Dunántúli Napló, 1957. augusztus (14. évfolyam, 179-204. szám)

1957-08-16 / 192. szám

1957 AUGUSZTUS 16 NAPLÓ s SS a MIHDEHHAPI tin KÉRDÉSÉIRŐL Az új oktatási évre készül ó KISZ A nap még mán is, itt a hallgatók a párt ** teljes erejé- és kormány határozataival is­merkednek meg. Ahol a KISZ- tagok száma magas, ott a párt- szervezetek által biztosított ve­zetővel külön ifjúsági tanfo­lyamot kell beindítani; A pártoktatás keretében ter­mészetesen nem foglalkoztat­hatunk minden fiatalt, viszont a KISZ nevelő munkájának az ifjúság minden rétegéhez, a KISZ-en kívüli ifjúsághoz is el kell jutnia. A Petőű-iskolák és szemi­náriumok helyett idén á po­litikai ismeretterjesztés fő formái az előadások és vita­estek lesznek. A KlSZ-szerve- zetek saját elgondolásaik sze­rint előadásokat és vitákat rendezhetnek az időszerű po­litikai, gazdasági és elméleti kérdésekről, természettudomá­nyos, erkölcsi stb. problémák­ról. A régi ifi-napokhoz hason­lóan helyes, ha a KlSZ-szer- vezetek rendszeresen előre meghatározott napokon, leg­alább havonta egyszer meg­rendezik az „ifjúsági esteket“. Találkozhatnak idős dolgozók­kal, a párt és a munkásmoz­galom harcosaival. Ilyen esten a vitát, előadást, kultúrműsor, játék és tánc követheti; A „kérdezz-felelek" esték a fia­talokat érdeklő legérdekesebb kérdések megvitatására alkal­masak. Az összegyűjtött kér­déseket természetesen szak­képzett, tapasztalt és vezető állású személyek válaszolják meg. Legtöbb KlSZ-szervezet- ben főként a városban mód van arra, hogy a párt, a KISZ, a népművelési szervek veze­tőinek, valamint a TTIT elő­adóinak segítségével rendsze­resen .ifjúsági előadássoroza­tokat“ rendezzenek; Feltétle­nül helyes foglalkozni népi demokráciánk 12 esztendejé­vel, a munkás-paraszt szövet­séggel, mint a népi demokrá­cia alapjával, hazafisággal és nemzetköziséggel. Itt is figye­lemmel kell lenni arra, hogy a fiatalok milyen előadáso­kat igényelnek, ezért helyes, a_ szerelemről, a csalódról, a divatról, és más, a . fiatalokat életkoruknál fogva érdeklő előadásokat rendezni Mii lehet , ==r!--=i-.n._r-g és kell tenni az oktatási év előkészítése érde­kében? A pártszervezetekkel közösen kezdjék meg és szep­tember 25-ig fejezzék be azok­nak a hallgatóknak a kiválo­gatását, akik a párt különböző tanfolyamain vesznek részt. vei szórja perzselő sugarait, de ha a naptárra nézel, már érzed az ősz közeledtét. Las­san elmaradnak vidám kirán­dulások, táborok, strandolás és más elfoglaltság után kell nézni. Előkerülnek a könyvek S megkezdődik a komolyabb, •ehezebb, de csepett sem rosz- szabb szórakozás: a tanulás; Az ifjúság művelődésében az iskolák, egyetemek, könyvtá­rak, színházak, kultúrházak mellett jelentős feladat hárul az ifjúsági szövetségre, g min­den eszközzel segíti is a fiata­lok kommunista nevelését, Hogy a KISZ, az 1957—58- as évben eredményesen bizto­síthassa a fiatalok marxista- leninista nevelését, feltétlenül szükséges bizonyos tanulságok levonása a DISZ oktató és ne­velő munkájából, a fiatalok magatartásából. A DISZ jelen­tős sikereket ért el a fiatalok nevelésében. Ezrek vettek részt a Petőfi-iskolák tanfo­lyamain, vezetőképző iskolák­ban és táborokban, Ifjúsági akadémiákon, szakkörök mun­kájában, előadásokon. Megis­merték a magyar történelem haladó hagyományait, a mun­kás és ifjúsági mozgalom for­radalmi tradícióit. A DISZ ne­velő munkájának eredménye­ként ma is a népi hatalomért folytatott harc első soraiban állnak azok a fiatalok, akiket a párt vezetésével, a DISZ ne­velt kommunistává. Mindezek mellett a DISZ nevelő mun­kájának hatását jelentős mér­tékben csökkentették a dog­matikus, formalista vonások. A marxista-leninista oktatás jórészt puszta ismeretközlés­re korlátozódott és száraz té­telek ,,biflázására“. A DISZ nem alkalmazkodott oktató­nevelő munkájával az ifjúság különböző rétegeihez, foglalko­zás, életkor és nem szerint; Éppen ezért nem lehetett von­zó az ifjúság széles rétegei számára. Az elmúlt években lezajlott események: a párt politikájá­ban elkövetett hibák, a hibá­kat felfújó imperialista, revi­zionista politika mély nyomot hagyott az ifjúság széles tö­megeinek gondolatvilágában, állásfoglalásában. A fiatalok jelentős, része lebecsüli a 12 év eredményeit. Különös erő­vel hatnak az ifjúság körében a nacionalista és soviniszta nézetek. Sok bel- és külpoliti­kai kérdésben nem látnak tisz­tán. Ebből következik, hogy az 1957—53-as oktatási évben a fő figyelmet az ifjúsági szövetség vonzóereje és. befolyása növe­lésére, az imperialista, nacio­nalista propaganda leküzdé­sére, a nevelő munka tartalmi kérdéseire, a harcos, színes, sokoldalú szervezeti £lef meg­teremtésére kell fordítani; A KISZ . v ,------ ■■.. tagjainak szer­vezett oktatását a párttal együtt végzi. A KISZ-tagokat a párt különböző oktatásaira kell bevonni. Azok a KISZ- tagok, akik egyetemet, főisko­lát, vagy pártiskolát végeztek, önálló tanulási formán, a po­litikai gazdaságtan, filozófia, a munkásmozgalom történeté­nek különböző kérdéseit tanul­mányozzák. A KISZ-vezetők és aktivisták a marxizmus-le- nlnizmus alapjai tanfolyamon tanuljanak, részt vehetnek az időszerű kérdések tanfolya­Ug yanekkor gondoskodni kell, az előadókról is. Azokat az elvtársakat helyes megbízni ezzel — párt és állami szer­vek véleménye alapján — akik közel állnak az ifjúság­hoz és jó előadói képességgel rendelkeznek. Már most ké­szítsék el az alapszervezetek a tervüket, hogy milyen elő­adásokat, találkozókat, ifjú­sági-esteket rendeznek. A ter­vet taggyűlésen vitassák meg. Az oktatási év előkészítésé­hez mindenekelőtt a pártszer­vezetek vezetése és segítsége szükséges, de az állami és társadalmi szerveket is meg­kérjük, hogy támogassák az ifjúság oktatását. A TTIT ad­jon jó előadókat, a népműve­lési és oktatási osztály külön­böző szemléltető eszközök el­készítésében, a tanácsok a he­lyiségek biztosításával segít­hetik a KISZ-L A KIS Z-oki áfás kereté ben már ebben az évben is mód nyílik arra, hogy minden fiatal megtalálja a számára legmegfelelőbb tanulási lehe­tőséget. A KISZ-szervezeteken múlik elsősorban, hogy ez va­lósággá váljon; Kiss Dezső, a KISZ Megyei Szervező Bizottság tagja ggynapi posta Érdekes végigolvasni egyenként is azokat a levele­ket, amelyeket postán külde­nek a szerkesztőségbe. Sok mindent megtudni ezekből. De sokkal többet mond az érdek­lődőnek, ha egynapi postát vesz kezébe és végigolvassa a kézzel, a géppel írott sorokat, így szinte tükörképet kapni, hogy mi foglalkoztatja az em­bereket, mi okoz nékik gon­dot, hol kell segíteni, hol hiányzik az emberség, az igaz­ságszeretet; Pillantsunk bele tehát egy­napi postába! A vásárosdombói cséplőmun­kások — szerintük — azért szólalkoztak össze a helyi ta­nács elnökével, mert nem he­lyeselték a cséplőgép irányítá­sát, sok felesleges vontatás­sal járt, míg végül olyan szérűn voltaik kénytelenek dolgozni, ahol az előírásos tűz­védelmi kellékek nem voltak meg — nem az ő hibájukból —, s végül mégis a felelős vezető ellen indult emiatt el­járás. Lendvai Gellert egy élmé­nyét írja le, amelynek Szeot- lőrincre utaztában volt része, amikor egy idős, amolyan régi parasztbácsi méltatlankodik a lekaszálatlan rétek láttán és azt kérdezi, hogy talán olyan sok a takarmány, nem kell több hús, zsír, tej, nem kell ítélet a Belsped-perbext A bíróság ítéletet hozott: Kovács József 4 év 6 hónap, Kula József 2 év 6 hónap, Si­pos Ignácz 4 év 6 hónap, Ma­gyar László 1 év, Kocsis Ist­ván 1 év 6 hónap, Gál Dezső 1 év 6 hónap, Kula György 1 év 3 hónap, Czeglédi István 1 év 8 hónap, Gulyás János 10 hónap. Kis Imre 8 hónap, Du­dás János 2 hónap, Babos Ist­ván 6 hónap, Kovács Imre 3 év, Kozma István. 3 év, Si­mon József 1 év, Csabrák Ist­ván 1 év 8 hónap, Csabrák János I év 6 hónap, Sörös Gá­bor 6 hónap, Flaksza Mihály 3 hónap, Berényi István 5 hó­nap, Szőíősi Gyula 1 év, Magda Béla 10 hónap, Angyal Zsig- mond 4 hónap, Bartos József 3 hónap, Budán Jenőné 8 hónap, Pozsonyi Gyuláné 10 hónap, Szabó Mihály 2 hónap, Rich­ter Józsefné 3 hónap, Földcsi Károly 1 év. Befejeződött tehát a „Belsped-per“. Ezek a szemé­lyek hosszú hetek, hónapok óta lopásokat), sikkasztásokat követtek el. Padlókárpitot, textilanyagot, szappant, szőlő­karót, vöröskeresztes csoma­got és még sok-sok különféle árut loptak el és azt vagy fel­használták saját céljaikra, vagy értékesítették. Volt rá lehetőségük, hiszen a bűncse­lekmények elkövetőinek nagy része fuvaroz s így volt mód arra, hogy a vagonokba érke­zett árut megdézsmálják. Huszonkilenc vádlottat ítélt el a bíróság. Közöttük van több büntetett előéletű Is. De bizonyára valamennyiük ré­szére tanulságos lesz a jövőt illetően a bíróság ítélete. Eb­ből azonban leszűrhetnek ta­nulságot mások is. Azok, akik nem tisztelik és nem becsülik a társadalmi tulajdont. Egy­szer mindenki megértheti, hogy a társadalmi tulajdon szent és sérthetetlen, aki azt megdézsmálja, annak a bíró­ság előtt kell felelnie tettéért! HÍREK A MÁVAG Mozdony és Gépgyár meghívására csütör­tökön délben a voroallovgrádi mozdonygyár dolgozóinak öt­tagú küldöttség« érkezett Ma­gyarországra. Sípos Zalgmondot és Erdész Józsefet — akik az elmúlt té­len Böjti Imre karhatalmi őrnagyot a Szabadság téren, továbbá két Idős asszonyt a csurgói úton meggyilkoltak, majd az elsőfokú halálos íté­let után a börtönből meg­szöktek. elíogatásuk után —> másodfokon a Legfelsőbb Bí­róság la halálra Ítélte. Az ítéletet augusztus 15-én vég­rehajtottál^ Uffyy, Uatáűd&ie dké&zMj&teU a Uomtái Vállalatunk is jelentse riszt kapott a bányászlaká­sok építésében. Elsőrendű feladatunknak tekintjük, hogy a ránkblzott munkákat határidő előtt elvégezzük, hogy a bányászcsaládok egV része minél előbb megfelelő otthonhoz jusson. Egyelőre azonban Igen ko­moly nehézségeink vannak azért, mert a kivitelezésben velünk működő társvállala­tok nem tartják be a határ­időket, Nevezetesen a Kökö- nyös-Divldföldi kislakdsépit- kegések csatornázási és ivó­vízellátást munkáit vállala­tunknak ezév december 25-ig be kell fejeznie. Ml ezt a ha­táridőt be fogjuk tartant- Ezen belül vállaltuk, hogy október 15-ig 80, november 15-ig kilencven lakás is de­cember 15-ig ISO lakás ivó­víz és csatornázási munkáit végezzük el, ha a fővállalko­zó, a Komlói Építőipari Vil- . lalat a terveket idejében biz­tosítja, a munkaterületeket idejében rendelkezésünkre bocsátja, a kitűzéseket ha­táridőre elvégezteti és az anyagkivohatókat is meg­adja. Erre vonatkozólag az Építőipari Vállalat kötele­zettséget is vállalt. Sajnos dzóaban a» írásbeli kötele­zettséget nem JcöuetiJc a tettek. A villáit kötelezettségek­ből egyetlen egyet sem tel­jesítettek határidőre. Ez a mi munkánkat oly nagymér­tékben gátolja,. hogy ha ez Így megy tovább, mi if kép­telenek leszünk betartani a határidőket. A csatornák nélkül pedig hiába lesznek készen a szépen felépített házak,, azokba beköltözni nem lehet. A vállalatok egy­másnak nyújtott segítségére igen jellemző példa a követ­kező,• a munkák 1, ütemének terveit május 30. helyett, június 18-án kaptuk meg. Ami még ennél is kirívóbb; a befejező szakasz tervét július 3(Mg kellett volna át- adnlok, de azt a Mélyép- tervtől még a mai napig sem kaptuk meg. Az pedig nyil­vánvaló, hogy tervek nélkül nem lehet dolgozni. Az is gátolja munkánkat, hogy a Komlói Építőipari Vállalat még azokon a része­ken sem ad munkaterületet, ahol a meglévő tervek már lehetőséget adnának a mun­ka erőteljes beindítására. Ott, ahol a csatorrUt nyomvonala fekszik, még ma is a Komlói Építőipari Vállalat anyagait tárolják, hólott többszőr kérj tűk a vállalat vezetőit, hogy a munkaterülétet biztosítsa. Ehhez hozzátartozik még az is, hogy a tervező irodának a befejező szakaszra a kitű­zéseket már július 25-ig el kellett volna végeznie, de ez a mai népig sem történt meg. Ez említett munkaterüle­ten talán mégis az volt a leg­súlyosabb hiba, hogy a ter­vező iroda az anyagklvona­tókban 15 centiméter átmé­rőjű lefolyócsöveket állított be, a későbbiek folyamán pe­dig a tervekbe máp 30 centi­méteres eső beépítését foglal­ták. Most, az időközben meg­rendelt és leszállított 550 fo­lyóméter, 15 centiméter át­mérőjű cső, ott hever a komlót, építkezésen anélkül, hogy azt használni lehetne. Ugyanakkor a terv. szerint most szükséges csöveket még csak a mincfp tudtuk megren­delni. Itt csak az ment vala­mennyit a helyzeten, hogy pártszervezetünk vezetősége — látva a körülményeket — segített, elintézte, hogy a csöveket kicserélje az Anyag­ellátó Vállalat. Természete­sen Így is idíbe kerül, míg a munka teljes ütemben meg kezdődhet. Az eddigi tapasztalatok alapján rájöttünk, hogy a jö­vőben sokkal szorosabb együttműködésre van szük­ség a Komlói Építőipari Vál­lalat, a Mélyépterv és a ml vállalatunk között. Ügy kell segítenünk egymást, úgy kell kooperálnunk, hogy a kom­lói bányászlakásokat mielőbb átadhassuk. Mi egyelőre csak a magunk nevében ígérhetünk; a házak határidőre való átadása a ml hibánkból nem fog elma­radni. A 3. I*. Mélyépítő Vállalat dolgozói a rájuk há­ruló feladatokat elvégzik. TÁTRAI JÓZSEF igazgató több állat? Felelősségre kell vonni az ilyen nemtörődöm embereket, mert elvégre nem­csak maguknak okoznak kárt, sőt nem elsősorban maguknak. „Utonállók a XX. század­ban". Ezt a címet adta leve­lének Lutz Elemér Vasas II. 67. alatti lakos, aki leírja, ho­gyan verték meg a falu má­sik végén lakó két fiatalt a mulatság után és követeli: „Lépjünk fel erélyesen a han- goskodók, a botrány csinálok ellen!” Markó Józsefné a Déldunán­túli Áramszolgáltató Válla­lat dolgozója a patacsi összes dolgozó nevében emeli fel szavát. „Mi, Patacs dolgozói kaptunk a Pécsi Közlekedési Vállalattól egy kocsit reggel 6 órai indulással, de a kocsi — nem tudjuk kinek a jó­voltából — hol jön, hol nem jön”. Emiatt sokan elkésnek munkahelyükről. A vállalat igazgatója — a levél szerint — egyszer már intézkedett eb­ben az ügyben, de „úgylátszik az igazgató munkatárs sza­badságon van, mert a kocsi megint nem jön pontosan, vagy elmarad”. Ifj. Botos József Kistapol- cáról kérdést intéz hozzánk, hogy jár-e neki különélési díj, mert a munkahelyén ka­pott válasz nem elégíti ki. Egy, az (Alkotmány utcai óvodában történt eset miatt panaszkodik Máté István, a Nemzeti Bank pécsi fiókjának dolgozója. „Kisgyermekünk óvodában van egész nap, mun­ka után érte megyünk. Ed­dig nyugodtak voltunk, jó he­lyen tudtuk, kedves gondozó­nők és jó ellátás között. A múlt héten egyik este síró gyermeltet kaptunk vissza vérző fejjel. Kiderült, hogy az óvoda udvarával szomszé­dos iskolaudvarban az iskolá­sok játszottak. Játékuk; kő­vel dobálták egymást, — az egyik kő kislányom szemét találta”. Felügyelet nélkül játszottak tehát az iskolások és következménye súlyosabb is lehetett volna. A elbocsátással két levél foglalkozik. Egyiket Németh Béláné Merenyéről, a másikat Mestyán Katalin küldte, aki Pécsvánádom. dolgozott a föld­művesszövetkezetnél. Németh Bélánénak férjét, Mestyán Ka­talint pedig magát bocsátották el, a levelek írói szerint igaz­ságtalanul, részrehajlóan és nehéz anyagi gondok elé állí­tották őket. Orvoslást várnak. Horváth Imre Pécs, Hargita u. 3. szám alatti lakost házi­gazdájának minősíthetetlen vi­selkedése késztette írásra. Al­bérlőként lakik a házban és szerinte a háztulajdonos, aki nemrég költözött vissza házá­ba, most azon mesterkedik, hogy kifüstölje őt és feleségét: A kifüstölést szószerint kell érteni, mert, a háztulajdonos az albérlők szobájának ké­ményét elfalaztatta, hogy tü­zelni ne tudjanak. „Füst nem ment ki a kéményen, fulla­doztunk, étkezdéből hordtam az ebédet és ez így ment kb* 2 hónapig” — hangzik a le­vél —, majd miután e turpi- ság kiderült „a villanyórát piszkálja. Terve az, hogy vagy kifüstöl bennünket, vagy örök sötétségre ítél". „Kell-e helypénzt fizetni a piacon kívül?” — kérdezi le­velében Németh János pécs- bányatelepi lakos, aki azt ír­ja, hogy a MÁV konyhára adott el burgonyát és az ál­lomáson tartózkodó helypénz- szedők követelték tőle a 14 forint helypénzt. Egy vasasi bányász, nevét nem írta alá, arról ír, hogy a vasas! bányá­ban a rossz személyszállítás miatt, csak nagy fáradsággal jutnak a 7. és 9. szinti mun­kahelyekre, mert a 6zállítókae csak a 8. szintre szállít embe­reket. „Még egyet — fejező­dik be a levél: az aknától az autóbusz megállóig gyenge a világítás, erősebb égők kelle­nének, de nincs még ma sem. Takarékoskodás? Lehet. De miért égnek nem egyszer reg­gel hét órakor is Vasason a közvilágítási lámpák most á nyári napokban?“ „Ne helyezzék át a tanítót” — ezt kérik levelükben a kis- ujbányaiak, s a levélen 46 alá­írás van. Kérésüket így to­vábbítjuk a megyei oktatási osztályhoz. Lakáspanasz. Egyik nap sem hiányzik a postából ez a sok ember életét nehezítő, sokszor keserítő probléma. Ezt kivételesen nem Pécsről kap­tuk, hanem Kásádról és szö­vevényes lakásügyben, amely­ben legkönnyebben úgy le­hetne igazságot tenni, ha a levél írójának is, annak is, aki most a levél írója volt la­kásában lakik teremtenénk megfelelő otthont. És végül jön a sport, akár­csak az újságban az utolsó oldalon. Talán éppen e meg­szokásból rakták össze ílven sorrendben a leveleket. Két levéli, is van ilyen témájú. Egyik baranyaibbnak kívánja látni a megyei sportújságírást, a másik egy szurkoló, aki ab­ban reménykedik, hogy jövő­re sikeresebben szerepel a PVSK, de egyben reméli ezt a Pécs-Baranyától, a , Pécs bá­nyateleptől Is. Ugylátszik többcsapatos szurkoló a lévél írója. Teljesülíön kívánsága! _ • ; Ennyi minden ,van egy. n»- pi postában és úgy mondják, hogy ez „gyenge, nap’-p^k számít. Hát mennyi mindén, van, amikor „erős ná,p’’ van’ S mi a következő lépés? Neki­kezdeni a panaszokat,, beje­lentéseket megvizsgálni, kér­ni az illetékes szerveket , a szükséges intézkedések fel­tételére, válaszolni, a levél­írónak, hogy levelével. , ügyé­vel mi történt, mi történik, jogos, vagy jogtalan áz, áltá­lam írt dolog és így tovább. Sok munka van véle, de meg­éri, hiszen emberekről,, az em­berek mindennapi öröméről, gondjáról, munkájáról vén e levelekben szó. &1&K cipömodoM a jíifl (ara és nyárra A cipőipar cipőkiállítást rendezett az 1958. első , fél­évére tervezett modelljeiből. Horváth Gyula, könnyűipari miniszterhelyettes a kiállítáa megnyitásán arról beszélt, hogy a cipőipar termelését jö­vőre 15 százalékkal növelik. Csaknem négyszer annyi cipőt gyártunk majd, mint az álla­mosítás előtt; A bemutatott modelleket a cipőmintakészítő és tervező vállalat, a Duna, a Tisza, a szombathelyi divat, a szigetvári és az ifjúsági cipő­gyár tervei szerint készült 1200 cipő körül választották Ki­Harmincféle színű bőrt hasz­náltak fel, köztük a külföldén divatos, úgynevezett piszkos fehéret, olajkéket és acélkékét. Újfajta bőröket is dolgozták fel, ilyen a zsugorított sertés­bőr. A sarókmagasság négy centimétertől egészen tíz cen­timéterig váltakozik. A férfiaknak a Duna Cipő­gyár olaszos nyújtott fázónú, férfiszandált készített. Á gyer­mekcipők is nagy választék­ban vannak, gyógybetétes ci­pők is készülnek. Jön 0 HOT-0GÜÜTT9S Az alkotmányunk ünnepsé­gének programjában szerepel a lengyel HOT jazz kabaré- együttes Is. Az együttes július­ban Budapesten már bemutat­kozott, — nagy sikerrel. Szó­listájuk a világhírű néger Jazzénokesnő, Betty Charles a leghíresebb jazz számokkal szerepel. René Glaneau fran­cia sanzonokkal szórakoztatja majd a közönséget Műsorában Kozma József „Hulló falevél“ című dal és Chevalier ének­számai közül szerepei néhány. A harmadik szólista Amts so- bolewaka kitűnő parodists, —f magyarul is énekel. Az együttes vasárnap, aur; tü-án este fél 9 órakor lép fel; a szabadtéri »topádon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom