Dunántúli Napló, 1957. július (14. évfolyam, 154-178. szám)

1957-07-30 / 177. szám

1957 JÚLIUS 30 NAPLÓ s Állafexportiinknak igen jók az értékesítési lehetőségei Minden tételt jó áron és könnyen tudunk eladni tavasszal és nyáron Több a polgári, mint a büntetőper 452 gyermektartás r • 1 r r r és válás, a városi bíróságon 436 vagyonjogi per ■ . ■ ----- .... — ”.... .« A begyűjtés eltörlése nagy örömet keltett dolgozó pa­rasztságunkban. Megnöveke­dett a termelési kedv és ismét fellendült az állattenyésztés. Sok gazdában azonban fel­ötlött a kérdés: vajon az ál­lami felvásárló szervek át­veszik-e tőlük most már tel­jes áron azt a megnövekedett számú állatot, amelyet egész éven át tartanak, nevelnek, amelytől végső soron jöve­delmük nagy része származik. S hogy megnyugtató választ tudjunk adni, budapesti tu­dósítónk felkereste Faragó elvtásat. a TERIMPEX kül­kereskedelmi vállalat vezér­igazgató-helyettesét, aki a kö­vetkező válaszokat adta kér­déseire: Kérdés: Van-e mód arra, hogy azokat a szarvasmarhákat, ame­lyek a belső fogyasztás számára már nem szükségesek, külföldön is értékesíthessük? Válasz: Én megfordítanám a problémát és arról beszélnék inkább, mit kell tenni annak érdekében, hogy több vágó­marhát exportálhassunk. Nincsenek olyan országok, amelyek teljes mértékben im­port útján szerzik be szükség­leteiket. Ma már csak olyan országokról beszélhetünk, amelyek hússzükségleteiket nem fedezik teljesen belföldi forrásokból. A differenciát importálják a svájciak, ola­szok, nyugatnémetek stb. Nos, ezekben az országokban extenzív az állattartáss vagyis a marhák tavasztól-őszig fent élnek a hegyi legelőkön, s így tartásuk jóformán nem kerül semmibe, ősszel azután lehajt­ják a csordákat a völgyekbe és itt — a takarmányhelyzet­től függően — istállózzák vagy kiselejtezik őket. Ez az őszi selejtezés minden évben rendre következik, csak mér­téke változik a takarmány­helyzet függvényeként. Az elmondottakból — azt hiszem — világosan kitűnik, hogy az import országokban is az őszi­téli időszak a külkereskedelmi pangás időszaka. Ekkor első­sorban a hazai piacról vásá­rolnak, s nem veszik igénybe, vagy csak igen körülménye­sen, s alacsony árak kiköté­sével a külkereskedelem aján­latait. Átteleltetésl problémák ná­lunk is fentforognak, azon felül a gazdák általában té­lire hizlalják fel állataikat, a begyűjtés zömének teljesítése is erre az időszakra esett, így hazánkban az a helyzet ala­kult ki, hogy a külkereskede­lem rendelkezésére bocsátott vágómarhák túlnyomó több­sége november-december— január hónapokban érkezett be, azaz éppen abban az idő­szakban, amikor eladásuk — az elmondottak miatt — rend­kívül nehézkes, és áruk is lé­nyegesen alacsonyabb. Tehát a kérdésre azt vála­szolhatom, hogy igenis van mód és lehetőség a megfelelő minőségű vágómarhák ex­portálására, csak a gazdáknak, illetőleg az állami és szövet­kezeti mezőgazdasági szekto­roknak úgy kell beütemezni az állat nevelésének idejét, hogy jórészük a tavaszi és nyári hónapokban kerülhessen leszállításra. így ugyanis egy­szerre két dolgot nyerünk. Minden tételt könnyen és jó áron el tudunk adni, azonfe­lül nem vész kárba az állam számára annak a takarmány­nak az ára, amelyet az őszi és téli hónapokban etettek az állatokkal (az olcsó világpiaci 'ár miatt ugyanis ez elvész). Kérdés: Mi a helyzet a serté­sekkel? Válasz: Hasonló problémák­kal küzdünk itt is. A világ­piacon általában ősszel leg­nagyobb a felkínálás. Mi is ekkor tudjuk sertéseinket piacra vinni. A sertésnevelés­nél is ki kellene alakítani azt a módszert, hogy az export- sertéseket addigra hizlaljuk eladható állapotra, amikor jó a kereslet. Ez megvalósítható és a gazdaságossági szempont miatt is megéri. Az irányított tervgazdálkodás egyébként is lehetővé teheti, hogy akkor léphessünk fel ajánlatainkkal ezekben a bizonyos fokig im­portra szoruló országokban amikor ott van arra szükség és nem akkor, amikor nekünk van feleslegünk. A sertésexporttal kapcsolat­ban ismeretes az, hogy nyu­gaton csak hússertést vesznek, de nem mindenki tudja, hogy a hússertések közül is csak a vékony szalonnájú, hosszú testű, nagy sonkájú fehér hússertéseket keresik és sem a berkshirei, sem a Cornwall sertést nem veszik. Kérdés: Baromfi exportunkat hogyan emelhetnők? Válasz: A baromfi a nyugati piacokon főként karácsonyi cikk. Annyira az, hogy a leg­több nyugatnémetországi áru­ház baromfit kizárólag a ka­rácsony előtti hetekben hoz, de akkor igen nagy mennyi­ségben piacra. Az év többi ré­szében baromfival nem is fog­lalkoznak. Arra lenne tehát szükség, hogy legkésőbb november vé­géig kapják meg a baromfi- feldolgozó üzemek a príma, export-baromfit, ezáltal az áru eladása nagymértékben biztosítható. Kifejezetten karácsonyi cikk a liha is, de tömését már ókukoricával el kell kezdeni, hogy november végére tény­leg hat hétig tömött, teljesen kihízott nagymájú libát ve­hessenek át a baromfitelepek, mert csak ennek az exportja gazdaságos. A beszélgetés eredménye­ként állatneveléssel foglalkozó gazdáinknak tehát azt taná­csolhatjuk: legyenek figyelem­mel az állatok értékesítésekor a külkereskedelmi szempon­tokra; ebben az esetben sem­miesetre sem kell attól tarta- niok, hogy nem tudják álla­taikat eladni. Az ellenforradalom idején gyakran hallottunk a mun­kaversenyről becsmérlő sza­vakat annak ellenére, hogy a verseny termelékenysé­günk emelkedésének fontos rugója volt mind az ipar, mind a mezőgazdaság terü­letén. A versenyszervezés terén helyt kell adni a jogos bí­rálatnak. Mondjuk meg őszintén, sokszor sablonosán, gépiesen, meggondolatlanul szerveztük a felajánlásokat. A szocializmus ellenségei, e hibákat megnyergelve igye­keztek hangulatot kelteni a munkaverseny ellen. Az el­lenforradalom idején nyíltan hirdették: nem lesz többé munkaverseny, így volt ez üzemünkben, a Mohácsi Selyemszövőgyár­ban is. A dolgozók többsége, a be­csületes emberek — a szocia­lista építés hívei — másként foglaltak állást. Az ellenfor­radalom után, elítélve a sztrájkot, szorgalmas munká­hoz láttak. Bár a verseny szervezésére semmiféle felhí­Fécs város tanácsa végre­hajtó bizottságának legutóbbi ülésén dr. Hídvégi Tivadar, a városi bíróság elnöke részle­tesen beszámolt a városi bíró­ság működéséről. A beszámo­lóból és az ügyforgalomból kitűnik, hogy a városi bíróság sokkal több polgári ügyet tár­gyalt, mint büntetőügyet. Amíg havonta átlag 100 bün­tető ügy érkezik a városi bí­rósághoz, addig a polgári pe­rek száma eléri a 230—240-et. Június 30-ig pedig összesen 2067 polgári ügy került a bí­róság elé. Leggyakoribbak a gyermektartás és a házasság felbontása, iránti keresetek, illetve kérelmek. Ezen kívül igen nagy számban fordulnak elő lakásperek és munkaügyi perek is. Az elmúlt 6 hónap­ban összesen 452 gyermektar­tás és házasság felbontását előkészítő eljárás lefolytatása iránti kérelem érkezett a bíró­sághoz. Ugyanakkor a mun­kaügyi perek száma 117 volt és igen nagy számú volt a la­kásügyi per is. Ezen kívül a legkülönbözőbb vagyonjogi pe­rek — számszerint 436 — is foglalkoztatták a városi bíró­ságot. A munkaügyi perek között az év elején igen nagy szám­ban szerepeltek azok, amelyek az ellenforradalmi időszak vás, irányelv nem volt, üze­münk KISZ-szervezetének küldöttsége, március elején mégis megjelent az üzem fő­mérnökénél. Megkérdezték, mik a nehézségek, mik a problémák, mert azok meg­oldásában segíteni akarnak, munkaversenyt szerveznek a VIT tiszteletére. Ilyen jókor talán még sohasem jött a se­gítség. Üzemünkben ugyani® közel száz fiatal tanuló ke­rült a szövőgépek mellé és ebben az időben termelésük szintje, munkájuk minősége még igen alacsony volt. Az üzemvezetés tehát a mennyi­ség és a minőség javítását ja­vasolta. Május elsején ön­kéntesen kezdett párosver­senyt ötvennégy fiatal. A KISZ-szervezet ajándé­kokat vásárolt, majd azokat forgalmas helyen kiállította. Amikor júniusban és júli­usban nyilvánosságra kerül­tek a versenyeredmények, észrevettük, hogy baj van. Az üzem idősebb dolgozói sérel­mezték, hogy a versenyszer­vezésnél nem kereste fel őket senki. alatt kifizetett kétszeres mun­kabér levonását elrendelő igazgatói, illetve egyeztető bi­zottságok hatályon kívül he­lyezése érdekében indítottak. Ezekben a perekben a városi bíróság minden esetben el­utasító végzést hozott. Üjabbam több vállalati igaz­gató hozott fegyelmi határo­zatot olyan munkavállalók ellen, akikkel szemben az el­lenforradalomban tanúsított magatartás miatt még annak idején, de legkésőbb három hó­napon belül kellett volna fe­gyelmi eljárást indítaniuk. Ugyanis az igazgatók már 1956 novemberében tudtak a fegyelmi vétség elkövetéséről, ennek ellenére a fegyelmi ha­tározatot csak 1957 áprilisá­ban, májusában vagy még ennél is későbben hozták meg. Az ilyen ellenforradalmárok­kal szemben, ha cselekmé­nyük súlyos, büntető eljárást kell indítani, vagy munkavi­szonyukat felmondással meg­szüntetni. Büntető eljárás in­dítása esetén ugyanis a három hónapi elévülési idő bizonyta­lan időre, illetve a büntető el­járás befejezéséig meghosszab­bodik. A munkaügyi perek közöt* igen fontos és lényeges a lel­tárhiány megtérítésére indított perek száma. Ezekben a perek­A tanulság levonásával ígé­retet tettünk, hogy a VIT versenyszakasz lezárása után, szélesebbkörű versenyt szer­vezünk. Az új munkaverseny kezde­tétől, május 1-től — már negyedév telt el. Azóta sok nehézséggel küzdött meg az üzem kollektívája. A bajok leküzdésében sokat segített a munkaverseny és a verseny fellendítésében viszont sokat segítettek az idősebb dolgo­zók. Mert ha ők ki is marad­tak a versenyből, a fiatalok­kal annál nagyobb szeretettel foglalkoztak. Nevelik, tanít­ják őket, de meg is dorgál­ják azokat, akik rászolgálnak. így jó ez. Ezért kell küz- denünk a jövőben Is. Szeret­ni kell munkánkat, becsülni eredményeinket, azokat to­vább gazdagítani még akkor is, ha erről nem szívesen vesznek tudomást az ellenfor­radalom támogatói. Molnár Imre, a Mohácsi Selyemszövőgyár igazgatója ben a bíróság előtt a társa­dalmi tulajdon védelmének fontos feladata áll. Ugyanis ennek nemcsak büntetőjogi, hanem polgári jogi eszközei s vannak. Az új lakásrendelet alapján igen sok per indul. Ezekben a személyi tulajdonban lévő, de szabad rendelkezésű házak tulajdonosai kérik, hogy a bí­róság kötelezze a bérlőt a ‘'el­ajánlott másik lakásba való beköltözésre, illetve a lakás kiürítésére. Ezek a perek ál­talában eredményre vezetnek és a bíróság abban az esetben hoz elutasító ítéletet, ha a fel­ajánlott másik cserelakás nem megfelelő. Érdekes jelenség, hogy az ilyen családi házban bérlők sok esetben még abban ar esetben is ragaszkodnak birtokban tartott lakásukhoz, ha a felajánlott másik l^ás a jelenleginél jobb. Olyan ki­kötésük is van, hogy csak ab­ban az esetben hajlandók ön­ként kiköltözni, ha nem bér­házba, hanem egy másik, ha­sonló kertes családi házba költözködhetnek. Az ilyen el­lenkérelmeket azonban a bí­róság nem veheti figyelembe, mert ez ellentétben állna a jogszabállyal, amelynek alko­tásánál a kormányt az a cél vezette, hogy a háztulajdono­sok csupán személyes haszná­latra rendelt házukba tudja­nak költözni és így annak karbantartásáról, javításáról az eddigieknél jobban gondos­kodjanak. A polgári perek számának emelkedéséhez vezet, majd az állami tulajdonba vett ház­ingatlanokkal kapcsolatos 1957 évi törvényerejű rendelet. Ez úgy rendelkezik: ha a mente­sített, illetve a volt tulajdonos­nak visszaadott házingatlan­ban állami, társadalmi vagy szövetkezeti szerv karbantar­tási, felújítási vagy beruházási munkát Végzett, úgy a men­tesítő határozatnak a megtérí­tés összegére is rendelkezést kell tartalmaznia és ez ellen helye van a bíróság előtti kereset indításának. Jóllehe* ilyen tárgyú per eddig még nem fordult elő, a közeljövő­ben azonban jelentkezésére számítani lehet. Megnyilják a Percze! iát! Hosszú hónapok után, ma ismét felszabadul a Perczel utca a kényszerű forgalom­zár alól. A Pécsi Gpítö és Tatarozó Vállalat ugyanis odáig jutott a lakóház épí­tésével, hogy nincs szüksége az anyagok utcai tárolására. Ezért lebontják a nádkerí­tést, eltakarítják a törmelé­keket és mától kezdve ismét szabad lesz a Perczel utca. Még szélesebbkörű verseny lesz ezután a gyárban Szalai János: Tűzkeresztség (2.) Erről a fegyvereseknek új­ból eszükbe jutott a párttitkár, akit még mindig nem kaptak el. Pedig azt kellene először... Szabó István egy ideig csak állt és halvány mosoly futott végig az arcán, amikor látta, hogy az emberek lassan, las­san elindulnak — dolgozni. Hát mégis, mégiscsak hallgat­nak még rá az emberek! Szabó ezután megkereste a párltitkárt, Kónya Nándort. — A gazdához megyünk! — mondta Kónya Nándornak. — Itt tovább nem maradhat. Jöj­jön velem. A többit bízza rám. A gazdát az irodában talál­ták. — A csikótelep vezetője! — mutatta be a párttitkárt Sza­bó. — Onnan jött jelentésié­telre. En hívtam be! Nem tud­tam, hogy innen nem lehet ki­menni. Adjon már neki egy írást, hogy visszamehessen. A gazda, dr. Horváth megad­ta az írást, amelyre rá is nyomta a bélyegzőt. A bélyeg­zőt fából faragták, egy Kos­suth címert ábrázolt, benne Z betűvel. A párttitkár megmenekült, kiszabadult az egyre jobban szorító gyűrűből. Ennek a napnak is vége! — gondolta Szabó István, amikor lefeküdt. — De mi lesz hol­nap? Elérkezett a reggel, novem­ber tizenhatodika reggel is. Szabó István korán kelt. Meg­mosdott, felöltözködött és be­ment az irodába. Az irodában négy fegyveres tartózkodott: a gazda, meg rajta kívül másik három, az egyik a díványon feküdt. — Nem tudom, miért nem jön ki Den^có igazgató! — szó­lalt meg a gazda. — Pedig azt jelezték, hogy ma jön. Nagy pártember ez a Demkó, a me­gyénél is be van vágódva. Jó lenne, ha mégis kijönne. Ak­kor legalább ... — itt elha­rapta a mondatot. Lassan, csigalassúsággal haladt az óra mutatója. Szabó István hazament, majd újból i'isszajött. De a gondolat csak nem ment ki a fejéből:. „Vajon mit akarhatnak a gazdaság igagatójával, Demkó elvtárs­sal?” Délután újból bement az iro­dába. A gazda kérdezett tőle, ő meg felelt. — Főorvos úr! — szólt az egyik fegyveres. — Tudja, hogy kivel beszél? — Az üzemegységvezetővel! — felelt a gazda. — Meg egy nagy oroszbarát­tal! — vigyorodott el a fegy­veres. — Honnan tudja ezt? — Innen ni! — és a zsebé­ből egy papírt húzott elő. — Innen, ebből a feljelentésből. A gazda átvette a papírt, megnézte, majd odatartotta Szabó István elé. Valóban fel­jelentés volt, Boros József irta alá. Boros vontatás volt vala­mikor a majorban, de össze­törte a vontatót és ezért el­bocsátották. Vissza akart jön­ni, de ő nem vette fel. így akar most bosszút állni? — Az ügyet kivizsgáljuk és ha bebizonyosodik, akkor ítél­kezünk! — vonta le a végkö­vetkeztetést a gazda és kiment az irodából. . — Álljon ott vigyázzban! — szóltak Szabóra a bentmara- dottak. — így várja az ítéletet. Meg na mozduljon, mert... Szabó teljesítette a paran­csot. Fegyveresek jöttek.-men- tek. — Hat ember itt áll az ab­laknál. Nem lehet őket elker­getni. Várják ezt ni — muta­tott Szabóra. — .4zt mondják, ha mi nem ítélkezünk sürgő­sen, akkor majd ők lelövik. Szabó István úgy érezte, hogy forog vele a világ. De nem, nem szabad most gyen­gének lenni. Már három órája áll itt vigyázzban. Meddig kell még így állni. Hej, ha most ő fegyvert szerezhetne, addig lőne, amíg élet van benne, mert olcsón, csak úgy nem akarja odaadni életét. Este tizenegy órakor, nyolc órai vigyázzban állás után, holtfáradtan hazaengedtek. „Miért? Talán valami céljuk van velem? — gondolkodott. — Mindegy, akármit is akar­nak, nem adom olcsón az életem! Legalább csak egy puskát tudnék szerezni!” Másnat) tizenhetedbe volt. és harmadik napja annak, hogy megszállva tartják a me­cseki láthatatlanok a majort, Reggel kilenc óra felé látja ám Szabó István, hogy pakol­nak a fegyveresek. Talán el­mennek! — gondolta. Nem té­vedett! Kilenc órakor az utolsó fegyveres is elhagyta a majort. A kání erdőbe mentek. Ma­gukkal vitték az elhurcolt két párttitkárt is, akikről Szabó István csak annyit tudott, hogy az egyik Komló környéki. Amint elmentek a fegyvere­sek, Szabó István rögtön az irodába szaladt. Telefonálni akart Bükkösdre. De a telefon süket. Kiszedték a membrán- lemezt. Gyorsan előkerít egy kocsit. Elindul Bükkösdre, hogy el­mondjon mindent, hogy segít­séget kérjen. Már mennek is. A huszonkétéves Schréger Pé­ter ott ül a bakon és biztatja a lovalcat. Felérnek a dombra. — Alfjon meg! — kiált Sza­bó és leugrik a kocsiról. Schréger csak néz, hogy miért fut Szabó az akácfa fe­lé, és elcsodálkozik, amikor az egy golyószóróval a kezében tér vissza. — Ne hozza ide, baj lesz ebből! — tiltakozik Schréger. — Ne féljen! Most már mi leszünk a gazdák! — és Szabó felteszi az elhagyott golyószó­rót a kocsira. A kocsi megindul. — Menjen a csikótelep felé a párttitkárhoz! — adja ki az utasítást Szabó. A párttitkár otthon van, még mindig nem akarja elhin­ni, hogy megmenekült és ami­kor meglátja a golyószórót, az első szava neki is ez: — Vigye el valahová, mert ebből még nagyobb baj lehet! De Szabó nem tágít. — Megalakítjuk az őrséget! Most már nekünk is van fegy­verünk! Addig, addig beszél, míg vé­gül a párttitkár is helyesli, hát jól van, alakítsák meg az őr­séget. — Hát akkor megegyeztünk7 — nyújtja kezét Szabó a párt­titkárnak, és int a kocsisnak, hogy indulhatnak Bükkösdre. Körülöttük lövöldözés. Golyók fütyülnek. Már közel járnak Hetvehelyhez, omikor Szabó meggondolja magát is visszát parancsol. A lövöldözés nem szűnik, sőt most már mellettük is fütyülnek a go­lyók. Ez aztán már nem gye­rekjáték. tehet, hogy vissza­jönnek. Fel kell készülni ens az eshetőségre is. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom