Dunántúli Napló, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-19 / 196. szám

1956 AUGUSZTUS 19 NAPLÓ SPORT Az oUtnpicíia kí&ziit Héder János sokszoros válogatott pécsi tornász — Belőled sem lesz soha tor- nász! Jobban teszed, ha elmész ping-pongozni. Héder Jánost még csak el sem keserítették ezek a szavak, pedig nem mástól hallotta mint Várkői Ferenc, sokszoros válogatott tor­nászunktól. Annál nagyobb aka­raterővel tornászott tovább. Nem volt kimondott tehetség, alakja sem volt meg a tornához. Hogy mégis válogatott versenyző lett belőle, és ma már mint az egyik legjob tornászt ismerik, azt első­sorban szorgalmának és nem mindennapi akaratának köszön­heti. A Pécsi Vasutas Sportkör tor­naszakosztályában kezdett tor­nászni 1946-ban. Csaba András volt az első mestere. 1953-ban figyeltek fel rá először, amikor megnyerte az országos X. osztá­lyú bajnokságot. Ekkor már Várkői Ferenc volt az edzője, ö nevelt belőle Igazán nagy tornászt, az ő nagy szak­tudása nélkül bizony alig jutott volna előre. 22 éves, nyolcszor volt tagja a magyar válogatott­nak. Járt Svédországban, Dániá­ban. Finnországban, Csehszlová­kiában. Szovjetunióban, Jugo­szláviában. Angliában, Flnnor- ságban. Olaszországban. Legna­gyobb sikerét az idén aratta Helsinkiben nyugatnémet, dán. finn. svéd, norvég és magyar tornászok előtt. Gyűrűn meg­nyerte a versenyt. Minden szeren átlagon felüli teljesítményre ké­pes. Nem vitás azonban, hogy gyűrűn nemcsak a magyar, ha­nem a nemzetközi mezőnyből is kiemelkedik. Gyakorlatának erősségével legfeljebb a szovjet világbajnok Azarján gyakorlata ér fel! Most az olimpiászra készül. Néhány héttel ezelőtt kapta az értesítést, hogy tagja lett a ler szűkített olimpiai keretnek. Na­ponta edz, mindig újabb és újabb mozdulat elemekkel teszi erősebbé, színesebbé gyakorla­tait. Nem volt síma az út, mely az olimpiai keretségig vezetett. Az elmúlt évbein so­káig .betegeskedett, hosszabb ideig kórházban feküdt. Mikór áprilisban kikerült a kórházból, jobb-felső karja béna volt. Az orvosok nem akarták elkeserí­teni, de megmondták neki, hogy örüljön, ha idővel dolgozni tud majd karjával. És ő megkísérelte a lehetet­lent. Először csak egészen kis súlyokat emelt, majd mozgatni próbálta karját. Novemberben már edzésre mehetett, igaz még ez év elején kézenállni sem tu . dott, jóformán mindent elölről kellett neki kezdeni. De lassan, fokozatosan, ismét elérte, hogy válogatott lett. Közben tanult, hiszen negyed­éves orvostanhallgató és vizs­gáznia kellett. Itt sem vallott szégyent, az egyetemi és főis­kolai DISZ bizottság félévkor a jó tanulók, jó sportolók jutal­mazásakor őrá is gondolt. Sebész szeretne lenni. De mint edző is szívesen dolgozna. Az olimpia előtt még két jelen­tős versenyen indul el. Szeptem­ber közepén Milánóban az ola­szok, október elején pedig Hel­sinkiben a finnek ellen szerepel a magyar válogatottban. Aztán ok­tóber 29-én indulás Melbournebe. Még nem jelölték ki véglegesen azokat a sportolókat, akik nép- köztársaságunk színeit viselik a nemzetek nagy sporttalálkozóján. Héder János azonban azok között van, akik leginkább számításba jönnek, a kiküldetésnél. Eredmé­nyeivel rászolgált erre. ÓRIÁSI SIKER Lengyel Nagycirkusz vendégszereplése Pécsett SOHA NEM LÄTÖTT VI LAGATTRARCIOK 7 LEOTARIS nyugatnémet repülő akrobaták 4 BARLEY a nyújtón motorozó medvék 6 bengáli királytigris arabs telivérek és 16 világhírű artistaprodukció! Az előadások kezdete este 8 órakor, vasárnap és hétfőn délután 4 órakor is! A vadállatok megtekintése reggel 9-től. — Jegyelővétel a Pécsi Közlekedési Vállalat forgalmi irodájában a Széchenyi téren dél­előtt 10—1 óráig, délután 3—6-ig a cirkusz pénztáránál! Utolsó előadás augusztus 21-én. kedden PÉCS-Szabolcson szőlő présház­zal, felszereléssel eladó. Érdek­lődni: Patacs 103. sz. Michelutti mozigépésznél. 460 EGY használt hálószobabútor olcsón eladó. (Alt-deutsch) Csil­lag u. 16. 461 ELADOK: egy sötét háló, ágyak» szekrények, fél világos háló, toa­lett tükörrel, székek. Rákóczi út 27., udvarban. 157 A helsinki olimpiai stadion. Előtér ben Nurmi szobrával. Középen Hé­der János áll. Az ünnepek: sportműsora VASÁRNAP Labdarúgás: NB, I. mérkőzés: Szegedi Haladás—Pécsi Dózsa, Sze­ged 17.30. NB. L tartalékmérkőzés: Szegedi Haladás—Pécsi Dózsa, Sze­ged 15,30. Nemzetközi mérkőzés: Pécsi Törekvés—Lengyel vasutas válogatott, Törekvés pálya 17,15. Barátságos mérkőzés: Pécsi Törek­vés vegyes csapata—Kaposvári Ki­nizsi, Törekvés pálya 15,15. Megyei I. osztályú mérkőzések: Péessza- bolcsi Bányász—Pécsújhegyi Bá­nyász, Pécsszabolcs 14, Pécsbánya- telepi Bányász—Pécsi Postás, Pécs- bányatélep 18, Pécsi Traktor—Pécsi Vörös Lobogó, Traktor pálya 17,30, Szigetvári Vörös Lobogó—Pécsi Építők, Szigetvár 17,30, Mohácsi Bástya—Hidasi Bányász, Mohács 17. Megyei II. osztályú mérkőzések: Keleti csoport: Pécsvárad—Duna- szekcső. Pécsvárad 18, Ho6szúhe- tény—Lánycsók, Hosszúhetény 17.30. Sátorhely—Babarc, Sátora hely 17. Boly—Mohácsi Bástya II, Boly 17,30, Szederkény—Károly- major. Szederkény 17. Nyugati csoport: Baksa—Sellye, Baksa 17, Szentlőrlnc—Vajszló. Szentlőrinc 18. Beremendl Vörös Csillag— Nagyharsány, Beremend 17, Szente- gát—Kémes, Szentegát 17. Komlói csoport: Komlói Kossuth-akna— Komlói Vasas, Komló 8, Komlói Bányász II—Magyarszék. Komló 16, Komlói Anna-akna—Sásd, Komló 13.10. Komlói Béta-akna—Mágocs, Komló 10. Városi I. osztályú mér­kőzések: Vasas n. Bányász— Bauxit. Vasas II. 9, Vendéglátó- Tatarozó. Törekvés-pálya 10. Kesz­tyűgyár—Honvéd, Erzsébettelep 10. Megyei ifjúsági mérkőzések: Szigétvári Vörös Lobogó—pécsi cm tök. Szigetvár 15,30, Pécsbánya- teleoi Bánvász—Pécsi Postás. Péos- hínva telet» 16, Pécsi Traktor­Pécsi UBrös Lobogó, Traktor-pálya 16. Modellezés: A MÖHOSZ model­lező bemutatója. Törekvés pálya 14,15. Kézilabda: a hat város tornájá­nak mérkőzései, Építőipari Tech­nikum Diákotthona (Jókai u.), Budapest—Győr női 8, Budapest— Győr férfi 8,35, Szeged—Miskolc női 9,20, Szeged—Miskolc férfi 9,55, Debrecen—Pécs női 10,40, Debre­cen—Pécs férfi 11,15, Győr—Pécs női 15,30, Győr—Pécs férfi 16,10, Miskolc—Debrecen női 17, Mis­kolc—Debrecen férfi 17,40, Buda­pest—Szeged női 18, Budapest— Szeged férfi 19,10. Kosárlabda: Törekvés Kupa dön­tői, Törekvés tornacsarnok: Pécs— Debrecen női 8, Pécs—Debrecen férfi 9,10, Komárom—BüdaDest női 10.20, Szombathely—Budapest férfi 11,30, Debrecen—Komárom női 17, Debrecen—Szombathely férfi 18.10, Budapest—Pécs női 19,20, Buda­pest—Pécs férfi 20,30. Tenisz: A VTSB minősitő ver­senye, városi teniszpálya 8 és 15. ökölvívás: A Komlói Bányász minősítő ökölvívó versenye (Ka­posvár, Keszthely. Dombóvár, Hi­das, Pécs és Komló ökölvívói részvételével), Komló, Szabadtéri színpad 10. Asztalitenisz: a Bányász SE te­rületi asztalitenisz csapatversenye, Komlói Bányász Sportklub 9. HÉTFŐ Labdarúgás: Nemzetközi mérkő­zés: Komlói Bányász—Lengyel vas­utas válogatott, Komló 16. Tenisz: a VTSB minősítő verse­nye az alkotmány ünnepének tisz­teletére. Városi teniszpályák 8 és 15. Teke: A Mecseki Kupa mérkő­zései, Győri Vasas, Szegedi Postás, Csepeli Vasas, Bp. Dózsa, Pécsi Építők és a Pécsi Szikra csapatai­nak részvételével. Építők és Szikra pólya 9. Úszás: A Pécsi Dózsa minősítő versenye, Balokány fürdő 17. Vízilabda: Pécsi Dózsa—Pécsi Törekvés területi bajnoki mérkő­zés, Balokányfürdő 18. Kézilabda: A hat város torná­jának mérkőzései Építőipari Tech­nikum (Jókai utca), Szeged—Győr női, 8, Szeged—Győr férfi, 8,35, Debrecen—Budapest női, 9,20, Deb­recen—Budapest férfi, 9,55, Pécs— Miskolc női, 10,40, Pécs—Miskolc férfi, 11,15. ökölvívás: A Komlói Bányász minősítő ökölvívóversenye Komló, Szabadtéri színpad, 10. EGY kétszámyas vasredőnyös üzletajtó, egy majdnem új 32 négyzetméteres sátorponyva eladó. Bagó Ágoston, Görcsöny. ÖT és fél lóerős, keveset hasz­nált Sachs benzinmotor eladó. — Scheich József, Féked, __________ HA LOSZOBABUTOR (félháló isi) konyhabútor, sezlon, ágyak, reka- mié, asztalok, kárpitozott székek, szekrények olcsón részletre is el­adók. Aradi Vértanuk útja 32, LOTHÄRD' másfélhold földemet alkalmi árc* eladnám. Weiszné, Kossuth Lajos u. 45, udvari eme­let. 125-ÖS export Csepel, príma ál­lapotban eladó. Pécs, Fodrász u. 6. 3.5 HP VILLANYMOTOR. sza­lagfűrész kapásokkal* szájakkal eladó. Érdeklődni lehet: 48-14 tele­fonon. 479 BEKÖLTÖZHETŐ ház, nagy gyümölcsös kerttel, 28.000.— fo­rintért eladó. Pellérd, Dózsa György u. 13. sz. EC-YRZOBA-KONYHÁS beköltöz­hető kis ház eladó. Szent Vince utca 72. ELADÓ 200 négyszögöl villatelek. Surányl Miklós úton. Bővebbet: Zója u. 4. (volt Plus.) BEJ Ab ÖNÖT keresek délelőtti órákra. Toldi Miklós utca 4. föld­szint 1. szám. Jelentkezés kedden A PATACSI buszmegálló mel­lett 1600 négyszögöl házhely eladó. Bővebbet: Patacs 108. MECSEK utca 10. számú ház és 12. számú telek új gazdasági épü­lettel eladó. CSALÁDI ház központi fűtéséhez Marabu-kazán eladó, váradi Antal utca 1. EGYSZOBA-KONYHAS lakáso­mat elcserélném hasonlóért a szi­geti részen, özv. Putz Jánosné Kálvári utca 38. A LENGYEL VASUTAS VÁLOGATOTT szombaton reggel érkezett meg Pécsre. A vendégek 16 labdarúgó­val érkeztek. A játékosok a Nádor szállóban szálltak meg, délelőtt rövid sétát tettek a városban, majd a déli órákban ’ edzést tar­tottak a Törekvés sporttelepén. Délután a lengyel labdarúgók a Pécsi Törekvés játékosaival ki­rándultak a Mecsekre. A lengyel vasutas válogatott a Varsói Loko- motívra épül. mely a lengyel NB. I. élmezőnyében foglal he­lyet. Hétfőn Komlón szerepelnek a lengyel labdarúgók. • A TÖREKVÉS BARÁTI KÖR értesíti tagjait, hogy kedden, 21-én este 19 órakor a Várady Antal ut­cai Vasutasotthonban értekezletet tartanak. Kérik a tagok megjele­nését. A préhirdeló^e — HALÁLOZÁS. Csánk Je­nő 60 éves korában váratla- nelhunyt. Temetése au- p- it'is 21-én, kedden délután 4 ómkor. KOS ZÖNETN YILV ÁNITÁS Köszönetét mondunk mind- tpejtitak, akik szeretett fér­jem. és édesapám temetésén mez jelentek, virágok küldésé­vel és részvétük nyilvánítá­sával fájdalmunkat enyhítet­ték. Külön köszönjük az MDP be városi alapszervezete, a szerárugyár, a porcelángyár, a -árá ' tanács és a Porforgalmi vúia'at dolgozóinak részvé­tét. A gyászoló Stenger család SZŰCS üzemünket áthelyez­tük a Teréz utcából a Sallai utca 14. szám alá. Értesítjük megrendelőinket és a vállala­tokat, hogy szőrme- és bunda- lavítással, szakszerű megőrzés­sel állunk vevőink rendelkezé­sére. Pécsszabolcsi Ruházati KTSz. 424 DÉL-BARANYAMEGYEI Népbolt vállalatvezetősége je­lenti, hogy dolgozói eredmé­nyes munkája alapján a II. n. évben a vállalat a „kiváló vál­lalat“ címet nyerte el. Aláírás: Faidt Mihály igazgató. * 580 SZABADSZENTKIRÄLYON a 67- es számú ház eladó. Csáváztuk a vetőmagot9 hogy vetéseinket az üszögfertőzéstől megvédjiik ! Higonan nedves csávázószer kitűnő hatású az üszögfertőzés ellen Beszerezhető: a földművesszövetkezetekben, az Állami Kiskereskedelmi Vállalat boltjában és a vetőmagboltokban Forgalomba hozza: a Műtrágya- és Növényvédőszer Értékesítő Szövetkezeti Vállalat 61-1 SOPTANA Gépgyár képesített könyvelőt sürgősen alkalmaz. TELJESEN új állapotban lévő ..Continentál” táskaírógép e’jadó, vagy bérbeadó. Váradi AntáT u. 7/1. szám. ' SAJATTERMÉSÜ szentmiklósi bor literje 16 forint. Megyeri út 10. szám. MODERN kisipari konyhabútor eladó. Alkotmány (volt Makár) u 59. szám. BÉCSI gyártmányú, angol- mechanikás, körpáncélos zongora eladó. Pécs, Kossuth Lajos u. 36 BEKÖLTÖZHETŐ új kertes csa­ládi ház kétezoba-konyha-iéliéis»­kamra-nyárikonyha, épített fás­kamra sertésól, baromfiól eladó Pécs-gyárváros, Remény u. 32. (Jfrrd&n Í2.SUZM film- és színművésznő augusztus 19—20-én ''Patakij (Jtn&atL a HULLÁM eszpresszó-, étteremben szerepel KONYHASZEKRÉNY, samottbé- lésű vaskályhák, asztal, térítők eladók. Deák utca 21. HÁZHELY, gyümölcsör. a Zsolt utcában 143 négyszögöl eladó. Mo­lotov utca 16. Decleva. 2/4-ES, 4/4—ES Iskolahegedű nagydobfölszerelés, mesterhegedű eladó, Bartók Béla utca 17. PÉCSHEZ közel gazdasági ház eladó. Háromszobés lakás azonnal beköltözhető. Érdeklődni: HoK váthnénál. Kossuth Lajos utca 33. 51» KAPITÁNY János tűzifafűré­szelő telefonszáma 10-01. Alkot­mány u. 6. 510 DIÖFURNÉROS zeneszekrény igényesnek, ugyanott szépfekvésű szőlő olcsón eladó. Kiskereszt u 15. sz. 520 EPÜLETFA és szénpor téglaége­téshez eladó. Kertváros. Nyárfa utcában, az új építkezésnél. 463. KOMBINÁLT háló fizetési ked­vezménnyel eladó. Klein asztalos. Vorosilov utca (Felsővámház) 33 491 BŐKEZŰEN megtérítem költ­ségeit annak, ki ötven év körü­li. jólplkű. magányos nőismerő­sömnek egyszobás főbérleti la­kást biztosit a belvárosban. Ve- tőné, Felsőmalom u. 16/1. 350-es MOTORKERÉKPÁR oldal- kocsival vagy szólóban eladó. Ki­sebbért elcserélhető. Rudas László út 26. (volt Gründler) 467 letfizetésre Is clánoz. Tettye utca 1. 480 „KERESD A TÁSKÁT“ Augusztus 15—31-e között az ÁLLAMI ÁRUHÁZ papírosz­tályán vásárok iskolaszerek egyes blokkjai különleges jelzéssel lesznek ellátva. A jelzéssel ellátott blokkok tulajdonosai között ajándéktárgya­kat osztunk ki. SZENTMIKLOS alatt a pellér- dl elágazásnál szőlő eladó, lakha­tó épülettel Autóbusz 5, vasút 10 percnyire. Horváth szőlő. Ér­deklődni mindennap. 473 GOMBOR-féle mélykocsi eladó. Kiss Ernő u. 13. 474 A BALATON déli oldalán, vas­útállomáshoz és parthoz közel,, kisebb vállalat részére üdülőre al­kalmas nyaraló, 300 négyszögöles fenyvesben eladó. Megbízott: Ka­posvári Ingatlankezelő Vállalat: Máté György. PILXSVORÖSVARI vasútállo­mástól 1 percre négyszobás csa­ládi ház gyümölcsösben alápin­cézve, vízvezetékkel eladó. Röt- falusy, Pilísvörösvár. AZONNALRA beköltözhető két- tőszobás-konyhás, mellékhelyisé­gekből álló családiház eladó, Felső Havi utca 15. 478 ELCSERÉLNEM kétszoba, kony- hás lakásomat hasonlóért. ahol disznótartás van. Csatádiház edényben! Sallai utca 40. DIÁKOT ellátásra vállalok az új tanévre. Eötvös, Rét u. 39/1 486 ÜJ, modem konyhabútor eladó Báthori u. 4. 493 HÁZ — összkomfortos lakások­kal — lakáscserével eladó. Vas Gereben utca 57. Bővebbet Dec­leva gondnoknál. Molotov utca 16. 494 DOLGOZÖ házaspár a délelőt­ti órákra bejárónőt keres. Báder, Megye utca 8. 495 AUTOKRAT, rugónélküli sérv- kötő, éjjel, nappal viselhető, nagy sérvekre .rugóval kombinálva. Lúdtalpbetétek, haskötők. Kér­jen 4. számú díjtalan, képes is­mertetőt. Pártos László, Budapest, Néphadsereg (Fáik Miksa) u. 3. 612 FESTŐ és kőműves szakmun­kásokat, segédmunkásokat alkal­mazunk, Pécsi Építő és Tataro­zó Vállalat, Molotov utca 35. 488 VIZSGÁZOTT kazánfűtőket azon­nal felvesz az ÁUatifehérje Vál­lalat. Basamalomi út. 490 PANNÓNIA motorkerékpár ki­fogástalan állapotban, bejáratva eladó. Nagyvárad u. 6. 430 BŐRKABÁTOT és irhabundát szakszerűen fest, tisztit. ígért tí­már, Szabadság út 5. 454 KtJZÉP-DEINDOL 51. szám alatt lévő ház és 468 négyszögöl szőlő gyümölcsössel együtt eladó. Papp József. ­ELCSERÉLNÉM kisebb szoba konyhás lakásomat nagyobbért. Ugyanott egy mély, majdnem új gyermekkocsi eladó. Cím: Farkas István u. 13. (Vémház iskolánál.) 440 MODERN, kétszobás, kis, be­költözhető családiház eladó. Szt, Vince utca 32. 442 HEKTÖS vasprést megvételre keresek. Vargáné, Havi dűlő sz. 443 PINCEFELSZERELÉS, prés, da­ráló. hordók, tölgyfagerendák asztalitűzhely stb, eladó. Szigeti országút 126. 448 ÜJ családiház 375 négyszögöl evönyörű kerttel, sok gyümölcs­fával eladó. Romonya, Béke u 61. »455 A MALOMI hegyen 450 négy­szögöl, beadásmentes szőlő tűn­őével eladfó. Bővebbet: Semmel weis u. 18. (Apponyl tér) Matula 453 HASZNÁLT kádakat boroshor­dókat. borászati eszközöket vásá­rol. elad. Gulyás, Perczel utca 27. Telefon: 29-63. 469 BEKÖLTÖZHETŐ garzon 'nkást keresek megvételre. Kishont!. Rákóczi út 73/a. fon: 29-59. örök­Dr Tel°­462 « SZEKERES ciánozó olcsón rész­250 KÖBCENTIMÉTERES, ol­dalkocsfts. W+űnő Csepel eladó, Erzsébet u. 20. 410 KÉT egyajtós, egy kétajtós szek­rény, négy szék. két sublót, var- róasztalok biedermeier eladó. Bajcsy Zsilinszky utca 7. Tszölich asztalos. 458 A PÉCSI Cementáruipari Válla­lat komlói telephelyére azonnali belépésre felvesz hat vizsgázott géokezelőt. Jelentkezni lehet: a vállalat munkaügyi osztályán. Pécs. Siklósi út 10. 459 KONYHABÚTOR, hálószoba, kombinál »szekrény eladó, volt „Rózsa bútorosnál”. Sallai utca 38. 431 AZONNAL beköltözhető családi­ház, másfél hold réttel, a mago- csi állomástól 10 percre kiadó, vagy eladó. A ház és a fö'd gon­dozásért is elfogadható. Érdek­427 TAMAS Kálmán motoros fafü­részelő telefonszáma: 39-01. György utca 6. sz. 413 TOLTŐTOLLJA VITÁS, golyós­toll töltés Kossuth Lajos utca >6. sz. zátonyi János. 405 A VAJSZLÖ és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet fedett Deutz-Dlesel gyártmányú vonta­tójára jogosítvánnyal rend-lkezo, szerelésben jártas vezetőt keres. Fizetés kollektív szerződés sze­rint. Jelentkezés: Murai Gusz­távnál, Pécs, Munkácsy Mihály utca 27., Telefon: 40-42. A 21. SZ. AUTÓKÖZLEKEDÉSI Vállaltat gyakorlott gépkociveze- tőket és idősebb lakatost raktá­rosnak keres. Mohácsi főnökségé­re gépkocsivezetőket éa segéd­munkásokat alkalmaz. Jelentk-' \s Pécs. Rózsa Ferenc u. 22. 420 A BARANYA Megyei Épitő és Tatarozó Vállalat kőműveseket, segédmunkásokat, bádogos, víz­vezetékszerelőket, idény munkára kubikosokat alkalmaz. Vidékiek­nek szállás biztosítva. Jelentke­zés: Pécs, Beloiannisz u. 4—6. sz. a vállalat munkaügyi osztályán. 421 ELADÓ épületbontásból geren­da, szalufa, asztalosnak fenyő- és tölgyfadeszkák. Telegdl Jan “s. Péasuvard. 281 108 NÉGYSZÖGÖLES házhely az Engels úton termő gyümölcsfával 13 000 forintért eladó. József u. 39. • 211 ELADÓ keveset használt hintó- kocsi egy használt igáskocsi. Bp- oefü 58. sz. 395 TÍZ férfi segédmunkást keres a Pécsi Bőrgyár azonnalra. 489 A PÉCSI Épületanyagfuvarozási Vállalat rakodókat alkalmaz. Je­lentkezés naponta Megyeri út 50. szám alatt a vállalat munkaim'u osztályán 8—12 óráig. 423 KONYHAKERTÉSZ elhelyezked­ne állami gazdaságban, bol“-ír- rendszerű öntözéses kertben. Mar­ton Ferenc, Alsómocsolád, Ser­téstelep, . (Baranya m.) 607 KÉMESI Földművesszövetkezet sürgősen vesz egy használt, de <ó állapotban lévő 10—12 kalapé”', >s darálót és egy használt 16—20 ló­erős villanymotort. Érdeklődni; levélben vagy telefonon: Fft'd­művesszövetkezet. Kémes. Telet“--' 5. 609 EGY- és kétszemélyes, vflásítós, vitriné«, tükrös rekamié, fote­lok. székek, fotelágyak, sezló’-.ok. kedvező fizetéssel vásárolhatók Becskei kárpitosnál, Budapef. Nagymező utca 68. 605 GYÖNYÖRŰ dió hálók, kombi­nált szekrények, fizetési kedvez­ménnyel. Budapest, VII., Murá­nyi u. 23. asztalos. BŐRKABÁTOK, szőrmebundík készítése, javítása, festése . Bu­dapest, Tanács krt. 3. sz. udvar­ban, Raskó Gábor szűcs. PATTANASOS, zsíros, szeplős foltos bőre megszépülhet. Szőr­szálait rövidhullámú gépem nvnm- talanul, örökre eltávolítja Sárdor- fft József kozmetikus, Budapest. VI., Jókai tér 3. 106 SZÁZFÉLE sütemény, borok, üdítőitalok, szardínia, mindenfé­le konzerválások értékes recept­jeit megküldi konzervmester. Bu­dapest, Fűrész u. 55/a. 59* REKAMIÉKET. garnitúrákat kü­lönböző formákban (önmükftdósi rendszerrel is), fotelokat. szé- k.*»et, enedával. rugóval, lószőr­rel, jótállással készítek. F'zr'ési könnyítéssel is. Bátay kárpitos, Budapest. VIII.. Bacsó Béla u. 9. József krt.. Népszínház u. sarok mellett. 594 Figyelem ! Figyelem l Felhíyjuk a dolgozók figyelmét az augusztus 19—20*é n megrendezendő ÜNNEPI VÁSÁRRA és azon megjelenő ruházati pavilonunkra, ahol a dolgozók a legmesszebbmenőkig ki lesznek elégítve Továbbá I pilseni sürpavilonunkra és különleges többféle borainkra PÉCS ÉS VIDÉKE KÖRZETI FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET

Next

/
Oldalképek
Tartalom