Dunántúli Napló, 1956. december (13. évfolyam, 287-311. szám)
1956-12-16 / 300. szám
195«. DECEMBER 16. 5 NAPLÓ Igyekszik mindenkinek munkát biztosítani Egyszerűsíti az adminisztrációt Kidolgozta az 1957. évi tervet Nem elég csak munkára (jelentkezni — dolgozni is kell A Pécsi Bőrgyár munkástanácsa mind elevenebb tevékenységet folytát az üzem gazdaságának megszervezésében. Mimikájuk bőven van, ezért a munkástanács — mint Antal László, a munkástanács egyik tagja mondotta — azt az alapelvet rögzítette le, hogy ne kelljen senkit sem elbocsátani. Mint más üzemben, természetesen itt is számos munkakör megszűnik. A megszűnő munkakörökben foglalkoztatottakat igyekeznek más feladattal megbízni. A bérrendszer egyszerűsítése és a norma megszüntetése folytán munkakör nélkül maradt dolgozókat átcsoportosítják, és a művezetők mellé mint műheíyadmtoiszt- rátorokat alkalmazzák. Ez az elgondolás igen helyes. Az ilyen szervezés lehetővé teszi,' hogy levegyék a művezetők válláról az adminisztrációs munkát és a művezetők valóban művezetői feladatokat tudják ellátni. a fő munkaszervezést és ellenőrzést. Az átszervezés során nagy gondot fordítanak a kereskedelmi osztály megerősítésére. A kereskedelmi osztály élénke bb és rugalmasabb működé- fidér* az osztály élére Bíró Károlyt állították, aki — Antal László véleménye szerint — csaknem minden munikakör- ben nagy tapasztalattal rendelkezik s így alkalmasnak találják az üzem egyik legfontosabb osztályának vezetésére. A munkástanácsnak az az ál iá «oomitja, hogy mind nagyobb teret kell engedni a vállalótok, üzemek önállóságának. Szakítani kell az igazgatóságok útján történt bürokratikus vezetési módszerekkel. Helyes elgondolás ez. Arra valóban nincsen szükség, — mint a múltban történt, — hogy a Bőripari Igazgatóság még abba is beleszólt, alkalmazhatnak-e egy embert az üzem területének söprésére, tisztántartására, vagy hogy fölemelhetik-e egyes, arra érdemes dolgozóknak a fizetését. A régi bürokratikus megkötöttség csorbította és szinte teljesen útját állotta a vállalati önállóságnak, csökkentette kezdeményezési lehetőségeit. Elgondolásuk és javaslatuk szerint egy szakmai érdekképviseleti szervet, szövetséget kell létrehozná, amelyben az összes bőrgyárak képviseltetik magukat. Ez a szövetség döntené el a különböző gazdasági kérdéseket, határozna az anyagellátásról, exportproblémákat oldana meg és képviselné a bőripart a Könnyűipari Minisztérium felé. Ez a szövetség életképesebb és hasznosabb lenne, mint a Bőripari Igazgatóság volt. A munkástanács, a szakszervezet és az igazgató a megadott kereteken belül igyekeznek munkájukat összehangolni Már kidolgoztál!: az 1057 évi tervet, a várható nyereséget. A munkástanács elnöksége most ennek a megtárgyalásával foglalkozik s a lehető legrövidebb időn belül eljuttatják a minisztériumba. A tervek elkészítésénél mint egyik legfontosabb szempontot vették figyelembe, hogy az általuk előirányzott nyereséget mind jobban növelhessék majd s az önköltséget minél jobban leszorítsák. Ez ugyanis nagyban befolyásolja — az általuk tervezett — nyereségrészesedést, amelyből a dolgozókat részesíteni akarják. Az elkészített 1957 évi terv szerint — amint az a tájékoztatásból kitűnik — jövő év áprilisában már olyan magas kapacitással akármik dolgozni, amely meg- j felel az október 23-a előtti át-' lagszintnek. A számos perspektivikus feladat mellett a munkástanács a termelés napi problémáival is foglakozik, igyekszik a lehetőség szerint a legjobban megoldani. Nehezíti a folyamatos munkát az energiahiány. Jelenleg a szükséges áramnak még a felét sem kapják. Ezért a termelést pillanatnyilag hatórás műszakokra szervezték: az egyik gyárrészlegben 8-tól 2-dg, a másikban 10 órától délután 4-ig. A műszakokon belül az energiát igénylő gépi munkával 4 órát dolgoznak, két órát pedig olyan munkákkal foglalkoznak, amelyhez áramot igénylő gépi berendezés nem szükséges. Gondoskodnak a termeléshez szükséges nyersanyagról is. Megbeszélték vevőikkel, hogyan tudnak egymáson segíteni. Például a Rákospalotai Boa-konfekció vesz tőlük bőrt. de ugyanakkor hoz a számukra szükséges kénsavat, fiagy- gyut, halzsírt Stb. Nyersbőr lenne elegendő. hiszen a belföldi vágás megnő- j vekedése biztosít nyersanya- got. A közlekedési nehézségek azonban hátráltatják, hogy a 1 nyersbőrt a vágóhídról Pécsre szállítsák. Az egymáson segí-1 tend akarás azonban lényegesen könnyíti a munkát. Jártak j náluk például a Szegedi Bőr- 1 konfekcióból és bőrkabát készítésére alkalmas bőrt kértek tőlük. A Pécsi Bőrgyárban vl- ] szont úgy tudják, hogy a sze- : gedi vágóhídon sok nyersbőr ' van. Megbeszélték tehát a Szegedi Bőrkonfekció képviselőivel, hogy igyekezzenek a vágóhídon fekvő bőrt vagonba rakni és Pécsire Indítani s akkor kérésüket ki tudják elégíteni. A jó tájékozódásért a gyár munkástanácsának elnöke, az igazgató és a szakszervezet képviselője rövidesen Pestre utazik, hogy még nem tisztázott kérdéseikre választ kapjanak. A Pécsi Bőrgyár munkástanácsa tehát nem tétlenkedik! Mie’őbb igyekszenek betölteni igazi feladatukat: az ü2em gazdaságának jó, a dolgozók érdekében történő megszervezését. Garay Ferenc. Valamennyi pécsi általános és közepisko’a igazgatóságának! A Városi Oktatási Osztály magáévá tette a Hazafias Népfront Városi Bizottságának felhívásét, melyben mozgalmat indított gyermekeink megsegítésére. Kérem az Igazgató kartársakat, kövessenek el mindent, hogy a mozgalom minél eredményesebb legyen. Mondják el a szülői munka- közösségeknek és a tanulóknak, hogy azokon á budapesti családokon kívánunk segíteni, akiknek ezekben a súlyos napokban nehézséget okoz gyermekeik részére karácsonyi Örömöket szerezni. Az összegyűjtött játékokat, ruhaneműket, ajándékokat kérem, juttassa el a Hazafias Népfront Városi Irodájához. (Pécs, Széchenyi tér 6.) Dr. MOLNÁR PÉTER, oktatási osztályvezető. Két héttel ezelőtt még az i volt a vélemény a komlói 49. sz. Építőipari Vállalatáról, hogy a munkástanács irányításával a leghelyesebb úton indultak el a vállalati Önállóság, a gazdaságos és jövedelmező termelés megvalósítása felé. Akkor még meglehetősen jó körülmények között dolgozhattak. Biztosítani tudták az építőmunkások foglalkozását, mert közel három hónapra elegendő építőanyag állt rendelkezésükre. Eltörölték az építőipari nor mákat is s gondoskodtak az építőknek járó felemelt munkabérek kifizetéséről. A munkástanács tervet készített, melyben a legsürgősebb feladatnak a még befejezésre váró épületek elkészítését s a lakásátalakítások elvégzését tartották. Tervbe vették azt is, hogy a tiszta nyereségből részesedésit fizetnek. A maguk elé tűzött feladatok megoldásához azonban már nem úgy kezdtek hozzá, ahogy valóban kellett votna. Nézzük a tényeket. Tény, nagyon súlyos és nagyon szomorú tény az. hogy december 13-án a komlói 49. sz. Építőipari Vállalatnak 800 ezer forint tartozása volt, s a Beruházási Bank bejelentette: nem ad tovább egy fillér előleget sem. Hogy jutottak el idáig alig két hét alatt. A kérdésre egyszerű a válasz: a munkafegyelem hiányának következménye mindez. Sajmo* az építőipari Vállalatnál is, mint rajtuk kívül több üzemben, egyes dől gozók elfeledkeztek arról. hogy már nem a tőkéseknek dplgoznaík. hogy ha nem ter- me'nek, nincs pénz sem. Márpedig a komlói építők elég nagy része nem termelt. Nem Is sztrájkolt. Nap-nap után megjelentek munkahelyeiken s beszélgetve, vitatkozva kivárták a műszak végét, hogy a fizetés azért meg legyen. így történhetett meg, hogy a zo- báki aknánál dolgozó építőit december 1-től 10-lÉ tartó időszakban mindössze 0,210 forint 63 fillér értékű munkát végez* tek. Ezért a munkáért azonban 12 eze- 594 forint nyers kért kel! a számukra kifizetni. Lehetséges ez? Sajnos igen. Vállalati viszonylatban az építők 10 nap alatt az összes elvégzett munkákat betoszá- mit ve 163 ezer 42 forint értéket tenne tek s ezért 147 ezer 658 forint munkabért kel! kifizetni. Mivel ehhez még hozzá kell számítani 80 ézir 338 forint szociális kft1'*.*. -- a termelési érték 43 ezer 154 forinttal kevesebb, mint amennyi kellene. Az anyagszállíto.. az anyagkál’ó költségét is hozzászámítva a munkafegyelem hiánya, magyarul mondva a lógás, a csellengés 10 nap a'att körülbelül 100 ezer forint veszteséget okozott a vállalat rak. Amint a tények mutatják, a vállalat nagyon súlyos helyzetbe került. A bank előleget mér nem folyósít. Hitelből még esetleg 1—2 hétig létezhetne :, pontosan addig, míg uz a v;V- lalat vagyonát meghaladja, s akkor következik a kulcsú;- adás, a munkanélküliség. Ezt akarják vajon a koruk4 építők? Nem valószínű. Ha pedig nem ezt akarják, akkor dolgozni, termelni kell. Ma ez az egyetlen kiút még ne wen. Hogy ho’nap. ho'r-- •' s meg lesz-é, az egyedül a vállalat mun/kasaitól függ. A Vállalat vezetői és a munkástanács tagjai Igyekeznek mindent elkövetni, hogy éhből a nehéz helyzetből kilábo'jan'pk, de mindez csak akkor jár eredménnyel, ha hallgatnak is a szavukra, ha nem tűrik meg tovább a lazaságokat, a fegyelmezetlenséget. Meatezfalvi Gyula. FÓRUM Mit tehetünk ma a Hozzászólás Bár támadjuk, mégis üdvözöljük Abay Gyula doktor hozzászólását a Dunántúli Napló minapi fórumán. Miután nézeteltéréseinket úgy Is napvilágra hozza ennek a hosz- szúra nyúlt cikknek tárgyalása és befejezése, úgy illik, hogy most mindjárt megmondjuk, miért rázzuk meg kezét a bevezetőben. Azért, mert ő volt Baranyában az első férfi, aki arra a kérdésre, hogy „Mit tehetünk ma a jólétért?“ nem egy-két klsebb-nagyobb vállalathoz, hanem a faluhoz, a magyar dolgozó parasztsághoz fordult feleletért. Mert — bér ezen hajbakaphatnak a közgazdászok — állítjuk; Magyar- országon, Európa jelenleg üresen kongó éléskamrájában csak akkor lesz jólét, ha jómódban élhet a falu és virágozhat a mezőgazdaság. Hol vannak a hivatásos és botcsinálta „parasztpolitikusok'’? Akik eddig abból éltek, hogy a parasztságnak csináltak politikát? Miért egy egyetemi tanárnak kell a falu ügyeiben elsőnek letenni a garast?! Köszöntjük kezdeményezéséért Abay professzor urat, de mindjárt kijelentjük, hogy a mezőgazdaság újjászervezésének alapjául nem az 1945-ös, hanem csak a jelenlegi állapotokat fogadhatjuk el egyes-egyedül. Lehet-e ma a mezőgazdaság újjászervezésének kiindulópontja az a földbirtok törvény, amely szétparcellázza ugyan a grófi szérűt, de érintetlenséget biztosít a 100—300 holdas birtoktesteknek, melyeket csak cselédtartással, állandó napszámosmunkával, tehát végeredményben csak kizsákmányolással tarthatnak fenn?! A földbirtokreform, bármilyen nagy vívmánya is a magyar népnek, végeredményben mégis csak elkésett intézkedés, hisz a földet Magyarországon már Kossuth idejében, vagy legkésőbb 1919-ben fel kellett volna osztani. És most, majd tizenkét esztendővel 1945 után menjünk vissza arra az állomásra, amelyről már nagyapáink is lekéstek? L Miután az 1956-os bajokat lehetetlen 1945-ös orvossággal meggyógyítani és annak az időnek vége, hogy a népakarat ellen tartós politikát lehessen csinálni — az új parasztpolitikának tekintetbe kell vennie mindazokat az áramlatokat, amelyek kifejezik a mezőgazdaság átformálására irányuló törekvéseket. A legelső áramlat, — áramlatocska — amelyet a földesúri emigráció képvisel körömszakadtáig, az úrivilág, a régi bérlemények, hitblzomá- nyok visszaállítására törekszik. Ha mégannyira sincs a falunak ezekkel az urakkal tár- gyalnivalója, bizonyos tekintetben mégis jó, ha számontart- juk őket. Jó, mert bármilyen zászló alatt jelentkezzenek is, a parasztság mindjárt tudhatja, hogy ezalatt a zászló alatt a kisparaszti gazdaságok bőrére megy az alku. Örülünk, hogy Abay professzor úr is egyetért velünk, de az úribirtok és a kisparaszti gazdaság viszonyára nagyon rossz hasonlatot keresett „Egykor a kisbirtokok úgy csoportosultak az uradalmi majorság körül, mint a kiscsibék a kottásuk szárnyai alatt." Nem — ilyen nem volt! A hasonlatnál maradva: úgy csoportosultak, mint a kiscsibék a héja szárnyai alatt. Manapság az a falunak a legfőbb törekvése, hogy helyreállítsa tönkrement, vagy szétzilált gazdaságát. Ebben egyek azok is, akik egy évtizeden keresztül hitelektől, kedvezményektől elzárva egyénileg állták a sarat, azok is, akiket elűztek a határsávból, azok is, akiknek földjeit eltagosítot- ták, vagy bevetetlenül heverjólétért ? nek az OEA területekben. Állítjuk, hogy ma ott tehetjük a legtöbbet a jólétért, ha az állam fenntartás nélkül támogatja a rendelkezésére álló anyagi és erkölcsi eszközökkel a kisparaszti gazdaságok újjáépítését. Csak a legsötétebb szektásság állíthatja, hogy ezzel feladjuk a falu szocialista átépítésének elvét. Mert az még ma ugyan vita tárgya, hogy egészséges kisparaszti gazdaságokból felépíthető-e falun a szocializmus, de az senki előtt sem kétséges, hogy azokkal a tönkrement paraszt- gazdaságokkal, ahol a szegénység uralkodik, nem lehet a jólétet jelentő szocializmust megteremteni. Életerős, gazdag szövetkezetek is előbb lesznek életerős, gazdag kisparaszti birtokokból, mint elszegényedettekből. A kisparaszti gazdaság újjáépítése legelőször is azt követeli meg, hogy lehetőséget nyújtsunk termékei jó és biztos értékesítéshez, másrészt a legsürgősebben lássuk el kisgéppel, műtrágyával s mindazzal, aminek révén már a következő Péter-Pálkor többet arathat, többet nyújthat a munkásosztálynak. Nem kétséges, hogy ez az egész ország és a dolgozó parasztság érdeke is. Nem kétséges, hogy saját érdekeit viszont a dolgozó parasztság tudja legjobban. Ezért a földművesszövetkezetek neve alatt működő állami boltokat ténylegesen a földművesek szövetkezetévé kell tenni. A földművesek szövetkezete nyújtson a saját erejéből is, állami hitelből is a régi egyéni gazdáknak a tsz-ből most kilépetteknek s azoknak a dolgozó parasztoknak, akik csak most térhetnek vissza otthonaikba azoknak is, akik most az iparból visszatérnének a mezőgaz daságba — támogatást:. Felmerül a kérdés, hogy ha a földművesszövetkezétek majd riiégtéstesítik az egyéni parasztság gazdasági érdekelt, — milyen szerv védi meg a gazdákat az állami bürokratizmus helyi jelenségeivel és az esetleges törvénytelenségekkel szemben? Ha van — és helyes hogy van! — a jogászoknak, a házfelügyelőknek — akik csak egy parányát teszik ki az ország összlakosságának — érdekképviseleti szervük, akkor szükségszerű, hogy a dolgozó parasztságnak is legyen érdekképviseleti szerve! II. Tanúi vagyunk a parasztság körében egy harmadik, egészséges áramlatnak is, amely, ha még bátortalanul is, de egyre jobban hallatja szavát. A feloszlott termelőszövetkezetek tagságának egyrésze minden szervezés, minden fül- besúgás nélkül arra törekszik, hogy ha kisebb létszámmal is, de újjáalakítsa szövetkezetét. Ez azt mutatja, hogy a „falu ősi szervezete“, melyet Abay professzor úr szerint vissza kell állítani — a legteljesebb felbomlás állapotában van. Kitűnik, hogy a szövetkezés annyira jó, hogy még az sem tudja elrettenteni a dolgozó parasztság e részét a nagyüzemi gazdálkodástól, amit ennek orvén itt öt-hat éven keresztül elkövettek vele szemben. A parasztságnak ez a része, amely belekóstolt már az újba, nem kér a „falu ősi formájából". S ha kijelentjük, hogy minden embernek joga van úgy keresni a boldogulását, ahogy tudja, akkor a parasztember is ott keresheti, ahol akarja, jelen esetben ők a termelőszövetkezetben. Itt mutassunk rá mindjárt arra, hogy ezek az új termelő- szövetkezetek nem szerveződhetnek a kisparaszti magán- tulajdont és az önkéntességet megsértve az egyéniek kárára, viszont az egyéni gazdaságok újjászervezése sem mehet a termelőszövetkezetek kárára. A jólét elérésének alfája falun, hogy ott, ahol újjászerveződik a termelőszövetkezet, ne engedjük széthurcolni a nagyüzemi istállókat felszereléseket, hanem egyben hagyva bocsássuk az új tsz rendelkezésére — ha életképes — és a kilépettet: kielégítésére keressünk más módozatokat. Ennyit a jelen helyzetre. Ami a jövőt illeti, abban sem tudjuk úgy elképzelni a szövetkezést, amely mintabirtokká konzerválná őket, „anélkül, hogy a klsbirtokokat magába olvasztaná". Véleményünk szerint az önkéntesség szigorú megvédésével és minden kényszer elítélésével a leendő szövetkezetek és a környező kisparaszti gazdaságok beolvad- rá kell bízni az életre. Ha a szövetkezet tényleg sokkal jobb módot teremt, akkor elkerülhetetlen, hogy a környező kisparaszti gazdaságok bealvadjanak — természetesen önszántukból, saját érdekeikből kiindulva. De csakis így! Mint ahogy igaz az is, hogy megfordított esetben, t. 1. ha az egyéni gazdaságban jobban megy — akkor ennek ellenkezője következik be. Ha elmaradnak — és a jólét érdekében feltétlenül maradjanak is el a haladó szövetkezeteket életben tartó hitelinjekciók, akkor az élet rostáján csakis az önkéntesen szerveződött, életképes, jól gazdálkodó szövetkezetek maradnak fent. Az egyéni parasztságok útja, bármilyen fülsértőén hangozzék is ez most. a szocializmus keretei között törvényszerűen a szövetkezés felé irányul és ezen szövetkezetek belső életének mechanizmusát nem valamiféle mintaalapszabály, hanem a józan paraszti ész fogja kialakítani és szabályozni. Egyáltalán: helytelennek tartjuk három, vagy akár harminchárom féle szövetkezeti forma állam által történő meghatározását. Szerintünk az államnak minden olyan szövetkezés működését engedélyeznie és támogatnia kell, amelyben nem folyik kizsákmányolás, amely nem sérti a szocializmus érdekeit. Támogatni kell e szövetkezeti parasztokat tekintet nélkül arra, hogy teljes vagyonukkal, vagy annak egy részével, véglegesen, vagy csak időszakosan fognak össze a termelés növelése érdekében. Jelenlegi kö -ülményeink között azt a gazdaságot kell jobban támogatni — legyen az magán-, szövetkezeti- vagy állami gazdaság, amely folytatólagosan képes nagyobb mériéökben bővíteni termelését. IIL Egyetértünk Abay profesz- szor úrral abban, hogy az állami gazdaságokat felül kell vizsgálni, de ez a vizsgálódás semmi esetre sem dönthet az állami gazdaságok léte, vagy nemléte fölött. Ha azt mérlegeljük ugyanis, hogy „Mit tehetünk ma a jólétért?", akkor az elbíráláskor az nyom legtöbbet a latban, hogy ki segít több búzával, több termékkel a jólét megteremtéséhez. Elvitathatatlan, hogy ä nagyüzemileg művelhető kultúrákban, például a gabonafélékben az állami gazdasági nagyüzemek mind több és több árut adnak ugyanakkora területről, mint a kisüzemek. Ez feltétlenül fenntartásuk mellett szól. A felülvizsgálatot mi azért tartjuk szükségesnek, mert egyes gazdaságok területi és üzemi szétszórtságuk révén valójában nem nagyüzemek. Ezekből szerencsére kevés van. Irányuljon másrészt a felülvizsgálás annak megállapítására, hogy a mezőgazda- sági technika jelenlegi színvonalán milyen termékek előállítása gazdaságos nagyüzemben, és melyikeket kellene a kisüzemek részére átadni. (Elsősorban a kevésbé vagy egyáltalán nem gépesíthető kézimunkaigényes kultúrákat.) E vizsgálódás gyakorlati következményeinek levonása és ezek alkalmazása már az 1957- es évben lehetővé tenné az állami gazdaságok teljes nagyüzemmé válását. * A munkás-paraszt kormány most munkálja ki mezőgazda- sági programját. Helyes lenne, ha az a rengeteg vélemény, amely a mezőgazdaság további útjával kapcsolatban kialakult, Abay profeszor úr cikke nyomán szélesebbkörűen nyilvánosságra jöhetne. Javasoljuk, hogy a Dunántúli Napló szerkesztősége egy megfelelő an keton tegye lehetővé a vélemények kicserélését. Burgert Róbert, Királyi Ernő, Oroszlán Imre, a Pécsi Állami Gazdaság vezetőségéből V a Pécsi Bersyar mmuasianáesa
