Dunántúli Napló, 1957. november (14. évfolyam, 257-282. szám)

1957-11-03 / 259. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! DUNÁNTÚLI , NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XIV. ÉVFOLYAM, 259. SZÄM ARA: 60 FILLÉR VAS ÄRNAP, 1957 NOVEMBER 3 Élten a magyar szocialista (dunkaspart! Ellen a Mali aniülsiaraazt Mnii! Történelmi évforduló írlo: Löki István, ez MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára 1956 november S-a történél* mi forduló a magyar dolgozó nép életében, népi demokráci­ánk történetében; E napon alakult meg a forradalmi munkás-paraszt kormány; Ma nem emlékezünk, ha­nem történelmi évfordulóit ün­nepiünk. Ünnepeljük egyéves munkánk eredményeit azok­kal, akiknek fiai vagyunk, akikből származunk, akikért míg szívünk dobog, minden lehetőt megteszünk.. A néppel, a szocializmushoz hű néppel ünnepelünk ma; Egy év.-.; Véravatanral, szomorúsággal, gyásszal, erő­feszítésekkel, eredményekkel, bánattal és örömmel teli év van mögöttiünk; Ma vissza­pillantunk erre az eltelt év­re. Nem azért, hogy füröd­jünk a senki által nem tagad­ható eredmények fényében. Távol áll tőlünk. Azért, hogy új erőt merítsünk a további munkához, eredményekhez, hogy higgadt, becsületes szó­val szóljunk városunk és me­gyénk dolgozóihoz, hogy has­sunk az értelemre, hogy . em­bereket győzzünk meg ismét igazságunkról és embereket szilárdítsunk meg igazságuk­ban. A budapesti utcák ártatlan, becsületes, a néphez hű em­berek vérétől piros!öltek. Or- szágszeite folyt a gyilkolás, a gyilkolás előkészítése; A ma­gyar nép legjobbjai hulltak földre az ellenforradalom gyil­kos aratása nyomán. Mint ár­vízkor, szennyes áradat lepte el az országot Fasiszták, na­cionalisták, soviniszták, gyil­kosságért, közönséges bűnözé­sért elítéltek, horthysta kato­natisztek, hatalmukat és va­gyonukat elvesztett földes­urak, gyárosok, bankárok ug­rottak talpra és forgatták ke­zükben a fegyvert, a kést, hogy megsemmisítsenek min­dent, ami a hibákkal 'terhes t2 év vitathatatlan eredmé­nye volt, leöljenek minden­kit, aki ragaszkodik a szocia­lizmushoz. Rablógyilkosokat is megszégyenítő módon öldököl­tek, százezrekről készülitek a biztos halált jelentő listák, ez­reket már letartóztattak, hogy tervük szerint onnan már vsak halottként távozhassanak. Pártok tucatjai alakultak, akik csalókat szégyenítő mó­don, a magyar nép érdekeit, a magyarságot,, nemzeti önérze­tet, függetlenséget vettek szá­jukra, hogy szédítsék, kábít­sák a tömeget, hogy mikorra felébred a valóságra, már ké­ső begyen, addigra már szilárd legyen a Horthy-rendszemél is kegyetlenebb fasizmus. A hibás párt- és kormányveze- tessel elégedetlen, de nem ka­pitalizmust akaró tömegeket igyekeztek maguk mögé sora­koztatni. Az eszmei, politikai zűrzavarban, amelyet a felső párt- és kormányvezetés oko­zott, az anarchiában, amelyet a felső párt-, kormány- és fegyveres szervekben lévő áru­lók okoztak, ez jórészt sike­rült is az ellenforradalmárok­nak. Az ellenforradalmárolzat azonban nem e tömeget ké­pező emberek jelentették és szemünkben ma sem azok. — Rágalom, hazugság, — a meg­tévedték nevében is kimond­juk, — nem igaz, a széles néptömegek nem akartak rendszerváltozást, nem száll­tak szembe' a szocializmussal, nem vetették el maguktól, csak a hibák kijavítását akar­ták. Sajnos, közülük sokan hittek a demagógiának, áldo­zataivá váltak a hazugság­áradatnak. Mi megkülönböz­tettük és meg is különböztet­jük az ellenforradalmároktól a megtévedtekek A megté- vedtek jóvá tehetik és teszik is tévedésüket, de az ellenfor­radalmárok soha; Ezeknek nem volt és nem lesz soha ba­ráti kéz nyújtva.- Az eszmei, politikai zűrza­var mellé órák alatt odalé­pett a gazdasági élet teljes bé­nulása. A termelés megállt, az amúgy is nehéz gazdasági helyzetben lévő országban a népvagyon soha nem látott herdálása, lopása kezdődött. A tömegeket maguk mellé állí­tani igyekvő ellenforradalmá­rok osztogatták a gyárak ter­mékeit. Egy mosógép, egy géppisztoly, egy kabát, egy kézigránát, egy öltöny ruha, egy puska, egy nadrág, egy benzines palack: Ilyen „árfo­lyamon” ürültek a raktárak. S voltak, akik hitték, hogy ez a nép érdekében történik. S ma már mind többen jönnek rá kegyetlen keserűséggel szá­jukban, hogy nem a nép ér­dekében, a nép ellen történt; fizették a sztrájkot Mond­ván, hogy a munkás önön ér­dekében sztrájkol. Fegyverrel biztosították a sztrájkot; — Ilyent még soha nem látott a Világ;/' A gyárosok, földesurak, baokárdk, már nyíltan ki­mondták: „Gyárat, földet, bankot vissza!” A népi demok­ratikus rendszer előttük már bukott volt, képviselőinek, ve­zetőinek, de még szimpatizán­sainak is méltó bűnhődést ígértek. Szétzúzni a szocializ­mus gazdasági alapját, a tár­sadalmi tulajdont, hogy biztos legyen a régi rend visszaállí­tása. — Ez volt a cél. E szörnyű ellenforradalmi tobzódás azért vált lehetővé, mert a kormány élén egy áruló, hazudozó, az ellenfor­radalom ellen semmit nem te­vő, hanem a nép ellen, az el­lenforradalom érdekében ígé­retet ígéretre halmozó cso­port, Nagy Imire csoportja állt. Még inkább azét zilálták az amúgy is zilált, szocializmus­hoz hű erőket Offenzíva he­lyett defenzívába, szervezett­ség helyett szervezetlenségbe, szilárdság helyett ingadozás­ba taszították a kommunisták nagy részét a hazához, a szo­cializmushoz hű erők többsé­gét. Aktivizálás helyett pasz- szív szemlélését hirdették sz eseményeknek, hogy „magú cél rendbe jön minden.” Az ellenforradalom már 1956 október 23-ról 24-re virradó éjszaka a pesti aszfaltra hul­lott volna, ha a felső párt-, kormány- és fegyveres erők vezetésénél nem az árulók ke­rekednek felül, ha nem této­váznak egy percig sem a be­csületes munkások felfegyver­zésével. Eszmei, politikád zűrzavar, vad nacionalista, szovjetelle­nes uszítás, vérengzés, gazda­sági bénultság, árulás, a szo­cializmus építésében elért, eredmények teljes megsemmi­sítésére, a kapitalizmus visz- szaiálhítására való vad törek­vés — ez volt november 4-én, amikor megalakult a forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány. Súlyos történelmi nely- zet volt. Elévülhetetlen törté­nelmi érdemük van a kom­munistáknak, azoknak, akik részt vettek a forradalmi mun­kás-paraszt kormány megala­kításában, hogy ilyen súlyos történelmi helyzetben bátran védelmezték a nép érdekeit, tántoríthatatlanul harcoltak, szörnyű nehézségekkel dacol­tak a munkás- és parasztha­talom győzelméért, az ellen- forradalom szétzúzásáért; S november 4-én, a hazánk­ban állomásozó szovjet csapa­tok segítségével megindult az ellenforradalom fegyveres szétzúzása. A hatalomra ke­rült ellenforradalmi vezetők fegyveres harcot hirdettek a kormány, a párt, a szovjet csapatok, a karhatalom, a kommunisták ellen, a szocia­lizmus ellen. Ilyen „népérdeke két” védők voltak ezek az ál­ruhába bújt gonosztevők. Ilye­nek voltaik ezek Budapesten, az országban, Pécsett és Ba­ranyában is. A megyei mun­kástanács ellenforradalmi ve­zetői, az úgynevezett katona- tanács ellemforradalmárai a fiatalok százait vezet'ék félre és próbálták harcba vinni az internacionalista kötelességét teljesítő szovjet csapatok el- ien. A fegyveres ellenforra­dalmi erők szétverése néhány nap alatt megtörtént. A gyil­kosok, a népbartalam ellensé­geinek jelentős része a har­cikban megkapta a gyilkos­nak, népellenségnek járó ju­talmat. Másik részük — újra megtévesztve százezernyi be­csületest —. elmenekült és szabadságharcosként tetszeleg nyugati gazdád előtt. Mi tud­juk, az itthon maradottak tudják, kik voltak ezek. Máli- csok, dobrovicsok, horvátihofc, dudások, — árulóit, büntetett előéletű, mindenre elszánt go­nosztevők. A fegyveres harcokkal együtt kezdődött a párt újjá­szervezése, a szocializmushoz hű erők összegyűjtése, a fegy­veres erők átszervezése, meg­szilárdítása. A fegyveres har­cokban szerveződött újjá és edződött meg karhatalmunk, honvédségünk, rendőrségünk. A fegyvereit hamar megvál­toztatták az erőviszonyokat. Köszönet és hála azoknak a szovjet és magyar harcosok­nak, kommunistáknak, akik életüket adtait, vérüket hul­latták, fegyverrel védték a né­pi demokráciát és állították vissza a nép hatalmát. A fegyvert hamar kivertük az ellenforradalmárok kezé­ből, de ez csak a harc első győzelmét jelentette. Remény­kedve nyugati gazdáikban, az étkező segítségben, más esz­közökhöz nyúltak az ellemfor- radalmárok. Sztrájkokat, tün­tetéseket szerveztek, provo­káltak, hogy hosszabbítsák reményt vesztett életüket* — Amikor a megtévesztett, de józanodni kezdő fiatalok ott­hagyták a Gazdát csapostul, papostul, amikor a gyárakban a munkások már egyre töb­ben mondták, hogy „legyen vége már ennek a sztrájkolós- ri: nak”, amikor mái- szerve­ződlek a párt alapszervezetei, amikor eszmei és politikai csa­pásokat kezdtünk mérni az ellenforradalomra, a galád- ságban semmitől vissza nem riadó ellenforradalmárok a nőket akarták befolyásuk alá vonni. Galádsággal, hazudo- zással, demagógiával, lányo­kat, családos anyákat akartak a fegyveres erők ellen vinni. Ezt akarták, mint kiderült. Hiába volt lepelként akkor a gyertya, imádság, virág és ko­szorú: Az értelemre ható felvilágo­sítás, az ellenforradalmárok letartózta<tása, a párt és kor­mány intézkedései szívós harccal, lépésről-lépésre szo­rította vissza az ellenforradal­márokat. A rendkívüli állapo­tok felszámolásával megkez­dődhetett a konszolidáció idő­szaka. E továbbra is sok ne­hézséggel, szívós harccal járó munkának fontos állomásai voltak. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága 1956. decemberében nyíltan kimondta, bebizonyította, ami akkor még sokak előtt hem volt világos, hogy 1956. októ­ber 23-án ellenforradalom kez­dődött hazánkban. Tisztázta az események jellegét. Ez az út­mutatás megerősítette váro­sunk, megyénk kommunistáit is, kezdte kijózanítani a meg­tévedteket: Ekkor még nehéz volt a helyzet. November utolsó nap­jait írtuk, amikor a már szét­zilált, de erővel rendelkező megyei „munkástanács” meg­hirdette Pécsett a mindenre kiterjedő sztrájkot. Veszély fenyegetett, hogy víz, kenyér nélkül marad a lakosság. A sztrájk megakadályozására fegyveres harcra szólítottuk a megye kommunistáit. Erre nem került sor és ez kettős győzelmet jelentett: az ellen- forradalmár dobrovicsékra már nem hallgattak az em­berek, csökkent befolyásuk, a párté viszont nőtt; Az utca azonban még az ellenforradal­márok, a huligánok birtoká­ban volt. Egymást érték a kü­lönböző csoportosulások, tün­tetést kirobbantani akaró, pro­vokációkra lehetőséget nyújtó tömegcsődítések. A karhata­lom, igen helyesen, népi várta meg, míg provokációval ár­tatlan emberek lesznek áldo­zatok. Szétverte a csoportosu­lást, majd december 9-én kommunista tüntetés volt Pé­csett. Ez a nap fordulópont volt a városban, Pécsett. A ko­ra délelőtti órákban még a kommunista tüntetés fegyve­res megtámadására készülteit a városban maradt ellenforra­dalmárok; Amikor meglátták a kommunisták felsorakozott erejét, megváltozott a helyzet. Annyira, hogy a Széchenyi té­ren, amikor ajkunkon fel­hangzott az Intemacionálé, a téren álló szimpatizánsok, kö­zömbösek sem tudták kivonni magukat a hatás alól. Sokan ajkukra vették, amit néhány héttel azelőtt még kimonda­ni sem mertek volna: „Ez a harc lesz a végső .:.” A Központi Bizottság hatá­rozata biztos támaszt adott az eszmei, politikai zűrzavar tisztításához. A kommunisták, a becsületes emberek ettől kezdve bátrabban kiálltak a zűrzavart terjesztők, a párt ál­láspontjától eltérők ellen; A politikai konszolidáció másik fontos állomása volt az a határozott intézkedés, mely- lyel a kormány a magát bu­dapesti munkástanácsnak ne­vező ellenforradalmi csoportot feloszlatta. Ezzel megszűnt az ellenforradalmárok legalitása, lehullott róluk az utolsó meg­tévesztő máz is. A különbö­ző, magukat forradalminak és bizottmánynak nevező csopor­tosulások is hasonló sorsra ju­tottak. Ekkor eldőlt a ki, kit győz le harc első nagy szaka­sza; A pért, a kormány azt mondta: Induljon meg a ter­melés, állítsuk vissza az életet a rendes kerékvágásba; Az el­lenforradalmi csoportosulások ennek ellenkezőjéről beszél­tek; A termelés, ha nehézsé­gekkel, zökkenőkkel is, de az egész országban megindult. Megindult az élet, napról- napra javult a termelés, mert saját erőnkön tűi nagyarányú anyagi és erkölcsi segítséggel mellettünk állt a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, a szo­cializmust építő népi demok­ráciák; Sokat, nagyon sokat köszönhetünk c 900 milliós szocialista tábornak. Köszön­hetjük, hogy csillagászati ösz- szegű káraink ellenére sem költözött lakásainkba az ín­ség, a betegség, a munkanél­küliség, az elesettség, a nyo­mor; A lakószobák ajtajából hajszolta el e leselkedő vesze­delmet a megindult termelés, a szocialista országok megha­tó segítsége* Mire 1957-re fordult a nap­tár, szinte naponta lehetett mérni előrehaladásunk ered­ményeit. Megyénkben, a bá­nyászok legjobbjai arany be­tűket írtak csákánnyal és fej­tőkalapáccsal a munkásmoz­galom történetébe. Gyárakat indítottak el, karácsonykor, újévkor önként mentek pót- műszakra, hogy lehetőleg egy munkástársuk se legyen mun­kanélküli szénhiány miatt. Pe­dig ekkor még nehéz volt a helyzet, még füstölni való ci­garettánk sem volt elég; De múltak a hetek és minden hét javulást hozott; A külső és belső ellenség, annak ellenére, hogy már tisztán lehetett látni, a nép­tömegek megelégelték a szó- szátyárkodásit, a nagymellé- nyű ígérgetéseket, minden erejét latba vetette, hogy az emberekben fenntartsa a bi­zonytalanságot, hogy szétvert, itthonmaradt erőit összeszed­je és új támadást indítson.- Meghirdettek a MUK-ot, amelynek komolyságát, szé­leskörűségét Szabó Mi!dó6, volt. kisgazdapárti képviselő ismert nyilatkozata jól kimu­tatott; Külföld minden szocia­lizmus-ellenes ereje összefo­gott, hogy új vérzivatart zú­dítson a magyar nép nyaká­ba. S elérkezett március 15. Az a nap, amelyre mi, magyar kommunisták büszkék va­gyunk, mert mi valósítottuk meg 1848 e napjának követe­léseit és mi mostuk tisztára a Horthy-rendszer 2S éve alatt rádobált szennytől. Az éllen- forradalmárok szándéka azon­ban megbukott. Nevetséges, a régi világ figuráiból álló kis cső pontocskák, még mielőtt tehettek volna valamit, lelep­leződtek; Megbuktak a pécsi MUKszervezök is. Petrus és huligán bandájának tagjai hamar elnyerték méltó bün­tetésüket. Március 15-én a néphatalom erői győztek, a szocializmus pozíciói szilár­dultak. A tömeg már nem az ellenforradalmárok roellefct állt, ezt a március 15-i gyűlé­sek bebizonyították; De még nagyobb bizonyság volt május elseje, amely vereséget mért az ellenforradalom maradvá­nyaira, mesterkedéseire. Mil­liók tüntettek a szocializmus mellett. Régen nem látott tö­megek vonultak fel Pécsett is. Pedig senkit még csak cél­zással sem kényszerítettünk. 1957 május elseje, a győzelem május elsejéje lett a magyar munkásmozgalom történeté* ben. Ezután gyorsult a politikai konszolidáció üteme. A felvi­lágosító és nevelő, munka, a párt és a kormány intézkedé­sei gyorsan érlelték egy-egy területen a győzelem gyümöl­cseit. Az országgyűlés egy­öntetűen helyeselte és jóvá­hagyta a kormány addig vég­zett munkáját, megerősítette a kormányt, megszabta a továb­bi feladatokat, amelynek vég­rehajtását napjainkban is vé­gezzük: A párt újjászervezése is győzelemmel végződött. A párt, a kommunisták pártja erősebb lett, mint bármikor; Létszámban kevesebb, mint az MDP volt, de minőségileg jobb és ezért erősebb. Nem is akartunk és nem is ál-cá­runk nagylétszámú pártot lét­rehozni; Az élcsapatot nem akarjuk felhígítani, de mel­lénk fogadunk minden olyan embert, akár tagja akar lenni a pártnak, akár nem, aki haj­landó velünk munkálkodni, tudásának legjavát adni a szo­cializmus építéséhez. Az országos pártértekezlet a párt újjászervezésének jegyé­ben ülésezett; Megszüntette a pártban a vezető szervek ideig­lenességét, meghirdette az is­mert kétfrontos harcot, fel­hívta az egész párttagság fi­gyelmét a párt tömegkapcso­latai erősítésének jelentőségé­re, harcot indított a gazdasági élet megjavításáért; A dolgozók párt iránti bizal­ma, szere te te az országos párt­értekezlet után erősödött or­szágszerte. Ennek fényes bizo­nyítéka az október 30~i nagy­gyűlés a budapesti Köztársa­ság téren, ahol negyedmillió ember tett hitet a szocializmus építése, a párt, a kormány tá­mogatása mellett. S e negyed- millió ember munkanapon, munkaidőben gymt emlékezni az elleníórradatom szörnyű gaztettére. Nehéz, kemény küzdelem­ben eljutottunk a politikai konszolidáció olyan fokára, amikor már erőnk lett arra is, hogy ne csak belül, de külföl­dön is erőteljesebb harcot in­dítsunk az ellenünk szövet­kező szocializmus-ellenes erők­kel szemben. Hiába számítot­tak ellenségeink az ismert ötös bizottság jelentésére, en­nek hatására. Ellenkezőleg sült ei a ránk szegezett fegy­ver: még több embernek nyí­lott ki szeme, világosodott ki agya éppen a jelentés nyomán és kérdezte önmagától: „Ugyan miféle jót akarhatnak nekünk gyárosok, közismert fasiszták, politikai kalandorok, millio­mosok?!* És az ENSZ-ben a jelentés ellen, mellénk állt az egész haladó világ. S kudarcot vallott egyesek reménye, hogy október 23-án „lesz valami.” Mi tudjuk, hogv elég s~ép számmal élnek kö­zöttünk megbújva, sötétben aknamunkát végző elleníorra- dalmárok. tudjuk, hogy van­nak külföldi pénzen fenntar­tott elienforradalirnár elemek. Előbb, utóba napvilágra ke­rülnek, hogy megkapják mél­tó büntetésüket: Október 23- án és utána sem lett és nem is lesz semmi. Azt azonban egyértelműen kimondjuk a mai ünnepi évfordulón: A ki kezet emel a népi demokrá­ciára. a néphatalomra, arra a (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom