Dunántúli Napló, 1956. november (13. évfolyam, 259-286. szám)
1956-11-21 / 277. szám
2 (V A PI A CSÜTÖRTÖK, 195«. NOVEMBER 8% Mi újság a nagyvilágban ? ' A román kormány és a román kommunista párt küldöttsége tegnap este elindult Bukarestből Budapestre. A küldöttség vezetői Stoica miniszterelnök és Gheorgiu Dej, a román kommunista párt főtitkára. * Az ENSZ évi közgyűlése tegnap délután folytatta a magyarországi helyzet megvitatását A délutáni ülésen Krishna Menőn indiai küldött követelte, hogy nyugodtan vitatkozzanak erről a kérdésről és ezzel is segítsék elő, hogy a magyar kormány beengedje az ország területére a világszervezet megfigyelőit. Kijelentette: lehetővé kell tenni, hogy a világ- szervezet főtitkára Magyarországra utazzék. Krishna Menőn kifejezte reményét, hogy a magyar kormány nem veti el a közgyűlésnek azt a követelését, .hogy a világszervezet megfigyelői Magyarországra utazhassanak. A vitában felszólalt Kocsa Popovics jugoszláv külügyi államtitkár is. Követelte, hogy a közgyűlés ne a kubai, hanem az indiai, ceyloni és burmai határozati avaslatot fogadja el, mivel csak a világszervezet tagállamainak együttes akciója járulhat hozzá hozzá a magyarországi helyzet rendezéséhez és a világpolitikai feszültség enyhítéséhez. A belga külügyminiszter a kubai határozat mellett foglalt állást. Ezután a magyarországi kérdés további megvitatását a délutáni ülésre halasztották. Az Atlanti Szövetség tagállamainak szerdai ülésén a görög küldöttség határozati javaslatban hívta fel az érdekelt országokat, hogy a ciprusi kérdést a sziget önrendelkezési jogának elismerése alapján oldják meg. Az angol külügyminisztérium magasrangű tisztviselője közölte, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete kinevezte ma gyarországi megfigyelőit, annak ellenére, hogy a szovjet és a magyar hatóságok nem akarják őket beengedni az országba. Egy norvég, egy indiai és egy kolumbiai állampolgárt nevezitek kii a megfigyelőbizottság tagjává. A lengyel hírszolgálati iroda jelenti, hogy továbbra is érkeznek adományok a lengyel vöröskereszthez a magyar nép megsegítésére. Rövidesen újabb gépkocsioszlop szállít gyógyszert és élelmiszert kengyel- országból Magyarországra. Moszkvában ma hivatalosan közölték, hogy Molotov első miniszterelnök-helyettest az állami ellenőrzés miniszterévé nevezték ki. Molotov Zsavo- ronkov helyébe lép. Az Egyesült Nemzetek rendőrségének egy kétszáz főnyi norvég alakulata ma megérkezett Port Satdba. Hammar- 'skjöld az Egyesült Nemzetek főtitkára bejelentette, hogy eddig 700 nemzetközi rendőr érkezett meg Egyiptomba. Rámutat, hogy Anglia, Francia- ország és Izrael még nem téliesítetté a közgyűlés határozatát, mely csapataik kivonását követelte Egyiptomból. Megbízható forrásból közölték, hogy Lengyelország haladéktalanul, igyekszik gazdasági segélyt kapni nyugattól. Magától értetődő azonban, hogy Lengyelország csak akkor fogad el ilyen segély» ha az mentes minden politikai feltétéből. a. harwelli kísérleti atomenergia telepen felavatták Anglia legújabb nehézvíz reaktorát, amely a legerősebb Nyugat-Eu láb-n, Sir John Cokroft a kísérleti atomener- giatelop igazgatója azt mondotta, íz új reaktor segítségével azok a kísérletek, amelyek szükségesek Anglia új atomenergia állomásainak felállításához nem évekig, hanem csak hetekig fognak tartani. A nemzetközi Olimpiai Bizottság eín"ke elutasította egyes Arab államok tiltakozását Anglia és Franciaország részvétele ellen a ma kezdődő oilmpiá-szon. Elutasította a magyar csapat egyes tagjainak kérését is, hogy a szovjet csapat ne vehessen részt a versenyeken. Újra itthon Ezekben a napokban gyakran látni sírdogáló mamákat, asszonyokat, vagy éppen a nővérkét a rendőrségi épület kapujában. Szipogva keresik fiaikat vagy testvéreiket s ilyeneket mondanak: „Deportálták őket az oroszok.. Vagy: „Elviszik őket bányába...” meg az Isten tudja hova nem. Nem akarunk vitába szállni velük, de kár, hogy tegnap délután nem álltak ott a megyei börtön kapujában. Saját szemükkel meggyőződhettek volna arról, hogy az „eltűnteit”, milyen ép egészségben és örömben indulnak hazafelé. Szolgálhatunk nevekkel is. Tessék: Ferkó Antal (1935) Mohács, — Török József (1933) Majs, — Katona Gábor (1935) Mohács, *— Fárdik Ferenc (1907) Mohács, —* Horváth Sándor (1942) Lánycsók, — Kalutácz György (1938) Mohács, — Czernicés Antal (1936) Mohács, — Monyorődi István (1940) Mohács, — Miuk György (1942) Mohács, — Varga János (1912) Lánycsók, — Keizinger Rudolf (1926) Mohács, — Mi- sángyi György (1936) Pécs, — Gipl Ferenc (1903) Mohács, — Vöő László (1939) Mohács, — Tobó Ferenc (1937) Mohács, — Szikra Tamás (1934) Pécs, — Győri Kiss István (1936) Pécs, — Cseh Rezső (1936) Pécs, — Zentai József (1937) Pécs, — Borsi Kamill (1935) Pécs, — Fischer József (1935) Majs, — Visócky János (1935) Pécs. Ha jól megfigyeltük a születési évszámokat, kitűnik, hogy néhány kivétellel valamennyi fiú alig töltötte be, vagy még el sem érte a húsz esztendőt. Ezek a fiatalok valóban külföldön voltak, méghozzá Jugoszláviában, ahova útszöktek az elmúlt hetekben. Szökésüket azzal indokolták, hogy az „oroszok el akarták, vinni őket Oroszországba...” A Jugoszláv határőrök viszÖt ragon burgonya érkezett P^eare H e 1 gii zöldáru érkezett Pécsre 150 mázsa káposzta, mintegy 80 mázsa sárgarépa és gyökér, 30 mázsa kelkáposzta és 120 mázsa burgonya került az elárusító helyekre. Ilyen nagy mennyiséget az utóbbi napokban még nem szállítottak a városba; A nagy felhozatal következtében alacsonyabb már a káposzta ára. Az egyéni termelők szerdán még három forintért árulták, de a kiskereskedelmi vállalat piaci árusai 2.5 ‘ forintos áron kínálták. — Zöldséggel tehát bőségesen el tudják látni a városi konyhákat. szerdai piacon' is sorbanálltak, mert a kevés szállítási eszköz miatt csupán 120 mázsa burgonya érkezett Pécsre. Az elkövetkezendő napokban azonban megjavul a burgonyaellátás is. Éppen tegnap érkezett öt vagon burgonya Somogy megyéből, amely 1.80— 2 forintos áron kerül eladásra. A MÉK úgy tervezi, hogy nagyobb mennyiségű almát és zöldséget is szállít majd a pécsi piacra; Drága még a tojás és a hízottbaromfi. Egy hízott kacsáért 90—100 forintot kértek. A magas árat az okozza, hogy a felvásárló vállalat vidékre A zsibófi pogromlovagok Mi, újságírók szót emeltünk a forradalom napjaiban azok ellen, akik az új eszmék tiszta zászlajára mocskot szórtak, s nem hallgattunk akkor sem, amikor a néhány napra visszatért ávósok tartóztattak le embereket. Es nem pihenhet a toll most sem, — és nem is fog soha, — amikor bosszúszülte rémségeket hall az ember, A szigetvári rendőrkapitányságra bejön egy férfi, hat gyermek apja, és beszél. Kezemben megáll a ceruza, hallgatom az apát: — A fiain. Illés József fél- holian fekszik a kórházban. Üsszerúgták a fejét, meg akarták ölni, már azt is ki- terve/.ték a gazemberek, ftpgy hol fogják meztelenül elásni. A keserű szavakból hihetetlenül gaz. történet bontakozik ki. Zsihóton vasárnap este Ffiiffp Ferenc, munkakerü- lésre hajlamos fiatalember Biedermann Flórján, volt katonatársával egyenként megverte Gróti Jánost. Vörli< ío/,seiet és Kurdé Jánost. Majd a Szőlőhegyen úgy nyolc óra tájban összetalálkozott a két ittas cimbora Illés Jé • ffel, a falu csen-' desszavu, jáy^tfljpandolkotiasúnak ismert DlSZ-titkárá- val. Ezt mondták a 19 éves illés Jóskának nem éppen baráti hangon: — Fizetsz vagy nem, mert különben megdöglcsz! Illés Jóska hajlandó volt fizetni, elvit! ék egy jó bort árusító gazdához, de már útközben zsebkendővel betömték a száját és agyba- főbe verték. A második liter után a terrorizált gazda tehetetlenül nézte, hogyan verték és kínozták a gyereket jó két óra hosszat, majd elindultak vele' a kivégzés előre megbeszélt helyére. — Útközben találkoztak Horváth József párUiikárral — mondja az apa — és így mégis megmenekült valahogy a fiam. Az orvosok szerint 95 százalékos koponyazúzódást szenvedett, és összetörték a kezét. Akkor sem tudnám ezt megérteni, ha okuk lett volna, de csak úgy kedvtelésből, gazemberségből?! — Égbekiáltó gazemberség. Sürgősen meg kell fékezni /eket a pogromlovasokat. Nemcsak hatósági szerveinktől, hanem az új rendet akaró lakosságtól is függ. fiogy az ilyen gazemberek napjai végcrvwtycscn leáldozna. nem küld gépkocsit, hogy piai - ra szállítsák a hk’alási szerző déses kacsákat. Mondhatnánk minden a szállítástól für A lakes-, élelemmel való ellátását az segítené legjobban, ha elegendő szállítási eszköz áilna a válla- la’ok rendelkezésére. szatoloncolták ezt a meggondolatlan társaságot. Néhány napot eltöltőitek a börtönben, s tegnap délután — annak ellenére hogy a tiltott határátlépés büntetendő cselekmény, szabadlábra helyezték őket s bírósági eljárás ezután sem indul ellenük. Előkerültek tehát az „eltűntek”, tizenöt-húsz hozzátartozóval kevesebb mégy panaszra a rendőrségre. De van ebben némi tanulság is. A fiatalok ne üljenek fel mindenféle rémhírnek, hanem dolgozzanak és éljenek becsületben ezután is. Ami pedig a szülőket illeti... ... Nem árt, ha ezekben a napokban, hetekben egy kicsit szigorúbban tartják a gyeplőt... Az HSZSZOSZ javaslata a munkástanácsok megválasztására/ hatáskörére és ügyrendjére A forradalmi munkás-paraszt kormány a Magyar Szabad Szak - Tervezetek Országos Szövetségét nemrég megbízta azzal, bogy dől gozzon ki javaslatul a munkástanácsok megválasztására, hatáskörére és ügyrendjére. A Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége e hét elején elkészítette és a kormány elé terjesztette javaslatát. — A szakszervezet javaslatát folyamatosan ismertetjük. Kérjük a gyárak, bányák, üzemek, vállalatok dolgozóit, hogy észrevétel étkét, javaslataikat juttassák el a Magyar Szabad Szakszervezetek Megyei Szövetségéhez (Pécs, Színház tér 1.) Az üzemek vezetését bízzák a munkás- tanácsokra! I A Magyar Szabad Szak-*-• szervezetek Országos Szövetsége javasolja, hogy a forradalmi munkás-pa faszt kormány az egész nép tulajdonát, képező gyárak, bányák, üzemek vezetését — a Magyar Népköztársaság törvényeinek és rendeletéinek betartása mel lett — a vállalat dolgozói által választott munkástanácsokra bízza. A munkástanácsok révén valósul meg a dolgozók valóságos részvétele a gyárak, bányák, a vállalatok igazgatásában, amely a múlt évek Uil- köz.pontosított, bürokratikus vezetési módszerei mellett nem volt lehetséges. A Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége a múlt súlyos hibáinak felszámolása és az üzemi demokrácia egyik alapvető feltétele megvalósulása érdekében szükségesnek tar'- ja, hogy a kormány az állam.; és a helyiipari vállalatok munkástanácsainak jogait és működési szabályait a lesszéle- sebbkörű önállóság alapján határozza meg, az alábbiak szerint. Az ipari üzemekben, vállalatoknál, bányáidban, az. állami mezőgazdaság; üzemekben, az állami kereskedelmi vállalatoknál, valamin: a helyiipari üzemekben és vál2. 1 álatoknál a dolgozók válassza* nak végleges munkástanácsokat. Az egyéb szervek (MÁV, posta, kórházak, egészségügy* intézményehivatalok és egyéb intézmények) termelő üzemei és vállalatai az előbbiekhez hasonlóan válasszák meg munkástanácsaikat. A termelő tevékenységet neaf végző hivatali, intézményi szerveknél létrejött különböző bizottságok feladataik hatáskörét kiésőbbi időben kell véglegesen szabályozni. A munkástanácsok megválasztásának eljárási szabályai Ma kezdődik a melbournei olimpia CaU-.&nőkön ünnepélyesen míg-' nyitják a XVIII. meibou-rnej olimpiai játékokat. Az Olimpiai játékok köréppontjában ezúttal iá az atlétikai versenyek állanak. A versenyük' mindjárt a mr-anyItó utón következő nap, pénteken megkezdődnék és nyolc napon keresi, öl küzdenek majd a győzelemért a világ legjobb atlétói. A nemzetközi sajtóban, a különféle rádiókban igen sok szó esik az atlétikai versenyszAmokban várható esélyekről. Heisinkiben az amerikaiak tizennégy„aranyérmei nyertek. A nemzetko® sporlkóz- veleménv szerint most is az amerikai adóiaktól várható a legjobb szerep:és. Számítások szerint arár tizenkét aranyérmét is színezhetnek. Négy-öt olimpiai bajnoksáMagyar sikerek az olimpiai játékokon , Londonban ren1948-ban nézték a XV. olimpiai játékokat. 12« versenyzővel vettünk részt a versenyeken. S ez az «aránylag kis gárda tíz győzelmet aratón, megelőzve az egész világot a 160 milliós Egyesült Államok, és a napóleoni idők óta háborút nem viselt Svédország kivételével. Nézzük csak, hogyan is történt Londonban. A magyar sportolók a Hendon kollégiumban kaptak szállást, a réaztvev • 58 nemzet közül a .legjobbat. Ku'ón autóbusz.m szállították sportolóinkat az edzésekre. Július 29-én volt az ollm- pia n nyitón meg-lffkiult az olimpia gépezete, -orra születtek diadalaink. Vinüa’-cla csapatunk második helyen végzett. Július 81-én nagy napja volt a magyar olimpiai csapathat:. Első bajnokságunkat ünnepeltük meg. Az eredmény-hirdetőtáblán először Jelent meg mi; gyár név: a kalapácsvetés olimpiai bajnoka Németh Imre. Azután Bódis Gyula állt fel a győzelmi emelvényre. Megnyerte a szabadfogású hí-húzásban a nehézsúlyú bajnokságot. Újabb győzelem: Elek Ilona boldogan vette at a NOB elnökétől az olimpiai aranyérmet. A női törvívásbun szerzett olimpiai bajnokságot. Augusztus 4-én Ismét magyar lobogó lengett a győzelmi árbocon. A női 1.. -iídst Gyarmati Olga nyerte. Nemsokkal később jött a hír. Takács Károly pisztolylövésben megszerezte az ötödik olimpiai bajnokságot. Az akaraterő, a szorgalom diadala, hogy balkézzel Is kl\ erekedte a világ- elsőséget. Gerevích Aladár volt a következő, aki újabb győzelmével öregbítette a magyar sport hírnevét. A kard egyéniben győzött. Maid a Oercvfeb Kovács—Papp Kárpáti—Ratcsrtnyt Berczelll ösz- szeállftású krrdesapatunk állt a győzelmi emelvényre. Pataki Ferenc szerezte a nyolcadik aranyérmet. A torna mtlsza- bad-gyakorlatbnn legjobbnak bizonyult. Az ökölvívó versenyek F.mptre Pool-ban folytak. Itt ts csakhamar a legmagasabb árbócr • ' úszik a magys - trikolor. Nem is egyszer, a harmadgűljrban Csík Ti- -bor, ti középsúlyban Pnpp László ökle diadalmaskodott. Hiányos tenne * kép.« leodml olimpiáról, ha nem említenénk meg. hogy vízilabda csapatunk, a Söröy-romai birkózásban Szilvásl. a 4x200 méteres gyorsváltó, nőt tornászcsapatunk, és a féríi laíaj- tornában Mogyorósi ezüstérmet nyert, a 100 méteres gyorsúszas- ban Kádas, a görög-római birkózásban Tóth, a gerelyvetésben Várszegi, a 200 méteres női mellúszásban Novak Éva, az 1500 méteres gyorsúszásban Mltró harmadik helyen végzett. ln.„ . Helsinki volt az lílo^-uen olimpiai játékok színhelye. Mindnyájunk emlékezetében él még a magyar sportolók minden eddigit felülmúló szereplése. Tizenhat olimpiai bajnokságot nyertünk. Kilenc második és tizenhat harmadik helyet szereztünk. Kik voltak a Helsinki olimpia legjobb magyar bajnokai? Csermák József, Hódos Imre, Szilvágy Miklós, Papp László. Kovács Pál, kardcsapatunk. Takács Károly, öttúsnesapatunk, Köröndi Margit Keleti Agnes. Szőke Kató, ■Székely Kva, Gyenge Valéria, n 4xl(kl-ns nöl gyorsvúltó, vízilabda csapatunk és nem utolsó sorban labdarúgó együttesünk. got várnak a szakemberek a szovjet atlétáktól. S ami minket legjobbon érdekel. milyen szereplést várnak a külföldi napilapok, rádiók a magyar atlétáktól. Abban mindnyájan megegyeznek, hogy az ÍSDO metóres síkfutásban Rózsavölgyi az első számú esélyes. Ha Tábori megfelelően tudja segíteni három körön át, akkor Rózsavölgyitől aligha lehet elvenni az aranyérmet. A 3030 méteres akadályfutásban Rozsnyói látszik a legjobbnak. Ha kifutja Itthoni formáját aranyérmet szerezhet Magyarországnak. A helyezettek között ott lehet másik kitűnő aka- dályfiitőíijc Jeszenszki is. Az 5053 és 10 000 méteres síkfutás esélyeiről oszlik meg leginkább a közvélemény. Sokan a szovjet SPORTHÍREK A Bp. Honvéd labdarúgó csapata legutóbbi mérkőzését Saartavüoken- ben játszotta. A budapesti csapa: 1:2 arányú győzelmet aratott. * A TOTO újbóli megszervezése folyamatban van. A hírek szerint december 9-e az az idő. amikor mét TOTO fordulót bonyolítanak le. Természetesen elekor még külföldi mérkőzések sze-'epelnének a szelvényen. Petőfi: Papa, mama, ő meg én (föl 3 órakor). Kossuth: Első számú közellen- st g (fél 5 órakor). Park: Gábor diák (fél 5 órakor). A városi tanács mezőgazdasági osztály* óHesitt * város la!S£?* ságát, hogy Pécs III. kerület i u- zes dűlőben baromfipestis lépett fél. Felhívják a város lakosságát, ha a baromfiak közt pestisre gyanús megbetegedést észlelnek, haladéktalanul jelentsék az Illetékes tuwütott tanácson és a kerületi állatorvosnál. Beteg, beteggyanús őlő vagy vágott baromfit szigorúan tilos piacra'vinni. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindaz,oku:i.k. akik férjem temetésén virágok és koszorúk küldésivel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondok az Észak-Baranyai Nopboll karbantartó részlegének. A gyászoló RitzI család 250 cnú-es MOTORKERÉKPÁR olcsón eladó, vagy kisebbén elcserélhető. Pécs. Dobó István ti 31. (Budái vámnál). 54 2 SZEMELVES nekamlé, gázrezsó km;órás lámpafej eladó. Jászai M. u. (Brassó) 16., Varga. MODERN, keméryfa hálót vennék. cím: 22—5i telefon. 43 BUDAPESTI ké (szoba összkomfortos. központi fütéses, vülany- kaiyhás lakásomat elcserélném zsef utca % wgiipi Kiss.vicnól. v ,» ELADÓ ,Puch 125 cm’Ts motor, vagy hízóért cserélhető, Jókai tér 2., emelet 1. ajtó. 47 UTCAI nagyszobám fáskamró- \al költségtérítéssel Átadom. Érdeklődni délután Tóth Jenő, Nyíl Utca 2-4. szám. 46 HÁZ egyszoba konyhás, gyü- mWasöeűcertteli lakás átvehető, e'ndó. HázgondnoKl iroda, Molo» tov utca 1«. 43 EGY db 150 kgros hízó Megyeri út «7. eladó. 44 ÜJ férfi crombikahát. szőrmebóléssel és gallérral eladó. Alkotmány utca 67. 51 EGY hold szőlő a szentkúti dűlőben, JÍE. 'SJ-. felszereléssel eladó. Cím. Vetőné, Felsőmalom utca 16/L 53 PANNONTA és más motodke- jókpárok, 605-as esztorrenad elírt ók. Rákóczi út 78 S Pad 52 . . WiYh«SSi^' Eildricht Rá:í6 HÍZÓT i 360 kg-os. erek hill iZobabútoi Iviss Ernő utca 53, 10 MUFOGSORAT soronkívül mc"' Javítja Vajda fogtechnikus. Mán;' rok út 7., em. A végteces munkástanácsot akkor lehet megválasztani, ha íz összes dolgozóknak legalább kétharmada megjelenik a munkahelyén. A munkástanács az üzem dolgozóinak létszámától függően 11—17 tagból áll. A munkástanács létszámának megfelelően póttagok:n is választanak a dolgozók. A munkástanácsban az üzeni dolgozóinak minden csoportja kapjon képviseletet. Mindenképpen biztcsítani kell, hogy a termelésben közvetlenül résztvevő dolgozók megfelelően képviselve legyenek. Ennek érdekében a munkástanács 'ingjaínak kétharmadát a fee- meló munkások közül válaszszák. Kucot, mások viszont az ausztráliai Stephenson és az angol V'erdőn Pirié várják az első helyre- Vdzéseredmény alapján a lengj’" Chrotnik és az ausztráliai Landj is beleszólhat a küzdelembe. A külföldi versenyzők, de 3 - (.so mborok ts a legnagyobb ;-- t-meréssel nyilatkoznak az oliú' pial úszóversenyék színhelyér-v. t-vCdi Fiatal ausztráliai építészek ból és üvegből építették föl u-::’.6.-;tad1ont. melyben két medence van. A 20x50 méteres medence- ben az tiszóversenyekef tartják 3 15x20-as medencében pedig a *ír '■ínyugrást és a műugrást rendé; zik. Az uszoda nézőterén 6090 né*° fér el, a medencék vize 21—22 fok’ ami igen kedvező a magyaf úszóknak. Az MLSZ mellett megalakult * ubdarúgóetízők tanácsa. Az edzők lanácsa kéri vidéki tagja!'.. Tied» az egyes alszövetségelc mellet* ugyancsak alakítsák meg a labdarúgóedző tanácsokat. Bognár János, az MTSB oktató»! ;-.'előadója Budapestre utazott, hogy az OTSB-vel megtárgyalja f sporttal kapcsolatos legfontosabb feladatokat, A Komlói 24. Autóközlekedési Vállalat több kocsija az elniuh három hűiben eltűnt. A vállal»* vezetősége és inuuká.sianácso kérl a pécsieket és a Baranya megyei’ két, hogy akik a 24. AKUV C'-'P" járműiről tudnak, értesítsék » 1 écsl Autóközlekedési Igazgatósa" Bot. telefon: 15-10. A vállalat felhívja azokat a R*P' kocslvezetóket, akik gépkocsijuk; kai otthon, udvarukban tartózkooj nak, hogy kocsijukkal vonuljad»" be a vállalat telephelyére. Ha k®" estjük üzemképtelen, ezt jelen*' sék be ugyancsak a 13-10 tclef°°' számon. A PÉCSI Orvostudományi EgYf' tóm felvesz 14—16 éves fiúkat ff leányokat napi 4 órai könnyű **' zlkai munkára. Jelentkezés :1 munkaügyi előadónál, Rákóczi Vn a. szám alatt. 31 DUNÁNTÚLI NAPLÓ n Magyar Szocialista Munkasp»"' Baranya megyei Intéző Bízott»»? és a megyei tanács lapja , Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: A MEGYEI PART INTÉZŐ BIZOTTSÁG Szerkesztőség és kiadó hivatal: Péos, József A. u. 19. T: 15-62. IS-5" Hirdetésfelvevő iroda: Kossuth Latos utca 32: Tel.) 18-1». , Terjeszti a Megyei Poétahlvattó lílrlapoaztáiya és ti hJrlap-hézbesh® postahivatalok. Eiőtizetáa: posta hivataloknál „ , és kézbesítőknél* Havi előfizetési dl7' U.— FU^, Pécsi Szikra Nyomda _ Pécs. Munkácsy Mllusiv u. 10; Telefon: _'ü~j? Nyomdáért felel: Melle*' Rtsaő