Dunántúli Napló, 1957. október (14. évfolyam, 230-255. szám)

1957-10-27 / 252. szám

10 NAPLÓ 1951 OKTOBER 27 A VASÁRNAP O ......- w PO RTJA November 13-án lesz Pécs-Salgótarján méritözés A legutóbbi fordulóban elmaradt Pécsi Dózsa Petőfi—Salgótarjáni mérkőzés ügyében újabb fordulat történt. Az MLSZ eredetileg ok­tóber 30-ára írta ki a mérkőzést, ez időpont ellen azonban mind­két sportkör tiltakozott. Az MLSZ tanácsa pénteken foglalkozott a kérdéssel, és úgy döntött, hogy a két csapat találkozóját november l'J-án fogják lejátszani Pécsett. Uj helyiségbe költözött a labdarúgó szövetség Az MLSZ Baranya Megyei Lab­darúgó Alszövetsége, mely a Dél­nyugati NB. III. ügyelt is intézi, október 28-tól, hétfőtől új helyisé­gébe költözik: Pécs, Széchenyi tér 9., félemelet 3, megyei tanács, be­járat a Gelsler Eta utca és a Széchenyi tér sarok. A Postacím: (Pécs, Postaitok 11.), * A PÉCSI DÖZSA-PETÖFI űszó­és vízilabda szakosztálya az Urán SC uszodájában megkezdi edzéseit. Hétfőn délután 5 órakor az uszo­dában szakosztálygyülést tartanak, melyre minden tagot elvár a veze­tőség. Sportversenyek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója tiszteletére A megyei é$ a városi sportfelügyelőségek gaz­dag és változatos műsort állított össze a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója tiszteletére. Nemcsak Pécsett, hanem Komlón, Mohácson, Siklóson, Sellyén, Sásdon és Sziget­váron rendeznek mérkőzéseket. Pécsett már november 2-án megkezdődnek a ver­senyek. Ezen a napon rendezik meg a megyei férfi és női ifjúsági tornász-csapatbajnokságokat. November 3-án kerül sor a Pécsi Dőzsa-Pctőfi—Fe­rencváros labdarúgómérkőzésre. Nagyszabású tö­megversenyeket is tartanak az évforduló tiszteleté­re. Az Urán SC újonnan átalakított fedettuszodájá­ban uszodaavató-verseny lesz. A legjobb pécsi ke­rékpárosok háztömbkörüli versenyen vesznek részt november 7-én. A pécsi általános, közép- és főisko­lások bevonásával pedig a városon keresztül váltó- tutást bonyolítanak le, A pécsi természetjárók csillagtúrájára minden pécsi sportkör nevezte csa­patát. A vidéki sportműsorok közül a komlói emelke­dik ki. Ökölvívó-mérkőzés, labdarúgó-mérkőzés és váltófutás megrendezését tervezték. November ló­én a Bányász Sportkör ünnepi sportműsort ikta­tott be a Nagy Októberi Szocialista Forradalom emlékezetére. Mohácson lovasbemutatőt láthatnak az érdeklődök november 3-án. November 7-én pe­dig a Mohácsi TE—Simontornyai BTC labdarugó- mérkőzést játsszák az NB III-ért. Bekapcsolódnak az ünneplésbe a középiskolások is, akik váltófű­tést rendeznek. Enilékváltó lesz Szigetváron és Sik­lóson is; ugyanakkor mindkét helyen labdarúgó- mérkőzést is játszanak, siklóson a Pécsbányatelepi Bányász, Szigetváron a Pécsújhegyi Bányász szere­pel. Jó labdarúgó-mérkőzésben lesz része november 7-én a sellyeieknek és a sásdiaknak is, Sellyére a PVSK, Sásdra a BTC utazik. A kemtd SPORTJA Uj rekordok olasz pályán Bariban és Nápolyban több nem- zetközi könnyüatlétikai versenyt rendeztek. Kiemelkedő eredményt ért el 5000 méteren a lengyel Chro­LABDARUGAS. NB I. mérkőzés: Komlói Bányász—Bp. Vasas, Kom­ló 14, Br. Honvéd—Pécsi Dózsa- Petőfi, Kispest 1«. NB. I. tartalék­mérkőzések: Komlót Bányász—Bp. Vasas, Komló 12.13, Bp. Honvéd- Pécsi Dózsa-Fetőfi, Kispest 12. NB. 11. mérkőzések: PVSK—Dél­budai Szpartakusz, PVSK-pálya 14.15, Bp. Láng Gépgyár—Pécsbá­nyatelepi Bányász, Budapest 11. NB. III. mérkőzések: Pécsi BTC —Mohácsi TE, Bőrgyár-pálya 10.15, Pécsújhegyi Bányász—Dombóvári Vasutas, Pécsújhegy 14, Pécsi Vasas —Bonyhád,» PVSK-pálya 12.30, Szi­getvári ZMSE—Kaposvári Dózsa, Szigetvár 14.30. Alosztály I. mérkőzések: Porce­lángyár—Pécsvárad, Porcelángyár­pálya 10, Traktor—Komlói Béta­akna, Traktor-pálya 10.15, Szászvá­ri Bányász—Pécsi Postás, Szászvár 14.45, Vasas I. Bányász—Pécsi Épí­tők, Vasas I. 14.15, PEAC—Szentlő- rinc, Ifjúsági stadion 10, Pécssza- bolcsi Bányász—Sellye, Pécssza- bolcs 14.45, Villány—Hidasi Bá­nyász, Villány 14.30.- Alosztály 11. mérkőzések: Közép- csoport: Hosszúhetény—Helyiipari Bástya, Hosszúhetény 14, Mágocs— Magyarszék, Mágocs 14.30, Vasas II. Bányász—Sásd, Vasas II. 14.30, Pécsi BTC II.—Nagykozár, Bőrgyár pálya 8.30. Nyugati csoport: Baksa —Szentegát, Baksa 14.30, Nagyhar- sány—Siklós Nagyharsány 14.30, Kétújfalu—Szentdénes, Kétújfalu 14.30, Mozsgó—Szigetvári ZMSE, Mozsgó 14.30, Pécsbányatelepi Bá­nyász—Nagytótfalu, Pécsújhegy 10. Keleti csóport: Dunaszekcső—Ká- rolymajor, Dunaszekcső 14.30, Lánycsók—Töttös, Lánycsók 14.30, Bóly—Versend, Boly 14.30, Urán SC—Szederkény, Postás-pálya 10.30, Uj-Mohács—Beremendi Építők, Uj- Mohács 14.30, Beremendi AG.—Vé- ménd, Beremend 14.30. KÉZILABDA. NB. L mérkőzés; Elektromos—Pécsi Dózsa-Petőfi, férfi, Budapest 1«. NB. II. mérkő­sporftműsor zések: Komlói Bányász—Váci Fonó, férfi. Vác 10. Testvériség—Pécsúj­hegyi Bányász, női, Budapest 11, Pesterzsébeti TC—Pécsi Meteor, női, Pesterzsébet 10. Megyei mér­kőzések: Fáklya—Építők, női, Épí­tőipari Technikum Diákotthona 9, Fáklya—Építők, férfi, Építőipari Technikum 9.50, Ped. /Főiskola— Sellye, női. Ped. Főiskola 8.15, Szi­getvár ZMSE—Traktor, női, Sziget­vár 13.45, Pécsi Dózsa-Petőfi— Sellye, női, Széchenyi Gimnázium II. 30. RÖPLABDA. NB H. mérkőzés: Soproni Vasutas—PEAC, női, Sop­ron 11, Bp. Csatornázás—Pécsi Dó­zsa-Petőfi, férfi, Budapest 10. NB. III. mérkőzések: Pénzügyőrség— Bikái, férfi, Pénzügyőr-pálya 11, Komlói Bányász—Pécsi Dózsa-Pe­tőfi II., férfi, Komló 11, Komlói Petőfi—PEAC, férfi, Komló 11, Sze- bény—Sásd, férfi, Szebény 14, Komlói Bányász—Högyész, női, Komló 10, Sztallnvárosi Vasas— Szebény, női, sztálinváros 11. KOSÁRLABDA. NB. I. mérkőzé­sek: Magyar Posztó—PVSK, női, Budapest 12.30, Székesfehérvári Építők—PVSK, férfi, Székesfehér­vár 11. NB. II. mérkőzések: PEAC —Ikarusz, férfi, PVSK tornacsar­nok 9.20, Ped. Főiskola—HM. Pető­fi, férfi, PVSK tornacsarnok 10.40, Pécsi Meteor—Bp. Füszért, női, PVSK tornacsarnok 11.50. ASZTALITENISZ: NB. II. mér­kőzés: BTC—Ceglédi Vasutas, női, Bőrgyár Kultúrterme 10. BIRKÓZÁS. As országos vidéki ifjúsági kötöttfogású bajnokság második napja. Lövész Tiszti Is­kola Tornaterme 10. TORNA. A megyei ifjúsági férfi és női egyéni bajnokságok máso­dik napja. Egyetemi Tornacsar­nok 9. ATLÉTIKA. A megyei férfi és női összetett bajnokságok második napja; Ped, Főiskola 9.30. “1 95 1 ne cs mi, dejc 14.19,4 perc. A távolug­rásban ugyancsak a lengyel Gra- bovszkt győzött 7 méter 55 centi­méterrel. Nápolyban a dobószámokat ren­dezték meg, ahol a svéd Asplund győzött kalapácsvetésben 60 méter centiméteren, a román Lasku- nészku 60 méter 40 centiméterrel csak második lett. Vízi sí Párizsban új sportágat mutattak be, melyet nagy érdeklődéssel fo­gadtak az érdeklődők. A vízi sível már korábban megismerkedtek, most azonban új dolgot láttak. To­ronyugrást hajtottak végre sítal­pakkal, majd pedig lesiklás ugyan­csak sítalpakon vízben. A sikeres bemutató után a szakemberek' nagy jövőt jósolnak ennek az új sportágnak. Érdekessége még a bemutatónak, hogy a klasszikus Etfel-torony tövében hajtották vég­re. ■ A norvég síelők már edzőtáborban vannak Newra kis városka Norvégia kö­zepén. Itt gyülekeztek Norvégia legjobb síelői, hogy megkezdjék a közös edzést, ugyanis 1938-ban ke­rül sor Laktában a világbajnok­ságra. Bár eddig még kevés hó esett, és nem kezdődött meg a síző szezon, a norvég versenyzők már most megkezdték felkészülé­süket a világbajnokságra. PVSK-sporttelep, október 27-én délután negyed 3 órakor: PVSK—Délbud. Szpartakusz NB. II. o. bajnoki mérkőzés, előtte fél egy órakor; Pécsi Vasas—Bonyhád NB. III. o. bajnoki mérkőzés Ilii t ■ ' o4 i&V&QÖ áa^nolccti Lélegzetvisszafojtva ügyelte a közönség a pécsi repülönapon az ejtőernyősök ugrását, különösen a jugo­szláv vendégek dobog­tatták meg a sziveket, amikor zuhanva, a levegőben nyitottak ernyőt. VASÁRNAP; Hol nrfnfMiSRk s-zéi. akozzunk» P SZÍNHÁZ: Jacobi: Sybill (délután 3 és este 7 óraikor); MOZI: Park: Reménység órái (délelőtt 10 órakor). Hoffmann meséi (5; 7 és 9 órakor); Kossuth: Angyallal a hegyek­ben (délelőtt 10 órakor). Szerel­mes trombitás (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Merénylet a kikötőben (délelőtt 10 órakor); Hoffmann mesél (fél 5, fél 7 és fél 9 óra­kor); Fekete Gyémánt (Gyárváros): Luxustutajon (délelőtt 10 órakor). Félelem bére (5 és 8 órakor). Két és félórás műsor. Csak 16 éven felülieknek! Építők Kultúrotthona: Holt tár­na titka (5 és 7 órakor); Leöwey Gimnázium: Emberek a havason (4 és 6 órakor); Jószerencsét (Pécsszabolcs): Ide­gen tollak (délelőtt 10 órakor) Vö­rös és fekete II, (3, 5 és 7 óra­kor); Rákóczi (Mecsekalja): Müihlen- bergi ördög (délelőtt 10 óraikor), Kék sirály (3, 5 és 7 órakor). Május 1 (Vasas H.): Komédiá­sok délelőtt 10 órakor). San Sal­vatore (3, 5 és 7 órakor); Kossuth (Mohára): Aranyalma- fácsfca (délelőtt 10 órakor). Cso- daesatár (4, 6 és 8 órakor); Zrínyi (Szigetvár): Grant kapi­tány gyermekei (délelőtt 10 óra­kor). Láz (fél 4, fél 6 és 8 óra­kor); FILMVETÍTÉS Vasárnap délután fél 5 óraikor a Bőrgyár Kultúrotthonában A Moszkvai VTT című új dokument­filmet vetítik; Az Uttörőházban vasárnap dél­után 3 órakor „Úttörő tábor a Balaton partján” címmel beszá­molót és filmvetítést tart a Va­sas n. és a 20. számú Hunyadi János úttörőcsapat balaton-bélate- lepi táboráról. Weyse Kereszlély és Galambos Ferenc; HÉTFŐ: SZÍNHÁZ: Nevessünk ősszel Isi címmel az Országos Filharmónia hétfőn, 28- án fél 6 és fél 9 órakor a Nem­zeti Színházban előadást rendez: Közreműködnek: .Németh Marika; Rátonyi Róbert, Horváth Tivadar; Puskás Sándor, Balog Erzsi. Kon­ferál: Kinizsi Andor. Zenekar: a Magyar Rádió Kisegyüttese. Je­gyek az elővételi pénztárnál: Szín­ház tér 2: MOZI: (3; 7 és Park: Hoffmann meséi 9 órakor). Kossuth: Oké Néró (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Hoffmann mesél (fél 5; fel 7 és fél 9 órakor); Fekete Gyémánt (Gyárváros): Csigalépcső (6, és 8 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Sze­relmes trombitás (5 és 7 órakor); Kossuth (Mohács): Csodacsatár (6 és 8 órakor); BÁBELŐADÁS lesz vasárnap délelőtt fél 11 őra- -kor Pécs város Művelődési Háza bábszínházában. Uj darabot mu­tatnak be: Hófehérke és a hét törpe. BeiépődU 3 forint, ír Az Uttörőházban hétfőn délután 3 órakor úttöx’ő csapatvezetők ősz- szejövetele lesz, ahol az úttörők további munkáját beszélik meg. Vezeti: Moór Miklós, városi út­törő titkár; * Eszperantó tanfolyam indul ok­tóber 29-én fél 6 órakor a Doktor Sándor Kultúrházban .'Kossuth Lajos u. 13. udvarban jobbra. Iro­dán át), összejövetel minden ked­den és pénteken. * A TTIT Bartók Klubjában (Ja­nus Pannonius u. 11., em.) október 27-én délelőtt 11 órai kezdettel gyermekek részére mesedélelött lesz, melynek keretében az „öreg néni őzikéje” és a „Piroska és a farkas” című kisíilmek kerülnek bemutatásra. A TTIT tagok gyer­mekein kívül vendégeket Is szíve­sen lát a titkárság. Vendégjegy gyermekekként egy forint. Í1 PVSK nyerte a váHóbajnokságok pontversenyét A megyei atlétikai váltóbajnok­ságok pontversenyét nagy fölény­nyel a PVSK nyerte. A vasutasok fölényére jellemző, hogy mind a kilenc bajnoki számban PVSK- gyczelem született. A vasutasok hat férfi és három női váltóbal nokságot nyertek, ezenkívül egy második és két harmadik helyet szereztek. A PVSK ezzel e oyerte a Megyei Sportfelügyelőség ván­dorkupáját. A pontverseny vég­eredménye: 1. PVSK 79, 2. Pécsi Dózsa-Petőfi 19, 3. Postás 13, 4. PEAC 6 pont. alosztály h. nyugati CSOPORT 1. Nagyharsány 7 7 — — 37:10 14 2. Siklós 8 5 1 2 25:7 11 3. Vajszló 8 5 1 2 21:14 13 4. Szentdénes 8 4 2 2 10:13 10 5. Szentegát 8 4 1 3 12:9 9 6. Pécsbánya 7 3 2 2 16:11 8 7. Kétújfalu 8 3 o 3 22:21 8 8. Mozsgó 8 3 —­3 19:22 6 0. Baksa 7 2 2 3 7:34 6 10. Szigetvár IL 8 •> — 6 16:23 4 11. Nagytótfalu 8 2 — 6 8:26 4 12. Királyegyháza törölve Szigetvári sportpálya, október 27-én délután fél 3 órakor: Szigetvári ZMSE— Kaposvári Dózsa NB- III. o. bajnoki mérkőzés, előtte háromnegyed 2-kor: Szigetvári ZMSE—Traktor megyei kézilabda női mérkőzés. Borbás Gyula és a PEAC dobóaHétái Borbás Gyula már jó néhány eredményeket, csak ezután akarják éve befejezte tanulmányait. Régen elérni. Elhatározták, hogy a telet volt már mikor fhég ö Is az isko- szorgalmasan átdolgozzák. Leg- la padjait koptatta. Mégis a PEAC alább három tornatermi edzésen atlétikai szakosztályának színeiben vesznek részt hetenként, majd ko- versenyhez. A szorgalmas, tehetsé- ra tavasszal a szabadban folytat ges atlétát örömmel fogadták az ják az előkészületeket. Aztán jő' SUSOGJA elmúlt év végén a sportkör vezetői. Borbás Gyula 10 éve, hogy elje­gyezte magát az atlétikával. Hosz- szú évek óta diszkoszvetésben nem talál legyőzőre a megyében. De súlylökésben is a legjobbak közé tartozik. A PEAC-nál nagy faba vágta a fejszéjét. A régi híres egyetemi dobóatlétát Józsa dr., Pető, Sík, Bényi nyomdokaiban méltó fiatal dobógárdát szeretne összehozni. Ezért tömörítette maga mellé a fiatal egyetemi atléták Balogh Zol­tán, Horváth Jenő, Köves Gyula mellett az idősebbeket. Farkas Fe­rencet, Hartai Gyulát és a többie­ket. Törekvése megértésre talált. A megyei ügyességi csapatbaj noksá- » gon a PEAC dobóatléták már t megmutatták, hogy van fantázia * bennük. í Most vasárnap az országos ♦ ügyességi csapatbajnokságon sze- j retnének helytállni. De az Igazi, jó hetnek majd a versenyek. A PEAC dobógárdája a régi fé­nyében kíván szerepelni. Borbás Gyuszl ezért a sikerekért dolgo­zik és amint a kezdet mutatja, nem is eredménytelenül. DUNÁNTÚLI NAPLÖ a Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és ft megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadói Az MSZMP megyei pártbizottsága Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs; József A; U; 10: T»l 15-32, 15-33; Hirdetésfelvevő Iroda: Kossuth Lajos utca 22: Tel;: 19-18: MECSEK NYOMDA Pécs; Munkácsy Mihály U; 10: sz: Telefoni 20-27. Nyomdáért felel: Melles Rezső; — Na mester, ugyan-e megmónd- tam? — Mit mondott és kinek, Tüké? — A tarjánlak intézője dicsérte városunk szépségét. Nekem, mint tősgyökeres pécsi tűkének majd szétpattant a mellényem a büszke­ségtől, de azért odamondogattam a sporttársnak, hogy hamarosan újra megláthatják majd a Mecseket. Mire ö: abból maguk nem esznek, hogy ml mégegyszer Ideutazzunk. Miénk lesz a két pont és punktuml Mire én: Azt a punktumot majd az MLSZ mondja ki, nem maguk! — Mire . .. — Mire az MLSZ valóban ki­mondta a mérkőzés újrajátszásai, méghozzá november 13-ra. Most kíváncsi vagyok, hogy kinek bal­szerencsés a 13. Hát sok baj van ezzel az influenzával. Mondtam is a Hajrá Dózsa-Petőfi SK orvosá­nak. hogy nem maradt volna el a vasárnapi mérkőzés, ha hegyileve­gő helyett inkább méhpempőt írt volna fel a játékosoknak. — Méhpempőt? »-* Miért csodálkozik ezen? Én annyi csinos, fiatal, többc-kc~"sbé fiatal, annál is több ménkevésbé fiatal hölgyet idle... a.Jfc ­*ot vívnak az iilaiszeruoltokban tégely néhaiemßäevt. ■— Ez szépségápolószeri Tüke! — Na és? Nekem az egyik jeles focista mondta, hogy neki nem használ a Ger Miéi, Penl Cili, Kalmo Piri, Sztrepto Mid, pedig 0 csak ismeri valamennyit. Szerin­te sokkal hatásosabb a tömör édekezés az ázsiaiak ellen. Hát kkor már inkább jöjjön a méh- pempő, attól nem romlik le a já­tékosok erőnléte és nem kell elha­lasztani újabb mérkőzést. Hagyja őket mester, csak kenegessék ma­gukat! Ez még mindig jobb. mint­ha a Honvéd, a Tarján, meg a Fradi kenegeti Okét. Nem igaz? — Maga nagyon kedélyesen fogja * fel a dolgot. — Viszont a szurkolók annál dü­hösebbek voltak vasárnap. Jöttek velem szembe a pályáról visszafe­lé vérbeforgú szemekkel. Na, sze­gény anyósok, gondoltam magam- bdn, lesz nemulass, ha véletlenül megkérdezitek a vő sporttársakat, hogy „Na mi volt fiam a foci- eredmény?" En viszont megkér­deztem az egyik bennfentest, miért nem igyekeztek 11 óra után a szur­kolókat értesíteni? Azt mondta, nogyiaz egyik vezető megígérte, hogy elintézi a hangszóróskocsit. iái ettntézte, — Viszont a társasgépkocsi ka­lauzok élelmesek voltak. — Hallottam. Elvégre az 'üzlet az üzlet. Az emberek egymást tapos­ták, hogy felférjenek a buszokra. A kalauz meg hirdette: „Szíves­kedjenek két forint viteldíjat elő­készíteni!" „Ez árdrágítás!" véle­kedett egy utas. A kalauz nem hagyta magát: „Szó sincs róla ké­rem. Egy forint a pályáig, ott nem is szállunk ki, mert elmarad a mérkőzés, azután egy forint visz- sza!" Miért, maga lemerte volna beszélni a szurkolókat az utazás­ról? Beverték volna a fejét. — Majd egyszer a magáét verik be, Tüke. — En bekenem magamat méh- pempövdl, akkor nem ismernek rám. Bár a komlói focisták inté­zője is ezt telte volna. Akkor ke­vesebbet ugratnák. — Miért, mit csinált? — Maga nem is hallotta? Szom­bat este a Kossuth Rádió világgá sugározta, talán még a holdfiókán is vették az üzenetet, hogy a kom­lóiI csapa: a paksi halászcsárdában felejtette a játékosok igazolásait és egy aktatáska pénzt. Talán még ez ENSZ-közgyülést is felfüggesztet­téit ttrta az időre; amíg a komlói intéző visszatalált a táskáért. Kép­zelje mester, ha még a Tatabá­nya-Komló mérkőzés is elmaradt volna. \ — Azt hiszem; annak a komlóiak örültek volna. Tudja, Baranyában csakhamar meghonosodik az a mondás, hogy „ameddig sikerül egy mérkőzést elhalasztanod, addig legalább nem kap ki a csapatod”. — Hagyjuk most egyelőre a fo­cistákat. Inkább elmondom magá­nak, hogyan járt legutóbb az Épí­tők elnöke, aki egyúttal atlétizál is a PEAC-ban. A múlt héten el­vesztette Pesten a személyi igazol­ványát. benne. 700 forinttal, egy kitöltött TOTO-szelvénnyel és más iratokkal. Olyan savanyú ábrázol­tai járkált itthon, hogy az üzemi étkezdében a szomszédai csak rá­néztek és saláta nélkül nyugodtan emésztették a zsíros sertéspörköl­tet. Tegnapelőtt azután postán megjött az igazolvány a tiztalálatos TOTO-szelvénnyel. A „becsületes" megtaláló a pénzt jutalmul meg­tartotta. Pécsi barátunk viszont bádog volt, mert a TOTO-n nyert összeg majdnem, fedezte a „ki­adást”. —* Látja Tüke, minden rendbe jön egyszen. — Rend van már a PEAC torna­szakosztályában is. Most már majd lesz tartalékos Pécs női válogatott­ja a pestiek ellen. A héten a tár­gyalások eredményre vezettek j a lányok „felvették a munkát?’, rz Sok minden az anyagiakon múlik. — Na akkor megsúgom magának, ki a leggazdagabb sportköri elnök Baranyában Cziller Józsi bácsi, a Traktor régen látott elnöke. Az Urán a hírek szerint 400 ezer Ft-ot fizet Józsi bácsi kezéhez az építke­zés miatt kisajátításra kerülő pá­lyáért. Szóval lesz pénz a Traktor­nál. Mesteri megírhatnák, hagy a hitelezők jelentkezzenek sürgősen. Régi pályabértartozásoki „függő­ben lévő” edzőt fizetések; focisták­nak beígért különböző juttatások nyerhetnek kiegyenlítést hamaro­san. — Mit hallott a Dózsa-Petőfi SK klubhelyiségéről? “ Állítólag most tették ki őket a kb. tizenhetedik Ideiglenes helyi­ségből. Úgy moudják, hogy a Gombás bácsi most valamelyik Kossuth utcai kapu alatt szedi majd a „pinkapénzt' 'és a Baráti Kör tagdíjait, m Szégyen ám-, hogy egy ilyen nagy városban nem lehet elintéz­ni a klubhelyiség kérdését. — Azt mondják, folyamatban van az ügy. Tegnap este a Köpködőn arról folyt a vita, hogy ha a szur­kolók igaztalanul nem -„szúrnák" a Schtvara Náncslt, a Nándi bácsi is odakanyarítaná nevét a helyi­ségkiutalásra. — Mindenesetre meg kéne pró­bálni. Éppúgy: mint o bányatelepiek a rendcsinálást. Hűha, volt ám fel­mosás hétfőn Pécsbányán. A szur­kolók azt követelték, hogy a ■„sakkfigurákat" hagyja ki az edző. KHz azok a „sakkfigurák”. — Akik minden mérkőzésen ott állanak a táblán". Ma már a me­nők nem játsszanak Pesten. Fi­gyelje megi hogy jobban megy majd a csapatnak. Komlón is las­san visszatérnek a tavalyi csapat­hoz. Csütörtökön is azok játszot­tak az edzésen és nyolc remekbe­szabott dugót lőttek az ellenfél hálójába. — Az a baj Tüke, hogy a hét­közi dugókból alig marad valami vasárnapra. — Talán mai nap kivétel teszt Mester. Figyelje majd a leglepeté- sekctl

Next

/
Oldalképek
Tartalom