Dunántúli Napló, 1957. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1957-02-19 / 42. szám
4 NAPLÓ 1957. FEBRUAR Mj ^ A VII L/Á\© OT A maharadzsa fia : ■ ■ Tengernyi pénzéről, állatoknak! berendezett villáiéról, különbözői alkalmakkor használatos luxus-! autóiról vált híressé Európa leg-! előkelőbb helyein egy ifjú, aki azt! állította magáról, hogy egy Indiai; maharadzsa fia. A fényűzés ott kezdődött, aml-i kor Londonban két luxusautót vá-l sárolt, egyet délelőtti, egyet dél-I uíáni használatra. Ezt az együttest! Rómában kiegészítette az esti ki-i menőkre szolgáló autóval. Néhány-i száz öltözet ruhája, nyolcvan pari cipőié volt. Európa legszebb helyein lakosz-l tályt tartott fenn, pünkösdi király-! ságát pedig London, Páris, Slocic-í holm és München között töltötte.! Mert ez a fényűző élet nem mond-; ható másnak, csak pünkösdi kl-1 rályságnak. Egy napon ugyanis a; Scotland Yard emberei váratlanul; elfogták és rábizonyították, hogy; csaló álmaharadzsa, és végén hét-; évi börtönbüntetést sóztak a nya-; kába. Mert hát nagyon egyszerűen* gazdagodott meg az új „maha-; radzsa". Pakisztán londoni követségéről! egy szép napon nyomtalanul el-! tűnt egy Ifjú, akit azóta minden-! felé kerestek a detektívek. Igaz.! arra nem gondoltak, hogy a sze-i műk előtt maharadzsát játszva,! dáridózlk, de másfél évi keresés; után mégis rábukkantak. Ekkor; derült ki, hogy miért keresték; annyira a tisztviselőcskét. Kiagyalt; egy hatalmas céget, számlákat• nyomatott és állított ki a cég ne-! vében, amelyen fontos katonai ctfc-I keket számiáztatott, benyújtotta ni követségnek és a pakisztáni állami! kasszából nyugodtan felvette a 25« ezer angol fontot. Elfogatásakori azonban nem találtak nála, sem a! rezidenciáiban egy árva fontot! sem, és valószínűleg a hétévi bör-i tönbüntetés kitöltése alatt lesz! miért sóhajtoznia, hogy olyan! gyorsan és feltűnően verte el az! óriást összeget... m A münsteri érem É ■ ■ Elsenhower elnök nevében James! llagerty, a Fehér Ház sajtófőnöke! vette át ünnepélyes keretek közt! Helmut Müller német újságírótól! azt az érmet, amelyet Münster vd-; ros kiemelkedő békeharcosoknak; ajándékoz az lS4S-ban megkötött; westfáltal béke emlékére. így szólt az újsághír. Az ameri-! kai polgár örülhetett ennek, ám! Münster lakosai sehogysem emlé-i keztek, hogy létezne ilyen érem.! Peus, Münster város polgármeste-i re pedig már másnap megcáfolta! azt, hogy felhatalmazta Helmut5 Müllert valamilyen érem átadásá-i ra. ‘ S míg Müllert keresték, jelentke-i zeit Wilhelm Vernekohl, Münsteri város kultúrelőadója és elmondta,! hogy Müller Amerikába utazásai előtt nála járt, s különféle pros-! pektusokat kért tőle. Ezeken kívül! még két, UHS-ból származó alkalmi! érmet is adott Müllernek. Amikor aztán Müller megérke-i zett a düsseldorfi repülőtérre! Amerikából, tüstént feléje sietett! l/faVon amerikai főkonzul, s meg-i kérdezte, ml is volt azzal az érem-i mel? i Müller tőolről hegyire elmondta; a dolgot. Elmesélte, hogy külön-; beszélgetést szeretett volna foly-; látni az amerikai elnökkel, s hogy; kérelmének súlya legyen, közölte,• hogy az interjú alkalmával át sze-I retné adni Münster város érmét.! Mivel az elnök elfoglaltsága miatt• nem fogadhatta, kijelölte HagertytI megbízottjának. „Mivel nem visszakozhattam —I mondotta — hiszen a Fehér Hdz-i ban komolyan fogták fel a dolgot,! átadtam az érmet." Hozzáfűzte,! hogy népszerűsíteni kívánta Mtíns-i tért. Ezért aztán a münsteriek! megbocsátották tréfáját. Am kér-i dés. hogy az óceánon túl is meg-1 bocsátják-et * AD3IKABOIL 'l 'PóMJisL utcakép J959-&m Az angol királyi háznak már úgy látszik nincsen szerencséje udvamokjaival. Még el sem ült a riadalom a volt királyi főlovász- mester, Townsend kapitány esete miatt —, aki elvált ember létére szemet mert vetni Margareta főhercegnőre —, már megint az edinburghi herceg (a királynő férje) titkára köpött bele a királyi család levesébe azzal, hogy nős ember létére elvált. Hát ki más várna el, mint a nős ember — kérdezhetné az olvasó. Angliában azonban, különösen a Buckingham palotában más a „dörgés": ott a házasságok az égben köttetnek, a sírig, sőt egyesek szerint a síron túl is tartanak. És aki ezt az isteni és angol királyi törvényt megszegi, annak példásan lakolnia kell. Ez volt az eset annak idején, nem tudom hányadik Edwarddal, akinek a trónjába került az, hogy a fentemlitett vétket még tetézve, egy plebejus (azaz nem kékvérű) elvált asszonnyal, Simpsonnével szűrte össze a levet. Margareta főhercegnőt is kitessékelték volna a királyi famíliából, ha idején heroikusán le nem mond elvált ember szerelmeséről. Ilyesféle történt most Michael Parkerrel, az edinburghi herceg személyi titkárával, habár ő nem vált még el feleségétől, hanem az hagyta el hűtlenül. Bizony ez a kellemetlen meglepetés érte a szegény herceget, amikor az olimpiai játékok whiskyöntözte ünnepélyes megnyitása és azt követő kis tengeri kalandozás után szerencsésen hazaérkezett. Alig, hogy meg borotválkozott (tengeri útján ugyanis zseniális időtöltést talált ki: szakállszépségversenyt hirdetett, a hajón, s mint született demokrata az egész legénységgel naponta méricskélte a szakállát az egész úton, ami a szuezi csetepaté miatt kénytelen lévén megkerülni a Jóreménység fokát, elég hosszúra nyúlt), megtudta, hogy személyi titkárától megfosztotta a zord királyi kódex. A liberális angol sajtó feljajduTt, és most hatalmas társadalmi reformokat sürgetnek Albioniban. A forradalmi követelés: elvált emberek is lehessenek főlovászmesterek és személyi titkárok, ha már miniszterelnökök lehetnek i ; 5 Vallásháború egy film miatt William Tennessee amerikai drámaíró Baby Doll című nagy port fölvert filmjéről nemrégen megemlékeztünk. A por nem ült el* hanem még csak nőtt azóta, sőt közvetve, valóságos vallásháborút is idézett elő. Spollmann bíboros egyházi átkára ugyanis egy protestáns püspök csakazértis a film mellett nyilatkozott, sőt feleségével együtt levétette magát a Baby Doll egy 50x22 méter nagyságú filmreklámja alatt (azt mondják, ez a legnagyobb filmreklám, amit valaha kiragasztottak), amint félreismerhetetlen papi gallérjában ott szorong a jegyváltók között. Baby Doll vagy nem Baby Doll — ez most a hamleti kérdés Amerikában. 224 kiló súlyú I [Belgium legmagasabb embere lőaiizálrcL txi Leaíi A Berliner Zeitung olvasói a nyáron nem mindennapi híradásra figyeltek fel. A lap egyik cikkében arról számolt be, hogy egy bizonyos Eduard Kazarian nevű örmény minla- türista a Jereváni Népi Alkotás házában egy fél búzaszem nagyságú hegedűt és egy ugyanakkora traktort állított ki. A látogatók erős nagyítóval még a traktort díszítő zászlócska feliratát is el tudták’olvasni: „Minél több búzát drága hazánknak!“ A Berliner Zeitung szerkesztőségét az olvasók a hír megjelenése után valósággal elárasztották leveleikkel. Sokan azonban egyenesen valószínűtlennek minősítették azt az állítást, hogy valaki egy fél búzaszem nagyságú traktort tudjon készíteni: hogy annak minden egyes alkatrésze Jól megkülönböztethető legyen. A lapnak természetesen kínos volt, hogy kétségbe vonták híradásának hitelességét és ezért levélben fordult az örmény ml- niatüristához, azzal a kéréssel, hogy valamilyen úton-in ódon Igyekezzék bebizonyítani a hír valódiságát. Eduard Kazarian egy darabig azon törte a fejét, hogy el-l küldi az inkriminált tárgyaki fénykép nagyítását, de rövidé-1 sen sokkal okosabb ötlete tá-l madt. Elhatározta, hogy más,! egészen eredeti eszközzé! bl-1 zonyít. ötletét meg is valósi-' tóttá. Nekiült és levelet írt a szerkesztőségnek — egy hajszálra. Jó nagyítóval az 1 centiméter hosszúságú hajszálról az alábbi 54 német betűből álló szöveget lehet elolvasni: „Az örmény nép testvéri üdvözletét küldi a német népnek”. A levél írója a centi- méternyi hajszál két végére egy-egy rublnkővet kötött, s hogy a szöveget el is tudják olvasni, még egy kitűnő nagyító üveget is mellékelt a küldeményhez. majd pedig az egészet feladta a Berliner Zeitung címére. Eduard Kazarian neve már régen nem ismeretlen a Szovjetunióban. mert több kiállításon csodálhatták meg remek miniatűrjeit. Nemrég fejezte be egy színes ónixból készült csendéletét, melyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulóján állítanak majd ki a Szovjetunió népeinek etnográfiai múzeumában. Harminckét éves Fernand i Bachelard, Belgium legmagasabb embere. Hétéves ko-i ráig rendkívül vézna, gyengéi gyermek volt, úgy hogy édesanyjának nagy gondot kel-1 lett fordítania táplálkozására. Hét éves korától azonban I hirtelen növésnek indult. Je-( lenleg 2 méter 35 centiméteré magas, súlya pedig 224 kg. Hatvanhárom centiméteres A Párizsi Champ-Eliseé-n, Európa legélénkebb útvonalán Z? yt-at^enZlétre kAsTÓt- uralkodik. Ahol máskor az autók csak hatos sorban haEra öltöny ihattak lassan-lassan előre, ott most egy magányos kocsi ka- rZháZ^m'kevZbb mint nyarodik be csupán Különleges engedély nélkül ugyanis Pá- 8 méter szövetre van szűk-^ bon_ senld semközlekedhetUi gépkocsival. Szombaton del^ gc után két órától hétfőn reggel hat óráig a benzinkutak is zárva ^vannak. Spanyol költő kapta a Nobel-díjat Már hónapokkal ezelőtt találgatták, hogy ki kapja az idén az irodalmi Nobel-dijat a jelöltek közül. A párizsi lapok értékelési listát is közöltek s az európai sajtó már majdnem biztosra vette, hogy az idei irodalmi nagydíjat Nikosa Kazantzalds, tehetséges fiatal görög író kapja, akinek nevét a jelölő bizottság mór évek óta a mai élő irodalom legjobb alkotói között emlegeti. Megemlítették mellette Borisz Pastemák orosz, Gonzague de Reynold svájci, Alfonso Reyes mexieói. Tara Húséin egyiptomi, Alberto Moravia olasz és Albert Camus francia írót is. Am voltak egyes lapok, amelyek csakugyan eltalálták az első díjra jelölt nevét, s most, amikor kiadták az irodalmi Nobel-díjat, akkor derült ki, hogy Juan. Ramon Jiménez a kiválasztott, s „spanyol nyelven írt lírai költészete a művészi tisztaság és az igazi szellemi magaslatok példájának tekinthető.“ Jiménez, az ősz emigráns spanyol költő 1881-ben született Mogeurban. Költészetét a két háború közti poézis legmagasabb skálájának tekintik, mert ő volt az, aki meglelte azt a remek formát, amellyel a spanyol nép költészetének hagyományait összekapcsolta a modem európai költészet áramlataival, hullámzásaival. Versesköteteit: Távoli kertek (1904) Pásztorénekek (1905), Arany csönd (1911— 1913) ez a modem szövésű andaluziai érzel- messóg haitja át. Az irodalmi kritika a spanyol költészet második aranykorának megnyitóját látja benne. A múlt értékes hagyományai és századunk haladó törekvései egyaránt megtalálhatók Jiménez költészetében. Lehet, hogy ez az elismerés megkésve érkezett számára, hiszen hetvenötéves elmúlt* de még mindig nem késő, jóllehet a kitüntetést az emigrációban, távol Andalúziától, Washingtonban kellett átvennie, mert Franco rémuralma őt is kikergette hazájából, mint annyi más értékes spanyol alkotót, aki a művészetben, mindig azt a célt látta, hogyan szolgálja vele a szabadságot. EDGAR POE: Fordította: BABITS MIHÁLY VI. Egyelőre csak könyökig volt szabad. Kezemet elvihettem — nagynehezen — a táltól, ajkamig, de nem tovább. Ha eltéphettem volna a köteleket a könyököm fölött, bizonnyal megpróbálom megfogni és megállítani az ingát. Éppúgy próbálhattam volna egy guruló lavinát megállítani! Lefelé, — egyre, — szüntelenül, — kikerülhetetlenül lefelé! Föllélegzettem és új erőfeszítést tettem, valahányszor kilengett jobbra vagy balra. De görcsösen összehúzódtam, ha fölöttem söpört el. Szemeim a legértelmetlenebb kétségbeesés mohóságával követték röptét, oldalt és fölfelé; s önkéntelenül lecsukódtak, mikor alászállt: noha meghalni csak megkönnyülés lett volna — óh mily künondhatatlan megkönnyülés! Mégis remegtem minden ideiemben, amint elgondoltam, mily imperceptibilisen csekély süllyedés a gépezetben elég volna, hogy ezt az éles, csillogó kést a mellembe vágja... Idegeimet a remény remegtette, tagjaimat a remény rángatta össze. A remény — mely diadalmat ül a kínpadon —. mely még az Inkvizíció börtöneiben is biztató szavakat suttog a halálraítélt fülébe. Láttam, hogy valami tíz-tizenkét lengés már tényleges érintkezésbe fogja hozni az acélt ruhámmal — r e megállapítással egyidejűleg szellememre hirtelen a veljes kétségbeesés éles, koncentrált nyugalma szállt. EDGÁR poe: n i Hosszú órák — vagy tán napok — óta először: gondolkodtam! Most eszméltem arra, hogy a szíj, vagy kötő- I fék, amely leszorított, egyetlen darabból állt. Egyes tagjaimat nem nyűgözték külön kötelékek. A beretva- I éles penge első vágása a szíj bármely részén eléggé fölold arra, hogy balkezemmel az egészet lecsavarhassam testemről. De milyen félelmes közelségét jelenti ez máris a szörnyű acélnak! A legkisebb mozdulat következménye mily halálos lehet! S aztán valószínű-e, hogy kínzóim emberei nem látták volna előre ezt a le- j hetőséget, s nem intézkedtek volna erre az esetre is? Valószínű-e, hogy a mellemet keresztező szíjdarab az i inga. útjába essék? Remegve, hogy ezt a halvány, s minden látszat szerint utolsó reményemet füstbemenni látom, fölemeltem a fejem annyira, hogy mellem kötelékeit áttekinthessem. A szíj szórósán körülfogta tagjaimat és törzsemet minden irányban, kivéve a metsző penge útját Alig ejtettem vissza fejemet eredeti helyzetébe, mikor megvillant bennem az, amit másképpen nem tudok megjelölni, mint hogy második kialakulatlan fele volt annak a mentő ötletnek, amire előbb céloztam, j s ami előbb, mikor az ételt égő ajkamhoz emeltem, csak határozatlanul lebegett lel lei szemeim előtt. Most az egész előttem állt — gyengén, nem nagyon józan színekben, nem nagyon határozottan, de mégis — egészben. Rögtön hozzáláttam, a kétségbeesés ideges energiájával, megkísérteni végrehajtását. Az alacsony faalkotmánynak, amelyen feküdtem, közvetlen szomszédsága több órán át valósággal nyüzsgőit a patkányoktól. Vadak, vakmerők, éhesek, vörös szemeik úgy tüzeltek rám, mintha csak azt várnák, hogy mozdulatlan maradok — hogy zsákmányukul tekinthessenek. — Micsoda táplálékhoz szokhattak hozzá a kútban? — gondoltam. Bármennyire iparkodtam is. hogy ebben meggátol- | jam őket, tányérom tartalmát Jóformán egészen fölig A KOT ES AZ INGA falták. Kezem már rájárt a folytonos legyezgetésre, gépies hadonászásra a tál körül; s e mozdulatot öntudatlan egyformasága végül is egészen megfosztotta hatásától. Az undok állatok falánkságukban gyakran mélyesztették éles fogaikat ujjaimba. Most a szíjat mindenütt, ahol elérhettem, alaposan bedörzsöltem az olajos és fűszeres hús megmaradt darabkáival; aztán fölemelve kezem a padlóról, lélegzetvisszafojtva vártam. A mohó férgek először visszahőköltek, megijedve a változáson — a mozgás megszűnésén. Rémülten szaladtak szét: sokan a kútba menekültek. De ez csak egy pillanatig tartott. Nem hiába számítottam falánkságukra. Észrevéve, hogy' mozdulatlan maradtam, egy- kettő a legbátrabbak közül felugrott a fapriccsre és szaglászni kezdte a szíjat. Ez, úgy látszik, jel volt az általános rohamra. Friss csapatok tódultak a kút felől. Fölmásztak a fára — túl a fán — és százával ugráltak testemre. Az inga ütemes mozgása a legcsekélyebb mértékben sem zavarta őket. Pályáját elkerülve, a megkent kötelék körül működtek. Folyton növekvő csapatokban rajzottak nyüzsögtek rajtam. Torkomon vonaglottak; hideg ajkuk az enyémet kereste; tolongó nyomásuk majdnem megfojtott; s oly undor dagadt föl keblemben s fagyasztotta meg tapadás súlyával szívemet, amelyre nincs szó a világon! De még egy perc s éreztem, hogy küzdelmem véget ér. Határozottan éreztem a kötelék lazulását. Biztosra vettem, hogy már több helyen szét is ván. De minden emberit fölülmúló elszántsággal tovább feküdöm mereven. Számításomban nem csalódtam, s nem hiába tűrtem. Végre éreztem, hogy szabad vagyok' A szíj szalagokban lógott testemről. De az Inga vérére már mellemen súrolt. Már elmálasztotta ruhám datórát. Már elvágta az alatta levő fehérneműt. Két tett meg, s metsző fájdalomérzés hasított minden idegem be. (Folytatás a csütörtöki számban.)
