Dunántúli Napló, 1957. augusztus (14. évfolyam, 179-204. szám)
1957-08-04 / 182. szám
IRODALMI NAPLÓ ............. ,,, ill» JjtadaÉoM lAicü/és&et Népinüiraíés Pártos szocialista-realista művészetet! / MÉSZÁROS FERENC: Mióta Marx és Engels tanításai eljutottak hazánk földjére, és a szervezett munkásság harcba indult a tőkés elnyomás és kizsákmányolás ellen, íróink és művészeink legjava műveikben amellett az eszme mellett állott, amelyért a munkásmozgalom vagy 1919 után a kommunisták pártja küzdött. Elég ha az írók, költők közül Ady, Juhász Gyula, József Attila vagy Gábor Andor nevét említem. (Gábor Andor művészetét még mindig nem értékelte kellőkép irodalomtörténetünk.) De ezt a kort megelőzően is a magyar irodalom legjobbjai: Bacsányi, Csokonai, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Madách pé'dája azt tanítja, hogy az ircda’om, a magyar irodalom mindig pártos volt. Legna- gyobbjaink mindig és minden korban a parasztság, a dolgozók érdekeinek, hazánk függetlenségének és szabadságának voltak hites szószólói. A magyar irodalom sohasem volt az urak, az elnyomók támogatója, még szubjektíve sem. A magyar írók, művészek példája azt tanítja: a művészet, az irodalom legfőbb célja, a nép szolgálata kell, hogy legyen. Ha az irodalom és művészet nem a népért van, hanem egy kiváltságos osztály mulattatójává, vagy szórakoztatójává lesz, akkor méltatlan nevére, árulójává lesz önmagának. Megszűnik irodalom, megszűnik művészet lenni. Eötvös József írta 1846-ban: „Kií nem hevít karának érzeménye Szakítsa ketté lantja húrjait.“ Miért kell mindezt elmondani? Azért, mert íróink és művészeink egy része és nem is csekély része elfordul a néptől, elfordul a mától, alkotásaik csak egypár kritikus számára készülnek. Meg kell kérdeznem: az ellenforradalom igazi arcát hány író rajzolta meg? Hány műben mutatták meg a párt, a kommunisták helytállását? Hány költő énekelte meg új hőseinket, a nemzetközi munkásmozgalom új hőseit? A válasz siralmas. A napodban láttam Molnár Imre festőművész készülőben lévő drámai erejű alkotását: Hogy milyen lesz a mű, ha elkészül, természetesen nem tudhatjuk. De azt máris el lehet mondani Sétára hívjuk a kedves olvasót, irodalmi sétára; Ennek az annyi értékkel ékeskedő városnak azokat az útjait-helyeit járjuk be, amelyekhez a magyar irodalmi múltnak valamilyen emléke tayad. Házakat nézünk meg, amelyekben írók ét költők laktak, tárgyakat fogunk kézbe. amelyeket érintettek* ts- kolákba lépünk be, ahol egykor tanultak. A kegyeletes emlékezés szárnyain visszaszóltunk a múltba, hogy Tinódival és Zrínyivel találkozzunk, hogy lássuk a diák Vas Gerebent és Garay Jánost, hogy Móricz Zsigmond és Juhász Gyula szavát halljuk. A sétákat itt a papíron tesz- szük, de a figyelmes olvasó bizonyára akkor is emlékezni fog ezekre, ha majd mindennapi gondja-baja közepette siet el azok előtt a házak előtt, amelyeknek köveit a hozzáfűződő irodalmi emlékezés avatta nevezetessé. róla, hogy mondanivalója és technikája már most is lenyűgözi a szemlélőt. A készülő festmény hites bizonyítéka annak, hogy képzőművészeink között is vannak olyanok, akik helyesen látnak, éreznek és alkotnak. Az ellenforradalom leverését követő időkben nem jelent meg még ilyen megrázó, hiteles kép festőink műtermében. Igaz, sokan azt mondhatják, hogy a mű alkotásához idő kell. Igen ám, de október— november óta eltelt vagy nyolc hónap. Arról ne is beszéljünk, hogy az ellenforradalmi időkben nem is kellett olyan hosz- szú idő „a mű alkotásához”. Rádió és lapok, fővágosiak és vidékiek közöltek olyan „műveket“, amelyeken, hogy úgy mondjam, a tinta meg sem száradt Mint minden ember, az író, a művész is a társadalomban él. Mivel pedig osztályharc folyik, a munkásosztály és a i kapitalizmus között, (hazánkban ennek maradványai, főleg ideológiai maradványai ellen), a művész nem lehet független ettől. Vagy küzd az imperialista kizsákmányolás ellen, vagy a kapitalizmus szekértolójává válik. Középút nincs. Az úgynevezett tiszta irodalom (l’art pour 1‘art) mögé való visszahúzódás nem más, mint felszólítás a társadalmi passzivitásra. Még a haladással való szubjektív ro- konszenv is objektíve az ellen- forradalom ideológiai maradványainak támogatása. Az MSZMP országos konferenciájának határozata irodalmi és művészeti életünkkel kapcsolatban fontos feladatokat jelölt meg. „A művészi élet területén elő kell mozdítani művészetünk, irodalmunk fejlődését a szocialista realizmus irányában, elsősorban pártos szocialista, realista alkotásokat kell támogatni“. íróink és művészeink egy része nagyot szisszent a-, határozat megjelenésekor és * nem volt rest azonnal „ve- * szélyeztetett művészi szabadságra“ hivatkozni. De hát ve. szélyezteti-e valóban a párt; az alkotás szabadságát? Erre , a leghatározottabb nemmel j kell válaszolni. Mert hiszen mi is a pártszerű irodalom elve? Nehéz és bonyolult feladat — mondja Gorkij —, mely nemi szorítkozik csupán a régi va-<* lóság bírálatára és ragályos1t hibáinak leleplezésére. íróink (i feladata: „tanulmányozni, áb^lű dalmi i rázolni és ezáltal helyeselni az új valóságot.” Lehet, hogy egyesek nem akarják helyeselni az új valóságot, de ezek bármilyen magasfokű mesterségbeli rutinnal is bírjanak, nem művészek. Nem művészek, mert az igazi művész mindig és minden korban a társadalmi haladás mellett állott, ennek érdekében szállt harcba. Kedvelt válasz bizonyos írói és művészi körökben az is, hogy a pártos irodalom propagandistává degradálja a művészt. Persze, ennek az ellenkezője igaz. Mert a pártos művészet, a szocialista realizmus nem zárja ki, hanem feltételezi a művész széleskörű kezdeményezését, a műalkotás változatos témáit, stílusának és műfajának megválasztásában. És milyen propagandista példaképeink vannak. Petőfi a magyar szabadságharc lánglelkű propagandistája. Ady a proletáriátus győzelmének vá- teszi erejű propagandistája. Gábor Andor az elnyomottak és a párt igazságának propa gandistája. És ha ma a ma gyár író, művész ilyen propa gandistává degradálódna, erre csak büszke, nagyon büszke^ lehetne. És hozzáteszem, mi is büszkék lennénk rá. Nem hívánmkíróinktól, költőinktől azt, hogy csasztuskát írjanak. Képzőművészeinket sem kérjük arra, hogy dekorációs munkát végezzenek. De azt elvárja az egész magyar nép. hogy az írók, harcának hű támogatói (I legyenek. A munkásosztály el- j várja, hogy a művész az igazság rendíthetetlen szószólója, a munkásosztá’y győzhetetlen ügyének kifejezője legyen. B. O. „Magyarok beszének ti 3 ITatvany Lajos könyveinek a megjelenése a magyar ' könyvpiacon mindig esemény számba megy. Alig ocsúdhattunk föl így élt Petőfi című hatalmas dokumentum gyűjteményének csodálatából, máris új könyvvel lepte meg olvasóit. Magyarok beszélnek című új kötete is szemelvény-gyűjtemény — okmánytár, ahogy nevezi;— melynek összeállításában az idős tudósnak és írónak Belia György adott kiváló segítséget. A könyv szerkesztőinek célja az volt, hogy „bepillantsanak a történelem színfalai mögé, s a történelmi személyt hús- és véremberként mutassák be e könyv olvasóinak’’. Ehhez a célhoz választották ki — többségükben kiadatlan, vagy csak kis példányszámú folyóiratok hasábjain kallódó — naplók, levelezések, önéletrajzok, emlékezések tömkelegéből emlékirat-értékű szemelvényeiket. Minden válogatás sebezhető pontja a teljesség. A több mint hatszáz oldalas s másfélszáz szemelvényt tartalmazó kötetnél azonban erről szó sem lehet. A bő válogatás módot ad a magyar múlt, a magyar ember teljes és hiteles — mindig a kortársak vallomásainak tükrében történő — megismerésére. A könyvben „magyarok beszélnek”: nevesek és névtelenek, önmagukról és másokról. A könyv lapjain írók és politikusok kerülnek emberközelbe, a múlt magyar életnek — a bölcsőtől a koporsóig — sok apró mozzanata elevenedik meg előttünk, a magán- és a közélet, az egyéni- és a társadalmi élet titkaiba pillanthatunk be. Pl. Madách haláláról vall megrázó szavakkal a költő rokona, a 17. századi sóbányászok életéről, 1794-es álarcosbálról olvashatunk részletet, a szécsényi bég kihallgatási jegyzőkönyvét láthatjuk viszont, régi szerelmes leveleket böngészhetünk, stb. Természetes, hogy egy ilyen dokumentum gyűjtemény „az értékek átértékelésének” több problémáját is fölveti. Erre Hatvány Lajos is rámutat a kötethez fűzött végszavában, ahol a szemelvények alapján kísérletet tesz néhány irodalmi és történelmi közhely és sablon másoldalú megvilágítására. Figyelemre méltó megállapításai vannak pl. II. József, Görgey, Arany és Gyulai Pál értékelésével kapcsolatban.' A könyv az olvasót gondolatra ébreszti, vitatkozásra buzdítja, a magyar múlt, a magyar irodalom tanulmányozására serkenti. S egy ilyen könyvnek lehet-e ennél nagyobb érdeme? Különösen tanárok és diákok, de a haladó magyar múlt minden szerelmese haszonnal forgathatja. (t. t.) Ne feledd! Szisszenve kések szálltak szívemnek, .orz pofák vlgyorá szúrt, mint a tőr, fejfámra fogantak fejemben versek: „Meghalt, mert merni mert, s ez minő malőr!” Gerlice gőggel vártam a vércsét, jajpihék felhője hullt, mint a hó... Ki gyűjti dunnába? Ej, nincs már kétség, gyáva merészség, a gyertyád is alvó. Gyilkos vagy! — mondta nékem a gyilkos, szó-torzók üllője lett a szívem, homlokom nyüszítő gondoktól nyirkos: „Élhet az élő, ha élnie szégyen?’*' Támaszom, erős oszlop — por csupán, de porból oszlopom újra kinő ... Már lógni láthattam hűlve a hullám, rémlik: nem rémkép a rettenetidő. Felettem fontak kötél-glóriát és talán neked is kész volt a kés... Lakoma voltunk egy őrült orgián; zsenge falatka, már zabálásra kész. Felejted tán a lázas heteket, ha otthon békéje bólint ma rád? Hiába! Hazudnál! Nem felejtheted! Hát azt se feledd, hogy mi —nekünk — a párt! Vers a madárfüttyről Szép dala szól a rigónak, hálás — nemde — a téma? Am ha a fütty az egész, annyit is ér az a vers! Szépek a rímek, a ritmusa szinte a légbe lebeghet, mégis azért, s csak azért: csapnivaló, ha üres. Ha a tettyeí romoknál lenézünk a város piros cseréptetős tengerére, messziről idelátszik egy zömök, kétemeletes épület, a líceum, s szomszédságában, az egykori pálosok kéttornyú, kaoymastaakoe temploma* De a Kossuth Lajos utca déli forgatagában, a kirakatok csillogásában alig vesszük észre ezeket a komoran hallgató szürke falakat. Mert hát ki gondolná, hogy a templom legtetején, a torony nyakfáj- dító magasában, a kereszttartó gömbbe valaha költő írását tették? Az ünnepi alkalmakat kedvelő, s ezeket rendkívüli látványokkal még ünnepibbé emelő barokk korban történt: amikor elkészült a templom keleti tornya, Virág Benedek, az akkor Pécsett tartózkodó fiatal költő viaszkos vászonba csavart ünnepi ódáját helyezték el a toronyba. A vers azóta se került elő. Azt mondják, a századforduló táján a templom restaurálásakor veszett el Talán a szél fújta eliH A templom keleti falához ragasztott épület oszlopos kapujában 1838 őszén egy tüzesvérű ifjú várta a bebocsátást: Radákovics József diák, aki később Vas Gereben néven vált ismert íróvá. Az épületben otthonra talált akadémia bölcsészeti karára kérte fölvételét, (tehát emléktáblája tévesen került a mai Nagy ijBARICZ OTTO: Egy karrierista fohásza 1957-ben Oh, nem tudom kihez is szóljak, Kinek mondjak hő imát? Istent kérjem és leomoljak Hogy segítse jó fiát: Vagy talán inkább megtagadjam S hozzád szóljak, Belzebub? Oh, mutasd meg: nagy hatalmad van, Merre is visz az az út. Melyen járva megtarthatom Az én drága asztalom. Az íróasztalt, mely havonta Háromezret hoz nekem. Ö Belzebub, Istenem! Mert látjátok én soha semmit Nem csináltam e helyen. Es nem használtam egy szemernyit Senkinek sem. Énnekem Nem is mondhatják, hogy ártottam Hisz megbújtam csendesen, Igazgatóm és párttitkárom Dicsértem én rendesen. Hisz erőmet most sem sajnálom: Megmaradni bármi áron Az volt az elvem. Jaj, de most Érzem veszélyben helyem Ó Belzebub, Istenem! Október jött, hej, az átkozott, Szívem akkor repesett. Es lomha vérem tűzze válott, Ö, erről nem tehetett. Es fegyvert fogtam, lövöldöztem Igaz, ezt elismerem De csak a verebekre lőttem! Hiszen rongy az idegem! Csak ne vegyék el asztalomat Nem ártottam én sokat, Megígérem, hogy nem teszek én Jót se rosszat e helyen 0 Belzebub, Istenem! Nem szóltak még, óh, jaj, de érzem Valami forr ellenem Segítséged most ezért kérem Belzebubom, Istenem! Oh. Jehova, Krisztus, vagy Buddha Astarót vagy Mohamed Segíteni bármelyitek tudna Az nékem már egyre megy Oh, csak az én jó asztalomat, Hol aludtam oly sokat Meg a havi jó háromezret. Azt hagyják meg énnekem O Belzebub, Istenem! Lajos Gimnázium folyosójára!) hogy a szülők kívánsága szerint jámbor papot faragjanak belőle a szigorú profesz- szorok. Sikertelenül. A földszinten, a bejárattól jobbra ma is látható az a tíz lépés hosszú és öt lépés széles szoba, (ma a gyakorló iskola kicsinyei tanulnak benne) amely valaha az akadémia börtöne volt, a karcer. Nem volt nehéz idekerülni annak a diáknak, akit a bosnyák házigazda csinos lánya, a vígkedvű barátok, az Aurorában olvasott érzékeny történetek, a kávéházak jobban érdekeltek, mint a metafizika tudománya. Végül is tanári konferencia elé idézték a már ismétlő diákot, (az első emeleti ünnepélyes, bolthajtásos terembe) s kimondták a kemény szói: a kizárást. A diákok kihallgatásáról készült jegyzőkönyvek, bennük Radákovics ítélete, ezek a kor iskolai viszonyaira any- nyira jellemző írások ma a városi levéltárban olvashatók. Azt a folyosón tikk-takkoló órát pedig, amely 1840 víg farsangján utolsót ütött Radákovics Józsefnek, a Káptalan utcai múzeum őrsAf / 1882-ben egy másik, írónak induló ifjú állt szorongó szívvel az épület díszes, kovácsolt vas ajtaja előtt. Ziegler Géza. De hiába kocsizott három vármegyét, a tanítóképzőimért akkor már az volt az épületben) mogorva igazgatója („beesett mellű, csupasz arcú, nagy vörös hajú, keskeny ajkú, feketeruhás úr”) nem tette meg kérését, nem javította ki elégséges oklevelét. A Ziegler Gézából lett író, Gárdonyi Géza aztán azzal, „hálálta meg‘’ ezt, hogy az igazgató alakját megtette az , Egri csillagokban Móré Lász-1 lónak { • Egy percre a líceumtól, a* Perczel utca sarkán, egy föld- < szintes, kétfelől hosszan el- * nyúló épület áll. Tudják-e az* arrajárók, hogy falaihoz fűző-' dik a pécsi szabad sajtó kivívása? Valaha nyomda dolgozott a házban, s itt jelent meg röplapon az 1848 március 15-e utáni napok egyikén a pécsi Nemzeti dal, Tóth Kálmán — akkor akadémiai diák, később jeles költő — verse: A pécsi főtanodat ifjúság örömdala, és egy másik, cenzort nem látott költeménye: A szabad magyar jobbágy dalai Kár, hogy máig sem hirdeti emléktábla e helyen ezt a nevezetes eseményt. TÜSKÉS TIBOR Arany János jubileum 75 éve, hogy e magyar költészet Járadhatatlan mestere, Arany János meghalt. Emlékét ez év őszén országos ünnepségekkel méltatják.- A központi reprezentatív ünnepséget a Tudományos Akadémia rendezi: Nagykőrösön az Arany- jubileummal kapcsolatban ünnepük még a helyi Arany János Gimnázium fennállásának 400, évfar* t t * t t t I * * I dúl 6j ált: Ez alkalomra szeptember 15-től 23-ig Arany János hetet rendeznek. Az ünnepi esemény kiemelkedő programja les? az Arany János Irodalmi Múzeum megnyitása.- A népművelők feladata az, hogy az ország minder helyén megemlékezzenek Arany Jánosról, ismertessék a költő munkásságát és műveit.
