Dunántúli Napló, 1956. május (13. évfolyam, 104-127. szám)
1956-05-27 / 124. szám
1956 MÄJUS 27 V \ P l ft 9 3Cu paffásők tiaqtj n a p ja Szívünk minden melegével Megdicsérjük V alamennyiünk számára igen kedves, ~ évente visszatérő ünnep a Nemzetközi Gyermeknap. Szülők, pedagógusok, párt-, állami és tömegszervezeteink heteik óta fáradoznak, hogyan lehetne ezt a napot számotokra még szebbé, kedvesebbé, emlékezetessé tenni. így készülnek a gyermeknapra szerte a világon ott, ahol a gyermekeket valóban a nép jövője zálogának, a legszebb remények hordozójának tekintik. Az imperialista és a gyarmati elnyomás alatt élő országokban a dolgozó tömegek gyermekei számára sívár az élet. Számukra a tanulás lehetősége vagy egyáltalán nincs meg, vagy csak igen korlátozott. Országaikban nem óvodákat, napköziotthonokat, iskolákat építenek. hanem fegyvereket gyártanak. A mii hazánkban az ifjúságé a jövő! A bányász azért fejti a szenet, hogy Nektek meleg otthonotok, óvodátok, iskolátok, diákotthonotok legyen. Azért szántják mélyre a földet, hogy Nektek nagyobb és fehérebb kenyér jusson. A tudós azon fáradozik, hogy a tudomány és a technika fejlesztésével szebbé, könnyebbé tegye a Ti életeteket. A mi hazánkban Tiértetek építünk és dolgozunk! Örömmel, bizakodva és sokszor aggódva figyeljük fejlődéseteket: hogyan szélesedik és mélyül tudástok, formálódik jellemetek, edződik akaratotok. Tudtok-e, akartok-e élni a lehetőségekkel, amelyeket a párt. a szocializmust építő munkásosztályunk, parasztságunk, néphez hű értemiségünk biztosít számotokra? Az iskolaévek tapasztalatai azt mutatják: igen! A DISZ és az úttörőmunka fellendülése, a tanulmányi és sporteredmények, világnézeti fejlődésiek, jobb, fegyelmezettebb magatartásotok bizakodással tölt el bennünket. Úgy látjuk, úgy érezzük, hogy érdemes értetek dolgozni, szeretni benneteket. Lesz kinek átadnunk a kalapácsot az üzemekben, a traktort a szántóföldeken, a lombikot a laboratóriumban. Ezért szívünk minden melegével köszöntünk benneteket! Dr. Molnár Péter a városi tanács v. b. oktatási osztályának vezetője Hin/ & iátok... Gádor Ildikót, az Egyetem utcai általános iskola VH/a. osztályos tanulóját, mert mint pajtáscsalád- vezetö lelkiismeretesen foglalkozik 1 a kicsinyekkel. Otthon édesanyjának segít a házimunkában — és kitűnő tanuló. Emódy Zoltánt, a Szabadság úti általános iskola VÍI/b. osztályos * tanulóját, mert jól tanul és jó ( úttörőmunkájáért részt vehet a ( nemzetközi nagytáborban. Tanul- . mányi versenyben számtanból el- ] só helyezést ért el a városi dón- < tóben. Benjámin László: BÉKE Tavasz van, milyen szép tavasz van, de jó futkosni a szabadban, a fű magas, sűrű a lomb, csíz búvik ott és vadgalamb, száll a gyermek nevetése. Tavasz, vidámság — ez a béke! Városban is a béke néz ránk, kőművesek rakják a téglát, kopácsolnak rcggeltől-estig, a ,ház egy-kettőre felnövekszik, kéménye füsttel ír az égre: Sok épülő ház — ez a béke! A falu kora reggel ébred, malac, tehén, ló enni kérnek, indul a traktor is a földre, biztatja lovasát pöfögve: .jó munkádért jót várj cserébe - kenyér, szalonna, tej a béke! A fiúk sárga bőrlabdája, a kislányok hajasbabája, a balatoni nyaralás, a képeskönyv és a kalács, — ami szép és jó, mind a béke, tőle a cukor édessége. Szülőnk és testvérünk a béke, apánk, anyánk is harcol érte, hogy bántód ás többé ne érje, pusztuljon minden ellensége, Jóviselettel, tanulással beállunk ifjú seregébe! A MI ÉVÁNK Hosszú, magasranőtt gyerek ez az Éva. Most kicsit ijedt, hogy behívatták az igazgatói irodába. Nem szokott ő olyasmit csinálni, hogy az igazgató bácsi maga elé rendelje. Hát akkor mi baj lehet? Vagy talán valami munka? Gyorsan szám- baveszi az eshetőségeket. Itt ez az idegen bácsi is, talán az keresi. Az bizony, mert neki mutatja be Panni néni, az osztályfőnök: — Ö a mi Évánk. Csak így: a mi Évánk. A tanároké is meg a diákoké, kicsiké, nagyoké. S milyen büszkén mondja a Panni néni. Hát büszke is lehet az Évára, mert ez a vékony, tizen- négyesztendős mohácsi lányka Baranya legjobb nyolcadikos tanulója. Versenyt rendeztek az úttörőmozgalom tizedik évfordulója tiszteletére itt a megyében s Környei Éva vitte el a pálmát a legidősebbek közül. — Úgy izgultam — meséli. — Kicsit késve érkeztünk, hát mire beültem a padba, már fel is írták a számtanpéldát a táblára. — Nehéz volt? Elneveti magát: — Elsőnek lettem kész. Tizennyolc perc alatt. — Aztán rohant ki hozzám a folyosóra s ott egy cetlin röp- tiben kiszámítottuk újra — melegedik bele az emlékekbe Panni néni is. — De nem volt abban hiba. QYERMEKSORSOK Utazás a világűrbe (Napló 2056-ból) — Meg a magyar — mosolyog a kislány. — Egyedül nekem sikerült. A többiek mind eltévesztették az elemzést. Az írták, hogy a „sokat” szó mondattani szempontból számjelző. Pedig dehogy. Az tárgy. Határozottan mondja, mint aki halálosan biztos a maga dolgában. Biztos, mert jól megtanulta. Az alapos tudás nem is csalja meg soha az embert. S ez a kislány két dolognak él: a tanulásnak és megint csak a tanulásnak. Azt hihetné az ember, hogy valami kis stré. bér; szó sincs róla, amit tud, azt szívesen továbbítja a többieknek is. A múltkor is, hogy megy be az egyik tanár, néma csend a tanteremben s az Éva ott áll a táblánál és magyarázza: — A következőképpen kell felírni a hidrogénelőállítás képletét. Ritka dolog az, hogy valaki egyszerre jó tanuló meg jó sportoló. De Éva sok ötöse mellett tornából sem szégyenkezik négyes. Igaz, hogy tavaly első negyedévben az volt, mert sehogy sem boldogult a súlygolyókkal. De aztán egy idő múlva a tornatanár legnagyobb csodálkozására túl is dobta az előírt métert. A társai mesélték el, hogy otthon délutánokon keresztül gyakorolt a súllyal, s addig csinálta, míg jól nem ment. Orvosnak készül az Éva. Hi(5) Ahogy közeledtünk, úgy növekedett következő állomásunk a Hold korongja és egyre többet tudtunk rajta megfigyelni. Csillagász barátom közben rövid előadást tartott a Holdról, mintegy összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat. — Mennyivel élesebben látjuk innen távcsövünktükrében a Hold sötét és világos foltjait! — kiáltott fel geológusunk. — Igen, — szólt csillagász barátom — mert a mi szemlélődésünket nem zavarja a légkör, mint például a Földről távcsövező csillagászokét. Már innen tisztán láthatjuk, hogy a Holdon nincs víz. Ha lennének tengerek, tavak, folyók, látnánk csillogásukat a vakító napfényben. — Akkor a világos foltok hegységek — fűzte tovább a gondolatot geológus barátunk. A fényességkülönbségek oka pedig egyszerűen az, hogy a hegyvidéket vulkáni hamu borítja, a síkságokat pedig porózus íávatakaró s a hamu jobban visszaveri a fényt, mint a láva. A kép nagyobbá, élesebbe vált. Világosan láttuk már — pedig még vagy 200.000 kilométer távolságban voltunk — hogy sem városok, sem erdők, sem mezők nincsenek a Holdon. Egy hatalmas, élettelen sivatag. Tisztán kivehetők voltak a nagy gyűrűalakú hegyek, a kráterek. Némelyik olyan nagy, hogy egész Svájc beleférne. F eltűntek a meredek katlanok, a nagy síkságok és a meredekfalú hegyláncok. Olyan az egész, mint egy hatalmas, szeszélyes csipke. A fény és árnyék határán a sötét területről kiemelkedő csúcsok már fényben úsznak, a világos területen lévők pedig hosszú, sötét árnyékot vetnek. Csak azt találtam furcsának, hogy a fény és árnyék határa mindenütt rendkívül éles. A Földön ilyet sehol nem tapasztalhattunk: otthon a fény és árnyék határa mindenütt elmosódott. — Igen — szólt a csillagász — mert a Nap sugarai csak a teleholdat érik merőlegesen. Csak ilyenkor nincsenek árnyékok a felületén. S mivel a Holdnak nincs légköre, így nincs fényszóródás sem, amely az árnyékot például a Földön elmossa. Közben űrhajónk már egészen megközelítette a Holdat s leszálláshoz készülődtünk. Egy utolsó fékezés s a Bumerang szelíden hozzásímult a Holdhoz. Megérkeztünk. (Folytatjuk) Bácskay György Spanyolország: — munka után vándorló kislány az utcán. Kína: — napközi otthonokban vigyáznak a kicsinyekre. szem: jó orvos lesz és ott lesz akkor is mindig, ahol szükség lesz rá, ahol segíteni kell, akkor sem fog — egy pillanatig sem késlekedni, ha egy beteg gyereket kell megsegítenie. LAGE HLÖL ZELMA: AZ ERDŐ NAQY NAPJA A hegyormon, ahol Gorgo letette utasát, vagy tíz évvel azelőtt szörnyű erdőégés pusztított. A környéken lakó emberek nem értették, miért nem nő ki újra az erdő és panaszkodtak is emiatt. Persze nem gondoltak rá, hogy a föld az égés helyén teljesen kiszáradt és meglazult, szétporlott, olyan lett, mint a hamu. A szél felkavarta, lesöpörte a sziklát borító földréteget, ami megmaradt volna, azt az eső mosta el, úgyhogy nem volt, amiben a növény meg- kapaszkodhassék. Nyár elején különös gondolata támadt a tanítónak az egyik környékbeli falusi iskolában. Aznap reggel, mikor Nils Holgereson a kopasz hegyoromra érkezett, a völgyben, az iskola előtt furcsa fölszereléssel jelentek meg a gyerekek. Ásó, kapa lógott a vállukon, elemózsiás tarisznya a kezükben. És mihelyt együtt voltak, elindultak az erdőbe. A menet élén haladók zászlót vittek, mellettük a tanítók, tanítónők haladtak és a sort az erdész zárta be egy lóval, amelyik fenyőcsemetéket és fenyőmagot vitt. Pár órai mászás után fölértek a kopasz hegytetőre, ahol valamikor pompás erdő zöldéit. A gyerekek életet, elevenséget, napsugaras kedvet hoztak, ott ugráltak nevetve, fecsegve a köveken, majd letelepedtek falatozni, aztán előszedték az ásót, kapát és az erdész útmutatása szerint elültették a fenyőcsemetéket a sziklák gödreiben, hasadé- kaiban, mindenütt ahol csak egy maroknyi termőföld akadt. Jól tudták, miért teszik, amit tesznek, hogy itt az utolsó pillanat, mert jövőre talán már egyetlen porszem se lesz a köveken. Átérezték a maguk fontosságát és annál buzgóbban dolgoztak. Az otthon maradt apák, anyák előbb csak gondolatban kísérték a gyerekeiket, tudni szerették volna, mit csinál- nalc a járatlan hegyi vadonban. Senkise hitt komolyan az erdőültetésben, még sajnálták is a kicsiket, amiért annyit fáradnak hiába. Egyik anya fogta a kávésserpenyőt, eszébe jutott, hogy a gyerek csak hideget vitt, ráférne egy korty meleg kávé. A hegyi pásztortanyán megállt egy szóra beszélgetni; — Hová-hová szomszédasszony? Csak nem az égés helyére igyekszik maga is? — De igen, megnézem, mit csinálnak a gyerekek. — Nem komoly a dolog, ugy-e? Hogy tudnának a csöpp kezükkel erdőt ültetni! — A másik anya is fölkerekedett, meg a harmadik, ki az urával, ki egymaga. Fölértek a hegyre és csodálkozva látták, hogy a gyerekek bizony egész komolyan dolgoznak. Egy darabig nézték, aztán valamelyik apa lehajolt és gyomlálni kezdte a füvet, mohát, csakúgy idő töltés okáért. Aztán ásót, kapát fogott és elültetett pár facsemetét, úgy ahogy a gyerekek mutatták. Nemsokára együtt buzgólkodtak nagyok is kicsik. Persze, hamarosan kevés lett a szerszám, le kellett szalasztani néhány gyorslábú kis legényt a faluba. Azokat is megállították útközben a hegytanyákon. — Na, mi az? Baj van odafönn? — Ö, dehogyis. Az egész falu erdőt ültet. — Na, ha az egész falu ott van, mi se maradjunk idehaza, — mondták a pásztorlányok és tódult az egész környék az égés helyére. Ebben az évben jó magot vetettek a gyerekek. Keménytörzsű, terebélyes fa nőtt belőle és hirdette évek múltán is az ő okosságukat, szorgalmukat, ügyességüket,