Dunántúli Napló, 1957. június (14. évfolyam, 127-152. szám)
1957-06-01 / 127. szám
4 NAPLÓ 1951 JTÜNIÜS 1 ÖmáJ hejzéi a din imáról A pécsi sebészeti klinikára tátogattunk el, ahol Pálvölgyi László tanársegéddel a struma - betegségről beszélgettünk, — Pécsi viszonylatban milyen fokú a golyva, illetve struma elterjedése? — volt első kérdésünk. — Pécsett, Pécs környékén és a Dráva mentén mutatkozó nagyszámú strumás megbetegedés a struma megjelenésének tájkóros jellegét bizonyítja. A pécsi golyvásodás kórokának kérdésével az utóbbi 20 esztendő alatt már több golyvakutató foglalkozott; Az eddigi eltérő vizsgálati eredmények, illetve kórokok — főleg az ivóvízre vonatkoztatva — Pécs kettős vízrendszeréből adódtak. Az I; sz.' sebészeti klinika 24 év alatt operált goly- vás betegeit térképre vetítve ■— Pécsnek kettős vízellátását figyelembe véve — meglepetéssel megállapíthattuk, hogy az északi városrészt ellátó tety- tyei vízterületre esett a goly- vásoknak több mint 90 százaléka, míg a déli városrészt ellátó tortyogói vízterületre csak kevesebb, mint 10 százaléka: Ezt bizonyítják Horváthnak 1946—1947-ben végzett vizsgálatai gyermekeknél is. Eredményei szerint a tettyei karsztos vízterületen a golyvás gyermekek előfordulása 40 százalékot, a tortyogói, vagyis a déli városrész területén csak 0.8 százalékot tett ki; *- Pécsett milyen kórokta- ni tényezők vehetők fel a város északi részén tájkóro- san mutatkozó golyva keletkezésének magyarázatára? — Általában jódhiányos golyvásodással állunk szemben, melyre a vizek keménysége befolyással van. Már a tettyei golyvás terület lakosságának megfigyelése szerint is, a víz keménységében, meszes- ségóben kell keresni a golyvásodás részbeni okát: A tettyei víz golyvakeltő tényezőinek vizsgálatánál kiderült, hogy jódtartalma háromszor kevesebb a tortyogói víz jód tartalmán ál; Ezenkívül kifejezett eltérés mutatkozott a calciumban, tehát mésztarta- loinban is, amennyiben a tety- tyei víz calciumtartalma kétszerese a golyvát nem okozó tortyogói víz calcium-tartal- mának. A golyvakeltő kórokozók kihatásában természetesen számolni kell mindazon egyéb körülményekkel is, melyek a ténylegesen meglévő jódmeny- nyiséget viszonylagosan elégtelenné tehetik. így különösen -- az említett calcium-felesleg mellett — egyes szerzők a fluor-feleslegnek, vitamin- hiánynak, rádióaktivitásnakj^ éhezésnek, fertőzések hatásának tulajdonítanak viszonylagos jódhiányt kiváltó szerepet. — Hogyan lehet mégis védekezni a golyvásodás ellen? nak a szomszédos szervekre (légcső: fulladás, erek: keringési zavarok, idegek: rekedtség stb.): ' — A golyva műtéti kezelése viszonylagos műtéti javallat alapján, szépészeti szempontból is végezhető. Erre főleg a «fc. —c. rj Struma-ope ráció «" A megelőzés elvileg háromféle lehet: 1. Általános, sablonos» az egységes jódozott konyhasóval. Ez csak alapeljárás lehet, de nem elég gyors hatású és egyes helyeken nem elegendő. Nálunk csak az eljárás folyik: 2. Emellett a területileg felbontott, egyes területekre kiszabott, adaptált megelőzést kell kifejleszteni, hogy ne évtizedek, hanem 5—6 év alatt közegészségügyileg észrevehető mértékű legyen a golyvaellenes küzdelem. Ez részben többféle töménységű konyhasó- jódozással, részben a hazai jó- dos ásványvizek szigorúan megszabott adagolásával lehetséges; 3. Családokra és eginekre kiszabott jódadagolás a legerélyesebb mód, amely csak állandó kezelőorvosi ellenőrzéssel kapcsolatosan történhet. —• Milyen esetekben kell műtéttel gyógyítani? — A felnőttkori golyvák visszafejlődését jód-adagolás- ra vagy egyéb gyógyszeres, kezelésre csak ritkán figyelhetjük meg, mert Pécsett, Pécs környékén és Dráva mentén a strumák legtöbbször göbös szerkezetűek és bennük igen gyakran elfajulások vannak. A növekvő göbös elfajuiásos golyvák — miután a gyógyszeres kezelés tapasztalás szerint hatástalan — megelőző belgyógyászati kezelés nélkül is megoperálandók, főleg, ha a göbök már nyomást gyakorolORVOSI ÜGYELET A Megyei Rendelőintézet biztosítottjai részére, sürgős esetek ellátására ünnepi ügyeletes szolgálatot tartanak június 1-én déli 12 órától, június 3-án reggel 6 óráig a következő orvosok: I. tömb; a város nyugati (ele: Széchenyi tér, Hunyadi út (volt Sztálin út), Bem u., Bajcsy Zs. u. és a Siklósi úttól nyugatra Petlérd felé eső részen: dr. Horváth András, lakás: Rákóczi út 51. i. em., telefon: 34—16 (vagy 44—26). Sürgős esetben: Tüzér u. 4. sz. körzeti rendelőben. II. tömb: a város keleti fele Pécsvárad felé: dr. Itajky János, lakás: Rákóczi út 73/c, telefon: 43—7«. III. tömb: Gyárv&ros, Üszög, Újhegy, Pécsszabolcs, Meszestelep: dr. Homola László, lakás: Szabolcs falu, telefon: 24—91 (41. mell.) Sürgős esetekben az ujme- szesi orvosi rendelőben keressék fel az orvost. IV. tömb: pécsbányatelepí részen: dr. Nlkolov László, rendel: péesbányatelept körzeti rendelő, lakás Pécs 6. Gesztenyés u. A járóbetegek sürgős esetekben az I—H. tömbnél szombaton délután 4—5 óra, vasárnap délelőtt 9—10 és délután 4—5 óra között, III. tömb járóbetegei délelőtt 9—11 óra között, a IV. tömb betegei 11—13 óra között keressék fel az orvost. Fekvőbetegekhez való kihívást legkésőbb reggel 8—10 óráig kell leadni az ügyeletes orvosnak, mert későbbi kihívásoknak aznap már nem tud eleget tenni. kisebb-nagyobb göbök adnak alkalmat és azok a puha tapintató, megnagyobbodott golyvás pajzsmirígyek, melyekre a gyógyszeres kezelés hatástalan volt. Feltétlenül operálni kell, kellő előkészítés után a fokozott működésű golyvákat is (pl. Basedow-kór), ha belorvosi kezelés ellenére a szervezet állapota rohamosan tovább romlik. Végül feltétlenül javasolt a rosszindulatú elfajulás gyanúja esetén, különösen akkor, ha egy régebb idő óta fennálló golyva a harmincas évek után rohamos növekedésnek indul. A sebészeti kés jelen gyógyítási lehetőségek mellett nem nélkülözhető, sőt igen sokszor életmentő lehet. — A jövőben a golyvaártalmak további felismerése révén, már megelőzéssel reményünk lehet arra, hogy a táj- kórosan sújtott vidékek megszabadulnak ettől a kórtól és vele együtt azoktól a betegségektől, amelyek a golyvával együtt járva, életet veszélyeztetnek; — hű — ol művelődjünk, ol szórakozzunk a pécsi rádió műsora 17.30: Baranyai muzsika. 17.35: Oh szép magyar nyelv. 17.40: Ez történt a héten. 17.50: Szív küldi szívnek szívesen. 18.40: Jazz-orgonaest. Közvetítés a Pécsi Nemzeti Színházból. Közreműködik: Selmeczi István és •jazz-orgona együttese, Lukácsy Margit és Kazal László énekel. Konferál: Murányi Lili. 19.20: Német nyelvű műsor; 19.40: Szerb—horvát nyelvű műsor, 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Lehár Ferenc: Mosoly országa. Este fél 8 órakor. Bemutató előadás. Szelvénybérlet „G/7”. MOZI: Park: Nevetés a paradicsomban (5, 7 és 9 órakor). Kossuth: Boszorkány (fél 5; fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: Nevetés a paradicsomban (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Építők Kultúrotthona: Vörös és fekete n. (5 és 7 órakor). Csak 16 éven felülieknek! Fekete Gyémánt (Gyárváros): Fiam, a tanár úr (6 és 8 órakor); Jószerencsét (Pécsszabolcs): Ol- mer bűne (fél 6 és fél 8 órakor); Rákóczi (Mecsekal ja): Emberek fehérben (6 és 8 órakor). Május 1 (Vasas IL): Tavasz a kisvárosban (7 órakor); Kossuth (Mohács): Ha a világon mindenki Ilyen volna (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Bakaruhában (8 órakor). KOSZORÚCSKA táncmulatság leäz ma este 7 órától a Doktor Sándor Művelődési Házban. Belépés látogatási jegygyei. PEDAGÓGUS NYUGDÍJASOK KLUBDÉLUTANJA lesz vasárnap délután 5 órakor a Nevelők Házában (Szent István tér 6.) A kartársakat szeretettel várja a vezetőség. CSIPKERÓZSIKA című meseoperettet mutatja be a pécsi Uttörőház színjátszó szakköre vasárnap délután 3 és 5 órai kezdettel a Ped. Főiskola, nagytermében, Belépődíj 1—2 forint, felnőtteknek 4 forint. Jegyek a helyszínen válthatók. spog r Budapesten a Ferencvárossal mérkőzik vasárnap a Pécs-Baranya A hét vége sportműsora: Vajon * Ferencváros ellen Is folytatja-e jó szereplését a Pécs- Baranya? Ez a kérdés foglalkoztatta a héten a szurkolókat. A pécsi csapat vasárnap Budapesten mérkőzik nagynevű ellenfelével. A Ferencváros az utóbbi időben kétségtelenül gyengébben szerepelt. A Pécs-Baranya viszont egyik meglepő győzelmet a másik után aratta. Mégis kevés a valószínűsége annak, hogy vasárnap a Népstadionban ismét sikerrel szerepeljen. Ferencvárosnak nagyon kell mór egy győzelem. Nem vitás, ha a Játékosai kijátszók Igazi formájukat, a legjobb magyar csapatok ellen is egyenlá eséllyel vehetik fel a küzdelmet A reális számítás szerint tehát kevés remény van arra, hogy a Pécs- Baranya pontot hozzon el. A pécsi szurkolók legfeljebb csak titkon remélik ezt, s valljuk meg őszintén, ez Igazán kellemes meglepetés lenne. A pécsi csapat szombaton autóbusszal utazik fel a fővárosba. A csapat összeállításában valószínűleg nem lesz változás. A heti edzésen ugyan résztvett Hegyi és Lehel Is, rájuk azonban még nem lehet számítani. * Pécsett a legérdekesebb labdarúgómérkőzésnek a megyebajno- kok tornájáért lejátszásra kerüli Péesbányatelept Bányász—KMTE mérkőzés ígérkezik. A két csapat vasárnap délután S órakor a Tüzér utcai pályán mérkőzik meg egymással. Az eredményre vonatkozóan csak annyit, hogy ha szoros küzdelem után is, reméljük, a pécsbányatelepiek legyőzik a kaposváriakat. Az NB Hl. osztályozó mérkőzései a hajrához érkeatek. A mostani fordulóban sok minden tisztázódhat. Különösen a DVAC— Kinizsi, a BTC—Pécsszabolcsi Bányász es a Szigetvár—PEAC mérkőzések ígérnek érdekes küzdelmet. A pécsújhegyi sportpályán ma délután a DVAC a Kinizsit látja vendégül. Vasárnap a Szigetvár—PEAC (Szigetvár 17), a Traktor—Vasas (Traktor pálya, 10), a Bajai Bácska—Építők (Baja, 17.30). Bácsbokod—Postás (Báesbokotí 17.30), Mohács—Gara (Mohács, 17) és a Hidasi Bányász—Szászvári Bányász (Hidas, 17) találkozók kerülnek lejátszásra. * A kézilabdabajnokság során Pé-. esett a DVAC—Pesterzsébeti TC NB 11-es női mérkőzés áll az érdeklődés előterében. A pécsújhe- gyiek jó formában vannak és így remény van rá, hogy vasárnap is megszerzik a győzelmet. A mérkőzést délelőtt fél 10 órakor játsszák le a pécsújhegyi sportpályán. Az NB 11-ben szereplő többi csapatunk idegenben mérkőzik. A Pécs-Baranya Budapesten az Illatszerrel via mérkőzést az NB l-ért. A Komlói Bányász Dunapentelén, a Pécsi Meteor Győrben, a PEAC pedig Pesterzsébeten szerepel az NB II. mérkőzései során. Az alosztály- mérkőzéseket vasárnap délelőtt a Ped. Főiskolán, Sellyén, Szigetváron játsszák csapataink. A röplabda-bajnokság NB n-es csapatainkat ugyancsak idegenbe szólítja. A Pécs-Baranya férfi csapata Kaposváron, a PEAC női csapata pedig Budapesten a Pedagógus SC-vel játszik mérkőzést. NB lll-as csapataink közül a Pénzügy- őrség mérkőzik Pécsett, ellenfele a Komlói Bányász lesz. A PEAC férfi csapata Bikaion, a Pécs-Baranya női csapata pedig Dunapentelén vendégszerepei. Kosárlabda-csapataink közül vasárnap mindössze a PEAC mérkőzik Pécsett. Az egyetemisták a budapesti vasutassal mérkőznek. A Ped. Főiskola Baján, a Meteor pedig Budapesten szerepel. A PVSK NB 1-ben szereplő férfi csapatának nem lesz mérkőzése. Ezenkívül alosztálybajnoki mérkőzése/< szerepelnek a kosárlabdázók hétvégi műsorán. • PVSK—Budapesti Vasutas sportkörök közötti ökölvívó mérkőzést rendeznek ma este 7 órakor a vasutas tornacsarnokban. A két csapat összecsapása lránt élénk érdeklődés nyilvánul meg, hiszen a vasutas ökölvívók legutóbb fölényes biztonsággal győzték le a szolnokiakat. Reméljük, a mai mérkőzés újabb bizonyíték lesz a pécsi ököl- vivósport feléledésének. • Az atlétikai egyesületi bajnokság második fordulójának versenyére ma délután 4 órakor a Pécs-Baranya rendezésében kerül sor a Tüzér utcai sportpályán. Megyén'< valamennyi számottevő atlétája elindul a versenyen. * A Pécsi Meteor asztaliteniszezői vasárnap Miskolcon szerepelnek, A BTC a kaposvári Rákóczival találkozik az NB II. mérkőzései során. Megyei általános iskolás "alibi (Giseny A megyei tanács művelődési osztálya a PVSK sporttelepen rendezte meg a megyei általános Iskolás atlétikai bajnokságokat. Eredmények: 60 m- Kosztéi (Mohács) 7.8, távol: Erdős! (Pécs) 513, súly: Bárány (Mohács) 12.53, magas: Kosztel (Mohács) 150, gránát: Bárány (Mohács) 53.12, 4x100 m váltó: (Pécs) 51.5. A Járások közötti pontversenyben első mohácsi járás és város 47; 2. Pécs város 44, 3. Szigetvári járás 33.5, 4. Komló város 13, 5. Sellyéi Járás 8, 6. Siklósi járás 5.5, 7. Pécs- váradi járás 3, 8. a pécsi és a sásdi járás pont nélkül. A női számok győztesei: 60 m: Kanizsai (Sellye) 8.9, magas: Vigh (Komló) 125, kislabda: Vétek (Pécs) 47, távol: Szabó (Pécs) 432, súly: Kocsis (Szigetvár) 11.98, 4x100 m- Komló 59.5. A pontverseny végeredménye: 1. Komló város 32.7, 2. Pécs város 30.65, 3. Szigetvári járás 26.25, 4 sely- lyei Járás 19.25, 5. Mohács város és járás 16, 6; sásdi járás 12.9, 7. Siklósi járás 7, 8. pécsi járás 7, 9. pécsváradi járás 0.25 ponttal. A járások, városok közötti összesített fiú és lány sport versenyben Pécs város 74.65 ponttal lett első, 2. Mohács járás és város 63, 3. Szigetvári járás 59.75, 4. Komló város 45.7. 5. Sellye! járás 27.25, 6. Siklósi járás 14.5, 7. Sásdi járás 12A. 8. Pécsi járás 7, 9. Pécsváradi járás 3.25; A BTC—Pécsszabolcsi Bányász osztályozó mérkőzést az NB Iliért ma, szombaton délután negyed 6 órakor a Postás sporttelepen játsszák le: Labdarúgás KÜLFÖLD BERKEIBŐL Kónya Ferenc; a magyar labdarúgó edzők kollégiumának titkára javaslatot terjesztett elő, mely szerint változtassák meg a 11 méteies hüntetőrugást 16 méteresre, Azzal indokolta javasSzombati sportműsor LABDARÚGÁS: mérkőzés az NB Ul-ba jutásért: DVAC—Kinizsi, Pécsújhegy 17. Alosztály n. mérkőzések: PVSK II.—Szpartakusz, PVSK edzőpálya 16, Porcelángyár —Kokszmű, porcelángyár pálya 17. Ifjúsági éremmérkőzések: Vasas- Kinizsi, PVSK edzőpálya 14.30, Traktor—BTC, Traktor pálya 17.15. ATLÉTIKA: Az egyesületi bajnokság második fordulójának versenye, a Pécs-Baranya rendezésében, Tüzér utca, 16. ÖKÖLVÍVÁS: PVSK—Bp. Vasutas, sportkörök közötti mérkőzés, PVSK tornacsarnok, 19. KOSÁRLABDA: alosztály, mérkőzések: PVSK II.—Postás női. 15.30, PVSK III.—Postás férfi, 16.40, Szigetvár—PEAC női, Szigetvár 15, tfrtíí 16.10» KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik Dudás Ferencné temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, A gyászoló család. — Közöljük ügyfeleinkkel, hogy folyó évi június 3-tól bezárólag 15-ig leltározás miatt minden árukiadás szünetel. Sport, Hangszer és Játékáru Nagykereskedelmi Vállalat pécsi telepe. AZONNAL beköltözhető 3 szobás családi ház eladó. Mandula utca 17. Megtekinthető vasárnaptól. Borkezelést, beteg borok javítását válla- Jkmu. Telefon: 18.62. 842 Hálószobabútor, fényezett szekrények, asztal, székek, reka- miék, szekrények, — toalett-tükrök; konyhaszekrények eladók. Rákóczi út 27. 764 Egy szoba-konyhát;,- előszobás, társbérleti lakást cserélnék 1 szoba-konyhás, elő- szobás főbérletiért;' — Cím: Tiszai Károlyné; Színház tér 3. sz. 789 Pécs, Füzes dűlő; — Zslnkó János gazdasági házát több mellék- épülettel: ölesén el- adja; _______________932 Ve nnék Pécsett családi házat (2—3 szoba, összkomfortost) lehetőleg nagyobb kerttel vagy szőlővel és gyümölcsössel, sertés- és baromíltairtással. — Ajánlatokat Fekete István* Hóból címre. 843 Magányos háztartását, vagy főzést vállal Pécsen idős értelmiségi özvegy. Kertváros, Erdély u. 20;. 362 Hálőszobabútor, íél- hálő, konyhabútor; — sezlon, — egyforma ágyak; szekrények, ágysodronyok, toaletttükör, olcsón, részletre Is eladó. Aradi vértanuk útja (Petrezsolyem) 32, _________878 Sö tétszinre fényezett új ágyak eladók. Szii- lágyl Dezső u. 16. 822 Zongora, rövid, bérbeadó. Dohánygyár; — Mezőfléiknél.________923 Ka laptisztítás, Cser Miklós kalapoamester- nél; Kossuth Lajos U; 52, sz.______________923 Az onnal beköltözhető, kertes kis családi ház, új, adómentes, sertés-, baromitól bekerítve, 45 ezerért eladó. — Szentlőrinc, Győré József, kastélykert. 899 Keveset használt hálószobabútor, féliháló. páfoságyak, asztal székekkel: szekrény eladó. Kiskereszt u. 13- (Megyeri kitérőnél) 883 Eladó asztal, tűzhely, vlrágállvánjl, különböző bútorok. Rákóczi út 19. Délután 3—8-ig. '_______________944 Bort aranyhegyi sájját- termésü rizllngboralni bői vásáraidon. Kimérő Rákóczi út 6. 936 Bútorozott szoba kl- adó. Laskó u. 24, 935 Komblnáltszokrény, — gyönyörű, eladó. Felsőmalom U; 12. Márek. _____________________CU 2 darab 125-ös Csepel és egy loo-as Mátra eladó. Pécs, Zscvlnay Vilmos u. 2;; szerelőnél. 905 Ebédlőbútor, két ágy betéttel; két éjjeliszekrény eladó; Pécs, Szabó J; u. 1, 889 Permetezők Annák, ■— autó-hűtők és mindennemű bádogos munkákat vállal, közíile- tek és szövetkezetek részére is. Telfel József bádogos m. Rákóczi út 38,________886 Kü lönbejáratu bútorozott szoba, fürdő- szobahasználattal, — férfinak kiadó; Ung. vár utca 8* 920 Költözködést, zongora- szállítást és egyéb fuvarokat vállalok, ifj. Schrcer Ferenc. Alkotmány u. 41, Telc- fon: 28-44,__________972 Hálószoba, szekrény, ágy, ajtók eladók. Kossuth tér 6, _____853 El adó két új Hunor rakodó kaptár és viaszprés. Siklóson, — Felszabadulás u. 22, özv, Umheiseménál. Kis családi ház be^ költözhetöen eladó. Felsőhavi u; 19/2. sz. _____________________838 Bútor és zongora szakszerű szállítását, továbbá mindennemű anyag és tüzelő szállítást vállal. Schreex Tibor fuvaros, Alkotmány utca 14; Tele- fon: 15-93, __________812 El adó egy db üzemképes Laub typusú, körforgó oentrifugál- 6zivattyú; hosszújára, tu 0,5 le. egybeépített 380/220 V. elektromotorral. Megtekinthető Marx út 14. sz. alatt. ____________________775 50 darab fejős birka eladó. Gyoval tanács, Nagydobsza,________240 Si kondafürdön üdülőnek Is alkalmas két- szoba. üveges veranda, szu térin, konyha, pince, manzárt szoba, angol WC-s lakásomat elcserélném budapesti kétszobás lakással. — Telefon; 113-594; ' 188 Baranya megyed Építő és Tatarozó Vállalat (Pécs, Zsolnay V. u. 4—6. sz.) szeptember 1-én kezdődő Iskolaévre Ipari tanuló- kar vesz fel az alábbi szakmákban: kőműves 8, ács 4. .bádogos 1, vízvezetékczerelő 1, lakatos 1, asztalos 2. Jelentkezési határidő 1957 július 3. Helybeliek előnyben. 222 Balatonszabadi fürdőtelepen 2 db 200 négyszögöles, közvetlen vízpart! teleik eladó. Bővebbet csak szejné- lyesen,, ugyanott, Ady Endre u. 73. 189 A Siklósi Állami Gazdaság vizsgázott tej- és tejházkezelőt keres fel vé hűre. Cim: — Siklós, Felszabadulás u. 78, sz. ___________211 Sz ázötven-féle családi, sütemény, bor; sör, készítésének receptjeit megküldi jkomzerv mester, Budapest XIV. Fűrész u. 55/a; 190 Ablak gitt megrendelhető negyvenöt kilós kannákban, 3,95 régi áron, utánvéttel. No- vák kisiparosnál, Budapest, Dandár u. 27. _____________________215 Használt Jókaiban lévő bútorokat magas áron vásárolok: Bárány, Bajcsy Zs. U; 3. _________________ 832 Mé ly Gombon-kocsi eladó. Ady Endre u. 56; sz, 823 Fodrásznőt keres sürgősen a Pécsi Nemzeti Sztoház. Jelentkezés a színház fodrászműhelyében. 221 Kőműves szakmunkásokat és tizennyolc éven alul! férfi segédmunkásokat vesz fel a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat a komlói bányászlakás építkezésre. Munkásfelvétel: Komló, Kenderföld, ,,D” tömb, vagy a járási tanácsok munka- orőgazdálkodási csoportjánál. 236 Sinkó Zoltán motoros fafürészelő, József u. 17/2. Telefon: 42-72. 230 Kertészeti Vállalat segédmunkásokat keres zöldségtermesztő üzem be. Jelentkezés: Pécs, Szigeti-tanya: 233 Használt komblnáll- szobák, hálók; reka- mlék, ebédlők, tükrök eladása, és vétele. Bárány, Bajcsy Zs. U. 3; _______________824 El adó kis Singer varrógép. Felsóbalokány U; 69., délután 4 után. 830 Termelői bor literenként 20,— Ft. 25 literen felül 18,— forint. Ott Béla, Báthory u. 15. sz. 770 Barokk r.zalongamltú- ra igényesnek eladó. Bútorüzlet, Bajcsy Zs. U« 3, 833 latát, hogy a legtöbb bíró fri ilyen kemény büntetőt adni bármelyik csapatnak Is, mert az legtöbbször véglegesen eldönti a mérkőzés kimenetelét. * Anglia, Nyugat-Nénietorszúg, Belgium, Dánia, Spanyolország, Franciaország és Olaszország labdarúgó vezetői Londonban értekezletre jöttek össze. Itt akarták létrehozni az újabb labdarúgó kupát. Megállapodásra azonban nem került sor, mert többen ellene szavaztak, mivel már Így is sok a „kupa”. (Európa Bajnokok Kupája, Középeurópai Kupa, Latin országok Kupája). • A madridi Reál csapata Ismét megnyerte a spanyol labdarúgó bajnokságot. * Érdekes labdarúgó bajnokságot rendeznek a francia Plcarde tartományban. Minden csapat részt vesz a bajnokságon még a legkisebb falvak csapatai Is. Természetesen erejükhöz mérten négy csoportba osztják őket, de az egyes csoportok valamennyi csapata játszik egymással, így a magasabb csoport tagjaival Is. de 1, 2, 3 gól előnnyel. Például ha a IV, csoport tagja mérkőzik az I. csoportbelivel, akkor 3:0-ról tódul a mérkőzés, természetesen a gyengébb csapat javára. DüNANTÜLI NAPLÓ a Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Intéző Bizottsága és a megyei tanáes innia Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kladő: A MEGYEI PART INTÉZŐ BIZOTTSÁG Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József A. u. 10. T.: 15-32. 15-31 Hlrdetésfelvevő Iroda: Kosspth Lajos utca 22. Tel.i 19-18. Terjeszti a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlap-kézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési dfj II.— Ft MECSEK NYOMDA Pées. Munkácsy Mihály u. 10. sA Telefon: 20-2T, Nyomdáért feleli Melles Rezső« ■