Dunántúli Napló, 1957. július (14. évfolyam, 154-178. szám)

1957-07-06 / 157. szám

1957 JÜLITS 6 NAPtö 3 ■■ Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Mi az igazság a dohánygyári pártszervezetben? A színvonalasabb népművelési munkáért Az Iskolákban már befejeződött a tanítás, de a Gépipari Egészén ráéri a. dohánygyár, ján is felvettek tagot! Ez is- télyre tett szert a kommunis- lettünk állnak és lelkesednek,] iTechnikum udvara és folyosói mégis zajosak: egyhetes bent- mint február vége felé, ami- mét a szervezeti szabályzat ták között. ha vesztünk cserben hagynak lakásos hkolán vannak itt a megye öntevékeny csoportjainak kör ottjártam. Már él es dől- megsértésével egyenlő, hiszen Most azonban alaposan el- bennünket. Tehát: nem kato-i . . , aA, . .. „ ... gozik a pártszervezet, kiszis- tudott dolog, hogy a taggyű- vetik a sulykot. nák. A pártnak pedig kato-ivezetői’ “Wtszók, népi táncosok, kórusvezetők.- - - - - — - - - - \ A színjátszók az udvaron tanulnak. Kodolanyi „Vegren» I» delet” című darabjának második felvonását próbálják. Éppen Ú„Kata néni” áll a bíróság előtt: A bíróság elnöke életkorát kérdezi: — Tavasszal voltam 60, 61, talán mégis 60 éves.a — Vallása? — Hívő vagyok, kérem.. , — Nem jó! — szól közbe Marton Frigyes, a Pécsi Nem-» zeti Színház rendezője, aki a színjátszókat tanítja a színészit február tis ~Sá'ndor-féíe~ ^eílenforra'dal- rendezői munkára. Részletesen elmagyarázza a jelenet jelen* márokat. Sőt! Valóságos men- ftőségét, a mozdulatokat. Mindannyian figyelnek, s újra pró­tái sem utolsók a városban. A lés csak akkor határozatké- Farkas elvtárs ma is tartja nákra van szüksége! gyár az első negyedévi és a pes, ha a tagság kétharmada február végi véleményét, mi- júniusi tervét is túlteljesítette, legalább megjelenik. szerint 25—30 meggyőződéses Azt mondják, hogy Laczikó B. S ha még kételkednék va- kommunistája van a gyárnak. László igazgató elvtárs meg- laki, gondolkozzék el az aláb- A jelenlegi helyzet tehát egész­mosta azoknak a művezetők* bi összehasonlításon: nek a fejét, akik olcsó és in- Néhány évvel ezelőtt, ami- gatag népszerűségüket féltve, kor a dohánygyári pártszerve- ncm mertek szembeszállni a zetek több mint 200 tagot fegyelmezetlenkedőkkel. Szó- számláltak (az üzem kéthar- val sokat haladtak a dohány- mada párttag volt) pangott a gyári elvtársak, hazudna az, pártélet. A taggyűléseket elég ember lenne, akivel aki ezt eltitkolná. gyéren látogatták, nem sze- végén találkoztam! ségtelen. De azért nem érde­mes megbolygatni — mondja Gyors és alapos kivizsgálást! A pártszervezet felhígulása érezteti hatását a gyárban —hiszen hol vagyunk már is. Egyesek még ma is görbe az ellenforradalomtól? szemmel néznek azokra a kom így beszél Farkas János munistákra, akik keményen elvtárs. Mintha nem is az az elítélik a Baksa László és Má­Minden negyedik nettek hozzászólni az emberek. Most ismét felütötte fejét e Laczkó elvtárs szerint a tőhadjárat indult meg Bak-1j bálnak. Most még lehet „puskázni”, legtöbbjük a szöveg­dolsozó kommunista? betegsóg- Egy*s taggyfilé- SSÍem1SS: SSt ° szerepét’ de *>ár na*> múlva már kivüW61 « sekről a tagság egyharmada szat nem lehet rájuk monda- még Farkas János elvtárs is \ kell tudniók.. ; Hanem csodálkozni kezd az vagy még nagyobb része hiány ni. Nincs is itt különösebb baj! úgy beszél (az a Farkas elv- J Az emeletről ütemes lépések dobbanása hallatszik: ott mber ha a pártszervezet bel- 8 harapófogóval kell ki- Mit? Szimpatizánsok? Az or- társ, akit Baksa azelőtt elbo-]. próbálnak a népi táncosok. A szünetben Simon Antallal, a ember, ső ügyeiről esik szó. Az üzem­nek ugyanis 85 párttagja van, a gyár összdolgozódnak száma pedig 309. „Durván“ számít­va tehát minden negyedik em* bér kommunista. És ez hihe­tetlen! Farkas Lajos, Farkas János 20 tegJa a pártnak­Elavult módszerek, elavult elvek elvtárs és még tölbben azt mon­dották február végén, hogy 25—30 elvtánsra lehet majd számítani. Azt hiszem nem voltak pesszimisták, Február végén, amikor már mk?d€2? minden jelentősebb megyei üzemben volt pártszervezet, a hi'bájálbóO, dohánygyárban nagyjából így Veres elvtánmő régi, tobb- állt a helyzet: nem volt párt- szorosén kitüntetett harcosa a szervezet, hat kommunista és munkásmozgalomnak. A párt- haladő munkás elbocsát ól eve- szervezés előtt nyugdíjba me­AÚfl a B7fÍ' sztg0? Pártértekezleten be- Csátira ítélt), hogy eléggé \Pécs t,órc)5l „Mecsek” népi együttes vezetőjével beszélgetünk, A legutóbbi taggyűlésén nem széltek azokról először. (A megbflnhődött már. Ha így , . , . szólt hozzá senki. Népszabadság legalább két haladunk tovább, megérjük,] “fcl eit a csoPortot tanítja: Az ellenforradalom óta se- hónapja irogat róluk.) hogy nemzeti hőst faragnak a ^ Célunk az, hogy az ittlévő vezetők minél több népi hol sem hallottam ilyen eset- Amikor Laczkó elvtérsat munkásokat megkárosító, kom]Ráncot megtanuljanak. Ügy számítjuk, mire a tanfolyam vé­ről csak a dohánygyárban, hallgatom, eszembe jutnak az munistákat üldöző boksákból '.Igéhez érünk, legalább 10 különböző Baranya megyei táncot ahol minden negyedik dolgo- elmúlt évek. Hogy is vettük Egyébként kevés kivétellel " . . ___ „ "H|IU1r„, . fel akkor a párttagokat? Gyak ismét kértek, hogy ne tegyük f saiátlt<4nak ma)d el, hogy hazatérve csoportjukkal is meg- ran így: be a nevüket a2 újságba. A \ tanultassák. „;:.X. Y-t évek éta isme- kommunistáiknak tehát még? De nemcsak népi tánctanulásból áll a munkájuk. Tanul- rém. A munkáját jól végezte, most is tartaniok kell kicsit, ], mányozzák a megye néprajzát, koreográfiái ismereteket is Egyszer például Mondom, vagy tartanak valamilyen J szereznek én nem is tudok rá rosszat esetleges retorziótól. Ez is fúr- , mondani. Javasolom a párt- csa ám abban a gyárban, ahol | A szünet után ismét munkához látnak. Nagy a meleg, ba. -. ;** minden negyedik ember tagja , nem éppen üdítő ilyen hőségben a tánctanulás, de a lelke­Ma már nagyon a pártnak! ___ úsedés előtt nincs akadály.,-. mó dszernek tűnik ugye? Mert Kár is szaporítani a szót. A., ° r. , . , , , , . ha alapvető is, hogy egy párt* dohánygyárban rendet kell te- | Par teremmel arrébb Keserű Istvánnak, a megyei tanács tag jól dolgozzék, azért ko- remteni. ](énekszakfelügyelőjének irányításával a kórusvezetők tanul­rántsem elég! Jól dolgozni A megye! pártértekezlét fel- (! nők. A tematikában többek között a kórusművek megtanító állampolgári kötelesség, jól szólaló! már régen kérték,, De hogy is történhetett meg Veres elvtársnő let kaoott és a levesében ló- hetett vdlna racionalizálással, állampolgári kötelesség, jói szólaló! mar régen kertek. (! sának módszerei, népdaléneklés, népdalgyűjtés szerepel. Az S.kr^,S<*i65,,3ió6 _.»«•jssafc Väi:« «•****•>->«< p*™*»«*.• főkönyvelő egy építési vállal- volna a hezét Veres elv­kozó fia és Mátis Sándor, a támno azonban kommunista munkástanács elnöke, a két meggyőződésére hallgatva, ma­vezető elleníorradalmár irá- radt, s fiatalos lelkesedéssel nyitotta a hangulatot, a kom- hozzákezdett a pártszervezes- munistálknak még ekkor is tar- ae2- . taniok kellett a retorzióiktól, EI<§“1 tragikus, de a régi rossz Féltek a becsületes emberek, gyárban mégis ezt a módszert meg alaposan a helyzetet. Egy követték! Bekerültek azok a bizottság ki is ment, de a vizs- szimpatizámsok, akikre a sző gálatnak nincs komoly ered- szoros értelmében sem lehet ménye, mert távolról sem volt rosszat mondani. Becsületes elég alapos. Nincs más hátra emberek, hiszen nem hőbölög- tehát: új bizottságot kellene tek annakidején. (Igaz, a né- kiküldeni, ez esetben azonban pd hatalomért sem álltak ki.) olyan embereket, akik szere- n ^ Tisztelik a pártot, de nem tik az alaposságot s nem ijed­düf dönt* fontos kérdésekben" szeretnek politizálni, gyűlésez- nek meg a szövevényes do­-------------------j v-_ hánygyári dzsungeltól. Ma gyar László módszereket nem tudta el­mindegyik arra kért, hogy az hagyni- Számos esetben, az 1 istenért se tegyük bele nevét h meghallgatása nélkül, egye­az úisátfba dül dont fontos kérdésekben, , , .. . . . az ujsagoa. __ nem tájékoztatja a Vezetésé- ni- pártmunkát végezni, hoz­Ug yanebben az Woben a gj tagokat stb. A pórt szerve- zászóltni ha győzünk mel- legtöbb üzemben már leszá- ^ alkalmával főleg a szám­™ltak * ,vezAető ellefforra- szerűségre törekedett, ami a dalmárokkal Az urántumbá- 4g^3 emlékeztet, ami­nyában például a párt szava kor pártversengés ide­ervenyesult, a komim Kos- jén az MKP ^ törődhetett su h-bányán pedig olyan erős el t min6sé&?el­volt az elvtársak ^folyása, Veres elvtámnő tehát jó hogy az üzem a kétnapos de- szándékkal doigozott> de az tV°T^Z rd “S elavult módszerekkel csak vett részt. De menjünk csak ll n „eredményeket” érhe- el most Kossuth-bányára vagy ej” tíPan ^éba & Feltétlenül beszélnünk kell* kérdezőskMjünk: minden ne- Laczkó B ^ FarkasJ gyedik dolgozójuk tagja a párt- Jánog elvtárs melléfogásairól^ mne,k? ,A VálaSZ har‘ is- Beállni kell, mert Laczkó suny nem lesz! elvtárs a gyár igazgatója, Far­Egyetlenegy üzeme van me- kas elvtárs egy sereg komoly? gyénknek, ahol a párttagság beosztás birtokosa, s szavuk A Bükk legszebb őzagancsa A Bükk gazdag vadállomá­nya iránt nemcsak az ország­ban, de külföldön is nagy az érdeklődés, Három évvel ez­előtt a Bükkben ejtették el az ország egyik legszebb őzbiká­nyert agancsát most a frank­furti nemzetközi vadász- és agancsklállltáson is bemutat­ják. lyamon tanultakat az iskolákban is hasznosíthatják. A látottak azt bizonyítják, hogy a tanfolyam csaknem 40 hallgatója az iskola végeztével elméleti és gyakorlati tudás­ban gyarapodva tér majd vissza munkahelyére, hogy a nép- művelési munkát az eddigieknél is színvonalasabbá tegyék. (—ray) Játéknak indult... Július 4-én délután 3 óra Hogy ez így történt, az ért- ökörül megállt egy motorkerék- hető, mert a motorkerékpár rpár a határmenti Lippó község vezetője, Kürti Jenő 16 éves !] posta hi vata előtt. Az utasa lippói lakos életében először < bement a postára, hogy dolgát ült a barátja (Müller Adám ját, amelynek aranyérmet enntéZZe. Két perc múlva mo- ugyancsak 16 éves lippói la­Hordozható EKG-készüléket gyárt az Elektromos és Műszerkészítő KSZ torbúgásra lett figyelmes, rög- kos) biztatására idegen motor­tön kirohant, de csak a motor- kerékpárra, a motorkerékpár kerékpárja által felvert por- vezetőjének tudta és beleegye- felleget láthatta a kanyarban, zése nélkül, csak úgy játékbób utána nagy csend. Az eredmény: Kürti Jenő mind A mohács—siklósi autóbusz a hát lábát combnál és a bal vezetője menetrendszerinti idő- karját eltörte, négy fogát a ben indult Beremendről Lip- helyszínen hagyta. Az orra és póra. Lippó előtt éles kanyar a feje betört és ha még ül is van, ahol le kell lassítani. így valaha motorkerékpárra, azt is cselekedett, amikor a ka- csakis az orvosnak köszönheti* Az Elektromos és Műszer- sabb betegeket ágyban is _________, _____ _ __----- _ .. „ „ _____ ____ „ . „„ készítő KSZ számos értékes megvizsgálhassák. A készü- ? nyár túlsó végén feltűnt egy A motorkerékpár 4—5 ezer fo­ar ánya eléri eöt meghaladja már ennél fogva is eléggé \ berendezéssel, műszerrel se- lék kisebb az eddigieknél, szá-Ö vadul száguldó motorkerékpár, r*nt> az autóbusz 6—7 száz fo­gítd az orvosok munkáját. Je- ráz telep helyett akkumulá-11 teljesen a baloldalon. Az autó- rintos kárt szenvedett* lenleg a hordozható szíwlzs- torral működik. fbusz vezetője rögtön megállt, Mindez csak egy kis játék r,, . , . , lyes rendcsinálásával, Farkas* gáló EKG készüléket gyárt- A hordozható EKG-berende-f de a motorkerékpár folytatta ... .r„jmínvp Átigazolások es jel- elvtárs pedig az ellenforrada- ják, amely méreténél fogva zésből az idén harmincat ké-l'a vad rohanást, teljes erővel ''J y Vételek a szervezeti Iom utónl kiállásával tekin- alkalmas arra, hogy a súlyo- szít a kisipart szövetkezet. ?neki a már álló busznak; — pef — szabályzat meg­sértésével A megyei pórt ért ekezl eten és a párt belső köreiben már felfigyeltek erre, sokat beszél­ték róla. Akadtak túlzó véle­mények is. Mert nem igaz, hogy a dohánygyárban boldog- boldogtalant felvettek, akad­nak elutasított tagfelvételi ké­relmek is. Mégis a2t kell mon­dani, hogy nem zörög raszt. ha nem fúj a szél. Hanem miről is beszél A hosszúhetényi dombok új látványosságai az aknamélyítő tornyok. A falu feletti domboldal temetője az elmúlásra emlékeztet, a domb tetején átló vastornyok pedig az ilj életre. Hosszúhetény „ ríj* jövendő új életére. A tor­nyok alatt már többszáz mé- p£j_ tér mélyre nyúlnak az épülő dául Szabella Ferencné elvi!! a!i.náJc; A* aknamélyitők egy társnő? Mintenv tíz emberrel együtt iéazoHák ét, illetve vették fel. Veres Györgyné elvtársnő, az intéző bizottság elnöke egy­más után olvasta a neveket papírlapjáról, 6zokés szerint megkérdezve, hogy van-e va­lakinek ellenvetése stb., stb. Mivel nem volt, szavaztak és mind a tízet átlgazoltnak, il­letve felvettnek nyilvánítot­ták tőkben. (Ez a szervezeti sza­bályzat durva megsértését je­lentené!) Egy elvtárs szerint ném, azért egyenként szavaz­tak, de viták nélkül. Lehe­A hosszúhetényi között új bányaváros hírnökeiként dolgoznak lenn az irdatlan mélységben. Szép és érdekes, néha Iz­galmas is egy új bánya szü­letése. Szép és érdekes — de nehéz is az alcnamélyítők munkája. Nézzük meg talán közelebbről? Akkor szálljunk be a bÖdön­be, az ezeregyszáz literes ha­talmas vödörbe, amiben le­szállhatunk az akna mélyébe. Még többén állítják, hogyö Csengetés, a bödön felemel- lista szerint, kollektív szava-1* kedtk, a csatlósok kinyitják zással döntöttek egyes ese-ö a bödön alatti csapóajtót, újabb csengetés: indulás. A bödön süllyedni kezd. A nyi­tott csapóajtókon beözönlő fény megvilágítjé az akna falazatát, aztán ahogy süllye­tet'eii eligazodni az elléntmon-'] dünk, úgy vész homályba a dó vé'éméiiyekben. Egy a biz- világosság, a csapóajtók tói: tömegével igazoltak át, már csak gyufásdoboznyinak. illetve vettek fel embereket < látszanak, aztán az is eltűnik vita nélkül! Sőt: mondják.1 ás sötétség veszi körűt a 6ö- ti-ogy kétharmados többség hí- dönt. Az első világosság a szivatv- tyúkamránál fogad. Éppen jó helyen építettük a szivattyú- kamrát — mondja Hier István brigádvezető — Itt kapjuk a legtöbb vizet. A szivattyúk percenként 3—f00 liter vizet nyomnak ki Innét, ezért szá­raz az aknánk, S zárazság. Viszonylagos dolog. Talán háromszáz méternél járhaturüc, amikor permetezni kezd az eső. Per­met lé színű eső esik itt. Szür­kére festi a bödönt, a ruhát, az emberek arcát, mindent. A négyszáznyolcvanadik méternél megáll a bödön. Fe­lettünk négyszáznyolcvan mé­ter, alattunk Miene. Lenn az akna aljában sápadt fényt árasztanak a villany lámpák. A hőmérséklet 27—28 fok. Fe­lülről a párás levegőn át mozgó alakok látszanak. Dol­goznak az aknamélyitők. Szemben velünk az elkészült aknarakodó. A keleti rakodó falazásakor született Itt egy hires rekord, amin Hobiczer Károly Uzem- vezetőhelyettés tizenöt liter sört vesztett. Az egész dolog úgy történt, hogy a keleti rakodó északi részén még tizenhét, a déli részén pedig tizennyolc beton- téglasor falazása volt hátra, Hogy, hogynem, valaki félig tréfának szánva, megkérdez­te Hobiczert: mit szólna hoz­zá Károly bácsi, ha műszak végére készen lennénk a zár- falig? — Megcsókolnálak bennete­ket ét fizetnék fejenként két korsó sört a strandbüfében — válaszolta Hobiczer — de hát ezt a munkát úgysem tudjá­tok ma befejezni. A csapat tagjai aztán le­szálltak, Hobiczer elvtárs ta­lán már et is felejtette a fo­gadást, amikorra eljött az esti kilenc óra. Az aknamélyttők- nek már ki kellett volna száll­ni, de ők csak felüzentek, hogy még nem jönnek, marad­nak még egy kicsit, mert sört akarnak inni. Ezért aznap csak tíz óra előtt tíz perccel szálltak ki, de mind a har­mincöt betontéglasort felfalaz­ták. Ittak ti. A csókot nem adta meg nekik Hobiczer Ká­roly, de a ceehet állta. — Kétszáz forintomba ke- rült a fogadás — mondja — de megérdemelték. Ritkán lát­hat az ember olyan munkát, mint amilyent 6k végeztek akkor. T ehet, hogy Hobiczer Kd­" rolymégma sem nagyon hiszi el, hogy meg lehet egy műszak alatt annyit csinálni, mint amennyit csináltak, de hát itt van a rakodó, mint a legerősebb bizonyíték. Kész, jól van falazva, nem lehet benne hibát találni. Igaz, hogy azóta nem kötött az üzem­vezetőhelyettes hasonló foga­dást 11: No, de ereszkedjünk már lejjebb a bödönünkkel. Lenn az akna aljában a mostani fo­gásban készül a 160 centimé­teres aknaláb, amely a rako­dó alsó részét tartja majd. Eddig havonta átlagosan csak tizenöt-tizenhat métert mé­lyült az akna. A júliusi elő­irányzat tizenhét méter, de meglesz a tizennyolc méteres teljesítmény is. Az akna egyébként még negyvenöt métert mélyül, ak­kor eléri a második szintet. Utána elkezdik az irányvága­tok, kerülővágatok kihajtását és áttérnek a bödön-szállitás- ról a has-szállításra. H a aknamétt/ftésrő! van sző, feltétlenül meg kell emHfeni az „Ivánkákat" is. Ezek az aknamélyitők legjobb barátai. Az Ivánkák soha nem ismernek nehézséget, mindig segítelek és mindig jót meg­állják a helyüket. Hivatalos nevük: Bécsi I. rakodógép, születési helyük: valamelyik szovjet bányagépgyár, Az Ivánka nevet a bányászok ad­ták nekik — szereiéiből, a megbecsülés jeléül. A régebbi aknamélyitők emlékeznek még, milyen ke­serves munka volt lapáttal megrakni a bödönt. Ezt a ve­rejtékei munkát az Ivánkák már egészen elfelejtetik. Hat markolással teletöltik a bö­dönt és olyan gyorsan dol­goznak, hogy a felvonó nem győzi már a szállítást. A bányd/zokról Hobiczer Károly csak jót mond. Ezt nem is lehet még dicsekvés­nek sem venni, mart valóban jól dolgoznak. Hier István brigádvezető múltkor a rádió­ban kapott nótát a körzetve- zetőségtől, a legifjabb akna- mélyítő, Penics Gyurka már vájártanfolyamra jár, Csák István, a huszonegy ivés vá­jár szűkszavú ember ugyan, de a körzet legjobb vájárjai közé tartozik, a legidősebb, Bem át József vájárt pedig az aknafalázás nagymestereként ismerik a körzetben. f i yors, auf! Megindul a bö- dön felfelé. Lentről már csak a fények látszanak. Az­tán mint a géppuska, kerepel­ni kezd egy fúrógép. Az akna mélyül tovább..; KURUCZ PÁL

Next

/
Oldalképek
Tartalom