Dunántúli Napló, 1958. március (15. évfolylam, 51-76. szám)

1958-03-25 / 71. szám

t»5* MÁRCIUS 25 NAPLÓ 5 TÍZ ÉVE MIÉNK A GYÁR! Ma tíz esztendeje, hog-y állami tulajdonba vettük a száz munkásnál többet foglalkoz­tató üzemeket, gyárakat. A pécsi üzemek, gyárak közül ekkor államosítottuk az Első Pécsi Bőrgyárat, a Zsolnay gyárat, a Pécsi Kokszműveket, a Pannonnia Sörgyárat, a Hamerli Kesztyűgyárat, az Első Pécsi Téglagyárat, a megyében pedig a mohácsi Alt Bőrgyárat, az Első Mohácsi Téglagyárat, a Dendra Famegmunkáló Üzemet Csányoszrón és a Baranya megyei Segélyalapot. A gyárak méltó kezekbe, jogos tulajdonosaik kezébe kerültek. í Masunknak építettük újjá a gyárat 4 „A kopott, tető nélküli épü- az emlékezetes gyári tű- f lettömb deszkával fedett a*>Ia- államosítás óta azonban Kei munkás emték&zik Az államosítás előtt Tószegi ták talán kétszáz év alatt sem ként a fiatalabb munkások, azt Freindel (Magyarország hetedik építettek volna annyi újat itt a idősebbek huszonnégyet. Del legnagyobb tőkése volt) és to- gyárban, mint amennyi az el- sokszor 12—13 órát dolgoztak^ fi KoVszmilvekben is megünneplik az évfordulót vábbi hat részvényes tulajdona Volt a Pannónia Sörgyár és még sok más üzem az ország­ban. Az akkori termelés évi maxi­muma 72 ezer hektoliter sör, érte. A nyolc órás munkaidői csak papíron vplt meg. Aki' nem akart túlórázni, az mehe­tett máshová munkát keresni... J így volt régen. Aki átélte, azj tudja értékelni igazán a mai* múlt tiz évben épült. — És milyen a mai gyári élet a régivel összehasonlítva? — Most úgy élünk, mint em­berek. Az igazat megvallva na­_____ _____ ________ _ gyón szeretnék most hatvan­ma ennek háromszorosát tér- három helyett ötven éves len- életet, azt, hogy mindenkinek' meljük. Ebből is kitűnik, hogy. mi, hogy legalább még tíz évet van rendesi ruha ja, /negélhetésej az államosítás óta gyökeresen dolgozhassak. 1935—36-ban ti megváltozott minden a Sör- zennyolc pengőt kaptak heten- gyárban. Mégis érdemes egy kis Összehasonlítást tenni. Vé- ^ dőruháról, munkaruháról, gu- J micsizmáról akkoriban szó sem ^ lehetett. Három sörfőző tanuló^ volt — köztük én is — akik f vulkánbakancsot kaptak. A + többi munkásnak legfeljebb fa- 4 k a ival inkább hasonlít elha­gyott, élettelen romházra, mint dolgozó gyárra. A régi munka­termekben , amelyek most tető nélkül tűrik az időjárás szeszé­lyeit, ott rozsdásodnak a gépek. Vastag rozsdaréteg fedi az esz­tergapadot, a gyalut és egyéb fontos szerszámgépeket". Az „Uj Dunántúl-’ 1948. március 28-i számában olvashatjuk eze­ket a sorokat. így nézett ki az államosításkor a Sopiana Gép­gyár. A gyár főrészvényesei, akik mellékesen a bőrgyár tu­lajdonosai is voltak, nem sokat törődtek a gyárral. Keveset és nem kell a munkásnak nyo-J csak megemlékeznek e nagy- J A mai míjszak a Kokszmű­vekben ünnepi röpgyűléssel kezdődik. A röpgyűlésen Be- reczki István elvtárs, a Kokszművek igazgatója és Riba Lajos elvtárs, az üzemi pártszervezet titkára beszél i vei és még kevesebbet a mun- a tíz évvel ezelőtti államosí- í kasok életének a javításával, tás nagy jelentőségéről. A J Az államosítás előtt a gyárat pártnapon ugyan- J csaknem teljesen elpusztította törődtek a műszaki fejlesztésé­déluláni Az aagy változások történtek a gyár életében. Újjáépítettük a gyá­rat az államosítás után. A ro­zoga műhelyek helyett tágas csarnokok épültek, új gépek kezdtek dolgozni, új fürdő és öltöző épült a munkásoknak. A néhai rosszul felszerelt tőkés üzemből exportra termelő szo­cialista gyár lett. Ebben az évben tovább ja­vulnak majd a munkakörül­mények a gyárban. Amikorra ismét eljön a tél, elkészül már a központi fűtés is a műhelyek­ben. Télen is melegben dolgoz­hatnak majd a gyár munkásai és a tető nélküli műhelyek és a rozsdásodó gépek megma­radnak a tőkés korszak keserű emlékének. morognia. jelentőségű eseményről. így éltünk a tőkés gyárában talp jutott, amire ők maguk szegeitek szíjakat. öltöző, fürdő úgyszólván nem is volt. Volt egy kis für­dőmedence és két zuhanyozó, amely alatt kb. 120 férfinek kellett tisztálkodnia. A nőknek még zuhanyozójuk sem volt. Ma azokon á ken, ahol több ruha szakad, vagy nagyobb hidegben, állan­dó nedvességben kell dolgozni, munka- és védőruhát kapnak a dolgozók, amelyhez gumi­csizma, vattakabát és borkö­tény is jut. Én nem szeretnék mégegy- szer a tőkés gyárában dolgozni, rr,At tudom, hogyan éltünk a T tegi Freindel idejében. Úgy ti óm. hogy a dolgozók közül senki sem kívánja vissza sem öt, sem a másik hat Háború volt. A tö- [kés már nem tudta (hova tenni a pénzét. ,A nagyműhely előtt ivagy húsz méter i hosszan, olyan maga­san voltak feltor- ínyozva a száraz fa­, , ' t hasábok, hogy még munkahelye-\az eme;eü vaskeretes ablakok elől is elta­karták a fényt. A raktár előtti fészer­ben magasan felhal­mozva vasrudák, le­mezek, drótkötegek hevertek. A padlások is roskadtak a vas- anyagoktól. Még a tűzveszélyt jelentő színes bórhulíadékok- ból is volt egy va- gonnyi az egyik pad- reszvé- literben, hogy még nyest. Hartmann János iegy év múltán is le * ('gyen mivel fényesíte­Lelovich Mátyás, a Pécsi Bőr-'[ni a marhaláncokat, gyár legidősebb művezetője. Az f zablákat, kengyele- ailamosítósról s az utána be-1J kot. Mi, a gyár hu­következett változásokról a kö- * (szonnégy és fél fii- vetkezőket mondotta: lérrel alkalmazott ti­— 1907. óta dlogozom a gyár- J zennégy—tizenöt éves ban. Sok mindent láttam itt.^lányai, két rendelte- Egyet mondhatok: a kapitális-[(tését ismertük ezek­nek ,a bőröknek. Az egyik: tükörfényesek lettek tőlük a suroló- dobban a láncok, a másik: jól elrejtették a fűrészt és a fűrész­bakot, amit a tőkés­nek semmiképpen sem volt szabad meg­látnia. Mi voltunk a mun­kások „jobbkeze“. Ha vasakat kellett átihor- dani a kovácsoktól a nagyműhelybe, fog­tuk a gyümölcsízes ládákat és indultunk. A csúszós, t©kérvé­ny es csigalépcsőkön is mi hoztuk le a ré­gi, rozsdás láncokat,, mert ha leesünk, mi könnyen kiheverjük. A mi dolgunk _ volt az is, hogy délután kiemeljük a dobkály­hák kihűlt betétjeit és nedves fűrészpor­ral töltsük meg a pincében. A nedves íűrészpor ugyan kevés meleget adott. Még a doh- kályha mellett ülő munkásnök keze is meggémberedett a hideg vasaktól. Ha az ebédünket, —. rend­szerint szurtos kéz­zel fogyasztottuk el papírból — meg akartuk melegíteni, már tizenegykor fel­tettük a kályhára, így egy óra alatt át­itatta a kenyeret a langyos zsír, s ami­kor körbeültük pisz­kos ládákon, törött- lábú olajos székeken a tüzet — azt íképzel- tük, hogy finom, me­leg ebédet eszünk. Néha aztán, dánom- dánomot csaptunk ... Ha azt a sebűkök tudták volna! A Ger- becz bácsi volt annak a nagymestere.;: Ö ott dolgozott az eme­leti műhelyiben és gyakran járt-kelt azon a csigalépcsőn, amit a sok fa már majdnem kiszorított a helyéből. Miből állt az, hogy egy ügyes mozdulattal kihajolt a korláton és beemelte egy hasábot? mégegyet, Utána f es sorra j annyit, hogy minden f kályhába jusson... A hasábokat bevit- ] tűk a padlásra, a’ sok bőrhulladék köz-' vetlen szomszédságú- * ba. Felállítottuk a fű-: részbakot, aztán ron-J gyos zakókba, sza-: bad1<3csktU Rendibbe $ pint«r Károly és'Kovács László formázok egy tizenhat má- bagyul'álva minden-í zas homlokfogaskerék formáját tisztítják az öntödében. Pin- ki vitt az elfűrészehi tér Károly (jobbról) már huzamosabb időn át selejtmentesen darabokból valameny 5 dolgozik és március 20-án befejezte az első negyedéves tervét. nyit. Utána piroso- ’ dott minden kályha és ilyenkor tíz perc alatt felmelegedetta zsíroskenyér. Pirul­tunk mi .is, melegtől, izgalomtól egyaránt... Lehet, hogy Sebők i úr, a volt tulajdonos, 4 csak most tudja meg, J ybrbs József vá- a mi féltve őrzött i kuumos húskeve- titkwnkat. De leg- 4 rőbe kerülő fogas­ai ább megtudják még# kereket munkál százan azok is, akik# meg q ^ 2o-án fe- csak sejtik, milyen #jczte be e!sö ne. lehetett az élet egy f gyedeves tervét, tőkés gyárában. # Így történt Amikor az államosítás évfordulóján az elmúlt évtizedre emlékezünk, azokra az eseményekre is gondolnunk keV, amelyek a 100 főnél több munkást fog­lalkoztató üzemek népi tulajdonba vé­telét megelőzték, A burzsoázia a politikai ellenállás mellett gazdasági vonalon is támadott. Kivonta tőkéjét az üzemekből, fokozta a munkanélküliséget, 1947 végén és 1948 első hónapjaiban már sok tőkés üzem­ben korlátozták a termelést. Egy kor­mányintézkedésre volt szükség ahhoz, hogy a töltések a termelés korlátozása esetén is biztosítsanak dolgozóiknak bért, mégpedig a nőtleneknek a fizetés 30. a családosoknak pedig fizetésük GO százalékát. A Hamerli Kesztyűgyárban is hasonló volt a helyzet. A tőkés azon igyekezett, hogy amennyire tőle telik, lehetetlenné tegye hároméves tervünk megvalósulá­sát. Az üzem dolgozót 1948 januárjától kezdve már valamennyien munka nél­kül lézengtek. A varrónők kesztyűk he­lyett, bőrhulladékból labdákat készítet­tek. A szabászok, a biztosított bér mel­lett, sakkoztak, malmoztak. A tőkés igyekezett minden készáruját értékesí­teni, a meglévő kesztyűket pénzzé tenni és a házipénztárba befutó pénzt saját céljaira felhasználni. Hamerüék az üzem nyersanyagkészletét nem pótolták, bár ahhoz lehetőségük még volt. Ezt tudta mindenki, ezért senkit sem tudtak meg­téveszteni azzal, amikor előadtak, nyers anyagot lehetetelenség beszerezni, ezért kénytelenek a termelést tovább csök­kenteni. A gyárban mindenki érezte: ez nem mehet így tovább, valaminek történnie kell. Amit vártunk, nem maradt el. Egy márciusi napon, pontosan SS-én. ivóval a zsebében több száz mun­kás utazott fel Budapestre. Pécsről együtt mentünk Szűcs Józseffel, akit a bőrgyárból, Czéh Józseffel, akit a sör­gyárból és Dallos Kovács Józseffel, akit a porcelángyárból hivattak Budapestre. A MEMOSZ-székházban gyűltünk ösz- sze. Amikor Szakosíts Árpái elvtárs felállt az emelvényen — elérkezett a lélegzetvisszafojtó pillanat. A bejelentés a következő volt: „A párt és a kormány határozatot hozott, hogy a 100 főn felüli üzemeket a mai napon államosítja és a dolgozó nép birtokába adja!“ Az az érzés, amely ekkor hatalmába kerített bennünket, életem legszebb emlékei közé tartozik. A jelenlevők min­den előkészítés nélkül — hiszen fogal­munk sem volt, miért hívlak bennünket — vigyázba álltak és könnyek köze­pette énekelték el az Intemacionálet, olyan lelkes kitöréssel, ahogy azóta sem hallottam még. Abban az Intemacioná- léban benne volt a párt iránti hűség cs szeretet, a forradalmi harc lendülete, a felszabadító szovjet nép iránti szeretet és a feladat végrehajtása iránti harcos tettvágy is. Tomboló tapsvihar közben orkánként zengett: „Éljen a párt, éljen a párt, éljen a munkásegység!“ Majd csillogó szemekkel, boldog öleléssel, csókkal üdvözölték egymást az összehí­vott elvtársak. A szűnni nem akaró ünneplésnek, csak a következő bejelentés vetett vé­get: „Az itt megjelent elvtársak lesz­nek az államosított üzemek vezetői Megkaptuk kinevezési okmányunkat és az oszág minden részébe elindultak az első munkásigazgatók... Üzemeikbe magukkal vitték a párt Üzenetét: „Ma már tiéd a gyár, magadnak dolgozol!“ és a feladatokat. Többek között azt, hogy a legrövidebb időn belül biztosí­tani kell az üzem folyamatos termete­set; az üzemből egy dolgozót sem sza­bad elbocsátani; a dolgozók bérét min­den körülmények között, pontos időben kell kifizetni; a tőkéseket az üzem át­vétele után azonnal el kell távolítani. A Hamerli Kesztyügyé.r dolgozói is emberekké váltak. Most, hogy vissza­emlékezem, elém tolakodik egy régi kép. Volt a Hamerli Kesztyűgyárnak egy mindenes napszámosa, 12 gyermekkel, aki 30 fillér órabérért dolgozott. Egy napon segített a kocsisnak a lovak ki­fogásánál és az egyik ló rálépett a lába- fejére, amely azonnal összeroncsolódott. Nagy fájdalmában és a kereset nélküli közeli jövőre gondolva, szegény elkárom- kodta magát. Az idős Hamerli szem- és fültanúja volt az esetnek. Azt gondol­tuk, hogy odasiet és segít szerencsétle­nül járt munkásán, de csalódtunk. Az irodába sietett és munkatársunkat egy óra. leforgása alatt elbocsátotta, mert „káromkodott“. Ez volt a múlt. Szerencsére már mesz- sze van. Az új munkásigazgatók jól tel­jesítették a rájuk bízott feladatokat. Azóta teljesen megváltozott az államo­sított kesztyűgyár arculata. Uj üzemré­szek létesültek — s habár vannak még e téren teendőink — százezreket költöt­tünk szociális létesítményekre, ebédlőre, kultúrteremre, öltözőkre, mosdókra, szellőztetökre, a gépek motorizálására, korszerű, a munkások szemét védő vi­lágításra. bölcsödére, munkás lakásokra. Az elmúlt tíz év alatt sokszorosára emeltük a gyár létszámát, termelését. Szívesen dolgozunk, mert most biztosak vagyunk abban, hogy kezünk munkájá­val nem a tőkések léhűtő szórakozásait, lóversenyek tétjeit biztosítjuk, hanem magunknak teremtünk jobb életet. SZTIPÁNOV1TS JÓZSEF a Kesztyűgyár első munkás­igazgalója. Ez a horizontál esztergapad, amelyen Illés József a váku­umos húskeverö állványát munkálja meg, a múlt év végén került a gyárba a Lengyel Népköztársaságból. A szerel Hosszú sorban állnak gépek. a végső szerelésre vi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom