- klubja (Janus Pannonius u. 11.). - Venrtégjegy ára 3 forint, diákoknak 2 forint. * A Magyar Történelmi Társul»' Dél-Dunántúli Csoportja és > TTIT Történelmi Szakosztálya rendezésében március 6-án, csütörtökön este 7 órakor dr. Esze Tamás gyűjteményi főigazgató, a történet- tudomány kandidátusa „Egy fejezet a magyar szabadgondolkodás történetéből” címmel tart előadást a TTIT Bartók klubjában (Janus Pannonius u. 11., I. em.). Idő] árás j elentés Várható Időjárás szerdán estig: Várható legalacsonyabb hőmén változó felhőzet, néhány helyen, séklet ma éjjel: általában minus! PVSK in.—PEAC n. 57:4* (32:28). főként északon kisebb havazás. Az 6—mínusz 9 fok között, nyugaton Városi férfi mérkőzés. A szombat- északi—északkeleti szél fokozató- és északon helyenként mínusz l* ra kiirt városi mérkőzések bony- san gyengül. Ellenben az éjszakai fok alatt. Legmagasabb nappal* hádi és szigetvári csapatok távol- lehűlés erősödik. A nappali hő- hőmérséklet szerdán plusz 1—plusz léte miatt elmaradtak, mérséklet alig változik. 4 fok között. IS- es rí A Baranya megyei Rend- firfőfeapttányság Klubjának vezetősége fájdalommal tudatja, hogy ti, dvtárs, » vezetőség tagja, a klub doyenje rövid **envedés után rfhtmyt. Temetése március 6-án, délután 4 órakor. Emlékét szeretettel megőrizzük! — HALÁLOZÁS. Szeretett férj, édesapa, nagyapa, Ru- zskiszky Kálmán f. hó 3-án, 71 éves korában virattana! elhunyt, Temetése 6-án délután fél 4 órakor a pécsi köztemető- boa. Gyászoló család. — Szeretett édesanya, nagyanya, özv. Berta Józsefeié március 4-én hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése 6- an. 4 órakor a pécsi köztemetőben. Gyászoló család. — Szeretett jó feleségem, Szabó Ferenoné 3-án elhunyt. Temetése 6-án, 3 órakor a pécsi köztemetőben. Gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik édesanyánk temetésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló Burkovits, Nagy és Borkai család. A Baranya megyei Háziipari Szövetkezet március hó 7. napján de 10 órakor tartja a Doktor Sándor kuiMúrházham Ktepepraplii és roeüséptetó Ülését, melyre a tagokat ezúton is meghívja a vezetőség. Kőműves, ács, tetőfedő, kőfaragó, épületasztalos, lakatos, üveges, bádogos, vízvezeték és villanyszerelő, szobafestő, mázoló, cimfestő, kályhás, szalagfűrész és gatter részlegeink várják a vállalatok és magánosok megrendeléseit. Központunk: Pécsi Általános Építő KTSZ, Sallai u. 11. Tel: 16-55. Nyállsraket, mind házi, mind mezei nyúlbőröket, egyéb szőrméket és vadbőröket, továbbá mindenféle nyersbőröket magas áron vásárolnak a MÉH Vállalat járási telepei és átvevőhelyei. Központ • Baranya—Tolna megyei MÉH V. Pécs, Doktor S u. 14. Tel: 23-84. Értesítjük kedves vevőinket, hogy a 19-es számú H ázfartási Boltunk, Pécs, Bajcsy Zs. és Majláth n. sarok, tel.: 32-39., újonnan átalakítva megnyílott és bőséges áruválasztékkal várja a vásárlóközönséget Pécsi Kis erestedelni Vsllalai APRÓHIRDETÉSIEK Zsolnay u. 3*., öröklakás (házrész), egy- szoba-konyha 16 ezer Ft-ért, kétszoba-kony- ha 38 ezerért, három- ezoba-kon y*hán 46 ezer Fajtiszta komondor, — harapós házőrző eladó, kölykoiveä. Pécsszabolcs falu. Saíra- nyid. Z7 Mosógép, ponszívógéo, pai*kettkeíélő-gég>, hús daráló szakszerű Javítása. Rákóczi út 48, gépműhely. __________32 Ma rabú I. vagy hasonló melegvízfűtő kazánt veszünk. Siófoki hirdető,______________29 Bútorszállítást. zongoraszalUtast szakszerűen vállal Sehreer Ottó, Doktor Sándor u. 27. Tel: 10-06. 31 Gyönyörű kivitelű — egy- és kétszemélyes, önműködő epedás re- kamiék, fotelek, sKékek, raktáron készítőnél kaphatóik. Szakács Ottó Budapest, VT. — Lenin körút 60, kapu alatt._______________203 Zó ki legeltetési bizottság április 1-re egy tehénpásztort, egy sertéspásztort keres. Fizetés megegyezés szerint. Fogadás március 9-én, délután 2 órakor. Jelentkezni lehet a leg. biz. elnökénél 13 forintért eladó, lakáscserével beköltözhető. 30 Egy zöld Pannónia eladó. Rákóczi út 73/a. Brajda.______________25 Bo rszakértő? Ha igen. úgy megkóstolja kltűEladő egy nagyméretű porszívó. 110/220 V. használható. Cím: Sal- tad U. 6., emelet. 32 Zongora, harmónium hangolást, javítást, — felújítást várnai ifj. Szíjlárió Béla. Anna u. 28. Tel: 44-10. 137 Eladó 300 négyszögöl szőlő, 70 gyümölcsfával, Horváth Istváimé. Bartók Béla út 5. 26 Két darab ágy «adó. Doktor Sándor u. 40. 23 Használt, világos háló szobabútor eladó. Ady Endre utca 22. Herr. 1« Építésztechnikus állást változtatna. Beruházásokban is Jártas. Maga»- és mélyépítési munkában, 14 éves gyakorlattal rendelkezik. Címeket: Sallai u, 8. Látszerész üzlet. _______________________21 Eladó 150 új kup-cse- rép. Érdeklődni: Zex- gc u. 4. Kocsis. 36 Jótmenő üzlet eladó, — biztos megélhetést nyújt, egy komoly családnak. Érdeklődni Pécs, Hőgyes Endre u. 34, este 8—9-ig, alsó csengő, Király. ______17 Er zsébeten a 68. sz. ház eladó. Kétözoba- konyha, gazdasági épületekkel, 462 négyszögöl kert, gyümölcsössel, 4 lth szántóföld. Bővebbet Hlrd, postahivatal, kézbesítőnél. 30 Mázolási és fényezési szakmában, gyakorlattal „nő” azonnal elhelyezkedne. Címeket 33-07-es számon, 6-tól 14-ig, ________________14 Há zhely eladó, Gyár- város, Pélmonostor utcában, 27. szám. — Érdeklődni Mecsek- ßzalbolaät út m. Kul- téknál. 15 Eladó 724 négyszögöl szőlő, ugyanott 700 négyszögöl szántó. — Cím: Lakatos. Landler (Klilmó) u. á, ucl- vari emelet._________16 Kű lönbejáratú, bútorozott szoba fürdőszobahasználattal — egy férfi részére kiadó — Ungvár utca 8. Me- gyert útnál-________38 60 0 négyszögöl azöBŐ Nagy-Deindolban épülettel, felszereléssel eladó. Érdeklődni: —. Kls-Rókus u. 4. sz. 39 10 mázsa széna eladó. Johan szőlőben, — Aranyhegyen. Telefon 12-07. 40 Vasas n. 1«. sz. ház beköltözhető lakással eladó. Esetleg ré6Zletre Is.________________38 Ép ítkezők figyelem! — Villanytűzhely, lakás- világítási, motorikus és egyéb villanyszerelési munkát azonnal és szakszerűen vállal Szabó Imre villany- szerelő, Pécs. Székely Bertalan u. 16/a. Tel: 22-as._______________41 An yagos, hosszú szakmai gyakorlattal, — anyagbeszerzéshez. — szállításhoz, felvásárláshoz utazói és hasonló minőségben ajánlkozik. Értesítést: Szabó, Kulich Gyula U. 3«.________________42 Tamás Kálmán motoros fafűrészelő telefon száma: 39-9L György U. 6,__________________« Bu dapesti kétszobás, összkomfortos lakás ellenében cserélnék pécsi hasonlót. Telefon Pécs, 25-63, naponta este 6 órától 8 óráig. 37 Elcserélném kozepm*" szesl szoba-konyha* lakásomat egy pecF sznba-konyhásért. - Érdeklődnd lehet: EJ ránc u. 7, cg. jj Diósvtszlón egy csatí* dl ház. amely áB k**j tő szoba-konyha ® egyéb gazdasági ép'1 *' letekkel, 1070 négy szögöl területtel, ej3 * * * 7 * * *' badkézből eladó. ET deklődni: Cs. Illés J0" zsefnéi, Diósviszlón. Dió, politúros hálóezo- babútor, egyszemélyi* rekamié, ugyanott tff tét festett félháló, J sodrony, olcsóbb árén megkapható. Kirt-jv reszt u. 13. Megy«; kitérőnél. ” Tűzifa és szén házhozszállítás, 200 W tói megrendelhető " 24-71 telefonon, kóczl út 47,______J?” Hálóberendezés, szekrények, ágyak, kon}' habútoir, asztalok, bfl torfélék eladók. Felszí Vámház u. 2. l»21 Földművesszövetkezetek! Népboltok! Állami Gazdaságok! Termelőszövetkezetek! A tavaszi mezőgazdasági munkákhoz szükséges taíalmOvelögiek, vitö.éps’i és egyéb mezőgazdasági gépek beszerezhetők a MEZÖSZÖV Vállalatnál, Pécs, Rét u. 33. Tel.: 10-12. Hossath Pécsi Cipész KISZ értesíti a lakosságot, hogy megkezdte a mikrogumitalpas (műanyagtalpú) cipők javítását. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a város területén valamennyi javítórészlegünk felkészülten várja ilyenirányú megrendeléseiket. Ady E. n. 60. Fürst Sándor u. 37, Sallai u. 3, Doktor Sándor *■ 60, Hal tér 1, Irányi Dániel tér 2, Szigeti út 127, Bajcsy Zs. u. 30, Heim Pál u. 5. Sötét hálóbútor eladó, nö oflasr. rizllng borai- Kedvező fizetéssel. — mat. Saját termésű bor Nagy Jenő u. 5. (Ka- kimérő. Rákóeai út 6. számva) 22 33 Cserkúti csárda felett Egy öthónapos német szőlő, présház, pince, dog. 8 hetes berkshle- noo négyszögöl, fele re malacok eladók. — szántó eladó. Cím: — Kio-Balokány dűlő 8. Keresztény, Erreth 31 Lajos u. 25. 18 \ nyílt Boltja a kismamák boltja. Bútorszövetet — szaküzletböl. Kossuth L. n. SS. (jtpíH dpószakűZIetből vásároljon Kossuth Lajos n. 7. K aradékarut Sallai u. 6-ból. N ól-férfi divatárut Széchenyi téri ruházati szakboltból. Öltözzön 1 helyről, Ruházati Kisáruházbót, Dlvatsálakat a ruházati holtból! Ernyőt, esőkabátot tavaszra a ruházati boltból! felsőruhát, fehérneműt ruházati szakboltokból! Gyermekkocsit Anyák Boltjából, Kossuth Lajos u. 11. Harisnyát ruházati szakboltból a város minden részén. Inget a ruházati szakboltból. Kossuth u. 6. Kabátot, kalapot tavaszra ruházati szakboltokból. Lakásberendezési cikkeket, Kossuth n. 23. Kossuth la jós u. 23. Pamutot, selymet, szövetet szakboltból. Kossuth Lajos u. 17. Rövidárut rövidáru szakboltokból a város minden részén. Sapkát szakboltból, Kossuth u. 3». Szőnyeget, átvetót ruházati szakboltokból! Textilt a Pécs! Ruházati Bolt szaküzleteibóll 41J kabátot, új öltönyt szakboltból! Széchenyi tér 7. A ásároljon állandóan a ruházati boltokban! Zoknitól a kalapig mindent vehet a Kisáruházban, Bem u. 10. ______ DUNA NTÜLI NAPI/) a Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Szerkeszti a ezertcesztőbizotfsáí Felelős kiadó: Az MSZMP megyei pártbíznttsó ^ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József A. u. 10. T: 15-32. Is"* Hirdetésfelvevő iroda: Kossuth Lajos utca 22. Tel: Terjeszti a Megyei Postahivata1 Hirlapo6ztálya és a hírtap-kézbes11" postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj 11.— Ft PÉCSI SZIKRA NYOMDA Péos. Munkácsy Mihály u. 10- ** Telefon: 20-27 Nyomdáért felel: Melles K«zsú