Dunántúli Napló, 1957. augusztus (14. évfolyam, 179-204. szám)

1957-08-17 / 193. szám

NAPLÓ 1957 AUGUSZTUS 17 SPORT Szegeden játszik a Pécs-Baranya vasárnap A pécsi NB I-es csapat vezetői rúgó Szövetségtől nem kapták Danka megérkezett Szovjetunió­mindent elkövettek, hogy a baj- meS az engedélyt. ból. Bartuczot, a fiatal, tehetséges mhrin iát_ Utána tárgyalásokat folytattak a kapust, aki a PVSK ellen védte nokság előtt egy héttel itthon ját Ferencváros és az Újpesti Dózsa az NB X-es csapat kapuját, a csa- szon a csapat egy komoly mér- vezetőivel, de nem járt sikerrel, pat vezetői Krausz utódjaként kőzést. De ez nem sikerült. Erede- Majd a Szegedi EAC-cal, de a szemelték ki. Bartucz aláírta át- tileg úgy volt, hogy a jugoszláv csapat vezetői fáradtságra hivat- Igazolását. A csapat 15-ös kerettel eszéki Proleterrel játszik, de a kozva a mérkőzést csak úgy fo- utazik Szegedre és ebből kerül ki jugoszlávok pár nappal ezelőtt a gadták el, hogy Szegeden kerül az a 11, aki az első bajnoki már- mérkőzést lemondták, arra hivat- lejátszásra. kőzésen a Budapesti Vasas ellen kozva, hogy a Jugoszláv Labda* Pécs-Baranyánál újság az, hogy játszik. Az NB Il-es labdarúgóbajnokság beindulásával Ismét érdekes lab­darúgómérkőzés lesz Pécsett. A PVSK csapata líj-én 17.30 órakor játszik a jóképességű Budafoki MTE csapatával. A PVSK össze­állítása még nem végleges, főleg a csatársor összeállítása okoz gon­dot a vezetőségnek. Csete sérült; több mint valószínű, az ifjúsági válogatott Kardos helyettesíti, A hét me SPORTMŰSORA A DÉVAC Pécsújhegyen 18-án 6 Pécs város női és férfi kézi­órakor a pécsi NB I-es tartalék- labdaválogatottja Győrben a ha' csapattal játszik barátságos mér- . . , ... ___ . . .... kő zést. A tartalékcsapatban sze- város tornáján vesz részt. Mtnd a repelnek olyan játékosok is, mint két csapattól jó eredményt vá- Opova, Kamondl, Pleck, Kresz. runk. * Nemzetközi természetjáró találkozó Balatonkenesén A PVSK turistái részt vesznek a versenyen Az alkotmány ünnepi sportmű­sor keretében a pénzügyőr pályán röplabda és az egyetemi tornacsar­nok kézilabdapályáján kézilabda villámtorna lesz délután 16 órai kezdettel, A természetjáró tájékozódási versenysport nemzetközi kap­csolatainak szélesítése érdekében a Magyar Természetbarát Szö­vetség a Balaton környéki he­gyekben rendezi meg augusztus 19-én az ideiglenesen készíteti nemzetközt versenyszabályzat gyakorlati bemutatását. A ver­seny rendezésében öt egyesület vesz részt: a Budapesti Meteor, a BVSC, a KAFC, a MÁVAC és az UVATERV SC. A rendezi sportkörök a következő öt or­szág turista szerveit kérték fa arra, hogy klubcsapatot, vagy klubközi csapatot jelöljenek a ta­lálkozóra: Bulgária, Csehszlová­kia, Lengyelorftág, NDK és Ro­mánia. A csapatok 6 főből áll­nak és háromszor két fős meg­osztásban versenyeznek. A há­rom részleg helyezési pontjainak összesítéséből állapítják meg az egyes csapatok eredményét. A találkozó megadott menet­idós gyalogos tájékozódási ver­seny három útvonalon. A ver­senyt mintegy 16 kilométer hosz- szú és 600 méter szintkillönbségü pályán rendezik és az ideiglenes nemzetközi versenyszabályzat­A PVSK rendezésében a Balo- kány-fürdöben országos úszóver- tervezet szerint bonyolítják le. senyt rendeznek 16 órai kezdettel. A verseny hivatalos nyelve ma­gyar és német, vitás kérdések­ben a magyar szöveg a döntő. A külföldi csapatok első három helyezettje és külön a magyar csapatok első három helyezettje oklevél- és éremdíjazásban ré­szesül. Ezen kívül a legjobb kül­földi csapat kapja és egy évig őrzi a „Balaton” nemzetközi vándordíját. A verseny minden résztvevője emlékjelvényt kap. A találkozón magyar klub­csapatok is részt vehetnek, min­den OB-ben szereplő sportkör egy hat fős csapattal nevezhet be. A Pécsi VSK turista szak­osztálya, mint az OB-ben sze­replő sportkör részt vesz a ver­senyen, amelynek rendezése ed­dig egyedülálló a természetjáró sport életében. A vasutas sport­kör vezetősége biztosította a ne­vezési díjat a hat fős csapat ré­szére. A szakosztály ezt a ver­senyt egybekapcsolja a vasutas természetjáró sportkörök hagyo­mányos évi találkozójával. Há­romnapos tábort rendeznek, ahol megbeszélik a problémákat és a jövő feladatokat. Országos vidéki atlétikai bajnokságok Pécsett Néhány évi szünet után ismét megrendezik a hagyományos és egyik legnagyobb hazai atlétikai megmozdulást, az országos vidé­ki bajnokságot. A bajnokságon 18 megye válo­gatott csapata küzd majd két na­pon át egymással az elsőségért és az értékes serlegért, s nem utol­sósorban az egyes bajnokságokért. Versenyszámonként a hat első he­lyezett 7, 5, 4. 3, 2, 1 arányú pon­tozása alapján döntik el a pont­versenyben győztes megyét és he­lyezettet. A versenyen megyénként három -’•aber indulhat számonként és előreláthatólag mindenegyes ver- --’^számban közel negyven in­dulóra lehet számítani. Az érde­kesnek ígérkező bajnokságot a PVSK-pályán 24-én, szombaton és 25-én, vasárnap Pécs-Baranya— Budapesti Vasas NB I.-es labda ■ rúgómérközés előtt rendezi meg a Magyar Atlétikai Szövetség. A Baranya (negye atléta-váloga­tottnak esélye van az első három megye között végezni és több versenyszámban bajnokságot nyer­ol m ol sz 0 vetődjünk, Q [órakozzunk ( A PÉCSI RADIÖ MŰSORA 17.30: Mezőgazdasági hírszolgálat. 17.45: Ez történt a héten. 17.35: Kemény: Zengj új világ! 18.15: Méltóképpen akarják meg­ünnepelni augusztus 20-át. 18.20: Szív küldi szívnek szívesen. 19.20: Német nyelvű műsor. 19.40: Szerb—horvát nyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nyári szünet; Május 1 (Vasas n.): Álruhában az ellenség között (7 órakor). Kossuth (Mohács): A két óceán titka (fél 7 és fél 9 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Dankó Pista 'fél 9 órakor). ÜTTÖRGHAZ Délelőtt 10—13 és délután 15— 18 óráig diafilmvetítés és játék lesz a parkban a 8—11 éves út­törők részére. * A TTIT budapesti társasutazá­sára a jelentkezési határidőt meg- . . ,. r , hosszabbították. Jelentkezni lehet Park. A két Lottl (5, 7 és 9 óra- még augusztus I8-lg a TTIT tit­kárságán (Janus Pannonius u.) és az IBUSZ-irodában. Az utazás MOZI: kor); Kossuth: Aida (5, 7 és 9 órakor). Petőfi: Aida (fél 5, fél 7 és fél lehetőséget ad mindenki számára, 9 órakor). Fekete Gyémánt Gábor diák (6 és 8 órakor). Építők kultúrotthona: Szegény szerelmesek krónikája (5 és 7 óra­kor) hogy 70 forintos költséggel Buda- (Gyárváros): pestre és vissza utazhasson. * A Megyei Könyvtár értesíti ol­vasóit, hogy a kölcsönzést raeg­Jószerencsét (Pécsszabolcs): Dön- kezdte. Augusztus 18-án. vasár­tő pillanat (6 és 8 órakor); nap délután 13—19 óráig kölcsön­Rákóczl (Mecsekalja): Ok vol- zést tart, 19-én és 20-án tak az elsők (8 órakor); csönzés nincs. köl­ni. A különböző versenyszámok- ’**? transzformátor­ban több magyar válogatott ver- f"“,att, senyző is indul. Különösen jó 1 w.Ö álK versenyek lesznek a futószámok - keleti­és az ügyességi számok közül a k?“f"’ “.J®11szab:aduIas “í1 diszkoszvetésben, ahol előrelátha- Di*si’. ®y4r „és . Elöd “t_ tólag 6-8 olyan versenyző Indul, dákban, valamint a Soplana Gép­akik 40 méteren felül dobálnak. Syár I. sz. telepen. öt megye legjobb cs&^afci — és a bürokrácia ellen új a nem 300 kötetes könyvkatalógus A londoni British Múzeum „az irodalomtörténet legna­gyobb kiadói vállalkozásának“ megvalósítására készül: 300 kötetes könyvkatalógust ad ki amely 5 millió könyv címét fogja tartalmazni. Éz az általános könyvkata­lógus magában foglalja majd mindazokat a könyveket, ame­lyeket a könyvnyomtatás fe1- találásától 1955-ig kiadtak. A katalógus azonban csak a „nyugati nyelveken“ megje­lent irodalmat fogja tartal­mazni. Ma indul a Mecsek Sakk-kör Túlzott önbizalom nélkül Is úgy a kérdés; hogyha gyönyörű csanata az NB l-es osztályozó festett a helyzet, hogy Baranya kultúrotthonunk kapta meg csapata az nu i.-es osztályozó ég péc£, reprezentatív csapata ha város nagy fiának nevét — mérkőzessorozatra. A feladat nem nem is fölényesen, de biztosan inkább ott, az ő nevét viselő kul­kicsi. Hat megye legjobb csapa- nyeri az osztályozó-küzdelmeket. túrotthonban lenne a dokumentá­ta küzd egymással a bejutást je- Szervezett heti háromszori felké- ciós kiállítás helye? lentő első helyért. Miskolc, Sze- szüléssel a gyenge pontok meg- sajnos, minden érvelés hiába- ged, Pécs, Szolnok, Tatabánya és erősítésével készültek — azaz, való voit Amíg Miskolc a máso- Kaposvár csapatai döntik el egy- hogy akaitak készülni — arra, dik NB i,_es sakkcsapatért har­más közt, hogy a 14 résztvevős hogy helytálljanak s Pécsnek is- coi; amfg szegeden az egész vá­NB I.-ben már bentlévő két vi- mét egy NB I-es csapatot szerez- ros segitett, addig Pécsett hiába déki csapat mellett ki lesz a har- zenek. volt a megyei sportfelüayelö­madik. Debrecen és Miskolc— Sajnos; a hivatal” közbeszólt; ség, a sakkszövetség és sakk-kör Diósgyőr már évek óta az első tollvonással kétségessé tette minden kérése. A városi művelő­vonalban küzd. s egy tollvonással kétségessé tette dési osztály vezetöje arra hivatko- A Dunántúli Naplóban 1937. jú­Amikor az Országos Sakkszö- másfélévi munka eredményét. A zott> hogy ez nem kulturális, ha- njus n-én személyemmel kaocso­vetség az osztályozókról szóló ha- legkritikusabb Időben, öt héttel a nem sportkérdés, a városi sport- latban riport jelent meg. A ri­tározatát meghozta, a pécsiek Is döntő mérkőzéssorozat előtt, le- osztály válasza még rövidebb portban foglalt állítások rosszaka­hatalmas lelkesedéssel láttak az zárták a központi sakk-klubot volt: keressetek magatoknak he- ratú emberek tájékoztatása alap­előkészületekhez. A mintegy más- „átalakítás” miatt s először szó- íyet. Kilátásba helyeztek egyes ;an születtek, fél éve tartó szervező munka most ban, majd- július 23-án írásban is megoldásokat pl. a megyei tanács ígérte legszebb gyümölcsöt, o4 IcüißMSPORTJA közölték, hogy a bérleti jogvi- épületében, amelyre már más ter- szonyt azonnali hatállyal meg- vek vannak s amely nyilvános j szüntetik. S mikor a szövetség klub fenntartására nem megfele- es a sakk-kör vezetői — a me- lő. A sakkozók kérése a sok DR. SZAKALY ISTVÁN plébános, Slklósbodony A fenti nyilatkozattal kapcso­; gyei sportfelügyelőséggel karölt- hiábavaló érvelés után már csak saln^lko^somií,, ve ez ellen apellálni próbáltak, a annyi volt, legalább addig hagy- ,?°Si _™ss„zÍ1?d^.Iatu nagyobb nyomaték kedvéért jú- ják ott őket, amíg a nagy ver­Vargaskin „feltámadása’' Ügy három és fél évvel ezelőtt Dacos emberek Ismeretes, hogy a Nemzetközi Televíziós házasságért — profivá nyilvánítás meteorként tűnt fel a nemzetközi Atíétlkai'~S*zövétség ~ szábálymódo- Lee Calhoun, a 110 m-es gátfutás kerékpársport egén Rosztíszláv sítasa rátette a kést a spanyol néger olimpiai bajnoka, a napok- Vargaskln, a fiatal szovjet pálya- gerelyhajító-remények torkára ban házasságot kötött Gwendolyn versenyző. 1954-ben már egymás- A spanyolok az Erauzquin-féle Bannisterrel. A házasságkötést az után javította meg a repülö-csú- forgótechnikától világcsúcsot és NBC-társaság a televízióban is csókát, s 1:10.0 másodperces világ- olimpiai bajnokságot reméltek de megörökítette szokásos heti „Vő- rekordja ma is egyik büszkesége a a nAsz vétót emelt, kimondotta, legény-menyasszony” műsorában, hogy tilos a forgás, roham közben amelyben mindig egy-egy érdekes nem fordulhat háttal a dobó a do- jegyespárt mutat be a televízió ■ . - bás irányának és a szert a kido- nézőinek. A társaság ilyenkor az szült, így aztán kedvenc sportját hás pillanatáig középen kell mar- ui házaspárnak nászajándékot ad el kellett hanyagolnia. A tulai kölni. és ingyenes nászutat biztosít kb. Borisz Romanov személyében új ____ ... . ., 2500 dollár értékben. ve télytársa támadt, aki a tavaszi Az amerikai atlétikai szövetség, leningrádi versenyen le is győzte ls az AAU titkára, Daniel Ferris fel­Vargaskint. Legutóbb ismét össze- teohnív stí.iílV hívta Calhoun figyelmét arra, hogy kerültek s ezúttal mindkétszer rát- uJra átgyurjak technikájukat. 6t csak sporibeli hírneve miatt ki­világcsúcsllstának. Vargaskln a múlt évben szív-bántalmakkal baj­lódott, főiskolai vizsgákra is ké Űj világcsúcsok vánja a társaság a televízióban szerepeltetni és a közvetítés ese­tén Calhoun a sportdicsőségéből Az oszlói nemzetközi atlétikai anyagi hasznot húz, tehát meg- versenyen Culbreathe amerikai sérti az amatőr szabályzatot. Cal- stockholmi úszóversenyen versenyző új világcsúcsot állított houn kijelentette, hogy kész az néhány bemutatóra Is sor került, fel 440 yardos gátfutásban, 50.5 ajándékokat visszaadni, az AAU amelyen szerepelt az ausztrál másodperccel. Az eddigi rekord azonban ezzel nem törődött és ml- john Henricks is. Henrlcks egy 59.7 másodperc volt. vei Calhoun megjelent a televízió­50 m-es versenyen Indult el és 27 Az USA atlétikai bajnokságán ban. hivatásos sportolóvá nyilvd- másodperces Idővel győzött. Az Clevelandban Marjoire Larney ver- tiltotta. Az olimpiai bajnok most Időeredmény nem lenne világ- senyzőnő új világcsúcsot állított fel a szövetség elnökségéhez fellebbez csúcs, de annak számítana, ha az gerelyvetésben, 57.19 méterrel. Az a döntés ellen. összekötött lábbal megtett verse- előző rekordot — 55.47 méter — a . • ■ ■ ­nyékről külön rekordnyüvántarlást szovjet Anna Konjeva tartotta. vezetnének. Henricks ugyanis Koblenzben a nyugat-német Vargaskln került ki győztesen ket­tőjük párharcából, John Henricks — 27 mp Egy összekötözött lábbal úszta ezt az Manfred Germar 100 yardos sík­futásban 9.5 másodpercet ért el és ezzel egy tized másodperccel meg­javította Mac Donald Bailey ed­Időeredményt. Bubemyik FC A német kerületi labdarúgóbaj­nokság második osztályában ját­szik. az SV Ottflngen együttese. Ez a csapat még semmiféle kupát nem nyert, válogatottat sem adott, digl Európa-rekordját. Skohla is elérte a 18 métert ManwnM 3 DoVor Sűndor MM Oflrtom Ma, szombaton este a Dok­tor Sándor Művc’ődísi Ház­ban Kovács Irén és T.ászló Im­re, a „Leszállt a csendes éj...“, A szerdán este Athénben rende- „Maga az első bűnős asszony” milliós-játékos vásárlásokkal sem "Z™ skobla,^kiváló^én- című dalok szerzője, Eurcpa­tünt fel, mégls-mégis lassan mind 6Zi0Vák atléta 18.03 m-re javította hírű mngyarnóta énekes éne- nagyobb hírnévre tesz szert. a súlylökés Európa-csúcsát és ez- kel. KÍ3éri Banka Pista és ZC­F.bben a csapatban ugyanis ti- zel az európaI atléták közül első- w zeneqy Broechét nevezetű játékos nek jutott túl a is méteren! A régi neKara. rúgja a labdát. Testvérek, unoka- csúcsot Skobla tavaly augusztus- testvérek — vagy csak egyszerűen ban állította fel 17.76 m-rel. A névrokonok. Pedin a Broechel név ßudapesten is jól ismert, rokon- nem is olyan túlságosan gyakori szerves atléta (édesapja olimpiai Németországban. Ha még Grossi súlyemelő bajnok Volt), a méh Wetss, vagü akár Kiinge lenne... bourne! olimpia harmadik helye­dé Broechel? Éppen olyan, mintha zetye a hetedik súlylökő a vilá- mlnálunk 11 Bubemyik futna ki a gon_ aW eiérté a 18 métert. A töb- paXyára. blek mind amerikaiak és a sor­A Broechel FC egyébként a idb- __ lá zat, élén áll. eddig csak egyetlen ren<f jelenleg a következő. 19.25 mérkőzését veszítette el. Igaz, O’Brien (1956), 18.94 Nieder (1957), hogy akkor cay tartalék is szere- J8 30 Bantum (1956), 18.13 Lampert pert a csapatban. . Es azt — nem Broechelnek hiv­lius 27-én úíabb dörgedelmet kül- seny eldől. A művelődési osztály dött az egyik vezető, hogy az ott vezetőjének válasza annyi volt: lévő holmit pedig augusztus 1-ig vigyék el, mert tovább felelőssé­get nem vállalnak. Az ottlévő ,Oda már többet nek”. nem mehet­Vajon mit éreznének a labda­LIPÖCZKI JÓZSEF (A szerkesztő megjegyzése fenti nyilatkozatokkal kapcsolatban: A szóbanforgó cikk „A plébán-s úr holmi” pedig a szintén értékes ^piTha'a baínökság sőráTkö­elszereléseken kívül az ország Dajnoksag során Ko mCg, s többek között azt az Alii­felszereléseken kívül az orszá; e<?yik legértékesebb sakk-könyv­zölnék velük, hogy a pálya más- tást tartalmazza, hogy a rozsai tára s ezek értéke húszezer fo- ra kY11, keressenek maguknak anya tisztségét viselő asszony e-y rím körül mozog grundot, vagy valamilyen rétet, este lakásán látogatta meg dr. rint korul mozog. Pedig ha a közönségük kisebb is Szakáiv Istvánt. A cikk ezzel ' •a­az, Magyarországon legalább annyian csolatban félreérthető kitét-'eíret S az Indokolás? Részben __, , , , ...... ho gy a művelődési ház egvéb cső- sakkoznak, mint futballoznak, s portjai részére egy általános a sakkolimpián a világ vezető klubot kívánnak létesíteni (rádió, sakk-nagyhata'ma mögött a ma­újság, rex, biliárd stb.) részben gvarok lettek a másodikak s egye- pedig az, hogy mivel a művelő- útil győztek a bajnok Szovjetunió dési háztól elvették a Doktor el>en. Sándor nevet s azt a volt Tiszti A sakkszövetség a megyei sport­K1uÍai kap!? .me?ú>w0kVlr.< Sánd2r felügyelőség támogatásával mégis emlékének tovább-ápolására eb­ben a helyiségben állandó doku- elindítja a csapatot s remélik, mentációs kiállítást helyeznek el. hogy a felkészülés elmaradását a — Persze egyesekben felmerült az lelkesedés pótolja; tartalmaz, mivel munkatárslink nem győződött meg arról, hogy valójában mi történt a látogatás folyamán.) Hra'eini W érne’: el a bécsiek Becs: (MTI) A bécsi vá­mosi tanács legutóbbi ülésén Riemer, a személyzeti ügyek előadója, nem minden szem­rehányás nélkül jelentette ki: ' — Az osztrák főváros nyugdíjasai valósággal bib­liai kort érnek el. Becs vá­rosa jelenleg kereken 33 000 nyugdíjasról gondoskodik. A nyugdijak évi 650 millió schilling kiadást jelentenek. Ez Bécs egész költségvetésé­nek körülbelül húsz százalé­ka. A városi nyugdíjasok közül nyolcvanon túl vannak 90. életévükön. A legidő­sebb 98 esztendős. Majdnem háromezer nyugdíjas 80 éven felüli. — Sok nyugdíjas nem töl­tötte be teljes szolgálati idejét, hanem betegség vagy baleset miatt a törvényes határidő előtt került nyug­állományba. Van egy nyug­díjasunk, aki már 58 éve, 1899 óta kap nyugdíjat a fővárostól. Hatvankettőnek több mint 45 év óta folyósít­juk a nyugdíját. ?uh ászoké" szakképzettséggel és töl'1 évi gyakorlattal felvesz r macyarhertelendi koste1?" Személyes jelentkezés igazgatónál, Magyarh?’”' lenóen. nzTN 4 YT'f’t t M A M a Magyar Szocialista MunkM- - Baranya megyei BU-tfá"? és a megyei tanács laota Szerkeszti a szerkesztőn!?-.“-' Felelős kiadó­Az MSZMP megyei nártM?- Szerkesztőség é3 kladóhívstsi Pécs. József A. u.,10. T. 15-32.15-3». Hirdetésfelve”ő Iroda Kossuth Lajos utca 22. Tel. 19-18. Terjeszti a Megyei Postahivatal Hírlooosztál-vn és a hfHao ­postahivatalok. Előfizetés postahivatalok?'.. és kézbesítőknél. __Havi előfizetési díj-11.-, Ft. ME CSEK NYOMDA Pécs, Munkáesv Mihály u. 10. 7 Telefon; 20-27. Nyomdáért 'elel; Melles R-z iák. 18.13 Owen (1957), 18.95 Skobla (1957), 18.00 T. Jones (1955). Kötelező úszóokfatás? Az utóbbi Időkben nagyon so- hozzanak határozatot a kötelező kát foglalkoztak és bírálták az Iskolai űszóoktatás bevezetésére, úszősoortnt, de főleg a magyar JcVtn pillanatban országos vi- úszóválogatottat reutlingenl ve- szonvlathan tíz fedett uszodával resége után. Vélemények, nyilat- rendelkezünk: Budapest, Ózd, kozatok hangzottak el az úszó- Miskolc, Debrecen, Orosháza, Szé­nport helyzetéről. A magyar úszó- -ed, Székesfehérvár, Tatabánya, szövetség is több alkalommal fog- Esztergom és Pécs. A kötelező lalkozott az úszás helyzetével, fi- '-s-énktatás az általános Iskolák gyelembe vette a szakemberek "tödik osztályú tanulóira vonat- zéleménvét. bírálatit és a köv«*t- k-roa. Az oktatás bevezetését kezőket ferje«Tte*ték a művelődé- városban e~v-egy függet­sl minisztérium elé: Kérik, hogy ' oftett edző végezné. APR IRDE11ÉS1K Kapitány János mo- Salak díjmentesen, — toros tüzifafűrészelő korlátlan mennylség- telefonszáma 19-01. — ben kapható a Pécsi Alkotmány u. 6. 5 Bőrgyárban. 197 Píanlnót. rövid z.ongo- Házmesteri, rát bérelnék. Üj ajtó ügyelői vagy Üj, modem diófaszfn- Kétszemélves pvz.t re fényezett hálószo- új állapotban. nlrM Kovácsot, bognárt ke- Hajtókát és etetőket no,-i-ifi-o-A,™ ,, résünk a Mecseki Al- alkalmaz a Kertészeti Vsvöiabo««iiik lami Erdőgazdaság ká- é« Helyifuvarozási ^ mesterheo-dűk el- rászi erdészetéhez, — Vállalat, Perczel u. 1. „’lók Pnizlv Bartók 5.60-es órabér és kel- 113 újra w ' 499 lektív szerződés sze- ---------—--------—--------- HUa utca I7’ ri nti iárandóságok. — Eladó Torda u. 9. sza- , , ,, Érdeklődés írásban: mu ház. Lakáscseré- rm*r. e adó (Púspók- Erdészet. Kár-isz cím- vei beköltözhető. Er- b<>«éd, Rákóczi utz6. trtitdendők deklődnl: Laskó utca ol-tt) konyhakerttel. 14. sz., a délutáni ■ gyümölcsössel. - 175 Hl népvszozóllel 9 ezerért- __ Pécsi lakáscserével át­vehető. há zfel­__ portási eladó. Ernőhári, Gets- állást keres azotmálra babútor, sötét ágyak asztal, székek ler E. u. 14. 484 ls nyugdíjas ház.as- eladók. Szilágyi Dezső Alkotmány u. r pár. Szőcs Pétn. Me­szestelep, Apaffy u. 58. u. 16. 459 Egy sötét hálós?-' ____________________535 And fröcosöntőgép — bútor. Ú1 férfi w Ha sas berkshlere törzs- szerszámokkal dadó. eInt<hóB’'rstv4r" ’T könyvezett, 2 éves te- Somogyimé, Déryné u. .,ó ’K- nvészkoca eladó. Hel- „ 4M 'i3' sz’______________^ ní !^iszáímío5inútÜr56Ö — * ' Kombinált szobaber - . Drávaszabolcsi ut. 5C0 Gyermclcszcretö min- dezés, Bied<?rnv»f^ sz., a keresek két- órákiban. 'bá<3 komfortos . la- ---------—........................... kö ltségtérítéssel. Hálóbútorok, asztalok, yehclö.^ Busziárat a ivies, Attila u. 11/1. á^vbotétek. díványok. tértol 25 perc. 5Ö2 _______^_________->5 fürdC^kád, <ir,vnk. szek­To nalit lemezjátszó el­adó. 1938-as kitűnő mi­nőség. Weigand, Do­nét ns káoolna. 549 9 hónapos süldők el- Egyszoba-konyhás la­denest, vagy Idős szekrény, antik tflkö" asszonyt felveszek. — eladó. Érdeklődni: -• Üjueszes 26. H. 9. Csaba lakatosmesto"- 467 nél, Perezel u. 15. •*>i -a Teásom Bt rém költőé ■*1 vagy 5. öc«i7.komfo Z.'oir.rvv u. TT. 7.. hétköznap órától. rénvek eladók. Ráké- Három molnár szak- jj7f> mnnkést, eqy raktári adók. Halász u. 10. r.rl űt 27. 554 13. f7 427 ,\ p»ocj Porc^’én^v w 18 éven refill br*'»­h’hii m,Tv'Tf'ira korongot ás) 102 nmkást és egy. vil- Téglát minden meny* nnvozorelő. moto^kan- nvdséffben vásárolhat, nyos költséf*téritéssel Ft-rÖvetkeretflnk té"la- trti/>r>4n átvéve olcsó. Mc^teldnthető: tnrfó szr»kembÄrt al ka1 macink. kásomat elcserélném Enftőanyagkereskerté- egy vagy kétszobás semet megnyitottam, lakással a város bár- Állandóan kaphatók mely részén, méltó- fenyő szalufák, tető- nv?s költségtérítéssel, gerendák. 1éeek> *Sg'a Vak Pnttván u. 44. sz. — vagonté'e'beri is — dél- darabos mész. eemon*. .''lomban. Pé—t lefizetést hely Sails' után 5-től 8-ig. Merk. Domlán Lajos, 104 u. U. szám. 440 444 gyarürög 84. Ma­572

Next

/
Oldalképek
Tartalom