Dunántúli Napló, 1956. május (13. évfolyam, 104-127. szám)
1956-05-13 / 112. szám
6 N 4 p r fi 1956 MÁJUS IS ' Tito elnök kíséretével pénteken éjjel elutazott Párizsból Párizs (Tanjug) Tito elnök az Élysée-palotában vett búcsút René Coty francia köz- társasági elnöktől és más ma- gasrangu francia személyektől. Búcsúztatására a palotában a többi között megjelentek: Le Troquer. a nemzetgyűlés elnöke, Monnerville, a köztársasági tanács elnöke, Albert Sarraut, a Francia Unió nemzetgyűlésének elnöke. Émile Roche, a gazdasági tanács elnöke, Guy Mollet miniszterelnök, Christian Pineau külügyminiszter, Bourges- Maunoury hadügyminiszter. Baelen belgrádi francia nagykövet, Zeller tábornok, Párizs katonai parancsnoka és más személyek. Jugoszláv részről jelen voltak Tito elnök kíséretének tagjai. Tito elnök és felesége elbú esúzott a jelenlévőktől, köszönetét mondott a szívélyes vendéglátásért. A francia köztársasági elnök fényképalbumot ajándékozott vendégének. Ezután Tito elnök René Coty kíséretében a palota kertiébe ment, ahol a jugoszláv 8s a francia Himnusz elhang- eáta után a két köztársasági elnök Zeller tábornok kíséretében ellépett az ott felsorakozott köztársasági gárda dísz zászlóalja előtt. Közben üd vözlő ágyúlövések dördültek ei Coty köztársasági elnök zár* körű vacsorát adott vendégei tiszteletére. A vacsora után Tito elnök és kísérete elhagyta a palotái és a pályaudvarra hajtatott. A lyoni pályaudvaron Tito elnök búcsúztatására megje- 'entek: Ganeval tábornok, a francia köztársasági elnök katonai főtitkára, feleségével, a párizsi rendőrfőnök és több más közéleti személyiség, valamint a párizsi jugoszláv nagy- követség tagjai. Tito elnök „kék vonata" 22.40 órakor hagyta el a francia főváros pályaudvarát, úton a Rhone völgye felé, ahol -Tito elnök szombaton megtekintette a Donzere—Mondragon-i nagy vizierőmű építkezését. A jugoszláv köztársasági el nők és kísérete szombaton a kora délutáni órákban elindu Jugoszlávia felé. Tito jugoszláv elnök hivatalos párizsi tartózkodása során meghívta René Coty francia köztársasági elnököt -Jugoszláviába. A francia köztársasági elnök elfogadta a meghívást. A hivatalos látogatás pontos időpontját utólag állapítják meg. Újból elhalasztottáfa az amerikai hidrogén- bomba-kísérletet Washington (MTI): Az angol rádió jelenti, hogy a Csendes óceánon tervezett amerikai hidrogénbombakísérletet a kedvezőtlen időjárás miatt immár ötodízben elhalasztották. Ma parlamenti választásokat tartanak Ausztriában Becs (TASZSZ): Május 13- án tartják meg Ausztriában az előrehozott parlamenti választásokat. A választások elő [•©hozásának oka a kormány- koalíció pártjai — az Osztrák Néppárt, és az Osztrák Szocialista Párt — közötti nézeteltérés. A nézeteltérések tárgya mindenekelőtt azoknak az ausztriai kőolajlelőhelyeknek és olajipari vállalatoknak a '"9 amo'v^'ret p Szovjetunió az államszerződés értelmében átadott Ausztriának. A választási harcban több kisebb csoport mellett részt- vesz a kommunisták és baloldali szocialistáik választási tömbje, az Osztrák Néppárt. Hegediitt András elvtárs, a minisztertanács elnöke fogadta Orosz József kalocsai érseket Hegedűs András elvtárs, a minisztertanács elnöke május i2-én fogadta Grősz József kalocsai érseket. Közölte az érsekkel, hogy a minisztertanács íem emel kifogást az ellen, nogy elfoglalja a kalocsai érseki széket, valamint, hogy .letol tse a magyarországi répái katolikus püspöki kar ellöki tisztét. Grősz József kalocsai érsek •7 alkalommal a Magyar Nép- köztársaság kormányának tett lyilatkozatában a többi között t következőket mondotta: ..Hálás szívvel köszönöm a vlagyar Népköztársaság kor- nán-yának, hogy nemes gesztusával lehetővé teszi számomra Kalocsára, az érseki székembe való visszatérést és ezzel a jövőt építő munkába való bekapcsolódást. A mélyen átérzett hálához legyen szabad néhány szót csatolnom. A katolikus egyház és a magyar állam viszonyában beállott kedvező fordulat megmutatta, hogy az az irányvonal, amelyet boldogult Czapik Gyula egri érsek elnöklete alatt a magyar katolikus püspöki kar az elmúlt időben követett, helyes volt. Ezt az irányvonalat főpásztori működésemben fenn kívánom tartani. Arra törekszem, hogy a katolikus egyház és az állam közötti jóviszony egyre jobban elmélyüljön. Erre kötelez a püspöki kar és a kormány között 1950- ben létrejött megállapodás is. E célból tőlem telhetőleg támogatni kívánom a kormánynak népünk életszínvonalának emelésére irányuló törekvéseit és intézkedéseit annál is inkább, mert az egyháznak is érdeke, hogy hívei könnyebben, jobban, emberhez méltóbb életet éljenek. Hűséges fia. engedelmes polgára akarok lenni hazámnak, a Magyar Népköztársaságnak és erre akarom tanítani, nevelni a rámbízottakat is: hogy a magyar hazának munkás, áldozatkész polgárai legyenek, akik állampolgári kötelességeiket lelkiismeretesen teljesítik. Végül Isten áldását kérem közös munkánkra”. az Osztrák Szocialista Párt és az úgynevezett „Szabadság Párt”, amely az újfasiszta „Függetlenek Szövetsége” felbomlása után alakult. A ceyloni kormány megszünteti a kasztrendszer! Uj Delhi (Tanjug): Az In- ainfo colomboi jelentése szerint a ceyloni kormány törvényrendelet útján hamarosan megszünteti a kasztrendszert és büntetést helyez kilátásba a törvényrendelet megsértéséért. Ez az intézkedés óriási jelentőségű társadalmi reformot jelent majd, mert a kasztrendszer Ceylonban mély gyökeret vert. A különböző vallások hívei közltt még mindig igen szigorú endszer uralkodik. Tanácstag-ok fogadóórái t KERÜLET Május 14-én este 6 órától Sü- vecz György és Becker Gézáné az újhegyi általános iskolában, Mohácsi Mária a Gorkij kultúr- otthonban, Michelutti Ferenc és Heidt József a Helyes-féle vendéglőben, május 15-én este 6 órától Balázs Ferenc és Goják Mártonné a Bártfa utcai iskolában, Simon Ferenc és Kőhalmi Lajosné a Budai II. pártszervezetben, Rózsavölgyi Ferencné és Horváth János a Vorosilov utcai iskolában, Takács Gábor és Bánó József az újmeszesi iskolában, május 16-án este 6 órától Verti- ke István és Böröcz Emil az újmeszesi iskolában. Várszegi György és Kovács (14) Ferenc a Vasas I. telepi kultúrhazban. Kóbor József és Mayer Istvánná a Graumann-íéle hizlaldánál, istó- kovics Márta és Pruzsina István az Erzsébet-telepi kultúrházban, május 17-én este 6 órától Hóman Józsefné és Szikszay Rudolf a Bártfa utcai iskolában. II. KERÜLET Május 13-án este 6 órától Ihász Istvánná és Balogh Ferenc a postavölgyi pártházban, május 15-én este 6 órakor Ga- ramvölgyi Andrásné és dr. Unka László a belvárosi fiúiskolában. Mezei András és Fekete Józsefné a kertvárosi általános iskolában. május 16-án este 6 órától Schnó- bel Mária és Pellérdi József az Ágoston téri általános iskolában, dr. Kardos Lajosné a gyógypedagógiai iskolában, délután fél 5 órakor Borbás Gyula és Szabó Lajosné a városi tanácsház I. em. 44-ben. este 6 órakor Lichtner Károly és Kovács József a vízművek kultúrtermében. május 17-én este 6 órakor Török Géza és Link János az Egyetem utcai általános iskolában. Túrák Jánosné és Korda Alfréd a Geis- kaszt-1 Ier Eta u. 23-ban. Késmárki Gyula és Szele Jánosné a Felsőmalom u. 9-ben, május 18-án este 6 órakor Kiss Jenő és Kolpech József az Ágoston téri általános iskolában, Herr Józsefné és Schulteisz István az Ágoston téri ált. iskolában, dr. Hámori László az Ágoston téri általános iskolában, Müller Margit és Erdősi Antal a nagyárpádi vb, kirendeltségen. in. KERÜLET Május 14-én 6 órakor Nagy 1st* vánné és Kaszás Júlia a Vitéz u. 24-ben, Búzás Mária és Cseresnyés Józsefné a III. kerületi tanácsházán, május 15-én 6 órakor Gaál Lajosné és dr. Kocsis Mihály a bányakapitányságon, 7 órakor Rudas Aladár és Dán Józsefné az Alkotmány utcai iskolában. Kovács Antalné és Kotolák János a Ped. Főiskolában. Szabó Józsefné és Hunyadi Lászlóné a Keltető Vállalatnál. Makiári Pálné és Faubl Józsefné Közép Deindol 2, Balogh György és Id. Károlyi tm- réné Közép Deindol 2-ben. május 16-án Klement Józsefné és Sárán Ferenc az ipari tanuló iskolában Rét utca. Molnár Ferenc és dr. Lajos József. Patar- tics Ferenc és Kántor Gyuláné a Közgazdasági Technikumban. Cseri Miklósné és Szász Antalné a Petőfi utcai iskolában. Bedő Pálné a III. kerületi tanácsh.ázán, Bojtor János és Kis Tóth György- né a ni. kerületi tanácsházán, Bedekovics József és Jankó Erzsébet a Hulladékgyűjtő Vállalatnál. Beck Ferenc és Szőke Jánosné a Keltető Vállalatnál. — Czopf Ferencné és Rausch János az Alkotmány utcai iskolában, Csiszár Nándor és Markó János a patacsi kultúrotthonhan. Kövesdi Józsefné és Háromszék! Gyula Kovács-telepen a Kassa u. 16-ban. május 17-én 6 órakor Horváth Ovörev és Tancsik Lajos. Mihály és Szebeni Jánosnc a Petőfi u. iskolában, Majoriak! János és Nagy György a Sz^mkut 30-ban. Kovács Józsefné és !fj. Pozsgai Andor, Dolmány Vincé- né és Kappan Mihály, Puskás Sándor és Kis Nagy József a Mákár utcai iskolában fogadóórát tart. Tanácstagi beszámolók I. KERÜLET Május tü-án délután 6 órakor Miclieluiti Ferenc és Heidt József a Helyes- féle vendéglőben, május 14-én este 7 órakor Tárnái Józsefné és Marion József a Borbála-telepi pártházban, délután 6 órakor Simon Ferenc és Kőhalmi Lajosné a Budai II. párt- szervezet helyiségében, május 16-án délután 6 órakor Kovács István és Mizerák József a Türr malomban, este 7 órakor Szabó József és Csicsók Jánosné a szabolcsi falusi kultúrházban, május 17-én este 7 órakor Pan- ta Ferenc és Kozma Jánosné a Vasas II. kultúrotthonban, május 18-án este fél 8 órakor ifj. Bíró János és Szűcs József a Szabolcs falusi kultúrházban, este 7 órakor Kiss Andrásné és Opova Ferencné a gyárvárosi iskolában. n. KERÜLET Május U-én délután 6 órakor Köteles Ferencné és Vodl Mária az Ágoston-téri általános Iskolában, május !5-én délután 6 órakor dr, Sebők Lászlóné és Váczi Júlia az Ágoston téri általános Iskolában, Jankó Mária a Budai I. párt- szervezetben, Juhász Károly és Odor Sándorné az Egyetem utcai általános iskolában. Dienes Gyula a belvárosi fiúiskolában, Re- mecz Béla és Buday Lajosné a szülésznőképző intézetben, dr. Ko- dotányi János és Vaskút! József a Leőwey gimnáziumban. Gerencsér József és dr. Csorba Győző a MÖHOSZ helyiségében, május 16-án délután 6 órakor Schön Ádámné és Stadlinger József az Ágoston téri általános iskolában, Nesz László és Kazi Józsefné a Hegyalja u. 102-ben, Gri- chisch Rudolfné és dr. Rudolf Lóránt az Egyetem utcai általános iskolában, Csongor Ferenc és Hoffmann Pál a belvárosi fiúiskolában, Zsinkó József és dr. Kolta János a gyógypedagógiai iskolában, Kovács Imre és Ru- zsinszky Józsefné a Terményfor- galmi Vállalatnál, dr. Kiss E. Viktor és Babits András a József u. 15. szám alatt, május 17-én délután 6 órakor Galamb József és Krizmanjcs István az Ágoston téri általános iskolában, Berényi Ferencné és Storch Józsefné a Budai I. párt- szervezetben, május 18-án délután 6 órakor Pajor Zoltán és Krassó Ferenc az Ágoston téri általános iskolában, Sebők Béláné és Andrelli Antalné a Székely Bertalan u. ál- ben tanácstagi beszámolót tart. Tehát föld, víz, ház.,. Ez kell a hosszúmezei cigányoknak, hogy fő’perzseljék maguk mögött a vakondtúrásként ülő kunyhókat, a zsúfolt fekhelyeket, hogy pernyévé szálljon el a múlt minden nyomorúságos emléke, hogy aztán végre karavánba verődve lejöjjenek a hegyekből.;; A falu vezető emberéhez megyek: a tanács- é1 nőkhöz.;; Asszonv az elnök. Marton Istvánnénak hívják. Zöld kordbársony kabát van a vállára terítve, kint süt a nap. de az elnöki szobában eléssé hűvös van. Kérdem tőle. hogy a cigánvok kívánságát olvasta-e május elsejei lapunkban, mégis legalább tudja miről van «zó. miért nvitom rá az ajtót: — Nem. Nem olvastam... — feleli tétovázva. — Pedig a férjem is abban a szambán írt egy kis cikkecskét. Azt olvastam ... Csak egyetlen oldalt kellett volna fordítani« megtudta volna, milyen problémák égetik községét. Jári-e Hossz>'mezőn és Gálykúton? — Jártam, öt hónapja vagvok elnök, két- • szer voltam azóta a cigánytelepen. Panaszukat meghallgattuk és amiben tudtunk, segítettünk is..; — Föld kellene.n — Föld? Honnét? Mondom neki. Hömyék község végében, az utolsó ház mentén terül el egy jómódú nagy- gazda. Balogh Móric földje. Abból kellene egy vagy másfél holdnyit lehasítani a ciga- nvok részére — amelyen építkezhetnének — s Ba’ogh Móric kapna helyette községi OFA- földből. — Balogh nem megy bele... Ismerem öt. Nagyhangú ember. Mindenesetre majd beszelünk vele. . ... ... Megegyezünk a határidőben is: két hét múlva a tanács elintézi a föld ügyet. Behívja a v. b.-tltkárt is, Magyan Istvánt. Középkorú ember, ahogy így hallgatom, bizonyára rendesen, kifogástalanul látja el titkán teendőit. De most aggályai vannak: _ _ Hogyismondjam. Ha ők lejönnek a faluvégre] azok a kunyhók, színes rongyok... Szóval elcsúfítaná a falut. A vasútvonal is itt húzódik, a vonatablakból mindent látni. Ért engem, ugye? Értem. Persze, hogy értem. Igaza is van, esakhogy; — Csak téglaházat építhetnek! — szol közbe az elnökasszony. — Hiszen éppen erről van szó, hogy többet ne háljanak a földón. óesze zsúfolva egyetlen kunyhóban. A titkárnak már tetszik az ügy Számit- gatja, hogy az erdőgazdaságnál is közbenjár épületfaanyagért, azerez téglát to, cserepet te RAB FEREISC: CIGÁNYOK. III. Egy karaván lejön a hegyekből... a cigányoknak, de ... Kuporgassák össze a pénzt a hosszúmezeiek, menjenek el dolgozni, lehet Komlóra is, ott többet kereshetnek. — Ingyért a Krisztus koporsóját sem őrizték ... S ebben igaza van. Hörnyók végében áll egy vakolatlan téglaház, hozzá néhány négyszögölnyi kertecske, benne zöldhagyma, borsó, a kerítés mentén virág és gyümölcsfa. Az ólban hatvan-hetven kilós süldő röfög, s. néháhy kapargászó baromfit is fölfedezek a ház körül. Csinos kis gazdaság. Amikor belépek az udvarra, barnaképű, tejfehér fogú gyerek fut elém. Megismert, pedig van már három hete, hogy az iskolában találkoztam a kis Balogh Jóskával. — Nézze, mim van! Nyitja a markát, öt-hat cserebogár kapaszkodik föl barna ujjain. — Anyád itthon van? Fut előre, kiabál, majdnem keresztülesik az előrontó kutyán. Baloghné zavartalan gombolja be a blúzát, az Imént szoptatta meg a legkisebbik Balogh- csemetét. Baloghék is Hosszúmezőn laktak egy rozoga viskóban. Aztán otthagyták a telepet. — Mennyiért építették a házat? — Negyvenezerért. Sokat koplaltunk, de megérte. Két hónapja bevezettük a villanyt is. Jövőre kívülről is bepucoltatjuk a házat és.;; rádiót szeretnénk még. Bevezet a házba. Tiszta, rendes kis konyha, zománcozott tűzhellyel, kissé kopottas konyhabútorral. De mindegy mégiscsak rendes bútor. És két szoba! Az egyikben három, a másikban két ágy, valamennyin selyemhuzatos paplan..; A legkisebbik gyerek az már itt született, soha nem fogja megismerni a hosszúmezei cigánytelep füstös, esőverte, omladozó lakásait. Az „első fecske“ tehát letelepedett a faluban. És két esztendő alatt ez a cigánycsalád bebizonyította, hogy meg tudnak,.melegedni a közösségben, hogy emberi hajlékot tudnak fejük fölé húzni és gyermekeiknek nem kell többé rongyokban jámiok. Amikor elbúcsúzom az asszonytól, Jóska gyerek az orgonabokrok között hajkurássza a méheket... Néha lehúz egy ágat, csokoládébarna arcát beletemeti a fehér orgonába és nevet... Megkeresem Balogh Móricot. Éppen akkor fordul be fával megrakott szekerével az udvarra. Balogh koros ember. Megáll a szekérrel, de nem száll le az ülésről, csak gyanús pillantásokat vet felém. Tart az autós embertől. Elmondom neki, mi járatban vagyok — őszintén szólva nem sok reménnyel, mert eszembe jut a tanácselnöknő Baloghról alkotott véleménye. Várom, hogy tiltakozzék, hiszen jogában van, mert ha nem akarja odaadni a földjét, akkor nem adja. — Kérem, semmi akadálya. A község adjon nekem helyette másutt valahol s akkor a föld a cigányoké. Csak a zabot learatom még... Meglepődöm az engedékenységen. — Komolyan mondja? — A legkomolyabban... De a hörnyékiek tudom, hogy szidnak majd. Megyek ki Hörnyékbe a tanítónőhöz. A kapukban itt is, ott is asszonyok beszélgetnek amott csoportba verődve férfiak. Köszöntőm őket, immel-ámmal fogadják. Értem. Tudtam, hogy előbb-utóbb a cigány-ügy felszínre veti a lakosok egy részének hideg zárkózottságát. De hogyan lehetne megértetni ezekkel a gazdákkal, hogy a cigány is éppen olyan ember, mint ők. Szeme, szája, keze lába van és van szíve és szereti a szépet, a jót, szeret enni, inni, öltözködni és dolgozni is, ha kezébe szerszámot, adnak és munkára szoktatják. — Csupán elesett emberek ezek, mert a gúny és a megaláztatás a földig nyomta őket év-. századokon át. Ezeket az embereket fel kell emelnünk a porból!... A tanítónő öröme leírhatatlan, amikor megtudja. hne' a hosszúmezeiek földet kapnak. — Maid ... dátia ... Maid meglátja, menynyire más lesz nekik! Ezek a szegény gyerekék is közelebb kerülnek az iskolához... — Most már csak a napközi étkeztetést kellene megoldani valahogy ... Napközi... Ezért a minisztérium kapuját kel! majd megdöngetni. Sásdon van napközi, — Hörnyékben nincs. Ha valaki rá van szorulva az olcsó étkeztetésre, akkor a cigányiskola harminckét tanulója minden bizonynyal! De Hörnyék — messze esik a sásdi iskolától, a járási, a megyei oktatási osztálytól és legmesszebb a minisztériumtól. Csak az oktatásügyi szervektől érkezett levelek, utasítások rendeletek találják meg ezt az eldugott iskolát, hihetetlen gyorsan és pontosan..; — Olyasmit követelnek tőlem, hogy a párt- határozatot mindenképpen vegyem be a tantervbe. Hát hogyan? Ezekkel a gyerekekké0 Közülük még a kilenc tíz esztendősök sem tudják jóformán a nevüket leírni! Csak egy- szer beszélhetnék én az oktatásügyi miniszterrel! ő biztosan megértene.;; Amióta a Dunántúli Napló a cigánvok nvoH- lémájával foglalkozik, bent a sásdi Isko’áh-^ furcsa mende-mondák szövődnek Szab^"" körül. „Nagy nő lett belőled...“ — hang-o" el nemrégen egyik pedagógus szájából ez «z epés, ostoba megjegyzés. Szabóné sír. ö nem akar semmit. s»ri,ri mást, csak azt, hogy az a harminckét dcé-,-. gyerek úgy élhessen, mint a község veir«v nyi fehérbőrű gyermeke. Szeretné, hé re*-'' ” is szeretnék a cigányokat... Szeretné. v>- ő iskolája is kapna csak megközelítőié- *>' ..... szé p berendezést, mint amilyen a sásdi iskolában van. Ha ezek a sorok megjelennek, lehet bocv fölcsap Ismét a gúnvolódás és a csipke’ő'’'*- Az emberi gyengeség, kishitűség, irfsysé- *. len mit is tehetnénk? Egyet bizonyosan: Szabónét megvédjük. Megvédjük többek között a bürokrácia hétfejű sárkányától is, mert Szabóné csak a bürokráciának köszönheti, hogy a neki járó n©- dagógus földet még mindig nem kapta hogy a pedagógus lakásban — amelynek k^t szobája van — társbérletben lakik. fts«'"'-*’"' tizedmagával!... ígéretet persze kapott már annyit, hogy kikövezhetné vele Hömyék főutcáját. Szabóné nem kívánta és nem is akarta, hogy saját búját-bánatát megírjam. Én megírtam, mert a hörnyéki tanítónő bánata — éppenúgy, mint a cigánvok ügye is, — a község ügyévé kell, hogy váljék. Segíteni kell ezen ?’ egyszerű falusi tanítónőn, azon az emberen, aki eddig legtöbbet tett néhányszáz cigánycsalád érdekében.