Dunántúli Napló, 1957. november (14. évfolyam, 257-282. szám)

1957-11-10 / 265. szám

4

N A P I0

1951 NOVEMBER 1«

BERTHA BULCSU:

A

ORÚ

KÉT KÖNYV

A cserszőmörce

piros foltjaival bevérezte a fenyves alját és Csetény felett az egész nyiladékot. Vénasszonyok nyara már régen elmúlt, mindenszentekre készültek az emberek. De néha még nekigyürkőzött a nap és egy kis meleget lehelt a cse- tényi szőlők közé. Ilyenkor Vera is kiült a ház elé és hunyorogva fonta a halottasnapi koszorúkat. Neki sokat kellett fomni, mert szapora család voltak és a Vasváriak siettek meghalni. Hét testvére feküdt a földben és az apja. Tüdőbajban halt meg valamennyi, náluk ez hagyomány; Ö is vért köpött már az ötödik éve, de még bírta valahogy. Hogy meddig? Nem gondolt ilyenre, hiszen meghalni nem rossz;

Mögötte mint egy pipás vénember, hajlott zsuppjával görnyedt a ház. Száját kitátotta, fekete torkából lomha füstöt lehelt. Nem volt rajt kémény, két bádog között tétováztak a lángok a konyha közepén. A füst aztán kijött az ajtón, ha akart, ha nem, hát akkor meghúzódott a gerendák alatt és az ablak elé csüngött függöny helyett. A szoba kicsiny volt, döngölt padlóján előre bukott a kászli, és lejtősen álltak az ágyak. Más aztán nem volt benn talán sohasem. De nem is lehetett, mert Bözörics kevéske pénzéből jó volt, ha kenyérre tellett. A Vasváriak szegénynek születtek, Bözörics csak hozzáadta a magáét;

Katona korában került errefelé és itt ragadt a fenyves alján. Nem vitte sokra, csak amennyi a két kezéből tellett. Napszámoskodott évekig, néha cselédnek állt, vagy részesnek szegődött Törekre. De azitón annak is "vége lett. Ahogy öregedéit, szűkebb csizmákban ballagtak az évek, fagyos telek jöttek és nincstelen tavaszok. Mostanában a villasorra járt fát vágni, néha munkát vállalt a községnél is. Az urak kifizették egy-egy rongyos inggel, néha borral kínálták, pénzt csak a tanácstól látott. A parasztok nem hívták napszámba, mert nagyon tartatlan volt. Egy pohár bortól úgy berúgott, mint más két litertől. Ilyenkor aztán elesett valahol és elaludt; Szegény Vera sokat húzkodta, szidta, volt úgy, hogy megverte. De nem használt, mert nem ivott sokat, csak gyenge volt szegény;

Amikor a napsugarak elkerülték a házat, Vera behúzódott a konyhába; Késő estig bütykölte a koszorúkat, néha megállt és hallgatózott, de csendesség volt a ház körül; Már jól megfeketült az esté, amikor a szomszéd szőlőből kiabálást hallott:

— Vera! Vera! m fek- szik az urad a postaút szélén. — Kovács né kiabált, ők az alsó pincéiben laktak már egy éve. Vera ledobta a koszorút, és mérgesen kifordult az ajtón. Kint megcsapta a hideg októberi levegő, egy pillanatig arra gondolt, hogy visszalép a konyhába, és legalább egy kendőt kanyarit a nyaka köré, de aztán mégsem ment. Sietve leereszkedett a lejtőn, átvágott Kovácsék lucernásán, hogy hamarabb érjen. Az ura már az árokparton feküdt, valaki félrehúzta az^ útról, nehogy eltiporják;

— Élsz még, te disznó? *“ kiáltotta Vera. Bözörics nem mozdult, hanyatt feküdt, mint egy hulla, a világ dolgaitól most színes álom választotta el, ami mély volt, szinte zuhanni lehetett a szféráiban. — Vera nem pátyolgatta, belerúgott.

— Kelj föl te dög! Mert agyonrúglak!

Bözörics felnyitotta a szemét és nyöszörgött. Az asz- szony felrángatta és elindult vele hazafelé. De alig léptek párat, Bözörics megint össze- csuklott, szögletes térdeivel megakadt a földön, még húzni sem lehe'ett. Vera a hajába markolt és megemelte.

/

— Állj fel, te mocsok! — ordította, aztán vonszolni kezdte hazafelé.

Valahogyan mégis hazaértek. Vera köhögve a padkára roskadt, krákogott, fejét a kezére hajtotta, azután erőlködve kiegyenesedett. Keze fején egy kis vér maradt. Közben Bözörics is magához tért, lekuporodott a sarokba.

Vera érezte, hogy megfázott, tehetetlen dühében az urára kezdett kiabálni:

— Úgy, csak ülj be a sarok-, ba, te szemét! Félsz, mi?

Bözörics végigsimított a bajszán és visszamotyogott:

— Nem tőled félek, hanem attól a mocskos szádtól;

Késő éjszaka aludtak el, már éjfél is elmúlhatott. Bözörics nyugtalanul aludt, azt álmodta, hogy részegen fekszik az eresz alatt, és egy bagoly kuvikol felette. El akarta hessenteni, de a bagoly nem ment, ott ült a zsupp szélén, mint egy árnyék, csak a szeme világított zöldesen. És folyton huhogott. Mintha azt mondaná: „Megdöglesz Bözörics, megdöglesz Bözörics." Kihúzott egy karót, és odasújtott vele a bagolyra. De az odébb rebbent, és huhogott tovább. Bözörics tehetetlenül toporgott alatta, aztán dühében utána dobta a karót. A bagoly felrebbent és rászállt a fent- akadt karóra. Huhogott tovább: „Megdpglesz Bözörics, megdöglesz Bözörics.“ Bözörics megborzongott, a félelem szétáradt a testében, lassan felmászott a fejébe, a vénáiba, végül a lábába is leereszkedett és futásra indította. Lihegve rohant a rendek között, a nagy nekirugaszkodásban ki- döntött néhány karót, és a szegedés is szúrni kezdte, mint régen, ha fogóst játszottak estefelé. Azért csak futott tovább. Valahol Kovácséit szőlője alatt megbotlott egy barázdában, és elvágódott. Nagyot zuhant, élesen reccsent a hasa alatt egy karó. Valamiben megkapaszkodott, hogy feláll, és rohan tovább, de ahogy felállt, felébredt.

égett a

gyertya, — Búbos Vera az ágy szélén ült és köhögött. Néha megállt és köpött egyet. A véres nyál fonálként nyúlott a köpés után, aztán elszakadt középen. Vera görcsösen kapaszkodott az ágy szélébe, vékony hátát rázta a köhögés. Bözörics megborzongott, de feküdt tovább. Tudta, hogy az asszony a tüdejét köpi, ezen ő nem segíthet. Máskor is volt már maródi, idáig még mindig rendbe jött.

Reggelre kicsit jobban leit, de felkelni nem tudott. Lázasan forgó szeme néha fent- akadt a tárgyakon. Bözörics elment dolgozni, és csak este került elő kicsit kótyagosan. Vera egész nap egyedül volt, nem törődött vele a kutya sem. Délelőtt még csak valahogyan bírta, de délután újra elöntötte a láz, és erőltette a köhögés. Kiszáradt a torka, vizet kívánt. Megpróbált felkelni, fel is ült, de aztán visz- szaesett az ágyra. Késő estig szomjazott, aztán vért köpött egészen hajnalig.

Másnap reggel átjött Ko- vácsné, hozott egy bögre tejet, meg egy Jds kalácsmara- dékot;

— Egyék Vera, ez jót tesz a pejslinek. ■— De Vera már nagyon oda volt. Alig nyúlt a kalácshoz, a tejjel is csak épp, hogy .megnedvesítette a száját.

Délutánra elhomályosodtak a szemei, estefelé vért hányt. Ágya körül nehéz bűz terjengett, szinte rá lehetett könyökölni. Bözörics tehetetlen ember volt, végigjajgatta a falut, de az asszonyon nem sokat tudott segíteni. Vera fél- holtam feküdt a saját piszkában, annyi ereje sem volt, hogy megforduljon.

Bözörics a konyhában gubbasztott éjszakánként, csak hajnal felé szunnyadt el egy keveset. így ment ez egy hétig.

Hetednao reggel halva ta- ===== lálta az asszonyt. Először azt gondolta, hogy alszik, vissza is akart fordulni, de aztán mégis megérintette. Merev volt.

D. Szemző Piroska:

— Szegény jó feleségem, jaj, J, de korán meghóttá. — De a \

sorok végén így is csak csend , A irodalom halhalelt.es ezt Bözörics sehogy latIa41 iitrlunwlrer _ Vörös- sem szerette. Egy óráig mehe-S „,art Petön A _ kö_

.. . . ... ^tt ez igy, akkor aztan meg-Jzü, mind ez ideig csupán

Tudta, hogy meg fog halni az unta CsemL ide, csend oda,I A ró, hianyzott * olyan

asszony, most jmégis meglepő- gondolta, ő bizony nem imád-,, nó 4rű kö a ,

dőlt es az első- percekben azt kozik tovább. Ahogy ezt elha-í szé, bb 0ivasóközönscggel sem tudta, mihez kezdjen? Jaj- tározta, egesz bátornak érezte ismerleti a k5UÖ életét,

veszekelve átszaladt Kovacsek- magák meg tálán örült Petöflrö, itt Bvan Illyés Gyula

„ K ,♦ n k f ^ ,Otl0ttI’ ^ogy ™°st, nagyszerű könyve, Vörösmar— Meghalt a Bubos Vera! denki olyan kedves hozzá, ege-,i,

Meghalt szegény feleségem! szén szokatlan. Ott az az Os-,1 *ad dó S életregényt igazi

Kovácsék épp reggeliztek, vátj Nem állt az meg vele az-,' A^nj-élrtrSz vflójában csak

siettek, mert Keszthelyre akar- előtt még egy kurta szóra sem.(> / Aranv-évfordnlók

tak menni a koraival. így az- Most meg? Behívta poharazni-d - ;. ’ . . . ' ' _ ...

tán nem sokat vigasztalgatták A szomszéd is milyen szíves,<1 A J,„„„ifi*. az szegény Bözöricset, inkább pedig azelőtt nem volt valami ’’ koy ol néDSzerü és sok- nagy hirtelenjében ellátták ta- szelíd lélek. Máskor rá sémi szor olv y f0Jz;n0S élctraiznácsokkal. Jelentse a papnál, nézték, ha végigbaktatott aregények^ „űfaiát rtlarsánvi aztán a tanácsnál, és keressen falun, most meg mindenki szó-i rcgcnycK muráját (itarsan.vi

öltöztető asszonyokat, valaki longatja. Talán tévedés volt csak eljön, akad még jó kato- idáig a dologban. De az is le- likus. hét, hogy nem bántották, csak

Bözörics nyolc óra felé ko- 6 értette úgy. Ezen elmosolyo- . - ___., .____ , . .

po

gtatott be a tanácsra, a tit- dőlt. Sokáig mosolygott. A te-l|

— Na, mi újság Bözörics? — beszélnek róla. A temetés utáni* Arany Janos nem irt naplót,

kérdezte, miközben néhány sorban odajönnek hozzá azj|

dossziét dobott az asztalra. emberek, szomorú hangon a<

r— Meghalt az asszony — részvétről beszélnek és kezet- f mondta az öreg, és idegesen' fognak vele. Elvonul előtte a* gyűrögette a kalapját. fél falu, minden fekete lesz és

— Meghalt a felesége? Sze- ünnepélyes. Uj világ kezdődik,

gény Bözörics, rossz hírt ho- Bágyadt szemében felvillant f, tt p„rs.„ •,

egy maroknyi bizakodás. Kö- ^

c/lraiui cJáiiús napjai

zott. Fogadja részvétemet.

A titkár kezet fogott vele és leültette a kályha mellé. Tettvett az asztal körül, közben kérdezgette az öreget.

— Mennyi pénze van? El tudja temettetni?

— Van egy kevés, talán kétszáz lehet;

— Kétszáz? Hűim. Az nagyon kevés. Na, majd megpróbálunk segíteni. Intézze csak el a többi dolgot, mire visszajön, megbeszélem az elnök elvtárssal.

Délfelé járt az idő, mire visz- szaért. A titkár most is leültette, és sokkal kedvesebben beszélt vele, mint máskor szokott.

— Segítünk Bözörics, segítünk magán. Megvesszük a koporsót, sírhelyét kap ingyen, de a sírt jó lenne, ha megásná.

— Én ássak sírt a Verának, úgy gondolja?

— Ne gondoljon arra, hogy sírt ás, csak ássa, mint egy másik gödröt. Tudja, sok a

rülnézett a szobában, aztán a tekintete megpihent a demizso- non.

— „Na nézd öreg, a Kovács bora, ezt meg egészen elfelejtetted“ — motyogott magához méltatlankodva. — Igyál egy kicsit, jót tesz a torikodnak.

Az ajtófélfában jól megtámaszkodva, felhajtotta a de- mizsont. Kortyolt belőle és visszaeresztette a fal mellé. Gyékényt keresett a konyhában, de mielőtt bedugta, még ráhúzott egyszer. A keze há- tável megtöröl,te a száját és a gyertyák felé fordult. Ügy látta, hogy a koporsó fekeA szobában

költség és ennyivel is kevesebb és föld meg fognak indulni...“

tanácsúr.

lenne.

— Hát;): jól van,

Megásom.

Délután már derékig állt a sírban, de befejezni csak másAz elejét csendesen mondta, de mire a végére ért, már jól kieresztette a hangját. Ettől aztán reszel ős lett a torka, és inni kellett egy kicsit. Amikor

Zsolt volt ennek hajdan nagy mestere) eleveníti fel. Szemző Piroska könyve — mint a könyv alcímében mondja —

(más kérdés az, hogy... miért nem), de levelei pótolják ezt a hiányt. Minden Arany-levél: önvallomás, levél formában írt valóságos napló-részlet. Ilyen levelek alapján nem volt nehéz megírni Arany feltétével és a napló műfaja mégis csak különböző. A levelet másnak, a naplót magának írja az ember. A napló intlmebb, szubjektivebb írói megnyilatkozás, a levél objektfvebb, tárgyibb. S mivel Szemző Piroska Arany „napló"-ját csak levelek, versek, önéletrajzi vázlatok alapján írhatta meg, könyvéből a költőre vonatkozó bensőségesebb, intlmebb adatok hiányoznak.

A könyv elsősorban Arany éleiének fontosabb mozzanatait, életének nagy állomásait, a szalontai, geszti, nagykőrösi és pesti éveket. eleveníti föl.

vei, Arany esztétikai nézetei« vei, az irodalomról vallott fölfogásával. A baráti kapcsolatok bemutatásával a napló remek keresztmetszetet ad a kor irodalmi életéről, a fo’vó- i rátok körül tömörülő írói mozgalmakról. Különöse '»szirtesen szól az 1845. dáni évekről. Megható, ahogy Arany első könyveiről olvasmányélményeiről, a „kis köuv- vcstékáról“ beszél, megrá-' az 1847-es szalontai tűzvész e- írása, s jó újra olvasni -gy baráttal, Petőfivel való kapcsolatának dokumentuma'!

De a könyvből az ír- m- beri arcát, egyéniségét, Nő lelkivilágát is megismeri! \ könyv nem táplál legem it. Őszintén beszél a nagy író kis hibáiról, emberi gyarlóságairól, az élet prózai dolgairól is. Megismerjük belőle Arany gyermekéveinek élményeit, hogyan alakult ki finom, érzékeny, szemérmes egyénisége. („Az én lelkén a küzdelmes évek során lassan, ösztönösen bcésukódott.") Meg ismerjük á szalontai „kis nőtáros“-!, aki szinte titokb.au kezd verselni, s mines tudatában saját tehetségének, talentumának. Aki később sem bízik önmagában, ajggáíyos lelkű, félszeg,' szerény ember, s műveivel mindig elégedetlen, szinte betegesén aggodalmaskodó író' marad. Arany élete nem gazdag hagy • eseményekben, föllángolásokban, élete mégis olyan volt, mint a két végén égő gyertya: az ■ ember és a költő lángja' fogyasztotta.

A „kegyes csalás", amellyel Szemző Piroska megírta ezt a képzelt naplót, a hiányzó Arany-életrajzot, nem volt hiábavaló. A könyv Arany megismertetése és megszeretBepillantást enged Arany írói _______

téb

b, mini az előbb volt. Kö- műhelyébe, megismertet a mű- tetése terén igen hasznos szol- zelebb hajolt, hogy szemügyre ő vok születésének körülményei- gálatot tesz.

vegye, de a villával feldön- f - ■ ......' • ív*

tö

tte az egyik gyertyát, összerezzent. Énekelni kéne, — gondolta. Énekelni ám, de mit? Talán valami szomorúfélét, kicsit gondolkodott, aztán rákezdett: „Midőn az ég

í

\\Takáls Gyula:

Színház az „Ezüst Kancsó“-ban

„Miskovics Valkó, a méhész —* kezdi Takáts Gyula a regényét — este érkezett meg abba a kisvárosba, amelyik ott kotyol délen, az enyhe párájú drávai síkságon. Már tél végére járt az idő. A sáros dombhátakon egyre fogyott a. hó, és az utcákon szörtyögtek, fecskendeztek a járdák billegő téglái; A sötét és a köd úgy megült mindent, hogy alig tudott elvergődni a házig, amelyben éjszakai szállást remélt.” — Amint egy zenemű leütött első hangjai fölkeltik az egész mű varáaioiu ^ ....... ^ ......... ......... zsát, e néhány sor is megéreztet valamit ennek a szép kisNe

ked már A demizsont nem tette vissza t regénynek a hangulatából. ;-.

a fal mellé, hanem a lábához * A vidékén atutazo Miskovics Valkónak a kisváros egyet- állította. Most egy másik si-ílen szállodájában, az Ezüst Kancsóban szorítanak helyet, ahol rató énekbe kezdett de ezt f akkor már egy vándorszínész társulat tanyázik. Itt, ebben a sem tudta íól elakadt a köze- világvégi kis szállóban akaratlanul is néma szemlélője lesz pén. Törte a fejét, de nem I Ladilla József, a templomi orgonistából lett színházi zongo- iütött eszéhe a folvt’atás Hör-<lrista és Károlyi Anikó, a koloratur-primadonna tragikus sze- pirtett e^et a démonból, történetének. Miskovics Valkóval újból csak a regény

aztán elkezdte a siratót elöl- végén találkozunk, Ladilla József temetésén, a gyasaolók közt, ib há ha ev ma d M ^hol ezt a szomorú kérdést ismételgeti magában: „Vajon miért folvtatini Alif iutott el 7* kettett meghalnia Ladilla Józsefnek?” Ami a méhész-meg- léig, amikor megtántorodott. \érkezése és Ladilla halala közt az Ezüst Kancsóban történik,

Nekibotlott a koporsóinak és \arró1 a re? , , , , .. .....

hirtelen ráült. Érezte, hogy ha ' * ^?nyv. egY ^tenhátamogotti magyar kisváros,

nem kutyorodik le valahova, t Bakad képe kerekedik ki az olvasó előtt. Felvonulnak a vidéki- - ' élet jellegzetes alakjai: Csullog, a reménytelenül szerelmes főpincér, a snájdig katonatiszt, a szépelgő ferencrendi házfőnök, Zöldvölgyi vándorszínész társulatának tagjai, -az úrhatnám bakádi polgárok, hogy sorsukból megismerjük a hajdani magyar kisvárosi élet erkölcsét, azt a „régi jó világot”, amikor a becsület egyetlen hivatott mértéke a párbajkódex volt. átbotorkált azár- gott, Ijedtében elordította ma-J^ regény ennek a szemétdombon kakaskodó egykori vidéki

kon. szívesen vet- tót: ..Vera nvuehass! Mámac,eteek a szatírája.

nap délelőtt tudta. Amikor el- vissza tét te az üveget, elkezdte készült, megállt a szélén és be- az éneket előírók Most már lenézett. fújta az elejét is jól mekivö— Na, Vera megástam a göd- rösödve. A végén megint ivott, rőt, belefekhetsz. jó — motyogta a bajsza alatt és közben körüljárta kétszer is a művét. A szomszéd sírkeresztről leakasztotta a tarisznyáját, és elindult hazafelé. —

Alsócsetényben összetalálkozott az öreg Osváttal, ott állt a barázda szélén, kiszólt hozzá az útra.

— Hát maga merre járt azzal a lapáttal?

— Sírt ásni.

— Oszt jól megásta? Elfér benn a lélek?

— Veráé belefér — mondta Bözörics és hátrább tolta kupáján a kalapot.

akkor elesik. Aztán egy-két' pillanat alatt rádöbbent, hogy j hova ült, és fel akart állni'

Térjen beljebb, kicsit le- azonnal, de visszatántorodott. öblíti a bánatot. A koporsóban megzörrent a

holttest. Bözörics megborzonBözörics

kon, szívesén vet- gát: „Vera nyughass! Máma

te a meghívást, annyira szíve- eltemetlek!“ — A hangja nyo- sen, hogy másnap hajnal táj- mán súlyos volt a csend. Böban keveredett haza. Vera akkor már koporsóban volt, gyer- ' tyák füstölögtek mellette, fejénél lila szalaggal állt a kereszt. Ebben a templomi hangulatban először nem találta a helyét, csak toporgott az ajtóban tanácstalanul. Végül is levette a kalapját és elkezdett Imádkozni. A nagy áhítatban nem is hallotta, hogy valaki bejött az ajtón. Csak akkor vette észre Kovácsot, amikor már • ott állt mellette. Bort hozott, letette a fal mellé, aztán*elment. Bözörics mondta tovább a mía- tyánkot, mert már csak azt tudta kívülről, de azt legalább alaposan. Néha egy-egy sort hangosan mondott és bólogatott hozzá. Amikor a végére ért, megállt egy kicsit, hallga- tózott, de nem szerette a csendet, elkezdte élőiről: „Miatyánk ki vagy a mennyekben ...” Most már az ima végén fohászt is fűzött hozza, majd sóhajtozni kezdett.

zörics félt tőle. Ivott egyet, aztán újra elkezdett nótázni. De már botladozott a nyelve, bágyadt szemei néha lecsukódtak, ilyenkor elcsuklott a hangja, de aztán újra felkapaszkodott dallamtalan, részeg félszavakig, míg el nem altatta teljesen a mámor.

Délután

Takáts Gyulát eddig jobbára, mint költőt ismerhette meg az olvasó. 1935 óta hét verses kötete és mindössze két regénye jelent meg, Tákáts most újból prózai kötettel jelentkezik. De :az Ezüst Kancsóban sem tagadta meg a költőt a regényíró. [Mint Takáts verseiben, regényében is jelen vannak a dunán- J túli táj és élet friss és finom színei, Csakhogy itt finom lírai- ■ ság és szatirikus elemek, derűs humor és egyre komorabo színekben kibontakozó tragédia keverednek egymással. Mi- , lyen neveket viselnek ezek az emberek (Szilva. Elvin, Pasav- szky de Cassano, Ladilla József), miféle groteszk fintort vágó , hasonlatai vannak az írónak! („Lelkiismeretének avarjában I gázoltak gondolatai” — mondja egyik hőséről.) Ez a légkört I és hangulatot ^teremtő stílus egyfelől Krúdy Gyula hangjára • - kalapácsa” ízeit

a halottvivők* ,,,, - ^ „ —

szedték le a ko- i emlékeztet, maslelol „A helység kalapácsa” ízeit juttatja pornóról, és betaszítottók a készünkbe. Mindenképp olyan hang az új magyar irodalomban, sarokba, mint egy hitvány ,i amelynek már régóta éreztük hiányát.

zsákot. Az asszonyt, eltemet- (» Tüskés Tibor

ték, Bözörics csak másnap reggel tért magához. Riadtan^

WiWU-iíl! November 15-én: VITAEST

kor a szomszéd megmagya-,1 rázta, fogott egy koszorút, <»

amit még Vera kötött halottak (l tartott a Hazafias Népfront Pécsi napjára. ÉS elindult a temető Irócsoportja. A megjelentek elha- fG]zt túroztAk, hogy ezentúl a csoport

minden hét péntekjén, este S óra- Györököm beszélik, hogy va-f kor összeüt. A legközelebbi. 15.1 laki látta ezen a reggelen BB- u.,*s,,a * m*i irodalmi Napló ke»Mii moirvilntaiirn árról lu bal «rn-í.

November <-án, pénteken ülést

a november második felében Induló esztétikai tanfolyamon, amely nek keretében nyolc két-két rtrAs előadáson Ismerkednek meg a marxista esztétika alapelyeiveL-•i-i c , , ., , . rül mcrvitatÁsra. Arról Is határoz

zóricset, a síron feküdt és < „k „ „émeken m-it-entek. n..gv főidet kaparta. "az írócsoport tagjai reszt vesznek

Összeállította a Hazafias Nép« front Pccsl Irócsopörtja