Dunántúli Napló, 1958. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-19 / 42. szám
6 NAPLÓ 1958 FEBRUÁR M SPORT HOGY /S VOLT CSAK? Megjegyzések a hét vége sporteseményeihez Élvezetes, jő iramú, változatos mérkőzést láthattak a nézők vasárnap a Pécsi Dózsa-Pctőfi—Budapesti Vasutas találkozón. A mérkőzés után mégis elégedetlenkedtek a szurkolók, a gólokat hiányolták. A mezőnyben kielégítően játszott a pécsi csapat. A kapu előtt azonban határozatlanoknak bizonyultak a Dózsa-csatárok. — Nem mintha nem lett volna helyzete a Dózsának, de a lövések valahogy nem sikerültek. Igaz, a BVSC nagyszerűen védekezett. Nagyon meglátszik a csapat játékán, hogy öt hátvéd, négy fedezet és mindössze egy csatár (Jéger) játszik a csapatban. Szervezett védekezésükkel szemben a Dózsának nem volt ellenszere. Kétféle összetételű csatársort szerepeltetett a mérkőzésen Volentik edző. Általában a szünet, utáni támadósor játéka tetszett jobban a nézőknek, a fedezetpár szokott jó játékát nyújtotta, a hátvédhármasból pedig Szőcs és Hegyi nagyvonalúan jászott. Kocsist már többször át- játszották, ismételten zavarba jött. Mindent egybevetve a góllövést kell megtanulniok a Dózsa csatárainak, ha meg akarják állni a helyüket az NB I. tavaszi mérkőzésein. sek mindenesetre majd választ adnak erre a kérdésre. * A Pécsbányatelcpi Bányász is tervszerűen készül a tavaszi mérkőzésekre. örvendetes a bányász- csapat támadósorának ötletes, eredményes játéka. Igaz, még komolyabb ellenféllel nem mérkőztek a pécsbányalelepiek, de az eddigi mérkőzéseken mutatott játékkal elégedett lehet Krivanek edző. Az NB IlI-ban szereplő csapataink közül az újhegyiek vannak máris jó formában. A Bőrgyár is nagy gólaránnyal győzte le a PEAC-ot, a játék azonban már közel sem elégítette ki a vezetőket. Sokat kell javulnia a mohácsi és a szigetvári csapatnak is. De vonatkozik ez a Pécsi Vasasra is. Az edzők mindenesetre észrevették a hibákat és ezek kijavítására még van idejük. * A területi Ifjúsági ökölvívó-bajnokságon nagyszerűen szerepeltek a Szentlőrinci Sportkör ökölvívói. Szekszárdon 37 versenyző indult el köztük a szentlőrinci, komlói és a PVSK ökölvívói. A szentlőrinciek közül Fodor és Szekeres bajnokságot nyert. A PVSK ökölvívói közül Iványi végzett az első helyen. A pontversenyben győztes Kaposvári Dózsa mögött a szent- lőrinciek végeztek a második helyen, megelőzve a PVSK, a Szekszárdi SC és a Komlói Bányász ökölvívóit. Ezek az eredmények önmagukról beszélnek. A szentlő- rinci.ek példája mutatta, hogy falun is van talaja az ökölvívásnak. Nem kell hozzá más, mint az illetékes szervek támogatása és egy lelkes szakember, aki irányítsa, vezesse a fiatalok edzését. Igen jó mérkőzést hozott a Pécsi Dózsa-Petőfi—Komlói Bányász röplabda találkozó. Remek nyitások, bomba erős leütések, ügyes ejtések, nagyszerű védések váltották egymást. A nézőknek is tetszett a játék. A Dózsa-játékosok nagy rutinja, tapasztaltsága a kék-sárgák javára döntötte el a mérkőzést, de a komlóiaknak sem kell szégyenkezniök. Játékukkal megnyerték a közönség tetszését. Teremkézilabd'- Téli Kupa végeredménye: NŐI CSAPATOK I. osztály (1.—I. helyért) 1. Dózsa 6 4 1 1 33:14 9 2. Pécsújh. B. 6 4 1 1 32:24 9 3. Fáklya 6 2 —• 4 17:26 4 4. Meteor 6 — 2 4 16:34 2 (5.-8. helyért) 5. Ped. Főisk. 6 4 — 2 36:30 8 6. PEAC 6 3 1 2 35:30 7 7. Építők 6 3 — 3 20:28 6 8. Traktor 6 1 1 4 27:30 3 n. osztály főhelyért) 1. Szabolcsi B. 2. Fáklya n. 3. Kesztyűgyár 4. Dózsa II. 6 6 — — 42:17 12 6 4 — 2 30:15 8 6 2 — 4 8:29 4 6 ----- 6 5:24 0 (5 .-7. helyért) 5. Meteor n. 6. Meteor IIL 7. Siklós 4 4----4 112 4—13 36:14 13:23 11:23 A Komlói Bányász játéka csalódást keltett. Csak az első negyedórában volt elfogadható a komlóiak játéka. Igaz, ekkor is főleg Kohlmann jelentett veszélyt a PVSK kapujára, később azonban ő is. csakúgy mint a többi komlói já tékos, visszaesett. A PVSK játékosai ezzel., szemben sokkal jobb erőben vannak. Igaz, a támadások: befejezésével ők is adósak maradtak, de a mezőnyben sokkal jobban játszottak, mint NB I-es ellenfelük. Nagyon nehéz mérkőzések várnak a tavasszal a komlói együttesre. Kérdés, hogy tudnak a nagy feladattal megbirkózni majd a bányász-játékosok? A mérkőzéNéhány szó a pécsi NB ll-es kosárlabda-csapatok szerepléséről A kosárlabda férfi NB II. küz- csapat lelentős átszervezésen esett delmeit két csoportban, keletiben ót, a fiatalítás azo-ban egyelőre es nyugatiban rendezi meg az or- nem érte el a kívánt eredményt szágos szövetség. A nyugati esősére. A harmadik új játékos Gombos II. átigazolási ideje csak a téli szünetben járt le. Velük a csapat portban három pécsi csapat: a Postás, a Pedagógiai Főiskola es o PEAC játszik eléggé váltakozó sikerrel. A Postás 9., a Pedagógiai Főiskola 10., a PEAC 11. helyen áll az őszi mérkőzések után. Az eredményekkel, tekintve a pécsi kosárlabdasport hagyományait, nem lehetünk megelégedve. Az elmúlt félévben Igaz, ez máról Holnapra nem is sí- átlagmagassága jelentősen megnő- kerülhet. Tekintve, hogy csak 8 vekedett. Ha a játékosok erőnlétécsapat szalad a jövő évi csökken- vei nem lesz baj és sikerül megtet létszámú NB U-ben, a tavaszi felelő egységes csapatot kialaki- íoröuló elkeseredett küzdelmet tani, a Postás megfelelő ütőképes A Pedagógiai Főiskola Ígér. Nem közömbös, milyen lesz a együttessé válhat, csapátok Idegállapota, erőnléte. A pécsi NB ll-es kosárlabda- etapsi;k kiesési veszéllyel küzdenek. s bármelyik csapat is jutna mindhárom erre a sorsra, az mindenképpen a város kosárlabdasportjának ered— ményességét csökkentené. Nehéz, igen komoly és áldozatos elmúlt évi csapatából Vass távozott el, helyette Feketét és Zsadá- nylt Igazolták át Kecskemétről, Simon pedig Szekszárdröl került át a főiskolásokhoz. Az edzések vezetését Jakab Ferenc vette át. Szép sport az ejtőernyőzés munkával elkerülhetnek csapa- Munkájának eredménye a tavaszi taink a kiesési zónából. A Postás- idényben fokozottabb mértékben nál és a PEAC-nál nincs is baj a jelentkezhet, ha a játékosainál az Nem régi sportág az ejtőernyőzés. A repüléstechnika fejlődésével vált népszerűvé. Azt nem lehet mondani, hogy nagy tömegek sportja, de annyi bizonyos: akik megismerik, nehezen tudnának elszakadni az ejtőernyőzéstől. A aztán a szárnyról hátrafelé ugorva a mélybe veti magát. Az ugrásnál különösen a szabályos testtartásra kell vigyázni. Elegendő, ha az ugró kézzel vagy lábbal kicsit megmozdul, máris készülést, közben kiegészítő sporfelkészülés terén. Bóta és Szamosi iskolai, fizikai megterhelést sike- edzők minden erejüket és idejüket összehangolni a kosárlabdaa megfelelő idegállapot és erőnlét edzésekkel, elérésére fordítják. Jó ideig mindennap tartottak edzéseket. A Pedagógia! Főiskola csak a téli szünet bofeiezése után kezdte a fel- vesztett legtöbb játékost, teljesen A PEAC ________ ______________ ^__ visszavonult a csapat motorja, el veszti egyensúlyát. A megfelelő tokát űztek* a játékosoicT Nagy^se- Bertha dr. De Baumgartner, Kozuhanás nagyszerű érzése és az öz ügyességet azonban mindenki el- gítséget jelentett a csapatoknak a vács, Bencze is eltávozott Pécsről, érzés, amikor felettük kinyílik a sajátíthatja. felkészülési torna kiírása, melynél Rácz doktor is csak időnként áll a fehér selyemernyő, egyaránt feled- Az ugró másodpercenként SO mé- megfelelő alkalom nyílott a FVSK- csapat rendelkezésére. Az újonnan hetetlen. Az is bizonyos: az ejtő- tért zuhanva közeledik a föld felé. tornacsarnok üvegpalánkjának Jött játékosok fizikailag még nem ernyőn sport a bátrak sportja. Ám Lassan felismerhetők a tárgyak, megszokására és formába lentíü- a legszerencsésebb felépítményűek. csupán bátorsággal még nem lehet valaki kiváló ejtőernyős. Ehhez a fizikai erő és ügyesség egyaránt hozzátartozik. Senki sem gondolja, hogy e sport csak annyiból áll: kilépek a repülőgép ajtaján, zuhanok, az ernyő nyílik, földet érek és kész. Ez így igen kevés. A különböző versenypontok az ügyesség csiszolását, a technikai tudás fokozását, a gondolat kellő összpontosítását követelik meg. Elsőízben félelmet érez az ember, s ez csak az ötvenedik ugrás felé kezd eltűnni. Ezután egyre biztonságosabb a feladat végrehajtása. Érdekes a késleltetett nyitással végzett ugrás. Sokak szerint ez a legnehezebb, de ebben van a legtöbb .szépség. Szórakozást jelent az ugrás különböző változata (több ernyővel, vízre vagy éjszakai ugrás). aztán meghúzzuk a zsinórt. Ezután már nem sok idő telik el. Igen jó érzéssel tölti el az ugrót a feje fölött kinyíló fehér sátor és már készülődhet a földre érésre. A lábakat összezárva egy enyhe dob* hántás és az ugrás máris befejeződött. Pécsett a Magyar Honvédelmi Sportszövetség repülő klubjában ismerkedhetnek meg a fiatalok az ejtőernyőzés örömeivel. A kiképzések most is folynak. Az előkészületi kiképzésre minden csütörtökön 6 órától lehet jelentkezni a Honvéd Sportszövetség székházában, a Megye utca 20. szám alatt. Ugyanott a vitorlázó repülök is jelentkezhetnek. A szövetség örömmel fogadja az új tagokat. lésre. Nem segítette elő a’ jó szereplési Nézzük most, hogy állnak játé- ?. Ó. loh.tőióo „^mrvnnt- kent felmerülő vita sem. Ezt Szakos-anyag és lehetőség szempontjából csapataink! A Pécsi Postásbál mos! Nándornak az utóbbi időben sikerült kiküszöbölnie. A PEAC- ban meg van a lehetőség a bent- maradásra, ez abból is kitűnik, Rendeki, Ranga, Pánczél hagyta hogy őszi győzelmeiket túlnyomó abba a kosárlabdázást, illetve távo- részt a bajnokság élcsapata ellen zott el a sportkörtől az elirúlt évben. Az újabb játékosok közül csak Papp szerepelhetett az őszi érték el az egyetemisták. Hogy aztán melyik csapatnak sikerül a bentmaradás, az majd haforduló minden mérkőzésén. Ko- marosan eldől, hiszen a kosárlabda vács csak az utolsó három mér- NB II-ben a tavaszi mérkőzések kőzésen állt a Postás rendelkezé- már vasárnap megkezdődnek. 0 / üli mivetgáiaafc ^ T0 o-l *aiétalc&x<BUHlc9 A MAGYAR RÁDIÓ PÉCSI ADÖJANAK 1958. február 19-i, szerdai műsora a 223,8 méteres középhullámon 16.30: Szerb—-horvát nyelvű műsor. 17.00: Német nyelvű műsor. 17.30: Fiatalok klubja. 17.50: Részletek Lehár Ferenc: A mosoly országa c. operettjéből, a Pécsi Nemzeti Színház művészeinek előadásából. Vezényel • Paulusz Elemér. 18.10: A nap eseményeiből. 18.30: A pécsi Egyetem utcai általános iskola leánykara, valamint a belvárosi általános leányiskola kórusa énekel, vezényel: Bok- rétás Györgyné és Sólyom Jó- zsefné. 18.50: Földművesszövetkezeti híradó. 19.00: Műsorzárás. A városi nőtanács helyiségében (városi tanács épülete, Hl. emelet 118.) Hódosi Lászlóné, az Országos Nőtanács elnökségének tagja f. hó 2l-én, pénteken délután 5-től 6-ig fogadóórát tart. Pécs város III. kerületi tanácsa közli, hogy Ball János és Nagy Károly a MÁV-bérház KISZ helyiségében február 20-án délután öt órakor tartja fogadóóráját. Február 21-ón délután 5 órakor Puskás Sándor és Kiss Nagy József, valamint Czopf Ferencné és Rausch János az Alkotmány utcai általános iskolában tart fogadóórát. A Magyar Posta PÉCSI ULTRA-RÖVIDHULLAMU KÍSÉRLETI ADÓJA a 88,6 megacikluson 17.00: Ipari adás. 17.30: Azonos a Magyar Rádió pécsi adójának műsorával. 19.00—20.00: Operettrészletek. Hegyi József főiskolai tanár ma este a TTIT Bartók klubja helyiségében 6 órai kezdettel a szvitről tart előadást. Vendégjegy ára 3 forint, diákoknak 2 forint. Vegyen lottószelvényt! SZÍNHÁZ „A dolgozó nő egészségvédelme” című előadássorozat legközelebbi előadását dr. Gáti István adjunktus tartja február 20-án délután 6 órai kezdettel a KISZ és a Szak- szervezetek Doktor Sándor Művelődési Házában (volt Tiszti Klub); Előadásának címe: ;,A terhesség megszakításának és a terhesség megelőzésének problémája”. Nemzeti Színház: G. B. Shaw: Szent Johanna (este 7 órakor) Kamaraszínház: A jégeső sem akadály (este fél 8 órakor) MOZI Park: Törvényenkívüli lovag (tél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Csak 16 éven felülieknek! Kossuth: A kisfiú és a varázsló (lél 5, fél 7* és fél 9 órakor) Petőfi: A Pickwick-klub (4, fél 7 és 9 órakor) Fekete Gyémánt (Pécsgyárvá- ros): Naplemente előtt (5 és 7 órakor) Építők Kultúrotthona: Till Eulenspiegel (5 és .7 órakor) Ifjúsági filmszínház: Döntő pillanat (4 és 6 órakor) Jószerencsét (Pécsszaholcs): Elárult szerelem (5 és 7 órakor) Rákóczi (Mecsekalja) Nehéz kesztyűk (7 órakor) Május 1. (Vasas II.): Szerelmes trombitás (7 órakor) Kossuth (Mohács): Lissy (3 és 8 órakor) Zrínyi (Szigetvár); Válóok '8 órakor) Bőrgyár Kultúrotthona: A 305-os számú ügy (fél 5 órakor) Zalka Máté Kultúrotthon (Pécs- bányatelep): Nevetés a paradicsomban (5 és 7 órakor) A Pécsi városi Rendőrkapitányság felhívja Pécs város lakosságát, hogy jelentkezzenek azok, akiktől 1957. novembere és 1958- február 11-e között Pécs, Irányi Dániel téren lévő hús-, kenyér-; Kossuth Lajos u. 101. sz. csemege-, Bem utcai kenyér- és a Jókai téri 5. sz. tejboltokban pénzt loptak, a rendőrség Hunyadi János út 11., I. em. 12. sz. helyiségében; A Magyar-Szovjet Baráti Társaság Orvos-Egészségügyi Szakosztálya rendezésében dr. Földi Mihály, budapesti egyetemi tanár szakmai és élménybeszámolót tart Kínában és Koreában tett útjáról; A beszámoló* február 20-án, csütörtökön délután 6 órakor lesz a TTIT klubhelyiségében (Janus Pannonius u. 11., emelet). Áramszünet lesz hálózatkarbantartás miatt február 13-án, szerdán reggel 7.30 órától 16 óráig az Engels, Török, Kun, Besenyő, Bányász, Vadász, Sarló, Tündér. Pó- sa L., Torda és Hajnal utcákban és a Bokor utca északi szakaszán; Az „Élet és Tudomány” folyóirat arikétja ma este 6 órakor lesz Pécs város Művelődési Házában. Az an- kéton megjelenik dr. Kocsis Ferenc felelős szerkesztő és a szerkesztőbizottság egyik tagja. Rész* vétel díjtalan. A folyóirat olvasói* ás az érdeklődőket ezúton is meghívja a művelődési ház vezetősége. ÉTTERMEK, KISVENDÉGLŐK: Elefánt, Jókai tér, Lokomotív, Lenin tér, Központi, Hal tér, Béke. Rákóczi út 73. Aranykacsa, Terez utca. Halásztanya, Flórián tér, Zóna, Piac tér, Susogó, Magaslati út. Az Épitőanyagipari Tudományos Egyesület február 20-án, csütörtökön délután 4 órai kezdettel a Porcelángyár kultúrhózának mozi- helyiségében bemutatja az „Üzemek szellőztetése” című hangosfilmet. A filmvetítés után a klub- helyiségben Hirsch Ernő, a SZOT Munkavédemi Tudományos Kutató Intézetének munkatársa „Porvizsgálati módszerek, különös tekintettel a szilikózisra” címmel tart előadást. ESZPRESSZÓK, CUKRÁSZDÁK Éva, Kossuth u. 32, Kedves, Sállal u. 52, Napsugár, Bem u. 20.: Dupla, Kossuth u. 15, Pálma, Kossuth u. 47, Rigó Jancsi. Alkotmány II. 39, Délibáb, Sallai u. 10. Dominó, Bajcsy Zs. út 24. ZENES ESZPRESSZÓK: Hullám, Hullámfürdőnél, Oázh- Malom u., Holdfény. Petőfi-mníi" nál. Gyöngyvirág, Doktor Sándor utca. A Spartacus sakk-szakosztály» minősítő háziversenyt rendez. A mérkőzéseket szerdán és pénteken este 7 órától játsszák a szakosztály helyiségében. UJ tagok jelentkezését szívesen fogadják. Hogyan történik az eftőernyö- ngrás? Előbb a gépet készítik el, maid az ernyő ellenőrzése, felszerelése következik. Az ugró a pilótával megbeszélik a repülés irányát, az ugrás magasságát. Amikor a gép elindul, hamarosan a gép alatt maradnak a környező házak és egyre nő a magasság. 7—800 méteren haladva már hideg a levegő, még nyáron is. Kellő magasságba érve a pilóta csökkenti a sebességet. az ugrók ekkor felguggolnak, felállnak az ülésben. Erősen kell fogódzkodni, mert a légcsavar ereje ugyancsak érzik. Most egy izgalmas pillanat következik, az ugró kilép a gép szárnyára és mikor a cél fölé ér. még egy utolsó futó pillantást vet felszerelésére. DUNÁNTÚLI NAPLÓ a Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Eladom Bogádmind_ _-_ .... szent Arad u. 35. sz. Sz erkeszti a szerkesztőbizottság s házamati ,»17 öl belFelelős kiadó: Az MSZMP megyei pártbizottsága Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József A. u. 10. T: 15-32, 15-33 Hirdetésiéivé vő iroda: Kossuth Lajos utca 22. Tel: 19-10. Terjeszti a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlap-kézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj 11.— Ft PÉCST SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihálv u. lő. sz. Telefon: 20-27 Nyomdáért felel: Melles Rezső: ÄPMÖHIRDET1BSEK Gyermekkocsit, csőbútort minőségi kivitelben készít Meties, — Malom utca 3. Szegedi egyszobás. — összkomfortos lakásomat elcserélném Pécsett hasonlóval. Bakó Viktória, Villány, M. G. Technikum. 197 Művészi felvételeket készíttessen esküvőjéről, gyermekéről, családjáról, Halmai fényképésznél. Szentlőrinc. 179 Utcai dísakerítés. udvari baromfikerítés — Eiter Sándor sodrony- fonótól, Nagy' Lajos utca 5. területtel, beköltözhető állapotban. Érdeklődni lehet Hirsch István, Ózdfalui lakosnál mindennap. ________139 Sz ölőoltványok! Gyökeres vadvesszők termelőnél rendelhetők. Szépséghibásak féláron. Kiss Bertalan. Abasár. TI Órát, Írógépet, ventillátort. rádiót, mérőszalagot, egyéb műszereket veszek, eladok. Wagner, Rákóczi út 73/a. 13 Köpenyek futózása. — javítása, gumicsizmák vulkanizálása Poszek- nál, Nagy Jenő u. 2. c-o Eladó 225x85-ös vasredőny, új, komplett, kétkerekű kézikocsi, 160x160 fonott rács, komplett Singer balkaros cipészgép, kirakati napellenző rugóval. dobbal. Szigeti út 2, SZ. 562 Kalaptisztitás, javítás. divatformákra kertéit .Józsefnél. Kossuth u> 1. sz.. udvarban. 53* Elhasznált nyensguni' talpat magas áron vf szék. Seregély Gumi' üzem. Rákóczi út 18. lT* Bánó Elemér motoros fafürészelő, Ujmeszes 13/2 sz. Tel: 43-29. 236 Hároma.ítós szekrény eladó. Mátyás király u. 5., földszint 7. 566 110 kg-os angol sertés eladó. Baranyavár n. 2. sz. (Gyárváros) 141 Nyersgumitalpas, mik- rógumitalpas cipőt javít. talpal szakszerűen Zseni. Pécs, Sallai u. 41. sz. 46 Szeretett jó édesanyánk, ■'mamink, I». önsc^au itelné ,ii éves korában hosszas szenvedés után elhunyt. IJräga halottunk földi maradványait f. hó 20-án, fél 12 órakor szenteljük be a temető Szt. Mihály kápolnájában, A temetési szertartás Pccsváradon •.vryanaznap du. 2 órakor történik. Gyászoló család. — HALALOZÄS. Szeretett feleség, édesanya és nagyanya, Bodonyi Ferencné 55 éves korában elhunyt. Temetése 19-én 4 órakor a péesszaboVsi temetőben. Gyászoló család. — Takács Ferenc bányász 16-án váratlanul elhunyt. Temetése 20-án, 3 órakor a pécsi köztemetőben. Gyászoló testvérei. Kőműves. ács, tetőfedő, kőfaragó, épület aszí y is, lakatos, üveges, bádogos, vízvezeték és villanyszerelő, szobafestő, mázoló, címfestő, kályhás, szalagfűrész és gatter részlegeink várják a vállalatok és magánosok megrendel és e i t. Közpc .1 tunk: 'Pécsi Általános F.nítő KTSZ, Sailai u. 11. Tei: 16-53. A Magyar Honvéticlmi Spoilszwség értesíti a tart. tiszteket, a motoros baráti kör és az alapszervezétek tagságát, valamint családtagjaikat, hogy klubhelyisége (Megye utca 20. alatt) a Pécsi Vendéglátó Vállalat kezelésében — S.ünnnp hétfőn. Nyílva naponta 16— 22 óráig. Meleg ételek, italok. minden pénteken halászlé. Végre jó bort a pécsieknek ! Szekszárdi bor. Alkotmány u. 5. 68 54« négyszögöl príma szőlő Deindolban, teljes felszereléssel, épülettel eladó. Autóbuszmegállóhoz közel. Érdeklődni délelőtti órákban. Telefon: — 34-26. 552 Kárpitozott bútorok készítését, javítását vállalóm, — Téglássy Nándor. Pécs, Kossuth u. 1. (Volt Nick söröző) SO so basszus os, váltós, Juvelia olasz tangó- harmonika eladó. Telefon : 38-81. 354 Kövágószölösi Leg. Rh zottság április i-re cgí sertéspásztort, — eg>' apaállatgondozó tehén pásztort keres, fizetői megegyezés szerint. " Fogadás február 23-á” délben. Jelentkezni !<T hét leg. bizottság ein“' kénél. 3« Egy ablakra való tüllt vennék, dr. Kiss. József u. 17/1. Tel: 27-33. 533 Veszek hálószobabti- tort. konyhabútort, — ágyakat, szekrényeket, seztonokat, díványokat, matracokat, ebédlőszekrényeket, székeket, asztalokat, Kollai. Rákóczi út 48. 134 Kétszemélyes rekamié, kályha, új sezOon eladó. Apáca ti. 4. Kovács. 572 Tíz szál üvegházi szeg' füvei fenyőből költi11 koszorút 150 forinté»' készítek. Művlrágg1 60 forintért. Volt Rozsa virágüzlet. Rákot« vülamosOtitérőnél'. sít út, Tamás Kálmán motoros fafűrészelő telefon száma 39-M. György utca 6. 569 Egy komplett kádár* szerszám, 70 cm-es »*' mérőjű príma haj'0/ kővel, betegség mla" sürgősen eladó. Ci>JV Gvir.g! János. Szó'-1 köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk szereteti édesanyánk temetésén részi vett í> -es rokonoknak és ismerő :>ku<?k, kik koszorúkká' és virággal igyekeztek fájdalmunkat enyhíteni. Gyászoló SzilczJ család. — Szeretett jó féri. édesapa, Jakabfy .János MÁV nyugdíjas, f. hó 17-én, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 19-én, 3 órakor a pécsi köztemetőben. Gyászoló család. — Szeretett jó férj. édesavr •oós. és nrT.va.pa, Rt«!s V- •• ’»f 53 éves koriban, 18-' váratlanul elhunyt. Temetés«: 2U-án. fél 4 órakor a pécsi köztemetőben, Gyászoló család. NyúMket, mind házi, mind mezei nyúlbőröket, egyéb szőrme és vadbőröket, továbbá mindenféle. nyersbőröket magas áron vásárolnak a MÉH Vállalót járási tr’cpe' ■•'ive-//' 'y~; Közpó.' •Jrrrnyc Te 'r>< mc"vci MÉH V. Pécs, Doktor S vi. 14. Tel: 23-84. Gyermeksorozatokat, családi-, esküvői felvételeket, re- nodukciókat gyorsan készít a FÉNYSZÖV TV. sz. műterme, Kossuth Lajos u. 58. T.: 15-64. ; i • to'vá vyképek! ..rmclyi igazolványképek: Siklóson, Kucsma dűlőben 1000 négyszögöl szőlő lakható présházzal, teljes felszereléssel eladó. Érdeklődni: Homung Gyulánál Siklóson és a sellyei Vas- és Műszaki Boltban. 424 A Pécsi Erdészet cse- meteültető és erdő- ápoló munkásokat — vesz fel. Jelentkezés: Pécs, Nagy Jenő utca 32. szám alatt. 233 Dózsa György u. 36;^ Bejárónőt fél napra y négyéves kisfiam m®‘" lé azonnal felvesz®/'' Torda u. 4. Rátkaire;, 5°? Zó ja utca 21. számú ház beköltözhetően eladó. 411 Bicsérden a 28. szám alatt, 35 mázsa els<>- osztályú széna és 30 mázsa takarmányrépa eiadó. Kárólyi Ferenc. 551 Elcserélném RákőC^ út 22. szám alatti M#' romszobás lakáson^' kélszoba, eloszobásér' Érdeklődni: Rét u, liU Eladó ház Fel6Ő-Balo- kány u. elején, 4 szoba. 4 konyha. 1 szoba, 1 konyha, éléskamra, összes mellékhelyiségeikkel átadó, elfoglalható rövid időn belül. Érdeklődni: fényképésznél. Kossuth L. u. 87. sz. 376 Elvesztenem február 7-én Szentlőrinc—Pécs között a vonaton aktatáskámat. Kérem a megtalálót, hogy a benne lévő iratokat Aradi József.. Bükköäd címre küldje el. 537 Csemegekukorica ve d mag, csöveókukoríea nagyobb tétéiben el-■, M, a» Elcserélném nag;• szoba-konyha,s lakásomat kélszoba-konyha.s- ra, magas költségtcri- teoscl. Felsö-Vámház ■tan «. 563 Erzsébet községben * 68. számú ház elad“- Gazdasági épület. K1*' lönálló nyárik ony"“’ 636 négyszögöl ke''" gyümölcsös. Bckölt»^ hetően. Érdeklődni net Iliid, nastahúv.'" kézbesítőnél. 99 b alatt. ifi Vasas 1, 113. arán’-1 ház eladó. Érdeklődi'-' Va.sas I. 69. szám al^ii F